Tomkiss Tamás: Montenegrói nyaralás bosznia-hercegovinai és horvátországi kitérővel – 2007

Tomkiss Tamás: Montenegrói nyaralás bosznia-hercegovinai és horvátországi kitérőkkel – Herceg Novi, Budva, Kotor, Mostar, Dubrovnik, Cavtat – 2007. június

Egy újabb alapmű sok hasznos információval az utazásról és néhány kedvelt üdülőhelyről – jó képekkel

Mivel az utikalauz.hu kitűnő segédanyagokkal szolgál utazásainkhoz, elhatároztuk, hogy idei montenegrói utunkról mi is beszámolót készítünk, hátha segíthetünk vele valakinek. Magáról az útról vezettünk egy egyszerű táblázatos útinaplót, távolságokkal és időkkel, amelyet a Google Earth útvonaltervezője (nagyon ajánlom), az internetről letölthető Beograd–Budva szerb tévés autós videonaplók, illetve Szekeres István Stevie kitűnően használható leírása alapján készítettem elő. Az előzetes tervek 5 km-es pontossággal bejöttek. Időben nem egészen, de ez mindig benne van a pakliban. Az alábbi leírás félszáraz autós útleírásokból és szubjektívebb helyszíni élménybeszámolókból áll.

Idén negyedik alkalommal választottuk Montenegrót nyaralási úticélként (Réka harmadszor járt ott). Első két alkalommal (2001, 2002) szintén Szerbián keresztül autóval, de utasként, 2005-ben pedig vonattal utaztunk a Szabadka–Bar vonalon. A korábbi utazások alkalmával mindig gondot okozott a helyi közlekedés, a másoktól való függés, hiszen rengeteg látnivalót szerettünk volna felkeresni. Azóta lett saját autó, így idén először szabadon tervezgethettünk. Majdnem minden bele is fért az időnkbe – legalábbis az idei tervek közül, hiszen még minimum 5 évig marad épp elég új látnivaló Montenegróban és a környékén.
Mint mindig, most is Herceg Noviban (régi velencei nevén: Castel Nuovo), ebben a Kotori-öböl bejáratánál, a horvát határ közelében fekvő, nagyon szép és nagy történelmi és turisztikai múltú városban volt a szállásunk, jól bevált helyen. Idén kettőnkön kívül 7 magyar társaságában nyaraltunk, akik más-más módon, 1-2 nap eltéréssel jutottak el a célállomásra (ketten utánfutóval hajót vontatva szintén Szerbián keresztül, ketten motorral Horvátországon keresztül, hárman pedig repülővel, Dubrovnikig).

Utazás odafelé

(Összesen 19,5 óra alatt értünk a célállomásra, alvás nélkül, kb. 6-7 megállással. A később ismertetett budvai káosz nélkül az út maximum 18 óra lett volna.) Indulás jún. 14-én 20.15-kor Budapestről (kb. az M3–Hungária krt. kereszteződéstől). Végig a Hungária körgyűrűn, át az M5-re, és döngetés a határig (180 km). Átkelés 22.06-kor (szinte semmi várakozás).
Itt az a kellemetlen meglepetés ért bennünket, hogy a határ szerb oldalán bár van pénzváltó, forintról nem lehet dinárt váltani, csak euróról. A pénzváltó (magyar) személyzete készséges volt, és elirányítottak bennünket Horgosra (Horgoš) (kb. 10 km kitérő oda-vissza az autóútról), ahol a körforgalom előtt a „Box” nevű éjjelnappali boltban és egyben pénzváltóban 3,25-ös árfolyamon váltottunk dinárt autópályadíjakra és tankolásra. Vissza az autóútra, és irány Újvidék (Novi Sad), majd Belgrád, fizetős utakon.
Újvidékig nagy csalódást okozó „autóút” (tkp. egy félig kész autópálya egyik iránya), 100 km-es haladási lehetőséggel, állítólag sok radarral, sok sebességkorlátozással, a 400 dináros útdíjhoz képest gyenge útminőséggel. Újvidék előtt van a díjfizető kapu. Belgrádig már „rendes” autópálya van, szintén 400 dinárért. Ám a Belgrád felé vezető pályát szakaszosan felújítják, és (ha jól emlékszem) kétszer is átterelik a forgalmat a szembejövő sávokba (kb. 10–10 km hosszan), ahol 1–1 terelőbóják közé szorított sávban haladhat a két irány, előzni tilos táblák között és 60 km-es korlátozással. Ez a legtöbb szerbet nem zavarja, és 100-zal hajt, a lassabban haladókat élénk dudálással ösztökélve. Mivel hely az előzésre nincs, láttunk olyat is, hogy valaki átszlalomozott a bóják között a szembejövő sávba, majdnem frontális karambol lett az eredménye. Mi nem akartunk kockáztatni egy rendőrségi büntetést a sebességtúllépés miatt, ám, mint később is számos esetben „kötelező” volt, kénytelenek voltunk alkalmazkodni a sor sebességéhez. Szerencsére egyetlen alkalommal sem büntettek meg/állítottak le rendőrök a 2 hét alatt, pedig 4 külföldi országban is jártunk, és mindenhol sok radarozó rendőrt láttunk.
Belgrád előtt tankoltunk először, OMV-kútnál (81,5 dinár volt a 95-ös ólommentes – szerbül BMB jelölésű – benzin). (A Renault Twingo eleve keveset fogyaszt, ám – a sok klímahasználat és a kirándulásaink során sokszor 1+4 utas ellenére – mostani utunk során különösen jó fogyasztást produkált.)
Belgrádhoz 365 km után értünk 0.57-kor. Rátérés a Zagreb–Niš autópályára Niš irányába. Jó sokáig kell egyenesen haladni a központ felé, majd a Száva-híd után közvetlenül, a Čačak-táblát követve, letérés jobbra. Ekkor 01.17 volt az idő, és a km-számláló 373-at mutatott. A továbbiakban lanyha éjszakai forgalom mellett, de sok radarozó rendőrrel kísérve Čačak felé haladtunk (Szerbiában az autósok általában fénykürttel figyelmeztetik egymást a mérésre). Rengeteg település, sok sebességkorlátozás, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy hol van a korlátozás vége. Az biztos, hogy nem a következő kereszteződésnél. Feloldó tábla hol van, hol nincs, valamikor 10 km után van. A települések vége sok helyen nincs táblával jelezve. Megdöbbentően sok elütött állatot láttunk az éjszakai utakon, kutyát, macskát, rókát, sünt stb. Mi szerencsére nem járultunk hozzá a gyászos „listához”.
501 km után, 03.10-kor, az első komolyabb hágó tetején, a „Rudnički Breg” nevű étteremnél álltunk meg először kávézni (ezt a helyet az említett „Beograd–Budva útifilm” is ajánlotta). Szolid árak, udvarias kiszolgálás, balkáni („pottyantós”) wc. Sok autós áll meg itt pihenni.

A kocsiban még néhány hazai szendvics, majd még egy kávé a termoszból, és indulás tovább (kb. 35 percet álltunk). 529 km-nél, 04.16-kor körforgalom, letérés Čačak felé. Kezd pirkadni. Čačakon áthaladva, 547 km-nél (04.37) találjuk a nagy víztározót (nagyon szép környék). Užice környékén kezdődnek a komolyabb hegyek, sok alagúttal. Užicét 05.22-kor érjük el, 591 km után. Innentől kezdődik a gyönyörű és magas Zlatibor-hegység. Zlatibor falu: 616 km, 05.50. A Zlatarsko jezerót (Arany-tó) 650 km után, 06.25-kor értük el. Itt megálló az étterem-motelnél, és gyönyörködés a reggeli ködpamacsokkal borított tóban a kis szigettel. Árak szolidak, kiszolgálás kitűnő, vécé EU-szabvány. Kb. 25 perc után indulás tovább. A táj itt is és (Užicétől szinte a végállomásig – városok környékét kivéve) folyamatosan gyönyörű, ősi, méregzöld lucfenyvesekkel, lélegzetelállító szurdokokkal, kanyonokkal, kristálytiszta, smaragdzöld folyókkal–patakokkal. Nova Varošt 07.05-kor érjük el, 657 km után.

Prijepoljénél (674 km, 07.25) tankolunk (JP-kút, azaz Jugo Petrol), bár még jócskán van benzin, de nem vagyunk benne biztosak, hogy még Szerbiában tudunk-e ólommentest vételezni a montenegrói árnál olcsóbban. Pedig tudtunk volna Brodarevónál, a határ előtti utolsó településnél is (708 km, 08.10) (igazi moszlim városka, kaotikus közlekedéssel), ahol egyébként sok pénzváltó is üzemel, gondolom euró–dinár-váltásra szakosodva.
A szerb határt 719 km-nél érjük el 08.25-kor. A határőr meg sem állít. 15 km-en keresztül kanyargás a montenegrói határ felé, a lenyűgözően szép Lim-kanyonban, áthaladva pl. a híres hármas alagúton (a Morača-kanyon szépségével vetekszik a határvidék). 724 km-nél, 08.34-kor érünk Montenegró határához. Óriási kamionsor, ezt a záróvonalon átlépve, lassan haladva kikerüljük (mint mindenki). A határon elkérik a kocsi forgalmiját is, de 3-4 percnél nem kell többet várakozni.
Bijelo Poljét, az első montenegrói várost 739 km-nél érjük el. A főleg moszlim lakosságú település közlekedésileg maga a káosz, mindenki az úton, ember és állat egyaránt, senki sem indexel, senki sem ad elsőbbséget, rengeteg a taxi, a kamion a kereszteződésben parkol, a busz ott fordul meg, ahol nem fér el stb. Podgorica felé kell jobbra fordulni egy táblánál, a központban. A város után pár km-rel figyelni kell nagyon, mert egy benzinkútnál van egy stoptábla a főúton, a balról bejövő kis mellékútnak van elsőbbsége, és egy rendőr mindig ott figyel.

766-km-nél, 09.25-kor jön Mojkovac, vagy ahogy elneveztük, a „Szörpváros”. (Az út mentén mindenhol szok-, lekvár- és gyümölcsárusok, egész nap a tűző napon is, beláthatatlan kanyar mentén, emelkedő közepén stb. Fura üzletpolitika, és szomorú szegénység.) Jön a „Betonska galerija”, egy félig nyitott betonalagút. Kolašin (789 km, 10.20) után nem sokkal, a Morača-kanyon előtt állunk meg először Montenegróban kávézni, a Tara-folyó mellett. (Kb. 40 eurócent volt a kávé.) Innen kezdődik a fenséges és lenyűgöző Morača-kanyon. Egyszerűbben fogalmazva: beszarás, olyan szép, pedig negyedszerre látom. Igaz, most inkább az útra kell figyelni, mert minduntalan előznek az előzni tilosnál, a záróvonalon keresztül, és egyáltalán, majd’ minden szabályt folyamatosan megszegnek. Több alagút-felújítást is érintünk, ahol szemaforral irányítják a forgalmat, ám szerencsénk van, és a legtöbb helyen éppen zöldet kapunk. Próbálunk fényképezni a mozgó kocsiból, de a kanyonhoz több nap kellene, gyalogosan, és különben sem képes a fotó visszaadni semmit.

Podgoricát, a fővárost a 857. km-nél érjük el 11.50-kor. (Itt jegyzem meg, hogy főleg Szerbiában, de Montenegróban is, a táblák feliratozásában nagyfokú következetlenség van: hol cirillel, hol latinnal, hol vegyesen írják a tudnivalókat, ráadásul a múlt és jelen is összekavarodik: pl. Podgorica több helyen Titograd néven szerepel még, esetenként cirillel.) Ekkorra már durva forróság van.
A városi közlekedés pontosan olyan, mint amit az elpuhult közép-európai „balkáninak” nevezne. Mentségére szolgáljon, hogy ez tényleg a Balkán szíve. Csakis arrogáns céltudatossággal lehet előretörni, záróvonalak, tiltó táblák, piros lámpák ellenére a déli csúcsforgalomban, 360 fokban figyelve minden potenciális közlekedési támadásra. A duda a legfontosabb jelzőeszköz.
A Cetinje-táblákat követve kijutunk a városból, és viszonylag jó tempóban haladunk a kocsisorban. Amikor az út véget ér (vagy jobbra, vagy balra, jól látható tábla nélkül), balra kell fordulni Budva felé (898 km, 12.43). Innen fel a hágóra, és hajtűkanyaros, csodaszép kilátást nyújtó szerpentineken leereszkedni a tengerpartra. Mi kifogtunk egy teherautót, amin egy hatalmas, gyökeres, élő fát szállítottak, amelynek koronája veszélyesen megközelítette egyes alagutak mennyezetét.
Budvába 13.20 körül értünk le (925 km). Itt kezdődött egy olyan rémálom, amely 1 nappal később már nem érintett volna: a budvai főút átépítése, körforgalmas csomóponttal (mi azt hittük, netes hivatalos források alapján, hogy ezen a napon már át lesz adva): majd’ 2 óra veszteglés/kóválygás Budvában. (Rövidre fogva: több ezer autó kavargása táblák, rendőri segítség nélkül [illetve volt 1-2 rendőr, de ők inkább hátráltattak mindent], egy egyébként is dugig betelt városban. A Kotori-öböl felé vezető irány nemes egyszerűséggel le volt zárva, mindenféle alternatíva nélkül. Senki sem ismerte a körforgalomba való behajtás szabályait. Senki sem tudta, hogy merre kell tovább haladni. Senki sem adott elsőbbséget senkinek. Mindeközben gigantikus dömperek és markolók szlalomoztak a padka és középső járdaszigetek között, milliméterekre az autóktól. Az egész várost vastag fekete szmog ülte meg, szerintem az élővilág fele maradandó károsodást szenvedett ezen a napon.
Később több napig olyan visszatérő érzésem volt, hogy ha egy helyi busz, és később egy macedón autó nem enged be a másik sorba, örökké a dugóban vesztegelnénk. Az egész városban talpalatnyi parkolóhely sem akadt, és a lehetetlenül szűk mellékutcákban a parkoló autóktól 1 irányba elhaladni is kész istenkísértés volt a szűk hely és a szembejövő autós arrogancia miatt.
A 35 fokos tűző nap és a 18-19 órás vezetés után reménytelennek tűnő helyzetből egy megérzés segített ki: egy kotori rendszámú lepukkant Zastavára tapadva, kicselezve a tiltó rendőrt, záróvonalon tökéletesen és tartósan átlépve, a szembejövő sávban kijutottunk Budvából, Tivat irányába. Bár számos füstölgő, felforró autót láttunk, mi baj nélkül megúsztuk. Egyetlen karcolás nélkül.

A Lepetani–Kamenari-kompig kész kéjutazás volt utunk, néhányszor kellett csak fékezni index és életösztön nélkül kihajtó és leforduló autók miatt. A komp (955 km, 15.10) gyorsan átvitt (4 euró), és innentől (sok sebességkorlátozással) simán megérkeztünk Herceg Noviba, házigazdáinkhoz (975 km, 15.35). A kocsiban még 10 percig emésztettem magamban a mögöttünk álló napot és ezer kilométert, majd elfoglaltuk szállásunkat. (Itt jegyzem meg, hogy régi ismerősként üdvözöltek bennünket házi rakijával [pálinka], naspolyalikőrrel, továbbá rakijában eltett naspolyával, amelyek elfogadása kötelező, ám egy alvás nélkül átvezetett éjszaka és nap után nagyon hatásosak. Kibírtuk baj nélkül, sőt, még éjfélig jól tartottuk magunkat a tengerparti éttermekben/kávézókban.

Az utak minősége: Dél-Szerbiában meglepően sok szépen felújított hegyi útszakasz van, kapaszkodósávokkal, kitűnő felülettel. Az útburkolat minősége általában tűrhető mindenütt, Montenegróban is. Helyenként a sziklás hegyoldalakról az útra esett kisebb kövek kikerülésére, illetve a rossz minőségű padkára kell figyelni.

Montenegrói tengerpart

Csodaszép ország. A közlekedőktől eltekintve nagyon kedves, vendégszerető, kulturáltan és tisztességesen vendégül látó emberek lakják (bár biztos forrásból tudjuk, hogy 76 éves, reszketeg, történész professzor vendéglátónk is igen kegyetlenül vezet). A horvátországiakhoz képest jelentősen kedvezőbb árakkal, ám kifogástalan szolgáltatásokkal, nagyon jó ételekkel és italokkal, ezekhez méltó kiszolgálással bíró vendéglátóhelyek tömkelegével.
Egyre több helyen angolul is beszélnek/feliratoznak. Fura módon a régi jugó hagyományokkal ellentétben inkább az angolra gyúrnak, másodsorban az olaszra és a franciára, és csak ezek után jön a német. Illetve: új kihívás a szerb(horvát) nyelvhez (pláne cirill változatban) oly közel álló orosz. Ugyanis, miként a hírekből is tudni lehet, az oroszok kezdik nagyon felfedezni Montenegrót, mind turisztikai, mind befektetési értelemben. Herceg Noviban már „Russzkij Dom”, orosz információs központ is van, de a helyi rádiókban hallottunk orosz nyelvű reklámokat is. A hírek szerint a tivati repülőteret (Kotori-öböl) idén nyáron teljesen lefoglalják az orosz (és skandináv) chartergépek. Igen, a skandinávok (főleg norvégok és svédek) is megszállják az országot: rengeteg étteremben már nagy skandináv zászlókkal kedveskednek az északi vendégeknek. Sőt: norvég autókonvojt is volt szerencsénk látni. (Moszkvai rendszámú Minit is.) Azért az évről évre szaporodó magyar turistákra is számítanak: idén először találtunk olyan ingyenes színes turisztikai prospektust (Herceg Noviról), amelyben 9 másik nyelv mellett magyarul is szerepelnek a tudnivalók (igaz, hibáktól hemzsegő fordításban). Egy igalói étteremben pedig a pincér magyarul köszönt. Az étlapok a legtöbb helyen már többnyelvűek.
Ami magyarként a legfurább volt: mindenhol, a legutolsó diszkonttól a legjobb étteremig, nagyon tisztességesen, becsületesen számláztak. Mindenhol halálpontos számlákat állítanak ki, egy átmulatott este után is, már az első rendeléstől mindig kihozzák a gépi blokkot a hamutartó alá (ez egyébként a most látogatott többi volt jugó-országra is igaz), és ha véletlenül többet adsz, akkor pontosan visszaadnak (eurócentek esetében a saját kárukra kerekítve, hiszen saját pénzverde híján aprópénzből hiány van). A borravalót nem várják el, de nagyon megköszönik. Irreálisan jónak éreztük a közbiztonságot: minden autó letekert ablakkal parkol, az emberek otthagyják a parton a táskájukat, miközben fürdenek a tengerben. Valahogy vigyáznak a közbiztonságra, a jó hírükre a parton, és tisztelik a törvényeket. Hihetetlen, de egyelőre igaz. (Nyilván vannak kivételek.)
Herceg Novi nagyon szép város. Egyedülálló klimatikus viszonyainak köszönhetően igen buja vegetációja van. A világ tengereit járó ősöknek hála számos egzotikus fajjal gazdagodott a flóra, és mára évszázados pálmafák, narancsfélék, mimózák stb. árnyékolják a mindenhol gondosan ápolt kerteket. Tényleg elképesztő a növények sokasága és szépsége a közvetlenül a parttól felfutó hegyoldalra épült, lépcsős/sikátoros városban. (Nemhiába a „lépcsők és virágok városa”; egyébként nem kis döbbenettel olvastuk egy helyi lapban, hogy hamarosan biciklis rendőröket készülnek bevetni – kíváncsian várjuk, hogy boldogulnak majd a lépcsőkkel…) Mivel a város egybeépült Igalóval, a másik patinás üdülőhellyel, a tengerpartot legalább 10 km hosszan vendéglátó- és szórakozóhelyek kísérik. Mindenféle igényre szakosodva.

Mi legjobban a kikötőtől balra eső plázst kedveltük, közvetlenül az óváros alatt. Innen könnyű volt feljutni az óváros főterére, a „Capuccino” nevű kávézóba esténként, ahol a legjobb a kilátás, 1 euró a sör, 1,8 az ice coffee, és szolidáris a pincérnő stb. Az asztal mellől, az őrült, de nagyon hangulatos harangrángatás után, esti látnivalóként hol a Sv. Arhandjela Mihaila templom pópájának „matinéműsorát”, hol pedig pravoszláv vegyes kórusok koncertjét élveztük. Az időjárás egyébként végig forró volt (32–36 fok), magas páratartalommal, a tenger pedig kissé túl meleg (25–28 fok). (A magyar tulajdonú, patinás, 4 csillagos Hunguest Hotel Sun Resort kertjében van egy a parti sétányról is látható fényújság, ahol kiírják több nyelven, magyarul is az aktuális időjárási adatokat.) Horvátországhoz képest valóban több a szemét a partokon, de a szezon beindulásával egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a takarításra. Herceg Noviban is beindult a szelektív hulladékgyűjtés, rengeteg színes konténer van városszerte.
Herceg Novi nagyon jó hely. (Kötelező látnivalók: Savina-kolostor, Španjola-erőd.)

Árak

Herceg Noviban néhány ár (2007. június)

Bolt, szupermarket:
2 literes Nikšičko Pivo („a montenegrói sör”): 1,3 E
Borok: 1,2-től
Ásványvizek (1,5 l): 0,4-től
Burek pékségekben: 1 E
1 kg sütni való csevap, pljeszkavica, kolbász: 5 E
Njeguši pršut (a híres montenegrói sonka): 8–16 E/kg (csontos, csont nélküli, bőrös, bőr nélküli, szeletelt stb. változatok)
Tejtermék, zöldség-gyümölcs: 10–20%-kal drágább, mint itthon.
Cigi: 0,5–1,5 (Gauloises: 1 E!!!)

Part menti kávézók, éttermek:
Üveges sör (0,5 l.): 1–1,2 E
Csapolt sör (0,5 l.): 1–1,5 E
Kávé: 0,5-től
Üdítők: 1,2
Ice Coffee: 1,8-tól
Hamburger: 1,5
Palacsinta (óriás): 1
Fagyi 1 gombóc (sladoled, 1 kugla): 40 cent
Girice (apró sült halak): 1
Csevap és hasonlók: 3,5–4,5
Levesek: 1,5–2
Pasulj (cseréptálban főtt babétel): 2
Karađorđeva snicla (helyi specialitás, kajmakos töltött hústekercs rántva, sok zöldséggel): 8 E
Halételek: 5-től (pl. „punjene lignje”, azaz langusztával töltött kalmár: 7,5; „pohovane lignje” – rántott kalmár: 7)

Egész napos hajókirándulás a Kotori-öbölben, étel-italkóstolóval: 15 E (plakátokon láttuk);
Ostrogi kolostorhoz túra klímás busszal: 15 E
Képeslap: 20 cent, bélyeg: 60 cent

Összességében az árakról: vagy olcsóbbak, mint itthon, vagy hasonlóak az itthoniakhoz. Mindenképpen „nagyobb drágaságra” számítottunk.
Budvában az óvárosban és a környékén kb. 30–50%-kal drágább majdnem minden, mint HN-ban (pl. palacsinta 1,5; ice coffee 2,8). Kotorban is. Az üdítő viszont mindenhol borzasztóan drága (2 nyomorult deci többe kerül, mint egy korsó sör), itt meg egyenesen az eget verdeste.
A Herceg Novival egybenőtt Igalóban viszont kissé még olcsóbbak a dolgok. Persze helye válogatja. Cetinjében, a Lovćenen szintén alacsonyabbak az árak, nem beszélve a turisztikailag hátrányosabb régiókról. (Továbbra is sok hamis cd-t, dvd-t, szoftvert árusító hely van.)

A 95-ös ólommentes benzin mindenhol 1,15 E volt.

A szállás magánháznál 8 E/fő/éj volt (előszezoni ár), júliustól aug. végéig 10 euróra nő. (Ez az ár bruttó: vagy tartalmazta az idegenforgalmi adót, vagy egyszerűen nem foglalkoztak utóbbival.)

Kirándulások

Kotort (velencei nevén Cattarót) mindig látni kell. Világörökség része, de azért jó hely. Dubrovniknál még mindig 50%-kal olcsóbb. Csakhogy itt még őslakosok is élnek az óvárosban. Csodaszép és csodaeredeti sikátoros történelem.
Aki eljut oda, mindenképpen másszon fel a meredek hegyoldalon végigfutó Sv. Ivan-erődbe: elképesztő kilátás lesz a jutalma az óvárosra és a Kotori-öbölre. (Kötelező látnivaló: Tengerészeti Múzeum.)
Maga az út is felejthetetlen élmény, végig az öböl mentén, elképesztő kilátással. Visszafelé Perastban is újra megálltunk: a középkori, szintén fantasztikusan eredeti tengerészvároska a Kotori-öböl legszebb pontján fekszik, a két mesebeli kis szigettel szemben. Itt úszkálni feledhetetlen élmény. (Kötelező látnivaló itt is a Múzeum.)

Mivel unokatestvérem (aki hosszú évek óta törzsvendég e tájon, vele jöttünk először is ide) hozta tiszai hajóját (flipper típusú motorcsónak), idén is volt lehetőségünk egy kis tengerjárásra. (Egyébként rengeteg 5–10–15 eurós ajánlat van a helyi hajósoknál és irodáknál különböző látnivalók tengeri megközelítésére.) Megnéztük pl. a fantasztikus Kék-barlangot (Plava Špilja) (fluoreszkáló vizű cseppkőbarlang a vad tengerparton, fent szálló denevérekkel), ahol komoly élmény fürödni/búvárkodni. Vagy a szintén kristálytiszta vizű Žanjice beach-et, ahol éppen egy frissen kifogott, 2 m-nél nagyobb kardhalat lógattak ki egy vendéglő elé (megkóstolni már nem volt időnk). Vagy a „Robinson-beach-et” (Dobreč), ahol egy vajdasági házaspár is dolgozik (és magyar nyelvű újságok után sóvárognak).
(Ott tartózkodásunk alatt fogták ki Herceg Novi mellett a nagy kék cápát, ám mi szerencsétlenül mégis lemaradtunk róla: pedig csak 6 euró volt egy adag a Kantula étteremben.)

Kibővült társaságunkkal elmentünk autóval a Lovćenre, Montenegró „szent hegyére”. Utólag bánom, de hagytuk magunkat lebeszélni házigazdánk, Velimir bácsi által arról, hogy a 25 hajtűkanyaros, Kotorból Cetinjébe vezető hegyi úton menjünk, ahonnan állítólag a leglenyűgözőbb a kilátás, és az út érinti a híres Njeguši falut is, a költő-püspök szülőhelyét és a pršut hazáját, de a „nagyon rossz út”-szerű kifejezések adott pillanatban megingattak.

Így hát Budva felé kerülve, Cetinjén áthágva felkacskaringóztunk kb. 1650 méterre (a Lovćen Nemzeti Park határán fejenként 1 E belépődíj), ahonnan gyalogosan folytattuk utunkat felfelé a 450 márványlépcsőfokos alagúton keresztül a Njegoš-mauzóleumig. Itt újabb 2 eurós belépő ellenében megtekinthettük a mauzóleumot és magát a katakombába rejtett impozáns síremléket, illetve kiléphettünk a híres lovćeni kilátóteraszra: mintha a világ tetején járna az ember, ott terül el alatta az ország. Sajnos – mint legtöbbször, most is – viszonylag párás volt az idő az igazán éles fényképekhez. A hozott sárkányt felreptettük a jó szélben, nagy élmény volt. Visszafelé megnéztük Cetinje főbb nevezetességeit (főleg kívülről), majd Budva szép óvárosát fürdéssel kísérve (Budvában a Citadella 2 euró, de megéri a kilátásért + a könyvtárban megcsodálhattuk a „magyar vitrint”, tele idegen nyelvű magyar vonatkozású könyvekkel).

Mostar, Dubrovnik

5-ös társaságunk egész napos kirándulásra indult a kb. 190 km-re lévő Mostarba (Bosznia-Hercegovina) Horvátországon keresztül (jó 3,5 óra a Herceg Novi–Mostar reláció, a rengeteg korlátozás és a 4 határátlépés miatt). A montenegrói–horvát határ oda is és vissza is gyorsan és simán átjárható. Horvátországban és Boszniában is sok a radarozó rendőr. A neumi bosnyák tengerparti szakasz mindkét oldalán villámgyorsan átjárható a horvát–bosnyák határ. Metkovićnál léptük át újra a horvát–bosnyák határt, szintén gyorsan (visszafelé is sima ügy). A dél-hercegovinai tájon áthaladva, látva az esztelen háború nyomait, a sokfelé kitűzött horvát zászlókat, a szomorú minareteket, önkéntelenül elfogott az érzés: a feszültség tovább lappang ebben az országban, a lelki sebek pedig talán sohasem gyógyulnak be.
Mostar mindenkinek nagyon bejött, fantasztikus hangulata van a szépen felújított, gyönyörű török óvárosnak. Ezt a várost látni kell. A lenyűgöző, újjáépített Öreg-hídról ezúttal is ugráltak a helyi legények a csodaszép Neretvába. Az árak alacsonyabbak a montenegróinál, 20–30%-kal. Euróban is lehet fizetni mindenhol: 1 E = 2 „konvertibilis márka”. A bazársoron (amely tkp. az egész óvárost jelenti) szinte minden van, ami egy keleti bazárban elvárható. Nagyon szép kézműves és iparművészeti darabokat is láttunk megfizethető áron, érdemes innen ajándékot vinni. Rengeteg a háborús és az ex-jugó, titós relikvia, és még mindig sok a háborús rom, főleg az óvároson kívül. Külön ajánljuk mindenkinek a helyi csevapot lepényben, ajvárral. Sok moszlim kávézóban nem szolgálnak fel alkoholos italokat. Zsebtolvajok állítólag vannak, érdemes figyelni. Az egyik leghangulatosabb hely az Ali Baba „barlangkávézó” („Open Sezame” felirattal a bejárat fölött). Bent folyamatosan magyar zene, Anima Sound System szólt.

A hőségtől elcsigázva indultunk vissza Horvátország, Dubrovnik felé. A raguzai óvárostól kb. 1,5 km távolságban találtunk ingyenes parkolóhelyet (az egész belváros fizetős), és az óvárosi kikötő melletti szép strandon fürödtünk. Úgy tapasztaltuk, sok tolvaj ólálkodik Dubrovnikban, láttunk is egy szolidabb lopást, éppen egy ismeretlen magyar nő volt az áldozat, olvasás közben a kezéből kapták ki a magazinját, és elrohantak vele; érdemes a cuccokra fokozottan figyelni. A tenger nagyon meleg volt, és közepesen tiszta. Mint ismeretes, Dubrovnik óvárosa arcátlanul drága. Itt minimum kétszer, de sok esetben háromszor-négyszer drágább minden, mint Montenegróban. Rengeteg amerikai turista hömpölyög mindenfelé (éppen egy óceánjáró öntötte ki 2000 utasát). Minden vendéglő foglalkoztat csalogatóembereket, akik kifürkészik, hogy magyar vagy, és sorolják magyarul a közhelyeket (jó reggelt, jó napot, Puskás, Kocsis, Kásás Tamás, Ferencváros, MTK, Dunaferr stb., stb.), mi ezt gyorsan meguntuk, és egyezményesen mongoloknak adtuk ki magunkat („Mongolija!”). Erre egy darabig köpni-nyelni nem tudtak, de aztán próbálkoztak tovább a világ összes nyelvén. (A „Do you speak English?” stb. kérdésekre heves „NYÜHÜM!”-mel válaszoltunk.) Nagyon szép az óváros, de mégis idegesítő a turistaáradat és a gátlástalan üzleti szellem miatt, számomra (harmadszorra jártam ott) már kissé unalmas is. Egyébként éppen kifogtuk a Szent Iván-éji tüzes felvonulást a Placán, ez nagyon hangulatos volt, eltekintve a turistanyájak birkaszerű tipródásától. Késő éjjel értünk vissza Herceg Noviba.

Cavtat

Mivel nagyon közel volt, és még egyikünk sem járt ott, még egyszer átruccantunk Horvátországba, Cavtat felfedezésére. Ez a legdélebbi horvát-dalmát kisvároska egy kör alakú félszigeten és környékén épült ki, és csodaszép tengerpartja van. A víz tiszta, ám meleg, és rengeteg sün van benne. Nagyon hangulatos a dombon a régi temető a mauzóleummal, gyönyörű a kilátás innen. Szép a sikátoros, patinás óváros is, dús a növényzet. Az árak a dubrovnikiak alatt vannak, de jócskán a montenegróiaik fölött.

Hazaút

Haza jún. 27-én reggel 6-kor indultunk. Aznap éjfélre otthon voltunk. 5-ször álltunk meg kávézni, 2-szer tankolni, egyszer egy heves zivatar miatt. Ami említésre méltó: még több őrült, szerpentinen, záróvonalon előző autós, emiatt több forró pillanat. A montenegrói–szerb határon sima átmenet. Szerbiában hasonló vezetési stílus. A Zlatibor-hegységtől sokszor eső.
Belgrád eleje 18.41, csúcsforgalom (kb. mint Pesten, a Hungárián). Ösztönösen a „Centar” és „Autoput” táblákat követtük. Aztán a Zagreb–Niš-autópályára Zagreb felé. Onnan Novi Sad, Budapest-táblák után rá a határig vezető fizetős útra. Az autópályán a terelések még éltek. Az út során minden megállónál (kávézók, benzinkutak) jó és korrekt kiszolgálás. (Sok nonstop benzinkút és étterem kísérte végig az utat.)
A szerb–magyar határ előtt pár méterrel, az utolsó benzinkútnál (MOL) tankolás, kávé (jó étterem), a maradék dinár elköltése. Magyar határon (22.20) a vámos kötözködik kicsit (csomagtartó kinyit, mennyi cigit viszünk, fejenként 1 karton, sok, nem sok), de elenged békével.
Az M5-ön már csak tépni kell, de itt volt a legnehezebb figyelni, éjjel, az egész napos vezetés után. Mindösszesen 2700 km-t tettünk meg a két hét alatt autóval, 5 ország útjait róva.

Summa

Nagyon jó volt. Kibírható az egyhuzamban utazás is, egyedül vezetve végig. Ám legközelebb valószínűleg úgy csináljuk, hogy odafelé kitérünk/megállunk 2-3 napra a Durmitor-hegységben, visszafelé pedig 1 napra a Biogradsko jezerónál vagy a Zlatibor-hegységben. Elsősorban a táj szépsége, a látnivalók, de a kényelem miatt is.

Tomkiss Tamás (sofőr és krónikás) és Demes Réka (mitfárer és büfés)

További képek: http://tomkiss.hu/belsok/montenegro

Kiegészítés olvasói kérdésre:

Mi lakókocsival fedezzük fel az országokat. Most is szeretnénk így tenni, azt kérdezem, hogya Cacak, Uzice, Podgorica, Budva, Ulcinj útvonal mennyire járható lakókocsival. Tomkiss Tamás útvonalát követve, kérdezem tőle, vagy aki megtudja mondani, hogy a lakókocsi+autó viszonylatban lehet-e arra közlekedni. Visszaúton már Horvátországon keresztül szeretnénk jönni (autópályán), de odafelé mindenképpen látni szeretnénk azt a gyönyörű utat amit Tomkiss Tamás leírt. > > Köszönöm a segítséget! > > Szikszai Katalin Dunaújváros – 2007. július 20.

Erre csak annyit tudok erről mondani, hogy az unokatestvérem egy Renault furgonnal minden évben tréleren levontat és vissza egy motorcsónakot ezen az útvonalon. Az ő elmonása szerint simán járható így is az út, még nem volt soha problémája. Amire talán érdemes jobban figyelni: a montenegrói szakaszon sok alagút nincs kivilágítva, ezek előtt érdemes lassítani és fokozottabb figyelemmel behajtani, mert a szikrázó napsütésből behajtva óriási kontraszt a tök sötét, ráadásul sok alagútban kanyar is van.
Lakókocsival egyébként drágább az autópályadíj is Szerbiában, illetve a Kotori-öbölben a komp is (összeget nem tudok mondani).
Üdv Tomkiss Tamás 2007-07-20 (A lakókocsis autópályadíj – 2. kategória – olvasható a szerbiai bejáratnál – a szerk.)

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu