Oroszné Kardos Ágnes – Nagy szelet Macedónia és egy csipet Albánia – 2017

2016-ban olyan jól sikerült a szlovéniai nyaralásunk, hogy úgy döntöttünk, maradunk a Balkánon 2017-ben is. Macedóniában még nem jártunk, de nagyon kíváncsiak voltunk rá évek óta. A WIZZ AIR idén beindított szkopjei járata pont kapóra jött. Útikönyvet szereztünk be, szállást foglaltunk, és 2017. július 16-án elindultunk Szkopjéba…

 

…S megérkeztünk a nyárból az őszbe. 20 fok és eső fogadott minket. Leszállás után futottunk a Vardar Express városba induló repülőtéri buszához, mivel tudtuk, hogy ritkán jár. El is értük, ülőhelyünk is lett! 10 perc múlva csillapodott az örömünk… 50 perc után kapcsoltunk, hogy tényleg ritkán jár! A buszsofőr pedig nagy nyugalommal, cigire gyújtva elindította járművét Szkopje buszpályaudvara, belvárosa felé. Egy kivilágítatlan, lepukkant betonátjáróhoz érve szóltak ránk az utastársak, hogy ez lesz a mi megállónk. Botorkáltunk a félhomályban a keskeny járdaperemen, és egy ajtónyílást kerestünk a falon, hogy egy buszpályaudvarhoz hasonló épületbe juthassunk, de sikertelenül. Eligazító tábla, kiírás sem segített. Többszöri kérdezgetés után találtuk meg a szállásunk irányába tartó 5-ös busz megállóját. Elcsigázva, összeázva várakoztunk, amikor – mint egy filmben – a londoni emeletes piros busz termett előttünk.

Úgy éreztük, hogy ez a kiengesztelés az eddigi bosszúságokért. Kértünk jegyet a sofőrtől, aki macedónul magyarázott valamit, s végül nem adott semmit. Konstatáltuk, hogy ez a ráadás jutalom. Viszont az igazi bónusz a szállás volt. Életünk legelegánsabb, minden kényelemmel ellátott lakosztálya várt ránk az Elizabeth Apart House-ban és egy nagyon udvarias, török tulajdonos.
Jó magyar szokás szerint rákérdeztünk az árakra, az étkezési lehetőségekre, mire ő – a legnagyobb meglepetésünkre – ingyen reggelit ajánlott fel a szállás mellé. Mivel esteledett, egy jó vacsorahely iránt érdeklődtünk. Ő a „Kutya” nevet említette, s mi azonnal szimpatikusnak találtuk a híres „magyar” éttermet. Pár nap múlva értettük meg, hogy a „kutya” ugató viszonyba sincs vele, lévén ez a „kuhnya” orosz szó macedón változata, s minden éttermet így hívnak. Így kerül a konyhára kutya… Vacsorára macedón specialitásokat választottunk. Ekkor ettünk először tavce gravce-t, vagyis csőben sült hagymás, paprikás babételt. Ez az étel kívánta a bort. (Mi is!) Megkóstoltuk a híres macedón Tikves márkájú Merlot-ot.

Esőt már nem kívántunk volna többet, de kaptunk. Végül a helyzetbe beletörődve indultunk neki az esti városnézésnek. Annyi ellentétes véleményt olvastunk előzetesen az interneten Szkopjéról, hogy izgatott, milyen lehet a valóságban. Az esti buszsofőr sem adott jegyet a 100 denáros bankjegyért. Gondoltuk, ez hétvégi akció. Ezzel csinálnak gusztust hétköznapra is a buszos utazáshoz… A városközpontnál szálltunk le. Megnéztük esti hangulatában a Macedónia teret, átmentünk a híres Kőhídon, és bemerészkedtünk kicsit félve – este lévén – a Bazárba. A szkopjei építészeti sokszínűséggel csupán az utcákon sétáló emberek sokszínűsége vette fel a versenyt. Találkoztunk nyugat-európai fiatalokkal, török családokkal, albán társaságokkal. Kicsit Bábelben érezhettük magunkat. Élveztük a „bábeli zűrzavart”, s azt, hogy a Bazárban törökül beszélhettünk az eladóval. Kellemesen elfáradva tértünk nyugovóra első este a szállásunkon.

Másnap 8-kor a „jutalomként elnyert” svédasztalos reggeli fogadott minket. A friss zöldségeken, sajtok garmadáján, virslin, sonka szalámin, tojásrántottán, sőt konzervételeken és italok nagy választékán túl friss gyümölcsök – pld. görögdinnye is – kellették magukat a tálakban.
Jól lakva kerekedtünk fel az aznapi első állomásunk, a Magyar Nagykövetség felé. Évek óta tartjuk azt a szokásunkat, hogy idegen országba járva felkeressük ezt az intézményt több okból is. Egyrészt tiszteletünket fejezzük ki, másrészt objektív képet az itt dolgozók tudnak adni számunkra az adott országról. Macedóniában is megkülönböztetett tisztelettel fogadtak a Magyar Nagykövetségen. Nem várakoztattak meg, és a kötetlen beszélgetés során ötleteket is kaptunk újabb felkeresendő macedón városokról, nevezetességekről…

Délben már egy teljesen más kultúrkörhöz tartozó épületben voltunk: az 1492-ben épített Musztafa Pasa dzsámijában. Először láthattuk testközelből – a mecset belsejében ülve – a gyülekező hívek rituális lábmosása után belépésüket, a saját könyvük (Korán) polcról levétele után egyéni elmélyülésüket, majd furcsa fordulatként az ájtatosság közepette egy mobil csörgését, a hívott muzulmán gyors eszmecseréjét a telefonján felemelkedve a törökülésből, majd az „üzleti tárgyalás után” ismételt áhítatba merülését. Miután újabb hívek érkezésével lassan megtelt a szőnyeg= a mecset, kiléptünk az ajtaján, megkerestük lábbelinket a bejáratnál elhelyezett polcon, s a müezzin imára hívó szavát már a kertben található padról hallgattuk végig. Mivel a Bazárban több mecset is található, így itt a müezzinek énekei keveredtek a légtérben, mint nálunk délben a város több templomának harangszója.

Ekkor értettük meg Macedónia egyik legfőbb jellegzetességét: etnikai, vallási sokszínűségét. Szerintünk ez az egyik alapvonása ennek a kis országnak, hogy békésen él együtt benne sok-sok etnikum. Fejkendős albán, török nő mellett kivágott pólós macedón fiatal lány… Ugyanúgy, ahogy békésen megfér a mecsetekkel Teréz anya háza, s mellette az épülő ortodox templom.

Hogy jobban betekintést nyerjünk a különböző nemzetek életébe, a legkézenfekvőbbel kezdtük, a konyhájukkal. Ezért egy albán éttermet választottunk ebédelő helyként. Rajtunk kívül csak albánok keresték fel velünk egy időben, de az asztalt pont egy magyar társaságtól „örököltük”. Már ez is érdekes véletlen volt. Nem az albán neve szerint választottunk az étlapról, hanem kinézete alapján a tálaló vitrinből. Meg voltunk elégedve a magyar pöri „albán rokonával”; a rostonsült csirkemellel és „rosebli” köretével; illetve az „albán paprikás krumpli hasonmással”.

Ebéd után kerestük fel az előző este fényeiben megismert főteret, Teréz anya házát, a Kőhíd mentén útba eső nevezetes intézményeket, a buszpályaudvar első este meg nem lelt épületét, a volt vasúti pályaudvar – az 1963-as földrengés mementójaként megőrzött – falait az 5 óra 17 perckor megállt órájával. Ekkor dőlt romba a város épületeinek 80%-a. Pótlásukra japán építészek futurisztikus tervei alapján felépült néhány ház.

Majd 2010-ben indult el a Skopje 2014 projekt, amely azóta is állandó támadási felületet képez Macedóniában és az építészetét bírálók számára Európa szerte. A látottak alapján nekünk az a véleményünk, hogy a város arculatát tekintve teljesen egyedi. A több európai országban, köztük Magyarországon is a 70-es, 80-as években megvalósult panelprogramok eredményeként felépült szürke lakótelepekkel összehasonlítva Szkopje belvárosa sokkal hangulatosabb.

Másnap egy még hangulatosabb várost terveztünk felkeresni, az Unesco világörökség listájára felvett Ohridot. A sors akarta így, hogy a két terület (építészeti) kontrasztja még inkább kiemelje Ohrid város báját, letisztult stílusát.
Három óra buszozás után értünk oda. Szállásunk elfoglalása után felfedező körútra indultunk a (bel)városban. Már első látásra lenyűgöztek egyedi stílusú, fehér falú-fekete díszítésű, balkáni=felül nagyobb méretű emelettel megépített házai. Nem győztük csodálni hangulatos parkjait, bennük állatokat megidéző – mókus, kutya, elefánt formájára vágott – bokrait, változatos virágait. Cirill és Metód szobrát megpillantva teljesen elérzékenyültem. Orosztanárként úgy éreztem, szent helyen járok itt, Ohridban, ahol megszületett a cirill ábécé.

Ezt a szeretetteljes ismerkedést a várossal a rendőrőrsre tett esti látogatásunk sem tudta elrontani. Ennek előzménye szállásadónk azon igénye volt, hogy adjuk át neki útlevelünket, hogy be tudjon jelenteni másnap(!) bennünket a rendőrségen. Hiába érveltünk azzal, hogy Szkopjében sem foglalták le az iratainkat. A bejelentőlapot kitöltötték, és azonnal vissza is adták nekünk. Tatjánát ez nem győzte meg. Sőt az sem, hogy másnap Albániába megyünk, s ahhoz pedig elengedhetetlen az útlevelünk magunkkal vitele. A helyzetet a szállásadónk diplomás, több nyelven beszélő unokaöccse oldotta meg. Este ő kísért el bennünket a rendőrőrsre, s mentorálta a bejelentkezésünket.
Minden rosszban van valami jó! Így nyílt lehetőségünk Ohrid éjszakai életébe való bepillantásra. Az önfeledten szórakozó turisták koktélt kóstolgatva üldögéltek a kávéházak teraszán, vásárolgattak a 11-kor is nyitva tartó boltokban, hallgatták az utcazenészek játékát, asszisztálták gyermekeik körhintázását, vagy csak elvegyültek a tömegben és élvezték a varázslatos nyári éjszakát.
Annyira megtetszett Ohrid, hogy úgy döntöttünk, „nem csaljuk meg” már másnap, hanem „neki szentelünk” egy teljes napot. Bementünk reggeli után az óvárosba, és a deszkapallókon haladva elindultunk a tó (Ohrid ennek is a neve) partján, néhol a víz felett, hogy felkeressük csodálatos templomait.

A város szimbólumának is számító kaneóni Szent Jovan-templom annyira lenyűgözött mindannyiunkat, hogy közös döntésünk eredményeként az „Ő” látképe lett számítógépünk háttérképe. A fekvése, s az innen nyíló panoráma talán a legszebb egész Ohridban.

De felejthetetlen volt a Szent Panteleimon kolostor (Plaoshnik ) megtalálása is, mivel „hangok” segítettek a tájékozódásunkban: az építkezéseken dolgozó munkásoké. Finom illatú volt a kóborlásunk a hozzávezető úton a fenyőerdőben. Szó szerint izgalmas volt a fényképezkedés a meredély szélére kiállva, amikor a fotózásra felkért koreai lány életéért aggódtunk, hogy ne tegyen hátra még egy lépést a tutibb kép érdekében. Az elkészült fotó és életben maradt lány láttán megkönnyebbülten ereszkedtünk le a városba.

Megpihentünk az ókori amphiteátrumnál. Majd egy ízletes ebédet fogyasztottunk a kedvenc templomunk, a Szent Zsófia szomszédságában található, és az ő nevét viselő étteremben. Délután szemrevételeztük a tó partján található szuvenír boltok kínálatát. Összebarátkoztunk egy fafaragó művész fehér kuvasz kutyájával, és a forróságban vízzel kínáltuk meg (az ebet).

Összevetettük két korábban érkezett honfitársunkkal az általuk, s általunk átélt élményeket, s mint ilyen találkozások végén lenni szokott, „évszázados” jó ismerősökként váltunk el egymástól (örökre?)… Ezek a pillanatok jelentik a nyaralás zamatát: a soknyelvű (akár idegen ajkú) tömeg, egy idegen város, mely bevonz, magával ragad, s képtelennél képtelenebb kalandok tárházát nyújtja az arra nyitott turista számára.
Na, ezeket a fordulatokat a következő nap élhettük át. Mindannyian megszerettük Ohridot, de olyanok voltunk, mint a gyerekek, kíváncsiak. Milyen lehet a tó látványa a városon túli területekről, településekről nézve?. Olvastuk, hogy a Szent Naum kolostor is gyönyörű a tó túlsó partján. Szerettünk volna eljutni oda. A szállásunk közelében levő buszmegállóban stoppolással próbálkoztunk először. Egy kocsi meg is állt, és a vezetőnő tanáccsal segített minket. Hamarosan indul Pestaniba busz, menjünk azzal. Az úton hollandokkal ismerkedtünk össze, akiktől újabb környékbeli látnivalóról hallottunk, egy múzeumról a víztükör felett. Ők taxival közelítették meg, mi Pestanitól stoppal.

A rekonstruált őskori „falu” a Gradiste faluhoz tartozó Csontok öblében húzódott meg az Ohridi-tó víztükre feletti fapallókon. Hasonlót sem láttunk eddig. Az időszámításunk előtti időkből származó maradványok alapján építették fel szakemberek az egész települést. A sárral tapasztott vesszőfonással készült házak belsejébe is be lehetett lépni. A berendezési tárgyak érzékeltették az akkori időkben élt emberek életformáját. A szárazföldön egy modern épületben kapott helyet a múzeum másik fele, ahol makettekkel mutatták be, hol és hogyan működött az egykori település, s milyen leleteket találtak belőle meg a búvárok a tóban.

A kiállítás megtekintése idején kötött ki egy turistahajó az öbölben. Így jött az újabb ötlet, menjünk a Sveti Naum kolostorba tovább hajóval. Fel is kerekedtünk, s egy daloló, táncoló, vidám „cserkészcsapat” társaságában abszolút jókedvűen kötöttünk ki a kolostor kikötőjében.

Szent Naum Cirill és Metód tanítványaként részt vett a cirill ábécé tökéletesítésében. Kolostora napjainkban is zarándokhely. Érdekessége, hogy a kegyhelyet pávák őrzik. S ezt a feladatukat olyan komolyan teljesítik, hogy a látogatók számára táblát helyeztek ki, mely a pávák „agressziójára” hívja fel a figyelmet. Maga a kolostor látogatható szárnya is csodálatos volt. Arany(ozott) ikonosztáza legszebb azok közül, amit Macedóniában láttunk. De az épületet körülölelő park is rózsaligetével, vízesésével teljesen összhangban állt a hely hangulatával.

 

A szakrális élmények után kulináris élvezetek vártak ránk a kolostor közelében található étteremben. Halikrával dúsított halleves, sarma, gulas, muszaka, helyi házi vörösbor, házi kenyér, palacsinki kényeztettek bennünket.

Innen taxival utaztunk tovább az első albán városig, Pogradecig. A városközpontban tett ki a sofőr, és megbeszéltük vele, hívásra majd értünk is jön, amikor nekünk megfelelő. Óvatosan indultunk el felfedezni a várost. Kicsit zavart, hogy a kiírásai – számunkra – teljesen ismeretlen nyelvűek, értelmezhetetlenek. Rövid séta után teljesen legyökerezett a lábunk, mikor a lábunk alatt fémlapon „Hunyadi Mátyás-magyar hős” feliratot vettük észre. Kiderült, a sétálóutca felületét európai hírességek „névjegykártyája” ékesíti. S közéjük került be egyetlen magyar hírességként Hunyadi Mátyás. Nagyon hálásak voltunk ezért a gesztusért a távoli albán kisváros lakóinak (vezetőségének), s már nem is éreztük magunkat annyira idegennek a településen.

Fokozta a hangulatunkat, amikor a tóparti promenádra látogattunk. Atmoszférája felveszi a versenyt bármelyik Balaton-parti kisvároséval. Az árnyas fái alatt békésen dominóztak férfiak. A gondozott parkban szép szobrok, a parton a hangulatos napágyak, színes napernyők, a víztükör felett kígyózó vízi csúszda látványa nyerte el tetszésünket.

 

A szállodák étlapkínálata is tetszetős, ínycsiklandozó volt.(Az angol nyelvű fordítás váltotta ki belőlünk ezt a hatást. Az albán eredeti először meglepett és komoly fejtörést okozott az ételek neveként megjelenő „korán” szavával.) Látszatra a legelegánsabb étteremnél döntöttünk, s itt fogyasztottuk el az ünnepi ebédünket. Nem csalódtunk. Az ételek ízletesek és árban is a magyarországi középkategóriának megfelelőek voltak. (Hallé, sült hús négy sajt mártással, kétfajta köret, sopszka saláta, desszert, bor.)

Délutánra az ajándék vásárlás és egy álmunk maradt még: látni albán bunkert. Hazafelé a határig tartó mikrobusszal ez utóbbi is teljesült. Útközben pillantottuk meg vágyunk tárgyát: egy bunkert. A buszsofőr kérésünknek eleget téve, megállt, megvárta, amíg mi kilelkendezzük és fotózzuk magunkat, s sztoikus nyugalommal az arcán, s fejében talán azzal a gondolattal: „Megint különc külföldiek!” hajtott tovább a határig.

Így történt meg, hogy az albán-macedón határon gyalog haladtunk át. Furcsa érzés volt a „senki földjén” lépegetni. A nagy áhítatunkból az a gondolat térített észre, hogy miképp jutunk vissza fél ötkor Ohrid városba a senki földjétől. S megint varázsütésre jött a segítség a reggeli taxisunk képében, akiről teljesen meg is feledkeztünk a nagy városnézés, ismerkedés közepette. Ő korrekt módon elvitt Pestaniba, a reggeli találkozási pontunkra. Útközben elmesélte, hogy családjának boltja van, ő pedig (fekete) fuvarozásból akarja megteremteni saját maga számára az önálló életvitel anyagi alapjait. Pestaniból busszal tértünk „haza” Ohridba, ahol folytattuk az évfordulónk megünneplését.
Szombaton, a következő nap, búcsúztunk Ohridtól, mivel vasárnap Szkopjéből indult a repülőnk. Délelőtt felkerestük erődítményét. Falairól kitűnő kilátás nyílt a városra és a tóra.

Lefele ereszkedve dnyepropetrovszki gyerekcsoporttal találkoztunk. Tanáraik szeretettel invitáltak minket esti fellépésükre az Ohridi Nyári Fesztivál rendezvény keretében az amphiteátrumba. Szomorúan feleltük, hogy nem nézhetjük meg őket, mert délután el kell utaznunk. Még ebédelni volt időnk. Ismét nemzeti ételt választottunk: turlitavát (cserépedényben főzött zöldséges, padlizsános egytálétel).

Turlitava

A szállásról marsrutka segítséggel időben kiértünk a távolsági buszunk pályaudvarára. Macedóniában több busztársaság járata köti össze pl. Ohridot a fővárossal. Ezek eltérő árakon is dolgoznak. Sőt az, amelyikkel visszafele mentünk, a menetjegy árán túl regisztrációs pályaudvari illeték kifizetésére is kötelezett minden utast. Ráadásul ez a járat órás késéssel ért célba, így elvette az időnket az esti központba való bejutásunktól és városnézésünktől. A közeli Plázába tett látogatással „vigasztaltuk” magunkat. Vasárnap reggel jött értünk a taxi a szállásra, s az előzetes megbeszélés alapján 1000 denár helyett 800 denárért vitt ki a repülőtérre. Ott újabb meglepetés várt, macedón ismerősünk, akinek édesapja az esőben befogadott a buszába minket. A hölgy egy dunai hajó legényzetének tagja. Többdiplomás, több nyelvet beszélő 40 éves hölgy, két fiú édesanyja, aki anyagilag ezzel a munkával tudja biztosítani családja megélhetését, gyermekei taníttatását. Félévnyi távolléttel tudja azt megkeresni, mint párja egész évben (sem) Macedóniában…

Hálásak vagyunk, hogy a macedón emberek megélhetési nehézségeik, gondjaik ellenére is barátságosan, szeretettel fogadtak minket, és életre szóló kellemes élményekkel ajándékoztak meg bennünket a náluk és velük eltöltött egy hét alatt!
„Blagodaram, Makedonija! Prijatno!”

Végezetül néhány hasznos tudnivaló Macedóniáról, a fiamtól.

Utazás, transzfer, helyi közlekedés
Repülővel mentünk Szkopjéba, a menetrend ideális, délelőtti indulás, bő 1 óra repülés után már landol is az ember a macedón fővárosban dél körül. Mivel idén indult a járat, ezért az árak is nagyon barátiak, nekünk 14 ezer Ft-ból kijött a repülőjegy oda-vissza.

A repülőtérről a Vardar Express busztársasággal mentünk a belvárosba, a buszjegy 1 irányba 175 MKD. (1 HUF =5 MKD). A busz 3 helyen áll meg Szkopjéban, mi a vasútállomásnál (buszpályaudvar is egyben) kiszálltunk, innen gyakran járnak buszok a belváros felé. Ahol a reptéri busz megáll, pont abból a megállóból indulnak tovább a buszok a belvárosba, mi az 5-össel mentünk a szállásunk irányába, ez érinti a főtérhez legközelebbi buszmegállót is. A buszok nagy része piros emeletes, olyan, mint Londonban, nagyon menők, egy élmény velük utazni.
Ohrid-Szkopje buszjegy társaságtól függően 450-490 MKD, melyek csúcsidőben óránként járnak. Helyi buszjegy Ohridban 20 MKD.

Hajózás az Ohridi-tavon
A hajózást mindenkinek ajánlom, sokkal látványosabb az út hajóval, mint autóval és busszal, Ohridból 10 óra körül több cég is indít hajójáratot Sveti Naumba, 10 € a retúr jegy, 5 € egy irányba.

Taxi, kisbusz árak át Albániába
Taxival mentünk Pestaniból Pogradecbe, 3 főre 15 €-t kért a sofőr 1 irányba. Visszafelé a határig magán kisbusszal mentünk, fejenként 1 €-t kért.

Pénzváltás tekintetében a reptéren csak nagyon kevés pénzt érdemes átváltani, mert nagyon lehúzós árfolyamon váltanak ott. A reptéren 54,16-os árfolyamon váltottunk eurót denárra (2017. júliusi adatok), a belvárosban az old bazárban 61,5-ért is váltanak. Ha mentek Ohridba is, akkor érdemes Szkopjéban átváltani a pénzeteket, mert Ohridban valamivel rosszabbak az árfolyamok (61-61,3).

Szállás
Mindkét szállásunkat az interneten előre foglaltuk, mindkettő egy apartmanház volt, wifivel ellátva, a szobáért mindkét helyen 30 €-t fizettünk, a szkopjeiben ebben az árban benne volt a reggeli is. A szkopjei szállásunk az elmúlt évek leg ár-érték arányosabbja volt, külön fürdőszobával, TV-vel, főzőrésszel (Elizabeth Apart House). Érdemes közvetlenül a tulajnak írni, mi így kaptunk 5 € kedvezményt a Bookingos árhoz képest.

Strandolás tekintetében Ohridban a városfal mentén települt több strand, amelyek hangulatosak, de elég szűkek. Ettől jobbnak tűnt az óvárostól ellentétes irányban, kb 2-3 km sétára lévő Cuba Libre, vagy a mellette lévő Kadmo beach, napágyakkal, bárokkal. Ha viszont valaki jót akar strandolni, akkor annak érdemesebb a városból kijjebb menni. Pestani nevű faluban egy kellemes strand található, de nekünk legjobban Pogradecben, az albán oldalon tetszett a strand, hisz amíg Ohridban és Pestaniban köves a part, addig Pogradecben homokos, és sokkal szélesebb, hosszabb. Különlegesek a strandon lévő színes ladikok látványa, amelyre a pancsoló helyiek a ruháikat pakolják.

Belépők, árak
Gradiste-ben, a Bay of Bones nevű múzeumba a belépő 100 MKD, diák 30 MKD. Az Ohridi vár belépője is ugyanennyibe került.
Az árakról összességében elmondható, hogy a macedón és az albán árak valamivel olcsóbbak, mint a magyarországiak, de nem olyan sokkal, mint arra előre számítottunk. Például Ukrajnától jóval drágább mind Macedónia, mind Albánia. 1 macedón denár (MKD) 2017 nyarán 5 magyar forintot ért, 1 albán lek (ALL) pedig 2,3 Ft-ot.

Egy éttermi ebéd 3 főre általában 7-8000 Ft volt levessel, főétellel, borral. Péksüti 30-35 MKD. Itt szeretném külön kiemelni a macedón bureket, amely élesztős vajastészta megtöltve vagy sós túróval, vagy káposztával, vagy darált hússal. Nekünk a túrós nagyon bejött. A fagyi 30 MKD, sör boltban 35-40 MKD, étteremben 80-100 MKD, 2 dl bor étteremben 100 MKD, a csapvíz egész Macedóniában iható, ezért ásványvízre csak Albániában költöttünk, az kb 100 Ft körül volt egy 0,75-ös.

Nyelvtudás: angolul meglepően jól beszél az átlag macedón állampolgár, jobban, mint az átlag magyar, orosszal a cirill betűk könnyebb olvasásán kívül nem sokra mentünk, mert ha oroszul kérdeztünk, ők macedónul válaszoltak. Németül néhány ember jól beszél, a szkopjei old bazárban a török is hasznos kommunikációs nyelv, Albániában pedig az olasszal is elértünk kisebb-nagyobb sikereket (viszont a sztereotípia megdőlt, hogy az Albániában használt első számú kommunikációs idegen nyelv az olasz, hisz Pogradecben is inkább angolul tudtak a helyiek).

Oroszné Kardos Ágnes

Oroszné Kardos Ágnes írásai az Útikalauzban

•

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

[ninja_form id=5]