Rendkívül szerencsésnek mondhatom
magam, hogy útitársaimmal 2006 decemberének első és 2007 januárjának
második felében, összesen egy hónapot a Kis-Antillákon
vitorlázhattam.
Decemberben Guadeloupe kiindulóponttal Iles des Saintes
(Szentek-szigetei), a Dominikai Közösség és Antigua voltak
útunk állomásai, januári csoportommal guadeloupe-i indulással
Iles des Saintes, Dominika, Martinique, St. Lucia, St. Vincent
és Marie Galante szigetekkel ismerkedtünk.
Talán nem túlzás azt állítanom, hogy egy kis neten való barangolással,
angol nyelvismerettel, a hazai charter cégek ajánlatainak böngészésével,
kedvezményes repülőjegyek beszerzésével nagyon sok vitorlázó
álma megvalósulhat.
A felkészülés
Igyekeztem összegyűjteni a szigetekkel
kapcsolatos írásos és filmanyagot: Világatlasz, élménybeszámolók
a netről, Hajó Magazinból, útikönyvek, útifilmekből, pilot könyvek
a Szélcsendes- és Szélfelőli-szigetekről, stb… Aztán szokásos
leltárom alapján megkezdtem a bepakolást sporttáskáimba, majd
közel felét kidobáltam. Az a 20+5 kg, amit a repülőn elvihetek,
nem túl sok.
A szigetekre nem kell vízum. Mivel Gudeloupe és Martinique
Franciaország tengerentúli megyéi, fizetőeszköz az euró. Dominikára,
St. Luciára és St. Vincentre pedig célszerű dollárt váltani,
amit a helyiek bankban vagy zsebből váltanak EC-re, kelet karib
dollárra, ami most kb. 86 Ft. Vonakodva az eurót is elfogadják,
de a fejszámolás nem az erősségük, pláne, ha nem figyelünk oda.
Ami viszont egy kicsit hosszabb felkészülést igényel: a hajót
odaadják horvát tengeri vizsgára, de… A kinti charter cég nyomtatványon
írásos válaszokat vár pl. az alábbi kérdésekre: van-e belvízi
vizsgája, mióta? Van-e saját hajója, milyen típusú? Melyik tengeren,
mely cégeknél bérelt már hajót, mekkorát? Mindkét alkalommal
- más-más cégnél - ugyanilyen alapos volt a hajóátadás és -
átvétel is. Egy átadás 3-4 óra is lehet. Jön a műszaki, akivel
precízen leleltározunk mindent - késeket, villákat is db/árra
-, majd a főnök személyesen, finoman kioktat a vitorlák kezeléséről
és a különböző berendezések használatáról, egyéb fontos tudnivalókról,
végül az oktatás tényét írásban is rögzíti. Utána készségesen
válaszol minden kérdésre, jó tanácsokkal lát el: melyik szigeten
kit keressek, ha probléma adódik, mennyire biztonságosak a horgonyzóhelyek,
stb. Januárban az első hét után már hiányoztam a leltárból,
de nem én tehettem róla, hogy 20-as telefonom a nem francia
szigeteken nem működött.
A hajók
Decemberben egy féléves, kétkormányos
Cyclades 43.4-est béreltünk. 
A
hajó vitorlázó tulajdonságai kíválóak, a kezelőtérben és az
oldalsó ládákban bőséges a hely, a négy kabinban jól elfértek
a személyes dolgok. Kényelmi berendezései kifogástalanul működtek,
műszerezettségére viszont nem szívesen használok jelzőket. Szélmérője
nem volt, nem probléma, bár én vittem, de a passzátban nem csalódtunk.
A motor csak a jobboldali kormánytól volt működtethető, az egyetlen
mélységmérőt viszont a baloldalihoz szerelték. Tragikomikus.
Zátonyos helyeken, vagy a horgonyzóhelyek megközelítésénél külön
személy szavalta a mélységet. De külső chartplotter az volt.
Így legalább a hosszabb szakaszokon a srácoknak volt mivel játszani.
Szerintem a mélyvíz-sekélyvíz váltást nem tudta pszihésen feldolgozni,
mert mindig akkor fagyott le, amikor a legnagyobb szükségünk
lett volna rá. Az már csak ráadás, hogy rendszerbe volt kötve
a többi műszerrel, így akkor azok is használhatatlanná váltak.
Beépített térképével a Princ Roupert Bay-t, Dominika és a Kis-Antillák
egyik legnagyobb öblét a szárazföldön át közelítettük meg… A
jó öreg papírtérképek viszont tökéletesek voltak.
Januárban egy vadonatúj Harmony 42-essel hajóztunk. Néhány tervezési
koncepcióra a mai napig nem jöttem rá. A génua sín csapnivaló
elhelyezése, miért nyílik előre az alba alatti szellőző ablak
(hogy letörje azt?!), miért gyenge a hátsó kilépő, miért olyan
nagyok a WC-k a szalon rovására, miért nincsenek polcok a kabinokban,
stb..? Ezek viszont zömmel "csak" kényelmi szempontok,
engem nem is igazán zavartak.
A műszerezettség tökéletes volt. Kívül-belül bidata - kétféle
jellemzőt is mutató - műszerek, a benti pontos chartplotter
mellett még egy GPS mutatta a pillanatnyi pozíciót, a szélműszer
már csak ráadás volt. És a hajó nagyon ment! Talán a kevés bútor
miatt… 5-ös szélben egy sor reffel, félig betekert génuával
kilenc csomóval repültünk Dominikáról Martinique-re!
Iles des Saintes
A Guadeloupe-hoz tartozó,
bretonok lakta Szentek-szigetei mindössze 25 mérföldre
vannak Pointe á Pitre-től, indulási kikötőnktől. A kisebb-nagyobb
szigetek egy nagy öblöt zárnak körbe. Ha nem sötétben érkezünk,
könnyen találhatunk megfelelő horgonyzóhelyet
Kicsit zavaró, hogy a víz Haut városka előtt gyorsan
mélyül. Éjszakára biztonságos a NY-ra, mindössze egy kilométerre
levő Tower-hegy alatti jelölt homokpad is 5-9 m-es mélységével.
Rendkívül szép látvány a mellettünk magasodó, kupola alakú Bois
Joli-fok oldalát háromnegyed részben redőző bazaltorgona.
Haut egy átlagos francia halászvároska hangulatát kelti. Mivel
itt a domborzat miatt nem alakult ki cukornádtermesztés, az
utcákon több a fehér bőrszínű helybéli, építészetét sem az összetákolt,
hullámlemezekkel fedett lakóházak jellemzik. A kertekben, kis
parkokban buja növényzet, trópusi virágok pompáznak. Egyetlen
főutcáján korzóznak a helybeliek és a Guadeloupe-ról áthajózó
turisták. Itt már kezdjük magunkat szoktatni a lassuló karib
életritmushoz. Péntek délután, majd szombat délelőtt ott toporgok
a bezárt kikötő kapitányság előtt, érdeklődésemre egy másik
hajós csak legyint: áh, West Indies!
Ekkor dőlt el, hogy ki- és bejelentkezések nélkül fogjuk bejárni
a délre eső szigetországocskákat. Ha várunk hétfőig, útitervünknek
lőttek. Bár lopakodó technikánk egyre jobban csiszolódott, nem
ajánlom senkinek. Minket a szükség vitt rá, de ez nem lett volna
elfogadható érv egy hivatalos embernek. Hogy csináltuk? Ahogy
szerintem hajóstársaim háromnegyede. Dominikát kivéve állandó
mozgásban voltunk, egy kikötőben nem tartózkodtunk fél-, egy
napnál többet, igaz, nem is terveztük. Felejtsétek el!
Dominika
Szentek-szigeteit elhagyva jó időben
már láthatjuk az állandóan esőfelhőkkel koronázott szigetet.
Célunk a Princ Roupert Bay mellett fekvő Portsmouth
városka Dominika ÉNY-i felén. Az 1000-1200 m-es haragoszöld
csúcsokat mély völgyek szabdalják, a meredek hegyoldalakra pálma-,
feljebb sűrű esőerdők kúsznak fel. Lenyűgöző látvány, most érezzük
először igazán, hogy a trópusokon vagyunk.
Nem tudunk észrevétlenül érkezni, a "benszülöttek"
már várnak bennünket. A legbátrabbak nem a 2-3 km átmérőjű öbölben
vadásznak a befutó hajókra, hanem 5-6 m-es fa csónakjaikkal
kimerészkednek a nyílt vízre az akár méteres hullámokban, majd
boatboy-nak ajánlkoznak.
Ha egy vitorlás vagy motoros feltűnik a bejáratban, az addig
partról figyelő srácok beugrálnak színesre pingált gyors járműveikbe,
s megkezdődik a hajsza a vendégért. Naponta sokszor élvezhettük
az ingyenes versenyt. A győztes jogait tiszteletben tartják.
Ahogy lehorgonyzunk, szörfdeszkáikon megjelennek a gyümölcsárusok
is. Lábuk közt banán, esetleg egy nagy papírzacskó, amiben kilónyi,
számunkra "ismeretlen" fűféleség van. Ami nincs, azt
meghozzák. Nő? Kösz, nem.
A csónakosokkal érdemes jóba lenni, mi korrekt srácokkal ismerkedtünk
meg. A tervezett programokat akár itthonról interneten egyeztetni
lehet velük. A főnök valószínű mindig fehér. Akár az Angliából
itt ragadt Helen, aki a búvártúrákat szervezi, vagy a német
Jan, akinek szintén nem volt kedve hazamenni, vízzel látja el
a hajókat, de apróbb javításokat is lebonyolít, pénzt kölcsönöz
a gyümölcsárusoknak, stb.
Hajóstársam, Attila tizennégy éve járt utoljára a Scoundrel-lel
Dominikán. Könnyekig hatódott, mikor Albert üdvözölte és nevén
szólította, pedig akkor még kisfiúként, nagybátyjával "üldözte"
a hajókat. Ami kedvencünk azonban Eddison volt. Vitt bennünket
a kapitányságra, pénzt váltott, felevezett velünk az Indián-folyón,
idegenvezetett, megszervezte dominikai körutazásunkat, igazi
kreol bulit rendezett a parton rumpunccsal, hallal, gyümölccsel,
s mindezt elfogadható árakon.
Tudom, hogy decemberi és januári útitársaimban is ez a sziget
hagyott kitörölhetetlen nyomot. A partra lépve megkezdődik az
időutazás. Lehet, hogy csak ötven évet megyünk vissza az időben.
Lehet, hogy a külsőségekben ez nem is látszik, hisz sok a jó
állapotú használtautó, nem újdonság a mobiltelefon vagy az internet,
szépek, jólöltözöttek a nők - s a hölgyek szerint a férfiak.
Üdítő látvány az iskolából hazafelé tartó sok-sok jólfésült
gyerek a különböző egyenruhákban. Nem lökdösődnek, nem tépik
egymás haját, csak jól érzik magukat. Mosolyogva ránk csodálkoznak,
aztán mennek tovább. Be a düledező, földpadlós kalyibákba, lepusztult
épületekbe, mégis tiszták, frissen vasaltak. Hihetetlen.
Portsmouth
szinte egyetlen főutcáján végigsétálva végtelen kedvesség árad
felénk a tolakodás legkisebb jele nélkül, pedig bőrünk színe
alapján mi vagyunk itt a kisebbség. Ha kapcsolatba kerülünk
velük boltban, kocsmában, bárhol, első kérdésük: hogy tetszik
Dominika? Nem azért becsülik meg a turistát, mert az viszi a
pénzt - ők ezt nem is érzékelik -, hanem mert ember. Ez Dominika.
Ha a GDP-jük fele a miénknek, de bolti áraik, benzinjük annyi
mint nálunk, akkor tudjuk, hogy milyen szegények. Nem volt kedvünk
még alkudozni sem. Minden eladó. A taxiállomás melletti büfében
a sör mellé ajánlották mindjárt a pultosnőt és egy másik hölgyet
is, aki épp ott múlatta az időt. Ez is Dominika.
Ez volt szinte az egyetlen ország - sziget -, ahol nem kellett
állandóan résen lennünk, nem kellett a hajót őriznünk. Az óriási
öbölben figyelőszolgálatot tartanak, néha körbejárnak éjjel
is csónakkal, pláne, ha vendégeik kinn mulatnak a parton.
A lassan mélyülő öböl északi fele kíváló horgonyzóhely akár
ötven hajó számára is. Déli oldalát inkább kisebb teher- és
halászhajók használják, akik ismerik az elmúlt években, évtizedekben
pusztító hurrikánok által elsüllyesztett hajóroncsok helyét.
Jó néhányat látni kinn a homokon is rozsdásodni, amelyek eléggé
rongálják az egyébként sem fényes városképet.
Portsmouth Roseau, a főváros után Dominika
második legnagyobb települése, talán csak ezért nevezik városnak,
szerintem legfeljebb ötezren lakhatják. Van két bankja, egy-két
kisebb áruháza, nagy krikett pályája. A krikett itt is nemzeti
sport, akár a többi volt angol gyarmaton. A postát is meg lehet
találni, de nem könnyű. Mikor ott állunk előtte, akkor is érdeklődjünk,
mert nincs kitáblázva. Minek, a helybeliek úgyis megtalálják.
A város déli végénél ömlik a tengerbe az Indian River,
Dominika leghosszabb folyója. Alsó szakaszán 15-25 US dollárért
- alku kérdése - eveznek fel egy-másfél kilométert a srácok
a turistákkal, ahonnan a parton még folytathatjuk a sétát. A
folyó környéke nemzeti park, érintetlen dzsungel egzotikus madarakkal,
buja növényzettel. Az egyébként tehát csöndes Eddison végig
mesélt a látnivalókról, de az országáról is. Kár lett volna
kihagynunk.
Dominikai látogatásunk fénypontja az egésznapos mikrobuszos
kirándulás volt. Választani lehet egy majdnem szigetkerülő és
egy kétharmadnyi, kb. 60 km-es túra közt 40-50 US dollárért.
A hosszabb útvonal az Asylum-völgyön át halad a sziget
óceáni oldalára, közben szinte valamennyi trópusi gyümölcs termesztését
megismertük. A magas hegyekben a meleg eső szinte szakadatlanul
esett, de ez inkább csak a fényképezőgépeket és a kamerákat
zavarta. A sofőrök folyamatosan kommentlják a látnivalókat,
kérés nélkül megállnak a leglátványosabb helyeken. A nemzeti
parkok - Indián falu, Smaragd-vízesés az esőerdőben, Trafalgár-vízesés,
melegvizű fürdő- belépői ugyan nincsenek benn az árban, de ezek
egyenként csak 3-5 EC-be kerülnek.
Az
Antillákat a geológusok csak Karib Tűzgyűrűnek nevezik, mert
a vulkáni tevékenység rendkívül élénk szinte valamennyi szigeten.
A látványos, dupla Trafalgár-vízesés aljánál kb. 30 fokos
vízbenfürödhetünk. A közelben van egy melegvízű fürdő, egyszerű
kunyhói elbújnak a nádrengetegben. A pocsolyákba, még a kezünket
sem tehetjük bele, annyira forró a vízük.
Amíg mi a szigetet jártuk, búvárainknak a portsmouth-i klub
szervezett merüléseket az öböl és a Cabrits-fok környékén.
Alku után 75 US dollár/főbe került a helyszínre szállítás, merülés
vezetés, tele palackok szolgáltatása két alkalomra. Másnap mi
is elmotoroztunk a dingivel ábécézni - uszony, pipa, szemüveg
- egyik merülő helyükre, amelyet könnyen megtaláltunk, piros
bóják jelölik az öböl szájánál. A hajóval való rákötést nem
engedik, de a gumicsónakért nem háborgattak bennünket. A mindössze
5-6m mély vízre ráfeküdve lenyűgöző látvány fogadott bennünket:
a televízióból mindenkinek ismerős színes élővilág halakkal,
hajladozó korallokkal, hatalmas szivacsokkal. Az egyik kéményszivacsot
50 cm átmérőjűnek, 60 cm magasnak saccoltam.
A Karib-szigeteknek ezen a részén sok fokot, kisebb partközeli
szigetet neveznek Cabrits-nak, kecskének. A helyi nemzeti park
ismertetője szerint az Európából érkező hajók itt engedték szabadon
a magukkal hozott kecskéket, hogy a hazaútra is legyen friss
hús a legénységnek.
Guadeloupe, a Pillangó(alakú)-sziget
Decemberi kintlétünkkor a néhány
napos dominikai tartózkodás után Iles des Saintes érintésével
visszatértünk Guadeloupe-ra, a "hajósok" cseréltek
a "szárazföldiekkel", most ők foglalták el a deshaiesi
(Dée) apartmanokat. A váltás szintén Point á Pitre, de inkább
a vele egybeépült Gosier marinájában történt, amelynek másik
medencéjében ott pihent a két hete véget ért Route du Rhum,
A Rum Útja óceán átkelő verseny majd teljes mezőnye. A nagy
kikötőben - igaz, több sorban -, de elfértek a hatalmas trimaránok
is. Látni a Grupama-t, a Sodebo-t, a győztes Gitana-t vagy a
Sill-t, akkor úgy éreztem, nekem "Gwada" többet nem
is nyújthat.
Aztán érkeztek új útitársaink, akik csillogó szemmel meséltek
füstölgő vulkánról, dzsungelről, arborétumról, a szigetek legmagasabb
vízeséséről, a függőleges sziklafalak alkotta délkeleti félszigetről,
különleges temetőről, homokos strandokról, ahol megállás nélkül
szól az élőzene. De milyen zene?! Benszülött kongások a jelenlegi
divatos zenei irányzatokat ötvözik saját dob és ének stílusukkal.
Döbbenetes. Újra és újra áthallgatva, átnézve a felvételeket
irigyeltem őket. Eddig csak a helyi mantambáról hallottam, amely
a francia indulók és az afrikai zene keveréke, de az kulturált,
szinte finomkodó. Mantamba, ugyan! Hol az a strand?
Társaink egy hétig csavarogtak közösen bérelt autókkal a szigeten,
s nem győztek betelni az élményekkel.
Másnap reggel indultunk útunk következő állomása, az északra
fekvő Antigua felé. Mivel a szigetet kettéosztó csatornát
a helybeliek a sekély víz miatt egytestű hajóknak nem ajánlják,
így csak Guadeloupe kerülésére egy napot kellett szánnunk, mivel
PTP a déli oldalon, a pillangó "fenekénél" van. A
csatorna egyébként nem folyó, hanem tengerszoros. A tektonikai
mozgások következtében a lapos Grande Terre és a magas hegyek
alkotta Basse Terre közel csúszott egymáshoz, az átívelő hidat
a hajnali órákban megnyitják a hajóknak.
A
lepke két szárnyvége közé behömpölygő hullámokat bizony szokni
kellett az újaknak is. A kezdeti kellemetlenségek után Guadeloupe
nyugati oldalán nyugodt vizekre értünk. A hegyek miatt változó
erősségű és irányú szelekben vitorláztunk északnyugati sarkában
megbúvó Dée felé, hogy védett öblében éjszakázzunk. Délután
három körül értünk a Cousteau tengeri parkba, ahol két
kis egymáshoz közeli sziget takarásában kötöttünk rá az egyik
búvárok által lerakott bójára. Mire a tulajdonosok feleszméltek,
mi már felderítettük a víz alatti csodavilágot. Mérgesen zavartak
el foglalt helyükről, de arra a fenékre nem lett volna szívünk
horgonyt dobni.
Vasárnap reggel Dée-ben ébredtünk, ketten már hajnalban kimentek
a piacra és internetes kocsmára vadászni. Szokásos reggeli kávémat
kortyolgatom a kelő napban, elült az éjszakai szél, a víz alig
fodrozódik, a többi hajón még alszanak, egy hatvan centis teknőc
pedig ott reggelizik néhány méterre a hajónktól. Nyugodtan tűri,
hogy kamerámmal filmsztárt faragjak belőle.
Közben a parton is zajlott az élet. Öcsémék az étterem nyitására
várva letelepedtek a templom lépcsőjére, ahol megkezdődött a
vasárnap reggeli mise. A korai órák ellenére a templom megtelt
a sötétbőrű hívekkel. Sándor elmondása szerint az egész szertartás
egy örömzenére hasonlított. Azt eddig is láttuk, hogy bármelyik
szigeten akár autóból, akár az épületekből szól a zene az utcán
sétáló kreoloknak bemozdul a csípője, felemelkedik a keze. Mi
lehet akkor ott, ahol tömeg gyűlik össze? Erről ugyan lemaradtam,
de elhatároztam, hogy amint szerét ejthetem, elmegyek egy istentiszteletre.
Antigua, a vitorlázók Mekkája
Már a név is zene füleimnek! Ántígá,
ahogy a helyi hölgyek mosolyogva, dallamosan kiejtik. Reggel
kilenc órakor indultunk a vitorlázók Mekkájába. Nem tudom, hol
hallottam ezt a kifejezést, lehet, hogy most találtam ki, de
nekem mindenesetre az. A földnek az a kis pontja, ahol többszáz
éve ápolják a vitorlázó hagyományokat, ahol Nelson flottája
állomásozott, ahol állandóan süt a nap és megállás nélkül fúj
a hajósok mennyei szele, a passzát, ahol a világ első számú
versenyeit, az áprilisi regattákat tartják többezer hajó részvételével,
ahol… Az már csak ráadás hogy zömmel homokos partjait 365 pálmafás
stranddal reklámozzák, hogy épp beestünk a decemberi luxushajó
kiállításra.
Az ötven mérföldes átkelés valószínű mindannyiunk legszebb vitorlás
élménye volt. Tűző 
napsütés,
5-ös negyedszél, félszél, egyenletes óceáni hullámzás. 8-9 csomós
átlaggal haladva az előttünk két órával induló Scoundrelt már
2/3-ad útnál megfogtuk. Közelükbe érve fotósainknak hálás téma
volt, amint kétoldalra szivárványszínű habokat spriccelve esik-kel
a hullámokon, vagy eltűnve a völgyekben épp csak a vitorlázata
látszik, s ha felbukkant, patakokban folyt le oldalán a víz.
Antigua előtt négy-öt mérfölddel az egyenletes szél ellenére
a hullámok magasabbra nőttek, "mandinert kaptak" a
közel kör alakú sziget keleti oldalán, s a víz is sekélyebb
lett. Akkor ez már nem számított, hisz ott álltunk Falmouth
Harbour és a vele szomszédos English Harbour előtt.
Látjuk az árbocerőket, melyekből messze kimagaslik a White Falcon,
a világ legdrágább luxusvitorlásának három fémszínű, keresztrudas
árboca. Attila a Scoundrellel a balra eső Falmouth Harbourt
választotta. Hazaért. Ő tulajdonképpen itt lakik a hajóján,
innen látogatja meg Brazíliában élő lányát, magyarországi rokonait
vagy német barátait.
Antiguán nincsenek magas hegyek, amelyek megvezetik a szeleket
vagy megfogják az esőfelhőket. Ezért egyedülálló a klímája,
az eső alig esik, mégis zöld minden. A korallhomokos öblök pedig
kíváló horgonyzóhelyek-már ahová be tudunk menni az atollok
miatt.
Falmouth nagy, sekély öblében több útvonal is ki van
bójázva. Sokan voltunk, de még akadt hely bőven. Helyválasztásunknak
két szempontja volt: legyünk elég közel a gumimotorosok kikötőjéhez
- mert itt az is van -, de elég távol a kikötőkapitányságtól,
már említett okok miatt. Alkonyodott mire horgonyt dobtunk,
majd dinginkkel kikötöttünk egy stílusos fa épületekkel és kikötőhidakkal
határolt kis medencében.
A parti épületegyüttes vitorlásboltok, kávézók, szuvenír boltok
egyvelege, útifilmekből nem ismeretlen számomra, a medence pedig
az áprilisi regatta idején a vízespóló verseny és más vidám
játékok helyszíne. Megérkeztünk. Azonnal fogtunk két mikrobuszt,
s már indultunk is a kikötők fölé magasodó erődbe, a Shirley
Heighs-ra. Udvarán minden csütörtök és vasárnap alkonyattól
zenekarok lépnek fel igazi karneváli hangulatot teremtve. A
mindössze 10 EC belépőben benne volt egy ital is - sör vagy
rumpuncs - 4 EC értékben. Az udvar egyik fele a zenekaroké és
a táncoló tömegé, másik részét lacikonyhák és asztalok foglalják
el.
Az első fellépő egy 20-25 tagú steel band -hordózenekar- volt,
amely háromnegyedórás műsort adott. A gázolajos hordóból készült
hangszert a déli Trinidadban találták fel azt követően, hogy
a brit gyarmatosítók mindenfajta zenélőeszköz használatát betiltották
rabszolgáiknak. Az acéldobok hangszíne csak attól függ, hogy
mennyit vágnak le a hordók hosszából, így különböző szekciók
kialakításával nagyzenekari hangzást tudnak elérni.
Latin világslágerekkel kezdtek, de virtuozitásuk és előadásmódjuk
annyira meglepte a nemzetközi közönséget, hogy a táncra senki
nem gondolt. Számunkra a műsor felénél történt meg a csoda.
A sok lendületes feldolgozás után elkezdtek csak maguknak és
csak nekünk zenélni, bár ők erről mit sem tudtak. Öt-hat percig
játszották Brahmstól a Magyar táncokat teljes precizitással
és odaadással, anélkül, hogy "szétverték volna a nótát",
ahogy egy falujáró zenész mondaná. Nyolcezer kilométerre az
otthonunktól azok a pillanatok csak a mieink voltak.
Másnap délelőtt a hajókiállítással folytattuk antiguai programunkat.
Körös-körül méretes luxusjachtok, amelyek egy héten át várták
új gazdájukat vagy bérlőjüket. Tulajdonosaik nem mindig öncélúan
vásárolják ezeket az úszó palotákat, a sokmillió dolláros fenntartási
költséget bérbeadással ellensúlyozzák. Nem ritka a napi 200-250
ezer dolláros bérleti díj, plusz 10% a személyzet borravalója.
Egyszer láttam egy krőzus nyilatkozatát, aki Brad Pittet többé
nem engedi fel a hajójára, mert részegen randalírozott a szalonban.
Jó, hogy nekünk nincsenek ilyen gondjaink!
Bevallom,
a motorosok nem kötöttek le, bármilyen fényűzőek is voltak.
A vitorlásoknál három stílus képviseltette magát. A múlt század
elejéről való Amerika Kupát is megjárt legenda, a Shamrock V.-öt
még Sir Thomas Lipton építtette, hogy nyolcvan évesen részt
vehessen vele az 1924-es versenyen, de neki sem sikerülhetett
minden. Egy ötven lábas kevlár földkerülő versenyhajó, az Aphrodite
is ki volt állítva, de az igazi luxust és lehet, hogy a legmodernebb
technikát a minimum száz lábas White Falcon képviselte. A hagyományos
formájú csillogó fekete színű hajótestre egy ultramodern felépítményt
terveztek. Merev keresztrudakkal kombinált árbocai mintha egy
anyagból lettek volna kiöntve. Sehol egy álló, rögzítő vagy
mozgó kötélzet! A vitorlákat villanymotorok húzzák ki a forgózsámolyokon
álló árbocok belsejéből, majd a haladási iránytól függően az
egész rendszert a zsámolyok fordítják rá a szélre.
Falmouth-t mindössze egy keskeny földnyelv választja el English
Harbourtól, amely a XVIII. században a britek legfontosabb támaszpontja
volt. A hurrikánoktól is védett kikötő egyben az angol hajók
egyetlen javítóbázisa volt a Karib-szigeteken, nem kellett a
visszaút előtti nagyjavításra az amerikai földrészig vitorlázniuk.
A dokkot, árboc és vitorlajavító műhelyeket az 1960-70-es években
hozták helyre, Nelson Dockyard néven ma is működő sportkikötő,
szabadtéri múzeum, sőt a legtöbb épületet rendeltetésszerűen
használják.
Falmouth-ból gyalog tíz perc a bejárat, nem tudom mennyi a belépő,
mert lazán besétáltunk, mintha mi is odatartoznánk. Az egész
kikötő mintha egy kosztümös film díszlete lenne a Jolly Roger
kalózhajóval, kis mozsárágyúkkal, nagy parti csörlőkkel, masszív,
virágdíszes angol kőépületekkel. Kellemes nyári - bocs, decemberi
- reggel, a műhelyekből elszórt kopácsolás hallatszik, páran
szöszmötölnek a vitorlaszabó műhelyben, az árbocok felett lustán
elrepül egy pelikán… A valamikori kormányzói épület födszinti
kiállítótermének vitrinjeiben hajózási dokumentumok, makettek,
kép Károly hercegről, aki szintén itt állomásozott még Antigua
függetlenné válása előtt. Az emeleten a trafalgári csatával
kapcsolatos képek, zászlók, majd Nelson admirális puritán egyszerűséggel
berendezett szobája, abban a talán legnagyobb angol tengerész
életnagyságú figurájával. Itt volt egy ideig kormányzó, majd
innen indult Napóleon legyőzésére.
Az épület külső fala mellett félig-meddig letakarva egy narancsszínű,
szponzorok matricáival borított egyszemélyes óceánátkelő evezős
csónakot találtunk, nemrég kerülhetett oda.
Látványa, műszaki kialakítása már önmagában is érdekesség. Fotóztuk,
filmeztük, de itthon lepődtem meg igazán a film visszanézésekor.
Fiam rámutat a kis lélekvesztő baloldali peremére, ahova egyetlen
név volt felírva: BEN NAGY. Odakinn nem láttam a kamerától a
csónakot! Ezek szerint 2006-ban egy magyar, vagy magyar származású
férfi egyedül átevezte az Atlanti-óceánt?!
A Nelson-dokk megtekintése után indultunk a 18 mérföldre levő
Great Bird Island-ra, egy kis Antiguához tartozó korallszigetre.
Az L-alakú sziget öblét a térkép szerint lehetetlen megközelíteni,
chartplotterünk pedig egyébként is elégtelenre vizsgázott. Attilának
ez nem jelentett gondot, az volt a kérése, hogy az utolsó ötszáz
méteren öt(!) méteres követési távolságot tartsak. Mindkét hajó
orrára figyelőket állítottunk, majd a Vízalatti zátonyokat kerülgetve,
néha derékszögű fordulókkal jutottunk be a sekély öbölbe egy
igazi, fehérhomokos korallparadicsomba. Az egzotikus környezet
délutáni fényeivel, a kristálytiszta vízzel, a zátonyokon megtörő
hullámokkal, vízből kiugró rájákkal, antiguai naplementével
mindannyiunk örök élménye marad. Nekem is, de az éjszakát nem
kívánom senkinek. A szél erősödött, viharossá fokozódott, az
apró sziget nem takart bennünket. Mindkét horgonyunkat beástuk
a homokos fenékbe, de egyáltalán nem voltam nyugodt. Attilám
ekközben a másik hajón az igazak "rampancsos" álmát
aludta egyetlen horgonyon. Még reggel sem akartam elhinni, hogy
a hajó megúszta karcolás nélkül. A tőkesúly alatt mindössze
50 cm víz volt, szerencsére kicsi az árapály különbség. A nagy
hullámok nem jöttek át a vízalatti zátonyokon, a két horgony
pedig jól tartott. Bérhajóval soha többé Nagy madár-sziget!
Egy utolsó bukdácsolás a zátonyok közt, majd a nyílt vízen vitorlát
bontottunk, s elindultunk Guadeloupe, Dée felé. Az egésznapos
visszautat most is ideális vitorlázóidőben tettük meg. Lassan
búcsúztunk a távolodó Antiguától és a távoli, ködbe vesző Montserrattól.
Talán egyszer oda is eljutunk. /Decemberben!/
Győrffy Gyula - Infó: 20/9641-562
A folytatásról itt olvashatsz >>
Kedves Olvasó!
Egy a fentihez hasonló, általunk már kipróbált, bevált kiránduláshoz keresek útitársakat. A proram: egy hét vitorlázás és egy hét apartmanos elhelyezés kombinációja strandolással, kirándulással vulkánok, vízesések lábainál.
Tervezett időpont: 2009.01.15-01.29.
Utazás: Repülővel Budapest-Guadeloupe-Budapest (párizsi átszállással).
Vízum: Guadeloupe Francia ország tengerentúli megyéje, nem szükséges, de a többi szigetre sem. Fizetőeszköz az euró, Dominikára, Antiguára US dollárt célszerű vinni.
Útvonal és program
1 hét bungalóban Guadeloupe szigetén, Deshaies nyaralóhelyen (szabadprogram vagy fakultatív kirándulás-lehetőségek)
1 hét vitorláshajón: hajós körút Guadeloupe-Dominika--Antigua- Guadeloupe útvonalon (ez tervezett útvonal, a végleges az indulás előtti megbeszélésen dől el)
Szállás:Deshaies városában (Guadeloupe szigetén), 3×2 ágyas vagy 4×2 ágyas apartman jellegű bungalóban, 2 szobánként 1 közös fürdőszobával, kb. 300 m-re a tengerparttól és a városközponttól
Étkezés: önellátás, az appartman és a hajó jól felszerelt konyhájában akár a főzés is megoldható. Az élelmiszerek, főzési alapanyagok árai egyik szigeten sem drágábbak a horvát országi áraknál.
Hajó: Harmony 47, 4×2 (3 franciaágyas 1 emeletes ágyas) kabin, 2 fekhely a szalonban, konyha, 2 fürdőszoba-WC
Részvételi díj:1330 € (a repülőtéri illeték emelkedésével növekedhet)
Tartalmazza
repülőjegy illetékekkel (foglaláskor 83300 Ft)
7 éj szállás bungalóban
7 napi hajóbérlés
hajóra kaucióbiztosítás és kapitányi díj
transzferek
szervezési költség
Nem tartalmazza
étkezések
belépők árai
programok
hajó üzemanyag költsége
hajóra kaució amely az út végén visszajár (kb.150 €)
Jelentkezésre június 30-ig van lehetőség, 530 € egyidejű befizetésével. A fennmaradó 2X 400 € befizetési határidejei: 2008 október10. és december 10.
Néhány program:
Guadeloupe-on: vulkánmászás, vízesés, kirándulás az esőerdőben, rum múzeum, kávé múzeum, aquarium, katamarános kirándulás egy lakatlan szigetre (~30 EUR), botanikus kert
Dominikán: csónakkirándulás az Indian folyón (~15 USD), egész napos mikrobuszos kirándulás a szigeten, esőerdő, Trafalgár-vízesés. (~40 USD), fürdés egy meleg vízü forrásnál ABC-s merülési lehetőség a Cabrits Nemzeti Parkban (korallok, szivacsok, halak)
Antiguán: kirándulás English Harbourban (Nelsonmúzeum, kikötő), fürdés egy korallszigeten, esti buli a Shirley Highs-on.
További információ: Győrffy Sándor +36309424483, Email:sandor@gyorffy3.hu
Az előző kirándulás néhány fotóját az alábbi linkre kattintva megnézheted, letöltheted.http://picasaweb.google.com/gyorffysandor54/KarbiVitorlZS20080115
Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >>
Ugrás
az érintett országhoz: Országkapu >>
Üzenőfal - írd le kérdésedet, véleményedet! >>
Útitárskereső
- ha üres helyed van >>
©
BTSz Bt 1997-2007.