Strausz Ildikó: Gibraltár – 1998

Strausz Ildikó: Gibraltár – 1998

A miniország szinte minden fontos látnivalója egy egynapos kirándulás tükrében

1998-ban, Spanyolországi nyaralásunk idején, lehetőségünk nyílt befizetni egy 1 napos gibraltári kirándulásra. Természetesen, nem hagytuk ki a lehetőséget.

1998. július 13. hétfő

8:15-re kellett volna megérkezni a busznak a buszállomásra, de már 8:05-kor ott volt. Még jó, hogy hamarabb mentünk. A busz már majdnem tele volt, így nem volt sok választási lehetőség az ülőhelyet illetően. Utánunk még két helyen szálltak fel utasok, a Las Piramydas hotelnél, és Marbella-ban. Miután teljes lett a létszám, bemutatkozott az idegenvezető is. Magdinak hívták, és jó beszédes volt. Az út így hamar telt, mert végig mesélt, és informált minket. Az autópálya, amin haladtunk, 1992-ben készült, a sevillai világkiállításra, és végig a tengerparton haladt a Costa del Sol-on, 160 km hosszan. Ilyen körülmények között nem nagy dolog utazni, jól haladtunk. Egy helyen tartottunk egy 20 perces pihenőt.
A vidék Marbella, ill. Estepona után már igencsak kopár, errefelé nem épült annyi szálloda, sőt, alig van új épület, és rengeteg a “vad” part, és “vad” strand. Itt sokkal kevesebb ember van a parton, mint a nyugatabbra eső területeken. (Fuengiorla, Torremolinos)
Lassan megérkeztünk La Lineába, ami Gibraltárral határos. (Magdi itt pont a bikaviadal “forgatókönyvét” mesélte) A határnál elég hosszú volt a sor, nagyon lassan, de folyamatosan haladtunk. Így az idegenvezetőnk is befejezhette a történetét. Ezután, aki akart, leszállhatott a buszról, és sétálhatott mellette. (ennyit a haladási sebességről)
Itt fényképeket is készítettünk, innen gyönyörű rálátás volt a híres Gibraltári sziklára.

A határátlépés annyi volt, hogy feljött egy határőr a buszra, és rápillantott mindenkinek a fényképnél kinyitott útlevelére.
Miután átléptük a határt, áthaladtunk Gibraltár repülőterén, ill. annak kifutópályáján. Ez ugyanis keresztezi az autóutat, és amíg jön a repülő, addig az autósok pirosat mutat a közlekedési lámpa. Mi zöldet kaptunk, így simán áthaladtunk. Amúgy nincs itt túl nagy forgalom, naponta kb. 2 menetrendszerinti járat van, az is Angliából jön.

Egy nagy parkolóba ment a buszunk, itt leszálltunk. A csoport két részre lett osztva, mert a sziklára libegő helyett minibusszal mentünk fel, és ebbe csak 20 személy fért. Az egyik csoport utazott, a másiknak addig szabadidőprogramja volt. Mi először szabadidőztünk.
Amikor leszálltunk a buszról, egy kicsit megálltam, pakolni a hátizsákot, Dorka mellettem állt, egyszercsak a képünkbe fényképezett egy hapsi, majd sietett tovább. Csak néztünk utána, hogy mi a baja… (később kiderül)
Gibraltárnak van egy nagy sétáló-bevásárló utcája. Itt egész jól el lehetett tölteni a szabadidőt. Rengeteg ember volt itt, leginkább turisták.

Az ország nem túl nagy területű, össz. 6 km2. Kb. 30000 lakosa van, és naponta 3-5000 turista látogatja. Amúgy Nagy-Britanniához tartozik, de van bizonyos függetlensége. Kicsit érződik is a városképen az angol stílus, a buszok ugyanolyan régi típusú, emeletesek, a telefonfülkék is angol jellegűek, és úgy általában az üzletekben is angolul beszélnek. Illetve ez nem teljesen így van, mert Gibraltárban kialakult egy angol-spanyol keverék, ún. gibraltári nyelv. Elég érdekes. A pénzneme a gibraltári font, ami a pesetához képest kb. 1: 250-hez váltják. Minden jó drága itt, kb. a duplája, mint Spanyolországban.
Szerencsére értenek spanyolul is. (Érdekes dolog volt, hogy – mivel angolul nem tudok – automatikusan átváltottam spanyol nyelvre, és nem a némettel próbálkoztam. Na, nem mintha spanyolul annyira tudnék, de mégiscsak ragadt rám egy-két kifejezés)

Betértünk a Burger-Kingbe is, vettem egy gyerekmenüt, majdnem 1000 peseta volt. (1 pst-150 Ft) Pesetával fizettem, és a visszajárót is pesetában kaptam, és mellé még 6 pennyt emlékbe, mert nem volt annyi apró peseta. Itt más játékfigura volt, mint Spanyolországban, és a hús is picit töményebbnek tűnt, a krumpli tök sótlan volt, és nem adtak ketchupot. Ennyi… Fő, hogy nem maradtunk éhen :
Amúgy nem vettünk semmit, csak nézelődtünk. Nem is találtam semmi olyat, amit szívesen megvettem volna. Itt csak cigit, meg piát érdemes venni, a vámkedvezmény miatt. (azt mondják) Inkább körülnéztünk. Megálltunk egy hajfonásnál, itt az utcán fonta egy lány a vállalkozó kedvűek haját, vagy legújabb divat szerint vékony tincseket tekert be színes fonallal + gyöngyökkel. Ez az ún. indián fonat. Ellestem a technikáját, nem túl bonyolult. Árult még póthajakat is, amit hozzá lehetett fonni a fonathoz. Az ára persze nem volt kitéve, és az sem, hogy mennyiért fon, pedig kíváncsi lettem volna rá.

Lassan letelt a 2 óra szabadidőnk, mehettünk vissza a parkolóba. Itt kiderült, hogy miért kellett a pasinak az arcképünk. Minden busz mellett fel volt állítva egy kemping asztalka, tele volt rakva kis tányérkákkal, vagy hamutartóval. Mindegyiknek a közepében volt egy fénykép, mindenki keresse meg a magáét, és megveheti. (jó pénzért) A miénk még ekkor nem volt kész, ezt a tányérkiállítást a többi busznál láttuk.

Közben megjött a minibusz, felszálltunk, pont a sofőr mögé kerültünk. Innen elég félelmetes volt nézni, ahogy a kisbusz a meredek, és keskeny utakon robog felfelé. Ügyes volt a sofőr, minden elismerésem, látszott, hogy nagy gyakorlata van a hegyi utakon.
Először az “Europa-point“-hoz mentünk, ez Gibraltár legdélibb csücske, sokáig azt hitték, hogy Európáé is. Van itt egy világítótorony, és innen át lehet látni Afrikába is. (kb. 20 km-re van) Elég párás volt a levegő, úgyhogy csak sejteni lehetett Afrika egyik hegyének a körvonalát.
Elméletileg meg lehet kerülni a sziklát, de most – mivel itt egy víztárolót építenek – ez nem jött össze.
Mentünk tovább, felfelé, egy cseppkőbarlanghoz. Útközben néha megállt a busz, lehetett fényképezni. Szép volt a kilátás.

Megkaptuk a jegyeket a barlanglátogatáshoz, ez is jó borsos áron volt, de szerencsére nekünk belekalkulálták a kirándulás árába.
A barlangban egyáltalán nem volt hideg, sőt, kimondottan kellemes volt a hőmérséklet. Csodaszép kőképződményeket láttunk, mesterien megvilágítva. Az egyik zugban éppen egy “ősembercsalád” éppen ebédelt, persze ez csak modell volt, de hatásos, jól nézett ki a jelenet. Volt itt a barlangban egy nagy színházterem is, székekkel, gondolom időnként tartanak itt előadásokat, vagy hangversenyt is. Mivel nem volt szervezett kísérő, mindenki arra ment, amerre akart, és addig nézelődött, amíg kedve tartotta. Az egyik lépcső jó mélyre vezetett, mi ezt az utat választottuk. A barlang nem volt nagy, a bejárásához elegendő volt 20 perc.

Kint várt a busz, indulás tovább. Mentünk a berbermajmokhoz. Ez itt a fő idegenforgalmi látványosság. Ez Európa egyetlen olyan helye, ahol a majmok szabadon, “természetes” körülmények között élnek. (persze… mogyoró, meg szalámis szendvics)
Itt úgy tartják, hogy Gibraltár addig lesz az angoloké, amíg a majmok itt vannak. Tehát nagyon vigyáznak a majmokra, állítólag még külön kórházuk is van.

Egy terasznál megálltunk, és a makik egészen közel jöttek, jártak-keltek körülöttünk, mintha mi is makik lennénk.
Egy angol csoport is volt ott velünk egy időben. Az egyik ember akart Dorkának adni egy marék mogyorót, hogy adja oda a majmoknak, de Dorka nem vette el, mert először félt a közelükbe menni. Eleinte azt hitte, hogy a majmok el fognak szaladni tőle. De nem szaladtak el, sőt, inkább idejöttek hozzánk, egészen közel, és várták a kaját.

Később, egy néni is adott mogyorót Dorka markába, ekkor már szívesen elfogadta, oda is adta a makiknak, akik csak úgy kapkodták ki a kezéből. Nagy élmény volt.

Itt haladt a libegő is a közelben, de így lenézve nem egy életbiztosítás azon utazni, mert elég meredek a pályája. (persze, a kisbusz se volt piskóta..:-) )

Ezzel be is fejeződött a szervezett program, irány vissza a parkoló. Itt már ki volt téve a kis asztalka a buszunk mellé, kistányérokon láttuk viszont a fotónkat. (inkább a férfiakét rakták hamutartóba) 700 pst-t kért érte a pasi, hiába próbáltunk többen alkudozni, nem engedett belőle. Pedig ő járt rosszabbul, mert így az egészet eladta volna, így pedig rajtam kívül csak egy nő vett még. Én is csak a gyerek kedvéért áldoztam rá, hogy legyen egy emléktárgya, mert amúgy nem igazán minőségi holmi. A fényképek se voltak valami profik. Még a Dorkáé elmegy, de az enyém….. (Ugye el lehet képzelni, milyen képet vágtam, amikor hátizsákpakolás közben megzavart a fotós?) Így hát “magamat” ott hagytam nekik emlékbe.

Visszafelé a határon mindenkinek le kellett szállni a buszról, és mindenkinek a saját a csomagjával, gyalog átsétálni. Erre a cigi-pia csempészet miatt volt szükség. Átnézték közben a buszt, és utána felszállhattunk. Mi gyalog hamarabb átértünk, mint a busz, az egész nem tartott sokáig.
A visszaút sokkal unalmasabb volt, mint idefelé, mert már nem volt “idegenvezetés”.

Tartottunk egy pihenőt Marbellában, vagyis megálltunk a kikötőjében, ami Puerto Banus. Itt állnak a milliomosok luxus jachtjai.
Ezeken volt mit körbecsodálni, fényképezni, némelyiken medence is volt, és nagyobb volt az alapterülete, mint egy lakásé. Előtte ott állt a tulaj luxus autója is. (Azért a turisták kedvéért ki volt téve egy tábla, hogy a hajó magántulajdon, és kéretik nem fellépni rá)

Marbella egy szép, rendezett város, látszik, hogy sok pénz folyik be. (pl. egy jacht parkoló éves díja egy magyar lakás ára) Nem hiába járnak ide olyan szívesen a gazdagok, és egyéb hírességek. Itt egy fagyi is a duplájába kerül, mint mondjuk Fuengirolában.
A kikötőben a hajók mellett rengeteg hal úszkált, nagyon jól lehetett látni őket a vízben.
Van itt egy akvárium is, sajnos csak az előtérbe mentünk be, mert nem volt időnk végigjárni. (kicsit eltöltöttük az időt a jachtok között)

Itt Marbellán van a Szaúd-Arábiai király nyaraló palotája, elmentünk mellette busszal. Egy mesterséges dombra épült, hogy szép legyen a kilátás. Állítólag a Washingtoni Fehér ház kicsinyített mása. Az előkertjében egy óriási kard van kifaragva kőből, ez jól látható a főútról.
A Marbellához tartozó utak kék-fehér szegéllyel vannak felfestve, és a város két szélén, az út felett ível egy-egy kapu, aminek a tetejére van írva, szintén kőből a város neve.
Az egész városra jellemző a tisztaság, rendezettség, a parkok gyönyörűek, szóval rendben tartják. Nyaralni csak az jöjjön, akinek vastag a pénztárcája, a többiek csak táthatják a szájukat.

A kikötő mellett van egy apartmanház, tiszta márványból épült, belső kertje van, kívülről is látszanak a növények, csillog-villog az üveg, előtte van egy szökőkút. Itt szálltunk fel a buszra, és irány Fuengirola, Torremolinos, stb, ki hova tartozik. Ezzel véget ért a mai kirándulás.

Strausz Ildikó

A szerző írásai Az Útikalauzban

Strausz Ildikó: Aggteleki- cseppkőbarlang – 2007

Strausz Ildikó: Gibraltár – 1998

Strausz Ildikó: Kirándulás Malagába – Spanyolország – 1998

Strausz Ildikó: Passau – kirándulások Bajorországban – Németország – 2007

Strausz Ildikó: Tetouan – Marokkó – 1998

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu