Müller Anikó: Razanji kedvcsináló, trogiri ráadással – Horvátország – 2009
Egy igazán kerek beszámoló, amiben az idilli tengerpart személyes hangvételű bemutatása mellett békésen megfér az odaúti hasznos információcsokor és a magyar vámosok hazatérés közbeni macerájának felidézése – szép fotókkal
2009-ben ismét Razanjba mentünk, abba a kis halászfaluba, ahol 300 fő a stabil lakosság, ahol egy kis csendes öbölben tudja az ember eltölteni szabadságát, anélkül, hogy hangzavar, bulizások, számottevő jet ski, beach-feeling zavarná meg. Bátran ajánlom mindenkinek, aki passzív pihenésre vágyik, és arra, hogy közvetlenül a tengerparton legyen az apartman, ahol 40-50 m-es lépcsősoron lefutva már ugorhat is bele a kékeszöld, gyönyörűen tiszta vízbe, s nem hiányzik neki a nyüzsgés. Sok magyar búvár is ellátogat erre a helyre, mely Rogoznicától kb. 20 km-re található.
Egy egylégterű, 35-40 négyzetméteres, jól felszerelt apartman ára 8 éjszakára kb. 300 euró 2 felnőtt+2 pici számára. Ha valaki két szobás apartmant szeretne, az már szinte a duplájába (kb. 60 Euro/nap) kerül.
Az utazás
A határátkelő előtt 40 km-rel van az utolsó benzinkút, egy MOL üzemeltetésű INA töltőállomás. A kút viszonylag zsúfolt, a mellékhelyiségek szép újak, ám a zsúfoltságból adódóan a női részlegen a hatalmas sor mellett visszataszítóak a piszkos vécék.
A kúton sok minden kapható, ám aki itt akarja megvenni a napilapját, az csalódni fog, mert csak pár bulvárt árulnak. A finom kávé és helyben sütött pékáru csalogatja az embert.
Ugyancsak itt a kút mellett lehet kunát váltani, amelyet 40 Ft-os áron számolnak; később azonban rájön az ember, hogy szinte már nincs is jelentősége a 90-es években bevált kuna váltási rituálénak, hiszen Razanj falucska legkisebb (és egyetlen) üzletében is tudtam kártyával fizetni, sőt, a bank kicsit alacsonyabb árfolyamon is számolt.
Az autópálya díjakat (Sibenikig 170 Kuna) szintén lehet kártyával fizetni, s készpénzes fizetésnél sem tapasztaltunk helytelen visszaadást. A “csak kártyás” fizető kapuknál kevesebben álltak sorban.
Sveti Rok után az idő és a táj megváltozik, gyönyörű kopár sziklák, teljesen más élővilág látható; s ezután egyre nő a hőmérséklet is. Rövid időre a tenger egy részletét is lehet látni, talán ez a novigradi öböl, mindenesetre innentől már mindenki egyre izgatottabb.
Célállomásunk, Razanj, egy sziklás öböl mentén terül el, ahol a telektulajdonosok alakították ki stégjeiket, melyhez lépcsősor vezet. Jó tudni, hogy a tengerpart mindenkié, vagyis bármelyik stégen napozhatunk, bárhol kiköthetünk hajóval. A tulajdonosok rugalmasak, lazák, barátságosak, más mentalitásúak, mint amit egyéb helyen tapasztaltam. Lehet, hogy van közöttük valamiféle verseny, vagy feszültség, de mi ebből semmit nem érzékeltünk, egymással is igen barátságosak.
Az utóbbi 8 évben az öböl élővilága megcsappant, hála a turistáknak, így búvárszemüveggel már nem olyan sok érdekesség figyelhető meg, mint régen; így érdemes kimenni a nyílt tengerre, ha valaki különleges dolgokat akar látni. Azért így is megtalálható számtalan sün, csillag, néha polip, színes halrajok, tengeri uborka, és sok tarisznyarák. Razanj túlsó végén egy ösvényen keresztül eljuthatunk egy másik “érintetlen” öbölbe, ahol nincs kiépített stég. Itt található egy icike-picike kis sziget, ahol az ember Robinsonnak érezheti magát, ha átúszik oda napozni.
A víz mindenhol tiszta, átlátszó kékes-zöldes, s már kezdetben is 2-3 m mélységű. Emiatt és a veszélyes sziklák miatt, a gyerekek féken tartása kissé nehézkes; különösen viharos, szeles időben, mikor a hullámok olyan sziklákat is nyaldosnak, amelyek amúgy hetekig szárazak. Állítólag a szomszéd városban, Rogoznicában van valamiféle kavicsos partszakasz, de még nem kerestük meg. A félsziget csücskében egy kis kápolna található, benne imahellyel, s a közelben egy szép világítótorony. Éjjel érdemes kiülni, figyelni a számtalan nagy kivilágított hajót.
Minden évben ellátogatunk a kb. 50 km-re lévő Trogirba, amely egy hídról megközelíthető, ókori emlékekkel bővelkedő kis római kori sziget. Városfallal körülvéve, jacht kikötővel, márványköves sikátoraival, melyek szinte fél óra alatt bejárhatók, nagy templomával és egyre több múzeumával hívogat minket. Az élet a velenceire emlékeztet, a lakosság élve hétköznapjait, az utcára tereget, ott él társasági életet, s nyilván megszokták, ha nyitva hagyják a konyhaablakukat, ott valaki hamarosan be fog kukucskálni. Leírhatatlan miliő, utánozhatatlan hangulat, melyből lelkünk még hetekig táplálkozhat.
 |  |
A válság itt is érezteti hatását, az utakon kívül sehol nem tapasztaltunk zsúfoltságot, Trogirban, ahol mindig nekünk jött sétáláskor egy-két siető ember, ahol mindig tömeg volt, most csak lézengtek az emberek, s az esti csúcskor is üresen tátongott az éttermek, kávézók. Emiatt persze jobban invitálják az embert, amit én nem annyira kedvelek.
Az éttermekben már előírás, hogy kifüggesszék az árakat, így mindenki előre tájékozódhat, azt azonban a fizetés gyorsasága miatt nem figyeltük meg, hogy számoltak-e szervizdíjat. Kuna végösszeggel hozták ki a számlát, és hevenyészet módon, fejben és kerekítve adták meg az euró összeget, ami vagy stimmelt, vagy nem.
Az étel, mint mindig, kiváló volt, habár az adagok csökkenni látszottak. Két felnőtt + két pici – akik csak sült krumplit és kenyeret ettek -, alkohol fogyasztás nélkül 40 euróból tud kb. megvacsorázni. Egy tintahal, vagy apróhal 50-60 Kuna, sült krumpli 15 Kuna, üdítő szintén ilyesmi áron kapható.
A trogiri bazár most már inkább hajaz egy kínai piacra; itt is megtalálhatók a számos utileírásban olvasott hamisított (általuk eredetinek mondott) áruk; s ahhoz képest, hogy hamisítványok, szemtelenül magas áron kínálják őket. Trogirban kihagyhatatlan a fagyi, mely olasz jellegű, ennél fogva hatalmas, krémes, isteni. 6 Kunáért adnak egy adagot, ami 2 gombócnak felel meg.
Razanj eredetileg egy kis halász falu, így a korábban meglévő egy üzlet és 1 kocsma mellé született még néhány vendéglátó ipari egység, melyek általában a nálunk 80-as években üzemelő bisztrók hangulatát idézik. Hogy ne kelljen minden nap a boltba eljutni, egy benkovaci kenyeres kocsi járja végig a falut reggelente, isteni finom horvát pékáruval. Egy 60 dekás kenyér 8 Kuna.
A boltokban egyébként minden kapható, a kisebbekben kb. 20 százalékkal magasabb áron, mint nálunk. A romlandó áruk (joghurt, tej, szalámi), vagy a kelendő áruk (ásványvíz) jóval drágábbak, mint Magyarországon. Egy szénsav mentes víz pl. 6-8 Kuna, ami testvérek közt is 250-300 Ft. Razanjban elvben iható a víz, Krka Nemzeti Parkból érkezik, de érdekes módon ciszternában tárolják, s számomra egyértelműen állott és halszagú, úgyhogy nem ajánlom a fogyasztását. A kis üzletben olyan dolgok is kaphatók, mint pelenka, tápszer, vagy bébiétel, a sótól, a grízig szinte minden megtalálható, úgyhogy már nem dől össze a világ, ha otthon marad valami. Úszógumik, felszerelések, hálók meglepően olcsók.
Érdekes adalék a falu közelmúlt történelméhez, hogy a rogoznicai Önkormányzat korábban szóbeli építési engedélyt adott a “szőlő művelési ágú” telektulajdonosoknak, mondván, hamarosan átminősítik a helyet nyaraló övezetté. 2006-2007-ben azután a könnyelmű ígéretet tett hivatalnokok elszeleltek, s a központból kinevezett képviselők megkezdték a “tisztogatást”, vagyis az engedély nélkül felépült nyaralók lerombolását. Így történt, hogy míg egyik évben gombamód szaporodtak a házak, másik évben már csak hűlt helyüket és a romokat találtuk.
Szomorú látványt nyújt a sok lerombolt épület látványa, a kiálló betonvasak, a veszélyesen hagyott terep. Fejlemény az ügyben, hogy noha kártérítést nem kapnak a tulajdonosok, akiken hirtelen próbáltak példát statuálni, de felépíthetik újra a házukat (persze saját pénzből), s ha így tesznek, adókedvezményben fognak részesülni; mert azóta átminősítették a területet. Mondjuk nálunk ilyen nem létezik, hogy “szóbeli engedély”, meg a mentalitás is más, nem kezd el csak úgy bemondásra építkezni az ember, mégis nagyon sajnáltam az embereket, akiknek egy élet munkája ment rá erre az ügyre.
Fentiek ellenére a hangulat jónak látszik, a kabócák folyamatosan ciripelnek, sirályok ringatóznak a vízen, denevérek kelnek útra éjjel, számtalan különleges pillangó él arra felé, éjjel megszámlálhatatlan csillag látszik az égen, szóval paradicsomi a környezet, mindenkinek bátran ajánlom!
A falun belül kissé nehézkes a közlekedés, általában egy keskeny sáv van, úgyhogy vagy jön szemben valaki a kacskaringós emelkedős-lejtős utakon, vagy nem, de ez nem okozott olyan eget rengető problémát, mint az egyéb, alább részletezettek.
Miután Budapesten ráállva az M7-esre, gyakorlatilag majdnem végig pályán tudtunk haladni az uticélig (Razanj), így elvben 8 óra alatt megtehető lett volna az út, de most számunkra új akadályok merültek fel. Sem Sveti Roknál, sem a Zágrábi fizető kapunál nem találkoztunk dugóval, azonban az autópályás határátkelőnél oda és vissza is kb. 1,5 órát kellett várnunk. Odafelé még inkább érthetetlenül, mert az útlevelet megnézve legyezgettek, hogy siessünk tovább; hazafelé azonban, a vámosok kihasználva az EU miatt adódó kevés kekeckedési lehetőségüket :), szinte minden kocsit megvizsgáltak így vagy úgy. Két pici gyerekből adódóan autónk dugig volt használati tárgyakkal, kint csak kekszet és csokit vettünk, szóval elvben nem volt elvámolható dolog nálunk; ám pechünkre elfelejtettük azt az üveg fügelikőr-szerűséget, amivel szállásadónk lepett meg távozáskor, s amelyet hevenyészet módon behajítottunk a csomagtartó leglátványosabb helyére. (lévén soha sem fogyasztunk alkoholt, még egy doboz sört se…) Persze a vámos kapásból kiszúrta és előadást tartott, hogy “nem az a baj, hogy van egy üveg alkohol, hanem, hogyha az utas eltitkolja…” másfél órás
idővesztés után (ami amúgy 500 méteres kocsisor volt, mely útszakaszon 9 km-nek megfelelő benzint nyelt el az autónk) elég lelombozó volt ez a hozzáállás. Persze csak a dolgukat végezték… Volt olyan kocsi, amelyet darabokra szedtek. Hasznos tanács a hazatérőknek: a határ előtt lévő két kocsisorból válasszák a jobboldalit (mi nem ezt tettük), mert ez a sor, közvetlen a vizsgálat előtt ketté válik, s sokkal gyorsabban halad, mint a belső sáv. Ezen kívül elképzelhető, hogyha valaki a régi átkelő (lehajtva az autópályáról) felé megy, ott nincs ilyen mértékű torlódás. (A régi átkelőt csak nyáron használhatják a turisták – a szerkeszető)
Egyéb iránt a határátkelőn kifüggesztették, hogy sem tej, sem sajt, sem pedig hús nem hozható be az EU területére, úgyhogy ezeket érdemes a hűtőtáska mélyére tenni; annak ellenére, hogy a híradások szerint 2009 nyarától Horvátországba és onnan Magyarországra ezen termékek kereskedelmi mennyiséget meg nem haladóan nyugodt szívvel bevihetők. Mikor már azt hinnénk, hogy sínen vagyunk, eljutunk az M7-es balatoni szakaszáig, s az sem derít jobb kedvre, hogy rövid időre láthatjuk a magyar tengert, mert újra előjön az évek óta visszatérő idegesítő momentum: a Balatonról hazatérő tömeg, s az általuk Siófok környékétől majdnem egész Budapestig okozott jókora dugó; ahol szintén könnyűszerrel veszít az ember egy-másfél órácskát.
Horvátország továbbra is gyönyörű, az ember a pénzéért messze jobbat kap, mint más országokban; ám egyes momentumokon látszik, hogy egy hamar nem fognak tudni az Unióhoz csatlakozni…számunkra viszont ez semmilyen hátrányt nem jelent; hacsak nem a határátkelési nehézségeket.
Müller Anikó
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Horvátországról >>
Müller Anikó írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés