Róthné Hatta Diána: Korcula újratöltve – Horvátország, Bosznia-Hercegovina – 2013
Egy igazi szigetjáró kirándulás érdekes boszniai (és hercegovinai) előzményekkel. Nagy segítség lehet a hasonló utakat kedvelőknek – szép fotókkal
Blagaj, Pocitelj, Uvala Plavina, Pupnat, Pupnatska Luka, Zavalatica, Racisce, Uvala Vaja, Zrnovska Banja, Vela Spila, Uvala Picene, Uvala Tri Luke, Karbuni, Smokvica, Sveti Mihovil, Lastovo, Saplun, Uvala Naplovac, Uvala Babina, Uvala Bacva, Uvala Tudorovica
Tavaly nyáron már pár nappal a hazaérkezésünk után azon gondolkodtam, hogy a következő nyáron az Adria melyik újabb gyönyörű szegletét fedezzük fel. Nagyon sokáig Mljet szigetről gyűjtöttem az információt, nézegettem képeket, böngésztem térképet és válogattam a szállásajánlatok között. Egészen addig, amíg bele nem botlottam Korcula részletes térképébe egy oldalon, és rádöbbentem, hogy ott még bőven akad felfedeznivaló falu és öböl. Fel is vettem a kapcsolatot szállásadónkkal, aki természetesen visszautasíthatatlan ajánlatott tett az apartman árára. Beterveztük még Lastovo szigetét, ezt eredetileg komppal és autóval látogattuk volna meg, de házigazdáinknak köszönhetően máshogy alakult.
Teltek-múltak a hónapok és hetek, megterveztük az útvonalat, megvettük a kunát, becsomagoltunk és egy nyári hajnalon négykor elindultunk a megszokott Pécs – Barcs – Verőce – Daruvar – Banja Luka – Jajce – Blagaj útvonalon. Pécsett még teletankoltuk az autót. Én általában az utazás első órájában erős hiányérzettel küzdök, nagyon gondolkodom azon, hogy mi maradt otthon, mert valami mindig otthon marad. Barcson szinte egyszerre kiáltottunk fel, hogy megvan, a házi szalámit és a virsliket felejtettük a hűtőben. Vissza már nem fordultunk értük. Negyed hatkor léptünk be Horvátországba, hét óra húszkor Boszniába, mindkét helyen várakozás nélkül. Jó háromnegyed órán keresztül autópályán mentünk Banja Lukáig. Jajce mellett álltunk meg először egy egészségügyi szünetre.
Bugojnoban nagy meglepetésünkre a temetőnél félreállított minket a rendőr. A férjemet az összes papírral együtt kiszállították kocsiból, majd a biztos úr a rendőrautó motorháztetején egy kopott füzetben elkezdett rajzolgatni és magyarázni. Állítása szerint negyven helyett ötvenkettővel mentünk, inkább nem vitatkoztunk vele, hiába nem láttuk a táblát és hiába ügyelünk nagyon arra, hogy betartsuk a sebességkorlátozásokat. Egyébként is elég nagy gyalogos és autóforgalom volt késő délelőtt. A rendőr elkért 15 eurót és kitöltött egy csekket, hogy menjünk el a bankba befizetni. Innentől a férjem már csak magyarul volt hajlandó érteni, a kézzel-lábbal mutogatást sem, rázta a fejét és szajkózta, hogy nem értem, nem értem. Erre a rend őre visszaadott öt eurót, eltett tízet a csekkel együtt, visszaadta az iratokat és intett, hogy mehetünk. Máig azon gondolkodunk, hogy azt az öt eurót miért adta vissza…
Ahogy elindultunk pár kilométeren belül meghallottam a kabócák zenéjét, mennyire vártam már hallani őket! A Felső-Orbász folyó völgyben megálltunk reggelizni a hegyek között. Tavaly is ugyanitt álltunk meg. Kicsit távolabb, a legmagasabb ponton, a GPS szerint 1150 méteren ismét megálltunk a havas hegycsúcsokat fotózni, én egész úton meg akartam fagyni, fűtöttünk a kocsiban, 16-17 fok volt. Mostar után megálltunk bevásárolni, hogy pótoljuk az otthonmaradt dolgokat és megvenni, amit nem akartunk egész úton cipelni.
Havasak csúcsok Boszniában
Fél háromkor értünk Blagajba a Rivercamp Aganovacba, ahol tavaly is aludtunk egy éjszakát. Mielőtt a recepciós nagyon belemerült volna a kemping sajátos szabályainak ismertetésébe, mint tavaly, szóltunk, hogy jártunk már itt, ekkor meg is ismert minket. Nagyon készségesen megint hozott nekünk kis asztalt és két széket, sőt még egy vastag matracot is adott a sátorba, amin ketten kényelmesen elfértünk. Kellett is, mert az előrejelzés csak 10 fokot ígért éjszakára. Egy kicsit pihentünk, majd felkerekedtünk az erődhöz.
Nehezen találtuk meg az ösvényt, meredeken felfelé vitt az út, köves volt, 12 hajtűkanyart számoltunk meg, jó háromnegyed óra alatt értünk fel, csak túracipőben ajánlom. A bejáratnál nagy halom cementes zsák és nagy kupac homok utalt arra, hogy felújítják, de bent ennek semmi nyoma nem volt. Eléggé elhanyagolt, gazos bent, mondhatni vadregényes, de a kilátás megérte az erőfeszítést. Éppen akkor hívta imára a müezzin a hívőket, amikor fent voltunk és gyönyörködtünk a tájban.
Visszaúton láttunk sok kecskét a meredek sziklákon és pár muzulmán sírt is. Elsétáltunk Szulejmán szultán dzsámijához, Karadzsoz bég hídjához és megnéztük a hammam romjait, már amit még nem nőtt be a növényzet, igazán kár érte, szép lehetett valaha. A kempingben felfrissítettük magunkat egy zuhanyzással majd átsétáltunk a Buna túlpartján levő étterembe vacsorázni. Megint a kétszemélyes grilltálat kértük, ugyanúgy háromnegyed órát vártunk rá, mint tavaly, de idén nem volt annyira bőséges. Azért így is jóllaktunk, a két korsó sör és a grilltál 21 euróba került.
Blagaj, kilátás a várból
Blagaj, vadregényes várudvar
Blagaj, sírkövek, a vártól lefelé láttuk őket
Buna így hűtik a 8 fokos folyóban a sört és üdítőket
Karadzsoz bég hídja
Időközben lement a nap és a Buna hideg vize is lehűtötte a levegőt, korán is keltünk, sokat utaztunk, így nyugovóra tértünk kicsi sátrunkban. Jól beöltöztem éjszakára, mert megijesztett az a 10 fok, a pizsamámra felhúztam egy melegítőt, de nem is volt olyan hideg, még éjjel le kellett vennem egy réteget.
Másnap reggel hétkor ébredtünk, sátrat bontottunk, mint visszatérő vendégek, kaptunk az árból 10% kedvezményt, 13,5 eurót fizettünk, ismét tankoltunk, 28 liter benzint 33 euróért, és nekivágtunk a tenger felé vezető útnak, de előtte még megálltunk Pociteljben. Borult idő volt, 19 fok, éppen megfelelő egy kis városnézéshez. Nagyon hangulatos Pocitelj a dzsámival, az óra toronnyal, a minarettel és a várral. Szépen felújították dzsámit a háború után. Elindultunk felfelé a várba, de sajnos elkezdett esni az eső és nem mentünk tovább. Irány a határ és a tenger!
Pocitelj, dzsámi és óratorony
Pocitelj, medresz, ma már étterem
Még a kempingben szólt a recepciós, hogy Horvátország uniós csatlakozása miatt bezárták a kis határátkelőket, ezért Metkovic felé mentünk, kicsit félve a szombati nagy forgalomtól. A neumi elágazás után nem sokkal, körülbelül 4 kilométerre Metkovictól már hosszú kocsisor állt, 10 percet mi is ott álltunk. Amikor a buszokról elkezdtek leszállni az emberek, inkább visszafordultunk Neum felé. Úttalan utakon haladtunk a hegyre fel, hegyről le, egyre jobban szakadt az eső, a GPS 47 kilométerre írta Neumot. Bő egy óra alatt tettük meg ezt az utat, a kocsi többnyire egyes-kettes sebességben volt, a kanyarokban sokszor így is csúsztunk, néha majdnem vissza kellett tolatnunk, hogy bevegyük az éles kanyarokat. Bevallom, két kézzel kapaszkodtam és két lábbal nyomtam a féket az anyósülésen. És akkor egyszer csak ott volt előttünk egy nagy turistabusz, azóta is emlegetjük, hogy vajon épségben kijutottak-e a hegyek közül?
Még ilyen párás-esős időben is lélegzetelállító látvány volt a Hutovo Blato Nemzeti Park a hatalmas hegyekkel körülvéve. Végre, amikor a férjem hatodszor mondta, hogy érzi, már csak két hegyen kell átkelnünk, hogy Neumba érjünk, 10 óra 38 perckor megláttuk a tengert. 11 órakor beléptünk Horvátországba, elég volt csak felmutatni a személyiket.
Az eső egészen a Peljesac feléig követett minket. Jó tempósan mentünk végig Orebicig, hogy elérjük a fél egyes kompot, 108 kuna volt a jegy kettőnknek és a kocsinak. Itt már felszakadozott a felhőzet, elő-előbukkant a nap. Korculán a már jól ismert úton haladtunk és háromnegyed kettőre értünk Zavalaticába az apartmanhoz. Nagyon kedvesen fogadott minket az egész család, üdvözlőitalként kaptunk egy üveg jóféle korculai vörösbort. Felpakoltunk és elrendezkedtünk, majd elmentünk a Zitnába, hogy megmártózzunk a tengerben. Nekem még egy icipicit hideg volt a víz. Este vacsora után besétáltunk a falu kikötőjébe, végig az összes utcán, leültünk a mólón, csodáltuk a rég várt és sokat emlegetett látványt.
Zavalatica, kikötő
Zavalatica
Zavalatica partja
A harmadik napon reggeli után felkerekedtünk a kedvenc kis öblünkbe, a Plavinába. Kicsit megkopott a fejünkben a térkép, mert csak harmadikra találtuk meg az odavezető murvás utat. Nagy meglepetésünkre az út közepén hatalmas sziklák voltak egy kupacban, de mellette már kijártak az autók egy keskeny utat. Később házigazdánk, Jova elmesélte, hogy magánterületen át vezet az út, és a tulajdonosa úgy gondolta, hogy arra ne járjon át senki, ezért hordta oda a köveket. Rábeszéltem az uramat, hogy menjünk tovább ahhoz a sziklás öbölhöz, ahol a barlang is van, amit még előző évben mutatott a házigazda. Az útnak nagy hirtelenjében egy fenyőfa vetett véget, pedig a fák között már látszott az öböl. Az erdei úton lehetetlen volt megfordulni az autóval, vissza kellett tolatni három-négyszáz métert. Szegény férjemről patakokban folyt a víz és eléggé szótlan is lett. Visszatértünk a kedvenc öbölbe, de teljes döbbentettel álltunk a parton, amikor megláttuk, hogy a parttól húsz-harminc méterre hatalmas kupacban állt a műanyag szemét, főleg palackok és cipők és rengeteg fahulladék. Elképzelésünk sem volt, hogy honnan kerülhetett oda, ember nincs a világon, aki ennyi szemetet odahordott volna. Közvetlenül a parton viszont semmi szemét nem volt, a víz kristálytiszta, így maradtunk, búvárkodtunk, napoztunk. Délután, amikor visszamentünk az apartmanba, a háziak beinvitáltak minket és fény derült erre a rejtélyre is: a télen Albániából érkezett a tengeren a kéretlen ajándék. Állítólag Dubrovnik rosszabbul járt, mert ott döglött állatok is voltak a “csomagban”. Megkínáltak minket Lidija legújabb pálinkájával, olyan volt ízre, mint az Unicum, de édesebb. Elmesélték, hogy vettek egy csónakot, amit éppen újítgatnak, ha elkészül, akkor lehet majd vele Lastovora menni. Darko, a fiuk lesz a lastovoi programfelelős és kísérő. Késő délután még elmentünk a Zitnába fürdeni és napozni.
Uvala Plavina, az albánok “ajándéka”
Uvala Plavina, vízhez közel tiszta
A következő napon Pupnatba mentünk, kicsi falu a sziget közepén tipikus dalmát házakkal és templommal, étteremmel. Miután kinézelődtük és fotóztuk magunkat, megcéloztuk Pupnatska Lukát. Nagyon keskeny, egysávos, nagyon kanyargós, aszfaltos hegyi úton ereszkedtünk le az öbölig. Az út szélén tudtunk parkolni, innen még gyalog kellett mennünk pártíz métert a partig. Elég széles, kavicsos öböl, hegyekkel körbevéve. Van egy étterem, a tűző napról délben ide húzódtunk be egy kávéra és egy-egy korsó jó hideg sörre. Sajnos nincs rendes kávéjuk, csak Nescafé. 45 kunát fizettünk. Ebben az öbölben is sokat búvárkodtunk, napoztunk és úsztunk. A térképünkön kinéztünk egy alsórendű utat, ami innen egyenesen Caraba vitt, tíz perc alatt Zavalaticába értünk és ebben az irányban nem volt olyan tekervényes, mint odafelé. Késő délután ismét a Zitnába mentünk.
Pupnat, templom
Pupnatska Luka, a part
Pupantska Luka madártávlatból
Pupnatska Luka, étterem
Az ötödik Korculán töltött napon maradtunk kis falunkban, délelőtt és délután a Zitnában voltunk, úsztunk, napoztunk, búvárkodtunk. A déli órákban a nagy meleg elől visszamentünk szállásunkra. Este Darkoval megbeszéltük a lastovoi kirándulás részleteit. Előző nap édesapja azt mondta, hogy 200 euró egy túra Lastovora. Ezt egy kicsit sokalltuk, Darkoval 680 kunában állapodtunk meg, mert csak ketten megyünk, nem hatan és egyébként is visszatérő vendégek vagyunk. Este még elsétáltunk a kikötőbe.
Zitna
Másnap Caran és Pupnaton keresztül mentünk a sziget északi oldalára Raciscebe. Eredetileg Zrnovon át akartunk az északi partra menni, de házigazdánk javaslatára Pupnaton át mentünk, mert innen lefelé kellett menni a hegyről, nem felfelé küszködve. Racisceben sétálgattunk egy kicsit a szűk utcákon és a kikötőben, majd odébbálltunk Uvala Vajába. A már jól megszokott egysávos aszfaltos hegyi úton haladtunk az öböl felé, míg el nem fogyott az aszfalt. Meredek, kacskaringós, köves gyalogösvényen, egy ház romjai mellett ereszkedtünk le a partra. A part lélegzetelállítóan szép volt, nagyobb része aprókavicsos, de ahol mi leértünk, ott nagyobb köveken lehetett csak bemenni a vízbe, mert a ház romjai elzárták ezt a részt az apróköves résztől. Éppen átmászhattunk volna a kőomláson, de érdekesebb volt a csúszós köveken bejutni a tengerbe. Szépen beálltunk hóekébe és becsúsztunk a hűs vízbe.
Racisce a mólóról
Uvala Vaja, a part, a bal alsó sarokban a kőomlás
Uvala Vaja, kristálytiszta tenger
Miután lehűtöttük magunkat elindultunk a part mentén Zrnovo felé. Az útról kinéztem egy szép kis öblöt, az Uvala Vrbovicát, de sajnos nem találtuk meg az oda vezető csapást, pedig három elágazásnál is próbálkoztunk. Zrnovska Banjában álltunk meg legközelebb felfrissülni a tengerben. Két nagyobb hajó is horgonyzott az öbölben. Innen Zrnovon át hazamentünk, a délutánt a Zitnában töltöttük.
Zrnovska Banja, a part
Zrnovska Banja az autóútról
A hetedik napunkon Vela Luka felé vettük az irányt és megkerestük a Vela Spila barlangot. A partot követve átmentünk Vela Lukán, majd mindig csak jobbra tartva felfelé a hegyre. Jó 200 méterre a barlangtól parkoltunk, szép olajfák között vitt az út. Belépőt kell fizetni, 10 kuna egy főre, a belépőjegy egy képeslap a barlangról. Sok érdekes információt lehet megtudni a kihelyezett táblákról, például azt, hogy réges-régen amikor még nem volt ott az Adria, Korcula szigete egy hegy volt, vagy milyen ékszereket és használati eszközöket készítettek a barlangban élő emberek és hogyan étkeztek, temetkeztek. A barlangtól visszamentünk Vela Lukába és ismét a parton autózva elindultunk újabb öblök felderítésére a sziget délnyugati részére.
Vela Spila
Uvala Picene-ben álltunk meg először fürdeni, kavicsos a partja, gyűjtöttem pár kagylót és csigaházat. Poplatnál eljöttünk a parttól Potirna felé és Tri Luke öbleihez mentünk. Mint a neve is jelzi, ez egy hármas öböl, amiből az egyik kerítéssel le van zárva, mert szeméttelepnek használják. A másik kettőben sem fürödtünk, mert nincs kavicsos szakasz, csak hajó kikötéshez kibetonozott részek, ezt annyira nem kedveljük, sem a hajók kötelei között úszni.
Uvala Picene, a part
Tri Luke, a part
Innen Karbuniba mentünk, útközben láttuk a sziget hatalmas szeméttelepét, egy mély völgyet töltenek fel szeméttel, elég furcsa szag és sok sirály jelezte. Karbuni egy zsákfalu, kanyargós szerpentinen kell leereszkedni. Jól látszottak innen a kis szigetek, Zvirinovik, Obljak és Kosor. A falu végén nem kurta kocsma, hanem kavicsos strand várt ránk. Innen hazafelé megálltunk Smokvicában, megnéztük a hatalmas templomot. A délután nem múlhatott el a Zitna nélkül. Este a háziaktól kaptunk sózott halat olíva olajjal, isteni finom friss kenyérrel. Utána jól csúszott a kedvenc jégkrémem, a Dalmacija fantázianévre hallgató négyes válogatás, a levendulás mennyei!
Karbuni, falu végén kavicsos strand
Zvirinovik, egy a sok szép sziget közül
Smokvica
Smokvica, templom
A következő napon a kis motorcsónakkal nekivágtunk a tengernek és meg sem álltunk Lastovo szigetéig. Jó háromnegyed óra volt az út Sveti Mihovil kikötőjéig. Innen elindultunk a faluba, fel a hegyre. Egy srác mondta a kikötőben, hogy ne az autóúton menjünk, mert az hosszabb, hanem a gyalogösvényen. Ez úgy nézett ki, mint egy kiszáradt patakmeder, köves és elég meredek volt. Ha már jól belejöttünk a hegymászásba, akkor a faluba érve nem kezdtünk el nézelődni, hanem változatlan útviszonyok mellett mentünk még feljebb a meteorológiai állomásig. Az állomás alatt még egy pad is volt, ahol megpihentünk. A forróság ellenére is megérte az erőfeszítés, mert gyönyörű a kilátás a tengerre és Sveti Mihovilra. Lastovo nagyon szép falu, a tenger felől egyáltalán nem látszik, a hegyek védik észak felől. Sok kis kápolnába betértünk, a Szent Kozma és Damján templomba sajnos nem tudtunk bemenni, mert zárva volt. Jó másfél órát sétálgattunk a szűk utcácskákon hegyről le, hegyre fel, nekem nagyon tetszettek a jellegzetes kémények, a sok fügefa és leander, a kis kápolnák, nem is beszélve a dombokra felkúszó házakról.
Sveti Mihovil
Lastovo a tengerről
állítólag ez a legrégebbi kémény
Lastovo, hegy és templom
Szent Kozma es Damján templom tornya
Lastovo
Visszasétáltunk Sveti Mihovilba, a kikötőben ittunk egy-egy sört és egy kávét, majd elindultunk Saplun szigetére. Darko egy szigettel később kanyarodott be a kis szigetek között, így elsőre elvétettük a partraszállást, viszont így legalább többet láttunk a Lastovo körüli szigetekből. Kikötésnél a férjem segített inkább kevesebb, mint több sikerrel, de végül csak a száraz földre léptünk. A part kavicsos, a víz sekély, lassan mélyülő és az alja homokos, emiatt nem volt értelme búvárkodni, nem láttunk halakat. Van egy épített grillsütő padokkal és asztallal a fák között. A szemben levő kis szigeten sirályok fészkeltek. Délután kettő óra körül elkezdett fújni a misztrál, egyre jobban hullámzott a tenger és egyre több nagyobb vitorlás húzódott be a szigetek közé. A szigetek nemzeti parkhoz tartoznak, ezért vízi járőrök, “rangerek” igazoltatják a hajókat, fizetni is kell nekik pár eurót. Minket szerencsére békén hagytak, úgy tűnik beérték a hét vitorlástól behajtott pénzzel. Azt is ellenőrzik, hogy nem albán menekültek vagyunk-e, ezért nem árt, ha van az embernél útlevél vagy személyi igazolvány, ha arrafelé téved. Lassan elcsendesedett a szél és a tenger, de még azért nem volt tükörsima, így hat óra körül visszaindultunk Korculára. Nagyon rázós utunk volt, a hullámok össze-vissza dobálták a kis csónakunkat, sokszor becsaptak a csónakba, csurom vizesek voltunk. Sokáig Darko a hullámokkal párhuzamosan haladt, így eléggé eltértünk az útvonalunktól keleti irányba, amikor próbálta korrigálni az eltérést, akkor volt csak zötyögés! Győztünk kapaszkodni, nehogy kirepüljünk.
Valahol félúton Lastovo és Korcula között van egy kicsi sziget, amin áll egy világítótorony, emellett Darko leállította a motort és a férjemmel együtt beugrottak a tengerbe, ami körülbelül száz méter mély lehet arrafelé, ha nem több. Darko felhívta a figyelmünket arra, hogy itt sokkal sósabb a tenger, mint a parthoz közel. A parthoz közeledve már nem háborgott annyira a tenger, így még ahhoz is volt kedvünk, hogy fényképezkedjünk Zavalaticával a háttérben. Este korán kidőltünk a kimerítő kirándulás után és másnap kiadós izomlázzal ébredtünk a karjainkban és a hátunkban.
Saplun, a part
Saplun, látkép
A kilencedik napon Prigradicába mentünk, ahol fürödtünk egyet a strandon. Felfrissülve nekivágtunk az útnak Babina felé, amit tavaly, hogy, hogy nem, de nem találtunk meg. Először Naplovacban álltunk meg. Elég meredek partot találtunk, így itt nem mentünk be. Továbbmentünk és megtaláltuk Babinát. Az autót az út mellett hagytuk és a házak között lesétáltunk a kavicsos partra. Bűbájos kis falu, kristálytiszta víz, csend, kabócák. Találtam egy szív alakú követ, el is hoztam magammal. Hazaúton Blatoban bementünk a Konzumba feltölteni a kifogyott sör készletünket, jól jártunk, mert éppen akciós volt a citromos és ribizlis Ozujsko. Ez a nap sem telhetett el a nélkül a Zitnában meg ne mártózzunk a tengerben. Már kívülről ismerjük, hogy az öböl fenekén hol áll az olajos hordó, hol van az összegabalyodott, halászháló, az elveszített téli csizma és hol tanyáznak a tengeri sünök.
Uvala Naplovac
Uvala Babina
Másnap délelőtt házigazdánk javaslatára lementünk a ház alatti partra. Elmagyarázta, hogy merre lehet bemenni ott a tengerbe a sziklákon át, de fújt a szél és hullámok voltak, így nem fürödtünk ott, meg igazán az éles, csipkés sziklákon nem is lehet napozni. Így maradt erre a napra is a Zitna. A déli forróság után is visszatértünk, de beborult az ég és esett pár csepp eső is, csak úgy mutatóban, hogy van ilyen is, mert nem lett vizes semmi.
Zitna fentről
A következő napon Uvala Bacvaba mentünk. Már tavaly is többször láttuk, a táblát az út mellett, ami hirdette Bacva Beach-et. Körülbelül 5 kilométer az öböl a főúttól, hullámvasút főleg lefelé, tele hajtűkanyarokkal, nagyon keskeny, szerencsére korán mentünk, nem volt szembeforgalom. Van egy murvás parkoló, ahol egy tábla hirdeti, hogy ott kell hagyni a járműveket. Gyalog túráztunk még körülbelül száz métert, amikor megláttuk az étterem mellől, fentről a csodás öblöt: kavicsos part, jobb oldalon barlang, a szárazföld felől hatalmas hegyek. Úsztunk, búvárkodtunk, napoztunk, de délben árnyékot kellett keresnünk, amit az étterem teraszán találtunk meg. Ahogy leültünk a felszolgáló fiú két kupica pálinkát tett elénk, csak úgy grátisz. Ittunk hozzá sört, kávé sajnos nincs, volt viszont haltál 70 kunáért.
Délután megérdeklődtük a háziaktól, hogy szabad-e az apartman egy éjszakával tovább, mint ahogy lefoglaltuk, mert maradnánk még egy napot. Horvátul tanakodtak egy ideig, amiből mi egy kukkot sem értettünk, majd a végén közölték, hogy grátisz kapjuk az utolsó éjszakát. Este a háziak meghívtak minket grillvacsorára. Ott volt még egy cseh és egy szlovén házaspár is, volt barrakuda, szardínia, kolbász, saláták, krumpli mángolddal bor és pálinka. Lidija megkínált a saját maraschino likőrjével, nagyon finom volt. Több nyelven folyt a beszélgetés az este folyamán, angolul, németül és horvátul, jókat nevettünk.
Uvala Bacva
Uvala Bacva, a barlang a víz alatt, klassz búvárkodóhely
A tizenkettedik napunkon ismét Vela Luka felé indultunk öblöket felfedezni, de most az északnyugatra levőket. Uvala Gradinába mentünk először, de nem nagyon nyerte meg a tetszésünket, nem kavicsos, hanem betonozott volt. Innen Uvala Tudorovicaba mentünk, ez már nagyon tetszett, aprókavicsos a part, szemben Osjak szigete, napoztunk, fürödtünk. Délután még utoljára elmentünk a Zitnába, este összepakoltunk, reggel mielőbb indulni szerettünk volna.
Uvala Tudorovica
A hazaindulás napján már fél hatkor felébredtem, megnéztem a napfelkeltét és megittam a kávém a teraszon. Lepakoltunk az autóba, a háziak még aludtak, levélben is elköszöntünk tőlük, megköszöntük az ismételt szíves látást és háromnegyed hétkor elindultunk Zavalaticából. A nyolc órás komppal mentünk át Orebicbe. Egész nyüzsgő élet volt már reggel a tengeren, láttunk egy hatalmas jachtot egy helikopterrel a fedélzetén, sok kicsi és nagyobb halászhajót. Teletankoltuk a kocsit majd megkezdtük a hosszú kanyargást az autópályáig.
A határon nem volt sor, se ellenőrzés, a személyiket is elég volt csak felmutatni.178 kilométert tettünk meg az autópálya legdélebbi felhajtójáig, Vrgoracig. Ötször-hatszor álltunk meg pihenni, üdítővel, szendviccsel, jégkrémmel felfrissülni. Nem volt nagy forgalom, különösen nem a déli szakaszon. Zágráb előtt viszont jött a hidegzuhany, mert egy piros autó a leállósávban előzött minket, összeakadtak a visszapillantó tükrök, az övé letört, a miénk csak elállítódott, de a letört tükre a fejem felett csapódott be a kocsinkba. Ahogy elhúzott szlalomozva a többi kocsi között még potyogtak le róla alkatrészek, de olyan gyorsan ment, hogy a kocsi típusát nem láttuk, csak a színét. Millimétereken múlt az életünk.
Sveti Helenánál elhagytuk az autópályát, 220 kunába került a teljes táv. Az útnak ez az utolsó 200 kilométere volt a legkínlódósabb, ahogy a falvak között lassan haladtunk. 19:40-kor léptünk Magyarországra és 20:40-kor állítottuk le az autót a házunk előtt 14 óra és 900 kilométer utazás után.
Jó volt még egy éjszakát Zavalaticában tölteni, de nem érte meg ezért másnap ennyit utazni. El is döntöttük, hogy legközelebb megint inkább Boszniában alszunk egy éjszakát.
Két nyáron 22 öblöt fedeztünk fel, de még biztosan visszatérünk, hogy felderítsünk legalább ennyit!
Róthné Hatta Diána
Róthné Hatta Diána írásai az Útikalauzban >>
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Horvátországról >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto |
utikalauz.hu