Tarnai Péter: Néhány nap Tiranában – 2002 június
2002 júniusaban munka ügyben volt szerencsém Tiranában tölteni egy szűk hetet A munka mellett szerencsére maradt idő kicsit körülnézni a városban is, hadd osszam itt meg Veletek élményeimet.
A megérkezés Tiranába simán ment (repülővel Szlovéniából), bár a beléptetésnél akadt némi gond. Ugyanis nem volt vízumom. A előzetes ügyintézés, egyeztetés közben elakadt valahol a bürokráciában. Latba kellett vetni minden ismeretségünket és befolyásunkat, így 2 órás telefonálgatás, rohangálás után beengedtek azért az országba. A határőrök, amúgy igen segítőkészek és normálisak voltak velünk, semmi “énvagyokaVALAKIésmostjólmegszivatlakköccccsög” jelleg nem volt a stílusukban. Sőt, attól a határőr csajtól, aki tolmácsolt nekünk, kárpótlásul kaptunk még egy üveg konyakot is 🙂
Míg a senki földjén (vagyis a tranzit váróban) topogtunk, az váróterem reptér felöli oldalán megjelent egy falka kóbor kutya (úgy egy tucat), nyugodtan jöttek-mentek, szaglásztak, üzekedtek, ami épp jött! Mindezt a gurulóutaktól úgy bő 50m távolságra, ahol nem sokkal előtte még a mi gépünk csorgott befelé!!! Aki kicsit is ismerős a repülésbiztonságban, tudja, hogy máshol meg a legyeket is elhajtják a reptér környékéről, nehogy keresztezzék a repülők utját…
A helyi kísérőnk, tolmácsunk befurikázott minket hamar a félórányira lévő városba. Már maga az út megért egy misét! Kb. olyan volt, mint a filmeken, amikor a nyugati turista beül Egyiptomban vagy Bombayben egy taxiba 🙂 Előzés jobbról-balról, hatalmas forgalom a széles, de nagyon rossz utakon, közben folyamatosan nyomja mindenki a dudát, a rádióból meg vmi keleti zene szól…
Az út mellett (és igazából mindenhol) elképesztő mennyiségű szemét, gaz és nemtörődömség nyomai. A városon kívül autóroncs hegyek, városokon belül inkább építési törmelék és üres üdítős flakonok “díszítenek” mindent.
A panziónk egy teljesen új épület volt, kicsit még kiforratlan is. Függönyök még nem voltak, a WC-fürdőszoba egy 2×2 méteres helyiség, ahol a lefolyó középen van – zuhanyzáskor úszik az egész. Takarítás meg egyéb apróságok sem működtek még, de legalább vizünk mindig volt – az épület tartalék tartályainak köszönhetően. A tulaj egy 25 év körüli srác, szimpatikus, segítőkész és jól is beszélt angolul. Nehéz volt felfogni, hogy egy $180.000-os (!!!) panziót vezet. És nem azért ennyi, mert annyira igényes, hanem mert a környéken ilyen drágák voltak az ingatlanok. A szomszédság tele volt nagykövetségekkel, a város központjától 5 perc sétára, elég jó környéken. Helyi viszonylatban… Ez leginkább csak abban nyilvánult meg, hogy minden sarkon volt pár rendőr a követségek miatt és jobbára a közvilágítás is működött. Fél éve még nem nagyon volt az sem.
A követségek védelmén kívül nem látszik, hogy túl sok mindent csinálnának a zsaruk (legalábbis a közlekedésiek), mert az utakon káosz és anarchia van a köbön.
Pl.: a szélesebb egyirányú utca az jelenti, hogy kevesebben jönnek szembe Veled. Viccen kívül! Egyik délelőtt vagy egy órát töltöttem azzal, hogy szórakoztattam magam a forgalom figyelésével. Aki dudál annak van elsőbbsége.
Láttam akkora kátyúkat, hogy tengelytörést kapna bent minden normális autó – az ottani kocsik megszokhatták már…:) A járdákon minden 100 m-en számítani lehet lefedetlen aknafedélre (néha az úttesten is!!!), vagy ottfelejtett betontömbre, építési törmelékre, mi szem s szájnak ingere.
Az, hogy a motorosrendőrön kívül senkin sem láttam bukósisakot, csak első nap sokkolt (főleg abban a forgalomban!); de azon később is kiakadtam, hogy robogón a felnőtt + egy-két gyerek párosítás (szigorúan sisak nélkül!) teljesen hétköznapi és a rendőröknek a szeme sem rebben.
Ami még igazán szembetűnő volt, az az elképesztően sok Mercedes! Úgy 10 autóból 6 tuti az, és abból a 6-ból 5 is egy bizonyos, az ún. ‘zöldséges Merci’ (W123-as, nálunk is sok van, öreg roncsok, de nagyon bírják a gyűrődést!). A maradék meg majd` mind régebbi Golf. Állítólag ez a két típus esik szét a legkevésbé az ottani az utakon.
Jó-jó, ez kicsit ferdítés volt (a 6 Merci nem!), mert ott vannak még a luxusautók. Ennyi 10-15-20 milliós autót még az életben nem láttam egy helyen!!! Elég furán mutattak egy ennyire szegényes, lepusztult országban. Más kérdés, hogy egyikkel sem lehetne átlépni a határt, mert az összes (állítólag 90%-uk) lopott és nemzetközi körözés alatt állnak. Épp ezért viszont nagyon olcsók! 🙂 Úgy a normális ár 15-20%-at érik és van választék bőven. Van egy olyan német mondás, hogy menj nyaralni Albániába, a kocsid már amúgy is ott van! Nagyon úgy tűnt, hogy tényleg így működik a dolog…
Az időjárás a várakozásnak megfelelően meleg volt, egy nap volt némi futó zápor.
A telefon térerő fullon volt állandóan, két szolgáltató közül is lehetett választani. (Ehhez képest a pannonos operátor itthon azt mondta, hogy nem is fogom tudni használni ott a telefonom…)
Tirana (és az ország) lakosságának számáról csak becslések vannak, pontos adatok nincsenek. A forradalom (`97) előtt kb. 250.000-en éltek a fővárosban, most 800.000 – 1 millió körüli számokat hallottam. A belváros elég kicsi, úgy 1.5 x 1km-nyi területen fekszik.
Egy része tele van kormányzati, művelődési épületekkel. A leglátványosabb helyeken lévők persze gusztustalan szocreál stílusban. A ‘csúcs’ az ex-diktátor, Enver Hodzsa emlékére emelt múzeum, ami egy 3-4 emelet magasságú piramisszerű épület, mészkő borítással. Most egy rádió stúdió és egy Múmia Bár nevű internet kávézó van benne…:)
Ezzel szemben éktelenkedik két félkész toronyház (amúgy tele van az ország félkész, elhagyott épületekkel), amit az Al Kaida építtetett (?), de tavaly szept. 11-e után elhúztak/elzavarták őket és most az államé. Állítólag irodaház lesz, ha egyszer elkészül.
A belvárosban, ahol nincsenek állami hivatalok, követségek ott mindenhol kávézók, bárok, “etetőhelyek” vannak. Nagyjából olyan színvonalúak, mint idehaza. Van elegánsabb is, egyszerűbb is. És esténként az ÖSSZES tömve van. Teljesen olyan érzésem volt, mintha valahol az olasz vagy horvát tengerparton lettem volna, épp csak a tenger illata meg a német turisták hiányoztak :)))
Bárhol ha leült az ember, min. kétpercenként felbukkant egy-egy 10 év körüli kissrác cigit, mobil feltöltő kártyát, vagy vmi más telefon tartozékot árulva. Az utcán amúgy is minden sarkon árul vki cigit, rágót, hűtött üdítőt, chipszet egy kisasztalról, összetákolt bódéból vagy egy lerobbant furgonból.
Meglepetten tapasztaltam, hogy ezeknél az utcai árusoknál szinte sehol nem volt az árakban eltérés. Pl.: az Orbit rágó mindenhol 50 Lek (1 Lek = ~2 Ft), a hűtött másfél literes ásványvíz 60.-, egy doboz cigi 120-200.-, márkától függően.
A bárokban, éttermekben is mindenhol 150-200 Lek volt a 0.3-as sör – jobbára Amstel.
Az éttermi árak nem voltak rosszak, 400-500 Lekért már a nagyon jó éttermekben is lehetett kapni vmi jobb főételt. Megpróbáltam néhány utcai etetőhelyet is. Olyan ínycsiklandó illatú/kinézetű kajákat (törökös-görögös ételek) készítettek mindenhol, hogy nem lehetett kihagyni. 100-150 Lek-ért annyit adtak, hogy véletlenül sem tudtam volna megpróbálni vmi másikat is, pedig nagyon jól néztek ki :)))
Egyik nap meghívtak minket ebédre, egy a várostól 10-15km-re lévő út menti étterembe, amely híresen jó a húsételeiről. Kicsit később értünk oda, mint a társaság java, így már az asztalon volt az ebéd. Nem tudom volt-e választék, de mindenki előtt már egy hatalmas adag marha steak volt, középen közös tálakon szintén rengeteg görög saláta, sült krumpli és a tejföl-krémsajt határán lévő ízletes valami. Nem vagyok egy nagy steak rajongó, de nagyon finom volt! Maga az étterem is szép helyen épült: egy domboldalban, a teraszról pazar kilátással a völgy túloldalán futó kopár, sziklás hegyvonulatra.
Tiranában internet kávézóból meglepően sokat találtam és nem is kerültek igazán többe, mint nálunk (400-600Ft/óra), igaz szörnyű lassú volt néha a hálózat. Az adatátviteli sebesség, ha nem volt szerencséje az embernek, akkor akár 3byte/sec-ig (!!!) lemehetett!!!!!
Az egyéb árakról sajnos nem sok tapasztalatot sikerült beszerezni, de amiket láttam, azok a mi árainkkal kb. egy szinten voltak. Egyedül a gázolaj ami vérlázítóan olcsó (60 Lek), ennek megfelelően is az autók 95%-a dízel üzemű. A benzin 100-110 Lek.
A bérekről csak 2 példát hallottam, így nehéz pontos következtetést levonni. Ezt dollárban számolta mindenki. Tanár: $300, középvezető (2 diplomával, PhD-vel): $700-1000… Kicsit leesett az állam. Nem tudom mennyire általános ez, de az országon nem sok látszata volt ilyen normális béreknek. (A luxusautókat leszámítva:) ) Gyanítom persze azért nem, mert az hozzáállás kérdése, hogy mennyire tartom rendben, tisztán a közvetlen környezetemet, nem pedig pénzkérdés…
Az emberek egy részének arcvonásai nagyjából olyanok mint amilyenekkel Horvátországban is találkozni: délies. A másik jelentős részük pedig teljesen “semmi különös”, ha idehaza jönnének velem szembe az utcán, eszembe nem jutna, hogy külföldiek. Mint ahogy azt sem mondtam volna meg a látottak alapján, hogy a lakosság 61%-a mohamedán. Az 5 nap alatt összesen két nőt láttam kicsit is hagyományos öltözetben (nem csador!!!), de ilyet bármelyik németországi török negyedben is láttam volna.
Az idősebbeken azért látszik, hogy nem olyan könnyű az élet errefelé. Egyik nap bemutattak minket egy 41 éves röplabdaedző fickónak – sportos életmód ugye. Háááát, nem nézett ki sokkal rosszabbul, mint Édesapám a maga 68 évével…
De ahhoz képest, hogy tuti nincs nagy habzsi-dőzsi, az emberek (főleg a fiatalabbak) jól öltözöttek. Mondjuk, mint mifelénk, csak kicsit konzervatívabban. Miniszoknyát, kivillanó hasat nem nagyon láttam. De a dekoltázsok jók voltak…! 🙂
Az angol nyelvvel jobbára el lehetett boldogulni. Az éttermekben egy-egy ember azért mindenhol bírta, hacsak egy kicsit is. Albániában az olasz a fő idegen nyelv.
Az emberek mindenhol kedvesek, barátságosak voltak velünk. Akiknek nem volt érdeke jóban lenni velünk, azok is.:)
Persze mikor az utcán kiszúrták, hogy külföldiek vagyunk (nem volt nehéz, a szőke hajammal, angolul beszélgetve…), akkor mindjárt jöttek a koldusok is, akiket (tisztelet a kivételnek), jó fenntartásokkal fogadni, mert úgy átvágják a embert a visszahajtott lábszárral, stb., ahogy a nagykönyvben megvan írva!
Ami meg letagadhatatlan, az a balkáni virtus. Lásd még: közlekedés. Vagy: ha egy nő férfival jelenik meg az utcán, akkor egy futó pillantásnál többet nem tanácsos a nőre vetni, mert könnyen bajba kerülhet a férfi ember. Már csak azért is, mert az emberek 80-90%-a fegyvert hord magánál (forrás: egy Tiranában élő kanadai DJ). Ez a DJ elvitt minket megmutatni a discót ahol melózik, – csak “száraz edzés volt”: hétköznap, dél felé. A bejáratnál fémkeresők, a ruhatár mellett a falon végig zárható fémkazetták a fegyverek számára…
Van olyan hagyomány is, miszerint a vendég a házigazda oltalma alatt áll. Oly mértékben, hogyha a vendég meghal vmi autóbaleset vagy gyilkosság által, akkor a házigazdának joga (nem törvényi…) és kötelessége elégtételt venni az elkövetőn. Még mi is, akik ugyan fizettünk a szállásért, tehát nem ‘igazi’ vendégek voltunk, mégis számíthattunk volna vendéglátónk segítségére, ha ‘bajba’ kerülünk.
Egy valamit hiányoltam igazán, a bunkereket. Az országban a múlt rendszerben elképesztően sok légvédelmi bunkert építettek. Javarészük a felszín fölötti ~3m átmérőjű beton kupola. Állítólag 3 lakosra jutott egy ilyen!!! Vannak nagyobbak is, amikbe harckocsikat is el lehetett már rejteni. Hogy egyet sem láttam ilyet a fővarosban, – rendben van, elbontották, egyebek. De hogy mikor vidékre mentünk, akkor is csak messziről láttam egyet, egy kert végében, az bosszantó volt! :))) Mintha Londonban nem láttam volna emeletes buszt… :)))
Tarnai Péter
A szerző írásai Az Útikalauzban
Tarnai Péter: Maya Riviéra, Chichen Itza, Tulum, Cobaban, Isla Mujeres, Cacun – Mexikó – 2004
Tarnai Péter: Néhány nap Tiranában – 2002
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu