Balogh Anikó: Costinesti – Fekete-tenger – Románia – 1998

Időpont: 1998. június vége, július eleje
Helyszin: Románia, Fekete-tenger, Costinesti

Szóval: a szokásos módszerrel mentünk, vonattal a határig, stoppal át a határon Aradig. Újfent elszörnyedtem a Magyar Államvasutak kapzsiságán: Békéscsabától a határállomásig (Lökösháza) 140 Ft egy jegy, Aradig viszont 2500, ami azért különbség, és Arad kb. 20 kilométerrel van messzebb. Mindenesetre szerencsénk volt a stoppal, egyből fölvettek, először egy csaj, aki nem akart magyarul tudni, aztán hirtelen megtanult, utána meg egy tényleg román pasi, aki viszont volt olyan rendes, hogy az utazási irodáig vitt minket, ahol jegyet kellett venni. Meg is vettük Constantáig, sajnos a vonat hajnali negyed kettőkor indult, addig lődörögtünk a városban, ami sajnos egyetlen érdektelen főutcából áll, nekem amúgy sem tetszett, márcsak a vértanúk miatt is fenntartásaim voltak. Nagy nehezen befutott a vonat, teljesen üres kupéba szólt a jegyünk, végigheveredtem az ülésen és egyből el is aludtam, reggel fél hétkor ébredtem fel. Gyönyörű helyen jártunk, fenyvesek között, minden hűvös és párás volt, a fákról csöpögött a víz, sehol senki, csak néhány elhagyatott állomás. Egyből el is határoztuk, hogy legközelebb ide jövünk. Mikor kiértünk az unalmas síkságra, megint elaludtam, gyakorlatilag végigaludtam az utat Bukarestig. Ott is csak azért ébredtem fel, mert sokan beszálltak, mindenki ment a tengerpartra. Én ugye vártam, hogy majd megváltozik a táj, mediterrán lesz a növényzet, ahogy közeledünk, de sajnos semmi ilyesmi nem történt. Románia déli részétől nem vagyok elragadtatva, ronda, jellegtelen mezőgazdasági jellegű síkság, az egyetlen érdekes dolog a Dunán épült zsiliprendszer volt, ez is csak természettudományos érdeklődésem miatt.
Mire megérkeztünk Constantába, már nagyon meleg volt, és fáradt voltam, szédelegtem, stb. Egyébként mellesleg megyjegyzem, nem utaznék egyedül, ill. férfikíséret nélkül, egy átlag román vasútállomás nagyon ijesztő, cigányok, vad tekintetű piszkos emberek, és mindenki üvöltözik. Nagy nehezen elhessegettük a kéregetőket, és a szállást kínálgató asszonyokat, felfrissülésként vettünk egy baklavát (török édesség), átszálltunk, és egy félóra múlva megérkeztünk a Costinesti nevű faluba, ahol is a következő napokat szándékoztuk tölteni. Nekem nagy gondokat okoz a román helynevek kiejtése, ezt pl. Kosztinesty-nek kell ejteni, de R. ráadásul hadar, és szerintem dialektusban is beszél, bár ezt tagadja.
Maga a település érdekes és kissé vicces keveréke egy falunak, és egy átlagos, tengerparti üdülőtelepülésnek. Pl. mész a betonúton, mert járda nincs, közben jönnek szembe a tengerpartról visszatérő családok, napernyőkkel, gyerekekkel, és hátulról meg egy szénával megrakott szamaras szekér próbál előzni. A tengerpart sávja olyan 500 méternyire modern, kávézókkal, árusokkal, éttermekkel, valamint szemmel láthatóan a 70-es években épült csillebérci építőtábor-jellegű bungalókkal, a műút másik oldala viszont teljesen olyan, mint egy bármilyen alföldi falu, ronda házakkal, kert, csirke, kutya, macska, hátsó udvar.
Mi egy ilyen házban szálltunk meg, négy éjszakáért fizettünk összesen 4000 Ft-nak megfelelő összeget, ami fejenként 500 Ft naponta. Én ezt nevetségesen olcsónak tartottam, igaz, hogy mindig át kellett mászni a háziakon, és a szobánk sem volt egy Ritz. A bútorzatot két, mellesleg kényelmes és széles ágy alkotta, valamint egy asztal, szék és fogas. A falakon dekorációként egy hátborzongató falvédő lógott, irreálisan zöld fenyveserdőben egy hegyi patakban gázol néhány ló, ill. a velem szemben levő falon egy fejkendős román parasztasszony negyvenes évekbeli fényképe tekintett le helytelenítően, mondtam is R.-nek, hogy úgy néz, mint amikor ő mérges. A tulaj mellesleg a vasútállomáson szedett fel minket, kivonulnak minden érkező vonathoz, és fizetővendégeket verbuválnak. Mellesleg azt hiszem, én voltam az egyetlen nem román az egész településen. Ja, nem, egyszer elment mellettünk három amerikai srác, biztos az egzotikum miatt jöttek ide.
Egyébként a tenger nagyon kellemes volt, nagyon tiszta víz, le lehetett látni az aljára, pl. medúzákat is láttunk, homokos part, jó idő. Nagy szerencsénk volt a napsütéssel, mert három napig sehol egy felhő, harminc fok, ami mégsem volt kellemetlen, mert mindig fújt a szél, pecsenyére sültünk. A Nivea 4-es faktor csak nekem volt jó, naptejet meg egyszerűen nem lehetett kapni, csak a nálunk is ismert ősrégi ún. bronzolajhoz hasonló román termékeket, ill. Johnsont importálva, kb. annyiba került, mint az egész ott-tartózkodásunk. Buzgón kenegettük egymást Panthenollal. Kidolgoztam valamint egy jó napvédő módszert. A tengerparton fémből készült napernyőcsonvázak voltak felállítva, egy boldogabb kor emlékeképpen. Kicsempésztem a lepedőt a szobánkból, és rákötöttem a sarkait a fémvázra, így lett napernyőnk is.
Egy átlagos nap így nézett ki: reggel 9 körül felkelés, szedelőzködés, kivonulás, útközben az obligát kávé elfogyasztása valamelyik útba eső kávézóban. Nagyon finom a törökös kávé, amit natural néven emlegetnek, megkülönböztetendő a presszókávétól, ami filter néven fut. A filterkávé vacak gyenge, a natural sokkal jobb, és alig van benne zacc, ellentétben pl. a horvát törökös kávétól, amitől tavaly az egész Balogh-család köpködött Rovinjban. Én még bedobtam minden reggel egy grépfrútlevet is, ez a Cola ill. Pepsinek egy helyi találmánya, szénsavmentes dzsúsz kétdecis üvegekben Cappy ill. Prigat néven fut, nálunk is bevezethetnék! Ez, és egy baklava volt a reggelim. Kb. tíztől délig a parton ültünk, napoztunk, R. homokvárat épített, stb. Közbevetőleg megjegyzem, a tenger olyan hideg volt, hogy úszni egyáltalán nem lehetett, néha hősiesen berohantam, lemerültem, és kirohantam, de így is úgy éreztem, hogy belső szerveim összezsugorodnak. A parton álldogáló román helyi csávók elismeréssel szemléltek, ők odáig jutottak el, hogy nagylábujjukat a vízbe mártották, és felszisszenve, megborzongva visszahúzták.
Dél körül bevonultunk a csúnya, betonból készült városközponba, leültünk egy hamburgeres előtt, és különböző helyi étkeket (hamburger, hot-dog, gyros, sült hús krumplival) fogyasztottunk. A kedvencem elég hátborzongató volt, tíz deka tengeri sneci egészben sütve, ott készült az orrunk előtt. A halak sajnálatraméltóan bámultak a tányérból, fejestül, farkastul. Fokhagymás olajjal, vagy mivel lelocsolva kenyérrel fogyasztandó, a fejét nem muszáj megenni.
Ezután visszamentünk a házba, délutáni alvás következett. Három körül újra tengerpart, ekkor lehetett nagyon leégni. Utána vissza, bevásárlás a helyi szocialista jellegű boltban, kenyér, sajt, szalámi, olajbogyó, paradicsom az utcán áruló kofától, otthon étkezés, heverészés. Este 9-10 körül újra séta, tengerparton ücsörgés, esetleg egy sör, ill. Prigat (ld. fent) elfogyasztása.
Amint látható, kimerítő volt a napi program, úgy fizikailag, mint szellemileg. J Mindenesetre nagyon jót tett.
Még néhány észrevétel: azt hiszem, már az előző beszámolómban is írtam, de most csak megerősíthetem, hogy a román fiúk nagyon csúnyák, amelyiknek nem parasztarca van, az úgy néz ki, mint egy rablógyilkos. Egy-két kivétel van csak, egy bizonyos típusból, vékony, nagyon fekete, lányos arcú mediterrán jellegű fiatal fiú, Faludy imádná, de ez is csak 16 évesig szép, aztán átmegy tengeri kalózba. A lányok viszont jól néznek ki, jó az alakjuk, de iszonyúan öltözködnek, három évvel ezelőtti divat szerint, az is a rikitó színű, cigányos fajtából. Egy európai külsejű csaj láttam egész ott-tartózkodásunk alatt.
A boltok kínálata úgy-ahogy elfogadható, de azért vannak érdekességek, pl. amikor tejet kértünk a kávéhoz, egyszerűen közölték, hogy nincs. A másik érdekesség, hogy mennyire megmaradt az a falusi életforma, ami pl. nálunk már majdnem teljesen eltűnt: mindenhol háziállatok, szamarak, kecskék, tehenek, ott mászkáltak a nyaralók között, de mindehol láttunk állatokat a vonatból, aztán ahogy átléptük a határt Magyarországon egyből eltűntek.

Balogh Anikó

A szerző további írásai

Balogh Anikó: Costinesti – Fekete-tenger – Románia – 1998

Balogh Anikó: Cserhát, Nógrád – 2005

Balogh Anikó: Dél-olasz vulkántúra – 2007

Balogh Anikó: Kairó – Egyiptom – 2000

Balogh Anikó: Nagyvárad – Románia – 1998

Balogh Anikó: Prága – Csehország – 1998

Balogh Anikó: Szlovákia, Kriván-hegymászás – 2003

Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005

Balogh Anikó: Urbinoban húsvét után – 1999

Balogh Anikó: Velence – 1998

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu