Nagy Lajos: Vodice 2005.07.24-07.30.

Azt, hogy feleségem és jómagam is pontosan mikor vehetjük ki szabadságunkat, munkahelyi adottságaink miatt nem tudhattuk előre, azt azonban elhatároztuk, hogy úticélunk újfent Dalmácia lőn.
Nem volt időnk például a világhálón szállást keresni sem, pedig az itt olvasott úti beszámolók buzdítottak erre. Sose próbáltunk úgy útra kelni, hogy ne lett volna előre lekötött szállásunk. Pedig ismerőseink, barátaink némelyike csakis így utazik és még egyikőjük se járt pórul.
Így, mikor úgy két héttel előtte (persze a szezon kellős közepén) biztossá vált a szabi időpontja, utazási irodás ismerősünkhöz fordultunk. Azt kértük, hogy valahol Zadar környékén keressen nekünk kétfős apartmant, csendes helyen, a címbeli időszakra és lelkére kötöttük, hogy nem szombati, hanem vasárnapi kezdéssel.
Ennek nyomós oka egy tíz évvel korábbi utazásunk alkalmával átaraszolt utolsó 30 km pokoli emléke volt, amikoris egy nyári szombaton Rijekától a Krk sziget hídjáig öt óra alatt jutottunk el, előtte hengerfejezett farmotoros 105-ös Skodánkkal.

Úticélunk így lett Vodice. A szállás díja, utasbiztosítással 70e Ft volt és némi alkudozás után a vasárnapi érkezés is rendben lett. Kaptunk egy magyar nyelvű Horvátország Infót, ami tartalmát tekintve már ismerős volt e honlapról, melynek előzetes böngészése során egyébként sok hasznosat tudhattam meg. Az irodától térképet is kaptunk. Egy világhálós útvonaltervezőből az út hossza ismert volt előttünk. Megbecsülhettük az üzemanyag költséget (a horvát benzinár, fogyasztási főszezon lévén sajnos egyezett a honival), a pályadíjak ismertek.

A gépjármű biztosító a zöld telefonszámon közölt kérésre két napon belül postázta a zöld kártyát. Lakóhelyünkön körbekutakodva a kuna árfolyama szinte egységesen 35,34 körül állott. Telefonon megkérdeztem a letenyei pénzváltót (mert azt hallánk, ott legolcsóbb a kuna), ott is szinte fillérre annyi volt. Így itthon váltottunk be 50e Ft-ot.

Vittünk akkuról üzemeltethető hűtőtáskát hűsítővel, szendviccsel telipakolva, napernyőt (leszúrható rész műanyag csúcsát korábban fémre cseréltem), tengeri műanyag cipellőt (1300 Ft), meg két műanyag matracot és kevéske ruhát. Az élelmiszereket az átkosba' megszokott módon rutinosan elosztottuk a táskák aljára, mivel olyan hírek keringtek, hogy a horvát vámosok elveszik az "egynapin" túli mennyiséget (konkrét esetről senki nem számolt be).

Vasárnap hajnali három órakor indultunk Tatabányáról, Székesfehérváron ráhajtottunk az M7-esre és használtuk úgy az Ordacsehi 29 km-es "vak" szakaszt, mint a határ előtti nyúlfarknyit. A 7-es út Balaton parti, ilyenkor kihalt szakaszain is gyorsan túllettünk. A tankolásra nem figyeltünk, mivel a honi/horvát üzemanyagár egyezett, és bankkártyával bárhol lehet fizetnünk. Hat órakor léptük át a határokat, mindkettő formális volt.
Pár kilométer után a pályakapunál elvettem az automatából nyelvként kilógó jegyet. A pálya kihalt volt, az idő hideg (16°C), ködös. A szórványosan felbukkanó autók fegyelmezetten haladtak, legföljebb 130-cal. Kis hezitálás után fokozatosan emeltem sebességünket F-Astránknak épp nem túlterhelő 160-ig. A jegy visszaadásáért hét órakor a Zágráb körüli ingyenes gyűrű elején 36 kunát kellett fizetni (ki volt írva, mint egykoron az M5-ösön). Négy, látszólag egyforma érmét kaptam vissza, két egykunást, és -mint utóbb kiderült- két "félkunást", e szituáció lélektanilag kifogástalan kiaknázása bizonyítékául…
A jól táblázott gyűrűn a Rijeka/Split feliratra figyelve, tempósan haladtunk. Az útba eső kapunál újra kihúztam a gép nyelvét. Az úton kevesen haladtak, fegyelmezetten. Én ismét ráálltam a 140, max. 160 értékre. Karlovác után emelkedőre fogtuk. A táblázottság mindenütt jó.
Nemsokára, szinte észrevétlenül eljött az ún. Bosiljevo 2 csomópont, azaz a Spliti irányba fordulás és mi csak faltuk a kilométereket. Végig találhatók üzemanyag kutak, többnyire nagy parkolóval, shoppal, illemhellyel és tájékoztató felirat jelzi a következő kút távolságát. Az idő még mindig hűvös volt és kevesen voltunk az úton. A táj csodálatos, főként a Velebitek jobboldalon feltűnő és hosszan sorakozó szirtcsipkéi. Rendőrt sehol sem láttam. Kismértékű torlódás a két, 5 km-es alagút előtt alakult ki, amik előtt jóval egy sávba terelték az autókat, mivel a két "cső" közül csak az egyik működik. Itt tábla jelzi a folyamatos radarozást. A Sveti Rok alagútból kibújva, mely a parttal párhuzamos Velebit szirtsort fúrja át, hirtelen 12°C-kal ugrott a hőmérséklet és gyönyörű vonalvezetéssel intenzív süllyedésbe kezdtünk. A Pirováci lehajtónál 126 kunát fizettem.
Úgy 30 kilométeres, tőről metszett mediterrán tájon való áthaladás után, végig a Vodice feliratra vetvén vigyázó szemünket, hétórás utazás végén, 10 órakor érkeztünk meg úticélunkhoz. A 700 km-re vetített átlagsebesség így 100 km/órára adódott, a benzin fogyasztás meg 6,8 literre.

A Balcsinál látottakhoz hasonlóan - csodálkozásunkra - páran álldogáltak az út szélén apartman feliratú táblácskával. Az utazási irodát kis bevezető városnézés keretében megleltük és a formaságokat követően az iroda alkalmazottja robogóján szülei domboldalon fekvő házához vezetett bennünket, mivelhogy ott volt a lefoglalt apartman. A háziak kedvesen fogadtak és fölcipeltük cuccainkat. Az emeleti folyosóról több szoba is nyílott, a mi apartmanunk mellett. Hűs szobába léptünk, a plafonon lustán forgott a ventilátor, jótékonyan mozgatva a levegőt. Egy ikerágy és egy kihúzható rekamié is volt, a még így sem nem zsúfolt hálóban, melyből frissen felújított fürdő nyílott. A másik ajtón a nappali-étkezőbe léptünk. Az egyik fal teljes hosszában korszerű tolóajtó volt, nyitva.
Kitekintve felejthetetlen látvány tárult elénk, szemben a Sibeniki-csatorna, melyet egyik oldalról szigetek sora, míg a másikról változatos partvonal fogott közre, a távolban Sibenik, szemben a Velebitek vonulatai. Konyhánk mindennel felszerelve, jókora hűtőszekrény. Törülközök, konyharuha, papírtörlő, stb. A véletlen reánk mosolygott.

Kedves, középkorú házigazdánk németül elmondta, hogy sokan nem szeretik Vodice ezen részét, mivel ez csendesebb, mi azonban ennek is örültünk. Felkaptuk a "partravalókat" és az útmutatás nyomán a kacskaringós utcákon át tíz perc alatt lejutottunk vágyott Adriánkhoz.
A tengerpart itt is a Dalmáciára oly jellemző módon tárult elénk. A partmenti fenyves-sáv mindig árnyékos-árnyas ugyan, de ott megáll a levegő, mivel nem éri a mindig lengedező szellő. E ligetet térdig érő, széles falsáv választja el a part mentén kígyózó, mintegy három méter széles beton járdától, amelynek kétharmada a legkedveltebb napozó hely. A közlekedés a partszéli fennmaradó keskeny sávban zajlik, türelmesen.
Az biztos, hogy itt lopástól senki se tart, autókulcsot, kamerát, fényképezőt, stb. elől hagynak. Csakúgy, mint a partközelbe ügyeskedő, letekert ablakú autókban, robogókon a kulcsot. Ha valaki felmegy hűsölni, pár kővel nehezékezve ottmarad a törölköző, matrac, Polifoam heveredő.
A járda előtt-alatt kezdődik az úgy két méter szélességű, kissé lejtős aprókavicsos tengerpart. Mi rendszerint ide szúrtuk le az ernyőt, a matracról lelógó lábunkat nyalogatták a hűs fodrok. Figyelni csak a parttól távolabb elhúzó nagyobb motoros hajók által keltett hullámok partra érkezésekor kell néha. A tenger kristály tiszta és lassan mélyülő. A vízben a tengeri cipellő obligát viselet. Főleg az egyébként nem éles és nem csúszós köveken való vízi közlekedés gondtalan általuk. Sünöket elvétve láttam, a tengerfenék kicsit beljebb sziklás, törésvonalakkal szabdalt, tehát változatos. Az állandó vízmozgás miatt a víz alatti életnek csak szórványos jelei fedezhetők fel.
A "mi", meglehetősen hosszú plázsunkon csupán egy illemhely volt, a folyó ügyekkel magától értetődően az Adriát tisztelik meg, ami a kisdedek vízhez szoktatásából kiderült. Hogy a nagy dolgok materializálása miként történik, fogalmam sincs, nekünk a szállás nem nagy távolsága miatt nem volt gondunk.
Nem láttam sem elsősegély-helyet, sem partfigyelést.

Este megtelnek a kacskaringós utcák, terek és persze a számos étterem szabadtéri asztalai mellett is jókedvű népek múlatják az időt. A kitett étlapokon lehet hüledezni a - legalábbis nekünk - igen borsos árakon. A kikötő sétányán emberfolyam hullámzik, számos fagyis kínálja a jó drága nyalogatnivalót, de nem sajnálnak ráadást se adni. Legtöbb a szláv szó, de Európa legtöbb nációja jelen van.

Zora köz	Sveti Kriza templom
Coricev torony	Tribunj - óváros

Boltba pár alkalommal kellett menni Az árak, például a CBA-ban, néhány alapvető árut figyelembe véve úgy másfélszer magasabbak a mieinknél. A városszéli Plodine (Tescohoz hasonló) bevásárlóban picit olcsóbb minden.

Egy alkalommal átautóztunk a 15 km-re levő Sibenikbe, ahol rövid idő után felhagyva a parkolóhely keresgélésbe, beálltunk egy 5Kn/óra díjú parkolóba, a fontosabb látnivalók közelében. Sibenikről nem írok, megteszi ezt bármely útikönyv, szép szavakkal. Aki a közelében jár ki ne hagyja, csodálatos, az a kis szelete is amit szemünk beinni tudott.

Képek Sibenikből

Dóm tér	Dóm
Sveti Mikol erőd	Búcsúzó kép

Másszor elmentünk a Krka Nemzeti Parkba, mely Sibeniken túl fekszik, úgy 20 km-re. A jellegzetes barna jelzőtáblákat figyelve könnyen oda lehet jutni.

a Prokljanski-tó

A hatalmas parkolóban délelőtt megállva leltünk még árnyékos helyet. Autóval nem lehet bemenni a parkba. A belépő 60 Kn/fő, magyar nyelvű ismertetőt kaptunk hozzá. Az öles térképtáblák mellett kedves ifjú hölgyek tájékoztatták a kérdezőket és intettek a várakozó buszok felé, amelyek amint az ülőhelyek megteltek, elindultak velünk a szerpentinen. Lefelé sorban elénk tárult a Prokljanski és a Visováci tó páratlan látványa, melyek tulajdonképpen hatalmas fjordok. A lenti parkolóban ismét profi módon megszervezett, többnyelvű tájékoztatást halhattunk. Mi a négyórás hajókázást választottuk, mely fejenként 100 kunába került, de nem bántuk meg. Fedett hajónk nem zsúfoltan útra kelt. Kellemes szellő kísért bennünket, miközben a változatos parti táj sziklaképződményeiben gyönyörködtünk. Félórát töltöttünk a tavon található bájos ferences kolostor-szigeten. A tó felső végén levő Roski zuhatagnál körbefordult a kapitány, hogy mindenki megörökíthesse a párás vízesést. Egyórás pihenőt tartottunk, fürdéssel a tóban. A visszaérkezés után pár perces séta után értünk a fő látványosságnak számító, valóban csodálatos Skrjadinski zuhatag sorhoz. A legalsó tórész sajátosan elegyíti a legszerényebb népfürdő és a fölötte sorakozó vízesések párját ritkító látványát. A Nemzeti Parkban mindenhol tiszta illemhelyek voltak, árnyas padok és ivókutak találhatók.

a Roski zuhatag	a Skrjadinski zuhatag sor
Kolostor-sziget	zuhatagok
"népfürdő"	ókori jakuzzi

A hét közepén hiábavaló kísérletet tettünk, hogy a szombati éjszakával megnyújtsuk a nyaralást, azonban se a mi szállásunkon, se a közelben nem volt szabad hely.
Így szombat délelőtt kilenckor, rövid búcsú után útra keltünk. Nagyon meleg volt, az autó hőmérője hamarosan 35°C fölé kúszott. A Sveti Rok alagút előtt következett a fekete leves. Az addigi viszonylag jó tempójú haladás a sáv szűkülés miatt azonnal hosszas araszolásba csapott. Azon nemzetek fiai, kiknek otthon a fejükben se fordul meg ilyesmi, klímás nagy autóikkal vad előrefuss-játékba fogtak, úgy a jó előre jelzett elfogyó sávban, mint a leállóban. Emiatt még lassúbbodott a haladásé és a hőmérő 40°C-on "beállt". Rendőrt ezúttal se láttunk, sajnos… Feleségem előrelátásának köszönhetően tarkónkon cserélgette a hűtőládába betett, fagyos ásványvizes palack tartalmával lehűtött zsebkendőt. Aztán a mezőny szétszakadt, hogy a Mala Kapela alagút előtt megismétlődjék az araszolás. A másik, tenger felé tartó sávon kígyózó hosszú autó oszlopokat látva ismét beigazolódott jó döntésünk, hogy vasárnap indultunk a tengerre. A tartós hőség miatt elfásulva már nem is jegyeztem a részidőket.
A két fizető kapu szintén jelentősen megtorpantotta az autófolyamot és búcsúzóul megismétlődött az önműködő borravaló-effektus is…
A határ előtt az Ina kútnál benzinre váltottuk utolsó kunáinkat is.
Már honi földön, Nagykanizsa előtt, az út menti István fogadóban ebédeztünk. Nemsokára, úgy késő délután megérkeztünk a Balatonhoz. Aki járt már ott ilyentájt, annak, azt hiszem nem kell felidéznem azt az idegtépő csoszogást, amibe csöppentünk. Jó lesz, ha végre a határig nyújtózkodik majd az M7-es aszfalt szőnyege.
Hazaútunk több mint 12 óráig tartott.

Nagy Lajos
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail: szerkesztoutikalauz.hu

Olvasói kérdések és válaszok:

Téma: Krka vízesés | Név: Losonczy Árpád | E-mail: #bernadetti01@freemail.hu | 2007. Július 08. Tisztelt Nagy Lajos Úr ! Kérdésem a következő. Kisgyerekekkel mennénk, hosszú lenne a négy órás hajóút. Az alsó vízesést meg lehet-e közelíteni gyalogosan vagy autóval ? Válaszát előre is köszönöm: Losonczy Árpád