Strausz Ildikó: Kirándulás Malagába – Spanyolország – 1998. július
Rövid beszámoló egy malagai városnézésről – praktikus információkkal és jó képekkel
Malaga városa Dél-Spanyolországban található, ide érkezett a repülőgépünk is a nyaralásunk kezdetekor. Miután ma viszonylag korán sikerült felébrednünk, a mai nap tökéletesnek tűnt egy malagai kirándulásra.
HÉV-vonal köti össze a nyaralóhelyünket Malagával. Az állomáson megvettük a jegyeket, csak oda. Az oda-vissza olcsóbb lett volna, de nem voltam biztos benne, hogy meddig használható fel. A jegyárus pasival pedig nem tudtunk szót érteni, mivel mi nem beszélünk spanyolul, ő meg csak spanyolul beszélt.
Lementünk a föld alá, állt bent két vonat. Az egyiken nyitva voltak az ajtók, erre felszálltunk. Kicsit gyanús volt, túl elegánsnak találtuk egy HÉV-hez képest, emellett egy lélek sem volt sehol. Ez inkább vonatnak látszott. (Közben egy öregasszony jött utánunk, látszott rajta, hogy fogalma sincs, hova kell felszállni. Gondolta, jön utánunk, mi biztosan tudjuk. Szegény, nem is gondolta, mennyire melléfogott….)
Végül megkérdeztük a mozdonyvezetőt, és ő az üres vágány felé mutatott. Persze, hiszen még nem jött meg a mi vonatunk, ill. HÉV-ünk. Megnéztük a menetrendet is, 15 percet kellett várnunk az indulásig. Malagába 40 percig tart az út, és közben elég sok helyen megáll a szerelvény. Fuengirolát elhagyva feljön a föld fölé, de Torremolinosban ismét a föld alá megy. Az úton elég sok az alagút, amúgy kopár a táj, de sok helyen látszik a tenger.
Malaga-Renfe-nél szálltunk le, de nem tudom, miért, ugyanis még egy megállót – Malaga-Centrumig kellett volna mennünk. A leszállás után néztük csak meg a kis turistatérképünket. Érdekes, hogy kifelé is csak a jeggyel lehetett menni, épp úgy, mint befelé. Az automata beszívta a jegyet, majd kiadta, és a kar, ami elzárja az utat, egy embert be, ill. ki engedett. Ráadásul még a vonaton is megnézték a jegyet. Azt hiszem, nem nagyon szoktak itt potyázni.
Miután rájöttünk, hogy egy megállóval hamarabb szálltunk le, vissza akartunk menni, de a jegyeladó pasi ránk dörrent. Miután megmutattuk neki a térképen, hogy hova szerettünk volna menni, azt javasolta, hogy menjünk gyalog, 5 perc az egész. Mutatta is, hogy merre. 
Az lehet, hogy neki 5 perc, de nekünk kb. fél óra volt. Még jó csendes volt a város, reggel 9 körül. Végigsétáltunk a “Paseo del Parque”-n, ez egy gyönyörűen rendben tartott, szép zöld park, ill. sétány, egyes pontjain fel vannak állítva különböző információs oszlopok, pici térképpel, “itt áll ön” stílusban, 3 nyelven. (spanyol, francia, angol) Ezek segítettek egy kicsit tájékozódni. Megtaláltuk a várat, ami inkább csak rom, de azért nincsen olyan rossz állapotban, ahhoz képest, hogy a XI. században kezdték el építeni. (állítólag)
Nekivágtunk a felfelé vezető útnak. Az “Alcazaba” észrevétlenül összekapcsolódik a “Castillo de Giblarfaro”-val, ami szintén egy rom (erőd), egy hegy tetején. Elég meredek volt fel, (és le) mászni a lépcsőn, és a sima úton is.
Útközben, kb. félúton volt egy kilátó-pihenő. Itt megálltunk kifújni magunkat, kicsit nézelődtünk, fotóztunk. Ahogy haladtunk felfelé, úgy lett egyre szebb a kilátás. Alattunk a város, a kikötő, és a tenger. Na, meg az Aréna. Fentről be lehetett látni, egy jó távcső kell, és meg lehet spórolni a jegy árát.
Az erőd elég terjedelmes, eltartott egy ideig, míg körbesétáltunk a várfalon, és a bástyákon.
A belépés ingyenes volt, pedig állt ott egy bódé, benne egy nő, de amikor belépőt kértünk, intett, hogy menjünk nyugodtan befelé.
Az erődön körbesétálva fel lehetett térképezni a várost, és be tudtuk tájolni, hogy mi merre található.
 |  |
 |  |
Láttuk Picasso szülőházát is, és a parkot, ami a városháza mellett található. Jól mutatott a sok zöld, a sárga utak, és körben a bokrok úgy vannak megnyírva,
mintha ablakok lennének. Kicsit hasonlít egy labirintusra az egész.
Lefelé menet útba ejtettünk egy játszóteret, itt kissé megpihentünk, majd a Katedrális felé vettük az irányt. Közben találkoztunk “szegfűs” nőkkel, de már nem tudtak átverni. Sőt, valami rozmaringfélét is osztogattak egyesek.
/Néhány nappal ezelőtt sétáltunk a tengerparti sétányon, mire egyszer csak elém állt egy nő, és adott egy szál szegfűt. Mondtam, hogy nem kérem, de csak nyomta a kezembe. Azt gondoltam, sok van neki, osztogatja, csak úgy, hogy örüljenek az emberek. Na, persze…Miután a kezembe adta a virágot, mutatta a kezében a pénzt, egy 5 pst-t, és közben be nem állt a szája, hogy fizessünk. Gondoltam, 5 pst nem sok, legyen neki. Elővettem a pénztárcát, kinyitottam, hogy kivegyem a pénzt, erre a nő odadugta a képét, és bele akart nyúlni a pénztárcámba. Én erre nagyon rigolyás vagyok, (ki nem?) és reflexből elrántottam a kezemet a pénztárcával együtt. Gyorsan el is raktam. De ekkor már egy járókelő rászólt a szegfűs nőre, veszekedett vele. Utána nekünk mondott valamit, sajnos nem értettem, de a hangsúlyból, és mutogatásból ítélve valami olyasmi lehetett, hogy vigyázzunk az ilyen virágot osztogatókkal./
Jó, hogy először fentről néztünk meg a várost, jobban át lehet látni, utána jobban lehet lent tájékozódni. A Katedrálist is fentről tájoltam be, így könnyen odataláltunk. A Katedrálist 3 évszázadon át építették, végül 1782 -ben készült el. Lenyűgöző az épület kívülről is, de belül még gyönyörűbb. A templom belsejében észrevehető a reneszánsz és a barokk stílus is.
 |  |
 |  |
Lett volna még látnivaló Malagában, amit a kis térképünk is jelzett, mint pl. Szépművészeti Múzeum, Régészeti Múzeum, egy múzeum az Aréna mellett, Picasso szülőháza, a sétálóutca, piacközpont, stb. de már nagyon el voltunk fáradva, így irány a HÉV. Most a Centrum megállóba mentünk. Itt az automatánál kellett jegyet venni, egy kicsit elbizonytalanodtunk, de egy ott dolgozó segített, így tehát sikeresen bejutottunk. 20 percet vártunk a szerelvényre, majd robogtunk is hazafelé.
Strausz Ildikó
A szerző írásai Az Útikalauzban
Strausz Ildikó: Aggteleki- cseppkőbarlang – 2007
Strausz Ildikó: Gibraltár – 1998
Strausz Ildikó: Kirándulás Malagába – Spanyolország – 1998
Strausz Ildikó: Passau – kirándulások Bajorországban – Németország – 2007
Strausz Ildikó: Tetouan – Marokkó – 1998
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu