Balogh Anikó: Cserhát, Nógrád – 2005. december Egy kétnapos kirándulás Bér környékén – ahogy Anikó a barátoknak meséli A [] -ben levő megjegyzések S. hozzáfűzései. A szokásos karácsony-szilveszter közötti kiruccanásunk helyszínéül ezúttal a nógrádi Bér községet választottuk, mert S. már volt itt az Andezit fogadóban túlélőtúrák alkalmával, és nagyon tetszett neki, hogy a tulaj állatokat tart a tanyán, többek között majmot, papagájt, tevét, lámát, struccot. Ezen felbuzdulva lefoglaltam a szállást, bár először nem volt egyértelmű, hogy nyitva vannak-e a két ünnep között. Lepakolás után egyből elindultunk sétálni, a falu nevezetességét, az andezit-kúpot szerettük volna megtekinteni. Indulás után azonban elkezdett esni a hó, és egyre sűrűbb lett. A térkép alapján úgy gondoltuk, hogy átvágunk a hegyen, és a másik oldalon ott lesz a kúp. Ehhez képest sikerült felmenni a hegyre (kemény 350 m, helyesbítek: domb) [Az angol, aki a dombra ment fel, és a hegyről jött le], ahol is a túloldalon meredek erdős lejtő fogadott minket, és a hó is egyre jobban esett. Itt is találtunk érdekes sziklákat mindenesetre, és a sötétedésre való tekintettel inkább visszaindultunk a fogadóba. Útközben fácánokat riogattunk fel, sőt másnap még őzeket is láttunk az úton éjszaka. A havazás miatt egyébként a névnapozók elindulás után belecsúsztak az árokba a kocsival, úgyhogy a tulaj kimentette őket a terepjáróval, és utána visszatértek a fogadóba. Mi is cidriztünk, hogy nehogy eljegesedjen másnapra, de mikor reggel elindultunk, addigra már letakarították az utat – ezért jó, ha a tulajdonos egyben a polgármester is. 🙂 A fogadóba visszaérve a tulaj még belénk diktált egy vacsorát, azzal a felkiáltással, hogy most együnk, mert a továbbiakban nem lesz meleg kaja. A már hazakészülődő vonakodó személyzetet visszaparancsolta a konyhába, mi szabadkozva követtük őket. Elénk tették a vacsorát, aztán távoztak. Kellemetlenül éreztem magam, mintha vendégségben a háziak terhére lennék, ami hülyeség, mert ugye mi lettünk volna a fizetővendégek… A többi állat a karámban foglalt helyet a hidegre való tekintettel. Később megközelítettük őket, csináltunk is néhány jó képet a lámáról, szőrös mangalica malacokról, de a tevék gyanúsan méregettek minket, úgyhogy inkább takarodót fújtunk. Nem akarom itt csinálni a negatív propagandát, valószínűleg nyáron sokkal több vendég van, akkor nem ilyen kihalt és uncsi a hely. Sajnos az idő is elromlott másnapra, úgyhogy a betervezett kultúrprogramokat szerettük volna megcsinálni, úgymint Tar, buddhista sztúpa, sziráki kastély, szécsényi kastély, múzeum. Szécsényben kiderült, hogy a kastélymúzeumot átalakítják, pedig nagyon fentem a fogam egy vadászati kiállításra, ahol kifejezetten Kittenberger-Széchenyi emlékszoba is lett volna, illetve Kőrösi Csoma kiállítás is. [Csőrösi Koma.] Ezennel közlöm is, hogy a Vendégváró sorozat Nógrádról szóló útikönyve nem aktuális. Bánatunkban beültünk enni az igen jó Bástya étterembe, hogy valami pozitívumot is írjak. Felhívtam az ipolytarnóci ősállat-lelőhelyet, ahol közölték, hogy ilyen esőben nem érdemes menni, illetve a salgótarjáni bányamúzeumot, akik ugyan már zártak, de azt mondták, hogy felár ellenében megvárnak minket. Ezen megnyugodva megebédeltünk, és utána átmentünk Salgótarjánba, ahol én sokszor nyaraltam gyerekkoromban rokonoknál, de csak a lakótelepre emlékeztem belőle. A látogatás végén kiállítottak nekünk bányász-szakmunkás igazolvány is, nekem földalatti geológus címmel, bár nagyon kacérkodtam a lóvezetői foglalkozással is, S. viszont csoportvezető vájár lett, bár ő a segédvájár mellett kardoskodott, de a múzeumigazgató ezt valami miatt dehonesztálónak érezte. Ezután igen kedvesen behívtak minket egy kupica pálinkára egy hátsó szobába, ahol nyugdíjas bányászok ültek, és szintén névnapoztak, a koccintáskor pedig dalra fakadtak, és bányászdalokat énekeltek. Nagyon hangulatos volt. Útban visszafelé még benéztünk a sziráki kastélyba, ahol sajna nem volt hely a szaunában, be kellett volna előre jelentkezni. A kastély viszont szép, csak kicsit derága: egy szoba 20 ezer körül lett volna egy éjszakára. Vannak viszont olcsóbb szobák is a melléképületekben. Másnap megjavult az idő, szépen sütött a nap, úgyhogy sor kerülhetett az andezit-túrára. Még a faluban barátkoztam egy helyes macskával, és öreg néne gazdájával. A következő beszélgetés zajlott le: Macska: (törleszkedik, dorombol) Utólag meg is beszéltük, hogy nem gyík az, hogy kinőjön a farka, miért volt ezen a néni úgy meglepődve. 🙂 A faluból indult a jelzés, kb. egy óra alatt caplattunk fel a hegyre. Kicsit locspocs volt, mert az eljegesedett földút elkezdett felolvadni, és csúszott. Maga a szikla tényleg nagyon különleges, homorúan hajlik ugyanis vissza a kőzet, ez állítólag Európában egyedülálló. Friss hóban, állatnyomokat követve gyalogoltunk fel a hegytetőre, onnan néztünk szerteszét. A távolban várromot is láttunk, a fogadót messziről, ill. a Cserhát többi részét. Lefelé a zöld jelzést követtük volna, ám az eltűnt, és mi belekeveredtünk egy tüskebozótba, ami az út helyén terült el. Kisebb keringés után S. megtalálta az utat, ami elkanyarodott a völgybe, reméltük, hogy ez vezet vissza a faluba, mert a zöld jelzés továbbment Szirákra. Leshelyek és vadetetők után ki is értünk a falu másik oldalára, ahol a nevezetességként említett népi pincéket is megszemléltük (nekem, egri leánykának, nem volt olyan nagy újdonság). Ez már az utolsó nap volt, ugyanis a rossz időre való tekintettel egy nappal megrövidítettük az utazást, kocsiba pattantunk, és távoztunk. Útközben igen jót és olcsón ebédeltünk a Hatvan előtti Oázis étteremben az út mentén. Balogh Anikó A szerző további írásai A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
December 27-én érkeztünk, délután 4 körül értünk oda. A hallban egy névnapozó társaság mulatozott, a falon pedig Nagy-Magyarország térképek és egyéb történelmi festmények voltak találhatók. A tulajdonos üdvözölt minket. Róla amúgy azt kell tudni, hogy egyben Bér falu polgármestere is, a térképek alapján meg voltam győződve róla, hogy jobboldali, ehhez képest nagy megdöbbenésemre kiderült, hogy kis parlamenti liberális párt tagja. Ezért ne ítéljen az ember felületesen!
A szobánk is csalódást okozott, a fürdőszoba ugyanis olyan piszkos és büdös, poshadt szagú volt, ami főiskolai kollégiumi emlékeket keltett bennem. Nem is szívesen zuhanyoztunk, csak macskamosdást végeztem a mosakodóban. TV-nem volt, mondjuk a tulaj becsületére legyen mondva, hogy mikor érdeklődtem, akkor kinyitott nekünk egy dolgozószobát, ahol lehetett TV-zni este. Ez kétségeket is ébresztett bennem, hogy most akkor én TV-függő vagyok, hogy nem tudom mivel lefoglalni magam, de a könyvemet elolvastam, társaság nem volt, étterem, vagy söröző nem volt, biliárdozni viszont lehetett. 
Ja, volt egy papagáj, aki alatt nem takarították ki a kalitkát, a S. által említett majom viszont pár éve meghalt, miután egy intelligens vendég pálinkát itatott vele.
A tari sztúpa nagyon kellemes volt, a zalaszántóival ellentétben (véletlenül minden magyarországi buddhista kegyhelyet végiglátogattunk az elmúlt évben) itt van egy teázó, ahol érdekes tibeti és keleti ajándéktárgyakat lehetett kapni, vettem is füstölőt és ún. tigristapaszt, ami az egyetlen hatásos szer a nyakfájásomra. Megnéztük a sztúpát, gyújtottunk füstölőt, fényképezkedtünk, itt is zuhogott az eső.
A bányamúzeum nagyon érdekes lett volna, ha az öreg szaki, aki vezetett, nem beszélt nagyon sokat, ami nekünk nem is mind volt újdonság. Ráadásul a főnök beharangozta, hogy lehet szenet fejteni sajátkezűleg, de erre valami miatt nem került sor, pedig még reklamáltam is. Jó volt viszont, hogy adtak védőöltözetet és sisakot, egyszer-kétszer istenesen be is vertem a fejem a gerendákba, nagyon alacsonyak voltak ugyanis, és meggörnyedve kellett járni. Jókai, Bonda-völgy, Fekete gyémántok. A filmet is itt forgatták annak idején, a szaki mesélt néhány sztorit Sunyovszky Szilviáról (Evila), aki topless napozott a forgatás szüneteiben, és Koncz Gáborról (Szaffrán Peti).
Néni: Nagyon szelíd.
Én: Igen látom, kislány?
Néni: Nem, kandúr.
Én: Ja, tényleg, le is van harapva a füle.
Macska: (csipkézett fülét vakargatom, élveteg arcot vág)
Néni: Még kiskorában harapták le, de nem nőtt ki neki!
S.: (a háttérben vigyorog)
Balogh Anikó: Costinesti – Fekete-tenger – Románia – 1998
Balogh Anikó: Cserhát, Nógrád – 2005
Balogh Anikó: Dél-olasz vulkántúra – 2007
Balogh Anikó: Kairó – Egyiptom – 2000
Balogh Anikó: Nagyvárad – Románia – 1998
Balogh Anikó: Prága – Csehország – 1998
Balogh Anikó: Szlovákia, Kriván-hegymászás – 2003
Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005
Balogh Anikó: Urbinoban húsvét után – 1999
Balogh Anikó: Velence – 1998
utikalauz.hu
