Balogh Anikó: Nagyváradi kiruccanás
Balogh Anikó: Nagyváradi kiruccanás
Helyszin: Nagyvárad (Oradea)
Rövid stoppolás után fel is vett bennünket egy román rendszámú kocsi, amiben viszont egy magyar pasi, és egy idősebb nő foglaltak helyet, különösebb események nélkül át is vittek minket Nagyváradra, ami a határtól kb. tíz perc kocsival.
Begyalogoltunk a központba, ahol egyébként most épült egy McDonalds, ami a nagyváradiaknak a világ közepét jelenti, minden útbaigazításnál nagy szerepet játszott. A főutca, és az egész belváros gyönyörű századfordulós, népi szecessziós épületekből áll, és egyébként elég nagy területű is, szóval nem csak egy pár ház, mint pl. Eger belvárosa, kicsit kifelé haladva pedig olyan alföldi polgárházak vannak, kerttel, akácfával, amilyenekre gyerekkoromból, nyíregyházi rokonaim házairól emlékszem. A baj csak az, hogy egyrészt nagyon le vannak pusztulva, másrész a régi hazak közé mindenféle szocialista betonszörnyűségeket építettek, és szörnyen keverednek egymással. Egyébként látszik, hogy az utóbbi időben elkezdték felújítani őket, de valahogy az is olyan hülyén van megoldva, egy szép kastélyt pl. fagyirózsaszínűre festettek, és fényes bádogtetőt tettek rá. Az egész összhatás engem Szlovákiára emlékeztetett kb. 1982-ből. Főleg a boltok kínálata miatt.
Mindenesetre a főutca házai még így is gyönyörűek, olyan erkélyek, faszerkezetek, kupolák, beépített balkonok, boltívek vannak, hogy csak kapkodtam a fejem, és kitekeredett nyakkal járkáltam, meg rángattam R. karját, hogy nézze ő is. Neki persze ez teljesen mindennapi volt, már vagy tízszer volt Nagyváradon, mondtam, hogy próbálja egy túrista szemével nézni.
Szállást keresve bementünk egy többemeletes, szintén gyönyörű szecessziós épületbe, amire a Hotel Vulturul Negru felirat volt kiírva, nem sokat kellet hozzá gondolkoznom, hogy ez a Fekete Sas szálloda, valami rémlett is középiskolai tanulmányaimból Adyval kapcsolatban. Egyébként is nagyon adys volt az egész város, ha szabad ezt mondanom, mindig mindenféle versek jutottak eszembe, Léda, stb., valószínúleg a szecessziós épületek miatt.
A Vulturulban kaptunk egy kétágyas szobát négyezerért (ft), felmentünk, hát, amilyen szép kívülről, belülről annyira ocsmány, darabokra eső szocialista bútorok, rongyos szőnyegek, majd a nyakam törtem ki a lépcsőn, világítás nulla, pedig látszik rajta, hogy valamikor a város legjobb szállodája volt.
Bogarakat hálistennek nem találtunk, csak szúnyogot a Kris (Körös) jóvoltából, gyorsan bezártam az ablakot, nem sok sikerrel, mert be volt törve, és celluxszal ragasztva. Ráadásul majd megfagytunk, az ilyen régi épületek nagyon tartják a hideget, pedig az utcán legalább 25 fok volt. R. elővigyázatosan kifordította, és újrahúzta az ágyneműt. Gyorsan ki is mentünk sétálni, a portán és a hallban olyan emberek ültek, mintha valami rablóbandát gyűjtöttek volna össze, és szájtátva bámultak ránk. Egyébként mindenhol kigúvadt szemekkel néztek, fogalmam sincs, hogy miért. Ja, lehet, hogy azért, mert csak úgy városnézés miatt senki nem mászkál az utcán, én meg ráadásul fényképeztem is.
Románul és magyarul mindenki beszél, nemzetiségtől függetlenül. Egyébként R.-nek igaza volt abban, hogy itt idegenebbnek számít, mint én, amikor mondta, hogy bukaresti, mindenki felhördült, hogy hogyan keveredett ide. A román típust még mindig nem tudtam megszokni, nem lehet ugyanis megkülönböztetni őket a cigányoktól, olyan feketék, R. ugye nem tipikus a kék szemével, mindenhol németeknek néztek minket. A magyar lányok nagyon szépek, az a Jókai-típus, a bogárszemű, pirosbarna menyecske, gyönyörű fekete hajjal, és egészen más az arcberendezésük. A fiúknál viszont 15 évtől fölfelé dúl a magyaros bajusz, és tipikus parasztarcuk van, nem lekicsinylően mondom, de tényleg mindenki úgy néz ki, mint vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója.
Cigányok is rengetegen vannak, az utcán folyamatosan odajönnek kéregetni, fantasztikusan öltözködnek, mindenféle színes virágos ruhákba, és kendőkbe csavart csecsemők vannak a mellükre kötve. A cigány férfiak néha nagyon jól öltözöttek, fehér ing, fekete mellény, kalap, és tiszteletreméltóan társalognak egymással. Ezek persze nem kéregetnek, R. mondta, hogy a valódi ezüst-, és rézműves cigányok nagyon gazdagok, és rendesek. Láttam pl. egy cigány kislányt gyönyörű fehér szoknyában és blúzban, piros hímzett mintákkal, a hajába két fehér szalag volt fonva, és a dekrekáig ért, csak sajnos az anyja/nagyanyja, egy vén boszorkány nem engedte lefényképezni, nem tudom, miért.
Másnap kimentünk a piacra is, ami egyrészt olyan, mint egy itthoni piac, olcsó ruhák, cipők, stb., másrészt élelmiszerek, iszonyú mennyiségben, látszik, hogy az emberek inkább itt intézik a bevásárlást, nem boltban. Zöldségek, tészta, kenyér, húsok, házilag készített sajtok, méz, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem. Ajándékként vettünk mindenféle fafaragásokat, de nem dísztárgyakat, hanem pl. fakanalat, famozsarat, és apámnak a régóta vágyott pánsípot.
Eredetileg úgy terveztük, hogy Kolozsvárra is átmegyünk, de végül is másnap hazautaztunk, mivel vészesen fogyott a pénzünk, ill. R. nagyon náthás lett. Megint előadta a szokásos balhét, hogy nem fogják átengedni a határon. Persze nem volt semmi, szó nélkül pecsételtek, és engedtek át minket.
A szerző további írásai
Balogh Anikó: Costinesti – Fekete-tenger – Románia – 1998
Balogh Anikó: Cserhát, Nógrád – 2005
Balogh Anikó: Dél-olasz vulkántúra – 2007
Balogh Anikó: Kairó – Egyiptom – 2000
Balogh Anikó: Nagyvárad – Románia – 1998
Balogh Anikó: Prága – Csehország – 1998
Balogh Anikó: Szlovákia, Kriván-hegymászás – 2003
Balogh Anikó: Szlovénia, Júliai Alpok – 2005
Balogh Anikó: Urbinoban húsvét után – 1999
Balogh Anikó: Velence – 1998
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu