Mohl Miklós dr.: Egy csipet Görögország, Albánia és Macedónia – 2013
Tömör beszámoló sok hasznos információval és látványos fotókkal – különösen érdekes az írás albániai része
Parga Ohridi-tó Skopje Matka-kanyon Struga Elbasan Lin Korce Leskovik Vjoses Permet Gjirokaster Saranda Butrinti Sagiada Konitsa
Még nem jártunk Görögországban, s mivel autóval akartunk menni, Albániát is érintve, a görög-albán határ közelében a tengerparton kerestünk egy szép helyet, amit meg is találtunk. Parga és környéke elbűvölt bennünket. Fekvését, környékét még szebbnek találtuk, mint amilyennek vártuk a leírások alapján. A júniusban ott töltött öt nap után már biztosak vagyunk benne, hogy jövő év júniusában, még előszezonban, ismét felkeressük.
Parga – az egyik belvárosi strand
Stúdió apartman szállásunk terasza Pargában
Az Útikalauzban olvasható írások felbátorítottak, hogy az oda úton Albániát is érintsük. Nem bántuk meg, sőt, szeretnénk visszatérni, csak az utak minősége…. Sajnos, nagyon is igaznak bizonyultak a korábbi leírások, vagyis, lehet, hogy pár évig még jól teszi az utazó, ha terepjáróval indul el e gyönyörű, érintetlen területekkel, óriási hegyekkel elkápráztató országba.
Pihenő, a görög határ mentén, Albániában
Valahol Leskovik és Kelcyre között, Albániában
Macedóniában sem csalódtunk. Jövet-menet átutaztuk és kétszer az Ohridi tó mellett szálltunk meg.
A Debersko Ezero Macedóniában
Kávézó terasza az Ohridi tavon, Strugában
A 2009-es montenegrói utunkhoz hasonlóan Tiszaszigetnél léptünk be Szerbiába. Kikinda, Zrenjanin, Pancevo és Kovin érintésével, a viszonylag jól autózható 24-es úton, kb. 4 óra alatt értük el az autópálya pozarevaci felhajtóját. További 4 óráig tartott az út a határig, ahol a macedón határőrök bosszantóan lassan „dolgoztak”, így többször is dudakoncert alakult ki a hosszú várakozó autósorban. A Skopjebe vezető „Alexander the Great” autópályán helyenként nagyon rossz szakaszok is voltak, továbbá, láttunk, egy, a pályán keresztbe átfutó embert. Az első fizetőkapunál 5 euróból MKD – ban kaptunk vissza, rendes banki árfolyamon. A továbbiakban, másnap Ohrid felé, ez fedezte a díjakat. Az előre foglalt szállásunk Skopjében (30 euró, közös konyha használattal) jó választásnak bizonyult a tehetősebbek által kedvelt hegyoldali villanegyedben.
Reggeli, skopjei szállásunk teraszán
Reggel Tetovó felé indultunk az autópályán. Közben tettünk egy kitérőt a Matka kanyonhoz. Itt először meggyőződtünk arról, hogy jó döntés volt, hogy a vonzó helyszín ellenére nem itt szálltunk meg, mert tényleg messze van az autóparkoló a szálláshelytől és nem is biztonságos.
A Matka kanyon Skopje közelében
A gyönyörű kanyonban több órát lehet túrázni a víz mellett, de ezt, a nagy meleg miatt kihagytuk. Tovább mentünk az autópályán, míg az el nem fogyott Gostivarnál, majd a Mavrovó Nemzeti Parkon át a P409-es úton, mely meglehetősen rossz és keskeny, a Radika folyó völgyében mentünk Debarig.
Piknik ebéd a Radika folyó partján
Debarban sétáltunk egyet, a tipikus balkáni zsibvásárral telített főutcán, majd, egy nagyon rossz minőségű úton, a Debarsko Jezero (tó) és a Crni Drim (Fekete-Drin) folyó mellett a közel 700 méteren, az Ohridi tó partján fekvő Strugába mentünk. Itt, szálláskeresés céllal is tettünk egy nagyobb sétát. Találtunk egy apartman-házat, ahol 20 eurót kértek az első emeleten, egy óriási alapterületű, új építésű lakásért. Ugyanez már csak 15 volt a 4. emeleten. Miután látszott, hogy üres az épület, mondtuk, hogy majd este visszajövünk és választunk. Kimentünk a tópartra, hogy végre lássuk a híres Ohridi tavat. A számos geológiai érdekességgel jellemezhető tó hangulata és környezete egyáltalán nem hasonlít a Balatonra, nem annyira barátságos, partja kavicsos. (Nemcsak Ohrid, de a tavi környezet is régóta UNESCO világörökségi védelem alatt áll.) A vize kellemesnek tűnt, de senki sem fürdött. Egy tóra épült kávézóból gyönyörködtünk a panorámában, aztán elindultunk egy tó körüli úton a kb. 15 km-re fekvő Ohridba. Útközben még megnéztünk egy szállodát, ami kongott az ürességtől. 25 euró lett volna egy kétágyas szoba reggelivel. Ohridban, a főutcán egy biciklis szállásajánló „támadott” le minket egy piros lámpánál, majd követett és a következő lámpánál ismét próbálkozott, hiába. A város főutcájáról jól láttuk a várat, de oda aznap már nem jutottunk el. Jót sétáltunk a nyüzsgő városközpontban és a kikötőben.
A sétálóutca Strugában
Az Ohridi tó macedón oldala
Már sötétedett mire visszaértünk Strugába. Amikor a kiszemelt szálláshelyünk előtti egyetlen parkolóhelyre beálltunk, az ott lézengő fiatalok közül egy felszólított, hogy fizessünk éjszakára 50 MKD parkolási díjat. Ez annál is inkább meglepő volt, mert ebben az utcában, aznap délután, már parkoltunk és semmilyen parkolási kötelezettségre utaló táblát nem láttunk. Fizetés helyett bementünk, hogy először a szállást biztosítsuk. A recepciós nem tudott angolul, így telefonon kellett egyeztetni. Kiderült, hogy már nem kell felmennünk a 4. emeletre, maradhatunk az első emeleten is 15 euróért, és még a biztonságos udvarra is beállhatunk a kocsival, amiért természetesen nem kell fizetni. Az óriási apartman makulátlan volt.
Bőséges reggeli után korán indultunk Albániába. A határon hamar átjutottunk s úgy döntöttünk, hogy először teszünk egy kitérőt Elbasanba (60 km), majd visszajövünk a határra és inkább egy érdekesebbnek ígérkező úton megyünk tovább. Az Útikalauzban megjelent írások alapján ki akartuk próbálni a jónak és szépnek leírt utat Elbasanig, de onnan nem az egyszerűbb utat választottuk az Albán Riviéra felé. Az út valóban szép volt, az út minősége is elég jó. Sajnos a számos vízátvezetés hídjánál a dilatációk gyalázatos állapotban voltak, így állandóan azokra kellett figyelni, hogy nagyobb döccenők nélkül haladhassunk.
Az E852-es (SH3) út Elbasan felé
Elbasan központjában
Csalódott halárus Elbasan központi parkjában
Elbasan egy igen sűrű, nyüzsgő város képét mutatta. A belvárosi utcák tele voltak áruval és árussal, alig lehetett mozogni a járdákon. A központban pénzt váltottunk, ettünk egy finom bureket, majd betértünk egy kávézóba. A pincér egyből megkérdezte angolul, hogy honnan jöttünk. Amikor fizetni akartunk (egy kávé 100 Lek = 200 Ft), a 200 Lekből mosolyogva visszaadott 100-at, amit nem akartunk elfogadni, de ellentmondást nem tűrő módon azt mondta, hogy „Hungaria good”. Erre mi is mosolyogtunk, mert ez a gesztus jól esett és egyúttal nyugtáztuk, hogy a mások által már többször leírt hasonló eset velünk is megtörténik, vagyis nem megkopasztani akarják a turistákat, hanem inkább jutalmazzák, talán azért, hogy idáig merészkedtek e titokzatos balkáni országban. Az út visszafelé talán szebb volt, különösen Perenjas után, amikor már lehetett látni az Ohridi tavat a szerpentinként ereszkedő útról. Már elmúlt dél, így alig vártuk, hogy elérjük a Lin nevű falucskát, ahol, egy, az Útikalauzban olvasott beszámoló szerint nagyon finom halat lehet enni. Minden stimmelt, a szálloda, a nagyon finom hal, a koran (ohridi pisztráng) és a falu is nagyon érdekes volt. Amikor fizettünk, egy kicsit meglepődtünk, átszámítva 7200 Ft drágának tűnt az albán árakhoz képest. Igaz, nem is kértünk étlapot, de most is úgy gondoljuk, hogy megérte, végül is gyönyörű helyen degeszre ettük magunkat a minden részében ízletes étellel.
Lin, ismerkedés Albániával
Az ohridi pisztráng nagyon finom, Lin, Albánia
Az út Pogradecig, végig a tó mellett, átok rossz volt, 30-40-nél többel nemigen lehetett menni. A tópart mentén kerestük a szépet, de nem találtuk. Végig lehangoló, elhanyagolt képet mutatott. Érdekességként pár, régi időkre emlékeztető katonai bunkert lehet megemlíteni. Pogradecen átautózva semmi sem késztetett megállásra, eléggé rendezetlen és jellegtelen volt. A város után a hegyre vezető szerpentinen, messziről óriási, szőlőfürtnek látszó formában, cseresznyét áruló gyerekek késztettek megállásra. Kiszálltunk fotózni és csak nehezen úsztuk meg vásárlás nélkül.
Búcsú az Ohridi tótól Pogradec felett
Korce-ig egyre szebb lett az út, ahogy a görög határt jelző hegyek közelebb jöttek. Korceban, mely állítólag Albánia legtisztább városa, a legnagyobb élményt a főutcán kezdődő karnevál adta számunkra. Korábban el nem tudtuk volna képzelni, hogy ilyen van Albániában. A fiataloktól angolul tudtuk meg, hogy az első albán iskola az egyik fő nevezettesség a közelben. Ez az egyetlen épület, meg az új ortodox katedrális a közelben, nyújtott némi építészeti élményt. Különben a városkép nem különösebben fogott meg minket, ami leginkább szocreál.
Karnevál júniusban Korce-ben
Korce, az első albán iskola, ma múzeum
Korceban nem akartunk megszállni, pedig már késő délután volt. Gondoltuk majd csak találunk szállást, ha tovább megyünk a kb. 50 km-re levő Ersekébe. Az út néha jó, de többnyire rossz volt s szinte forgalomtól mentes. A táj nagyon szép – többször megállásra késztetett- érintetlen, épített környezet nélkül, csak táblák jelezték a falvakat a leágazásoknál.
Korce és Erseke között az albán-görög határ kétezresei
Ersekéig végül is nem kellett elmennünk. Most már tudjuk, hogy ezen a hosszú, lakott településektől mentes útszakaszon nagy szerencsénk volt, hogy megtaláltuk az egyetlen lehetséges szálláshelyet, egy alpesi házra emlékeztető vendégfogadó formájában, egy patak mellett, valahol Mollas előtt. Hamar megegyeztünk a 20 eurós árban (reggelivel) és elfoglaltuk az egyik tetőtéri szobát, amit egy icipici vizesblokk egészített ki. A fogadós javaslatára meg a mozgás kedvéért, még sötétedés előtt felderítettük a közeli tavat meg annak környékét is.
Kitűnő szálláshely egy lakatlan vidéken
Reggeli a „világ végén”, egy albán fogadóban
Az út egyik legszebb szakasza ezután következett. Többször megálltunk fotózni. Egy szerpentines helyen aztán nem bírtuk tovább, kiültünk egy fél órára a hegyoldalra s gyönyörködtünk a tájban.
Okos és erős szamarak még a gazdát is vezetik
Az albán hegyi utakon gyakori a suvadásos szakasz)
Táj Erseke környékén
Leskovik látványos része
Leskovikban megálltunk egy kávéra. „Where are you from? kérdezték. Válaszunkra egy mosolyt kaptunk, majd kis gondolkodás után jött a „Szia” is, jó kiejtéssel. Sikerélmény mindkét félnél. Pedig nem sok magyar járhat errefelé. Hát ez hihetetlen, tényleg itt a világ végén. Aztán fizetéskor már nem is lepődtünk meg: hát persze, hogy visszakaptunk 100 Leket. Itt különben csak 8 km-re voltunk a szerintünk legszebb albán-görög határállomástól (Tre Urat – Konitsa), melynek környékéről gyönyörű fotókat lehet a neten találni. Tovább indultunk Tepelene felé. Permetig monoton ereszkedett az út az 1000 m feletti magasságból. Ez a szakasz volt albániai kalandozásunk legszebb része a Vjoses folyó kanyonja és fokozatosan kiszélesedő völgyében. Az út minősége viszont többnyire kiérdemelte, az „ennél rosszabb úton már tényleg csak terepjáróval lehet menni” feljegyzést.
Úton Leskoviktól Tepelene felé
Táj Leskovik és Tepelene köti szakaszon
A Vjoses Permet közelében
A Vjoses Tepelene közelében
Útunkról Gjirokaster felé már Tepelene előtt el lehetett kanyarodni. Az SH4-es főút szinte álom volt az eddigi utakhoz képest. Gjirokaster előtt találtunk egy idilli pihenőhelyet, tóval, benne kis szigettel és étteremmel. Ottlétünkkor esküvői fotózás folyt a szép környezetben.
Kiváló piknikező hely Gjirokaster közelében
Alig vártuk, hogy elérjük Gjirokaster városát, amit a világörökség részének nyilvánítottak a híresen jól megőrzött ottomán óvárosa miatt. Állítólag e város most is az albániai görög etnikum központja. A lakosság görög hányada vitatott, 10 – 30 %-ra becsülik. További érdekesség, hogy az öreg házak teteje kőből van és ez az egyik olyan albán város (Berat mellett), ami szerencsére megúszta a 60-as években megindult modernizálást. Nagyon jó volt végre egy patinás várost látni és bejárni Albániában.
Gjirokaster központi része a várfalakkal
Kő „cseréppel” fedett háztetők Gjirokasterben
Gjirokaster
Kilátás a várból, Gjirokaster
Az út Sarandába a Gejre hegyen keresztül elég rossz minőségű volt. De ezen már nem lepődtünk meg. Saranda, állítólag az Albán Riviera zászlóshajója, nem igazán nyerte el tetszésünket. A rendkívül sűrűn, tengernyi hotellel beépített hegyoldal, messziről biztosan mutatós lehet, de benne járni számunkra egy kicsit nyomasztó volt, miközben szállást kerestünk. Úgy tűnt, hogy a hotelépítési láz még tart e válságos években is. Persze nem tudni, hogy a sok félkész hotel még épül, vagy tartósan félbe maradt. Több ilyen kitáblázott „hotelt” találtunk, aztán kiderült, hogy még nincs kész, de az alsó szinten már lehet lakni! A környezetük rendre nagyon rendezetlen volt, így úgy döntöttünk, hogy elindulunk a part mentén Görögország irányába, majd csak találunk valamit. Egyszer csak a Hotel Alina neve olvastán beugrott, hogy erről jót olvastam egy leírásban (az ONGO oldalain könnyen megtalálható). Minden ugyanolyan jó volt, mint azt a 2008-ban született beszámolóban olvashattuk. Angolul jól tudó hölgy készségesen több szobát is megmutatott (nem akartunk az utca és tenger felőli oldalra néző ablakot, mert akkor volt az elnökválasztás és óriási felfordulás volt az utcákon). A kocsival beállhattunk a biztonságos udvarra. A 20 euró díj nagyon megérte e makulátlanul tiszta, ápolt épületben.
Saranda: szállásunk előtti partszakasz Korfu szigetével
Saranda: promenád és strand
Saranda panoráma
Másnap reggel az Albán Riviera további keresésére indultunk, mert hiányérzetünk volt: szerettünk volna találni egy szép partszakaszt homokos stranddal, ami állítólag e környéken található. Ezért elindultunk a Vlora (észak) felé vezető főúton. Piqerasig nem találtunk egyetlen olyan helyet sem, ahonnan kocsival nyugodtan és biztonságosan le lehetett volna menni a partig. Úgy gondoljuk, hogy továbbra is igaz a 2008-ból származó megállapítás: „Sarandától északra festői öblökben lehet fürdeni. A Vlora felé vezető útról az öblökbe vezető 3-4 km-es földutakra érdemes legalább 30 percet számolni. Szóval 1-esben. Ezenkívül elszomorítóan koszosak.” Tényleg találtunk ilyen településeket és utakat, de nem mertünk arra menni, a nagyon bizonytalan „út”-felület és környezet miatt. Ezért visszafordultunk: most már tényleg irány Görögország! Naív módon úgy gondoltuk, hogy a határállomás (Konispol) a tengerpart mentén haladva, Butrinti érintésével könnyen elérhető. Az, hogy nagyon rossz volt az út, már egyáltalán nem lepett meg. Viszont egyáltalán nem számoltunk azzal, hogy a Butrinti tó tengerbe vezető csatornáján nincs híd. A két autó kapacitású drótköteles kompra előttünk egy svájci terepjáró várakozott. Tőlük tudtuk meg, hogy 200 Lekért átvisznek. Lázasan elkezdtük keresni a maradék aprópénzünket, mert természetesen, előzőleg, Albánia elhagyására készülve, szinte az összes pénzünket elköltöttük, benzinre (Görögországban akkor 1,75 euró volt a 95-ös), narancs- és fügedzsemre meg ásványvízre. A kompon ért aztán a meglepetés. A kis tini kompos lazán mondta, hogy 5 euró a díj. A svájci csodálkozott, majd fizetett. Mi is csodálkoztunk, de rá kellett jönnünk, hogy a külföldieknek itt más „díjszabás” dukál. Kértük a jegyet, de azt meg persze, hogy nem tudtak adni. Közben már át is értünk a másik partra. Valószínűleg az apja unszolására a gyerek abbahagyta az erősködést és elfogadta az 50 leket meg az 1-2 eurónyi aprópénzt.
Átkelés a Butrinti csatornán
Már csak pár km a görög határig (Konispol), de melyik úton?
És így kezdődik Görögország a Sagiada határátkelőnél
Pihenő az első görög strandon, Sagiadaban
A csatornától majdnem a határig zúzott köves úton jutottunk el. (A konispoli határátkelőt a tájékozottabbak természetesen egy másik (aszfaltos) úton közelítik meg.) A viszonylag gyors határátkelés után óriási kontrasztban volt részünk. Még a táj is mintha jelentősen barátságosabbá vált volna. Ami a széles és sima utat illeti, az autózás maga volt az álom: felszabadulás a pár napos korábbi zötykölődés után. S az álom folytatódott az első görög strandon, amit Sagiadaban, a szárazföldi Görögország legnyugatibb településén élvezhettünk.
Homokos strand Platariánál
Igoumenitsa után Plataria környékén több helyen is megálltunk, mert szép, igazi homokos strandokat találtunk, de eredeti tervüktől nem tértünk el, s a18-as, nagyon jó, csodálatos minőségű úton Pargáig meg sem álltunk. A városba levezető szerpentinen könnyen megtaláltuk az egyik kiszemelt apartman házat. A jól felszerelt, tágas szállásért, mivel még előszezon volt, 150 eurót fizettünk 5 napra.
Az első napot a környék felderítésével töltöttük. Korábban olvastuk, hogy több homokos strand van Pargától délre Preveza felé. Ezeket meg is találtuk, de fekvésük meg sem közelítette Pargáét. Preveza jó volt egy sétára, míg, az ugyancsak közel fekvő Arta városképe kimondottan csalódást okozott, kivéve a híres kőhidat és a Panagia Panigoritissa templomot. A híd építéséhez hasonló népballada fűződik, mint amilyen Kőmives Kelemen esete Déva várával, vagyis a pillérek alapja mindaddig rendre leomlott, míg a mester feleségét élve bele nem falazták.
Arta híres hídja ókori alapokon áll
Panagia Panigoritissa templom, Arta
A templom kupolája
Az úton vissza Pargába, a Nikopolisznál található Lidl áruházban öt napra alaposan bevásároltunk, mivel az üdülőhely kis „supermarketjeiben” csillagászati áron mérték az élelmiszert.
Pargához négy strand tartozik, egyik szebb, mint a másik. Kettő a belvárosban eléggé köves, a harmadik az óvároson keresztül gyalogosan is elérhető. Csak fel kell lépcsőzni a várig, majd onnan, a hegy túloldalán lesétálni az óriási homokos strandra (Valtos), ami autóval is elérhető, ha sikerül parkolóhelyet találni. Ez még előszezonban sem volt könnyű.
Parga legnagyobb strandja, a Valtos
Valtos egyik felét finom homok borítja
A negyedik strand (Lychnos) lett a kedvencünk, gyönyörű fekvése, finom homokja és árnyékot is nyújtó partja miatt. A strand a városból egy kb. 40 perces, kellemes gyalogtúrával érhető el egy hegyoldalba telepített, gyönyörű olajfa ültetvényen keresztül. A strand fölé magasodó hegyoldalt egy kemping uralja, mely főszezonban valószínűleg csak az ott lakóknak engedi meg a part kocsival történő megközelítését. Lychnost a belvárosi kikötőből sűrű kishajójárattal is el lehet érni.
Olajfa liget a Lychnos strandra vezető hegyi ösvényen
Kedvencünk a Lychnos strand
Parga eldugott strandja: Lychnos
Parga, panoráma
Pargában nagyon jól éreztük magunkat, mivel minden olyan turisztikai vonzerővel rendelkezik, ami tartozéka egy igazi tengerparti nyaralásnak. A kellemes, strandolással töltött napokat esti sétával zártuk a nyüzsgő óvárosban. Az egyik este a legszebb panorámát nyújtó étteremben görög specialitásokat vacsoráztunk. A borsos árak ellenére az ételek messze nem voltak olyan jók, mint amekkora élményt a város panorámája nyújtott. Aztán a házigazdánktól megtudtuk, hogy hol lehet igazi görög ételeket enni.
A vissza úton már kihagytuk Albániát. (Rövidebb és sokkal könnyebb lett volna az út, ha autópályán megyünk a macedon határig.) Először Ioanninában álltunk meg, ahol a Pamvotis tó partján tettünk egy sétát.
A Pamvotis tó Ioanniában
Kőhíd az Aoos folyón, Konitsa
A piknik ebédet Konitsánál az Aoos folyó partján gyönyörű környezetben élveztük. A török hódítók által épített kőhíd csupán 2 m széles. Egyik jellegzetessége a híd boltíve alá erősített harang, mely, ha megszólal, azt jelzi, hogy túl erős a szél az átkeléshez. A továbbiakban a macedon határt, egy hosszú, többnyire hegyes, kanyargós úton (20) értük el, érintve Kastoriát és Florinát. Florinából a határ felé nagyon hiányos az utak jelzése, valószínűleg a vitatott macedón területek miatt. Aki nem tudja megfejteni a F.Y.R.O.M. útirány értelmét, az a görög oldalról sosem találja meg az ugyan csak hitványul „kitáblázott” Niki nevű határállomást Macedoniába. Az átkelőt némi izgalom árán sikeresen megtaláltuk (GPS-t nem használunk), gyorsan átjutottunk rajta. Bitolában, mely kellemes hangulattal és alacsony árakkal fogadott minket, végre pihenhettünk egy kicsit és persze teletankoltuk a kocsit, melyben alig maradt a drága görög benzinből. Már sötétedett, amikor végre rákanyarodtunk az Ohridi tó menti útra, hogy szállást keressünk. Hamar találtunk helyet (Lagadin, 28 euró, reggelivel), a feltűnően előszezon hangulatú parton. Másnap reggel tettünk egy sétát a part mentén. Megcsodáltuk a „Zöld Paradicsom” strand kínosan tiszta területét, majd az ohridi vár bevételére indultunk.
Lagadin, Ohridi tó, strandbejárat
Kilátás az ohridi várból
Az M4-es úton, majd autópályán hamar elértük Skopjét. Úgy döntöttünk, hogy másodszor nem szállunk meg ott, hanem kis városnézés után már Szerbiában keresünk szállást. Skopje központjában, a meglehetősen leharcolt bazárban vettünk gyümölcsöt és sült halat. Második skopjei tartózkodásunk során csak erősödött az az érzésünk, hogy a fővárosra jutó fejlesztési összeg messze lenyomhatja a vidékre jutót. A város igen nagyratörőnek tűnt. A belvárosban autózva furcsa érzése támad az utazónak, amit csak fokoz London világhíres jelképének számító buszok városképi hatása az óriási márványból készült emlékművek, aranyozott szobrok, stb. között.
Porta Macedonia, épült 2012-ben
A Net segítségével aztán itthon sikerült bővebb információhoz jutni: Skopje 202 db-ot készíttetett Kínában e klasszikus (”Routemaster”) formára, melyből egy, a fenti képen, a 2012-ben átadott Porta Macedonia előtt látható. A diadalív építését a helyiek, az óriási költségek, míg a görögök, a felületét borító történelmi domborművek miatt bírálják.
Hazafelé jól haladtunk, gyorsan túljutottunk a határállomásokon is. Terv szerint Leskovacban a booking.com-on kinézett hotelben (20 euró, reggelivel) szálltunk meg, ahova többet nem kívánunk visszatérni, mert közel sem volt olyan jó, mint amilyennek hirdetik. Ebbéli szilárd meggyőződésünket csak erősítette Leskovac katasztrofális városképe, rendezetlensége. Ráadásul másnap reggel, amikor az autópálya felé vezető utat kerestük, egyetlen épkézláb útjelzést sem találtunk. Aztán egy taxis pénzt kért volna az információért. Végül is rátaláltunk a haza vezető útra, mely Tiszaszigetig már viszonylag sima volt.
Mohl Miklós
Mohl Miklós írásai az Útikalauzban >>
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Albániáról >>
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Görögországról >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto |
utikalauz.hu