Lukács Tibor: Irány az Adria – vitorlástúra 2004. szeptember
Előszó
A tengerpart szépsége, a vízen csillogó napsütés, a tenger íze és illata, a hullámok moraja mind örök élményt jelentenek, de a tengerrel megismerkedni, vele együtt élni, csak az tud igazán, aki hajóra száll.
Ezért írtam e sorokat nektek, akik szeretitek a természetet, a vizet, a szelet, az utazást, a szabadságot, nektek, akik szerettek hajózni és tevékenykedni egy hajó fedélzetén, nektek, akik szeretitek a lakatlan öblöket, szerettek úszni a tengerben, szeretitek a szigeteken található halászfalvak hangulatát és a kikötőkben uralkodó életformát, na és persze a vitorlázást. Meg nektek is, akik nem annyira szeretitek a fent említett dolgokat vagy esetleg még nem volt alkalmatok kipróbálni, hátha a következő adriai élménybeszámolómmal meghozom a kedveteket a hajózáshoz, a vitorlázáshoz, a nyaralásnak és kikapcsolódásnak eme formájához.
Persze nektek is szánom a következő sorokat, akik nem voltatok, nem is szándékoztok elmenni hasonló vitorlás túrára, csak egyszerűen kíváncsiak vagytok milyen élményekben és bosszúságokban volt részünk az egyhetes hajózásunk során.
Jó szórakozást!
“Nincs semmi-abszolút semmi, ami akár
feleannyit érne,mint egyszerűen hajókon
tenni-venni”
(Kenneth Grahame)
A vitorlázás-vitorlázást szül!
Csodálatos nyári napon, 3-as körüli szélben élveztük a Balatonon a vitorlázás örömeit Zsolt (Hosszú) barátommal, amikor szóba került, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy vitorlás túrát az Adrián. Az ötlet mindkettőnknek nagyon tetszett, de ekkor még csak viccelődtünk ezzel kapcsolatban.
Az elkövetkező hetekben többször vitorlázgattunk együtt és az Adriai útról egyre sűrűbben és komolyabban kezdtünk beszélni. Egy következő vitorlázás alkalmával Zsolt határozottan kijelentette, hogy komolyan el szeretne menni és szeretné, ha vele mennék. Nem kellett sokat küzdjön, hogy rábeszéljen az útra. Szándékunk az volt, hogy egy hétig bizonyos értelemben elszakadjunk a civilizációtól, egy hétig a hajón éljünk, kipróbáljuk a viharos tengert, elhagyatott lakatlan öblökben horgonyon éjszakázzunk, gyakoroljuk a tengeri navigációt, úgy nappal mint éjszaka. Nekünk szárazföldi embereknek az ilyen jellegű dolgok csodálatos élménynek számítanak.
Elkezdtünk érdeklődni a charter hajók iránt, megkeresni az ideális hajót, árban és méretben egyaránt. Habár akkor még azt sem tudtuk milyen létszámmal szeretnénk megszervezni a túrát, de még mindig bizonytalanok voltunk, hogy megyünk-e vagy sem. Zsolt tette rá a pontot az i-re. Egy szép napon felhívott telefonon, hogy le előlegelt egy hajót azok közül, amiket nézegettünk. Egy
Jeanneau Sun Fast 26 lábas típusú hajóra esett a választásunk. A leírásokból arra
következtettünk, hogy a hajó kicsit sportosra van szabva, eleve rúdkormányos,
szóval nem a 40-50 lábas hajók kényelmét kapjuk. Most nem is erre vágytunk. Innentől már csak az volt a kérdés kik lesznek, akik még csatlakozni fognak hozzánk. Ahogy teltek a hetek az indulásig egyre inkább körvonalazódott, csak ketten fogunk menni. Így utólag azt kell, hogy mondjam, a hajó mérete és főleg a beosztása miatt, na meg amilyen stílusban éltünk a hajón elegen voltunk ketten.
Az indulás előtti héten Zsolt nagyon elfoglalt volt, ezért nem bonyolítottuk túl a készülődést. Az indulás előtti napon elmentünk együtt egy bevásárlóközpontba és teledobáltunk egy kosarat a holmikkal, amire úgy gondoltuk, hogy szükségünk lesz. Ahhoz képest, hogy nem írtunk listát, csak úgy fejből válogattuk össze a kaja készletet meg különböző holmikat (szalvéta, mosogatószivacs, eü.papír stb.) jól sikerült a vásárlás, igaz ennivalóból hoztunk vissza egy-két dolgot. Amin nagyon sokáig tanakodtunk, hogy vigyünk búvárfelszerelést vagy sem, az indulás napjáig eldőlt: vittük a felszerelést! Ezek szerint merülni is fogunk! Még egy okkal több, hogy türelmetlenül várjuk az indulás pillanatát.
Ha egy olyan helyre utazom, ahova már nagyon vágyom és ott azt fogom csinálni amit nagyon szeretek, akkor indulás előtt olyan izgatott vagyok mint egy tíz év körüli gyerek mint aki másnapra várja a Télapót. Így voltam ezzel most is.
Irány az Adria
2004. 09. 25 Szombat
Hajnali 3 órakor keltem. Szinte mindent becsomagoltam előző este, csak azt nem amit otthon felejtettem. Szóval, egy frissítő fürdő után vártam a barátomat, aki nagyon pontosan érkezett. Tíz-tizenöt perces bepakolás után elbúcsúztam Annyától és Levitől. Levi persze még aludt.
Hát…így indultunk el Biográd felé egy igazi fiús, hajós kalandtúrámra, az Adria szigetvilágának újbóli felfedezésére. Jó kedvvel, mosolyogva indultunk el, bízva abban hogy, mindent bepakoltunk, amire szükségünk lehet az egy hetes hajózásunk ideje alatt.
Kellemes tempóban haladtunk az M7-es autópályán, aztán a Balaton partját érintve örömmel tapasztaltam, hogy ellazíthatok az anyósülésen. Zsolt barátom vezetési stílusát megbízhatónak találtam. Megjegyzem az elmúlt 15-20 évben szinte soha, nem utaztam ilyen távot utasként, ami most furcsa érzés volt. Az idő és a kilométerek elég gyorsan maradtak mögöttünk mert hosszas kellemes beszélgetésekbe merültünk bele. Még a határátlépés előtt neki estünk az Annya által elkészített hatalmas és nagyon finom szendvics készletünknek.
Letenyéhez érve csodálkozva tapasztaltuk, hogy elkészült “kemény” kb. 7 km autópálya a horvát határig, ami egy kicsit meg is kevert minket. Alig találtuk meg a MOL kutat, ahol megtartottuk első pihenőnket. Tankolás, újság vásárlás, pénzváltás után folytattuk utunkat. A határnál tapasztaltuk, hogy csak otthon maradt a Balaton 25-ös hajólevele, amivel szerettük volna bizonyítani honnan származik az autónkban lévő 4 LE Yamaha csónak motor.
Sebaj, akkor inkább nem szóltunk a vámosoknak és átosontunk a határon. Jó kedvünk szinte semmit sem lankadt, sőt hatalmas kacarászás és nevetgélés közepette száguldoztunk a tengerpart felé. Közben otthonról is jöttek hírek. Levente már Pest felé tartott az 5-ik Magyar Kupára.
Azzal szemben, hogy azt hittük ősszel nyugodtabb a forgalom a tengerpart felé, hatalmas forgalomba kerültünk. A beszélgetés és a röhögések közepette kicsit elvétettük az irányt Biográd felé, de végül 13h pár perckor oda találtunk a Marina Kornatiba, ahol türelmetlen tekintetekkel kerestük a hajónkat: Cicocot.
Megtaláltuk! Tetszett! Lerohantuk a charter irodát “komoly” angol nyelvtudásunkkal és rövid időn belül elkezdtek velünk foglalkozni. A hajóátadási eljárást aránylag gyorsnak, precíznek és korrektnek ítéltük meg. Következett a behurcolkodás a gépkocsiból miközben hatalmas szél fújt a kikötőben. Bora volt és még két-három napig tartott. A hajó kikötött állapotban is megdőlt, ahogyan belekapott a szél a lazy-jackbe. Mi élveztük! De kérdően néztünk egymásra, hogy ma délután elkössünk-e még. Úgy döntöttünk inkább mindent a hajóra pakolunk és elkészítjük a hajót meg az útvonalat a holnap reggeli indulásra. Meg persze reméltük, hogy reggel kicsit enyhébb szélben
melegíthetünk be. Bevackoltam magam az achter kabinba ahova a búvárfelszerelések meg különböző dolgaink közé még én is kényelmesen elfértem, és mélyen elaludtam.
Borában hajóztunk
2004. 09. 26 Vasárnap
06h-kor zaklatott a mobilom. Ő nem tehet róla én állítottam be. Kb. 15 másodperc múlva a Zsoltié is elkezdte. Úgy látszik nagyon kelni akarunk! Jól aludtam, sőt nagyon jól ezért jó kedvvel mentem kiboxolni magam. Még tartott a borasztikus állapot. A szél szinte semmit nem enyhült tegnap óta. Meglepő volt, hogy 6h 20perckor nagy volt a mocorgás a kikötőben, sokan készülődtek a behajózásra mint mi. Rádöbbentem, hogy ide most nem nyaralni jöttek az emberek hanem hajózni.
Tettük-vettük magunkat de 8h 20 perc előtt nem sikerült elkössünk. Hozzá teszem, mindketten alapos körültekintéssel szerettünk volna elkötni, ami úgy érzem sikerült is, igaz, beleszóltam a Zsolt manőverébe, amit nem túlzottan szeret, de azt mondta tőlem eltűri. Szóval mintaszerűen sikerült elkötni, és pár perc múlva megállapítottuk, jól viselkedett a hajó is. Különben itt megjegyzést teszek a hajóra: szép a hajó, viszont nagyon sok hiányosságot észleltünk és sok-sok házilagos – nem tapasztalt hajó tulajdonoshoz méltó – szerelvényezési megoldással találkoztunk a hajón. Úgy kívül, mint belül. A hajó lakhatási szempontból nem túl előnyös. Nincsenek elég tároló helyek, amik vannak azok is nehezen megközelíthetők, alvás céljára a nappali igen nehezen használható, habár Zsolt a két méter magasságával nem panaszkodott, de ő nem egy panaszkodó típus. Pozitívum, hogy az achter igen jól belakható és a kategóriához képest igen nagy méretekkel rendelkezett az illemhelység a mosdóval.
De vissza térve az eseményekhez, elhagytuk a kikötőt és az első vitorla bontáshoz készülődtünk, amiben felül kellett bíráljam barátomat. Mind a két vitorla bontása helyett, csak a fock vitorla kihúzását javasoltam egy igen erős hátszélben. Igazi őszi vitorlázó szélben találtuk magunkat, amilyenbe még nem volt részünk, ami az erősségét illeti. Hátunk mögött hagytuk a Pasman szigetet, amerre csak néztünk minden felé kis szigeteket, zátonyokat láttunk meg persze vizet. Most éreztem igazán mennyire magunkra vagyunk utalva, hogy elnavigáljuk magunkat, hogy tudjuk mikor melyik szigetet látjuk és mikor hol vagyunk. Azt kaptuk ettől a helyzettől, amit vártunk tőle, a sikerélményt, hogy 5-ös 6-os Borában urai vagyunk a helyzetnek, biztosan kézben tartjuk a hajót. Az északi szél lassan északkeletire fordult, ezért bonthattunk nagy vitorlát is, innen félszélben tudtunk vitorlázni tovább. A vitorlabontás körül viszont adódtak apró gondok. Nem volt a helyén a grószfal. Nem ismertük a reffelési lehetőségeket, egy-két kötél össze-vissza volt és ezt nem 5-ös (kb. 40 km/h) szélben kellett volna először kipróbálni. De végül neki rugaszkodtunk és a hullámokon lovagolva felkerült a reffelt nagy vitorla, bereffeltük a fockot is és sokkal kiegyensúlyozottabban haladt a hajó. A szél nem gyengült sőt egyre inkább borzolta a tengert. Folyamatosan 5-6 csomóval haladtunk, néha 7-el is, és sokkal nagyobb távolságot megtettünk, mint amire számítottunk. Eligazodtunk a szigetek közt. Megvoltunk magunkkal elégedve. Murter szigetet is elhagytuk és körvonalazódott előttünk Tribunj városa, ahova nem bírtam becsalni Zsoltit.
– Inkább rongyoljunk minél délebbre! -mondogatta.
Többek között ez volt a célunk. Közben Tijat, Zmajan és Kaprije szigetek közé érkeztünk és pillanatokon belül megpillantottuk a Szent Nikola erődöt a sibeniki csatorna bejáratánál, amit a velenceiek emeltek a város védelmére. Sibeniket a 11 században említi először IV. Kresimir horvát király. 1116-ban Velence foglalta el, majd hol velencei, hol magyar, hol bizánci, hol boszniai uralkodók kaparintották meg, míg Velence három éves háborúzás után, 1412-ben ismét el nem foglalta. A következő két évszázadban szüntelen török nyomás nehezedett a régióra nagy károkat okozva a kereskedelemnek és a mezőgazdaságnak, míg 1699-ben a karlócai béke után ez megszünt. 1797-ben osztrák uralom alá került és1918-ig a Monarchia része maradt. 1991-ben a jugoszláv hadsereg által ostrom alá vett Sibeniket 1995-ben szabadította fel a horvát hadsereg a Vihar nevű hadművelettel. A háború sebei mára szinte nyom nélkül behegedtek, ám a régió gazdaságának alapjait jelentő alumíniumipar végzetes találatot kapott.
Dél felől megkerültük Zlarin szigetet és vissza fele hajóztunk észak felé a Solaris kikötő és kempingbe. Megszerettem volna mutatni Zsoltinak hol töltöttem el idén nyáron augusztusban pár kellemes napot, amik gumimotoros hajózással és csipetnyi vízisízéssel voltak összekötve. Innen Krapanj felé vettük az irányt, a tengeri szivacs halászatáról híres kis falucskába.
Krapanj és a tengeri szivacs
Krapanj a sibeniki szigetvilág legkisebb szigete a maga 0, 36km2-es területével és a legalacsonyabb a 1, 5 m átlagos tengerszintfeletti magasságával és tudnotok kell, hogy a krapanji férfiak 300 éve foglalkoznak a Földközi-tenger vidékén is ritkaságnak számító tengeri szivacs kikészítésével. Tengeriszivacsokból 5000 fajtát tartanak számon, amiből csak 15 fajta hasznosítható. Tudnunk kell, hogy a tengeri szivacs nem növény, aminek látszik, hanem az állatok sorába tartozó élőlény, ami planktonokkal táplálkozik és a megfelelő plankton mennyiség eléréséhez naponta mintegy 2000 liter vizet kell magán átáramoltatnia. Az Adria keleti partjain a kb. 40-cm körméretet is elérő Dalmata fina nevű fajt tenyésztik. Honos még a horvát tengerparton az elefánt fülnek becézett durvább és keményebb állagú szivacsfaj is, melynek kerülete elérheti az 1 métert. A tengeriszivacsot már az ókorban is vadászták, legelőször az Égei-tenger partvidékén. Az Adrián csak a Krpanjiak foglalkoztak szivacs feldolgozással. Az Adriai szivacsvadászatra vonatkozó első utalás 1522-ből való és tart napjainkban is, amivel Krapanjban kb. tíz társaság foglalkozik hivatásszerűen.
Nem sikerült kikötni. A kikötőben nem volt hely, viszont egy kibetonozott mólónál sikerült kiugranom a partra. Itt nem volt megfelelő vízmélység, hogy kikössük a hajót hosszabb időre. Zsolt tett egy kis fordulót a vízen pár méterre a parttól, így megtudtam tekinteni a hajónkat hajózás közben is.
Éjszakázás horgonyon, öbölben
Terveinkben az szerepelt, hogy Primostenben töltjük az éjszakát, ehhez képest a vízről lefényképeztük (ezt nem lehetett kihagyni a látványa miatt) és tovább haladtunk Rogoznica felé. Mielőtt beértünk volna a marinába a város előtt kb. 2 km-re, megpillantottunk egy kis horgonyzó öblöt a Gradina foknál. Egy pillanat alatt lemondtunk a kikötő által nyújtott kényelemről, az esti tusolásról stb. és úgy döntöttünk, az öbölben alszunk horgonyon. Megjegyzem 47tm-et jöttünk Biográdtól igen erős szélben amire nálunk tapasztaltabb hajósok is azt mondták: – ez igen!
Hát… a horgony dobásnál akadt egy kis vita, hogy hova és milyen módszerrel dobjuk a horgonyt. Teljes diszharmónia alakult ki köztünk, aminek egy hajón semmi keresnivalója nincs. Ez volt szinte az első vita köztünk, amióta ismerjük egymást. Persze mindketten a biztonságra utaztunk, és végül sikerült közös nevezőre jussunk.
Zsolti nekilátott a beígért vacsora elkészítéséhez, ám az erős szélben és hatalmas hullámokban megtett közel 50 t. m., igencsak nyomot hagyott benne is, így hamar lebeszéltem a macerásabb vacsora készítésről és megmelegítettünk egy babgulyást. Rövid útvonal tervezés után igencsak kerestük fekhelyünket, ám pár perc múlva: – horgonyriasztás! Szemre nem észleltük hogy mozdult volna a hajó, viszont a szél észak-keletiről, délire fordult, ami nekünk nem volt túl előnyös. Éppen dél felől nem volt védett az öböl. 23 óra 30 perckor még horgony-őrködöm.
2004. 09. 27. Hétfő
Egy lakatlan öbölben aludni a hajón csodálatos dolog, régóta álmodoztam róla, (gondolom ezzel, nem vagyok egyedül) viszont hajnali fél háromkor felkelni, hogy tart-e a horgony, nekem most nem volt kellemes. Gyenge légmozgás volt, éppen csak kicsit borzolta a vízfelületet. A hajónk nem sodródott az öbölben lévő többi hajó felé, sem a part felé. A helyzet stabilnak tűnt, így a tervezett három óra horgonyőrség helyett bátorkodtam vissza feküdni, de “figyelve” aludtam.
6 óra pár perckor teljesen megébredtem és kidugva buksimat a hajóból éreztem a friss tengeri illatot. Hirtelen ötletünk támadt: jó lenne fürödni a tengerben, amit a hajón levő műszerünk 24.4C fokosnak mutatott. Soha nem fürödtem még tengerben reggel 7 órakor. Elárulom, nagyon jó volt. Ezek után a, tegnapi hosszú menet okozta fáradságnak nyoma sem volt már bennem.
Zsolt barátom készítette a reggelit, én meg a fedélzeten tevékenykedtem. Tegnap kiesett egy csapszeg a helyéről, azt pótoltam, majd körülnéztem milyen meglepetés érhet a mai hajózásunk során. Remélem kellemetlen nem! Az illatokból arra következtetek kész a reggeli. Rántotta a közelben! Megyek!
A reggeli elfogyasztása, és rövid útvonal tervezés után kieveztem a bocival a partra. Föld! Föööld! Hurrááááá! Rövid séta után vissza tértem a hajóra és készülődtünk a horgony felhúzására. Közben kitaláltam, hogy hajózzunk ki az öbölből vitorlával, motor nélkül. Ehhez a manőverhez kedvező volt a gyenge 2-es Bft. északi szél amivel kicsordogáltunk az öbölből. A motort csak akkumulátor töltésre használtuk. Elindultunk délnek, öböl felfedező útra. Kinéztünk a térképen egy-két öblöt, ha majd egyszer erre járunk tudjuk, hol fogunk megaludni alapon. Megnéztük a Stivancica és a Kanica öblöket amiket alkalmasnak találtunk egy-egy éjszaka eltöltésére. Igaz, hogy csak egy napot hajóztunk dél felé mégis utunk fordulópontjához értünk.
Kalandos hátszélvitorla felhúzás
Vissza kellett fordulnunk északnyugat felé ahhoz, hogy legyen elég időnk a betervezett Kornati szigetek és a Telascica öböl megtekintésére és még időben vissza érjünk a bázis kikötőbe leadni a hajót. Szóval Rogoznicatól kb. 6 t. m. -re vissza fordultunk és Zlarin szigetet és városkát vettük célba mint éjszakázó kikötőt. Szépen haladtunk raumban Primosten magasságáig, mikor az addig 2-3-as Bft. északkeleti szelünk elcsendesedett. Eljött az idő, hogy kipróbáljuk a gennakert. Hozzá teszem, nem használtam még soha gennakert vagy spinnakert, ettől függetlenül befűztem a shot köteleket. Felhúzzuk, majd kiderül! Felhúztuk és kiderült, hogy spinnakert kaptunk gennaker helyett, legalábbis szerintünk. Erre a spinnaker, gennaker ügyre később még sort kerítek, amikor is kiderül, hogy teljes bizonytalanságban éltünk és élünk, hogy mi a spinnaker és a gennaker között a különbség. Miután kiderítjük biztos logikus lesz, de most ez az igazság. Ekkora a profizmusunk! Nálunk tapasztaltabb vitorlázók, ezeket a sorokat olvasva biztos jót mosolyognak, vagy inkább nevetnek?! Na szóval, mivel nem volt spinnaker baumunk úgy döntöttem megpróbálom bliszterként felhúzni, de a felhúzásnál belecsapódott a vantniba, amire rá volt erősítve a radarreflektor, amit levert és ez beesett a tengerbe. Gondolom a műanyag gyorskötözőket, amikkel fel volt kötve már teljesen elgyengítették a napsugarak, így nem volt nehéz dolga. Hírtelen sok lett a feladat: – a spinnaker félig felhúzva, csapkodta a szél, kötelek szanaszét összebonyolódva, radar reflektor a tengerbe. Indult a mentés miután már a spinnakert sikerült összeszedni a horgony kamrába. Szerencsére addig Zsolt figyelemmel tudta kísérni merre hánykolódik a vízben, a hullámok közt. Ráfordultunk a vízben lubickoló reflektorra, de nem sikerült kihalászni. Csáklyával ezt sehogy sem lehet kivenni. Újból próbálkoztunk: most rátolattunk, hogy a hajó tatjáról bele tudjak hajolni a vízbe. Meg volt, és folytattuk utunkat.
Közben a szél északira fordult és erősödött 4-5-re (Bft. ). A hullámok is megnövekedtek, a víz hőmérséklete még mindig 24. 4 fokos volt. Most már félszélben haladtunk tovább Zlarin felé, nagyokat beszélgetve, hiszen nagy távokat tudtunk hajózni egy csapáson. A térkép olvasásával és a navigálással most Zsolt foglalkozott többet, majd csatlakoztam én is. Sikerült kisakkozni hogyan jutunk el Zlarinba, milyen szélben, hány csapásváltással stb. Elvoltunk magunkkal, amíg Zsolti le nem ment a hajóba, mert ezt hatalmas káromkodás követte. Rálépett a radarreflektorra amit pár órával ezelőtt mentettünk ki a tengerből. Azt mondja rossz helyre tettem, én meg azt: úgy ment le, mint elefánt a porcelán boltba. Mindegy, a reflektor darabokra törött.
Az új kedvenc: Zlarin!
Közben megérkeztünk Zlarinba. Zsolt vállalta el a kikötést, ami az első kikötésünk volt az utunk során. Kellemes kis halászfalucska tárult elénk. Jártam már itt idén nyáron egy gumimotorossal, amit majdnem belegabalyítottam a kikötött halászcsónakokba és azoknak a múring köteleibe. Szóval ezért is emlékszem erre a helyre. A helyén volt a kikötőmester és udvariasan mutogatta hová kössünk, mire kapitányom arca gondterheltebb lett, mert egy olyan szűk sarokban lévő helyre mutatott. Mint tudjuk egy 26 lábas hajóval voltunk és a nagy kényelmesen megközelíthető helyeket, amik ugyan üresek voltak kikötőmesterünk nagyon rutinosan a később érkező nagy hajóknak tartogatta.
Szóval Zsolt be akart tolatni az amúgy elég szűk helyre de elszúrta, amitől érezhetően ingerült lett, (elrontott kikötésnél ez teljesen érthető) és pánikszerű kézmozdulatok után teljesen belegabalyodtunk a manőverbe, de jól jött ki belőle és kikötöttünk orral, viszont a kikötőmester és Zsolt között volt egy kis félreértés, ezért majdnem megkocoltuk a mólót. Ettől szegény Zsolt barátom teljesen összeomlott lelkileg. Ahhoz, hogy kipihenjük a kikötéssel járó izgalmakat kiültünk a főtéren elhelyezett padokra és megállapítottuk, hogy majdnem minden beérkező hajó elszúrta a kikötést, márpedig ők a nagy, könnyen megközelíthető helyekre kötöttek ki. Barátom arcán felfedezhetőek voltak a lelki megnyugvás jelei. Amit ő csinált, nem is volt olyan vészes.
A hajótól pár méterre nagyon hangulatos teraszt pillantottunk meg.
Annyira hangulatos volt a hely, hogy a hajón tervezett vacsora helyett, úgy döntöttünk itt vacsorázunk. Hatalmas matróztál-szerű adagot rendeltünk ami 3-4 szelet csirke mellét roston, 2-3 szelet sertéshúst, csevabcsicsát, rablóhúst, salátát és sok hasábburgonyát tartalmazott.
Én személy szerint megijedtem a hatalmas adagtól, de szinte mindent elpusztítottunk. Meg voltam elégedve az ízekkel, a tálalással és a kiszolgálással is, ami nem jellemző mindenhol Horvátországban. Jó hely ez a Zlarin!
A vacsorát rövid séta követte a nagyon csendes, hangulatos falucskában.
Tudnotok kell még Zlarinról, hogy a hagyományos halászfalu hangulatán kívül a környékbeli koralltelepeknek is köszönheti hírnevét. Ám sajnos ezekből nem sok maradt a szorgos ékszerészek miatt.
A hajóra visszatérve a másnapi útvonalat terveztük, majd Annyával és Levivel váltottam pár szót telefonon. Mindketten hiányoztak.
2004. 09. 28. kedd
Reggel 8 óra pár perckor ébredtem és odakint semmilyen nyoma sincs az elmúlt napokban uralkodó Borának. Napsütés, nyugalom 22-23 fokos levegő hőmérséklet, 24. 4 fokos tengervíz. Ez volt jellemző erre a reggelre, na meg a hangulatos halászfalucska összképéhez hozzátartozó Zsolt barátom, ahogy a főtéren szárítgatta a tegnap vízbe esett spinnakert. A mellettünk kikötött hajón tanyázó négy tengeri medve típusú férfiak közül az egyik kedvesen rákérdezett Zsoltra:
Gennaker good?
Hogyne! Szuper – válaszolta Zsolti.
Innentől teljesen meg voltunk keveredve, hogy mi van nálunk, gennaker vagy spinnaker. De hogy a pasas ilyen egyszerű könnyedséggel tudta, hogy a földön heverő vitorla az gennaker: felháborító!
Egy cappuccino elfogyasztása mellett írtam a fenti sorokat Zlarin városka főterén lévő kávézó teraszán ahol hosszú ideig élvezném ezt a mediterrán hangulatot, de indulnunk kell Vodice városába.
Vodice és Tribunj
Ritka szép igazi vitorlázó időben haladtunk fél szélben, napsütésben és ez volt egy olyan pillanat, amikor nem találtunk szavakat csak csillogó szemekkel néztünk egymásra és élveztük az adott pillanatot.
Zlarinból való elindulás későbbre sikerült, mint terveztük ezért a vodicéi kikötésről és városnézésről lemondtunk. Helyette alapjáraton behajóztunk a belvárosi kikötőbe meg a mellette lévő kis horgonyzó öbölbe. Az óvárosi kikötőbe nem lehet kikötni, viszont közvetlen mellette van az ACI Marina ahol buzgóan integetett egy ember, hogy ott kössünk ki. A marina helyett akkor már inkább a fent említett kis öbölben érdemes kikötni, amit kényelmesen meglehet közelíteni és a kő partfalnál múring köteleket találunk. Nem láttunk senkit aki szedte volna a pénzt a kikötésért, és ahogy kilépsz a partra közvetlen a városban találod magad, míg a marinából, már macerásabb a bejutás. Szóval elhagytuk a vodicei kikötőket és tovább mentünk Tribunjba.
Tribunjba érve, a halászkikötőt céloztuk meg 1-2 órás pihenésre és városlátogatásra. Volt bőven szabad hely. Most én voltam a kormányos, és a kikötést én sem hajtottam végre hibátlanul. A szélirányhoz képest rossz irányból közelítettem meg a mólót ezért Zsoltit is feladat elé állítottam, hogy megfogja a hajót, hogy ne tegyünk kárt a “mólóban”.
Tribunj egy kis félszigeten fekszik 2tm-re Vodicetől nyugatra. Állitólag egész Közép-Dalmáciában ennek a falunak van a legnagyobb halászflottája, ezért ha igazán friss halat, kagylót vagy rákot szeretnénk kóstolni, érdemes ellátogatni ide. A helyi specialitás a halpörkölt polentával (kukoricapuliszkával).
Rövid sétánk időtartama alatt megállapítottuk, hogy a marinában rengeteg a magyar rendszámú gépkocsi. Mind tudjuk Tribunjban van a M. A. Y. Club (Magyar Adria Yacht Club)székhelye. A városkában, testközelben érezni a mediterrán hangulatot és azt a határtalan nyugalmat ami most ősszel, amikor lefutott a turista áradat, még jellemzőbb. A csónak kikötőbe és még sok helyen a városban, kisebb nagyobb hordók vannak kitéve a víz mellé, ami jelzi a szüret közeledtét. Sós vízzel mosnák ki a hordókat?! Nem derítettük ki.
A Tijascica horgonyzó öböl
Tribunjból elindultunk Kaprije sziget felé, hogy ott töltjük az éjszakát egy öbölben, de a szél és az időjárási viszonyok miatt megváltoztattuk az útvonalat és a Tijat szigetet pontosabban a Tijascica horgonyzó öblöt vettük célba. Miközben az öböl felé haladtunk kedvező volt a széljárás a hátszélvitorla felhúzásához ezért neki is láttam. Felhúztam, de úgy, hogy az ún. halfejet, azaz a vitorla felső sarkát oldalra sikerült felhúzni. Hát mit mondjak, a szél végül is belekerült de olyan nevetségesen nézett ki, hogy majd bepisiltünk a nevetéstől. A hajó szépen haladt vele, de azért leszedtük és újra húztuk, ezúttal minden a helyére került és most kitűnően működött. Oda is értünk az öbölhöz.
A horgonydobásnál, megint akadtak viták. Még eddig nem tudtunk horgonyt dobni vita nélkül olyannyira, amikor úgy gondoltuk fog a horgony, leültünk ezt az egész horgony dobást megbeszélni.
A vacsora után ami zúzapörkölt volt sok kenyérrel, vörösborral megúsztatva, leültünk táblázni. Sajnos kikaptam.
A horgonydobásnál végül én döntöttem hova dobjuk, de ez azzal járt, én feleltem, hogy fog-e vagy nem, ráfordul a hajó a partra, vagy nem és ez maga után vonzza a horgonyőrség nagyobbik részét. Kifeküdtem hálózsákba belebújva a fedélzetre kb. egy órakor. Hűvös volt, kis szellő fújdogált a telihold alatt. Élveztem a szabad ég alatt feküdni.
2004. 09. 29. szerda
Négy óráig őrködtem a horgony fölött, ekkor bementem lefeküdni. Kint is kellemes volt, de ahogy hajnalodott bent talán mégis csak jobb.
Nyolc óráig aludtunk, amikor Zsolt hangos kiabálással ébresztett ahogy tettem ezt én is pár nappal ezelőtt. Túl egyszerre akadt mindenkinek “dolga” a hajón ezért én elkötöttem a bocit és kieveztem a partra, ahol találkoztam két muflonnal. Visszaérve a hajóra reggelit készítettem még pedig szalonnás tükörtojást, amire azt mondta Zsolt, hogy kitűnően sikerült. Én hiszek neki! Ahhoz képest, hogy hatalmas rendetlenség uralkodott a hajón elég hamar elkészültem és aránylag szép, ízléses tálalással.
A Merülés
Merülésre készülődtünk. Elég nagy volt a tanakodás, hogy itt merüljünk vagy egy másik öbölben ahol nincs senki. De hát hol találunk ilyen öblöt. Következő állomásunk a Kornáti szigetek, ahol már nem tudunk merülni mert hogy merülési engedélyünk persze, hogy nincs. A felszerelés összerakása után Zsolt barátom, kb. 10-15 perces frissítő tanfolyama után beugrottunk és lemerültünk. A merülés során nem volt semmi gond, ment a kiegyenlítés, rendben volt a légzés is, így hát élvezhettük a víz alatti világot, ami ebben az öbölben nem volt kimagaslóan gazdag és szép. Különböző kagylókat láttunk, halakat, tengeri csillagokat és sajnos a Forma-1versenyek győzteseinek járó méretű pezsgős üveget és sörös dobozokat, ami lehangoló volt. Mindent összevetve én nagyon élveztem viszont rohamosan fogyott a levegőm, ezért vissza kellett induljunk a hajóhoz. Amikor emelkedtünk túl sok levegőt engedtem a dzseketbe, ezért túl gyorsan emelkedtem. Zsolt rám intett, sőt meg kellett fogja a kezemet és vissza húzott. Hiányzott a gyakorlat, a tapasztalat. De úgy érzem ettől eltekintve, egy csodálatosat merültünk. Köszönettel tartozom Zsolt barátomnak, hogy a nem kis segítségével sikerült össze hozni ezt a merülést.
Összepakoltunk és elindultunk a Kornátok felé. Motorral haladunk. A szél is abszolút szemből fúj, meg a hajó is tele van aggatva a búvár felszereléssel száradni, ezért nem tudunk vitorlázni. Ma éjszakára is keresünk horgonyzó öblöt. Itt már nincs a közelben ACI Marina, esetleg a Piskera, de azt nem tudjuk elérni estig.
Margitka (autopilot) vezet, így egész úton Tijáttól csodálatos időben, kellemes 2-es nyugati szélben írsogálom e sorokat. Szemmel láthatóan távolodunk a kontinenstől és ettől még inkább amolyan hajós érzetünk támadt. Jobbra, balra szigetek, de előttünk már a nyílt tenger. Közben Zsolt vitorlákat bontott és dől a hajó, ezért nem tudok tovább írni.
Smokvica sziget felé hajózunk, halászhajókkal, halászcsónakokkal találkoztunk utunk során és elcsodálkoztunk milyen iszonyatos munkával jár ez a fajta halászat.
Történt ugyanis, mikor Zlarinba kötöttünk ki összefutottunk egy halászbárkával, ami este hagyta el a kikötőt és a fedélzeten egy szőke hölgy kegyetlenül súrolta a fedélzetet. Ez úgy megragadt bennünk, már csak a szőke miatt is. Majd másnap délelőtt sétáltam a kikötőben és ők akkor kötöttek ki. Előkerült egy mérleg a hajóról meg az elmúlt éjszaka alatt kifogott minden féle szúrós, bökős halak, meg polipok és árulták. Egy kisebb fajta sor alakult ki a hírtelen kialakított árusító hely előtt.
Még van egy vicces történetem a halászokkal kapcsolatban. Egy öbölbe hajózás alkalmával egy kis halászcsónakból a halász az öböl felé mutatva a válla fölé hátrafelé emelte többször a kezét, közben minket figyelt ahogy elhajózunk mellette. Rákérdeztem, illetve széttárt karokkal érdeklődtem mit mutogat, majd ő is magyarázott valamit horvátul, de mindketten értetlenül mentünk tovább. Majd pár óra múlva jöttem rá, amikor egy másik halásznál is ugyanezeket a vállhoz való kézrángatásokat fedeztem fel, rántanak egyet a damilon amivel halásznak, ami messziről persze egyáltalán nem látszik. Mert hogy nincs halászbot vagy valami ilyesmi, csak valahova a csónakhoz van kötve. Csak ülnek a csónak szélénél és rángatják a kezüket oldalra fel, mintha mindig köszönnének vagy valamire felszeretnék hívni a figyelmet. Vicces volt!
Smokvica szigethez értünk a Lojena öbölhöz, de nem volt túl szimpatikus, meg különben is beljebb szerettünk volna jutni a Kornati szigetek közé. Mert tudnotok kell, hogy a Smokvica sziget, dél felől az első sziget, ami már a Kornati szigetcsoporthoz tartozik.
Kornát sziget Opat öble
Tovább haladtunk és kb. 3t. m. -re Smokvicától északnyugatra, megérkeztünk a szigetcsoport névadójához, a Kornat sziget déli csücskéhez az Opat öbölbe. Jól tettük, hogy tovább haladtunk mert egy nagyon hangulatos horgonyzó öbölbe érkeztünk, pár kikötőhellyel, amik a parton található nagyon hangulatos két kisvendéglő előtt voltak kialakítva. A horgonyzás körüli vita elkerülését úgy oldottuk meg, hogy Zsolt lett a manővernek az abszolút kapitánya, én pedig a matróz aki nem szól és nem nyúl bele a manőverbe, csak elősegíti a kapitány döntéseit az észrevételeivel. Sikeresen dobtunk horgonyt, szinte jó helyre.
Ma este Zsolt vállalta a vacsora elkészítését. Ma talán elkészül a már régen beígért ravioli. Én addig a bocival bajlódtam, mert az egyik fele teljesen leeresztett. Mire végeztem a felfújásával kész lett a vacsora. Kiültünk a fedélzetre vacsorázni. A Zsolt által elkészített vacsora nagyon finom volt, csak sok, mert Zsolt általában a saját fizikai méreteihez képest alakítja az elkészítendő étel mennyiségeket. Nagyon kellemes hőmérsékletű, mondhatom meleg kora őszi este volt. A két kis vendéglőbe igen jó hangulat uralkodott, a fülnek igen tetszetős jó ritmusú horvát mulatós nótákat daloltak. Engem kivitt a kíváncsiság a partra, hogy megnézzem miként mulatnak a horvátok. Mint mi, csak horvát nyelven énekelnek. Kedvem lett volna csatlakozni hozzájuk, de nem ismerek egy horvát nótát sem. Kieveztem a bocival a partra (ha már annyit bajlódtam a felfújásával), végig sétáltam a kikötőhelyeknél, majd fel a vendéglőkhöz és nagyon hangulatosnak találtam.
Vissza érve a hajóra rövid sms kapcsolat az otthoniakkal, majd fekvés, mert 4 órára horgonyőrnek osztott be a “kapitányom”.
2004. 09. 30. csütörtök
Hát… felkeltem 4 órakor. Nem messze tőlünk horgonyzott egy kétárbocos fahajó és a hajnali párás levegőben ugyanolyan csodálatos látványt nyújtott a magas sziklákkal a háttérben, mint a tegnap este amikor mellé dobtunk horgonyt. Leellenőriztem a horgonyt pár percig maradtam, de a helyzetünk oly stabilnak tűnt, hogy vissza feküdtem. Reggel nyolc óra körül keltünk. Kb. 15 hajó volt az öbölben, ebből négy horgonyon, többi a parthoz kötve. Ezért is tud ez a hely megmaradni ilyen hangulatosnak. Szinte mindegyik hajón tettek-vettek az emberek mégis határtalannak tűnt a csend, a nyugalom. Körülöttünk hatalmas sziklás hegyek emelkedtek a magasba ami jellemző a Kornati szigetekre.
Kornati szigetek
Isten a teremtés utolsó napján meg kívánta
koronázni művét, s könnyekből, csillagokból
és leheletből létre hozta a Kornati-szigeteket.
(George Bernard Saw)
Tudnotok kell, hogy a Kornati-(Korona-)szigetek az Adria legnagyobb és legsűrűbb szigetcsoportja. 69 km2-es területén 147, jórészt lakatlan, kisebb-nagyobb sziget és zátony csoportosul. A szigetek belseje tele van repedésekkel, barlangokkal és zord sziklákkal. A szigeteken nincs édesvízforrás ezért a földjük terméketlen.
A Kornati-szigetek négy északnyugatról, délkelet felé húzódó sort alkotnak. A szigetek között messze a Kornat a legnagyobb: 25 km hosszú és csupán 2, 5 km széles.
Nemcsak a szigetek hanem a környező tenger is a nemzeti park védelme alá esik. A szigetek a 19. századig zadari arisztokraták tulajdonát képezték, majd úgy száz évvel ezelőtt Murter és Dugi Otok mai lakóinak földműves ősei vásárolták meg. A szigetek ma is magántulajdonban vannak, 90 százalékuk Murter, a maradék pedig Dugi-Otok lakosainak birtoka. Állandó lakosaik nincsenek, de gyakran kijárnak a tulajdonosok. A művelt területek mintegy 80 százalékán olajfákat termesztenek, de többen gondoznak szőlőskertet és gyümölcsöst.
A szigetcsoport ismertetésétől vissza térek az öbölben való ébredésünkhöz Miután kedvem támadt egy rövid sétára a parton, ehhez persze szükség volt rövidke evezésre is a bocival.
Felmentem a hegy tetejére és láttam a kontinenst a másik oldalon és ahogy vissza tekintettem az öbölre festői kilátásban volt részem. Készítettem pár fotót majd vissza mentem a hajóra. Reggeliztünk majd készülődtünk a horgony felszedésére.
Mára azt terveztük, hogy elérünk a Telascica öbölbe és ott éjszakázunk, de persze napközben elég sok mindent meg szerettünk volna még nézni. Északnyugatnak haladva, kedvező szél fújt ahhoz, hogy felhúzzuk a gennakert. Első nekifutásra mintaszerűen belobbant a gennakerünk. Így haladtunk kellemes 1-2-es szélben egészen a Lavsa szigetig ahol szintén található horgonyzásra alkalmas öböl, majd egy átjárón a Lavsa és a Piskera szigetek közt lehet behajózni a Piskerai ACI Marinába. A kikötőt épp ezen a napon zárták, így nagy volt a jövés-menés. A személyzet éppen csomagolta össze a kikötőt.
Egy újabb kitérővel elmondom nektek, hogy a Kornati-szigeteken a jelek szerint már a csiszoltkő-korban megjelent az ember. Piskera szigete is lakott volt, elsősorban a kifogott hal begyűjtésére és tárolására használták.
Most már a szigeteken kívül, baloldalunkon a nyílt tengerrel hajóztunk északnyugatnak majd a Mana szigetnél, ahol 1961-ben forgatták Maria Schellel-lel a “Háborgó Tenger” c. filmet, vissza tértünk a szigetek közé. Szűk átjárókon és egészen kicsi szigetek és zátonyok közt hajóztunk az ún. tölcsérhatásban a Kornat és a Levrnaka szigetek között. Most nem éreztünk semmit a tölcsérhatásból, szerintem ahhoz túl gyenge volt a szél, alig 2-es Bft.
Ezután a Katina szigetet céloztuk meg, aminek a déli és az északi oldalán szűk átjárók vannak, délen, a Kornat sziget felől a Vela Proversa, északon, a Dugi Otok sziget felől pedig a Mala Proversa. A déli átjáróban alig 2m a vízmélység, nagyon óvatosan haladtunk át. Az északi átjáróban nagyobb a vízmélység ezért ezt használják a nagyobb halászhajók is, amikből kettővel is összefutottunk miközben áthajóztunk. Egy vitorlás és egy halászhajó nemigen fér el az átjáró szélességében, ezért igen óvatosnak kell lenni ha éppen egyszerre érkezünk oda. Mi éppen így jártunk, de mivel mi egy hajszállal előbb hajóztunk be mint a halászhajó a másik végén, nagyon udvariasan lassítottak és elsőbbséget adtak nekünk.
Telascica öböl
A Mala Proversa átjárón áthajózva meg is érkeztünk a Telascica öböl bejáratához, ami természet védett terület, és még csak 15 óra volt, a tervezett 18-19 óra helyett. A Telascica öböl ketté osztja a Dugi Otok délkeleti csücskét, amelyben öt kis sziget és öt egészen apró szigetecske található. Az öböl 8200m hosszú és a zegzugos partjával az Adria egyik legnagyobb és legszebb természetes kikötője. Kicsit jobbra hajóztunk, kicsit balra hajóztunk, megkerültük a fent említett kis szigeteket, majd behajóztunk a Jaz nevű kis öbölbe, ahol vigyázat: – nincs elég vízmélység! Kalandosan megfordultunk és haladtunk tovább. Gyenge szél volt ami most kedvező volt, mert nyugodtan tudtuk körbe hajózni az egész Telascica öblöt, majd az öböl bejáratához közel fekvő Cuska Duboka nevű öbölben dobtunk horgonyt 18 óra pár perckor. Ez egy szűk öböl, két oldalt magas meredek sziklafalakkal ami nagyon rideggé teszi mert nem süt be a nap és nagyon huzatos is. A horgonyon kívül Zsolt kikötötte a hajó tatját a parthoz. Így találta biztonságosnak. Miközben ő kint volt a parton, két fiatalember érkezett egy gumimotorossal és fejenként 40 kunával csökkentették vagyonunkat. Ez két napi díj és ebben benne van az öböl területén lévő bójára kötés is. Mert, hogy elfelejtettem mondani, az öböl területén rengeteg bója van. Közben elfogyott az édesvíz készletünk hiszen utoljára Zlarinban töltöttük fel a 100 literes tartályt, ezért a konzerveket sósvizes edényben melegítettük fel, hogy ne keletkezzen mosatlan. Vacsoránál hosszasan elbeszélgettünk a világ dolgairól, majd kimentünk a fedélzetre. Szokatlanul sötét volt a többi öblökben eltöltött éjszakáinkhoz képest, mert annyira beárnyékolták a magas sziklafalak az öblöt, hogy a holdfény sem világított be, pedig telihold volt. Megállapítottuk, hogy nagyon félelmetes, főleg mert csak mi vagyunk az öbölben. Ettől függetlenül elmentünk lefeküdni és jót aludtunk.
2004. 10. 01. péntek
Korán keltünk, mert korai indulást terveztünk, hogy időben elérjük a Biográdi bázis kikötőnket leadni a hajót. Rövid készülődés után reggelizés nélkül 7 óra 20 perckor sikerült elinduljunk a Cuska Duboka horgonyzó öbölből. A Mala Proversa átjárón keresztül hagytuk el a Telascica öblöt. Az átjáróhoz érve sok bóján lévő hajót láttunk az átjáró melletti öbölben. Kiérve az átjáróból Zut szigete körvonalazódott előttünk, amit az északi oldaláról szándékoztunk megkerülni, jobb csapáson, délkeleti 2-es szélben. Amint kikerültünk Zut sziget takarásából irányt váltottunk és Pasman sziget déli csücskét céloztuk meg, ahonnan betudunk fordulni Biográd felé. Útközben sok horgonyzó öblöt láttunk Zut sziget északi oldalán és a Pasman déli oldalán.
Ideális vitorlázó időjárásban haladtunk, miközben egy repülőgép körözött fölöttünk és egyre lejjebb ereszkedett. Kiderült, egy tűzoltó repülőgép volt. Teljesen leereszkedik a vízre, siklik a vízfelületen így szedi fel magába a vizet, amit majd a tűzre enged ki. Pár csapásváltással, kreuzolva haladtunk el a Kozara és Zizanj szigetek tövében található kagylótelepek mellett és közben meg is érkeztünk a Pasman sziget déli csücskéhez. Ahhoz, hogy Biográd felé hajózzunk innen, negyedszeles vitorlázásból raumba váltottunk, így remek lehetőségünk nyílt a gennaker felhúzásához. Én elvállaltam a kötelek elrendezését és a vitorla felhúzását, Zsolt maradt a kormánynál. A felhúzás nem volt zökkenőmentes. A két shot kötél valahogy keresztezte egymást így húztam egy csodálatos szép szaloncukrot. Pár perc múlva azonban minden kötél a helyére került. Ahhoz viszont, hogy a vitorla dagadjon a széltől megint diszharmónia alakult ki köztünk, ami a menetirányt illeti. Zsolt teljes hátszélben szerette volna tartani a hajót, én pedig raumban. A vitás hangulat azonban, pillanatok alatt elmúlt és jókedvűen haladtunk tovább raumban. Közelítettünk a Biográdi benzinkút felé ezért bevontuk a vitorlákat és beálltunk a sorba. Sorban állás közben jó alkalom nyílt, hogy gyakoroljam az előre-hátra manőverezést. A kikötés a kúthoz mintaszerűen sikerült. Az elkötés is!
Búcsú a tengertől
Ekkor még csak 14 óra volt, ezért vitorlákat bontottunk és levezető vitorlázásnak megkerültük Biográd városa előtt lévő két kis szigetet, miután Zsolt kormányzása alatt, sikeres kikötést hajtottunk végre a Marina Kornatiba. A chartercégünk emberei ott voltak a parton és kedvesen fogadtak. Gondolom örültek, hogy egyben látják a hajót. Jelezték, hogy másfél órán belül átveszik tőlünk a hajót ezért igencsak felpörgettük magunkat, hogy szalonképessé váljon a hajó. Kb. 30 perc alatt végeztünk is az átadással. Tulajdonképpen semmilyen komoly károkozás nélkül hoztuk vissza. Csak egy radarreflektort zúztunk össze, meg egy csapszeg esett bele a tengerbe.
A chartercég embere jó utat kívánt hazafele és elbúcsúztunk egymástól.
Hiányoztak az otthoniak és vágytam már haza, de mégis fájó szívvel hagytam el a kikötőt. Szeretem az itt uralkodó hangulatot, a hajón való tevékenykedést, de mennünk kell annak reményében, hogy mihamarabb visszatérünk a tengerre.
Végezetül higgyétek el nekem, hogy ez egy tanulságos út volt, egy jó hajós túra, gyakorolva a vitorlázást, megismerve újabb adriai szigeteket, kikötőket, halászfalvakat, öblöket, amiket a következő útvonalba próbáltunk beépíteni:
1 nap : Biográd-Krapanj-Sibenik (Solaris kikötő-kamping)-Rogoznica
2 nap : Rogoznica-Kanica öböl-Zlarin
3 nap : Zlarin-Vodice-Tribunj-Tijat sziget(Tijascica-öböl)
4 nap : Tijat sziget(Tijascica öböl)-Kornat sziget(Opat öböl)
5 nap : Kornat sziget(Opat öböl)-Piskera-Telascica(Cuska duboka öböl)
6 nap :Telascica (Cuska duboka öböl)-Biográd
Én gazdagabb lettem egy élménnyel, egy hajós élménnyel, és ha az élménybeszámolónak e sorait olvassátok remélem Ti is!
Üdv. Tibor
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu