Fazakas László: Vodice, Sibenik, Split - Horvátország - 2006.

Tömör, kellemes stílusú beszámoló egy egyhetes adriai nyaralásról - jó képekkel

Mi a tavaly nyári nyaralást Horvátországra terveztük. Előtte még sohasem jártunk arrafelé, így bizony az ismeretlen izgalma is nagyon benne volt a készülődésben. Amit kellett, már jó előre beszereztük (Kuna, autós zöldkártya, jó előre befizetett szálláshely, kaja, pia, stb.).
A sógoromékkal együtt két kocsiban vágtunk neki a nagy útnak Budapestről úgy éjféltájban. Az M7-esen  végigmenve (már ahol volt pálya) hajnaltájban elértük a határt. Szinte semmi várakozás, semmi vám, a kocsikból még csak ki sem kellett szállni. Aztán Goricantól irány a horvátországi autópálya.
Az első kapunál már az útleírásokból megtudva elvettük a jegyet és aztán nyomás. A kijáratnál a 36 kunát bankkártyával fizettem ki, semmi gond nem volt vele (és azzal legalább nem tudnak becsapni). A Zágrábot elkerülő ingyenes szakasz után aztán ismét fizetős részen haladtunk tovább az elágazásig. Onnantól egészen Benkovacig újra pályán gyűrtük a kilométereket. Óriási volt a tömeg, mindenki aznap éjjel igyekezett a tenger felé. Hosszú tömött sorokban, a sávokat kitöltve egyenletes tempóban suhantak az autók. A két hosszabb alagút előtt kissé feltorlódtak a sorok, mivel csak az egyik alagút üzemelt és a teli sávokat valahogy eggyé kellett préselni, ami aztán eléggé araszolósra vette a tempót. Jó fél óra múlva a második alagútból kiérve már a hajnali friss tengeri meleg levegő és a megvirradó nap köszöntött bennünket.
Benkovacnál aztán letértünk az autópályáról és mindenféle kis hegyi utacskákon keresztül érkeztünk be Vodice városába.  Ahol aztán természetesen jól el is tévedtünk és rögtön elveszítettük egymást.
Hosszas telefonálgatás és idegeskedés után a tájékozódási pontként szereplő benzinkútnál csak sikerült újra összejönnünk, s ekkor felhívhattuk az utazási iroda kihelyezett képviselőjét, aki a szálláshelyünkig kísért.
A szállásunk nagyon barátságos, tengerre néző erkéllyel, nagy terasszal a Vodice melletti Srima nevezetű helységben volt. Itt gyors alvást rendeztünk le délutánig, azután aprócska evés és kicsomagolás. Estére pedig kis környezettanulmányi séta. Le a tengerpartra és be a városba. Szerencsénkre a sógoromék pont az alattunk levő lakrészben voltak, így az ottani nagyobb étkezőben rendeztük meg mindig a közös evészeteket. A mi teraszunk közös volt az ugyanazon emeleten elhelyezett szomszédokkal. Néha egy-egy sörözést, a másnapi útvonal- és programtervezéseket azonban ott ejtettük meg.
Az első teljes napunkon a tengerre mentünk le, heverésztünk, "napozgattunk" és sokat úszkáltunk, búvárkodtunk ... és ... mondanom sem kell, rendesen leégtünk. Rájöttünk hamar, itt nem lehet ám a nyílt terepen, a tűző napon csak úgy ellenni. A fás területek viszont kissé odébb voltak, így aztán a következő napra már az árnyékot kerestük. Ebéd után pedig egy autós kirándulás gyanánt elmentünk a közeli nagyvárosba, Sibenikbe.

Gyönyörű városka, ódon, szűk sikátorok, utcák és terek. Estére viszont a helyi piacon nagybevásárlás.
A következő napon otthoni lébecolás, fürdőzés, tengés-lengés, estére pedig gyalogoskirándulás Vodice belvárosába. Az egyik teraszos étteremben sörözés, nézelődés.

Meglepő volt hogy amilyen nagy zsibongó tömeg volt ezen a területen, olyannyira csendesek voltak az éjszakák. Sehol egy pisszenés, hangos diszkózene vagy ilyesmi. Mondhatni azt: ideális pihenőövezet.
A következő nap reggelén ismét autóba vágtuk magunkat és a csaknem 100 km-re levő Splitbe rándultunk ki.
Újabb szép város, igazi kikötővel, pálmafákkal, nagy nyüzsgéssel. A parkolás kissé körülményesen indult de aztán valahogy csak megoldottuk - a kikötőnél szinte feleannyiba volt a tarifa, mint a város bármely parkolós részén.

Estére hazatérvén a szálláshelyünkön található kerti grillezőben előre eltervezett csevap sütés.
Utolsó napon hajnalban nekilódultunk a hazaútnak. A terasz-szomszédok reggel visszajöttek azzal, hogy hatalmas a tömeg, így mi nem mentünk fel a pályára, hanem kipróbáltuk a régi utat. Egyes esetekben (kivéve a szerpentineket és a lakott helyeket) szinte gyorsabban lehetett haladni mint az autópályán.
A Plitvicei tavaknál meg addig ügyeskedtünk az úton, míg a végére sikerült teljesen kihagyni ... egyszerűen túlszaladtuk rajta, és már nem nagyon volt kedvünk visszamenni.  Aztán Károlyvárosnál ismét az autópályán irány a határ, onnan pedig a magyarországi - már ami van - utakon haza. Sógoromék Siófoknál, az elágnál elhúztak Dunaföldvár felé, (ők arra hamarabb jutnak haza) mi pedig fel Pestre.

Az idei nyáron már egy 3 autós csapattal és jóval kidolgozottabb programmal vágunk neki ismét egy újabb tengerparti kihívásnak.  A menet: Plitvicei tavak és végcélnak Omis-Ruskamen (állítólag) homokos strandja.
Most azonban tényleg megnézzük a Plitvicét, hiszen odamenetben egy éjszakát ott töltünk el a közelben egy panzióban (Drežničko Selište városában.) Már gyűjtöm az infókat, a söröket és a pénzt.
Amit viszek magammal: fürdőgatya, sör, ásványvíz, néhány konzerv és a bankkártyám. Más nem is nagyon kell, azt hiszem.

Fazakas László