Szubjektív hangú beszámoló az olasz régió egyik rajongójától. Sok háttérinformációval, véleménnyel, érzéssel és érdekes fotókkal
Firenze, Volterra, San Gimignao, Siena, Elba, Pisa, Lucca, Torre del Lago
Kulturális körutazások. Mindig ezt a két szót írom be a számítógépem keresőjébe, amikor elhatározom, hogy utazni fogok ismét, és szinte minden alkalommal – csodák csodájára – Olaszországnál kötök ki, a számtalan ajánlat közül.
Sokan kérdezik tőlem, miért utazom mindig ugyan abba az országba, ugyan abba a régióba, és szinte minden alkalommal ugyan azokba a városokba. Nagyon egyszerű a válaszom, mert szeretem, mindennél jobban érdekelnek Olaszország gyönyörű városai. Azok közül is Toszkána régió, a nagyvárosoktól egészen az eldugott, kicsi, hegyi falvakig. Ahol minden egyes alkalommal megérint az a csodálatos hangulat, ami ezeknek a városoknak sajátossága. Itt tudom megérteni, hogy mi szította Michelangelo lelkében azt a tüzet, ami számtalan alkotásának- szobrának, festményének, építészeti remekeinek – megalkotásához kellett, mi hajtotta Petrarcát, Dantét, Leonardo da Vincit, Puccinit , Botticellit, Vasarit, és még sorolhatnám számtalan nagy művész nevét arra, hogy ilyen csodálatos zenéket, festményeket, szobrokat, költeményeket, műalkotásokat hozzanak létre, és ami Olaszországot a művészetek fellegvárává tette. Az ország klímája, a hegyekkel övezett síkságok nagyszerű látványa, a tengerek közelsége, az építkezéshez használt pietra serena kő lágy és mégis szilárd anyaga, a folyók és zuhatagok szépséges látványa adta meg azt az alapot mindahhoz, ami az olasz emberek lelkét és életvitelét a művészetek ilyen csodálatos forrásává alakította. A sötét középkor után a reneszánsz valóban a fényt, a megújulást hozta magával, és ez mindennél jobban érezhető Olaszországban.
Régi álmom vált valóra, amikor ezen a szeptemberi, toszkánai kiránduláson lehetőségem nyílt Luccában, Giacomo Puccini zeneszerző szülőházát, és egyben a házában berendezett kiállítást megtekinteni. Néhány éve regisztráltam a Puccini Múzeum honlapján, és azóta kísérem figyelemmel, mikor fogja megnyitni kapuit a szülőház, amit régóta terveztek múzeummá alakítva átadni a nagyközönség számára. “Il Maestro torna a casa” A Mester hazatért. Ezekkel a szavakkal hirdették meg a nagyhírű mester, Puccini szülőházának megnyitását, hogy bárki, aki őt tiszteli, zenéjét kedveli, gyermekkora éveiről, későbbi munkásságáról, életviteléről részletesebb információkat szeretne megtudni, felkeresse ebben a kedves kis toszkán városban..
Előzetesként még néhány szóval megemlíteném, hogy nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért lehetőségem volt több alkalommal is felkeresni azokat a toszkán városokat, melyek már hosszú évek óta bűvölnek el látogatásaim során, minden egyes alkalommal. Első igazi ismerkedésem az olasz tájakkal immár több, mint húsz éve kezdődött, amikor egy családi nyaralás során két hetet töltöttünk el a Ligur tenger partján, Follonicában. Jól megtervezett, az akkor föllelhető útikönyvek alapos tanulmányozása után, két hétig élveztük az olaszok vendégszeretetét. Az utazás során átélt élmények, a látnivalók sokrétűsége, szépsége és hangulata olyan mély nyomot hagyott a lelkünkben, hogy azóta is számtalan alkalommal, hol egyénileg, hol társasutazással kerestük fel Olaszország gyöngyszemeit, különös tekintettel toszkána szépségeire!
Minden látogatásomkor más és más helyszín ragadott el magával, amiért lelkesedtem, ami meghatározó nyomot hagyott a lelkemben e városok látogatásakor. De minden alkalommal sikerült újabb és újabb látnivalókat is fölfedeznem, melyeket – az internet adta lehetőséget kihasználva, – már az utazás előtt elterveztem.
Az első látogatás alkalmával a turista még nem tudja igazán felfogni, mi is történik vele, mi mindent lát majd útja során, és milyen élmények fognak hatni rá a sok szép látnivaló közül. De második alkalommal már tudatosan megy az ember olyan helyeket felkeresni, ami eddig kimaradt az útitervből, és amit feltétlenül látnia kell! És, ha van olyan szerencsés helyzetben valaki, hogy megadatik számára egy következő alkalom is, akkor – bár szívesen nézné meg újra és újra az előzőekben látott gyönyörű műalkotásokat – mégis arra törekszik, hogy még többet fölfedezzen a helyszíneken föllelhető csodákból.
Néhány éve olyan elhatározással indulok el egy-egy ilyen utazásra, hogy a már megismert szépségek után olyan helyeket is fölfedezzek, melyeket az utazási irodák nem tűznek programjaikra. Igazán megismerni soha nem lehet egy város teljes szépségét, de a könyvek, útinaplók, internetes oldalak segítségével már szinte mindenhová el lehet jutni, az arra kíváncsi embereknek. Ám a valóságban látni ugyan azt, amiről már olvastunk, vagy fényképről már ismerünk, fölfedezni a valóságban is a helyszíneket, semmivel sem összehasonlítható, nagyszerű élmény.
Természetesen egy csoportos utazás egészen más, mint az egyéni, saját magunk által megszervezett kirándulás. Az utazónak alkalmazkodnia kell az előírásokhoz, a csoporthoz, és a programokhoz. De van lehetőség arra, hogy az adott helyen más látnivalók felkeresését is beiktasson a rendelkezésre álló időben, ha előzetesen felkészült arra, hogy egyedül járja majd végig a város nevezetességeit. Jó segítséget nyújt ilyen esetekben az idegenvezetővel tartott telefonos kapcsolat, ami mindig biztonságot nyújt váratlan helyzetekben.
Utazásunk első napja olaszországi szálláshelyünkig a már jól ismert útvonalon – Magyarország – Szlovénia – Olaszország – gyönyörű útjain át vezetett. Szlovéniában, egy rövid pihenőre megálltunk Trojanaban, egy kis hegyi városkában.
A fánkjairól is híres kis város parkolójából csodálatos kilátás nyílik a szlovén hegyekre, jól esett egy-egy remek fánk elfogyasztása után kinyújtózni egy kicsit, és újult erővel visszaülni a buszunk kényelmes üléseibe.
Montecatini Termébe az esti órákban érkeztünk meg, ahol egy kedves kis szállodában foglaltuk el öt éjszakára szobáinkat. Még aznap este ízletes olasz vacsorával fogadtak bennünket a szálloda alkalmazottai, a szokásos első fogás tészta, leves – választás szerint. Második fogás valamilyen húsétel zöldség körettel, salátával, és végül egy szelet jellegzetesen olasz sütemény. Minden este ilyen összeállításban, de különféle hozzávalókból készült vacsora került elénk az asztalra, és ami nagyon fontos az ilyen éhes turista csoportoknak, mindig volt mindenből repetázási lehetőség. És bármilyen késő este ültünk asztalhoz, soha nem éreztük úgy, hogy megterhelt gyomorral kell nyugovóra térnünk. Ez az olasz konyha legnagyobb titka! Most már megértem, miért képesek akár még éjfélkor is asztalhoz ülni az olasz emberek, mert nem kell attól tartaniuk, hogy a nehéz ételek miatt rémálmaik lesznek!
Másnap kora reggel, pontban fél nyolckor indult velünk a busz utunk első állomására, Firenzébe. Nyugodtan állíthatom, hogy Firenze látványa már az autópályáról nézve is annyira fenséges, hogy nem maradhat nyugodtan ülve az, aki a város falai közé belépni készül. Minden szem a Dóm kupolájára szegeződik, és próbál ennek segítségével némi tájékozódást keresni a város útvesztőiben. De hamarosan, a Michelangelo térre érve lehetőség adódik egy olyan látvány megtekintésére, ami minden képzeletet felül múl, leginkább az első alkalommal ide látogató turista számára.
Kilátás a Michelangelo térről
Órákig lehetne itt állni, és gyönyörködni a város látványában. Ahogyan Michelangelo is tette annak idején egy-egy alkalommal, amikor erőt akart gyűjteni egy újabb szobor kifaragásához, vagy valamilyen megbízás teljesítéséhez. Szeretett városának látványa olyan intenzíven hatott rá, hogy képes volt szinte emberfeletti erővel ismét nekilátni feladata elvégzéséhez.
Most az úti tervben előírt helyszínek felkeresése mielőbbi indulást igényel. Néhány fotó elkészítése után úgy hisszük, magunkkal vihetünk ebből a csodából egy villanásnyit, és boldog várakozással adjuk át magunkat a ránk váró élmények sokaságának.
Az Arno partján megálló autóbuszok – közöttük a miénk is – kíváncsi turisták százait ontják Firenze utcáinak macskaköveire. Aki a csoporttal együtt megy a különféle programokra, most elindul a Santa Croce templom megtekintésére. A találkozó ugyan itt lesz, este 5 órakor, mindenki próbálja megjegyezni a jól felismerhető helyszínt a közelben magasodó torony segítségével. Ami a legfontosabb útmutató, hogy visszafelé sétálva a Ponte Vecchiotól, a folyópart mindig jobb kéz felől legyen!!
Két évvel ezelőtt már szereztem némi tapasztalatot abban, mit és hogyan kell intéznem, ha ismét egyedüli sétára vállalkozom. Firenze néhány nevezetességének, látnivalójának helyszíne már ismerős számomra, és a mostani városlátogatás alkalmával újabb, eddig ismeretlen helyeket szerettem volna felkeresni. Így a Santa Croce tér érintésével új utakra indultam, sok önbizalommal, és némi tapasztalattal a hátizsákomban.
Michelangelo Bounarrotti háza a Santa Croce térhez nagyon közel áll. Látnom kellett újra, két év után, ha már úgy hozta a szerencse, hogy ismét Firenzében lehetek. Izgatottan fordultam rá a házhoz vezető kis utcára, nem messze Dante szobrától, a Santa Croce tér bal oldalán. De most nem szándékoztam bemenni az épületbe, megelégedtem a ház látványával, ahol a bejárat fölött lévő kis Michelangelo arckép plakett barátságos mosollyal köszönt felém. De hiszen legutóbb megígértem, hogy jövök még….
Casa Bounarroti
És most elindultam azon az úton, amit már számtalan nappalon és álmatlan éjszakán át elterveztem, hogy minden beleférjen ebbe az egy napba, 10 és 17 óra között, a találkozóig.
Végig, a Ghibellini utcán, mi közben a Theatro Verdi elkészült homlokzatának látványa is örömmel töltött el, innen néhány lépés, és jobbra befordulva már messziről látható a Santa Maria del Fiore, a Dóm kupolája. Jól emlékeztem. A Dóm háta mögött még mindig folynak a felújítási munkálatok, de akadály nélkül tudok ráfordulni a Santissima Annunziata tér felé vezető kis utcára. Milyen közelinek tűnik a tér! Még néhány sarok, pár lépés, és előttem áll ismét I.Ferdinando de Madici.lovasszobra.(Giambologna) Az ismerős épületek della Robbia kerámiáival, a bronz ivókutak. És a Santissima Annunziata templom. Most talán megnézhetem egy kicsit részletesebben is a templombelsőt. Legutóbb éppen a déli mise idején értem ide, a templom kincseiből alig láttam valamit. Szerencsés vagyok. Kényelmes tempóban, lassan szemlélődve fedezhetem fel a híres festők által készített alkotásokat, mint Baccio Bandinelli márvány Piétáját, Il Pontormi Visitazione c. freskóját és a templom jobb sarkában lévő kicsi kápolnát, ahol éppen misét tartanak. Leveszek egy gyertyát én is az állványról, és a belső hangokra figyelve mondok el egy-egy imát szeretteimért.
“A Santissima Annunziata Firenze egyik temploma, a róla elnevezett Piazza della Santissima Annunziata téren áll. Hét firenzei nemes alapította 1250-ben, Szűz Mária tiszteletére. A nemesek lemondtak vagyonukról, és a várostól 9 km-re fekvő Senario-hegyre vonultak vissza, ahol megalapították a szervita rendet. A templomot a quattrocento idejénMichelozzo tervei szerint átalakították. Ekkor épült árkádos előcsarnoka, melyet Andrea del Sarto díszített freskókkal az 1510-es években, amik miatt az előcsarnok híresebb, mint maga a templom. A freskók akkor készültek, amikor Filippo Benizzit, a hét nemes egyikét szentté avatták, és életének eseményeit meg akarták örökíteni.” (forrás: Wikipédia)
És íme, már a Via della Sapienza végén ott áll a nagyszerű Chiese San Marco, ami egy újabb mérföldkő firenzei utazásom alkalmával. A templom csodálatos festményeket, fali képeket, díszítéseket és freskókat tár a látogató elé. Itt látható Fra Bartolomeo oltárképe, Pico della Mirandola síremlékei, Fra Angelico de Fiesole freskói, valamint Ghirlandaio Utolsó vacsora című freskója.
A templom melletti kerengő éppen felújítás alatt áll. De még így, a munkálatok kellős közepén is látható a szépsége, érezhető nyugalmat, békét árasztó légköre.
Chiesa san Marco
Chiostro San Marco
Meg kell említenem, hogy még előző nap a buszon ülve hasznos tanácsokkal látott el bennünket idegenvezetőnk. Mert ugye, a turistáknak nem csupán a lelki, hanem a testi feltöltődés is hozzátartozik ahhoz, hogy mindenképpen jól érezzék magukat, így hát bizonyos dolgok elintézése legalább annyira fontos, mint egy-egy nevezetesség megtekintése. És bizony, az áhítat nehezen elképzelhető, ha az ember szorongva arra gondol, mikor és hol tudna megszabadulni ettől a fránya érzéstől. De van erre nagyon jó lehetőség! Ha az ember bemegy egy kávézóba, ott a finom olasz kávé elfogyasztása után igénybe veheti minden előzetes bejelentés nélkül annak a kis helyiségnek a használatát, amire minden turistának szüksége van, néhány órai gyaloglás után. Szerencsére ezek a kis kávézók, szinte egymás érik a városban.
A San Marco térről az Akadémia utcáján végighaladva lehet elérni a Dómhoz. A Dóm mindig nyitva áll a turisták előtt, és aki be szeretne menni, jegyvásárlás nélkül megteheti. Én is beállok a sorba, hogy megnézzem azt a gyönyörű alkotást, ami a Brunelleschi által tervezett és készített kupolának a díszítése. Vasari csodálatos freskója, az Utolsó ítélet számtalan turistát vonz, és lassan, körbe sétálva lehet megtekinteni a csodálatos jeleneteket. Éppen delet harangoznak, amikor kilépek a templom ajtaján.
Santa Maria del Fiore
Néhány percig elidőzök még a Battistero előtt, és csodálom az arany kaput, Ghiberti egyedülálló alkotását. De az idő rövidsége miatt tovább indulok, mert még a mai napon látni szeretném a Santa Maria Novella templomot, és a Santa Trinitát, az Arno partján. Milyen nehéz elhagyni a teret! Milyen jó lenne megragadni a pillanatot, megállítani a végtelen időt…
Már az otthoni térkép tanulmányozásakor megjegyeztem, merre kell mennem, és hol kell majd befordulnom ahhoz, hogy meglássam a Santa Maria Novella zöld-fehér csíkos márvány oldalfalát. A sarkon befordulva örömmel fedeztem fel az utca végében álló jellegzetes épületet, és a siker ízével, majd egy remek olasz gelatoval feltöltődve, boldogan sétáltam el a Santa Maria Novella térig. Kicsit még téblábolok a téren. A gyönyörű virágágyások között a toszkán napsütésben számtalan turista ül a padokon, én is leülök egy kicsit közéjük. Miután kellő mennyiségű fotót készítettem a templom homlokzatáról, bementem a kerti bejáraton.
Santa Maria Novella épülete
Chiostro Santa Maria Novella
A kis templomkertben megvásároltam a belépőt, és boldog várakozással léptem be a már régóta áhított műemlék templom ajtaján.
“A Santa Maria Novellához szorosan kapcsolódik két irodalmi alak, Dante és Boccaccio. Míg a Strozzi-kápolna 14. századi freskóját Dante “Isteni színjátéka” ihlette, addig a Filippo Strozzi-kápolna maga szolgált Boccaccio “Dekameronjának” első színhelyéül.” (forrás:firenzei látnivalók)
A templom építése Leon Battista Alberti nevéhez fűződik, 1470 körül. A fehér-zöld márvány díszítésű épület jobb oldalhajójában Ricassoli püspök nyughelye található, akinek magyar vonatkozású jelentősége is van. A püspök harcolt anno a törökök ellen Pannóniában, a Pápa utasítására.
Számtalan híres művész, többek közt Filippo Lippi, Domenico Ghirlandaio, Masaccio,. alkotásai találhatók a templomban. Itt látható Brunelleschi híres fa feszülete, és Giotto Crucifix (keresztre feszítés) c. alkotása is, ami a templom hajójának közepén van felfüggesztve.
Giotto – Crucifix
A Tornabuoni kápolnában Domenico Ghirlandaio Annunziation c. falfestménye látható.
A templom kerengője igazi felüdülés a fáradt vándor számára. A gyönyörű templomkert növényei között sétálva új erőre kap, aki ide belép, néhány perc erejéig.
Miután kijöttem a templom kerengőjéből, elindultam abban az irányban, amerre a Santa Trinita templomot sejtettem. Igaz, még elég korán volt, de reméltem, hogy most nyitva találom, nem úgy, mint legutóbbi firenzei látogatásom alkalmával. Sajnos, nem tudtam előre tájékoztatást szerezni a nyitva tartásról, így csak a szerencsében bízva a Via del Moron indultam el az utcáig, ami a célomig vezetett. Az Via del Moro végénél, már az Arno folyó közelében, boldogan fedeztem föl a Goldoni teret, ami ismerős volt legutóbbi városlátogatásom révén. Innen a Via di Paronén tovább haladva, az utca végénél jobbra fordulva már ott is voltam a Santa Trinita téren. De, sajnos még csak fél kettő mutatott az órám, és a templom zárva volt, a déli siesta miatt. Először csalódást éreztem, ám hamar megvigasztalódtam, amikor elolvastam a kis tájékoztató táblát a falon, miszerint a templom 16 órakor nyitja kis ismét kapuit a látogatók előtt.
Gyors számítást végeztem, hogy mit is csinálhatnék még a hirtelen szabaddá vált időmben. Mert biztos voltam abban, hogy visszajövök ide négy órára, mert nem mehetek el ma úgy Firenzéből, hogy nem láthattam az olyan nagyon áhított művészeti alkotásokat a Trinita templom belsejében. Ha visszajövök négy órára, még éppen elég időm marad ahhoz, hogy elérjem biztonsággal a 17 órai találkozót az Arno partján!
Így nyugodtan indultam el, a már jól ismert útvonalon – érintve a gyönyörű Orsanmichelet, – és néhány esőcsepp kíséretében jutottam el a csodálatos Piazza Vecchiora, melynek szépségében az esőben állva gyönyörködtem. Boldog voltam, hogy újra itt állhatok!
És még mindig ugyan ott volt a nagyszerű Palazzo Vecchio hasábtornyával, falában a belekarcolt kis Michelangelo portréval!
Piazza Signoria
Michelangelo portré
Loggia Lanzi
A Loggia Lanzi a szigorú őrökkel, akiknek az a feladatuk, hogy a rendet megőrizzék a csodálatos műalkotások között. Dávid, Herkules és Cacus szobra, Mózes a szökőkútban állva, I.Cosimo de Medici lovas szobra, és a fali ivókút, az “Öreg Épület” oldalában hideg, firenzei vízével, a szomjas vándorok számára.
Bármennyi szabad idő áll is a rendelkezésére valakinek, az itt eltöltött idő mindig kevés lesz ahhoz, hogy egyszer el ne kelljen ismét elhagyni a már jól ismert teret, a szeretett környezetet. Milyen telhetetlen is az ember…
Már fél négykor ismét a Santa Trinita téren voltam.
Piazza Santa Trinita
Nyugodtan szemléltem a középen álló szobor talapzatán ülve a gyönyörűen felújított épületeket, a teret. De nem voltam egyedül a várakozásban. Rajtam kívül számtalan turista várta türelmesen, hogy kinyíljon a templom gyönyörű fafaragásokkal díszített ajtaja, hogy bejusson a várva-várt helyszínre.
Még homály vette körül a szépséges műalkotásokat, amikor beléptem. Lassan, fokozatosan gyulladtak ki a fények, mire teljes pompájában láthatóvá váltak azok a remekművek, melyek a világ minden tájáról ide vonzzák a turistákat.
A templomot a 13. században építették és a jelenlegi formáját a 16. században nyerte el.
“A templombelsőt a 19. század végén helyreállították eredeti gótikus formájában. A templom háromhajós, kereszthajóval és minden oldalon három-három oldalkápolnával. A jobb oldali kereszthajóból nyílik a Sassetti-kápolna, melyet Domenico Ghirlandaio által 1485-ban készített, Szent Ferenc életét ábrázoló freskó díszít. Figyelemreméltó az oltárkép is, mely szintén Ghirlandaio munkája és a pásztorok imádását ábrázolja. A főoltártól balra a második kápolnában Benozzo Federighi püspök síremlékét Luca della Robbia készítette a 15. század közepén. A bal oldalhajónak a bejárattól számított ötödik kápolnájában levő fa Magdolna-szobrot Desiderio da Settignano kezdte el faragni, de Benedetto da Maiano fejezte be. A bejárat felé haladva a következő kápolnában nyugszik Dino Compagni, Dante korának híres krónikása.” (forrás: Santa Trinita Wikipédia)
Ponte Vecchio
Nem kellett túlzottan sietnem. A Ponte Vecchio érintésével, vigyázva arra, hogy a folyó mindig jobb kéz felől legyen, kis utcákon át, még megnyújtva a jelen által adott lehetőséget, kiértem az Arno partjára, ahol korábbi városlátogatásaim helyszínének nyomain haladva jutottam el a találkozóig. A buszunk órájának kijelzője éppen 17:00 órát mutatott, amikor elindultunk.
Isten veled drága Firenze! Nagyon remélem, tartogatsz még számomra újabb csodákat, melyeket egy későbbi látogatás alkalmával majd megismerhetek!
A mai nap hátralévő részében egy igazi toszkán gazdaság meglátogatása volt a programunkban. Montecatini közelében, egy olajfa ültetvény tulajdonosához voltunk hivatalosak, olívaolaj és házi készítésű ételek kóstolására. A buszunk csak rövid ideig vitt minket a hegy oldalában, egy kitérőnél csinos kis “traktor” vezette szállító alkalmatosság várt a turistákra, ahol legalább ötven ember számára volt kényelmes hely kialakítva. Kalandos utazásunk fölfelé menet nem tűnt túl rövidnek, de visszafelé, néhány palack remek bor elfogyasztása után, már ugyan ez a távolság nagyon rövidnek tűnt. A családi vállalkozás mindent megtett azért, hogy remekül érezzük magunkat. Bőséges uzsonnával, toszkán specialitásokkal és remek borral fogadtak minket, hogy a mai egyébként is remekül sikerült napunk még kellemesebb élményekkel érjen véget.
Volterra
Mai kirándulásunkra esőben indultunk el a szállodából, de mire első állomásunkra, Volterrába érkeztünk, kisütött a nap, és estig ragyogó napsütésben tettük meg sétáinkat a gyönyörű toszkán dombokon épült városokban.
A hegytetőre épült város, régi etruszk központ volt, már a kőkorszak utolsó felében. Az itáliai félszigeten őslakosoknak számító nép rendkívül nagy kulturális örökséget hagyott maga után. Életvitelük, szokásaik, vallásuk és a társadalmi életben betöltött szerepük meghatározó volt az utókor számára, melyeknek nyomai föllelhetők Itália szerte. Volterrában található egy máig épségben maradt, használatban lévő körárkádos városkapu, az etruszkok idejéből, a Porta dell’Arco. A Guarnaci Etruszk Múzeum számtalan értékes emléket őriz. Többek közt a 600 halotti urnát, ami igen jellemző az etruszkok temetkezési szokásaira. Az eltemetett halandó sírja fölé olyan síremléket állítottak, ami az illető foglakozására utalt. A kifaragott emberalakok nagyságához képest a fej aránytalanul nagy, bár az arcvonások így jobban kivehetőek.
Volterra igen gazdag alabástrom lelőhelyekben. A városban számtalan kis kézműves műhelyt lehet találni, ahol a követ megmunkálják, kifaragják. A formák a leg változatosabb kivitelezésben készülnek, szinte az élet minden területéről. Az elkészített alabástrom tárgyakat szívesen vásárolják az itt megforduló turisták a világ minden tájáról.
Néhány évvel ezelőtt, – 1950-ben – egy városrendezés alkalmával gyönyörű régészeti lelet került elő a föld alól. Egy római kori színházra találtak. Teatro Romano.
Teatro Romano
Bár a feltárási munkálatok még mindig tartanak, a látnivaló így is hihetetlenül csodálatos.
Volterrában található az egyik legrégebben épült városháza, a tetején toronnyal, a Palazzo del Priori (1239). Homlokzatát, ahol a lőrések mellett három, gótikus stílusban épült ablaksor látható, della Robbia terracottái díszítik.
Volterra Palazzo del Priori
A Santa Maria Assunta. nevet viselő katedrális, mely a Piazza San Giovannin található, többek közt Benozzzo Gozzoli freskóit őrzi. A főhajó mennyezete kazettás, melyet 1581-ben alakítottak ki, a templom átépítésekor.
Volterra – katedrális
A katedrális mennyezete
Az épülethez tartozik még a szép harangtorony is, a nyolcszögletű keresztelő kápolna a templommal szemben látható.
A szűk utcák vaskos kőburkolatán különféle tengeri élőlények – csigák, kagylók, csikóhalak – testének nyomata látható, ezeket a köveket már a firenzei hódítók is koptatták. A máig jó állapotban megmaradt, középkori házak között sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha néhány évszázadot visszarepültünk volna az időben.
San Gimignano
Toszkána másik, dombokra épült, középkori hangulatot árasztó szépséges városkája San Gimignano,mely Gimignano püspökről lett elnevezve, aki Attila hunjaitól megvédte a várost. A 72 középkori toronyból mára csupán 13 maradt, melyeket annak idején a gazdag családok emeltek a város védelmében.
A busz parkolótól néhány száz méterre áll a városfal, melynek kapuján belépve már a történelmi városnegyedben találhatjuk magunkat. A sétáló utca hangos a városkapu fölött fészkelő madarak vijjogásától. A kissé meredek, a középkori házak falai között lévő szűk utca, zsúfolva van az év minden szakában a számtalan ide látogató turistával. De a mai napon mégis, mintha többen lennének, akik a Dóm tér felé igyekeznek. Hamarosan kiderül, mi vonzza a látogatókat, a város híresen szép történelmi épületein, látványosságain kívül is. A mai napon éppen vásárt tartanak San Gimignanoban. Minden olyan nevezetesebb tér, utca, árkád, lépcsősor, cisterna és épület, ami valamit is számít a város életében, és ami ide vonzza a világ végéről is a turistákat, felállított sátrak takarásában árválkodik. Alaposan megküzdünk a tömeg sodrásával, mire eljutunk a Dóm térre. Itt található a Collegiata Santa Assunta templom.
Számtalan híres festő faliképei díszítik a templom belsejét, többek közt Domenico Ghirlandaio gyönyörű freskója egy fiatal leányról, a város szentjéről Santa Fináról, mely a róla elnevezett kápolna falát díszíti. Szomorúan állapítjuk meg, hogy ma nincs szerencsénk. Mert épp, hogy a Dóm felső traktusáról tudunk egy fotót készíteni. Milyen rosszul járt az, aki ma először jár ezen a csodálatos, történelmi helyen. Milyen képet fog hazavinni magával, talán el sem hiszi, hogy ez nincs így minden nap, és ha másik napon érkezik ide, megismerhette volna a város igazi arculatát.
Szerencsére egy kicsit beljebb haladva a Dóm térről, már ritkul a tömeg. A Via Matteon végig haladva, kiérünk egy kedves kis térre, ahol a Chiesa del San Agostino található.
Dom San Agostino
San Agostino – chiostro
Homlokzatán napóra látható, belül Bennozzo Gozzoli San Agostinoról készült freskóival. A San Bartolo kápolnában található a quattrocento egy remekműve, a Maiano oltár.
San Gimignano híres bora a Vernacia nevű fehér bor. Gasztronómiai kínálata is változatos, a különféle szalámik, vaddisznó szalámi szarvasgombával, különféle sonkák, sajtok és tészták számtalan változata. Egy kis helyiségben a sétáló utcán éppen kóstolót és vásárt tartanak a különféle finomságokból. A helyi specialitás, a vaddisznó szalámi szarvasgombával apró kenyér falatkákon kerül kínálatra, aki arra jár, szívesen próbálja ki a finomságot. Közöttük jómagam is. Még soha nem ettem szarvasgombát, kíváncsi voltam, milyen is lehet az íze annak a gombának, melyért az éttermekben csillagászati árat kérnek mindenütt a világon. És valóban! Az íze remek, különleges! Mihez is hasonlítható leginkább? Talán …a szarvasgombához!
Sajnos, az a néhány óra, amit a találkozóig kaptunk, gyorsan eltelt. Még éppen annyi időnk maradt, hogy megvásároljunk egy tészta különlegességet, és néhány felvételt készítsünk a városkapu kijáratánál álló szép kis ivókútról. Ami azért érdekes, mert különféle apró hüllő – csiga, gyík – iszik éppen a kút vízéből, miközben a kút kávájáról egy kiterjesztett szárnyú sas figyeli őket. De persze, mindez bronzból kiöntve.
Állatos kút
Látkép San Gimignanoból
Siena
Sienaban éppen a legutolsó lovasverseny, a Palio győztesének megünneplésére készülnek. A városközpontba vezető meredek kis utcában már az esti ünnepségre díszítik fel a házakat, lampionokkal, képekkel, virágokkal, melynek közepén állítják majd fel a hosszú asztalokat, ahol díszhelyet kap a győztes, és természetesen a győztes ló is.
Sienának 17 városnegyede van. Ezekből a kerületekből állítják ki azokat a versenyzőket – minden kerületből egyet – akik részt vehetnek a versenyen. A verseny győztesét megünneplik, és egész évben kitüntető figyelemnek örvend, egészen a következő évben tartandó versenyig.
Részlet a Wikipédiából
“Hogy érthető legyen, mi mindent is jelent a Palio, a középkorba kell visszamenni. A “palio” szó jelentése: festett, vagy hímzett bársony-, illetve selyemkendő, amelyet a középkorban a lovagi torna győztese nyert el. Ezért a szó átvette a “verseny” jelentést, ami a magyar nyelvben is jelen van a “pálya” szóban. Magyarul eredetileg “pályadíj”-ként értették, ebből maradt meg a “pálya” “verseny” értelemben, majd jelentéstartalma bővült a “pálya helyé”-re is. Sienában a Palio az a többnyire festett selyemzászló, amelyet a Madonnának ajánlanak fel, és a verseny végén a győztes városnegyed kapja meg. A Palio jelenti ugyanakkor azt a versenyt is, amelyet kétszer egy évben: július 2-án, Sarlós Nagyboldogasszony napján, és augusztus 16-án, Mária Mennybevétele alkalmából futnak, mindig a Madonna tiszteletére, ekkor kapja meg a győztes városnegyed a Palio-t. Az eddigi jelentéseken túl azonban a Palio a sienaiak élete, a Város törvénye, amelynek szellemében élik az év 365 napját.“
Siena három dombon helyezkedik el, a toszkán régióban. 17 városnegyede (contrada) van, mindegyiket különleges név jelöli, ezek a következők: Sas,Hernyó, Csiga, Bagoly, Sárkány, Zsiráf, Tarajos sün, Egyszarvú, Farkas, Kagyló, Lúd,Hullám, Párduc, Erdő, Teknőc, Torony, Kosvölgye.
A városnegyedeket a hagyományaik kötik össze egymással. Minden évben számtalan társadalmi esemény szolgáltat okot a közös ünneplésre.
Az ókor óta Siena jelentősége vetekedett Firenzéével, de a változások ellenére, megmaradt középkori nagyvárosnak A város mai arculata már a XIII., XIV. században kialakult.
Művészete a XIII. században virágzásnak indult, melynek bizonyítékait a mai napig láthatjuk. A Santa Maria Assunta katedrálist Nicola és Giovanni Pisano kezdte építeni még a XII. században. A katedrális belsejében található szószék Nicolo Pisano műve.
Siena – katedrális
A gyönyörű homlokzat vetekszik az Orvietoban található gótikus Dóm homlokzatával, mely Arnolfo De Cambio csodálatos alkotása.
A Piazza del Campo, Siena főtere, Európa legnagyobb középkori tere. Itt található a Torre del Mangia, a Palazzo Publico.és a kagylóalakú tér északnyugati oldalán a Fontana Gaia.
Siena -Piazza del Campo
Fennállása óta számtalan bankárcsalád uralta a várost, mint például a Tolomeni, Piccolomini, Spannochi családok, és az ő nevükhöz fűződik az első utazási csekkek bevezetése. Milyen nagyszerű ötlet volt akkoriban, hogy az utazó kereskedők, akik például Londonban, vagy Párizsban vásárolták meg a szükséges árukat, nem vittek a veszélyes és hosszú utakon készpénzt magukkal, hanem csekkel fizethettek a megvásárolt árukért.
Elba
Piombinóból indulva, csodálatos kék ég alatt, a Ligur tenger gyönyörű azúrkék vízén haladva, egy óra alatt ért be velünk a komphajó Elbára, Portoferraio kikötőjébe. A buszunk is velünk együtt utazott a hajó gyomrában, és mire kiszálltunk a csoporttal a hajóból, már útra készen várt minket, hogy elvigyen Elba híres egykori lakójának, Napóleon nyári rezidenciájának megtekintésére.
Még idefelé jövet, az autóbuszon tudtuk meg az idegen vezetőnktől, hogy a mai napra egy meglepetést tartogat számunkra az utazási iroda. Mivel meglepetésről volt szó, csak a hajóból kiszállva tudtuk meg, hogy egy különlegességet is megnézünk a mai napon, Napóleon nyári rezidenciájának megtekintése után. Kíváncsian vártuk, mi is lesz ez a meglepetés.
Elba szigetén Napóleon nem tartózkodott túl hosszú ideig, mindössze 12 hónapig volt a sziget vendége. De ezen rövid idő alatt is számtalan fontos intézkedést hozott az itt lakók érdekében, valamint több olyan létesítményt hozott létre, melyek a mai napig jelen vannak a sziget életében. Itt tartózkodása idejére biztosítottak számára egy “nyári” és egy “téli” rezidenciát. A “nyári” rezidencia, az un. Villa San Martino, csodálatos fenyőkkel, pálmafákkal, buja növényzettel körülvett parkban áll.
Villa San Martino – Elba
Kilátás a villa teraszról
Az emeletes épület teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a tengeröbölre, a terasz mellvédjét két gyönyörű sas védi, Napóleon címerállata. (Mint tudjuk, Napóleon fiának beceneve volt, a “Sasfiók”.) A villa “Egyiptom szobájában” csodálatos papirusz sás bokrok láthatóak, ami azért is különleges, mert Európában ez a növény már kihalófélben van. Napóleon másik rezidenciája, a Villa Mulini, Portoferraioban található.
A Villa San Martino elhagyása után ismét buszra szálltunk, és tovább mentünk a legszebb elbai kikötő, Porto Azzurro felé, ahol az ígért utazási meglepetés várt ránk.
Porto Azzurro
A szigeten található “Ásványbánya és múzeum” meglátogatása. A déli egy órás pihenőt kihasználva, aki magával hozta az elbai kirándulásra a fürdőruháját is, ebéd helyett megmártózhatott a kellemes tengeröböl friss vízében. Bár az időjárás reggel még nem egyértelműen adta tudtunkra a mai fürdési lehetőséget, azért sokan jöttek úgy, hogy kipróbálják a tenger hűs vízének simogatását. De a beígért “meglepetés” után már nem maradt idő arra, hogy a fürdőruhákat megmártsuk a sós tengervízben. Sajnos! Így a toszkánai úti programok legmelegebb napján, az Elba szigeti kiránduláson, majdnem mindannyian “kinn maradtunk a vízből”!
Pisa
Első találkozásom Pisával még húsz évvel ezelőtt történt, amikor azon a bizonyos családi nyaraláson voltunk férjemmel, és lánykámmal Olaszországban. Előtte nem volt még fogalmam sem arról, milyen monumentális épületegyüttes áll majd előttem, amikor belépek Pisa városkapuján a “Csodák terére”! Itt valóban igaz az a mondás, hogy “Elállt a lélegzetem”, vagy, “Szinte földbe gyökerezett a lábam”! Ámulva néztem azt a csodát, ami már több évszázada várja és hívja a világ minden tájáról a turistákat, hogy részesei legyenek egy olyan élménynek, ami semmivel össze nem hasonlítható, csodálatos, lenyűgöző, szinte ember feletti alkotásai a művészek legkiválóbbjainak. Hogy ez a gyönyörű épület együttes, a Battistero, a Dom, a Ferde torony, ragyogó fehér márványtömbökből felépítve, már hihetetlen sok évszázad elteltével is ugyan olyan ragyogóan, fenségesen és tiszteletet parancsolóan állnak zsebkendőnyi területen, szinte egymás nagyszerűségében gyönyörködve, ez maga a csoda. Mert egyenként ezek az épületek csupán a művészek tehetségének nagyszerű bizonyítékai lennének. De így együtt, ez a három épület, ebből a perspektívából nézve egyetlen gyönyörű, szinte természet feletti alkotás, és méltán lehet a világörökség része.
Pisa – csodák tere
Mivel már korábbi látogatásaim során volt alkalmam belülről is megtekinteni – egyenként – ezeket a csodálatos épületeket, idei utazásomon Pisa Arno parti látványosságait is szerettem volna megismerni. Bár már korábban megvásároltam egy leporellot Pisáról, mégis elkerülte a figyelmemet egy gyönyörű kis épület a folyó partján. Chiesa del Santa Spina. Egy aprócska kis templom, csipkés tornyaival, gyönyörű szobrokkal a homlokzatán, bátran áll a folyó partján, szinte a folyó ölelésében. A “spina” elnevezés arra utal, hogy a hagyomány szerint itt található Jézus töviskoszorújából egy tüske, ami a templom ereklyéje. A templomot semmi sem választja el a víztől, csak a part mellvédje. Szinte hihetetlen, hogy a gyakori árvizek még épségben hagyták a kicsi épületet, vajon mi késztette arra az építőket anno, hogy a folyónak közvetlenül a partján építsék fel ezt a kedves kis gyöngyszemet.
Mai utunk során elhatároztam, hogy felkeresem ezt a kis templomot. Az oda vezető utat könnyen megtaláltam előzetes térkép tanulmányozás segítségével. Via Santa Maria. Csupán egy órára volt szükségem ahhoz, hogy kényelmesen sétálva, oda-vissza, – még egy kávézó látogatását is beleszámítva – tegyem meg a kitérőt. Még tizenöt perc sem telt el, és az utca végére érve, átellenben a folyó túl oldalán, ragyogó napsütésben várt rám a Santa Maria del Spina – felállványozott épülete.
Pisa Santa Maria del Spina
Santa Maria del Spina – állványok mögött
Ez az, amire egyáltalán nem számítottam. Csalódásom ellenére, valahol mégis boldog voltam, hogy az épület állagának megvédését beiktatta a város vezetősége! Az, hogy most csak így láthatom, nem rontotta el a kedvemet. Néhány száz méterrel távolabb, a hídon átkelve megközelítettem az épületet, és mindenféle szögből, elölről, oldalról, hátulról szemlélve örökítettem meg a képet magamnak, nem csupán a fényképezőgépem segítségével.
Az utcán visszafelé számtalan szép, több száz éves épület előtt elhaladva, időben visszaértem a megbeszélt találkozó helyére. A “Csodák tere”híres és különleges épületegyüttese – mint az év bármely szakában – hősiesen tűrte a turisták lelkesedését, természetesen én is újra megörökítettem fenséges látványukat.
Terveim kőzött szerepelt az is, hogy ismét meglátogatom a Campo Santot, a szent temetőt a tér oldalában. Belülről körbejárom majd a téglalap alakú épületet, megnézem a világhírű freskókat az épület falain. Ezek a freskók szinte csodával határos módon maradtak épségben a történelem viharában, és a mai napig elvarázsolják az ide látogatókat.
A Szent Föld elnevezést azért kapta a temető, mert a földet valóban a Szent Földről hozták bárkákon. Ide olyan gazdag polgárokat temettek csak, akik arra áhítoztak, hogy szent földben aludják örök álmukat. A monda szerint ez a föld megőrzi a halottak földi porhüvelyét, és nem porlad el a test, hanem megőrzi eredeti állapotát a halál után is.
De az idő rövidsége miatt sajnos a Campo Santo felkeresését el kellett halasztanom egy újabb városlátogatás idejére. A városkapun kilépve – mint minden eddigi utam végén, -lelkemben szilárd elhatározással engedtem el most is a jelen szépséges pillanatait arra gondolva, jövök én még a “Csodák terére”!
Lucca
Mai utazásunk következő állomása Lucca, a kedves kis középkori város, Pisatól kb. 20 kilométerre. A várost tekintélyes fal veszi körül, melynek tetején kerékpár és sétáló utat alakítottak ki. A városba érve először a San Martino katedrálist látogatjuk meg. Az épület homlokzatán kívülről Szent Márton szobra látható, amint a lován ülve, köpenyének fele darabját átnyújtja egy rászoruló szegény embernek.
Lucca – San Martino katedrális
A katedrálisban látható az a fehér márvány síremlék, melyet egy gazdag polgár állíttatott fiatalon elhunyt felesége emlékére. Ez Illaria sírja. A szűk kis utcákon tovább haladva látható az a torony, – Torre Guinigi – ami Lucca jelképévé vált az idők folyamán. Az épület tornyának tetején magasra nőtt fák láthatóak. Aki rászánja a fáradtságot és időt, hogy felmenjen a toronyba vezető lépcsőkön, az csodálatos panorámában gyönyörködhet a torony tetejéről.
Lucca – Guinigi torony
Lucca nevezetessége az Anfiteátrum tér, ahol a házak ovális alakban helyezkednek el, és számtalan kis étterem, kávézó, butik található bennük. Mivel éppen délidő van, mi is leülünk egy kis étterem teraszán, és olasz specialitásokat rendelünk magunknak. Luccában mindig nagy a turistaforgalom. Így csak éppen annyi időnk marad, hogy a kért fogásokat hamar elfogyasszuk, mert a helyünkre – amire mi is majd fél órát várakoztunk – újabb éhes turisták pályáznak.
Lucca Anfiteatrum tér
Számtalan nevezetessége mellett, melyeket sorra látogatunk a ránk szabott rövid idő alatt, Lucca arról is híres, hogy Olaszország és a világ egyik legnagyobb és legismertebb zeneszerzője, Giacomo Puccini itt született. Iskoláit itt járta, és a zenei tanulmányait is ebben a városban kezdte el, szintén híres zenész család gyermekeként. A szülői ház egy része, ahol özvegy édesanyja nevelte és taníttatta többi testvérével együtt, ma belülről csodálatosan rendbe hozva, múzeumként áll a turisták érdeklődésének középpontjában. Mai látogatásunk idején egy esti szabadtéri hangversenyre készülnek éppen. A teret, ahol Puccini szobra látható, színes szalag kordonok veszik körül, ahová a nézők számára fenntartott székeket rakják ki a rendezők. A látogatók kénytelenek egy kicsit messzebbről fényképezni a Mestert, a háta mögött álló szülői ház homlokzatát. Bár mai programunkban nem szerepelt a ház megtekintése belülről, a kapott szabad időnkben néhányan, mi Puccini rajongók, visszamegyünk a térre, és bemegyünk a múzeum épületébe. Egy igazi, kedves kis toszkán emeletes ház, Puccini zongorája, berendezési tárgyai, fonográf, képek a falon, megkopott fényű tükrök, ruhák, kabátok és cilinderek, egy balkon a belső udvarra, és számtalan kotta, partitúra. Miközben csendes áhítattal járjuk körbe a már látogatók számára átadott, hangulat világítású szobákat, Puccini híres operáinak betétdalai szólnak egy rejtett hangszóróból. Il Maestro ritorna a casa. Íme,”a Mester hazatért.”
Lucca Il Maestro
Torre del Lago
Még mindig Puccini nyomdokait követve, Torre del Lagoba vitt minket a buszunk, a nyári rezidenciának a megtekintésére. A Massaciuoli tó partján álló kis ház több éven keresztül adott otthont számtalan remekmű elkészülésének.
Torre del Lago – Massaciúccoli tó
Többek között itt készült el a “La Boheme” c. opera is. A legenda szerint Puccini éjjelente, nyitott ablaknál, a zongora mellett ülve szerezte legtöbb operájának a zenéjét, szövegét. Olykor egy-egy dalt saját maga énekelt el, miközben a falu lakói a ház körül csöndben gyülekeztek. Az ablak alatt ülve hallgatták a gyönyörű zeneszót, és a Mesterrel együtt énekelték sokszor, a már jól ismert dallamokat.
A ház szobáit körbejárva – szintén halk zeneszó mellett – megismertük egy láng elméjű zenész életének helyszínét. A képek a falon, a kitüntetések, a használati tárgyak, bútorok, a rajongók levelei, a számtalan elismerés a világ minden tájáról, mindez nagyszerű összhangban szenvedélyes vadász mivoltának tárgyi emlékeivel. Csupán a hangulatlámpa szakadozott papírernyője, a falitükrök megkopott fénye mutatta az idő múlását. Meghatódva álltunk a ház egyik szobájában berendezett kriptája előtt, ahol örök álmát alussza a világ legnagyobb zeneszerzőinek egyike, akinek zeneművei sok-sok gyönyörű pillanatot szereztek és szereznek ma is az opera kedvelőinek.
Ezekkel a szép képekkel a lelkünkben vettük az irányt újra Montecatini felé. Még egy esti meglepetés várt ránk a szállodában, házigazdáink igazi toszkán vacsorával fogadtak minket. Az első fogás után kialudt a villany, és a sötétségben a fehér szakácssapkás főszakács betolt a szerviz asztalon egy igazi sült malacot, szájában lángoló tűzijátékot tartva. A vendégek nagy taps kíséretében, meghatottan vették tudomásul vendégszerető gazdáik figyelmességét, ami egy igazán szép, szeptemberi utazás végére tett fel egy nagy, mosolygó pontot.
Másnap reggel mindenki kötelességtudóan ült fel a buszra, és szívében sok szép emlékkel, táskájában számtalan szuvenirrel gazdagodva gondolt a hosszú útra hazáig, de ami mindig a legszebb pillanat egy utazásban, a Hazatérés!
Próbáltam úgy megírni ezt a naplót, hogy mindenki számára, aki elolvassa, akkor is szemléltető legyen, ha még soha nem járt ezekben a csodálatos városokban, gyönyörű helyeken. Igyekeztem a látott műremekeket, épületeket, festményeket olyan részletességgel megközelíteni, hogy bárki számára elérhető legyen, akár az internet oldalainak segítségével is. De valójában ez akkor lenne igazán nagy élmény bárki számára, ha az olvasottakat személyesen, a helyszíneken járva tudná megismerni, az olaszok életfelfogását átélni. Szívemből kívánom, hogy így legyen.
Szabóné Antal Éva
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Olaszországról >>