Vámosi Ildikó: Rab-szigeti tapasztalatok – Horvátország – 2000-2005
Sok fontos információ a sziget strandjairól
Családunk több éve jár Rab szigetére, Horvátországba nyaralni. Hogy miért pont ide, arra már nem emlékszem, talán szempontjaink egyike volt, hogy ne legyen túl messze és változatos tengerpartja legyen.
Gyermekeink közül a kisebbik akkor még csak 3 és fél éves, a nagyobbik 5 és fél éves volt. Lehet, sőt biztos, hogy mások sokkal kisebb gyerekekkel is nekivágtak nagyobb utaknak, mi azon a véleményen voltunk, hogy egész kicsiként nem vonszoljuk őket különösebben sehova, még akkor sem, ha mi felnőttek be is lennénk nagyon sózva. Megérte, mert általában jól viselték és élvezték az utakat, és nagyon jól emlékeznek is rájuk. (lehet, hogy nekik kellene írniuk?)
Mivel több évre visszamenőleg kell összeszedni a gondolataimat, (naptárt kellett elővenni stb.) nem aktuális árakról, vásárlási lehetőségről írok, hanem kedvcsinálónak.
2000-ben július elején indultunk, szombat reggel, utazási irodán keresztül foglalt szállásra, Letenye-Zágráb-Karlovac majd Duga Resa-Josipdol-Senj-Jablanac útvonalon. Akkor még nem volt autópálya a hegyeken át (ennek építését végigcsodáltuk az elmúlt években), úgyhogy jó kis út a közel 900 méteres magasságig felszerpentinezni, majd ennél már csak a lefele tekergőzés volt élvezetesebb. Természetesen a legnagyobb melegben érkeztünk a jablanaci komphoz és sültünk 3 órát a sziklafalon lefele araszolva. A kompok sűrűn jártak, de turnusváltás lévén rengetegen igyekeztek a szigetre.
Rabra először érkezni olyan, mintha a Holdra érkeznénk, az ember el nem tudja képzelni, hol fog itt lakni, minden csupa kopár kő, sehol egy fa. Szerencsére mi a sziget elején Barbaton laktunk egy nagyon kedves család szép appartmanjában. Céljainknak akkor még megfelelt, csendes és hüvős volt, ennek jó hasznát vettük a délutáni sziesztáknál.
Mivel gyerekeink ekkoriban még elég kicsik voltak és féltettük őket az erős napsütéstől, igyekeztünk viszonylag korán vízpartra menni, aztán ebédre haza, alvás majd újra vízpart. (Természetesen, ahogy nőttek a gyerekek ez a macerás jövés- menés abbamaradt, és a legnagyobb melegben történő elindulás után estig kint vagyunk a parton.) Ennek a célnak eleinte jól megfelelt Pudarica strandja, mely visszafele a komp irányában van, egy keskeny apró kavicsos strand, büfével, életveszélyes lefele vezető lépcsővel, egyéb infrastruktúra – konkrétan mellékhelyiség – nincs. Ez a helyzet az évek során mit sem változott. Amúgy nagyon jó itt a víz, a szélén kicsi, de gyorsan mélyül, így a felnőttek is tudnak egy jót úszni. Mivel ez a hely tulajdonképpen a barbati csatorna nevet viseli, szemben egy hosszan elnyúló lakatlan sziget, elég nagy a kishajó és motorcsónakos forgalom, figyelni kell a túl messzire történő beúszásnál.
Később ezt a helyet eluntuk és kezdtük felfedezni a szigetet. Hallottunk a lopari részről és ezen belül a san marinoi strandról, mint a kisgyerekesek paradicsomáról. El is autóztunk oda, Rab város előtt kell jobbra fordulni Supetarska Draga irányába, majd a sziget északi része felé tartva érkezünk San Marinoba. Útközben a supetari öböl mellett visz az út, gyönyörű a kilátás, egy helyen meg is lehet állni.
San Marino önálló kis település, nagy esti nyüzsgéssel, szállodákkal, a strandja valóban homokos és nagy, viszont sajnos zsúfolt, koszos és zajos. Rengeteg étterem, büfé, vizipark, játszó és pénzköltési lehetőség. Itt lehet motorcsónakot bérelni, innen indul jó pár turista hajókázás a szomszédos Goli szigetre (itt börtön volt még nem régiben, mi nem láttuk, de állítólag lepusztult, lehangoló látvány.)
A nagy stranddal szemben van egy kis sziget, ahova át lehet úszni. Mi akkoriban kis gumicsónakon toltuk át a gyerekeket, és felmásztunk a tetejére, körbejárkáltunk a sziklás parton, amennyire lehetett, búvárkodtunk. Később rájöttünk, hogy ha a népszerű öblöt a kikötő irányába, tehát kelet felé elhagyjuk, egy újabb apró kavicsos öböl után a nagy sziklás “nyílt tengeri” partra érünk, ahol minden sokkal jobb…Persze gumiszandál mindig kellett, később aztán búvárszemüveg és békaláb is, hogy kellően kiélvezhessük a víz alatti látványt.
San Marinóban található egyébként egy hatalmas autóskemping is, saját stranddal.
Az időben előreugorva a szigetnek erről a részéről még egy 2005.évi tapasztalásról szeretnék írni. Ezen a nyáron az évek folyamán kialakult spontaneitással érkeztünk a szigetre, ahol az első szálláslehetőség nem tetszett. Sétálgatva, a főútvonal mentén találtunk egy szabad appartmant, egy négyszintes ház legtetején, ahonnan eddigi tengerparti nyaralásaink legszebb látványa tárult elénk, igaz 76 lépcsőfok megmászása után. Miután mindez augusztus legvégén volt, nem szenvedtünk a kánikulától, viszont a hatalmas teraszról átláttunk a szárazföldre, tengerre.
A szállásról mintegy félórai túrázás után értük el a Sahara nevű helyet. Kocsiút nem vezet oda. Hűtőtáskával, strandfelszereléssel ballagtunk a sziklás ösvényeken föl-alá, míg kiértünk erre a pergő homokos strandra, ahol csak elszánt családok és nudisták tanyáztak, csodálatos homokvárakat építve a parton. Sekély víz, jól be kell gyalogolni, hogy mély legyen, de nyugalom és csend van. (Egészen kis gyerekekkel nem javaslom idáig jönni, csak ha edzettek, a viszonylag hosszú gyaloglás miatt. Büfé, tánczene, zuhany és WC sincs) Egyébként a szigetnek ezt a részét további békés öblök tagolják, ahova túrázással vagy motorcsónakkal a tenger felől lehet megérkezni.
2001-ben júliusban érkeztünk Rabra, az előző évivel azonos koreográfia, többórás szombati kompravárós aszalódás sziklafalon. Sikerült az előző évi szállásra mennünk, közvetlenül a helyi utazási irodával rendeztük ezt a kérdést, nem sokkal az elutazás tervezett időpontja előtt. Főleg Pudaricára jártunk strandolni, illetve felfedeztük már akkor Supetarska Dragát. Ehhez Lopar felé haladva kell balra fordulni és valahogy kikeveredni a partra. Itt is elég nagy a zsúfoltság, viszont van egy kis öböl, homokos parttal, sekély vízzel, kisgyerekeseknek ideális. A közelben van egy sziget, ahova könnyűszerrel át lehet úszni, meg lehet mászni és remekül lehet búvárkodni körülötte.
2001-ben sikerült még egyszer eljutnunk Rabra, augusztusban. Éjjel autóztunk, és megadatott az az élmény, hogy szakadó esőben vezettem át a hegyeken, igaz, hajnalra már Jablanacban voltunk. Igen ám, de a “bora” (hatalmas orkánszerű szélvihar) miatt, csak 1 komp járt, így ismét több órát várakoztunk a kompra.
Ez alkalommal a sziget Kampor nevű településén laktunk, ehhez Rab városán kell átautózni, délnek tartva. Ezen a részen a kampori öbölben inkább döngölt sárnak nevezném a partot, lehet, hogy csak sok eső áztatta, de itt nem nagyon szerettünk strandolni. Könnyen elérhető viszont innen délnek tartva Suha Punta, ez egy erdős félsziget, régi idők szállodáival, teniszpályákkal, bungallós nyaralóteleppel, helyenként nagy betontömbökkel kirakott tengerparti sétautakkal. Itt nincs se apró kavics, se homok, csak remek, egymásra dobált sziklák, öblök és igazi hullámzó tenger, hosszú naplemente. Az infrastruktúra itt egy fokkal jobb, találni zuhanyozót, mellékhelyiséget, éttermet, büfét és mégsem “nyüzsizős” a part. A tengerben ezen a részen láttak a gyerekek kis polipot.
Egyébként az volt a meglátásunk az évek során, hogy mintha egyre kevesebb látnivaló lenne a tengerben, igaz a későbbiekben szinte mindig augusztusban mentünk Rabra. Tengeri uborkát, sünt még úgy-ahogy láttunk, de szép kagylókat már nem találtunk, hozzáteszem, hogy gyerekeink pár éve nem is akarnak már semmit elhozni a tengerből.
Remek térképeket kaptunk az utazási irodákban, tulajdonképpen ezek segítségével térképeztük fel a szigetet. Van átfogó és csak egy-egy településről szóló térkép. Barbat, Banjol, Rab, Palit, Kampor, Mundanije, Supetarska Draga, Lopar.
Mint nyilván kiderült, mi a kicsit sziklás, mászkálásra, kalandozásra, búvárkodásra alkalmasabb helyeket jobban kedveljük, mint az ún. csak kifekvős strandokat, igaz az idő múlásával azért igyekszünk ezeket a helyeket kombinálni.
Rab városába néha bementünk esténként, tavaly végre napközben is, erről nem írnék, útikönyvekben minden megtalálható. Egyszer béreltünk egy kis motorcsónakot 2-3 éve, akkor még minden különösebb képzettség nélkül kiadtak hajót, azóta úgy hallottuk, szigorodtak a feltételek. Nagy élmény volt, delfint is láttunk egyszer!
Az évek során rájöttünk, hogy inkább vasárnap vagy hétfőn érkezünk, így kimarad a többórás kompvárakozás. Elszakadtunk a szigorú szombati turnusváltástól, meg a szállásfoglalástól is, bár főszezonban még nem próbálkoztunk ilyen lazán helyet találni.
Az étkezésben sokat lazultunk, természetesen már nem ragaszkodunk a déli meleg ebédhez, gyerekeink is jól kibírják az elkészített szendvicsekkel, vagy kisebb büfé falatkákkal. Kevésbé főzök, inkább néha elmegyünk vacsorázni, bár ez elég drága mulatság és nem mindig sikerül túl jól.
2005-ben végre a Plitvicei tavaknál is volt időnk megállni és a felső tórendszert megcsodálni. (Itt sem foglaltunk előre szállást, sikerült is egy pici szobát kapnunk 1 éjszakára délután 2-kor a tavaknál található utazási iroda segítségével) Plitvicéről egy kis hegyi úton Otocac, Svica, Polje, Oltari, Sveti Juraj útvonalon keltünk át a Velebiteken. Csodálatos és izgalmas volt, hatalmas hegyek-völgyek között kanyargó, jól karbantartott úton szép falvacskák mellett autóztunk.
Feltűnt, hogy a máskor már júliusban zörgősre száradt növényzet a sok nyári eső miatt még augusztusban is szép zöld volt.
Szerencsére gyerekeink minden utat jól viseltek és nagy vágyódással emlékeznek ezekre a nyaralásokra. Bár minden évben felmerül, hogy máshova is mehetnénk, Rabra olyan jó megérkezni, minden ismerős és mégis mindig új.
Vámosi Ildikó
Vámosi Ildikó: Passau – Linz kerékpártúra – 2005
Vámosi Ildikó: Rab-szigeti tapasztalatok – Horvátország – 2000-2005
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu