Pásztor Zoltán: Zakynthos - Görögország - 2007. június 12-19.

 Elfogulatlan leltár Zakhyntos minden lényegesebb látnivalójáról - néhány szép fotóval

  1.nap. Megérkeztünk Kalamakiba. Kellemes meglepetésként ért, hogy mivel másik szállodába kerültünk, mint az eredetileg lefoglalt szállás, ezért ún. kompenzációt ajánlottak fel. A légkondi, egy kirándulás és két napra szóló autóbérlés között természetesen az autót választottuk. Így már másnap elindulhattunk felfedezni a szigetet. A szokásos útikönyv megvásárlása után (itthon nem kaptunk magyar nyelvűt, így kinn vettünk egy francia nyelvűt), és a kellően elnagyolt térkép birtokában estéről-estére megterveztük a másnapi túra útvonalát.

 

2.nap. Délnyugat. Hamar rájöttünk, hogy szokásos módon a görög térkép inkább hátráltat, mint segít, na és az útjelző táblák számán is spóroltak a görögök (persze nekik kétszer kell vmit feltűnteni: görög és latin betűkkel), így ha nem a megfelelő irányból érkezel egy kereszteződésbe, csak keresed a további utat jelző táblát, s ami természetesen neked háttal van. Tehát Agalas (mint köztes úticél, mert jelentősebb látnivaló hiányában lemondtunk a városnézésről), s emellett a „Damianosz kettős barlangja”. Szépen ki van táblázva, de csak a néhány száz méter terepgyaloglás után lehet meglátni.
Meleg volt, mint általában, de csak később derült ki, milyen szerencsénk is volt a nem egészen harminc fokkal, mert ennél azért jóval melegebb is lett. Néhány fotó, majd egy másik útvonalon lementünk a sziklás tengerpartra. Gyönyörű kilátás nyílt néhány, vízben álló sziklára s eldugott, csak hajóval megközelíthető kék öbölre. Majd irány a „Keri” nevű fok és világítótorony környéke, ahol a „Mizithres” nevű sziklacsoportra lehetett rálátni. Vissza a „Keri”-öböl felé, ahonnan egy zsákutca vezetett a „Marathias” nevű öblök felé, az út mellett végig a „Teknősbéka” nevű és alakú sziget látképével kísérve. Kis fürdés egy elhagyatott öbölben, majd vissza a „Keri”-öböl kikötőjébe, ahol hajóra szálltunk és a szigeti tartózkodásunk alatti első „kék barlangok” felé indultunk, és tettünk egy hajó túrát. Visszafelé a „Teknősbéka”-szigeten is kikötöttünk (a sziget az itt kelő tengeri teknősőkről is  nevezetes, de sajnos, mi egyet sem láttunk, csak egy, kék kosárral megjelölt fészket) de mivel egyre szelesebb lett az idő, így a „térdig állunk az azúrkék vízben” című fotók elkészülte után visszafordult a hajó.

 

 

Visszatérés után nagy nehezen sikerült rátalálni az „Agios Sostis” nevű kis szigetecskéhez (amit gyaloghíd köt össze a szárazfölddel) vezető útra. Átmentünk, de az 5 eurós belépőt soknak találtunk, így a sziget látnivalóit nem néztük meg (tekintettel arra, hogy mintegy 50 (ötven!) méter széles szigetről van szó)

 

3.nap. Városnéző napnak indult, de fürdős nap lett belőle, mert... Zakynthos fővárosa, a szintén Zakynthos nevű helység nem sok meglepetést tartogatott, így bementünk, sétáltunk egy órát, majd kijöttünk. Keleti part. Néhány öbölbe tértünk le, úgymint Porto Zoro, Porto Roma köves-kavicsos és Gerakas homokos strandjai

 

 

4.nap. Nyugati part. Itt adta igazán vissza a tenger a kék megannyi árnyalatát. Agios Leon-nál letértünk a „Limnionas”-öböl felé. Ezen a napon tudatosodott, hogy az útjelző táblák helyett néha a tavernák pontosabb iránymutatással szolgálnak, főleg, mert száz méterenként megismétlik. Sokszor olyan helyen is (mint itt) tavernába botlottunk, ahol már feladtuk a reményt, hogy emberi település nyomaira bukkanunk. A kilátás után vissza Louka és Giri helyi falvak felé, ahol az utóbbiban frissen facsart narancslét és diós-mézes joghurtot fogyasztottunk egy öt asztalból álló tavernában, ami valójában egy ház és annak szőlőlugasos udvara volt. Exo Hora: egy több száz (vagy ezer?) éves olajfa, egy, az útikönyv által hangulatosnak ítélt ház (bár mi mindig száradó fehérneműkkel ékesítve láttuk). Porto Vromi: kanyargós út lefelé (ezen az oldalon mindig minden út szerpentinen visz le a tengerpartra), ami a térkép szerint a nem-aszfaltos kategóriába tartozott, de hál'istennek nemrégen burkolhatták le. Kissé befelhősödött, így a színek nem adták vissza igazi fényüket. „Kampi”, amiről az útikönyv kőkeresztet ajánlott, de ehelyett egy ronda vasbeton kereszt felejthető volt. Majd „Anafonitria” kicsi, de szép kolostora következett, ami után Zakynthos (és talán a görög szigetvilág) legismertebb öble, a „hajótörés” vagy Navagio” felé vettük az irányt. Próbáltunk megfelelő fotózó helyet találni, mert a több száz méter magas sziklafalra épített kilátó egyrészt nem adott jó rálátást, másrészt nem tűnt bizalomgerjesztőnek. Főleg, hogy a „négyszemélyes” táblát senki nem vette komolyan. Egy magyar, akivel ott találkoztunk ajánlotta, hogy messzebbről többet láthatunk, de a függőleges sziklafal fölött, a meredélytől másfél méterre kanyargó ösvény visszafordulásra késztetett bennünket. Másnap, mikor hajóval tértünk vissza, elhatározásunk megerősítést nyert.

 

5.nap. Keleti part. Elég felhős és párás volt az idő, így ez az egyébként sem túl látványos öblök (Alykes-öböl) fakó szürkeségben tükrözték a borult ég színtelenségét. A sólepárlók sem tettek ránk túl nagy, főleg tisztának tűnő benyomást, de mire az Agios Nikolaos öbölhöz értünk, kezdett kiderülni. Innen az öbölből indulnak a hajók az északi részen lévő kék barlangokhoz, de a szeles idő és az erősen felhős égbolt lebeszélt minket. Ellenben ellátogattunk az északi foknál lévő világítótoronyhoz és szélmalomhoz, ahol a szomszédos szigetre, Kefallóniára nyílt kilátás. Újra vissza a szárazföld belseje felé, Volimes, kézműves termékek, majd az újra napfényessé vált időben ismét megtekintettük Porto Vromikikötőjét, immáron a másik útról

 

6. nap. Gyönyörű, verőfényes, szinte szélcsendes idő, viszont forróság. Irány Agios Nikolaos, ahol hajóra szálltunk két olasz család társaságában. Napfény, kristálytiszta tenger, így a kapitány ízelítőt adott a hajó gyorsulásából.Szélsebesen hasítottuk a hullámokat egyenesen a Hajótörés öbölig, s közben az olaszoktól megtudtuk, hogy ők néhány órát fognak ott eltölteni. Mi biztosan nem. Az öbölnek csodálatos színe volt, s a parton rozsdásodó hajó sem tűnt annyira rondának, így jó pár fotó készült. Itt tudatosodott bennünk, békaperspektívából, hogy az öböl fölé magasodó, függőleges sziklafal mellett igencsak eltörpülünk, s az a kilátó igencsak messze (illetve magasan) van. Mikor a kapitány csodálkozva vette tudomásul, hogy lemondunk a fürdésről a fotózás kedvéért, visszavitt minket a kék barlangokhoz. Miután elkészítettük a hatvanhatodik kék barlangos fotót (majd persze este kitöröltük a feleslegeseket), nyugodt tempóban visszahajókáztunk a kikötőbe. A délutánt pedig Porto Zoro strandján töltöttük.

 

 

7. nap. Kissé unalmasan, délelőtt fürdőzéssel, délután pedig szunyókálással, rejtvényfejtéssel telt.

 

8. nap. Hazaindulás

Pásztor Zoltán