Molnár Ákos: Semmittevés Rab-szigetén – avagy egy spontán nyaralás története – 2007.
Fanyar humorral átszőtt beszámoló arról, mire számíthat az, aki előzetes tervek, foglalások nélkül indul el Horvátországba – nagyon sok fontos információval Rab-szigetről és az utazásról – sajnos még képek nélkül
Az idei nyár valahogy úgy alakult, hogy mindenféle más lehetőségek mérlegelése után ötletszerűen elmentünk Horvátországba „olyan régen voltunk” felkiáltással. A következő – holtbiztos – tippeket kaptuk indulás előtt:
– Menjetek nyugodtan, nem kell szállást foglalni, majd lesz ott helyben
– A szigeteken pezsgő éjszakai élet van
– Rengeteg a szórakozási lehetőség
– Rab-on van több homokos strand is – ezekből az utolsó igaz 🙂
Na akkor menjünk. Szépen elindultunk Budapestről reggel fél 6-kor – útban haveromért már kisebb sokkot kaptam, hogy a 11-es úton micsoda forgalom ömlik be a városba már hajnalban, de biztos korán kezdődött a műszak a gyárban. Egy útvonaltervezőn megnéztem merre kell menni, de ennél több előkészületet nem tartottam fontosnak.
Az odaút viszonylag simán ment, megtekintettük az M7 új viaduktját, és azt, hogy valóban, Siófok magassága után benzinkutat legközelebb vagy 80 km-re lehet találni, addig meg tessék előre tervezni, vagy majd hajtja az autót a Szentlélek. A pálya persze egyszercsak elfogyott, és rátérhettünk mindenki kedvencére, a régi 7-es útra, melynek minősége nem minősíthető. A pályaépítkezés nyomai azért már látszanak, leginkább különféle ismertető táblák formájában. Nagykanizsán tettünk egy letérést a körzeti gyorsétterembe, majd a különböző szendvicsek elfogyasztása után elindultunk bevenni a Letenyei határátkelőt.
A határ előtt van még egy rövidebb pályaszakasz, így reggel 8 körül már el is hagytuk az országot. Letenyén érkezésünk nagy érdeklődést nem keltett, sem a magyar, sem a horvát vámszervek nem nagyon foglalkoztak velünk, bár álldigált ott a járda szélén egy ún. júnói termetű vámosnő, de nem óhajtotta megtekinteni a csomagtartót. Szupi, ráhajtottunk az autópályára, és mentünk mint a meszes. Elfelejtettem leírni az elején, hogy látva a HRT-n a szombati turnusváltásokról készült híradóriportokat, mindezt kedden adtuk elő. Sokáig kutattam, hogy mi értelme ennek az összhorvát szombati turistacserének, de lehet hogy tényleg az a magyarázat, hogy szeretnek dugót generálni az autópályán. Visszafelé persze majd szombaton jövünk, de hol van az még…:)
Goricannal szépen rámentünk az autópályára, majd egy útközbeni megálláson kívül – ahol végülis vettünk egy Horvátország térképet csak a kalandozás végett – említésre méltó esemény nem történt. A táj szép, a pálya unalmas, benzinkútból itt sincs sok – azok egy részéhez is le kell menni a pályáról, úgyhogy nem érdemes kicentizni. Senj-ig előbb 36 majd 53 kunát fizettünk, egy pillanat alatt átmentünk a kapukon.
Tipp: autópályán hosszan vezetni tényleg elég unalmas, vigyetek pörgős cd-ket, mert az elérhető horvát rádióállomások kínálata szintén alvásra serkent. Az egyik állami adón egy öreg néne énekelt nagyon keservesen, a 2-esen pedig talán éppen németül mondtak híreket döbbenetesen sokáig, más adókon pedig az itthonról már unalomig hallott nemzetközi slágerek mentek.
Senj-nél elhagytuk az autópályát, és rátértünk egy nagyon kellemes, kedves, szerpentinekkel tűzdelt huszonpárkilométeres útra. Itt roppant kellemetlen, ha teherautó vagy busz kerül elénk, mert előzni nehéz. Szerencsére most még lefelé mentünk. Az első alkalmas panorámakilátásnál megálltunk egy kicsit lazítani, fényképezgetni, valamint igénybevettük a bio-wc-t. (A kanyart mindenki meg fogja találni, a bio wc elhelyezkedése: tessék az ösvényen besétálni, amíg a parkolóba már nem lehet visszalátni, és tessék elvégezni Földanya magába szippantja jeligére.)
Mindezek után továbbhaladtunk a vágyott Senj felé, melyet gyakorlatilag elkerül az út, viszont príma benzinkúttal rendelkezik (itt jelezném, hogy a pálya és Senj között – és majd a később a kompig – megintcsak nincs ilyen létesítmény, és a kanyargás miatt a fogyasztás nem hiszem hogy a gyári értékeken marad…).
Innentől kezdve már csak szolíd 37 km állt előttünk a Rab-i kompig – őszintén szólva ezt a részt untam a legjobban, bár jobbra folyamatosan gyönyörű a kilátás, sok panorámás megálló van kialakítva. Itt már sokan hirdetnek Grill-Terasz és apartman szolgáltatásokat, de mi ugye Rab-ra megyünk. Megérkezvén a lehajtóra egy talán szekerekre méretezett úton elkezdtünk lefelé kanyarogni. Az út elvben két sávos, bal oldalon Rab felé, jobb oldalon Pag-ra lehet sorban állni. Elég hosszan fel voltak festve a jelek, ismét csak a szombati turnusváltások rémképe jutott eszembe. Mindenesetre most kevesen voltak, az első kompra feljutottunk. Jegyet még sorban állás közben kell venni (autó + 2 ember: 102 kuna), valamint 2 euró opcionális díj az önkéntes ablakmosóknak. (Hiába integetsz, hogy ne, inkább adj egy kis aprót, hamarabb szabadulsz).
A komp kedd lévén csak félig telt meg, kb. negyed óra alatt átjutottunk. A kompon található wc-t senkinek nem ajánlom, nemhogy kipróbálásra, de megtekintésre sem. Ide kapcsolódik még, hogy ha nincs szállásunk, lehet, hogy érdemes szóba elegyedni a kompnál apartmanokat reklámozókkal, mi ezt nem tettük, de később kiderül, hogy miért lett volna mégis célszerű.
Lehajtva a kompról hajót, francia turistákat és rikácsoló néniket hátrahagyva nekivágtunk a sziget átszelésének. Lopar, ahova belőttük a célt, papíron 22 km-re fekszik a kikötőtől. Útközben több klasszikus horvát strandot is láttunk (=5 m2 betondarab + 1 lépcső, tessék nyaralni), majd keresztülkanyarogva a szigeten behatoltunk az áhított településre.
Délután 1 óra, tűző nap – semmi sem ideálisabb szálláskeresésre. A neten azért próbáltam egy-két szállodában foglalni – már amelyiknek nem volt telepirosítva a foglaltsági naptára – de persze semmi válasz. Lopar egyik legnagyobb üdülőkomplexuma San Marino névre hallgat, itt van 4 hotel, meg egy kemping. Sátrazni nem vágytunk, így a 4 hotelből megkérdeztünk 2-t, ahol 1 éjszakára tudtak volna szobát biztosítani. Emlékezvén az árakra (300 euró körül volt egy hét / fő), ezt annyira nem is bántuk, így inkább átkapcsoltunk apartmankereső üzemmódra. A következő 1.5 órát nem részletezném, de:
az, hogy valahol Frei/Libero/Fry/Free tábla van kitéve, az nem jelenti azt, hogy van is helyük
ha lebeszéled valamelyik tulajdonossal, hogy mindjárt jön valaki, akinek van szabad apartmanja és megmutatja, az szembrebbenés nélkül kiadja útközben valaki másnak (később elsétáltunk oda, és nem bántuk, hogy nem mi nyertük)
aki otthonról foglal, az alaposan tanulmányozza a térképet és az ingatlan elhelyezkedését, mert néhány a neten megnézett „great sea view” apartmant sikerült beazonosítani, és inkább illett rájuk a „great másik ház falára view” kifejezés 🙂
Lényeg az, hogy apartman nem lett, és már kezdtük elunni a dolgot, úgyhogy egy Tourist Agencyhez fordultunk. Itt pikírten közölték, hogy apartman, nem képzeljük, de vannak itt szobák, 22 euróért reggelivel/fő, isten tudja hol. Na erre mintegy utolsó esélyként bementem a szintén neten kinézett Hotel Epario-ba, ami egy teljesen korrekt szálloda, és itt végülis némi kavarás után kaptunk szobát, 68 euro/nap áron két főre, including reggeli. A hotel teljesen korrekt, légkondicionálás, játszószoba, hivatalos méreteket messze megszégyenítő konditerem.
Na, ha van szállás, akkor lássuk csak mit lehet itt csinálni. Hamar szereztünk egy térképet, ahol több strand is fel volt tüntetve, de a legtöbb csak autóval volt megközelíthető, majd onnan gyalog. Nem baj, itt van ez a Rajska Plaza, szép hosszú, homokos, tiszta a víz, jó lesz ez is. Ezek után a település infrastruktúráját tekintettük át, és itt már kezdett gyanús lenni, hogy Rab a kisgyerekes családok és az éppen arra készülő párocskák paradicsoma. Konkrétan volt mondjuk 10 étterem, egy ugrálós játék, két minigolf-pálya, 6-8 büfé/étterem a parton, két méregdrága market, meg az obligát tengerparti butikok. Ja, meg egy kikötő. Szinte éreztem micsoda tomboló bulik lesznek esténként 🙂
A strandokról: aki úgy érzi, van FKK verzió is, de egy kicsit távolabb. Ez a bizonyos híres Rajska Plaza (mely az ismertetők szerint minden hoteltől és apartmantól 50 méter távolságra van…:)) egy tiszta vízű, nagyon lassan mélyülő, homokos strand, szemben egy meghódítható szigettel (az viszont már köves), és kismillió turistával. Gondtalan napozásom közepette számos „Béla, ez mennyi otthon a Tescoban?” illetve „Íriszkém, ne menj be a vízbe, nedves leszel” hangfoszlányra illetve hasonlók nemzetközi keverékére lettem figyelmes. Mi ugyan nem vettük igénybe, de a strandoknál a parkolás napi 20 Kn. Délben bajosan van hely. A homokban itt-ott cigarettacsikkek, a vízbe pille palackok tekinthetőek meg, izlés szerint. (Azért igazságtalan vagyok, ahhoz képest nagyon tiszta a víz). Fürödni 5-ig lehet, utána eltűnik a nap, és a víz egy pillanat alatt hideg lesz.
Aki nem hozott magával papucsot, kislabdát, tisztasági betétet az a butiksoron megveheti – már ha nyitva van az üzlet, egyiket éppen ottjártunkkor zárták be a helyi APEH emberei. Papucs 50 kuna, gyékény 10 kuna, fotelmatrac 120 kuna, csicsás törölköző 100 kuna. Van cipő tengeri sün ellen is, de erre a Rajska Plaza igénybevétele esetén nincs szükség. Napernyő, női táska, napszemüveg és „márkás” hátizsákok nagy választékban kaphatóak. A már említett marketekben szűkkörű termékkínálat kapható, horror áron. (Nem is tudom mit vettem már, de mondjuk 2 fél literes ásványvíz, haribo gumicukor, két chips 60 kuna).
Na, nappal fürdés megvolt, lássuk mit lehet itt enni és csinálni éjszaka. Étterem többféle van, pizza 40-50 kuna (jó), tortilla 50 kuna (nagyon jó), vannak levesek, meg halak is, de utóbbit én nem szeretem. Egy átlagos éttermi fogyasztás két főre 130-150 kuna, nem alkoholos italokkal.
Kaja után ejtőzés majd keressünk valami bulit. Itt szeretném lehűteni a szórakozni vágyó fiatalok kedvét, hogy ilyen a szigeten nincs. Rab városban van egy Vox nevű diszkó, amit megtekintettünk, éjjel 1-kor 4-en támasztották a pultot, tánc ohne. Loparon maximum a San Marino komplexumban zajló zenés-táncos ismerkedési esten (40-es német titkárnők előnyben), vagy a teraszon zajló szépségversenyben lehet gyönyörködni. Éjfél után üresek az utcák.
A különféle öblök felfedezése mellett említésre méltó még Rab város, ahol nagyon szép az óvárosi rész (kb. 20 perc alatt bejárható), valamint egy kicsivel több üzletet és vásárlási lehetőséget találunk – útközben van egy Cash and Carry, ami kb. egy vidéki ÁFÉSZ-ra emlékeztet, de legalább van. Szép a kikötő, illetve a kilátás a toronyból. (Ja ott nem voltunk, de ezt mesélték :)). Rab-ban hasonló intenzitású az éjszakai pezsgés mint Loparban, talán itt több kiülős hely található.
Miután kistrandoltuk, kiettük, kisemmittettük magunkat, valamint elmélyültünk a horvát tv állomások kínálatában (esős időben – ami minden délután bekövetkezik szinte – kiváló szórakozás, a két állami és két kereskedelmi adón sok angol nyelvű, feliratos film megy, valamint érdemes a Vrijeme című programot megtekinteni, ami itt a helyi időjárásjelentés. A látottak alapján Horvátországban hasonló izgalmak vannak a tv-ben mint nálunk: X miniszter megfogott két kukoricát, Goran-t és bandáját elkapták fegyvercsempészetért, Tomislavéknál ledőlt a kémény a vihar miatt.) szépen elindultunk hazafelé.
Mivel csak szombatig sikerült szállást szerezni, a hazaindulás kényszerűen ezen a napon zajlott. A recepciós bácsi diszkréten közölte, hogy vagy elmegyünk hajnalban, vagy késő este, egyébként nehéz ügy lesz elhagyni a szigetet. Éppen ezért a koktélbárban eltöltött este után (talán ez Lopar legnagyobb nevezetessége), hajnali 4-kor felpattantunk, majd fél 5-kor elindultunk a komp felé.
Vannak persze fogalmaim a koránkelők egyre bővülő közösségéről, de 4:50-re odaérve kb. a 150-edik helyet tudtuk elfoglalni a sorban. Ahhoz képest még így is kevesen voltunk, az 5. komppal kb. 1 óra várakozás után átmentünk. Aki hasonlóban ügyködik, megint a tankolásra hívnám fel a figyelmét: Rabon csak két kút van, és visszafelé az autópályáig is csak még kettő, és egyik sincs nyitva 6 előtt!. Senj után egészen a Mala Kapela alagútig korrekt köd volt, oda kellett figyelni.
Az utazók rémét, a Mala Kapela alagutat (a két alagútból csak az egyik van kész) mí viszonylag simán abszolváltuk, gyakorlatilag folyamatosan haladt a forgalom. Ellenirányban már 7 km-es sor volt (figyelem, reggel 7 óra van..). A feszültséget többen az alagút elhagyása után ott a helyszínen enyhítették. Egy rikító sárga pihenőhelynél még megálltunk reggelizni (a wc használatáról az azt elárasztó tömeg miatt kvázi szó sem lehetett), majd nekivágtunk ismét Letenyének. Karlovac magasságában 4-es utoléréses baleset volt szintén a szembepályán, 16 km-es dugóval utána. (Itt hívnám fel a figyelmet egy korábbi leírásban olvasottakra: ha szombaton megyünk, legyen tele tank, víz, olvasnivaló, mert könnyen történhet hasonló.).
A zágrábi fizetőkapu előtt 100-as majd 80-as, majd 50-es korlátozás, a végén a rendőrökkel – ezt odafelé is láttam, így nem mentünk bele, de mások igen, figyeljetek. Sok volt a motoros rendőr is, akik a leállósávból nézelődtek. Kifizettük az útdíjakat, majd hazáig voltaképp semmi nem történt, kivéve talán csodálkozásomat a letenyei körforgalom intelligens kitáblázásán (szerintem 10 ből 9 ember rámegy a régi 7-es útra).
Összefoglalva: Rab nagyon szép hely, kristálytiszta a víz, de a lehetőségeket leginkább a 80-as évek Balatonjához tudnám hasonlítani. Aki a klasszikus nyári turizmust keresi, ne ide menjen. Noha a nyaralás jól sikerült, megint csak az az érzésem lett, mint Hvar után sok éve: Horvátország jóval többet kér azért, mint ami.
Molnár Ákos
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu