Paulini Ildikó: Rovinj és környéke – Rovinj, Pula, Porec, Opatija – Horvátország – 2015

Jól felépített, egyszerre élményszerű és informatív leírás az Isztria néhány népszerű településéről, mindez gyönyörű képekkel illusztrálva.

 

Isztria, Rovinj, Szent Eufémia templom, Óratorony, Akvárium, Pula, amfiteátrum, Porec, Opatija, Abbázia, Lungomare sétány, Park Angiolina

Tapasztalataim szerint a horvát tengerpartot rendszeresen látogatók nagy részének megvan a maga kedvenc helye, ahová időről időre visszatér és annyira megszereti, hogy nem is igazán vágyik máshová. A mi kedvencünk Rovinj (olaszul Rovigno), bár azt túlzás lenne állítani, hogy nem vágyunk máshová, de az élet úgy hozta, hogy eddig háromszor jártunk Horvátországban, és bizony mindháromszor megfordultunk ebben a csodás városban.

A 2015. augusztusi hosszú hétvége ideális volt egy rövid tengerparti kikapcsolódásra. Mivel a pihenéshez egy közeli, “bevált” helyet kerestünk, Rovinjra esett a választás. A város népszerűségének átka, hogy a szállások ára a csillagos ég határát súrolja, ezért egy gyönyörű és szinte vadonatúj apartmanra esett a választásunk a tengertől csak néhány kilométerre fekvő Rovinjsko Selo településen. Az elfogadható árért (3 éjszaka 4 főre kb. 70.000 Ft) és az egyébként minden igényt kielégítő fantasztikus szállásért vállalnunk kellett, hogy minden nap autózunk 5-10 percet Rovinjba és megpróbálunk parkolóhelyet vadászni, de még így is bőven megérte. A városba beérve számos nagyméretű (fizetős) parkoló áll az autósok rendelkezésére, a legjobb helyen lévőt el sem lehet téveszteni, mivel a főút egy olyan körforgalomba torkollik, ahonnan csak ebbe a tengerparti parkolóba lehet behajtani, az óvárosba már csak külön engedéllyel lehet továbbhaladni. Esténként ez a parkoló sajnos általában megtelt, ezért picit többet kellett gyalogolni, de a távolság még így sem vészes.

Államalapításunk ünnepén szakadó esőben indultunk útnak egy Baja környéki kistelepülésről, ezért első etapban nem a klasszikus útvonalon közelítettük meg a tengerpartot, hanem Eszék érintésével a részben Horvátország és Bosznia-Hercegovina határához közel húzódó A3 autópályát használtuk egészen Zágrábig, ahonnan rátértünk arra a sztrádára, ahová az M7 autópálya felől autózók érkeznek.
Az A3-mas pályán alig voltak páran, az A1-esen már többen igyekeztünk az Isztriára, minimális kivétellel szinte csak magyar rendszámú gépkocsik alkották a forgalmat. Rovinjig majdnem végig autópályán vezet az út és az általunk felkeresett települések is a sztráda közelében fekszenek (sajnos a fizetőkapus rendszernek köszönhetően nem kevés pénzt költöttünk autópályadíjra).

Bő 6 órányi utazást követően érkeztünk meg a szállásunkra, ahonnana beköltözés után rögtön Rovinjba autóztunk, hogy férjemmel újra felfedezzük a várost és megmutassuk a szüleimnek is, akik most jártak ott először.

Ugyan nem volt strandidő, de a város kellemes meleggel, szikrázó napsütéssel és csodálatos színeivel fogadott minket. A parkolóból kisétálva rögtön a bazársorra érkeztünk, ahol minden beszerezhető, ami a nyaraláshoz szükséges és sok olyan termék is, ami nem. Innen a piachoz jutottunk, amely egyben remek ajándék-beszerzőhely is; aki nem vágyik a zamatos gyümölcsökre, az is számos értékes portékát vásárolhat (pl. fűszerezett olívaolajat, színes paprikafüzért, levendulát, stb.) Jó hír, hogy az árusok nagy része valamennyire beszél magyarul, bár a férfiak minden magyar nőt Zsuzsikának szólítottak.

A városba a három nap során többször is visszatértünk, így az egyszerűség kedvéért összefoglalva álljon itt néhány szabadidős programlehetőség és a főbb nevezetességek, melyeket mindenki kedve szerint fedezhet fel, de konkrét útiterv nélkül is megéri barangolni a macskaköves, szűk kis utcácskákban és a sziklákkal csipkézett tengerparton:

Szent Eufémia templom

A székesegyház Rovinj jelképe, szinte nem is találunk olyan távlati fotót a városról, melyen ezen a dombon fekvő, méltóságteljes templom ne szerepelne. A velencei Szent Márk téren magasodó torony mintájára épült 62 méter magas tornyába fel lehet mászni (belépődíjat kell fizetni), s így csodás kilátásban lehet részünk. A templom legfőbb értéke Szent Eufémia VI. századi szarkofágja, melyet a legenda szerint Rovinjnál vetett partra a tenger. Szent Eufémia a nagy keresztényüldözések idején halt vértanúhalált, mivel Mars ünnepén – keresztény hitéhez ragaszkodva – nem volt hajlandó áldozni a háború istenének. A szent haláláról szóló legenda számos változatban maradt fenn, a legkülönbözőbb kínzási nemeket felsorakoztató történetek olvashatók róla.

 

 

 

 

 

Óratorony

A város másik jelképének is nevezhető vörös óratorony a kikötőben található, földszintjén jelenleg egy utazási iroda működik, ahol például a Velencébe szóló hajóutakat lehet lefoglalni (a homlokzatán egyébként éppen egy olyan dombormű található, mely avelencei oroszlánt ábrázolja). Az óratorony előtti téren egy szökőkút és egy napóra látható, továbbá az itt található Califfi palotában kapott helyet a városi múzeum.

 

Akvárium

A rovinji akváriumot még 2012-ben látogattuk meg, de rabul ejtett minket, pedig meglehetősen kis alapterületen mutatja be a tengeri élővilágot (a belépődíj akkoriban kb. 20 kuna volt). Aki még nem járt sós vizű akváriumban, annak érdemes felkeresnie, 15 akvárium található benne. Mivel strandolás közben néhány eltévedt halacskán kívül egyéb élőlénnyel aligha találkozhatunk, ezért szerintem megéri rászánni egy órácskát annak megismerésére, hogy milyen csodás állatokat és növényeket rejt a mélység. Az akvárium a G. Paliaga 5. cím alatt található, éppen szemközt a már említett tengerparti parkolóval.

 

 

Strandok

Rovinjnak számos strandja van, ebből mi hármat láttunk: az óvárosban lévő vadregényesnek is mondható sziklás parton napozóhely csak korlátozott számban található, így csak azoknak javasolt, akik nem riadnak vissza egy kis egyensúlyozástól és nem szeretnének sokat sétálni.

Számunkra a Hotel Lone ill. a Hotel Monte Mulini közelében lévő, igényesen kiépített, apró kavicsos, egyenletesen mélyülő tengerparti szakasz és az azzal párhuzamos sétány volt a leginkább szimpatikus – Mulini Beach. (Az autót egy, a Hotel Lone mellett található “félig hivatalos” parkolóban hagytuk.) Háromféle szolgáltatás vehető igénybe, a kék bútorokkal berendezett rész a luxuskategória, itt párnázott heverőkön lehet napfürdőzni vagy éppen hűsölni meglehetősen magas áron. A fehér napernyőkhöz két db nyugágy tartozik, ami a középkategória (ezek is közvetlenül a tengerparton vannak), míg a legszerényebb, de még így is nagyon kellemes megoldás a legolcsóbb változat, mely a tengerparttól pár méterre a domboldalon elhelyezett nyugágyak bérlését jelenti. Mindezekhez tartozik egy igényes mellékhelyiség is, mely az étterem melletti épületben található.

A sétányon továbbhaladva érjük el az egyik árnyas szabadstrandot, mely szintén kényelmes, ámde kevésbé kiépített, kétségtelen, hogy itt jobban érezhető a természet közelsége, mint a fizetős beach-en.

A fürdőzéshez érdemes strandcipőt vinni, ami a városban számos helyen beszerezhető teljesen átlagos, kb. 2.500-3.000 Ft-nak megfelelő áron.

 

 

 

 

Szigetek

A környéken több sziget is várja a felfedezőket, némelyiken strandolni is lehet. Az egyik legismertebb az óvárossal szemközt fekvő Katarina sziget, de ide sajnos idén sem jutottunk el.

Hajókirándulás

A tengerparton sétálva számos helyen lehet hosszabb-rövidebb hajókirándulásra befizetni, ezek általában fix időpontban indulnak, de láttunk olyan hajót is, amelyik csak arra várt, hogy megteljen utasokkal. Az általunk választott kirándulást úgy időzítették, hogy a naplemente kint érjen minket a tengeren. Az elindulást követően nem sokkal azt tapasztaltuk, hogy a környéken lévő minden hajó a miénkkel egyetemben hirtelen gőzerővel elindul egy konkrét cél felé, ugyanis mint kiderült, delfinekre bukkantunk.
A delfinnézést mindegyik csapat meghirdeti a programjában, természetesen azzal a kikötéssel, hogy a delfin-program nem garantált, és őszintén szólva nem hittük volna, hogy ezek az intelligens állatok felbukkannak egy olyan helyen, ahol minden este minimum 10 hajó veszi üldözőbe a rajt. (Esetleg titokban etethetik őket? Vagy – a férjem szerint – akár felfújt gumidelfinek is lehettek…) Lényeg a lényeg, tengeri naplementét nézni ugráló delfinekkel nem mindennapi élmény.

 

 

Rövid kirándulásunk utolsó napját leszámítva nem tudtunk hódolni elsődleges célunknak, a strandolásnak, így egy egész napot a környékbeli két híres település látnivalóinak a felfedezésével töltöttünk.

Pula

Elsőként az Isztria fővárosába, a Rovinjtól bő félórás autóútra fekvő Pulába látogattunk, ahol első utunk az amfiteátrumhoz vezetett. Mivel kb. három héttel azelőtt jártunk a római Colosseumban, ezért nem számítottam semmi különösre, de az aréna kellemes meglepetésekkel szolgált. Először is lényegesen jobb állapotban van, mint a Colosseum és bár jóval kisebb nála (befogadóképessége kb. a fele volt a rómaiénak), valahogy egyszerűbbnek, vagyis inkább természetesebbnek tűnt ezen a helyen elképzelni a régi gladiátorharcokat. (Ennek valószínűleg az az oka, hogy itt nincs tömeg sem a bejáratnál, sem a belső térben, emellett a “tetszik – kevésbé tetszik” kérdés természetesen szubjektív megítélés alá esik.)

Az ókori hangulatot római katonáknak öltözött férfiakkal is megtámogatják, némi kunáért cserébe lehet velük és a kardjukkal fotózkodni.

Pula számos további római emléket őriz, ilyen pl. a Sergius diadalív vagy az Augustus-templom, de van itt kastély (ne egy klasszikus palotát képzeljünk el, annál jóval szerényebb), egy – részben az amfiteátrum köveiből épített – székesegyház, akvárium és hajógyár is, tehát kényelmesen el lehet nézelődni akár egy egész napig is. Pula az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti központja volt, a hajógyárat is emiatt létesítették. A tengerjáró hajókat szerettük volna közelebbről is szemügyre venni, de a bejáratnál lévő portás szigorú megálljt parancsolt, és még képet sem készíthettünk a közelben lévő hatalmas hajóról.

 

 

 

Rövid séta után Rovinj felé indultunk vissza, de nem kanyarodtunk le a szállásunkhoz, hanem a tőle kb. 35 km-re fekvő Porecbe autóztunk.

Útközben elhaladtunk a Lim fjordot (Limskikanal) jelző tábla mellett is, aki a környéken jár, annak jó ötlet lehet felkeresni ezt a mintegy 9 km hosszú csatornát(nekünk sajnos az időközben eleredt eső miatt erre nem volt érkezésünk). Bár itt sosem volt gleccser, a Pazincica folyó által kivájt csatornát elegánsnak fjordként emlegetik, de nevezzék bárhogy is, bizonyára érdemes pár órácskát eltölteni a rezervátumban és adott esetben hajókázni egyet a folyón. Reméljük, hogy egyszer nekünk is sikerül majd kipróbálni.

Porec

Csúnya esős időben érkeztünk meg Porecbe, a centrum feliratot követve egy hatalmas parkolóba érkeztünk, ahonnan rövid gyaloglást követően jutottunk el az óvárosba. Településekkel kapcsolatban sokszor kerül szóba a “gyöngyszem” és az “ékszerdoboz” kifejezés, magam is használom ezeket, bár nem rajongok értük, de egyelőre nem találok találóbb megjelölést Porecre sem. Én a kihagyhatatlan úticélok közé sorolnám és nem azért, mert tele van látványosságokkal, hanem mert nem túl nagy, ennek köszönhetően idilli és bájos, teli van réges-régi, mégis jól karbantartott épületekkel, az utcácskái hangulatosak, a tengerparti sétánya gyönyörű, szóval kifejezetten üdítő dolog csak úgy céltalanul sétálgatni benne és érezni, élvezni a mediterrán hangulatot.

 

 

 

 

Amit mindenképpen érdemes meglátogatni, az a Szent Eufráziusz bazilika, mely 1997 óta a Világörökség része. Az épületegyüttest a bazilika, egy előcsarnok, a keresztelőkápolna és a püspöki palota alkotja. Legfőbb nevezetességei a gyönyörű bizánci mozaikok, ezek közül is a legszebbek a szentély felett láthatók, aranyozott háttér előtt Máriát ábrázolják a kis Jézussal. Harangtornya is látogatható, tetejéről gyönyörű kilátás nyílt az eső utáni szikrázó napsütésben tündöklő városkára és környékére.

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó teljes napunk nagy része a már említett strandolással telt, az estebéd helyszínéül pedig választottunk egyet a tengerparton lévő éttermek közül. A keresgélés közben azt tapasztaltuk, hogy a vendéglátóhelyek nagy részének a kínálata közel azonos, olyannyira, hogy még az ételekről készült fotók is hajszálra megegyeznek. Nyaralásunk során többféle halételt kipróbáltunk, de számomra még mindig a pljeskavica és a csevapcsicsa a fő kedvenc.

A vacsora közben meglepő volt hallani, hogy a mellettünk lévő asztalnál ülő magyar család rántott sajtot és bécsi szeletet rendelt, de lehet, hogy csak olyan régóta tartott a nyaralásuk, hogy már megunták a helyi különlegességeket. Mivel a törzsközönség szinte kizárólag magyarokból és olaszokból állt, a kommunikáció sehol sem okozott problémát.
A rovinji étteremben különösen kedvesek voltak, mivel készítettek számunkra roston sült szardíniát, holott nem szerepelt az étlapon. Nagyon nem ajánlom ugyanakkor a gépi kóla fogyasztását, ugyanis mindannyiunk egyöntetű véleménye szerint kimondottan pocsék volt.

 

 

Az étkezés után egy kellemes esti sétával búcsúztunk Rovinjtól, mely a nappali városnézéshez képest másfajta élmény volt. Azt mondanom sem kell, hogy a lenyugvó nap milyen csodás színekre festette az eget, de emellett a város is nyüzsgő élettérré változott, mégsem volt olyan érzésünk, hogy mindez túlzott vagy kényelmetlen lenne. Az utcákon és a templomhoz vezető sétányon nagyon sokan voltak, minden vendéglátóhely, galéria és kisbolt nyitva állt. Mi kb. este nyolc óra körül hagytuk el a már amúgy is emberekkel teli várost, de az úton kilométer hosszan egymást érve jöttek szembe az autók, mindenki Rovinjba igyekezett egy kis szombat esti lazításra.

 

 

 

 

Hazautunkat mindössze egyszer szakítottuk meg, méghozzá azért, hogy egy rövid séta erejéig ízelítőt kapjunk az Isztriai-félsziget északkeleti csücskében fekvő Opatijából (Abbázia). A kb. 85 km-re lévő, olaszos hangulatú Rovinjhoz képest Abbázia a Monarchia századfordulós világát tükrözi, és bár mindkettő tengerparti és horvát város, mintha két külön világot láttunk volna.
Opatija aszázadfordulón a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye lett (az első a Csehországban található Karlovy Vary volt). Abbázia akkoriban a gazdag arisztokraták “Monte Carlo-ja” volt; elegáns villákat építettek, amelyek nagy része napjainkban szállodaként működik.

Móra Ferenc itt írta meg az “Ének a búzamezőkről” című művét, melynek bevezető sorai szépen bemutatják, hogy milyen is volt 1927-ben, az akkor még Olaszországhoz tartozó Abbázia hangulata:

“Ezen a földön nem szentelnek búzát, mert itt nincsenek más barázdák, csak amiket lobogós bárkák hasítanak a habvirágos vizeken, és a babér szenteletlen is megterem a borkőszínű sziklákon. Az örök tavasznak ezen a szivárványszigetén nem ülnek ünnepet, mert itt soha sincsen hétköznapjuk a jó szagú vizekbe mosdott, selyembe öltözködött boldog embereknek, messzi kővárosok menekültjeinek, akik pajkos térzenére ringatják a derekukat, szemben a nappal, a Parco delta Redenzione teraszán, és gyöngyöző kacagással találgatják a ciprusok alatt, a glicíniás filagóriákban, hogy hány üres spumantival hosszabbak már az esték, és hány csókkal rövidebbek az éjszakák.”

Sajnos csak egy bő órácskát tudtunk eltölteni Opatijában, ami szinte semmire sem volt elég, ráadásul információk szempontjából teljesen felkészületlenül érkeztünk,így csak “találomra’ sétálgattunk a különleges klímájú városban, melynek egyik legfőbb nevezetessége az Adria legszebb sétányának is mondott Lungomare sétány, mely Abbáziát köti össze összesen 12 km hosszan a két szomszédos településsel. Az Abbázia belvárosában lévő szakasz Ferenc József nevét viseli, melyhez mi a város közepén lévő Park Angiolina mellett sétáltunk le. A több mint három hektáros parkban kb. 170 különböző növényfaj található.

Visszafelé gyalogoltunk egy picit a sétánnyal párhuzamos, Titóról elnevezett utcán is, ahol elegáns szállodák és hangulatos kávézók sorakoznak.

Aki többet szeretne megtudni a városról, az interneten találhat néhány jó leírást, sőt, a világhálón Abbáziával kapcsolatban Ferenc József és Schratt Katalin kapcsolatának szárba szökkenésétől kezdve egészen Kádár János fogantatásáig számos érdekességet olvashatunk.

 

 

 

A hazaút során sajnos meggyőződhettünk a fizetőkapus autópályák összes hátrányáról, hiszen nem elég, hogy sokba kerül, a kapuk fizetéskor annyira megfogják a hétvégi csúcsforgalmat, hogy a nyaraló utolsó élményének szavakba öntése nem tűrné el a nyomdafestéket.

A kis forgalmi fennakadást leszámítva csodásan éreztük magunkat: bár mindösszesen négy nap állt rendelkezésünkre, hogy a horvátországi kedvencünkké avanzsált Rovinjt újra felfedezzük magunknak, mindez elegendő volt arra, hogy ismét beleszeressünk és elmerenghessünk azon, hogy milyen jó lesz majd negyedik alkalommal is idejönni.

A közzétett fotók egy részéért a dicséret és a köszönet Facskó Istvánt illeti.

Paulini Ildikó

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

[ninja_form id=5]