Tomkiss Tamás: Montenegrói nyaralás bosznia-hercegovinai és horvátországi kitérőkkel - Herceg Novi, Budva, Kotor, Mostar, Dubrovnik, Cavtat - 2007. június
Mivel az utikalauz.hu kitűnő segédanyagokkal szolgál utazásainkhoz, elhatároztuk, hogy idei montenegrói utunkról mi is beszámolót készítünk, hátha segíthetünk vele valakinek. Magáról az útról vezettünk egy egyszerű táblázatos útinaplót, távolságokkal és időkkel, amelyet a Google Earth útvonaltervezője (nagyon ajánlom), az internetről letölthető Beograd–Budva szerb tévés autós videonaplók, illetve Szekeres István Stevie kitűnően használható leírása alapján készítettem elő. Az előzetes tervek 5 km-es pontossággal bejöttek. Időben nem egészen, de ez mindig benne van a pakliban. Az alábbi leírás félszáraz autós útleírásokból és szubjektívebb helyszíni élménybeszámolókból áll. Idén negyedik alkalommal választottuk Montenegrót nyaralási úticélként (Réka harmadszor járt ott). Első két alkalommal (2001, 2002) szintén Szerbián keresztül autóval, de utasként, 2005-ben pedig vonattal utaztunk a Szabadka–Bar vonalon. A korábbi utazások alkalmával mindig gondot okozott a helyi közlekedés, a másoktól való függés, hiszen rengeteg látnivalót szerettünk volna felkeresni. Azóta lett saját autó, így idén először szabadon tervezgethettünk. Majdnem minden bele is fért az időnkbe – legalábbis az idei tervek közül, hiszen még minimum 5 évig marad épp elég új látnivaló Montenegróban és a környékén. Utazás odafelé (Összesen 19,5 óra alatt értünk a célállomásra, alvás nélkül, kb. 6-7 megállással. A később ismertetett budvai káosz nélkül az út maximum 18 óra lett volna.) Indulás jún. 14-én 20.15-kor Budapestről (kb. az M3–Hungária krt. kereszteződéstől). Végig a Hungária körgyűrűn, át az M5-re, és döngetés a határig (180 km). Átkelés 22.06-kor (szinte semmi várakozás).
A kocsiban még néhány hazai szendvics, majd még egy kávé a termoszból, és indulás tovább (kb. 35 percet álltunk). 529 km-nél, 04.16-kor körforgalom, letérés Čačak felé. Kezd pirkadni. Čačakon áthaladva, 547 km-nél (04.37) találjuk a nagy víztározót (nagyon szép környék). Užice környékén kezdődnek a komolyabb hegyek, sok alagúttal. Užicét 05.22-kor érjük el, 591 km után. Innentől kezdődik a gyönyörű és magas Zlatibor-hegység. Zlatibor falu: 616 km, 05.50. A Zlatarsko jezerót (Arany-tó) 650 km után, 06.25-kor értük el. Itt megálló az étterem-motelnél, és gyönyörködés a reggeli ködpamacsokkal borított tóban a kis szigettel. Árak szolidak, kiszolgálás kitűnő, vécé EU-szabvány. Kb. 25 perc után indulás tovább. A táj itt is és (Užicétől szinte a végállomásig – városok környékét kivéve) folyamatosan gyönyörű, ősi, méregzöld lucfenyvesekkel, lélegzetelállító szurdokokkal, kanyonokkal, kristálytiszta, smaragdzöld folyókkal–patakokkal. Nova Varošt 07.05-kor érjük el, 657 km után. Prijepoljénél (674 km, 07.25) tankolunk (JP-kút, azaz Jugo Petrol), bár még jócskán van benzin, de nem vagyunk benne biztosak, hogy még Szerbiában tudunk-e ólommentest vételezni a montenegrói árnál olcsóbban. Pedig tudtunk volna Brodarevónál, a határ előtti utolsó településnél is (708 km, 08.10) (igazi moszlim városka, kaotikus közlekedéssel), ahol egyébként sok pénzváltó is üzemel, gondolom euró–dinár-váltásra szakosodva.
766-km-nél, 09.25-kor jön Mojkovac, vagy ahogy elneveztük, a „Szörpváros”. (Az út mentén mindenhol szok-, lekvár- és gyümölcsárusok, egész nap a tűző napon is, beláthatatlan kanyar mentén, emelkedő közepén stb. Fura üzletpolitika, és szomorú szegénység.) Jön a „Betonska galerija”, egy félig nyitott betonalagút. Kolašin (789 km, 10.20) után nem sokkal, a Morača-kanyon előtt állunk meg először Montenegróban kávézni, a Tara-folyó mellett. (Kb. 40 eurócent volt a kávé.) Innen kezdődik a fenséges és lenyűgöző Morača-kanyon. Egyszerűbben fogalmazva: beszarás, olyan szép, pedig negyedszerre látom. Igaz, most inkább az útra kell figyelni, mert minduntalan előznek az előzni tilosnál, a záróvonalon keresztül, és egyáltalán, majd’ minden szabályt folyamatosan megszegnek. Több alagút-felújítást is érintünk, ahol szemaforral irányítják a forgalmat, ám szerencsénk van, és a legtöbb helyen éppen zöldet kapunk. Próbálunk fényképezni a mozgó kocsiból, de a kanyonhoz több nap kellene, gyalogosan, és különben sem képes a fotó visszaadni semmit. Podgoricát, a fővárost a 857. km-nél érjük el 11.50-kor. (Itt jegyzem meg, hogy főleg Szerbiában, de Montenegróban is, a táblák feliratozásában nagyfokú következetlenség van: hol cirillel, hol latinnal, hol vegyesen írják a tudnivalókat, ráadásul a múlt és jelen is összekavarodik: pl. Podgorica több helyen Titograd néven szerepel még, esetenként cirillel.) Ekkorra már durva forróság van.
A Lepetani–Kamenari-kompig kész kéjutazás volt utunk, néhányszor kellett csak fékezni index és életösztön nélkül kihajtó és leforduló autók miatt. A komp (955 km, 15.10) gyorsan átvitt (4 euró), és innentől (sok sebességkorlátozással) simán megérkeztünk Herceg Noviba, házigazdáinkhoz (975 km, 15.35). A kocsiban még 10 percig emésztettem magamban a mögöttünk álló napot és ezer kilométert, majd elfoglaltuk szállásunkat. (Itt jegyzem meg, hogy régi ismerősként üdvözöltek bennünket házi rakijával [pálinka], naspolyalikőrrel, továbbá rakijában eltett naspolyával, amelyek elfogadása kötelező, ám egy alvás nélkül átvezetett éjszaka és nap után nagyon hatásosak. Kibírtuk baj nélkül, sőt, még éjfélig jól tartottuk magunkat a tengerparti éttermekben/kávézókban. Az utak minősége: Dél-Szerbiában meglepően sok szépen felújított hegyi útszakasz van, kapaszkodósávokkal, kitűnő felülettel. Az útburkolat minősége általában tűrhető mindenütt, Montenegróban is. Helyenként a sziklás hegyoldalakról az útra esett kisebb kövek kikerülésére, illetve a rossz minőségű padkára kell figyelni. Montenegrói tengerpartCsodaszép ország. A közlekedőktől eltekintve nagyon kedves, vendégszerető, kulturáltan és tisztességesen vendégül látó emberek lakják (bár biztos forrásból tudjuk, hogy 76 éves, reszketeg, történész professzor vendéglátónk is igen kegyetlenül vezet). A horvátországiakhoz képest jelentősen kedvezőbb árakkal, ám kifogástalan szolgáltatásokkal, nagyon jó ételekkel és italokkal, ezekhez méltó kiszolgálással bíró vendéglátóhelyek tömkelegével.
Mi legjobban a kikötőtől balra eső plázst kedveltük, közvetlenül az óváros alatt. Innen könnyű volt feljutni az óváros főterére, a „Capuccino” nevű kávézóba esténként, ahol a legjobb a kilátás, 1 euró a sör, 1,8 az ice coffee, és szolidáris a pincérnő stb. Az asztal mellől, az őrült, de nagyon hangulatos harangrángatás után, esti látnivalóként hol a Sv. Arhandjela Mihaila templom pópájának „matinéműsorát”, hol pedig pravoszláv vegyes kórusok koncertjét élveztük. Az időjárás egyébként végig forró volt (32–36 fok), magas páratartalommal, a tenger pedig kissé túl meleg (25–28 fok). (A magyar tulajdonú, patinás, 4 csillagos Hunguest Hotel Sun Resort kertjében van egy a parti sétányról is látható fényújság, ahol kiírják több nyelven, magyarul is az aktuális időjárási adatokat.) Horvátországhoz képest valóban több a szemét a partokon, de a szezon beindulásával egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a takarításra. Herceg Noviban is beindult a szelektív hulladékgyűjtés, rengeteg színes konténer van városszerte. Herceg Noviban néhány ár (2007. június) Bolt, szupermarket: Part menti kávézók, éttermek:
Egész napos hajókirándulás a Kotori-öbölben, étel-italkóstolóval: 15 E (plakátokon láttuk); Összességében az árakról: vagy olcsóbbak, mint itthon, vagy hasonlóak az itthoniakhoz. Mindenképpen „nagyobb drágaságra” számítottunk. A 95-ös ólommentes benzin mindenhol 1,15 E volt. A szállás magánháznál 8 E/fő/éj volt (előszezoni ár), júliustól aug. végéig 10 euróra nő. (Ez az ár bruttó: vagy tartalmazta az idegenforgalmi adót, vagy egyszerűen nem foglalkoztak utóbbival.)
Kirándulások Kotort (velencei nevén Cattarót) mindig látni kell. Világörökség része, de azért jó hely. Dubrovniknál még mindig 50%-kal olcsóbb. Csakhogy itt még őslakosok is élnek az óvárosban. Csodaszép és csodaeredeti sikátoros történelem. Mivel unokatestvérem (aki hosszú évek óta törzsvendég e tájon, vele jöttünk először is ide) hozta tiszai hajóját (flipper típusú motorcsónak), idén is volt lehetőségünk egy kis tengerjárásra. (Egyébként rengeteg 5–10–15 eurós ajánlat van a helyi hajósoknál és irodáknál különböző látnivalók tengeri megközelítésére.) Megnéztük pl. a fantasztikus Kék-barlangot (Plava Špilja) (fluoreszkáló vizű cseppkőbarlang a vad tengerparton, fent szálló denevérekkel), ahol komoly élmény fürödni/búvárkodni. Vagy a szintén kristálytiszta vizű Žanjice beach-et, ahol éppen egy frissen kifogott, 2 m-nél nagyobb kardhalat lógattak ki egy vendéglő elé (megkóstolni már nem volt időnk). Vagy a „Robinson-beach-et” (Dobreč), ahol egy vajdasági házaspár is dolgozik (és magyar nyelvű újságok után sóvárognak).
Kibővült társaságunkkal elmentünk autóval a Lovćenre, Montenegró „szent hegyére”. Utólag bánom, de hagytuk magunkat lebeszélni házigazdánk, Velimir bácsi által arról, hogy a 25 hajtűkanyaros, Kotorból Cetinjébe vezető hegyi úton menjünk, ahonnan állítólag a leglenyűgözőbb a kilátás, és az út érinti a híres Njeguši falut is, a költő-püspök szülőhelyét és a pršut hazáját, de a „nagyon rossz út”-szerű kifejezések adott pillanatban megingattak.
Így hát Budva felé kerülve, Cetinjén áthágva felkacskaringóztunk kb. 1650 méterre (a Lovćen Nemzeti Park határán fejenként 1 E belépődíj), ahonnan gyalogosan folytattuk utunkat felfelé a 450 márványlépcsőfokos alagúton keresztül a Njegoš-mauzóleumig. Itt újabb 2 eurós belépő ellenében megtekinthettük a mauzóleumot és magát a katakombába rejtett impozáns síremléket, illetve kiléphettünk a híres lovćeni kilátóteraszra: mintha a világ tetején járna az ember, ott terül el alatta az ország. Sajnos – mint legtöbbször, most is – viszonylag párás volt az idő az igazán éles fényképekhez. A hozott sárkányt felreptettük a jó szélben, nagy élmény volt. Visszafelé megnéztük Cetinje főbb nevezetességeit (főleg kívülről), majd Budva szép óvárosát fürdéssel kísérve (Budvában a Citadella 2 euró, de megéri a kilátásért + a könyvtárban megcsodálhattuk a „magyar vitrint”, tele idegen nyelvű magyar vonatkozású könyvekkel).
Mostar, Dubrovnik 5-ös társaságunk egész napos kirándulásra indult a kb. 190 km-re lévő Mostarba (Bosznia-Hercegovina) Horvátországon keresztül (jó 3,5 óra a Herceg Novi–Mostar reláció, a rengeteg korlátozás és a 4 határátlépés miatt). A montenegrói–horvát határ oda is és vissza is gyorsan és simán átjárható. Horvátországban és Boszniában is sok a radarozó rendőr. A neumi bosnyák tengerparti szakasz mindkét oldalán villámgyorsan átjárható a horvát–bosnyák határ. Metkovićnál léptük át újra a horvát–bosnyák határt, szintén gyorsan (visszafelé is sima ügy). A dél-hercegovinai tájon áthaladva, látva az esztelen háború nyomait, a sokfelé kitűzött horvát zászlókat, a szomorú minareteket, önkéntelenül elfogott az érzés: a feszültség tovább lappang ebben az országban, a lelki sebek pedig talán sohasem gyógyulnak be.
A hőségtől elcsigázva indultunk vissza Horvátország, Dubrovnik felé. A raguzai óvárostól kb. 1,5 km távolságban találtunk ingyenes parkolóhelyet (az egész belváros fizetős), és az óvárosi kikötő melletti szép strandon fürödtünk. Úgy tapasztaltuk, sok tolvaj ólálkodik Dubrovnikban, láttunk is egy szolidabb lopást, éppen egy ismeretlen magyar nő volt az áldozat, olvasás közben a kezéből kapták ki a magazinját, és elrohantak vele; érdemes a cuccokra fokozottan figyelni. A tenger nagyon meleg volt, és közepesen tiszta.  Cavtat
Mivel nagyon közel volt, és még egyikünk sem járt ott, még egyszer átruccantunk Horvátországba, Cavtat felfedezésére. Ez a legdélebbi horvát-dalmát kisvároska egy kör alakú félszigeten és környékén épült ki, és csodaszép tengerpartja van. A víz tiszta, ám meleg, és rengeteg sün van benne. Nagyon hangulatos a dombon a régi temető a mauzóleummal, gyönyörű a kilátás innen. Szép a sikátoros, patinás óváros is, dús a növényzet. Az árak a dubrovnikiak alatt vannak, de jócskán a montenegróiaik fölött. HazaútHaza jún. 27-én reggel 6-kor indultunk. Aznap éjfélre otthon voltunk. 5-ször álltunk meg kávézni, 2-szer tankolni, egyszer egy heves zivatar miatt. Ami említésre méltó: még több őrült, szerpentinen, záróvonalon előző autós, emiatt több forró pillanat. A montenegrói–szerb határon sima átmenet. Szerbiában hasonló vezetési stílus. A Zlatibor-hegységtől sokszor eső. Summa Nagyon jó volt. Kibírható az egyhuzamban utazás is, egyedül vezetve végig. Ám legközelebb valószínűleg úgy csináljuk, hogy odafelé kitérünk/megállunk 2-3 napra a Durmitor-hegységben, visszafelé pedig 1 napra a Biogradsko jezerónál vagy a Zlatibor-hegységben. Elsősorban a táj szépsége, a látnivalók, de a kényelem miatt is. Tomkiss Tamás (sofőr és krónikás) és Demes Réka (mitfárer és büfés) További képek: http://tomkiss.hu/belsok/montenegro Kiegészítés olvasói kérdésre: Mi lakókocsival fedezzük fel az országokat. Most is szeretnénk így tenni, azt kérdezem, hogya Cacak, Uzice, Podgorica, Budva, Ulcinj útvonal mennyire járható lakókocsival. Tomkiss Tamás útvonalát követve, kérdezem tőle, vagy aki megtudja mondani, hogy a lakókocsi+autó viszonylatban lehet-e arra közlekedni. Visszaúton már Horvátországon keresztül szeretnénk jönni (autópályán), de odafelé mindenképpen látni szeretnénk azt a gyönyörű utat amit Tomkiss Tamás leírt. > > Köszönöm a segítséget! > > Szikszai Katalin Dunaújváros - 2007. július 20. Erre csak annyit tudok erről mondani, hogy az unokatestvérem egy Renault furgonnal minden évben tréleren levontat és vissza egy motorcsónakot ezen az útvonalon. Az ő elmonása szerint simán járható így is az út, még nem volt soha problémája. Amire talán érdemes jobban figyelni: a montenegrói szakaszon sok alagút nincs kivilágítva, ezek előtt érdemes lassítani és fokozottabb figyelemmel behajtani, mert a szikrázó napsütésből behajtva óriási kontraszt a tök sötét, ráadásul sok alagútban kanyar is van. A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail:
szerkeszto Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
||||||||||||||||||
Mint ismeretes, Dubrovnik óvárosa arcátlanul drága. Itt minimum kétszer, de sok esetben háromszor-négyszer drágább minden, mint Montenegróban. Rengeteg amerikai turista hömpölyög mindenfelé (éppen egy óceánjáró öntötte ki 2000 utasát). Minden vendéglő foglalkoztat csalogatóembereket, akik kifürkészik, hogy magyar vagy, és sorolják magyarul a közhelyeket (jó reggelt, jó napot, Puskás, Kocsis, Kásás Tamás, Ferencváros, MTK, Dunaferr stb., stb.), mi ezt gyorsan meguntuk, és egyezményesen mongoloknak adtuk ki magunkat („Mongolija!”). Erre egy darabig köpni-nyelni nem tudtak, de aztán próbálkoztak tovább a világ összes nyelvén. (A „Do you speak English?” stb. kérdésekre heves „NYÜHÜM!”-mel válaszoltunk.) Nagyon szép az óváros, de mégis idegesítő a turistaáradat és a gátlástalan üzleti szellem miatt, számomra (harmadszorra jártam ott) már kissé unalmas is. Egyébként éppen kifogtuk a Szent Iván-éji tüzes felvonulást a Placán, ez nagyon hangulatos volt, eltekintve a turistanyájak birkaszerű tipródásától. Késő éjjel értünk vissza Herceg Noviba.
Belgrád eleje 18.41, csúcsforgalom (kb. mint Pesten, a Hungárián). Ösztönösen a „Centar” és „Autoput” táblákat követtük. Aztán a Zagreb–Niš-autópályára Zagreb felé. Onnan Novi Sad, Budapest-táblák után rá a határig vezető fizetős útra. Az autópályán a terelések még éltek. Az út során minden megállónál (kávézók, benzinkutak) jó és korrekt kiszolgálás. (Sok nonstop benzinkút és étterem kísérte végig az utat.)
Mindösszesen 2700 km-t tettünk meg a két hét alatt autóval, 5 ország útjait róva.
utikalauz.hu 
