A kalandos utazás és az érdekes vidék bemutatása mellett sok információ a spanyol emberekről, közlekedésről – szép képekkel 2008. június 16-án kedden délután 5-kor vettük át az autót Százhalombattán és indultunk Spanyolországba. (Először kicsit megijedtünk, mivel csak egy W transporterről volt szó Alig vártuk, hogy átérjünk a francia riviérán, mikor az autóból furcsa hangot hallottunk, majd nem vette a sebességeket és az autópályán meg kellett állnunk. Nem volt mit tenni, autómentőt kellett hívni, ami 230 euróért vitte be a kocsit a szervízbe. Mivel este 10 óra volt, az ideges sofőr – aki úgy vezette a hatalmas monstrumot, hogy halálfélelmünk volt mellette -, ledobott minket, majd be akarta tuszkolni a kocsit a zsúfolt parkolóba. Nem hagytuk, szerencsére, mert másnap, ahogy az autó mentővel tolattak ki, 3 bent parkoló kocsit is összetörtek. Péntek helyett hétfőn hajnalban érkeztünk meg Huelva tartományba. A végcél Punta Umbria volt. Odafelé úton gondoltuk megnézzük Sevillát útközben, hogy legalább nagyjából lássuk mekkora. Meg is bántunk gyorsan, mert éppen bejutottak az EB döntőbe, a spanyolok pedig a hír hallatán megőrültek az utakon. Helyismeret nélkül, 9 személyes kisbusszal, plusz utánfutóval az őrületben, nem volt egyszerű mutatvány baleset nélkül megúszni. Egyetlen épületet ismertünk fel, a bikaviadal arénát, de nézelődni sem nagyon tudtunk a káosz miatt. Sevillától 100 km-re volt Huelva, de úgy terveztük, ha megállunk és elájulunk a hátsó ülésen, jó lenne a tengerparton ébredni. Így tovább mentünk Punta Umbriára zéró helyismerettel, teljesen sötétben, nem is értettük először, hogy lehet jobbra is meg balra is víz, ha régi halászfalu, akkor miért vannak emeletes házak. Nem találtunk igazán jó helyet arra, hogy leparkoljunk, sikerült egy építkezés mellett. Hajnal fél 4-kor végre aludhattunk, és délelőtt 10 körül kopácsolásra ébredtünk. Két napja voltunk úton, és be kellett volna menni a megadott hotelbe, ahová majd a vendégeket fogjuk vinni. Így elindultunk a part mentén keresni egy kevésbé forgalmas helyet, ahol fogat moshatunk és átöltözhetünk. Közben felhívtam az ismeretlen magyar lányt, Imolát, aki megadta egy másik lány számát. Majd felhívtam a másik lányt, Szilvit, aki mondta, hogy délután 3-kor hazaér és átbeszélhetjük a szállást. Ugyanis a munkát vakrepülésben vállaltuk, szállás és egyéb hasonló segítség nélkül. Mivel volt időnk addig, elindultunk felfedezni a helyet. Megnéztük a hotelt, leegyeztettem az érkező listát, kaptunk térképet, és így rájöttünk, miért volt víz jobbra és balra. Punta Umbria egy ék alakú félsziget, az egyik oldalán az Atlanti óceán a másik oldalán a folyó. A 141 ezer lakosú város Huelva tartomány székhelye, 46 kilométerre a portugál határtól. Az Odiel-folyó itt 4 kilométer szélesre bővül. Mivel csak 18 kilométerre van a tengertől – bocsánat óceántól -, jól látszik a folyó vízszintjén is, mikor van apály és dagály. Elég közel laktunk a folyóhoz, így reggelente, ha éppen apály volt, ezt jól éreztük az erős iszapos szagról. Egyetemvárosába a világ minden tájáról érkeznek diákok. Brazil, román, bolgár, holland, osztrák, német, török diákokkal találkoztunk. A brazil kis Felipe elmondta, hogy a tanév után nem repült azonnal haza, hanem végig látogatta osztálytársait Hollandiától Olaszországig.
Ruzsinszki Zita: Egy nyár az Odielnél – Huelva, Punta Umbria – Spanyolország – 2008
, nem még plusz egy utánfutóról is) Korán reggel indultunk fel Pestre is, és előző nap sem aludtunk, mert akkor tudtuk meg a döntést, oké miénk a lehetőség, amit előzőleg pénteken ajánlottak nekem. Így nagyon fáradtak voltunk és Olaszországban kidőltünk éjfélkor, nem akartuk húzni az időt, csak megálltunk egy parkolóban, aludtunk pár órát, és hajnalban indultunk tovább. Az olaszok vezetési stílusát megszoktuk, de a franciák vadulása új volt. Ráadásul úton útfélen fizetőkapuk voltak, ami tovább lassított.
Azt sem tudtuk, hol vagyunk milyen városban, merre. Se bolt, semmi nem volt a közelben, jóformán csak az ipartelep tele szervízekkel. Így elhelyezkedtünk a két hátsó ülésen, és ott aludtunk, már második nap a kocsiban. Következő nap cirkuszolással telt, mi legyen a kocsival, végül hosszas huzavona után átvittek Draginonba, ahol volt szakszervíz. Mondták, hogy minimum két hét mire meg tudják csinálni, mivel fő alkatrész ment tönkre, és meg kell rendelni a gyártótól. Valószínű a váltóban egy fogaskerék tört le, és bedarált mindent. A kocsin a garancia két hónapja járt le, így kb 4800 eurós javítási ajánlatot adtak, majd beszéltek a gyárral, aki 80% -ban átvállalta a főalkatrész cseréjét, még így is hogy nem volt garancia, így a végső összeg 2600 euró közeli összegre jött ki. Nekünk foglaltak szobát Draginonban, az irodából pedig szóltak, hogy küldik utánunk a másik autót. Sajnos két éjszakát vesztegettünk el itt. Arra legalább jó volt, hogy alaposan megnéztük Draginont és internethez jutottam. Az iwiw-en kaptam a megmentő levelet egy ismeretlen lánytól, akinek lakásbérlés miatt írtam, hogy tudna-e segíteni. Ha szükségem valami infóra külföldön, keresek az iwiwen ott élő embereket, kiválasztok öt szimpatikus arcot, és egy mindig van, aki segít. Mint most is, küldte a telefonszámát, és írta, hogy talán tud szállást, ha kiértünk hívjam fel.
Az Útikalauzzal a Föld körül nagyobb térképen való megjelenítése
Délután visszamentünk Huelvára, ahol találkoztunk a “megmentőinkkel” Szilvivel és Imolával. Erasmus ösztöndíjjal kerültek ki, és a nyáron maradtak tovább még egy kicsit dolgozni. Imola gyerekekre vigyázott, Szilvi az Egyetemen dolgozott. Másként nem is tudtunk volna lakást bérelni, mivel minimum fél évre adnak ki lakást. Itt kis lakás, garzon nincs. Minimum 3 szobánál indulnak a lakások. Mivel a spanyoloknál divat a nagycsalád. Közel 4 hónapot laktunk Huelván. Lassan megismertük és bejártuk minden zugát. Figyeltük a spanyolokat hogyan élnek. (Lakásbérlés 600 euró/hó)
Az Útikalauzzal a Föld körül nagyobb térképen való megjelenítése
Forgalmas kikötőjéből a tengeri halászat és a halfeldolgozás, továbbá a Río Tinto környéki rézbányák produktumait és a mezőgazdaság terményeit szállítják tovább. Igaz, hogy a város műemlékekben szegény, élénk azonban kulturális élete, ami többek között az évente itt rendezett Ibér-amerikai Mozifesztiválnak és az Ibér-amerikai Táncfesztiválnak köszönhető. A környékén pedig valóban sok a látnivaló.
Amit rövid ott tartózkodásunk alatt tapasztaltunk, hogy rendkívül vidám, laza és jókedélyű emberek. Náluk első a család, második a szórakozás és harmadik a munka!!! Erre jó példa volt, hogy az öt napos ünnepség sorozat után kellett időszaki szervízbe vinni az autót, persze majd minden autó típushoz volt Huelván hivatalos márka szerviz. Az ott dolgozótól kérdeztük, mikor lesz kész az autó. Ő pedig a kezét tördelte, hogy mint tudjuk előző nap ünnep volt, és a 4 szerelőből egyenlőre még csak kettő érkezett be. Pár órával később érkezett a többi is kócosan.
Nemcsak nekünk, de az ideérkezőknek is azonnal szembe tűnt, milyen sok fiatal pár van babakocsit tologatva, úgy hogy már egy-két gyerkőc szaladgál mellettük. Szigorúan betartják a sziesztát, délután 1 és 5 között kihalnak az utcák, bezárnak a boltok. Utána kezd lassan beindulni az élet. A tapas bárok kirakják az asztalaikat és székeiket végig az utcára – itt nem baj, ha akadályozzák a járókelőket a közlekedésben a járdán – és este 8-ra az összes szék megtelik helyiekkel.
Mindenkinek megvan a megszokott törzshelye, ahová esténként leül, eszik egy tapaszt és iszik egy jó andalúz bort. Ugyanazon az útvonalon haladva, több arcot is megjegyeztünk esténként. Nagyon tetszett, hogy két idős néni minden este ugyan azelőtt a tapas bár előtt üldögélt egy-egy ital mellett, és ott beszélgettek. Ilyenkor a parkok is megtelnek a családokkal, ahol a gyerekek labdáznak, fagyiznak. Olyan volt, mintha mindenki nyaralna.
Huelván, ha bármire legyen szükségünk mindent megkaphatunk. Vannak nagy bevásárló központok, Aldi, Dia, McDonalds, de ezek szomszédságában az emeletes házak alsó szintjén jól megélnek a családi vállalkozásban nyitott boltocskák, ahol az élelmiszerektől kezdve minden más kacatot is árulnak. A házban lakók nem sétálnak el 100-200 méterre az olcsóbb aldi-ig, inkább kényelmesen a jó ismerősnél rokonnál – még ha drágább is – megejtik a napi bevásárlást.
Rengeteg nálunk is jól ismert divatmárkás butik volt. Júliusban megkezdődtek a leárazások, amikor a butikokból a sor vége az utcán lógott. Márkás farmereket 9, pólókat felsőket 1-3 euróért lehetett megvásárolni. Több mint egy hónapig tartott a leárazás. De ezekben a butikokban a pénztárak előtt a sorban állás a leárazás után sem szűnt meg, amikor egy felső 20-50 euróba került. A fiatal lányok szeptemberben suli után is elözönlötték a butikokat, és vásároltak. Meg is állapítottuk Sevillában, ahol sok a turista, hogy attól lehet megkülönböztetni a spanyolokat a külfölditől, hogy a spanyolon a legutolsó divat szerinti márkás ruha van, amit éppen a kirakatból vetetett be. Az átlag fizetések 800-1000 euró körül mozognak. Ehhez jönnek olcsóbb élelmiszer árak, mint nálunk. A lakás árakat viszont nagyon fölverték, egy 3-4 szobás lakás 160-200 ezer euró körül mozog.
Autóval a spanyolok között
Örülten vezetnek, a női sofőrök rettenetesen agresszívek
. Ennek következménye, hogy minden autó össze van törve. Minimum egy karcolás még a legújabb autón is van. Szerencsénk volt, hogy volt vonóhorog a kocsin, mert gyakorta előfordult, hogy piros lámpánál hátulról belén jöttek. Volt, aki többször is, haját igazgató fiatal lány, annyira nézegette magát a tükörben, hogy a fékről folyton lecsúszott a lába…
A parkolásuk volt a legviccesebb. Régen burleszk filmekben láttam, hogy a főszereplő úgy parkolt két autó közé, hogy többször neki ment hol az előtte, hol a mögötte állónak. Itt mindennapos látvány volt. Először döbbenten álltunk, hogy ilyen nincs. Mindenesetre mindig nagyon, de nagyon meggondoltuk, hogy hová parkoljunk. A leglazább spanyol parkolás, amit láttunk a huelvai aréna előtt történt. Az illető spanyol férfiú nem talált 10 méteren belül parkolót az arénához -ők nem gyalogolnak többet a célig -, így a 4 sávos út belső sávjában megállt, lekapcsolta a világítást, leállította a motort, kiszállt, bezárta az autót és teljes nyugalommal cigarettára gyújtva távozott.
A lakásunkhoz közel volt a bikaviadal aréna, és rendszerint mögötte biztonsággal tudtunk parkolni. Kivéve az ünnepeket.
Az ünnepek előtt az ott parkoló autókra cédulákat tettek, hogy a Columbinas ünnepség sorozat alatt kérjük, ne parkoljanak ide. Persze voltak, aki akkor is oda parkoltak. Így a szervezők hívtak több “lopós” autót. Kapaszkodjatok meg! Nem elvitték az autókat, csak 50 méterrel távolabb húzták!
Egy alkalommal, amikor szintén nem tudtunk a szokott helyünkre parkolni, máshol kellett a városban helyet találni. Le is parkoltunk este a Vízmű épülete mögött, figyeltük van-e valami tiltó tábla vagy parkoló óra, de nem láttuk. Kemény hét és sok kilométer volt mögöttünk, nagyon fáradtak voltunk, és nem vettük észre, hogy volt parkoló óra. Szombaton nem volt túránk, így végre kialudtunk magunkat. Este elsétáltunk megnézni az autót rendben van-e, és egy 92 eurós büntető cédulát tűztek a szélvédőre, mert nem volt parkolójegyünk. Akkor láttuk meg a parkoló órát, amibe egy cetli volt bedugva, hogy az ünnepeken ingyenes. Hétfőn a helyi rendőrségen kezdtem, és kétségbeesve kezdtem magyarázni, hogy azt hittem, a fiestas a Columbinas ünnepségre vonatkozik… és … erre megkérdezték, hogy helyi vagyok e, mondtam nem, hanem külföldi. Erre a rendőr azt mondta: elnézést kérünk asszonyom, ez a büntető cédula a helyieknek szól, ezt ön nem tudhatta, csak dobja el nyugodtan!!! Annyira meghatódtam, hogy majdnem elsírtam magam. Nemhogy fizetni nem kellett, még elnézést is kértek.
Az általános tapasztalatunk is az volt, hogy a rendőrök nagyon lazák, ha valaki átment a piroson, legfeljebb a lehúzott ablakon átkiáltottak neki, hogy legközelebb ne menj már át. Apropó piros lámpa. Itt nagyon kell figyelni, mert a piroson átmennek a spanyolok. Akkor nem mennek át, ha már régóta piros. Sajnos az őrült vezetési stílusuknak látható eredménye van, nem volt olyan nap, hogy ne láttunk volna csúnya karambolokat, összetört autókat, letakart testeket… Minden spanyolt elneveztünk Imrének, és csak így figyelmeztetgettük egymást: Vigyázz jön Imre, a portugálok így lettek Bélák. És bocsánatot kérek minden Imrétől és Bélától, de ez a két férfi név jutott eszünkbe. Egyvalami viszont nagyon hiányzik Magyarországon abból, amit ott megszoktunk: ha közelít valaki a zebrához, ha kell satufékkel állnak meg, és adnak elsőbbséget. Olyanra is volt példa, hogy nekünk gyalogosoknak piros volt, az autóknak zöld, ennek ellenére állt meg a busz és engedett át minket, ne álljunk a tűző napon.
Apropó forróság. A média nagyon odafigyelt arra, hogy felhívják az emberek figyelmét az óvatosságra a nagy melegben. Esténként külön riportműsor volt a tévében arról, hogy ki mit csinál, milyen módon védekezik a meleg ellen. A riportalanyok pedig szépen elmondták, hogy nem mennek sehová, nem mennek el dolgozni, a hűvös szobában tartózkodnak a legmelegebb órákban, és sok folyadékot isznak.
Péntekenként minden huelvai fiatal elindul Punta Umbriára bulizni. A tömeget növeli a Sevillából hétvégére kirajzó rengeteg ember, akik már munka után azonnal elindulnak a partokra. Ilyenkor egy tűt nem lehet leejteni Puntán. Éjfélkor indul az élet a bárokban, és hajnal 3kor nyit a diszkó, a Consorcio.
Puntát az angolok fedezték fel, akik ide jöttek a rezet bányászni, és rájöttek a kellemes környezetben milyen jól lehet pihenni, gyógyulni. Az óceán part finom homokos, és vég nélküli sétákat tehetünk. Hatalmas tenyérnyi kagylókat is gyűjthetünk. A szálloda sort a Barcelo Punta Umbria nyitja 1200 szobájával. A vendégek 98%-a spanyol volt az öt csillagos, mór stílusban épített hotelben.
hotellel szemben egy hasonló, de már csak 4 csillagos szállodasor
, mellette pedig mozi, szabadidő központ, üzletek, éttermek, és két hatalmas élelmiszer bolt is volt, ahol nagyon olcsón lehetett vásárolni annak ellenére, hogy tengerparton volt. Innen 3 útvonalon lehetett elindulni Punta Umbria szívébe, és így szűkült az ék alakú kis félsziget. Angol múzeum, templomok, halpiac, bazárok minden amit csak kívánhatunk egy helyen. Hulevára 4 sávos autópálya vezetett. Helyi járat busszal – ami Irizár légkondi luxusbusz volt – vagy akár kis hajós taxival is be lehetett jutni. Régi rozzant házat már sehol nem láttunk, mindenfelé a szomszédos településeken is apartman és villa csodák épültek, ízléses körforgalmak, szépen gondozott parkok mindenfelé.
Látogatás La Rabidán és Palos de la Frontieran
Két fő látnivalója: az egyik, ahol Kolumbusz hajóinak élethű másolatai látogathatók, a másik a kolostor ahová visszatért imádkozni. Kolumbusz 1486-ban Liszabonból Palosba indult, hogy Huelva városban, sógornőjénél elhelyezze kisfiát, de útközben megpihentek a La Rabida-kolostorban.
Kolumbusznak annyira megtetszett a hely, hogy egy időre otthagyta fiát. Kolumbusz pedig Cordobába utazott Kasztíliai Izabella királynő és Aragóniai Ferdinánd udvarába, hogy “vízumot” kérjen. Hosszas kilincselések következtek, mire támogatókra talált az ötletéhez. 1491-ben visszatért La Rabidára, ahol egy új szerzetes fogadta Huan Perez és az ő közbenjárásnak is tulajdonítják, hogy végül Kolombusz megkapta a támogatást.
A kolostorban sok érdekes gyűjteményeket, képeket láthatunk. Ládikókban földet a bejárt területekről, zászlókat, szobrocskákat és egyéb használati tárgyakat.
 |  |
 |  |
A másik múzeum az egykori kikötő helyén áll, ahonnan kifutott Kolombusz felfedező útjára. A 3 hajó a Santa Maria, a Nina, és a Pinta életnagyságú másolatait nemcsak kívülről, de belül is átjárhatjuk. Megpróbáltuk elképzelni, micsoda erőpróba lehetett túlélni egy vihart, ezekkel a hajókkal. Egyszerűen félelmetes, micsoda kíváncsiság, bátorság és kitartás kellhetett hozzá így útnak indulni.
 |  |
Palos egy pici romantikus kis falu, szűk utcácskákkal, érdemes egy sétát tenni.
Közvetlen repülőjárat nem volt. Sevillából Barcelonai átszállással repültek haza a magyar diákok, a vendégek Portugáliából Faróból érkeztek Bécsi indulással.
Szeptember 25-én indultunk vissza Magyarországra este 10-körül, de nagyon fáradtan, így mindjárt Cordobában aludtunk két órát, aztán igyekeztünk elcsúsztatni, hogy amíg egyikünk aludt, a másik vezetett. Nem azt az utat választottuk, amin jöttünk, mert kicsit Madrid irányába indultunk el. Térképről közelebbnek tűnt, de elég rossz volt az út. Estére már Barcelonát is elhagytuk, a következő éjjelen Genovában kanyarogtunk. Tamás hátra ment aludni, én pedig elnéztem egy táblát, és bekeveredtem Genovába fél 3 tájékán. A GPS-ünk nem működött, mert a francia térkép nem volt jó benne, és az alagutak miatt nem akart magához térni, így segítség nélkül próbáltam kitalálni. Alagútba be, alagútból ki, csodálatos kikötő, fantasztikus volt a Genova by night, de igencsak kezdtem aggódni fél 5 felé, ha beindul az élet a siető olaszok, nem fogják tolerálni a bénázásomat, hogy nem tudom, merre kellene menni. Szerencsére jó két óra múlva megtaláltam az utat hazafelé. Ahogy kiértem Tamás felébred és megkérdezte, mennyit haladtam, míg aludt. Mondtam, hogy akár én is inkább aludhattam volna ezzel az erővel. Baleset és probléma mentesen érkeztünk Magyarországra kb. 36 óra alatt tettünk nagyjából 3500 km-et.
Nagyjából 40.000 kilométert vezettünk le az autóval, ebből kb 17.000 volt az én érdemem, a többi Tamásé. Kb 6 napot aludtunk összesen benne. Bizony nagyon megszerettük, még nevet is adtunk neki: Mihaela, és nagyon de nagyon sajnáltuk leadni. Mondtuk is egyetlen nagy hibája volt, hogy a forgalmiban nem a mi nevünk szerepelt.
Huelva és környéke hivatalos lapja: www.turismohuelva.org – érdemes megnézni, mert rengeteg az érdekesség és látnivaló, amiket sajnos mi sem tudtunk megnézni. Nem tudtuk megnézni a Rió Tintó rézbányáit, a barlangot, és mocsár túrára is kimaradt, de ha valaki legalább két hétre érkezi és csak nyaralni, akkor talán van esélye.
A saját lapunk: www.kisstomi.gportal.hu
Ruzsinszki Zita
A szerző írásai az Útikalauzban
Ruzsinszki Zita: Egy nyár az Odielnél – Huelva, Punta Umbria – Spanyolország – 2008
Ruzsinszki Zita-Kiss Tamás: A mecsetbe épített templom – Cordoba – Andalúzia – Spanyolország – 2009
Ruzsinszki Zita-Kiss Tamás: Autók a kifutópályán – Gibraltár – 2008
Ruzsinszki Zita: Ahová vissza kell menni – Phnom Penh, Siem Reap – Kambodzsa – 2008
Ruzsinszki Zita: Délkelet-Ázsia legérintetlenebb városa, Luang Prabang – Laosz – 2008
Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban – Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon – 2008
Ruzsinszki Zita: Ukrajnai kalandunk – Uzghoorod, Lviv, Kiev – 2008
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés