Vasa Sándor: Két hét Sartiban az iGO-val - 2007.

Rendkívül precíz információk az útviszonyokról, a távolságokról, a benzinkutak nyitva tartásáról, árakról, költségekről, kirándulási, fürdési lehetőségekről, s mindez kellemesen olvasható formába öntve, kiváló képekkel. Mindenkinek hasznos lehet, aki Görögországba készül

Az útiterv

A cél Sarti, Babis apartmanház. Ide kellett valahogy lejutnunk. Az Internet különböző honlapjain és fórumain körülnézve egyértelművé vált, hogy Szerbián, Macedónián keresztül érdemes lemenni Görögországba. Szinte minden leírásban Tompánál lépték át a határt, majd innen Szabadkán keresztül rá az E75-ös útra és irány Dél.
Először én is így terveztem az útvonalunkat, mindaddig, míg unokaöcsém fel nem hívta arra a figyelmemet, hogy mivel Pécsről indulunk, mi lenne, ha Drávaszabolcsnál átmennénk a Horvátokhoz, majd innen a legrövidebb úton térjünk rá az E70-es útra, és ez gyakorlatilag levisz egészen Görögországig.
Az ötlet bogarat ültetett a fülembe, és leellenőriztem az iGO segítségével. Kiderült, hogy eredeti útitervemhez képes ez 50 km-rel rövidebb, és mivel jóval többet megyünk autópályán, egy órával gyorsabb. A kérdés eldőlt.
A navigációhoz az iGO 2006 Plus, 2007. március 26-i verzióját használtam, egy Mio P550m típusú PDA-ban. A Görög térkép ebben a verzióban 2006. 10 v4 jelzésű és 16 Mbit nagyságú. Megadtam a gépnek a köztes pontokat (annak érdekében, hogy kb. arra tervezze az útvonalat amerre menni szerettünk volna), majd azt vettem észre, hogy a Szerb-Macedón határnál letér az E75-ös útról és mindenáron Szkopje érintésével akar átvinni Macedóniába. Először nem értettem a dolgot, mindaddig, amíg a teljes nagyításnál ki nem derült, hogy a Kumanovói határátkelőnél - a program hibája miatt - a gép úgy érzékeli, hogy az út megszakad, és ott nem lehet áthajtani. Ezt könnyű kiküszöbölni, mert egyszerűen két részletben kell megtervezni az utat. Pécstől a Szerb-Macedón határig, majd a határ túloldalától Sartiig.
Az útvonaltervezéshez a „gazdaságos” beállítást használtam, kizárva a földutakat, a kompokat, az engedélyköteles utakat és a megfordulást. Mint később kiderült ez hiba volt. Így szépen beprogramozva az útitervet, megnyugodva vártam az indulást. A PDA-t az indulás előtt 1 hónappal vásároltam, így nem volt túl sok tapasztalatom a használatában, bár az indulásig szinte minden nap gyakoroltam vele a vezetést. Az idő előrehaladtával egyre jobban bíztam a gépben, bár észrevettem, hogy kicsit késik, illetve a térképei nem mindig pontosak. A biztonság kedvéért vittünk papír alapú térképet is, de nem kívántuk használni.

Irány Sarti!

Az indulást 2007. 08. 17-én 20.00 órára időzítettük, mert a szállást az utazási iroda szerint 18-án 14 órától lehetett elfoglalni, ezért úgy gondoltuk, hogy a közlekedési szabályok betartása mellett, számolva esetleges váratlan eseményekkel is, kényelmesen és nyugodtan leérünk Sartira. Mi egy 1999-es évjáratú Honda Civic 1,4 iS típusú, míg barátaink egy 2002-es évjáratú Citroen Picasso 1,6 típusú autóval vágtak neki az útnak.

Drávaszabolcsot hamar elértük (20.30.), a határátlépés gond nélkül megtörtént, egyik oldal vámosai sem néztek meg semmit. Horvát földre érve az első meglepetés Donji Mihojlac után ért minket, mert a navigáció letérített az 53-as főútról, és egyre alacsonyabb rendű utakon kacskaringóztunk.
Az igazság az, hogy ezt a szakaszt nem ellenőriztem a térképen, mert azt az utasítást adtam a gépnek, hogy „gazdaságosan” vigyen le minket az E70-es autópályáig. Ez egyébként alig több mint 90 km, így úgy gondoltam, hogy nagy gond nem lehet. Mi a bizalmunkat egyre jobban elvesztve követtük a navigáció utasításait, és haladtunk a nagy sötét Horvát éjszakában olyan mellékutakon, hogy még a madarak is elkerülték a helyet. Egyet kivéve, egy szép nagy baglyot, amelyik az egyik erdő közepén pont előttünk ücsörgött az úton. Mivel még nagyon az út elején voltunk, és egyébként is szeretem az állatokat, egy rögtönzött „Rénszarvas teszttel” sikerült megmenteni az életét.
Kétségeink tovább fokozódtak, amikor egyes letéréseknél a gép közölte, hogy „most fordulj balra”, de az első lehetséges utca még vagy 40 méterre volt. Amire rákanyarodtunk erre az útra, már közölte is, hogy „Újratervezés”, ami köznyelven azt jelenti, hogy eltévedtél, és a jelenlegi pozíciódhoz újratervezi az útvonalat. Később rájöttem, hogy nincs ok aggodalomra, mert nem új útvonalon haladunk, csupán arról van szó, hogy a tényleges pozíciónk, és a gépben lévő térképszoftver pozíciója nem pontos, nincs egészen összhangban. Azért elkeserítő volt, hogy alig jöttünk 30 km-t, és már ilyen problémák vannak, mi lesz akkor a hátralévő több mint 1000 km-en?!
Barátaink e közben rendületlenül követtek minket, mit sem tudva kétségeinkről. Ez tartott mindaddig, amíg vége nem lett az útnak. Egyszer csak egy táblára ki volt írva, hogy „KRAJ” és vége lett a betonútnak, felváltotta egy poros, murvás földút. Megdöbbenésem leírhatatlan volt, mivel kimondottan emlékszem, hogy a földutakat letiltottam a programból. A navigáció szerint 4,5 km múlva jobbra kell majd kanyarodnom. Úgy döntöttem, hogy nem fordulunk vissza, hanem ha már eddig eljöttünk, végigmegyünk ezen a 4,5 km-en. Barátaink később elmondták, hogy a földútnál nem éppen a legszebben gondoltak rám, mivel olyan porfelhőt húztam magam után, hogy le kellett maradniuk vagy 200 métert, mert az utat sem látták. A frissen mosott szép tiszta autók elég gyorsan viharvertekké váltak. A földút nem volt túl rossz, 50-60 km/h-s sebességgel nyugodtan lehetett haladni.
Én közben azon gondolkoztam, hogy ez az út a gép memóriájában valószínűleg nem földútként van rögzítve, és ezért vezetett minket erre. Sűrűn imádkoztam, hogy az autópályáig (még volt vissza vagy 50 km), ne ezen az úton kelljen menni. A 4,5 km letelte után rátértünk egy jó minőségű beton országútra, és megkönnyebbülten folytattuk utunkat. Alighogy kiértünk az országútra, esett egy kis eső, megpecsételve poros autóink kinézetét.
Innen már gond nélkül értük el az autópályát, a navigáció egészen Görögországig jól működött. Később Sartin elővettem a térképeket, és sikerült kiderítenem, hogy miért vitt minket tökön-mezőn keresztül, ahelyett, hogy az 53-as úton Nasice érintésével levezetett volna az autópályára. A megoldás az, hogy „gazdaságos” tervezés lett beállítva, és így ezzel a tekergéssel 2 km-rel rövidebb volt az út. Ha a „gyors” beállítást használom, semmi gond nem lett volna. (De így nyertünk 2 km-t!!!).
A határtól 94 kilométerre felkanyarodtunk az E70-es autópályára, a kapunál csak jegyet kaptunk. A Horvát határ előtt volt a fizetőkapu, 22 kunát kellet fizetni. Gyorsan elértük a horvát-szerb határt (a magyar határtól 151 km, 22.30), ahol 20 perc alatt átjutottunk.

Innen a szerb éjszakában autóztunk probléma nélkül, kis forgalom mellett. A sebességet próbáltuk úgy belőni, hogy a GPS által mutatott valós sebesség feleljen meg körülbelül a szabályoknak. Ez azt jelenti, hogy a szerbeknél a sebességhatárok 60, 80, 100, 120 km/h. Az autók sebességmérője mindig siet. Minél gyorsabban haladunk, ez a sietés annál nagyobb lesz. Amikor az autópályán a sebességmérő 130-at mutatott, a GPS szerint a valóságban csak 122-vel mentünk. Tehát mi ehhez próbáltunk igazodni, és bár több helyen mértek sebességet, sehol nem állítottak meg.
Az éjszakai Belgrádon könnyen átjutottunk, a forgalom elég mérsékelt volt. Tankolni először a Nis előtti ÖMV kútnál álltunk meg. Ide éjjel 2 órakor értünk. Az indulástól 499 km-t tettünk meg, erre tankoltunk 2800 dinárért 32,19 liter 95-ös benzint, melynek literje 87 dinárba került. Az átlagfogyasztás 6,4 l/100 km. A szerb autópályadíjak a következők szerint alakultak: 490-1050-240 dinár.
Az autópálya a macedón határ előtt 100 km-rel véget ér, és innen a határig, egy elég kacskaringós, de jó vonalvezetésű út vezet. Normál körülmények között itt is jó tempóval lehetett volna haladni, de mi kifogtunk egy 50-60-al haladó konvojt, ahol az elöl levők nem mertek előzni, így a hátul levőknek esélye sem volt a gyorsabb előre jutásra. Ez volt az út legnehezebb része, mert ebben a monotonitásban majdnem elaludtunk. Ha lett volna valami nagyobb benzinkút, vagy pihenőhely, biztos, hogy megállunk pihenni, de ott arrafelé ilyen nincs. Így a macedón határra való megérkezés (04.15.) valóságos megváltás volt.

A határon megint gyorsan átjutottunk, csak macedón dénárt nem tudtunk először váltani, mert a pénzváltó ugyan elméletileg éjjel-nappal nyitva van, a valóságban be volt zárva és bent aludt az illető. Így a határ melletti pavilonsort végigjárva, és mindenhol próbálkozva, végül sikerült 10 €-t beváltanunk 510 dénárra. A határ után 7 km-rel van egy benzinkút, valószínűleg a környék egyetlen angol WC-jével, mert szinte mindenki itt állt meg. Mi még idejében érkeztünk, de az utánunk érkező turistabuszok személyzete hosszú tömött sorokban várt, hogy rá kerüljön a sor.
Macedóniában a sebességhatárok ugyanazok, mint Szerbiában, vagyis 60, 80, 100, 120 km/h, a különbség csupán az, hogy Macedóniában az autópályák minősége miatt nem is nagyon tanácsos gyorsabban haladni. Váratlan kátyú bármikor előfordulhat. Arra is fel kell készülni, hogy nem ritka az út szélén legelő kecske, a stoppos, vagy a kerékpáros a leállósávban. Több helyen lehetett látni rendőröket, sebességet is mértek, de indokolatlanul senkit sem emeltek ki. Macedóniában két élő autópálya-kapu volt 50, illetve 60 dénárt kellett fizetni.

A görög-macedón határt esemény nélkül elértük (07.30.). A macedón oldalon gyorsan átjutottunk, viszont a görögöknél hosszú sor állt. Viszont észrevettük, hogy az EU-s sáv üres, így előrementünk, és mindenféle ellenőrzés nélkül gyorsan átjutottuk.
A görög sebességhatárok 50, 90, 110, 120 km/h. Görögországban viszonylag kevés az autópálya, inkább autóutak vannak, de a sebességhatárokat szinte senki nem tartja be. Rendőri ellenőrzéssel sehol nem találkoztunk.
Az iGO egészen idáig igen pontosan működött, nem volt vele semmi gond. A görög utakon azonban találkoztunk olyan jelenséggel, hogy közölte velünk a gép, forduljunk balra. Csak az volt a gond, hogy négy sávos úton voltunk, és balra nem volt út. Illetve volt, csak az 5 méterrel felettünk ment. Ilyenkor értelemszerűen kanyar jobbra, és így lehetett feljutni a felső útra. Tehát előfordult többször, hogy nem jól ismerte a kereszteződések alaprajzát. Máskor az ilyen kereszteződéseket csont nélkül lekezelte. Kis odafigyeléssel, és óvatos vezetéssel ezeket a helyzeteket is meglehetett oldani eltévedés nélkül. Szépen rávezetett minket a Thesszalonikit elkerülő körgyűrűre is, és hiba nélkül elvitt minket Sartira. Mivel nem akartunk Sartira üres tankkal érkezni, ezért Thesszaloniki után ismét megálltunk tankolni egy helyi kútnál. Az előző tankolástól 523 km-t tettünk meg, erre tankoltunk 30,77 €-ért 32,42 liter 95-ös benzint, melynek literje 0,949 €-ba került. Az átlagfogyasztás 6,1 l/100 km. Sartira Magyar idő szerint 10.57 órakor érkeztünk.

Az indulástól 1103 km-t tettünk meg 15 óra alatt. Így az átlagsebességünk 73,5 km/h volt, az átlagfogyasztás 6,3 l/100 km. A határokon összesen 88 percet várakoztunk, pihenővel, tankolással 113 percet töltöttünk (összesen 201 perc). Ha ezeket leszámítjuk, akkor a tiszta menetidő 11 óra 39 perc, az átlagsebesség 94,5 km/h.
Kifizettünk az oda útra:
Autópálya díjak: 22 kuna+490 dinár+1050 dinár+240 dinár+50 dénár+60 dénár= kb.: 7539 Ft
Tankolás: 2800 dinár+30,77 €= kb.: 17493 Ft (64,61 liter)
1 kuna = 35 Ft
1 Szerb dinár = 3,5 Ft
1 Macedón dénár = 4,9 Ft
1 € = 250 Ft

Az alábbi táblázat „0 km” pontja a magyar határ Drávaszabolcsnál, így mindenki kiszámolhatja, hogy az egyes fizetőkapuk, benzinkutak, határátkelők hány kilométerre vannak egymástól.

Sartiban

1. nap 2007. 08. 18.

Sartiról az első benyomás az volt, hogy az utcák szűkek, eszméletlenül zsúfoltak, mindenki megy fej nélkül, parkolni nem lehet, olyan mediterrán káosz hangulata volt az egésznek.
A netről letölthető térképvázlat alapján próbáltunk tájékozódni, és megtalálni a Sithon Travel irodáját, de ez reménytelen vállalkozásnak bizonyult, mivel Sartin egyáltalán nincsenek utcanevek és így utcanév táblák sem. Ellenben az első kis boltba betérve, rövid, kézzel-lábbal való mutogatás után útba lettünk igazítva, és így végül is könnyen megtaláltuk az irodát. A cég képviselője elkalauzolt minket a szállásunkhoz, a Babis apartmanházhoz. Itt minket bevezetett a 2-es számú 3 személyes stúdióba, míg barátaink az egy emelettel feljebb lévő 9-es számú 4 személyes apartmanba lettek elhelyezve.

A szállásról az első benyomás elkeserítő volt. A stúdió nem volt rendesen kitakarítva, minden ragadt a kosztól, a konyha felszereltsége elképesztően szegényes, a fürdő-WC-mosdó komplexum belefért kb. 3 négyzetméterbe, és még koszos is volt. A takarítási hiányosságokra fel voltunk készülve, éppen ezért vittünk magunkkal kellő mennyiségű Domestost és egyéb fertőtlenítő szereket, úgyhogy az elkövetkező 2 órában a szállás lakhatóvá alakításával voltunk elfoglalva. Az edényzet hiányosságaira azonban nem gondoltunk. Az még hagyján, hogy mindenből a szükséges minimum volt (3 kistányér, 3 lapostányér, 3 mélytányér, 3 csésze …stb.), de hogy egy 3 személyes stúdióba van 1 darab 8 literes lábos, meg 1 darab olyan összeégett serpenyő, amiben a teflon már félig lejött és a kutyámnak sem adnék enni belőle, az hirtelen „sokk” volt. Olyan vágódeszka volt, ami hosszában ketté volt törve, és a fele hiányzott. A rezsó két főzőlapos volt, valamikor az 1970-es években készülhetett, de a funkcióját végül is ellátta, még ha lassan is.
Lehet, hogy a 15 órás utazás után mi voltunk kicsit nyűgösebbek a kelleténél, de hirtelen nem nagyon láttuk a megoldást, hogy az otthon elkészített és 3 személyre porciózott félkész ételeket (például pörköltet) hogy készítsük el egy 8 literes fazékban. Azt még csak-csak elfogadja az ember, hogy nincs mikrohullámú sütő, nincs olajsütő, sőt semmilyen sütési lehetőség sincs, (ezek máshol sem általánosak), de a konyhába egy darab szemetes tartó azért valószínűleg belefért volna a bérleti díjba. Szemetes csak a fürdőben volt, de az a használt toalettpapír tárolására van. Később megnéztem barátaink 4 személyes apartmanját is, és ott is ugyan ez volt a helyzet. Ott a 4 főre volt ugyanolyan rezsó, mint nálunk, az edényzet ugyanolyan ütött-kopott-égett volt, és megtaláltam a húsvágó deszka másik felét, mert az náluk volt (vagy legalábbis ugyanúgy csak egy fél deszkával rendelkeztek). Ezen kívül az apartmanban nincs TV, nincs rádió, nincs légkondicionáló, de ezek nem is nagyon hiányoztak. Pozitívum volt a szállás fekvése (szinte egész nap árnyékban volt), az ágyak, matracok minősége, műanyag nyílászárókkal volt felszerelve a stúdió, minden ajtón, ablakon tisztességes szúnyoghálóval.

Miután a takarításban, csomagcipelésben, berendezkedésben kellően elfáradtunk, gyors kaja után részt vettünk az utazási iroda által szervezett bemutató úton, ahol megmutatták azokat a helyeket, ahol kedvezményesen vásárolhatunk, étkezhetünk, bérelhetünk motort (Sassos) …stb. Ezután a Relax étteremben előadást tartottak a fakultatív utakról, és meghívtak minket egy kis hűsítőre. Visszafelé a tengerparton sétáltunk, úgy hogy a sós víz nyaldosta a lábunkat.

Vacsora után bementünk a faluba sétálni, tájékozódni, ismerkedni a hellyel. Az edénykérdést itt meg is oldottuk, mert a minden mennyiségben előforduló supermarketek egyikében meglepően jó minőségű edényeket kaptunk 10 euróért. Érdemes volt körülnézni több boltban is, mert 2-3 €-s árkülönbözet volt boltonként. A Sithon irodájában befizettünk egy Blue Lagoon fakultatív hajókirándulásra, melynek ára 30 €/fő volt.

2. nap 2007. 08. 19.

Szállásunk Sarti csendesebbik részén helyezkedett el, de éjszakai nyugalomról nem nagyon lehetett beszélni. Az üdülőövezet sajátos építési módja miatt (apartmanház, apartmanház hegyén-hátán), a szomszéd ház teraszán normál hangerővel beszélgető szerb turisták minden szava tisztán hallható, olyan, mintha nekünk mesélnének. Biztos régen találkoztak, mivel hajnali négyig szinte levegőt sem vettek, csak osztották az észt. Eközben a Sartira oly jellemző robogósok ötpercenként nyél gázon robogtak el az ablak alatt. Négy óra után, amikor végre mindenki kezdett elcsendesedni, a ház szomszédságában lévő lakókocsi tároló telep őrkutyái kezdtek olyan vonyításba, hogy azt hittem nyúzzák őket. Ez kitartott reggel 7 óráig, amikor is a helyi szemetes kocsi mutatott be rutinpályára illő mutatványokat, mivel az ablak alatt kellett megfordulnia, illetve ürítette a kukákat az ezzel járó csörgéssel csattogással.
Mindez persze nyitott ablak mellett volt ilyen élvezetes, mert ha becsuktuk az ajtókat-ablakokat, akkor a műanyag nyílászárók jelentősen lecsökkentették volna a zajt, viszont a meleg okozott volna gondot. Nyitott ablakokkal a hőmérséklet este 11 után lehűlt olyan 25-26 fokra, amiben kellemesen lehetett volna aludni. Így maradt a füldugó.
Szúnyoggal az első éjszaka találkoztunk, de egy alapos irtás után megszűntek létezni, csak arra kellett ügyelni, hogy a szúnyogháló napközben is be legyen húzva.
Ébredés 9 óra tájában, bevásárlás a szomszédos pékségben (nagyon finom pékárut készítenek, viszont el is kérik az árát, szinte minden nap 3-5 €-t hagytunk náluk). 11 óra körül lementünk fürdeni. A víz csodálatos, hőmérséklete 28 fokos volt 1 méter mélyen (direkt erre a célra vittem le egy hőmérőt). A hullámok mérsékeltek voltak, a víz élővilága elég szegényes, összehasonlítva a Horvát tengerparttal. A parttól 3-400 méter távolságra beúszva a víz mélység 8 méter (ez is lemérve), itt már található kagylóhéj, illetve nagyobb halak is előfordulnak. Ami feltűnt, hogy még a 8 méteres mélységben sem csökken a víz hőmérséklete. Később átmentünk a sziklás partszakaszra, hátha itt nagyobb az élet, de egy-két medúzán kívül csak a sziklákra telepedett tengeri sünök jelentették a változatosságot.

A délutáni sziesztára 13 óra körül felmentünk a szállásra, ebéd után pihi, majd 17 óra körül ismét irány a part és fürdőzgetés egészen 20-21 óráig. Vacsi után ismét a falut jártuk, temérdek bolt van, a lányok kiélhetik magukat a nézelődés terén. Rendeztek valamilyen görög népzenei koncertet a buszparkolóval szemben, de nem nyerte el a tetszésünket, így éjféltájban alvás következett.

3. nap 2007. 08. 20.

Szerb szomszédaink a szóból továbbra sem tudnak kifogyni. Ma egész napra kiköltöztünk a sziklás partszakaszra. A víz hőmérséklete 28,5 fok, a part egészen apró kavicsos, a hullámzás szinte megszűnt. A víz mélysége ezen a részen 5 méter körül alakul, könnyen felhozható, ha talál valamit az ember. A sziklák tövében nagyobb halrajokkal is találkoztunk, jókat kergetőztünk, de természetesen esélyünk sem volt, hogy bármelyiket is elkapjuk.

Ebédelni egy part menti tavernába mentünk, ahol megjelenésünkkor rögtön közölte a tulaj, hogy ad 10 % kedvezményt. Magyar nyelvű étlapból választhattunk, a pincérek is kellően gyorsak voltak. Heten ültünk asztalhoz, és próbált mindenki mást rendelni, majd mindenki körbe kóstolt mindent. Így ettünk gyrost, tintahalat, kagylólevest, báránysültet, grillezett csirkét, görögsalátát. Számomra a görög konyha nem jött be, de azért minden ehető volt (legalább egyszer). Az árak nem voltak túl magasak, fejenként 6-7 €-t fizettünk üdítővel együtt.

Ebéd után vissza a partra (az ebéd idejére minden cuccunkat a parton hagytuk, csak letakarva, senki nem nyúlt hozzá), további fürdőzésre, napozásra. Délután 7 óránál nem bírtuk tovább. Egyszerűen puhára főttünk. Ez így túl sok volt, hogy a legnagyobb melegben is kint voltunk. Árnyékban 38-39 fokot mutatott a hőmérőnk, bár ebből kevesebbet éreztünk, mert állandóan fújt a szél. Rájöttünk, hogy nem véletlenül találták ki a sziesztát. A napsugárzásával a kezdeti időben nagyon kell vigyázni, mert nagyon hamar éget. Később már azt a taktikát alkalmaztuk, hogy a délelőtti fürdőzésre használtunk napvédő krémet (nem vagyunk igazán barna bőrűek, így a 10-15 faktorúakat használtuk), viszont délután, amikor 17 óra körül visszamentünk a partra, akkor már nem kellet semmilyen krém sem. Így ha nem is túl gyorsan, viszont szép egyenletesen lebarnult mindenki.

4. nap 2007. 08. 21.

A mai napon ellátogattunk a Sithonia félsziget egyetlen városába, a kb. 50 km-re lévő Neos Marmarasba. Az út a városig csodálatos tájon vezet keresztül. Ezt csak néhány helyen árnyalja a lerobbant kecskefarmok képe. A város nem igazán különbözik Sartitól, csak nagyobb. Még több benne a bolt, butik, supermarket. Nagy bevásárlóközpontokat senki ne keressen, ez állítólag a görögöknél nem szokás. A városnak szép kikötője van, jót lehet sétálni a zegzugos kis utcákban. A kikötő vizében rengeteg medúzát lehetett látni. 8-10 darab is volt egy 20 méteres partszakaszon. Az idő a szokásos 38 fok körül alakult, úgyhogy 2-3 órás nézelődés után tovább mentünk a kb. 25 km-re lévő Nikitibe.
A helységbe érve rögtön jobbra Lidl áruház. Az árak egészen elfogadhatóak, az árukínálat olyan, amilyent itthon is megszokhattunk. Volt például shorti búvárruha 14 €-t. Biztos nem egy nagy minőség, de ha csak egy nyáron lehet használni, akkor is megéri. Volt persze teljes ruha is 50 €-t. A gond csak az volt, hogy – mint minden Lidlben – itt sem lehetett felpróbálni, így aki itt akar ilyesmit venni, annak érdemes itthon megtudnia, hogy neki milyen méret kell.
A bevásárlás után visszamentünk Neos Marmaras felé úgy 5-6 km-t, mert itt láttunk egy csodálatos kis tengerpartszakaszt, ahol fürdeni akartunk. Gyorsan lecuccoltunk, és irány a víz. A víz hőmérséklete 30 fok, és a látótávolság is elérte a 15 métert. A víz alja meglehetősen kihalt volt, kagyló, tengeri sün, tengeri csillag nem volt, halból lehetett keveset látni. Viszont medúzából sok volt. Az öklömnyi mérettől, a 30-40 cm átmérőjűig volt minden. Főleg a nagyobb barnamedúzából volt sok. Ez megkeserítette a fürdőzést, mert folyamatosan kellet figyelni, nehogy beleússzunk valamelyikbe. A víz mélysége a parttól 100 méterre sem haladta meg a 2-3 métert, de itt már annyi volt a medúza, hogy ettől beljebb nem mentünk. Innen 19 óra körül indultunk haza, de az autó hőmérője szerint még ekkor is 32 fok volt.

5. nap 2007. 08. 22.

Blue Lagoon hajókirándulás. Indulás 11 órakor a kis kikötőből. Két hajó vitt kb. 120 embert. A hajókon jól ellehetett férni, kellemes hangulat volt. Mintegy 20 perc hajózás után megérkeztünk a Narancsparthoz, ahol a hajóról lehetett beugrálni a kristálytiszta, 4-5 méter mély vízbe. Távolról lehetett látni az itt táborozó nudistákat. A víz hőmérséklete a már megszokott 29-30 fok volt. Az idegenvezetőnk, Vili bedobott a vízbe egy üveg bort azzal, hogy aki fel tudja hozni, azé lehet. A többi útleírás alapján arra számítottunk, hogy a mélység a lényeg, de erről szó sem volt. A bedobás helyén nem volt mélyebb a víz, mint 4 méter, így nem volt egy nagy szám felhozni. Itt a gyorsaság volt a fontos, hogy ki ér oda először.

A kb. félórás pancsolás után indultunk tovább. 1,5 órát hajóztunk következő úticélunkig, Vorvoruig. Az úton Vili tartott nekünk előadást a görög emberekről, szokásokról, a tájról, a görögök történelméről. Nagyon sok új dolgot ismertünk meg, érdemes volt odafigyelni. Kóstolót adott a görögök által legtöbbet fogyasztott szilvapálinkából a ciporu-ból, valamint virágport lehetett kóstolni (aki nem volt allergiás). Elmondta, hogy Vorvorunál 2,5-3 óra szabadprogram következik. Egy szigetnél kötünk ki, ahol tiszta a tenger, lehet vadászni polipra, tengeri sünre, kagylóra, és ki mit fog azt annak elkészítik. Tanácsokat adott azzal kapcsolatban, hogy a polipokat hogyan kell megfogni, illetve, hogy a tengeri sünből melyiket érdemes felhozni. Elmondta, hogy aki akar valamit fogni, az ne a hajó körül próbálkozzon, mert ott már mindent összefogdostak a turisták, hanem érdemesebb átmenni a sziget túlsó oldalára.
Ennek megfelelően a kikötés után azonnal indultunk a sziget túlsó oldalára. Mikor átértünk, elég kellemetlenül érintett minket, hogy szinte nem volt egy talpalatnyi hely, ahova a cuccunkat letehettük volna, mert egy igazi sziklás partszakaszra kerültünk, illetve ami még rosszabb volt, hogy az előttünk ott járt kedves turisták valószínűleg ezt a területet használták WC-nek, mert minden körbe volt sz…rva. De nem kezdő módon, olyan 2-3 méterente találkoztunk aknákkal, és a hozzá tartozó léggyel, szaggal. Na ennek megfelelően kb. 30 másodpercet itt eltöltve irány vissza a kikötés helye, ahol ugyan lehet, hogy nem fogunk polipot, de homokföveny van, nincs büdös, és jót lehet fürdeni. A víz a parttól 2-300 méterre sem volt 4 méternél mélyebb, és rengeteg kagylóhéjat lehetett találni. Ebben a mélységben volt egy csomó tengeri sün is, de miután Vili elmondta, hogy ezt hogyan kell elfogyasztani – a nyers ikráját összekeverik citromlével és olíva olajjal, majd ezt kell meginni -, így nem végeztünk köztük komolyabb pusztítást.

A szabadprogram letelte után hajónkkal indultunk volna vissza, de ez elsőre nem sikerült, mivel derék hajósaink a horgonyzás olyan módját választották, hogy a hajót egyszerűen felfuttatták a homokos partra. Ez úgy látszik túl jól sikerült, mert sehogy sem tudták leszedni a homokpadról, pedig már minden utast a hajótatra rendeltek, hogy az orr kiemelkedjen. Kb. 5 négyzetméteren tobzódtunk vagy hatvanan, de a szomszéd hajó tapasztaltabb kapitányának tanácsai nélkül nemigen jöttünk volna le. Végül mintegy félórás próbálkozás után sikerrel jártunk, így folytathattuk utunkat.
Egy órás hajózás után kikötöttünk egy öbölnél, aminek két jellegzetessége volt. Az egyik, hogy csak a tenger felől lehetett megközelíteni, a másik, hogy az öböl feletti erdő le volt égetve. Vili erről csak annyit mondott (sejtelmesen mosolyogva), hogy mindig ebben az öbölben, a parton sütötték meg a szuvlakit (görög rablóhús), amivel minket is vendégül látnak, de a tűz óta a hajón kell elkészíteniük (lehet, hogy nem voltak egészen ártatlanok az erdő leégésében?). Akinek kedve volt segíthetett a görögsaláta elkészítésében, akinek nem, az fürödhetett. A víz itt is tiszta volt, de kicsit hűvösebb, mint korábban.

Innen 19 óra tájában indultunk haza. Az úton Vili kóstolót adott a görög fehér és vörös borból, illetve bemutatta a szirtaki (görög nemzeti tánc) alaplépéseit. Így táncolva értünk vissza a kikötőbe 20 óra körül.

6. nap 2007. 08. 23.

Strandolás Sartin a középső partszakaszon. Rendkívül tiszta volt az ég, így a meleg is és a napsugárzás is a megszokottól jelentősen erősebb volt. Érdekes módon a víz hőmérséklete viszont az éjszaka folyamán érezhetően lecsökkent. Megmérve ez 27 fokot jelentett, de elkényeztetett testünk a 29-30 fokos víz után határozottan hűvösebbnek érezte. Viszont pozitív hatása volt, hogy a víz alatti látótávolság 20-25 méterre emelkedett. Tekintettel a magas sugárzásra, már dél körül felmentünk az apartmanba ebédelni és sziesztázni. Délután 17 óra után mentünk csak vissza a strandra. A víz hőmérséklete visszaemelkedett a megszokott 29 fok köré, viszont a látótávolság is lecsökkent. Messze beúszva lehetett látni egy-két kék, illetve barna medúzát, de ezektől nyugodtan lehetett strandolni, mert csak nagyon kevesen voltak.

7. nap 2007. 08. 24.

Ismét strandolással kezdtünk a megszokott partszakaszon. A víz reggelre megint visszahűlt 27 fok környékére, ami játszani, labdázni mozogni jó, de búvárkodni, nézelődni, kicsit hűvös. Az égbolt makulátlan kék, sehol egy felhő, egy párafoszlány, így az UV sugárzás és a nagy meleg (39 fok árnyékban) megint hamar bezavart minket.
Délután elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a déli partszakaszt, az úgynevezett beach-et. Ez szállásunktól kb. 500-800 méterre kezdődő, egészen finom homokos partszakasz. A homokszemek olyan finomak, hogy ha vizes fürdőnadrágban leülünk, akkor a szövetbe beágyazódó homokot kézzel nem nagyon lehet kimosni belőle. A víz egészen lassan mélyül, 150 méterre a parttól még mindig csak nyakig ér. Az első 50 méteren kb. 70 cm-es a víz. A hőmérséklete kiváló volt, 1 m mélységben még 29 fokos volt. Kimondottan ideális kisgyerekes családoknak, mert a gyerekek a víz mellett a homokvár építés örömeit is élvezhetik.
A part sajnos a megszokott görög mentalitást tükrözi, vagyis igen sok az eldobott cigaretta csikk. Majdnem este 21 óráig voltunk lent de a levegő hőmérséklete még ekkor is 32 fok volt, bár ebből sokkal kevesebbet éreztünk, mert mindig járt a friss tengeri szél.

8. nap 2007. 08. 25.

Tegnap este a városbeli séta során befizettünk leánykámmal egy búvártúrára a Sithon Travelnél. Fejenként 40 €-t kellet fizetni. Igazság szerint nem nagyon akartam én ezt, mert kicsit sokallottam az árat, és próbaként én már merültem palackkal, nem sok újdonságot vártam ettől az egésztől.
Délután 13.30-ra kellett lenni az iroda előtt. Itt találkoztunk még azokkal, akik szintén erre a napra fizettek be a búvártúrára. 3 fiatal srác csatlakozott hozzánk, két magyar, és egy szlovák. A búvároktató jött értünk kis késéssel, egy olyan öreg Ford Transittal, hogy az emelkedőkön alig tudott elindulni. Az utasok elhelyezése a kocsiban, hogy úgy mondjam Spártai volt, mert a raktérbe beállított és rögzítetlen kerti székeken lehetett helyet foglalni. Az oktatóval (Aggelos) csak angolul lehetett értekezni. Szerencsénkre a Szlovák srác illetve kislányom (18 év) jól beszélte ezt a nyelvet.
A búvárközpont Sartitól kb. 5 km-re északra van, egy strandon. Itt először ki kellett töltenünk egy nyilatkozatot, hogy nincs olyan betegségünk, ami kizárná a merülést. Ezután Aggelos tartott előadást a felszerelésről, annak használatáról, a kézjelekről, mit hogyan kell használni, és mit fogunk csinálni. Az egész előadás nem volt több 30 percnél, de minden fontos témát érintettünk.
Ezt követően mindenki meg kapta a felszerelését, és (segítséggel) beöltöztünk. A felszerelés palackkal, ólomövvel, ruhával, uszonnyal, mellénnyel (jacket), mindennel együtt 25-30 kiló lehetett. Ezzel lementünk a strandon keresztül a tengerhez, és a nyakig érő vízben letérdelve, a víz alatt, az oktató vezetésével el kellett végeznünk két köztelező gyakorlatot. Az egyik, hogy a reduktort (ezen keresztül vesszük a levegőt) ki kellett venni a szájból, majd visszatenni, és erős kifújás (a befolyt víz eltávolítása érdekében) után folytatni a légzést. Ez a gyakorlat nyilván azt a célt szolgálja, hogy ha valamelyik tanuló kiveri a saját, vagy a másik szájából a csutorát, ne ijedjen meg, hanem tudja, hogy mit kell tenni. A másik gyakorlat, a maszk vízmentesítésére irányult, ha netán víz megy bele, akkor azt hogyan kell eltávolítani.
Miután ezeket mindenki megcsinálta, Aggelos vezetésével lassan elindultunk a víz alján a nyílt tenger felé. Ez nem volt mindenkinek probléma mentes, mert volt olyan, aki állandóan a felszínre akart menni, mivel a mellényében túl sok volt a levegő, így állandóan le kellett rángatni a víz aljára, a másik meg hanyatt esett a tengerfenéken és nem tudott felállni. Lassanként azért mindenki ráérzett a felszerelés használatára. Mintegy 300 métert mehettünk be. A tenger lassan mélyült, körülöttünk rengeteg hal úszkált, a látótávolság 20 méter lehetett, a víz hőmérséklete 29 fok volt. A legmélyebb részen 5 méter mélyen voltunk. De a lényeg nem a mélység volt, hanem a látnivaló. Nyilván minden csoportot ide hoznak, úgyhogy a halak, mint a háziállatok úgy követtek minket 5-10 cm-es távolságból.
A csúcspont az volt, amikor Aggelos mindenkinek adott a víz alatt egy darab kenyeret és a halakat etettük kézből. Addig is sok hal volt, de erre annyi lett, hogy egymást sem nagyon láttuk. Az 5 cm-estől a félméteresig minden nagyság megtalálható volt, meglehetett érinteni őket. Etetés közben az oktató (az általunk vitt fényképezőgéppel) képeket készített rólunk. Amikor elfogyott a kenyér, szép lassan visszamentünk a bázisig. A víz alatt 45 percet töltöttünk, ez alatt a palack tartalmának kb. a felét fogyasztottuk el. A parton még egy kis fényképezkedés, felszerelés leadás, majd Aggelos visszafuvarozott minket Sartira.
Annak ellenére, hogy az elején meglehetősen szkeptikus voltam a túrával kapcsolatban, így utólag azt mondom megérte, és mindenkinek csak javasolni tudom. Feledhetetlen élmény, és ez idő alatt mindenki el tudja dönteni, hogy kíván-e komolyabban foglalkozni a búvárkodással, vagy sem. Az oktató végig felügyelte tevékenységünket, nyugodt, figyelmes volt, mindenben segített szó nélkül.

9. nap 2007. 08. 26.

Reggel béreltem egy motort Sassostól. A motort 9 órától 20 óráig lehetett használni. Egy napi bérleti díja 15 € volt. Lehetett volna olcsóbban is, de én olyant kértem, amivel 2 személlyel is lehet közlekedni a hegyek között, és nem túl hangos. Így esett a választás egy 20000 km-t futott, Yamaha 125 ccm-es négyütemű gépre. A kikötés annyi volt, hogy a tankot kb. olyan állapotban hozzuk vissza, mint ahogy elvittük (fél alatt volt egy picivel). Adtak még két bukósisakot is, de elmondták, hogy bár elméletileg kötelező a sisak viselete, a rendőrök a turistákat nem szokták megbüntetni, ha náluk van a sisak (azért volt ellenkező példa is, állítólag valakit 370 €-ra büntettek ilyenért). A görögöket meg azért nem büntetik meg, mert ha a turistákat nem büntetik, akkor a saját fajtájukat csak nem fogják! Na ennek megfelelően megy is mindenki fej nélkül. A sisakok pont befértek az ülés alá. A motorokon nincs biztosítás, úgyhogy ha valamilyen kárt okozunk, akkor a javítás költségét mindenkinek magának kell állnia. Ennek megfelelően (bár fő a bizalom, és Sassosról is csak jót hallottam) első utam a benzinkút volt, ahol 4 €-ért teletankoltam, és körbefényképeztem a gép sérüléseit (volt rajta bőven), hogy esetleges vita esetén ez ne legyen gond. Lehetett volna új motort is bérelni, de ilyen szempontból jobb az olyan, amin már van sérülés.

Na ezt követően egész nap motoroztunk. Bejártuk a narancspartot, elmentünk majdnem Vorvoruig, illetve az ellenkező irányba, Neos Marmarasig. Egész nap majdnem 200 km-t motoroztunk, az utasok váltották egymást mögöttem. A kis gép nagyon jól bírta, a hosszú egyenesekben közel 100 km/h sebességet is el lehetett érni 2 személlyel. A hegyek között élvezet volt tekeregni. Olyan meleg volt, hogy nagyon sokszor forró szél jött szembe még a hegyek között is. Egy dologra a kölcsönzés során nem figyelmeztettek. Arra, hogy motoron borzasztóan könnyű észrevétlenül leégni. Én is csak 13 óra körül az ebédnél éreztem, hogy baj lesz. Na ekkor már kentem magam 30-as faktorú krémekkel, de az már csak azt akadályozta meg, hogy jobban ne égjek le. Végül is megúsztam nagyobb leégés nélkül, de az arcomon, alkaromon, kézfejemen, combomon, vádlimon jól látható volt a nap heve. Keresztül kasul bejártuk Sarti környékét. Ez a motor rendkívül alkalmas volt arra, hogy minden kilométerkőnél megállva készítsünk fényképeket. Ezzel nem volt gond, hogy akár 100 méterenként fényképezzünk, bemenjünk mindenféle földútra, és új tengeröblöket fedezzünk fel. Délután még egyszer tankoltam (3 €), majd este fél nyolc felé visszavittem a motort Sassosnak. A tank még így is bőven fél felett volt. Sassos nagyon közvetlen, kedves volt, kicsit elbeszélgettünk (már amennyire tudtunk), majd kérte, hogy máskor is nála béreljünk motort. A nap folyamán kétszer is találkoztunk rendőrökkel, de nem foglalkoztak velünk (igaz egyszer volt rajtunk bukó, mert a szembejövők előre villogtak).

10. nap 2007. 08. 27.

Az éjszaka hatalmas eső esett, ami még reggel is folytatódott. 7 óra körül állt el. Azt hittük, hogy ez majd hűvösebbé teszi az időt, de tévedtünk. 11 óra felé bementünk a faluba sétálni, még látszottak az eső nyomai, és a hőmérséklet is 3-4 fokkal hűvösebb volt a megszokottól, de még így is bőven 30 fok felett voltunk. Délután a kiskikötő melletti tengeröblöt látogattuk meg. Az öblöt a tegnapi motorozás alatt fedeztük fel, eléggé eldugott, kristálytisztavizű, kevesek által látogatott kis öböl volt. Viszont a tegnapi vihar a vizet annyira felkavarta, hogy a homoktól, illetve a sok hordaléktól a tegnap még átlátszó vízben mindössze 2-3 méteres látótávolság volt. Átúsztunk a kiskikötőbe is, de ott sem volt jobb a helyzet. A víz hőmérsékletén nemigen lehetett észrevenni a vihart, délután már megint 28 fokos volt. Este bementünk a faluba sétálni, és vettünk egy szép vastag ezüstláncot szép kidolgozással. 54 € volt.

11. nap 2007. 08. 28.

A mai napra terveztük a Waterland meglátogatását. Ez egy élményfürdő Thesszaloniki közelében, ami úgy hirdeti magát, hogy az egyik legnagyobb Görögországban. A fürdő Thesszaloniki előtt van, Tagaredes nevezetű helység mellett, Sartitól 124 km-re. Hatalmas parkolóba érkeztünk, nyitás (10.00 óra) előtt 20 perccel. A nyitást a görögök komolyan veszik, mert egy perccel sem nyitottak korábban annak ellenére, hogy 3 turistabusznyi ember, plusz a magánban érkezők álltak már sorba.
A belépő 4 éves kor alatt ingyenes, 4-14 évig 10 €, 14 év felett 13,50 € volt. A belépő magába foglalja, hogy a strand területén elhelyezett napernyőket, függőágyakat, napozóágyakat, illetve a csúszdákat ingyen igénybe lehet venni. A fürdő kimondottan szép környezetben található, komoly gondot fordítanak a növényzet ápolására, illetve a tisztaság fenntartására.
A medencék, illetve csúszdák viszont pont az ellenkezőjét mutatják, nem rosszak, de látszik, hogy csak a szükséges minimum biztosítására törekednek. Csúszdából 5 féle volt, de ebből 2 nem működött, a többinél hosszú sorokat kellett végig állni. Az úszómesterek nagyon komolyan veszik a dolgukat, mindenért sípolnak. A 120 cm-nél alacsonyabbak a nagycsúszdákat nem vehetik igénybe. Ennek ellenőrzésére minden csúszda mellett van egy mérce, ahol az úszómesterek ellenőrizhetik a vitás eseteket. A kisebbeknek van egy külön medence kisebb csúszdával. A csúszdákon kívül van még egy hullámzó medence, egy élménymedence (két bugyborékolóval, meg egy gombával), egy gyerek medence, meg egy olyan medence, ahol fa krokodilikon meg fatörzseken kell átkelni a víz fölé kifeszített hálóba kapaszkodva. A víz hőmérséklete minden medencében 26 fok volt, ami a tengerhez viszonyítva bizony megszokást igényelt. Több büfé és „szuvenír” árus is működik, az ilyen helyen megszokott árszínvonalon. Igazság szerint ez volt az egyetlen program, ami szerintem nem érte meg az árát, de egyszer meglehetett nézni. A turistairodák ezt a programot is 30 €/fő áron hirdetik, ami egyértelműen sok érte, magán szervezésben ugyan ez az út a feléből megoldható.

12. nap 2007. 08. 29.

A délelőttöt a faluban való csavargással, ajándék vásárlással töltöttük. Már 1-2 €-t is egész formás kis Sartis emlékeket lehetett kapni, amit az eladók (sokszor férfiak) aprólékos gondossággal, darabonként csomagoltak be. Délután ismét a beachi részre mentünk fürdeni. Bár a víz hőmérséklete a megszokott 29 fokos volt, most mégis melegebbnek éreztük, mert a kinti hőmérséklet lecsökkent 31-32 fokra. Ezen a szakaszon most búvárkodtunk először, mivel nem sokat vártunk ettől a résztől (tiszta homoksivatag az alja).
Meglepő volt már a part közelében is, hogy akár a fél méteres vízben is mennyi kis hal van. Ahogy haladtunk egyre beljebb, úgy nőttek a halak (félméteres halak csapatostul), illetve szaporodtak a kagylóhéjak. A parttól kb. 400 méterre beúszva, a tenger mélysége fokozatosan elérte a 7 métert. Itt már annyi kagyló volt, és olyan szépek, hogy győztük őket felhozni. Érdekes volt, hogy a víz hőmérséklete még ebben a mélységben sem csökkent, egyáltalán nem lehetett érezni, hogy a fenéken hidegebb lenne.
Annak, hogy nem számítottunk a sok kagylóra az lett a következménye, hogy csak a fürdőnadrágba tudtuk tenni őket. De egy idő után az is megtelt, így volt olyan, hogy fönt betettem, alul meg kiesett egy másik, így mehettem le azért. A parttól való nagy távolság egyik következménye, hogy ez már a jetskizők, banánozók területe, így nagyon kellett figyelni, nehogy elüssenek minket. Az egyik motorcsónakos meg is állt, és javasolta a búvárbója használatát, mivel a lenyugvó nap miatt alig vett észre minket. Mi persze őt jól láttuk, de a jó tanácsot megköszöntük és mivel már minden hely ki volt töltve a nadrágunkban, kimentünk lepakolni. Az egész nyaralás legszebb kagylóit itt szedtük össze.

13. nap 2007. 08. 30.

A délelőttöt pakolászással, készülődéssel, illetve az apartmanhoz közeli partszakaszon való fürdéssel töltöttük. Délután ismét visszatértünk a beachi részre, és a lányokkal búvárkodtunk. Most nem mentünk olyan messze, mint tegnap, inkább a part mentén úsztunk át a szomszédos öbölhöz. A sziklák mentén rengeteg hallal találkoztunk, sokszor úgy tűnt, mintha vonulnának valahova. A víz most is jó volt, de néha-néha mintha hideg áramlatukba kerültünk volna, hirtelen lehűlt. 10 méterrel arrébb ismét ugyanolyan meleg volt. Elég sokáig kint voltunk a parton, de igazából már búcsúztunk Sartitól.

14. nap 2007. 08. 31.

Délelőtt összeszedtünk mindent, csomagolás, takarítás, bepakolás, kaja, majd Magyar idő szerint 10.20-kor indulás hazafelé. Még előző nap tele tankoltuk az autót a helyi kútnál. 471 km-re tankoltunk 29,89 €-ért 30,46 liter 95-ös benzint, melynek literje 0,981 € volt. Az átlagfogyasztás 6,4 l/100km volt.

Hazafelé

Hazafelé a forgalom jelentősen nagyobb volt. A görögök meglehetősen temperamentumosan közlekednek, így muszáj felvenni a forgalom ritmusát, különben mindenkit feltartunk. Mondanom sem kell, hogy ez viszont a sebességhatárokkal köszönő viszonyban sincs. Görögországban rendőri ellenőrzéssel, sebességméréssel nem találkoztunk.
A tankolási tervünk az volt, hogy Görögországban (lehetőleg minél közelebb a határhoz) még egyszer teletankoljuk az autót, így a benzin elég lesz addig, amíg Szerbiában nem találkozunk valamelyik ÖMV, vagy MOL kúttal. Az iGO a Macedón határ előtt 1 km-rel ismert egy BP kutat, ami céljainknak tökéletesen megfelelt. Az előző tankolástól 227 km-t tettünk meg, erre tankoltunk 18,02 €-ért 15,81 liter 95-ös benzint, melynek literje 1,139 €-ba került (jó drága volt a többi görög kúthoz képest). Az átlagfogyasztás 6,9 l/100 km.
A görög-macedón határt 13 órakor értük el. Meglepetésünkre elég sokan voltak a határátkelőn, de mint kiderült nem a turnusváltás volt, hanem sok német rendszámos autóval, török vendégmunkások. A határon félóra alatt jutottunk át.

Az időjárás hozta a formáját, vagyis 36-38 fok volt, így a légkondicionálót folyamatosan kellett üzemeltetni. Macedóniában, hála a törököknek hatalmas forgalom volt, és a tempó tovább emelkedett. Ha az ember nem akart beszorulni a kamionok közé, akkor kénytelen volt tartani a lépést a többiekkel. Az autópálya több helyen meg lett szakítva felújítás miatt, vagy leszűkült egy sávra. Ezeken a 20-40 km-es szakaszokon 60-as sebességkorlátozás volt, de a forgalom itt is 100-110-es tempót diktált. A határtól 89 km-re volt az első fizetőkapu, ahol 60 dénárt kértek, a következő kapu innen 29 km-re következett, de itt csak át kellett hajtani. Az utolsó kapu ettől 44 km-re volt, ahol 50 dénár volt a tarifa.
Szkopje magasságában több helyen (elsősorban a keresztező felüljárók alatt az árnyékban, ők se hülyék!) mérték a sebességet a rendőrök, és büntettek rendesen. Mi megúsztuk az eseteket, mert vagy éppen bírságoltak valakit, vagy pont nem mértek. De az az igazság, hogy nem rajtunk múlt, mert a tempó hatalmas volt. Macedónián mindennel együtt 1,5 óra alatt értünk át, úgy, hogy mi csak úsztunk az árral. Ez majdnem 120 km/h-s átlagsebesség.
A macedón-szerb határra 15.30-ra értünk. A határ előtt óriási dugó volt. Legalább 3-4 km-es kocsisor. A kocsik között megjelentek a kéregetők. Szívszorító látvány volt, ahogy a kocsik mellett térdelve könyörögnek alamizsnáért. De ha valaki adott, akkor azonnal odacsődült az összes, tolongva, egymást lökdösve. Így senki sem mert igazán adni. A határhoz közeledve egyszer csak megjelentek a határőrök, aminek hatására a kéregetőhad távolabb húzódott. A tumultusnak köszönhetően 69 perc alatt jutottunk át.

Eredeti tankolási tervünktől el kellett térnünk, mert a természetes szükséglet nagy úr. Így a határon éppen átjutva megálltunk az első helyi benzinkútnál, és ha már meg kellett állnunk, akkor tankoltunk is. Az előző tankolástól 184 km-t tettünk meg, erre tankoltunk 1720 dinárért 16,87 liter 95-ös benzint, melynek literje 84,2 dinárba került. Az átlagfogyasztás 9,1 l/100 km. Nagy sebesség+légkondi=nagy fogyasztás.
A kút mellékhelységéről csak annyit, hogy aki teheti, az várjon egy komolyabb kútig, mert itt a földön cm vastagon állt a vizelet. A lányom azzal a lendülettel, amivel belépett a helyiségbe, már fordult is vissza, mondván, hogy inkább a bokrok közé megy.
Szerbiában a macedón határtól számítva majdnem pontosan 100 km-ig nincs autópálya. Így nappal látva azt az útszakaszt, ahol Sarti felé majdnem elaludtam, és borzasztóan szenvedtem, rájöttem, hogy milyen szép tájakon vezet az út. A hegyoldalba vágott út gyönyörű hegyek lábánál, folyók mentén vezet. Most is hosszú kocsisorok alakultak ki egy-egy bátortalan vezető mögött, így előzni most sem volt érdemes. Egy-két kamikaze török nekivágott ugyan, de nem sokkal jutott előrébb.
Ezen a szakaszon játszotta el az iGO azt, hogy bár a következő letérést még 18 km-re jelezte, egyszer csak megszólalt, hogy „újratervezés”. Először nem értettem, mivel éppen egy hegyi szerpentinen mentünk, és még csak a közelünkbe sem volt másik út. Aztán észrevettem a PDA kijelzőjén, hogy valahol mellettünk, a fák takarásában van egy párhuzamos út is. A kocsi helyzetét mutató nyíl hol az egyik útra ugrott, hol a másikra. Az ugrásoknál mindig „újratervezett”. Rájöttem, hogy megint pontatlan a térkép szoftver. A kocsit jelző nyilat a gép mindig ráhelyezi az útra, de a kocsi valóságos helyzetét egy kis pötty mutatta. Ez viszont az egymással párhuzamosan futó két út között volt. Na most attól függően, hogy a két út közül melyikhez volt közelebb a valós helyzetünk, arra tette a kocsit, és ezért tervezett újra. Egyszerűen nem kell vele foglalkozni, úgy is csak egy utat láttunk magunk előtt.
A határtól 100 km-re kezdődik az autópálya, és ezzel ismét kezdetét vette a hajtás. Az autópálya kezdetétől 38 km-re van az első fizetőkapu, ahol 240 dinárt kértek. A kapu után közvetlenül rendőrök ellenőriztek. A következő fizető kapu innen 23 km-re volt, ahol kivárva az 1 km-es sort, csak jegyet kaptunk.
Időközben az eget felhők lepték be, és nemsokára szakadó esőben folytathattuk utunkat (ez viszont a tempón nem nagyon látszott meg). A következő fizetőkapu 216 km múlva jött, itt a jegy ellenében 1050 dinárt fizettünk. A következő kapuhoz 44 km múlva értünk, ahol megint csak jegyet adtak. A határhoz minél közelebb szerettünk volna még egyszer tankolni, hogy maradék dinárjainktól megszabaduljunk. Erre a célra kiválóan megfelelt a határ előtt 27 km-rel lévő ÖMV kút. A kút tele volt a török vendégmunkásokkal. Az előző tankolástól 475 km-t tettünk meg, erre tankoltunk 3101 dinárért 36,83 liter 95-ös benzint, melynek literje 84,2 dinárba került. Az átlagfogyasztás 7,7 l/100 km. A következő fizető kapu az előzőtől 79 km-re következett, ahol 20 perc sorban állást követően 490 dinárt kértek. Ez a kapu után rögtön van egy nagy MOL kút, ahol szintén tankolhattunk volna. Innen a határ már csak 5 km-re volt.
A határra 21.38-kor érkeztünk, de csak 66 perc múlva jutottunk át.

Horvátországban rögtön autópályán folytatódik az út. A határtól 9 km-re van a fizetőkapu, ahol csak jegyet adnak. Végig szakadó esőben, elég erős tempót diktálva haladtunk. A kaputól 52 km-re lévő Velika Kopanica-i lehajtónál kellet 22 kunát fizetnünk. Mivel tanultunk a levezető út hibájából, ezért most már gond nélkül érkeztünk 00.30-kor a horvát-magyar határra. A korábbi 36-38 fokból Magyarországon már csak eső, és 15-18 fok maradt. Kicsit lehangoló volt. A határon 7 perc alatt értünk át. Pontosan 01.00 órakor álltunk meg a kiindulási pontunk melletti ÖMV kútnál, ahol 216 km-re tankoltunk 4520 Ft-ért 15,81 liter 95-ös benzint, melynek literje 285,9 Ft-ba került. Az átlagfogyasztás 7,3 l/100 km.

Az indulástól 1098 km-t tettünk meg 14 óra 40 perc alatt. Így az átlagsebességünk 74,8 km/h volt, az átlagfogyasztás 7,7 l/100 km. A határokon összesen 172 percet várakoztunk, pihenővel, tankolással mindössze 71 percet töltöttünk (összesen 243 perc). Ha ezeket leszámítjuk, akkor a tiszta menetidő 10 óra 37 perc, az átlagsebesség 103,5 km/h.
Kifizettünk a vissza útra:
Autópálya díjak: 60 dénár+50 dénár+240 dinár+1050 dinár +490 dinár+22 kuna= kb.: 7539 Ft
Tankolás: 18,02 €+1720 dinár+3101 dinárt+4520 Ft-ot= kb.: 25899 Ft (85,32 liter)

Annak ellenére, hogy visszafelé sokkal gyorsabban jöttünk, mégsem értünk sokkal hamarabb haza. Ennek nyilvánvaló oka a török vendégmunkások tatárjárása volt, mivel így a határokon, illetve a fizetőkapuknál elbuktuk azt az időt, amit az utakon nyertünk. Így visszatekintve egyáltalán nem éri meg ennyivel gyorsabban jönni, mert nem csak a fogyasztás nő meg jelentősen, hanem annak az esélye is, hogy belefutunk egy sebességmérésbe. 8000 Ft-tal több üzemanyagot égettünk el hazafelé, mint lefelé és szinte nem nyertünk semmit.

Az alábbi táblázat „0 km” pontja a Sarti Babis apartmanháznál, így mindenki kiszámolhatja, hogy az egyes fizetőkapuk, benzinkutak, határátkelők hány kilométerre vannak egymástól.

A piszkos anyagiak (mibe került ez a nyaralás)

Az igazsághoz sajnos hozzátartozik, hogy egy nyaralás nem csak ebből áll. Hozzá kell számolni az olyan dolgokat is, amelyeket nem vennénk meg, ha nem utaznánk le a tengerhez, illetve amely dolgok hozzátartoznak az utazáshoz (útlevél, biztosítás …stb.).
Így még adjuk hozzá az alábbiakat:

Így végül láthatjuk, hogy egy 3 fős átlagos magyar család 14 napos Görögországi nyaralása (abszolút nem nagy lábon, nem minden nap étteremben kajálva) 2007-ben 439442 Ft-ba kerül.

Összegzés:

Csodálatos két hetet töltöttünk Sartin. Javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy legalább egyszer látogasson el ide. A táj, a tenger utolérhetetlen. A görög vendégszeretetet annyira nem éreztük, elég zárkózottak, morózusak voltak általában (tisztelet a kivételnek, pl. Sassos). Az apartmanok tekintetében fel kell készülni, hogy a Balkánon járunk. Ha nem egy vagyonért szereztünk szállást, akkor a tisztaság és a felszereltség tekintetében erős kompromisszum készséget kell tanúsítanunk. Bár a görögök csodálatos természeti adottságokkal rendelkeznek, nem látszik, hogy törekednek ennek megőrzésére. A tengerpart nagyon sok helyen szemetes (még használt gumióvszert is találtam a parton). De a tenger mindenért kárpótol. Itt nem kell azon gondolkozni, hogy hogyan küzdjem bele magam a hideg vízbe. Itt egyszerűen sétálj bele és érezd jól magad! Az utazástól sem kell megijedni. Bár a távolság elég jelentős, az utak általában jók, a forgalom elviselhető, és ha az ember nem csinál nagyon kirívó dolgokat, akkor a rendőrök és a vámosok is békén hagyják. Az éjszakai utazás előnye, hogy nyugodtabban lehet haladni, gyorsabbak a határátlépések, viszont sokkal fárasztóbb. A nappali utazás előnye, hogy csodás tájakon vezet az út, sokkal kevésbé megerőltető, viszont jóval nagyobb a forgalom, több a konfliktus lehetősége. Mindenki döntse el, hogy számára mi a legmegfelelőbb és azt válassza. A lényeg csak annyi, hogy jöjjön le, mert ezt látni kell!
Pécs, 2007. szeptember 28.
Vasa Sándor

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk)
E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Tiéd az oldal, magadnak építed!

Ugrás a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>Ugrás az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >> Útitárskereső - ha üres helyed van >>
© BTSz Bt 1997-2007.