Bokor Gitta: Halkúra a Grebaščica-i öbölben - 2006.

Šibeniktől délre, a város után 18 kilométerrel, Grebaščica nevű falut elhagyva, van egy kis kemping, a Barinica. Véletlenül bukkantunk rá két évvel ezelőtt. A főút mellett található egy varázslatos kis öböl partján, a térképen nem találtuk ugyan a nevét, de valaki azt mondta, ez a grebaščicai öböl. Fák árnyékolják, csend van és nyugalom.
Családi vállalkozás ez, egy kedves fiatalember, Robert vezeti, több nyelven beszél, s a szülei tartják rendben a kempinget. Nincs itt semmiféle luxus, de tiszta és szép. Talán szezonban nem annyira kényelmes, ha sokan vagyunk, mert csak egy kinti s egy benti zuhany meg négy mellékhelység van, de szezon után és előtt tökéletesen megfelel annak a célnak, amiért mi mentünk oda, mégpedig pihenni, olvasni és halat enni.
2006. szeptember elején töltöttünk ott egy hosszú hétvégét. Telefonon már előre bejelentkeztünk, hogy mindenképpen a tenger mellett , pár méterre a víztől verhessünk tanyát. Szokás szerint most is az autóban aludtunk, de inkább a szabad ég alatt töltöttünk minden percet. Az idő nagyon szép volt, Robert szerint ez szeptemberben mindig így van, de már júniusban is nagyon jó ott, hiszen a víz meleg. Talán azért, mert kicsi ez az öböl.
Nem sokan voltunk a kempingben, mellettünk németek, szlovákok, feljebb csehek, kicsit tovább olaszok. Hamar összeismerkedtünk, és mindenkiről megtudtuk, honnan jött és hova tart.
Az első este fürdéssel telt el, és nagyon jól aludtunk a csodálatos levegőn, gondjaink otthon maradtak, s átadtuk magunkat a pihenésnek. Másnap reggel első utunk a šibeniki piacra vezetett. Nagyon szeretjük ezt a piacot, mert ide még nem értek el az uniós szabályok, s olyan igazi.
A halpiac egy nagy teremben van, s asztalok hosszú sorain látjuk kirakva a sokféle halat, mindenütt ki van írva az ára is, könnyen kiválaszthatjuk magunknak a megfelelőt. Kint meg a zöldség- és gyümölcspiac kápráztat el, de van itt minden más is, sok hentes, egészben sült malacot vagy birkát is árulnak, friss péksüteményeket, van sok kávézó, virágosstand, minden ami kell .Azt hiszem minden nap nyitva tart a piac, mert bármilyen napon voltunk, ezt mindig így találtuk. Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy vasárnap a halféle mindig drágább mint más napon. Lehet, hogy más dolgok is, de mi csak halat vettünk, s erre felfigyeltünk.
A közeli parkolóban -óránként 5 kuna, kicsit távolabb van ingyenes parkoló is -, biztonságba helyeztük a halakat az autóban levő hűtőtáskába, és besétáltunk a városba. Šibenik, mint az összes többi horvátországi város, nagyon szép. Sokszor jártunk már itt, most mégis újra megnéztük az utcákat, tereket, a Szent-Jakab katedrálist, s a kikötőt. Kávéztunk egyet, s délelőtt, mire jó meleg lett, már indultunk is vissza a kempingbe, ott pedig azonnal lehűtöttük magunkat az átlátszóan tiszta tenger vizében. Ezután láttunk csak hozzá a halpucoláshoz.
Téved, aki azt hiszi, hogy ez egy büdös munka, á, dehogy! A tengeri halnak valahogy sosincs olyan "halszaga", amit utána fél napig érezni lehet a kezemen. A kagylónak meg csak tengerillata van. Mivelhogy kagylót is mindig veszünk. Sokan oda jöttek hozzánk megcsodálni a kagylófőzést, szerették volna megkóstolni már régen, de nem is tudták hogy kell elkészíteni meg nem is merték talán. Amikor elkészült, mindenkinek vittünk kóstolót. Az egyik szomszédunk másnap meg is kért, mutassuk már meg neki azt a piacot és a módszert, ahogy elkészítjük. Annyira megtetszett neki, hogy aztán minden nap vettek ők is halat, még ott Šibenikben egy félreeső helyen a tengerparton megtisztították, besózva betették egy gondosan lezárt edénybe, majd a hütőtáskába. Ez így estig szépen elállt, s ők mehettek egésznapos hajós kirándulásra, este pedig a kempingben csak rá kellett dobni a bepácolt halat a rostra. Nagyon hálásak voltak ezért az ötletért.
Ezt a műveletet végeztük el mi is mindennap a halakkal, aztán már csak olvastunk, fürödtünk és sétálgattunk és gyönyörködtünk a tájban.

Esténként pedig fejedelmi vacsorákat készítettünk, minden nap mást, de mindig halat és salátát. Sütöttünk serpenyőben vajon garnélarákot, roston ráját, tonhalat, mindenféle formájú számunkra ismeretlen nevű halakat, de készítettünk tengergyümölcsesalátát, polipsalátát, tintahalat is.

A kagyló mindennap másként készült, s néha napközt valami hallevest is kreáltunk az adott alapanyagokból, persze ennek semmi köze nem volt az ismert magyaros halászléhez.
A kempinges néni is látta halszeretetünket, meg is jegyezte mindennap, hogy opet riba, azaz megint hal, majd megmutatta, hogy kell polipra "vadászni", sőt, még kellékeket is adott hozzá, mégpedig egy szuronyt, egy darab szalonnát, meg egy nejlontáskát. A polip ugyanis a sziklák közt él, nem is látni, állítólag nagyon buta, mert ráharap a szalonnabőrre, s így könnyü kiemelni. Sajnos nekünk nem sikerült, a polip győzött s elvitte a szalonnabőrt is. Persze nem adjuk fel, legközelebb gyakoroljuk még ezt!
Ahogy említettem már, a tenger itt sziklás, fürdőpapucs mindenképp kell nemcsak a kövek, hanem a sok tengeri sün miatt is. Egész délután elszórakoztunk azzal, hogy egy-egy törött tengerisünre millió színes apró halacska veti rá magát és hogy harcolnak a jobb falatért. Szabad szemmel is csodálatosan látni az élővilágot. Találtunk tengeri csillagot és sokféle rákot, kagylót is.
Az esték végtelen nyugodtak. Késő éjjelig ültünk a parton, néztük a vizet, a távolban itt-ott halászcsónak sziluettjét láttuk s néha megcsobbant az evező. Nagyon halkan beszélgettünk, nehogy megzavarjuk a csendet. Néhány szóra szomszédaink is átjöttek, megittunk együtt egy-egy pohár bort.

Csodálatos hétvégét töltöttünk el így itt, igazi pihenéssel. Ha sikerül, az idén megint elmegyünk, talán egy kicsit hosszabb időre, rengeteg látnivaló van a környéken. Igaz, javarészt már bejártuk ezeket a helyeket, mint például Primošten, Trogir, Split vagy a Krka vízesések. Robert azonban ajánlott egy jót, miszerint a rendszeres napi járattal átmehetnénk a szemközti szigetekre körülnézni, mert így jóval olcsóbb, mintha befizetnénk a turista-hajóutakra és időhöz sem vagyunk annyira kötve. Megtetszett az ötlet és a Krka vízeséseket is szívesen megnéznénk újra, de az egész országot nem árt időnként bebarangolni, mert annyira szép. Az ilyen barangolós kirándulások rengeteg élményt nyújtanak, hiszen mindig a legszebb helyeken állhatunk meg s a szabadban élhetünk, érezhetjük a tenger illatát. S az a jó benne, hogy már a télen tervezgetjük, bár végül mindig az adott helyen dől el, hogy hogy s mint tovább. Az efféle utazásokat férjem még a gyerekkorából meríti, ők is így kirándultak, a vezetőjűk, s az egész út megtervezője, s megálmodója pedig a kedves szomszéd tanitó néni, Babci néni, aki mindig nagy lelkesedéssel készült az útra, és azt úgy tudta átadni, hogy mi az ő hatására kirándulunk még ma is így.
Kirándulásunk öt napig tartott, négy éjszakát töltöttünk el a kempingben, és ezért valamivel kevesebb mint kétszáz kunát fizettünk összesen . Robertnek van apartmanja is, ez persze drágább valamivel, a közeli Bilo településen. Akit érdekel, kattintson ide http://www.aida-marketing.info/hrv/index.asp?Full=True&ID=52
Amíg az odavezető utunk sietős volt, ezért sztrádán mentünk, addig hazafelé inkább lassan, nézelődve, ráérősen. Kora reggel szokásosan bevásároltunk a halpiacon, megtömtük hűtőtáskánkat, s a kempinges bácsi jóvoltából két adag jéggel tetéztük, hogy hazáig biztosan elálljon, aztán útnak indultunk. Benkovacnál hatalmas dugóba keveredtünk, senki se tudta hol a vége, ezért a legelső adandó alkalommal letértünk az útról, igaz, nem tudtuk hova vezet az út, csak azt, hogy nekünk észak felé kell kanyarodni. Így véletlenul jutottunk el csodálatos helyekre, mint a Novigrad-i öböl, azután fel a hegyekbe, ahonnan mesés kilátás nyílt a magasból a mélyen kanyargó gyönyörű színű Zmranja folyóra. Szinte senkivel sem találkoztunk errefele. Megálltunk még a Plitvicei- tavaknál egy rövid pihenőre, később a Balaton-parton egy halászlére - nem volt elég a halból s késő este szerencsésen hazaértünk.

Bokor Gitta