Szabóné Antal Éva: Azúrkék tájakon – Olaszország – 2006
Firenze, Siena, St. Gimignano, Volterra, Roccalbegna, Archidosso, Grosseto, Capraiara, Torre del Lago, Pisa, Arezzo, Cortona, Ferrara, Lucca
Lírai képeslapok egy toszkánai kirándulás állomásairól
Az Alpok láncain túl, hol tündöklőbb az égbolt
és vidámabb, ott látsz viszont, Dal, csillogón szökellő
pataknál, hol a szellő friss-zöld babérfák illatával árad…
(Petrarca)
Előszó
Szeretem kimondani ezt a szót: mediterrán. Végtelen napraforgótáblák, szabályosan megművelt szőlőültetvények, tűhegyű ciprusok, szélfútta fenyőfák jutnak eszembe, dús termésű gránátalmafák mosódnak össze virágzó leánderek szívet melengető látványával Itália azúrkék ege alatt. Bár a mediterrán éghajlat számos más országra is jellemző, nekem mégis Olaszországot jelenti ez a meghatározás, ahol az évszakok váltakozásával sem szűnik meg az a boldogító érzés, mely átjárja testemet, lelkemet látogatásaim során.
Mégis, talán a szeptember az, amikor teljes pompájában mutatja meg magát a természet, a földeken megülő hajnali köd még fürgén felszívódik az égbolton megjelenő játékos napsugarak érintésétől. Ilyenkor érdemes felülni az első turistabuszra, hogy elvigyen minket több ezer éves műkincsek, gyönyörű művészeti alkotások, pompás épületek között egy olyan világba, ahol a végtelen égbolt a tengerrel örök frigyre lép.
I. rész
Firenze iránt érzett szeretetemhez jelentősen hozzájárult Borsos Miklós (1906-1991) szobrászművész “Visszanéztem félutamból” c. önéletrajzi írásának megismerése. Megható ragaszkodással ír ifjúkora éveiről, melyet Firenzében töltött a művészetek, és műalkotások fellegvárában.
(Részlet)
Másnap este fél tizenegykor kiszálltam a vonatból Firenzében.
Az utcákon alig látni embert. A világítás gyér. 1928 volt, és január: idegenforgalom semmi, autót még látni is csak ritkán lehetett. A város sötét, sok különös illat, kávé, fánk szaga fogadott. Néhány perc múlva alig bírtam elhinni, fölfogni, hogy ami előttem magasodik, az valóságos látvány. A Dóm előtt voltam; a harangtorony fölnyúlt az égbe, a sötétség elnyelte a hosszát. Megrendülve álltam; hogy meddig, nem tudom. Szédülve nagy lélegzeteket vettem, elindultam a Via Calzaiolin a Piazza della Signoria felé, ahol a reneszánsz minden nagysága, ereje egyetlen épületbe sűrítve tárult elém; a Palazzo Vecchio óriási kőkockája, a belőle kinyúló hasábtorony, az iszonyú erejű bástyafokok; úgy éreztem, fölfoghatatlan számomra.
Ebben a pillanatban soha többé nem ismétlődő öröm töltött el. Többre nem vágytam. Talán azóta sem.
E sorok olvasása után feltétlenül el kell utazni Firenzébe, hogy egy-egy műalkotást a saját szemével is lásson az ember. A várost kettészelő Arno folyó fölött a néhány új építésű híd között az egyetlen több száz éve épített Ponte Vecchio, más néven az “aranyművesek hídja” ível át. A part vonalában húzódó korlátra támaszkodva nézem a folyó túloldalán épült házakat, a mögöttük emelkedő dombokat, s tudom, ahol a zászlók lengenek, ott a Pitti palota van. A Mediciek egykori nyári rezidenciája ma a művészek kiállításainak ad otthont, turisták ezrei látogatják nap-mint nap, termeiben a nagyszerű ősök nyomdokain lépve. Valamikor, néhány száz évvel ezelőtt Dante is így állhatott itt a korlát mellett, figyelve szeretett szülővárosát, melyről annyi szép gondolatot hagyott az utókor számára.
A firenzei Uffizi képtár műkincsinek sora végtelen. Maga a képtár épülete valamikor a Mediciek palotája volt, később hivatalos ügyek intézésére szolgált, míg végül teljesen átvette a múzeum szerepét, ezzel biztosítva a művészeti alkotások méltó elhelyezését.
Az u alakú épülettömb belső udvarára néző kerengő valaha nyitott volt, ahonnan fedett folyosó vezetett az itt lakók számára a Ponte Vecchio fölött a Boboli kertbe, a nyári rezidenciába. A nyitott kerengőt később üvegablakokkal látták el, falára festmények kerültek, a Medici család tagjainak portréi, és a történelem nevezetes alakjai, köztük Hunyadi Mátyás, a magyarok királya!
Franco Zeffirelli olasz filmrendező szívhez szólóan szép filmet készített néhány évvel ezelőtt Firenzében, a második világháború utolsó éveiben zajló eseményekről, melynek középpontjában az itáliai művészetek állnak, s az egyik helyszín éppen az Uffizi képtár.
Tea Mussolinivel
Egy angol művészkolónia hölgytagjai a scorpionik éltek hosszú éveken át a képtár termeiben társasági életet, ötórai teájukat világhírű festmények között költötték el nap-mint nap. Mussolini szimpátiából, talán nagyságának bizonyításául, szemet hunyt e tradíció fölött. Egészen addig, amíg a politika rá nem kényszerítette arra, hogy megvonja védelmét az angoloktól, akiket ellenségnek kiáltottak ki, majd kitoloncoltak a városból, és akik a háború befejezéséig Szt. Gimignano falai közt voltak kénytelen élni az életüket. Ez a kényszer később csodálatos élményeket adott a művészeteket kedvelő idős hölgykolónia tagjainak, akik szeretetükkel, rajongásukkal vették körül a történelem viharában ezt a kedves kis toscan gyöngyszemet.
Az Uffizitől jobbra álló városháza ódon épülettömbje előtt várakozó turisták szorgalmasan fényképezik az itt látható műemlékeket, szobrokat. Dávid, a Szabin nők elrablása c. szoborkompozíció, Verocchio bronzszobra a levágott Góliát fejjel évszázadok óta díszei a térnek, melynek közepén ma már csak egy kerek emlékplakett emlékeztet arra, hogy valaha itt égették el máglyán Savonarolát (1452-1498).
A domonkos rendi szerzetest felháborította korának romlottsága, nyíltan ostorozta az uralkodókat és az egyházat erkölcstelen életvitelükért. Felszólította a népet, hogy minden hívságos dolgot hordjanak a városháza előtti tér közepére, majd felgyújtotta. Ez lett a hiúságok máglyája. Savonarolát VI. Sándor pápa eretnekséggel vádolta, egyházi törvényszék elé állította, és máglyahalálra ítélte.
A Filippo Brunelleschi (1377-1446) által épített San Lorenzo bazilika homlokzata Michelangelo iránti tiszteletből maradt befejezetlenül. X.Leó pápa őt bízta meg ezzel a nemes feladattal, de a művész már túl idős volt, hogy ilyen monumentális alkotást létrehozzon, halálával a templom homlokzatának befejezése elmaradt. Később többször is tettek kísérletet arra, hogy más neves művészt felkérjenek a munka befejezésére, de a város tiszteletből végül úgy döntött, nem nyúlnak az épülethez, maradjon meg ebben a formában az utókor számára.
A Medici-síremlék, a napszakok allegorikus megtestesítői, a négyzet alakú Medici-kápolna szemben lévő falain – Giuliano de ‘Medici síremlékén az Éj női és a Nappal férfialakja, Lorenzo de Medicién a Hajnal női és az Alkony férfialakja – helyezkednek el.
A VII. Kelemen pápa által tervezett síremlékkel Michelangelo az idő múlását akarta érzékeltetni, mely magával ragad az örökkévalóság felé. Híres verssorait az Éj szájába adja:
Aludni jó, és kőből lenni még jobb,
Míg szégyen s gyalázat úr a világon.
Mily szerencse: se éreznem, se látnom!
Ne kelts föl hát, s ó! csendesen beszélj ott.
(Részlet)
A Santa Croce templomban található számtalan híres művész örök nyughelye, itt látható többek közt Dante Alighieri (1265-1321), és Michelangelo Buonarroti (1475-1564) márvány síremléke is. Utóbbit Giorgio Vasari (1511-1574) készítette, annak ellenére, hogy Michelangelo már életében kifaragta saját sírjára szánt Pietáját, melyen Mária álló helyzetben tartja halott fiát a karjában, és 
Arimathiai József alakjában saját magát mintázta meg, (Arimathiai József Nikodémussal együtt gondoskodott Jézus tisztes temetéséről (János 19,38). Nikodémus apokrif evangéliumában ő az, aki a Megváltó kicsorduló vérét kehelybe gyűjti, ő a Grál-misztérium hőse. A Grál eredetileg széles tálat jelentett, amely a legenda szerint minden áldott pillanatban ételt, italt és minden szükséges jót nyújt a híveknek. Az Utolsó Vacsorán ebből az edényből vendégelte meg Jézus a tanítványokat, s a keresztfán ebbe csorgott a vére is. Jézus föltámadása után angyalok tartották ég és föld között, majd a templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén. Az edény jáspisból való, aki láthatja, örökké ifjú marad. Senki sem keresheti, senki meg nem találhatja. Grál maga hívja meg szolgáit a Megváltás hegyének várába.)
Ám ennek ellenére nem ez lett a síremléke, mivel hosszú öregsége idején misztikus láz vett rajta erőt, ami hozzájárult ahhoz, hogy szinte meggyűlölte művészetét. Mégis 1550 és 1555 között megfaragta saját síremlékét, végül befejezetlenül hagyta, sőt darabokra törte a szobrot. Később helyreállították, és 1722-ben a firenzei dómba került.
Dante Allighierei, Firenze szülötte majd priorja politikai okokból már fiatalon száműzetésbe kényszerült. Ezeket az éveket Ravennában töltötte, egészen haláláig. Itt írta meg 36 évesen az “Isteni színjátékot.
Első ének (részlet)
Az emberélet útjának felén
Egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
Mivel az igaz útat nem lelém.
Bár Dante 70 évet jósolt magának, mégis 56 évesen halt meg. Ravennában temették el, szülővárosa Firenze – tiszteletből – a Santa Croce templomban állíttatta fel síremlékét.
II.rész
Sienaba első látásra beleszerettem. A védőfallal körülvett várost a gótika fellegvárának is szokás nevezni, mert amennyire reneszánsz Firenze, annyira gótikus Siena, a két város ellentéte öröktől fogva tart. Elegáns, csipkés homlokzatú épületeinek, tereinek bájos összhangja még a leg-elszántabb Firenze rajongókat is megbabonázza.
A dóm és harangtornya megtévesztően hasonlít a firenzeiéhez, bár a belső kialakítás egyéni, a boltíves oldalhajókat számtalan műkincs, festmény, egyházi ereklye gazdagítja. A fehér márvány szószék domborművét Giovanni Pisano (1250-1314) faragta, ugyan úgy, mint a pisai Dómét.
(A betlehemi csillagot a 12. századtól megtaláljuk a nyugati Jézus születése-ábrázolásokon is. Giovanni Pisano: a sienai dóm szószékének domborműve, 1265-1269). Az oltár fölött lévő falfestményen Jézus megváltóként van ábrázolva, jobb kezének behajlított három ujja a szentháromságra utal.
A várost kilenc kerületre osztották fel, minden kerület egy-egy állatfajta nevét viseli. Az orrszarvú kerületben található Szent Katalinnak a szülőháza, aki gazdag kelmefestő család kilencedik gyermekeként látott napvilágot. Rövid ideig tartó élete során segítette a koldusokat, betegeket, a rászoruló embereket, számtalan jó cselekedete miatt avatták szentté. A máig is épségben megmaradt, jómódról tanúskodó szülői ház évszázadok óta őrzi emlékét, szobája ma is tárva-nyitva áll a zarándokok, látogatók előtt.
A hosszú városi séta után a szabadidőre szánt háromnegyed órában rendkívül jól esik beülni a kagylószerűen kialakított főtér kávézójának teraszára, és jegeskávét kortyolgatva figyelni a tér középpontjában zajló eseményeket, a közeli édesvizű forrás előtt álló ifjú párt, amint fotókat készíttetnek magukról a történelmi környezetben.
St. Gimignano főterén, tornyaival körülvéve áll ma is érintetlenül a középkori Dom, melynek falait belül Domenico Ghirlandaio (1449-1494) lenyűgöző freskói díszítik. A templom kicsi kápolnájának falfestményén St. Fina alussza örök álmát.
Le kell ülnöm néhány percre a félhomályos templom padsoraiban, egyedül vagyok a turistatömegben, megszűnik számomra az idő. Néhány évvel ezelőtt jártam már itt, most megrohannak az emlékek. Gyertyát gyújtok, és lehajtott fejjel állok néhány percig az emlékeim előtt…De néhány perc múlva elindulok, hogy újra körbejárjam a falakat, gyönyörködjek a freskókban, melyeknek látványát elraktározom egy időre, amíg újra eljöhetek, hogy ismét gazdagabb legyek e nagyszerű látnivaló emlékével.
Volterrában található toszkána legrégebben épített városházája, 1208-ból. Falát kívülről Luca della Robbia (1400-1482) terrakottái díszítik, sarkain a két kőoroszlán a firenzei fennhatóságot jelképezi. 
A városháza bejárata mellett gitárzenével szórakoztatja az arra járókat egy alkalmi vándorzenész. Az etruszk emlékekben gazdag ókori város utcáit hatalmas kockakövekből építették, a köveken lévő kagylónyomok arról mesélnek, hogy ezek a kövek olyan helyről származnak, melyet valamikor évmilliókon át a tenger hullámai mostak. Világhírű alabástrom feldolgozó műhelyeik gazdag választékot kínálnak a vásárlóknak, az eredeti etruszk városkapu alatt állva eltörpülnek a hétköznapi gondok.
A sok szép látvány után ma délelőtt egy kicsit pihenünk a tengerparton. A szállodához tartozó plázs napozó ágyai hívogatóan állnak glédában a part vonalában, egységüket megbontani vétkes könnyelműség. Szigorú szemek figyelik, mikor csaphatnak le egy-egy áldozatra, aki úgy gondolja, a délelőttöt nem az árnyékban, hanem – Uram bocsá’ – a napon szeretné, – eltölteni.
De aki egy kis leleményességgel van megáldva, bátran kijátszhatja az éber szemeket! Egy óvatlan pillanatban a napágyat fölkapva, kényelmes helyet találhat a partot a tenger hullámzásától védő szikladarabok közelében, számolva a következménnyel, esetleg napággyal együtt viszik majd vissza a mértani pontossággal kialakított sorok közé. Méghogy!
III. rész
Igazi, vasárnap délutáni hangulat fogad Roccalbegnaban, ahol a sziklára épült hamisítatlan középkori városka falai között csak a mi turistabuszunk parkol. A házak közötti utcák annyira keskenyek, hogy kinyújtott karral szinte súrolhatnám a vakolatlan, terméskőből épült házak falát. A mediterrán városokat szándékosan építették így annak idején az őslakók, hogy védekezzenek a nap erős sugarai ellen. A keskeny kis utcákban a szorosan összeépült házak egymásnak adtak hűsítő árnyékot, elég volt, ha egy-egy lovas, vagy ló vontatta kordé számára elegendő hely jutott. A főtéren álló egyetlen kávézó remek olasz kávéját kedves arcú hölgy szolgálja fel, még nem unt rá az idegenek ostromára. Bár az álmos kisvárosi hangulat megkapó, mégis meglepő a látvány a kávézóban. Miközben a városka férfi tagjai az asztaloknál ülve poharazgatnak a helyi szőlőtermés nedűjéből, érdeklődve figyelik a TV képernyőjén az aktuális Formula 1-es autóverseny izgalmas körözgetéseit. Igaz, a helyi focicsapat sem lehet utolsó, kupák, serlegek, érdemérmek tanúskodnak arról, ebben a kisvárosban a nyugalom látszata csupán az idegenek megtévesztésére szolgál.
A teraszosan épített Archidossoban végigmegyünk a zegzugos utcákon, minden utcahajlat, lépcsőforduló, bástyaorom remek kilátást nyújt a Monte Amaita hegységre. Miután megrohamozzuk az egyetlen nyitva tartó bár fagylaltárusát, kicsit téblábolunk még a környéken. A Fiat szélességű utcák közül nehezen tolat ki a buszunk, szórakoztató látványt nyújthatunk a bár előtt üldögélő, kártyázó férfiak számára, akik bambán nézik végig, hogy próbálunk kijutni a kedves kis városka szorításából.
Grosseto bazilikáját a fehér és zöld márvány mellett a helyi maremma vidéken található rózsaszínű márványberakások díszítik, impozáns külseje miatt a városba látogató turisták kedvelt célpontja. A késő délutáni órákban a templom szomszédságában lévő főtér közepén divatos olasz zenével kedveskedik hallgatóinak egy kellemes hangú fiatal énekes. A lírai hangvételű dalok messzire eljutnak a hangszórókból, jó kedvre derítve a holtfáradt turistát, aki feltette magában, ha törik, ha szakad, ma pizzát fog ebédelni.
Hosszú keresgélés után, (már a kapott félórás szabadidő is komoly veszélyben van) megtaláljuk az egyetlen Pizzeria feliratú helyiséget, ahonnan – ha nem is a legfinomabb, de a leggyorsabban elérhető pizza szelettel – távozhatunk, így megnyugodva hagyhatjuk el Grosseto városát, melynek falain kívül vár ránk a turistabuszunk, hogy hazavigyen minket Cecina tengerparti üdülővárosban lévő hangulatos szállodánkba.
IV. rész
Capraiara Livornón át vezet az út. A hatalmas tengeri kikötő gyorsan elnyeli a számtalan ide érkező turistát, szerencsére a buszból egyenesen a fedélzetére mehetünk, néhány perc, és elindul velünk a hatalmas hajótest az egyik legszebb toscan sziget felé. A sziget csúcsán lévő apró városka mindössze néhány házból, templomból, hangulatos térből áll, ahonnan kanyargós szerpentin vezet le az öbölbe. A zsebkendőnyi területen szinte leülni sem lehet, ami szabad hely akad, azt egy élelmes olasz vállalkozó már rég lefoglalta. Ha nyugágyat szeretnénk, tőle kell bérelnünk 10 Euroért. Így hát elhelyezkedünk inkább a parton lévő sziklák, kődarabok tetején, a kényelmetlenségért cserébe azúrkék tenger látványával, kristálytiszta tengeröböl hűs vizével kárpótol minket a természet.
V. rész
Torre del Lagoban Giacomo Puccini (1858-1924) romantikus emlékháza sűrű sövényfal mögött bújik meg a közeli tó partján, mintha nem akarná, hogy megzavarja az arra járó turistatömeg. 
Pedig e hely látogatása nélkül mindenképpen szegényebbnek éreznénk magunkat, még jó, hogy az üzleti szellem néha győz a józan ész fölött. Meghatottan hallgatom a ház és egykori lakója történetét, zenére vágyó lelkem kora ifjúságom óta elvezetett a zeneszerző gyönyörű operáinak megismeréséhez.
Minden tárgy, a ház minden részlete olyan emlékeket idéz, melyek valamilyen formában egy-egy operájának – Manon Lescaut, Tosca, Pillangókisasszony, Turandot – , zenéjének alkotására ihlették, és amelyeket a világ számos operaszínpadán, fergeteges sikerrel játszottak, olyan neves énekesek előadásában, mint Maria Callas, vagy éppen Lucano Pavarotti, kinek hangja gyönyörű mediterrán kitárulkozás. A rengeteg elismerés, oklevél, ajándék, köszönetnyilvánítás jeleit gondos kezek tartják méltó keretben, biztosítva a halhatatlan művész zsenijének örök lángolását.
Pisaban, a Csodák Terét körülvevő városfal előtt bazári hangulat fogad. Ha valaki kellő áhítatra vágyik, jobb, ha lemond róla. S ha netán első alkalommal látogat el ebbe a gyönyörű, méltán világhírű környezetbe, valószínűleg összemosódik majd a lelkében a Dóm aranyberakásos márványfalainak, kazettás mennyezetének látványa a földre terített gyékényről árult portékák látványával, szerencsés esetben elhatározza, talán megpróbálkozik majd egy későbbi időpontban is a térre való bejutással. 
Ám a boltíves kapun belépve varázslatos látványban részesül az, aki ide megérkezett. A három épületből álló, román stílusban épült együttes szikrázóan állja az évszázadok próbáját. A keresztelő kápolna, a székesegyház, és a ferde torony fehér carrarai márványtömbje valóban Olaszország egyik legszebb látványossága.
A katedrális gyönyörű függőlámpája ihlette Galileit az ingával kapcsolatos fontos felfedezésére 1583 tavaszán.
(Aznap egy vendégpap tartott prédikációt a templomban, aki olyan unalmasan beszélt, hogy az ifjú Galilei figyelme hamar elkalandozott. Tekintetével inkább a katedrális gyönyörű, boltozatos mennyezetét fürkészte. A hosszú láncon lógó lámpa mozgása néhány percre szinte hipnotizálta a fiatalembert. A lámpa hol kisebbet lengett, hol nagyobbat, ahogyan a légáramlatok mozgatták. Mindegy volt azonban, hogy milyen távolságra lengett ki a lámpa teste, láthatóan ugyanannyi idő alatt tette meg a pályáját.)
A Battisterio Itália legnagyobb keresztelő kápolnája, tetején Keresztelő Szent János szobrával, közepén a nyolcszögletű keresztelő medencével. A szószéket Nicola Pisano (1220-1284) készítette, fia Giovanni Pisano (1250-1314) a dóm szószékét faragta.
A harangtorony dőlését – úgy tűnik – sikerült megállítani néhány éve egy új technológiának köszönhetően, aki szerencsésebb, még sötétedés előtt fel is juthat a tetejére, hogy onnan pillanthasson le a térre, melyet jogosan nevezhetünk a világ csodájának.
Pisa lüktető emberáradata után Lucca csöndes kisvárosnak tűnik. A belvárost egy 4 kilométer hosszú vaskos fal veszi körül, amelyen végig lehet sétálni. A belváros középkori hangulatú, sok toronnyal és templommal, Firenzével és Sienával ellentétben nem a robogóktól visszhangosak az utcák, hanem biciklicsengőktől, ami lényegesen kellemesebb.
Luccában található Puccini szülőháza is, a ház előtt a művész szobra, kezében az elengedhetetlen cigaretta. 66 éves korában hunyt el, bár kétségtelen, ezen évek alatt megélt mennyeket és poklokat, de amit az utókorra hagyományozott, az örökre halhatatlanná tette Őt az emberek szívében.
Mivel ez a vidék híres borairól, olajbogyó termeléséről, egy valamire való toscanai kiránduláshoz hozzá tartozik egy eredeti olasz gazdaságban való látogatás is. Ma este nem sietünk vissza a szállodánkba, mert egy gazdag toscanai farmot fogunk meglátogatni, ahol a borkóstolás mellett kitűnő ételekkel vendégelnek meg bennünket az un. agroturizmus keretében.
A buszunk lankás hegyoldalon araszolgat úti célunk felé, ahol úgy tűnik, nem mi leszünk az egyedüli meghívottak. Egy német turistacsoport tagjai már kellemes hangulatban ülnek a kerti asztaloknál, meglehetősen ízlik nekik a helyi szőlőtermésből érlelt száraz, testes vörösbor, megelégedésük jeleit hangos énekszóval adják a házigazda tudtára.
Miután megtekintettük a szőlő és olajfaültetvényt a gazdaság területén, mi is elfoglaljuk a számunkra fenntartott padokat az asztalok mellett, ahol a finomabbnál-finomabb falatok csábítóan várják, hogy véleményt mondjunk a toscan konyha remekeiről. Előételnek házi készítésű sajtot, szalámit, sonkát kapunk, olajbogyóval, grillezett padlizsánnal, paradicsom-salátával. Ezután remek parmezános-sonkás tészta következik, majd vegyes saláta szabad tűzön sütött csirkével, sertés oldalassal. S ha van még némi hely a gyomrunkban, speciális toscan süteményt mártogathatunk a Vino Santo nevű édes borba, melynek zamata a magyar borok híres-neves Tokaji Aszújával vetekszik.
Sötétség borul a tájra, mire felállunk az asztalok mellől, már mindenki megvásárolta a számára legízletesebb borból a rokonoknak szánt ajándékot, jókedvű-derűsen ülünk vissza a ránk váró autóbuszba, ahol csupán egyetlen ember maradt ma “szárazon”, a pilótánk, hogy épségben visszavigyen minket szálláshelyünkre.
VI. rész
Az arezzoi St.Ferenc templom falaira Piero della Francesca (1420-1492) festett monumentális freskósorozatot a szent kereszt történetéről. Kívülről a templom befejezetlen homlokzata a firenzei San Lorenzo székesegyházra emlékeztet, belül áhítatos csendben várnak a turisták, hogy megnézzék a nemrég felújított fali képeket. S ha már a történelem évszázadai ilyen kegyesen megkímélték e gyönyörű alkotást, védelméről szigorú őrök gondoskodnak, hogy még nagyon hosszú ideig maradjon fenn az utókor számára ez a csodálatos öröksége a reneszánsz művészetének.
A szemben lévő kávézó asztalai körül kellemes zeneszó hallatszik. Egy vándorzenész tangóharmonikájából gyönyörű dallamokat varázsol elő, ám az ott ülő turisták érdektelenségét látva hamar továbbvonul. Kár, szívesen hallgattam volna még a szívemnek oly kedves hangszerből kicsalt virtuóz hangokat.
A híres reneszánsz költő, Francesco Petrarca (1304-1374) szülőháza a dombtetőn látható. Költészete számos európai ország kultúrájára volt hatással, mely érződik Balassi Bálinttól egészen Ady Endre költészetéig.
A Cortonába vezető úton elered az eső. Be kell kapcsolni az ablaktörlő lapátokat, nem akarjuk elhinni, hogy éppen most, utunk igazi céljánál kapunk esőt a nyakunkba. De ez sem tudja elrontani a kedvünket. Szakadó esőben, esernyővel a kezünkben járjuk a kedves kis város hangulatos utcáit, ahol az egyik kis sikátor fölfelé, a másik lefelé vezet, ahogy a hegyre épült városka adottságából ez várható volt. A főtér korlátja mellől gyönyörű kilátás nyílik a Trasimeno-tó körüli tájra, a távolban még az eső ellenére is jól kivehető a tó körvonala. Talán azért hozta így a sors, hogy ma esőt rendelt számunkra, hogy újra eljöjjünk majd ide jó időben is, hogy megismerjük a valódi napsütötte Toszkánát.
Utószó
Egyszer minden utazás véget ér. Hajnali indulással már tíz óra körül Ferrarában vagyunk, hogy toszkánát elhagyva még egy kicsit gyönyörködjünk az olasz városok megkapó szépségében. A város közepén várárokkal körülvéve áll egy hajdani kastély épületben a városháza. Pálmafák között, ódon falakkal körülvett belső udvaron látható a két régi cisterna, a kapun kívül már a lüktető város délelőtti forgataga. Savonarola ferrarai születésű volt, hatalmas szobra fenyegetően áll évszázadok óta a kereszténység pallosaként a városban megfordulók feje fölött, a középkorban hirdetett szónoklataiért valószínűleg a XXI. században sem kapna elismerést. Vajon mekkora lenne ma az a bizonyos hiúságok máglyája?
Szabóné Antal Éva
Szabóné Antal Éva írásai az Útikalauzban
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés