Barna Béla: Beszterce bevétele – 2004-2006.
Besztercebánya pontos bemutatása egy magyar utazó szemével – kedves humorral
Gróf Pongrátz István uram excentrikus lényét és történetét Mikszáth Kálmán csudálatosan öntötte regénybe, ennek címe Beszterce ostroma. Nomármost a grófot sikerült lekenyerezni egy Apolka nevű lánnyal, ilyeténformán Beszterce ostroma elmaradt. Jelen sorok írója többször járt már Besztercebányán, igazán megismerni azonban csak 2004. késő tavaszán sikerült: dr. Varga Gyula invitálására én és Herzog Csilla kollégám öt alkalommal tanítottunk a Bél Mátyás Egyetemen (UMB, Univerzita Mateja Bela). Egy tavaszra bevettük hát Besztercét; az Útirány olvasóival is ugyanezt szeretném megosztani: hogy ne csak ostromolják a várost, hanem be is vegyék, akár csak egy napra is, és ne érjék be Apolkával…
“Jaj neked, Beszterce! Csak volt, többé nem lesz ilyen nevű város. Megehetik a mappáikat a könyvkereskedők!” – Írta regényében Mikszáth, amikor Pongrátz Beszterce felé tartott. A város azonban megmaradt, sőt. A három bányaváros közül Selmecbánya és Körmöcbánya álmos, vasárnap délelőtti kisvárosok maradtak; a huncut Beszterce azonban megérezte a trendi idők szelét, s ma eleven, pezsgő nagyváros. Fekvése Szlovákián belül is központi: a keleti Kassától 237 km-re, a nyugati Pozsonytól 213 km-re van. A legközelebb a déli Budapest van hozzá, mindössze 170 km-re, így két óra alatt elportyázhatunk autómobillal idáig. Ami azért is jó, mert egy legendás úton szelhetjük át a Felvidéket: a 66-os úton, így mikszáthi Görbeország-feeling mellett Road sixty-six érzületünk is lehet.
Node térjünk vissza dolgozatunk tárgyához, nemes Beszterce bevételéhez. S ha már a szerző ily frappáns címet adott, “üssünk rést a médián” (in medias res) és vegyük is be rögtön a Várnegyedet. A Várnegyedben álló két templom közül az egyik a német, a másik a szlovák. A német templomot (másik nevén Mária-templom) gótikus stílusban építették a XIV. -XV. században, később reneszánsz elemeket kapott. Külső falán, üveg alatt a Krisztus a Getsemáni kertben szoborcsoport látható. A német templom belseje a felvidéki gótikus faszobrászat legnagyobb alakjának, Lőcsei Pál (1460-1537) egyik legszebb alkotásával, a Szent Borbála-oltárral büszkélkedhet.
Nem akarok én szárazon, hosszadalmasan, figyelmet fárasztólag írni, de azokból a fránya bédekkerekből bizony sok minden kimarad. Igaz, biztos nem akarnak horrortörténeteket közölni, márpedig a szép és okos Nikodémiai Szent Borbála (i.sz. 306 körül) története merő horror. A bányászok, tüzérek, várak, harangöntők és építőmesterek későbbi védőszentjének apja, egy Dioscuros nevű pogány úr ugyanis kegyetlen perverziókban részesítette: évekig például egy félreeső toronyba záratta (ezért a toronnyal való ábrázolás). Az apja aztán véresre szaggatta bőrét, majd levágatta melleit. Az már csak hab a tortán, hogy Maximianus császár égő fáklyát dobott az arcába, ezt követően korbácsütésekkel kísérve, meztelenül vitték végig az úton. Atyja végül egy karddal levágta a fejét. Igaz, ezért meg is bűnhődött: egy villám agyonütötte, s csak egy marék hamu maradt a barbár apából. Ezen momentum miatt lett a hegymászók védőszentje is Szent Borbála, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget (most kezdem csak érteni, hogy három éves Borbála lányom mért rimánkodik mindig a Felvidéken járva, hogy “apuci menjünk hegymászózni…”). Szóval a besztercei Német-templomban ilyenekről is elmélkedhetünk.
S ha már templom, legyen kettő: a Várnegyedben a gótikus szlovák templom (másik nevén Szent Kereszt-templom) egybeépült az ugyancsak gótikus stílusú Mátyás-házzal; az eredetileg királyi szálláshelyet egy szép erkély, valamint Mátyás és Beatrix címere díszíti. Jut eszembe, utoljára még egy mikszáthi megjegyzés az igazságos királyról: “A nagybátyja királlyá tette a kis Mátyást fogolyból, az pedig viszonzásul fogollyá tette a nagybátyját. Ilyen bolondos csereberék gyakran esnek a történelemben.”
No ezt csak azért citáltam ide, mert lassan kijutunk a város főterére; a középkorban itt laktak a Ringbürgerek, a büszke bányatulajdonosok. A tulajdonképpeni bányavárost a XIII. század elején thüringiai németek alapították, és egészen 1608-ig magyarok és szlovákok nem is szerezhettek polgárjogot a városban. A németül Neusohl nevet viselő város egyébként 1919-ig Magyarországhoz tartozott. Ma már szlovákul Banská Bystricának hívják, és 88 ezer lakosából körülbelül 600 a magyar, németről meg nem ír a fáma. Hát, ilyen bolondos csereberék gyakran esnek a történelemben…
A bolondos csereberék mellett persze sok más minden szerepet játszott Beszterce főterének történetében: ha költői akarnék lenni, akkor valami olyast írnék, hogy sok kor rétege rakódott le itt a macskaköveken. Ebből csak két réteget említsünk: 2004-ben még áll a szovjet hősi emlékmű a tér közepén, 2003 szeptemberében pedig II. János Pál pápa is tartott szentmisét a város főterén. Azon a főtéren, melyet egyébként az utikönyvírók általában a Felvidék egyik legszebb főterének tartanak. Több száz éves reneszánsz és barokk épületek, remek éttermek és kocsmák. A látnivaló pedig temérdek.
A főtér (szlovákul námestie Slovenského národného povstania, röviden SNP – Szlovák nemzeti felkelés tere) jellegzetes építménye például az 1567-ben épült Óratorony. Eredetileg tűztoronynak épült, ma Várostoronynak is hívják. Homlokzatát a város címere ékesíti. Átellenben vele az 1715-ben épült két, sisak nélküli tornyú, barokk püspöki székesegyház áll; előtte 1709-es Mária-szobor. Innen, a Mária-szobor mellől soktornyúnak is fényképezhetjük a várost, négy-öt függélyes valami (templomtorony, kandeláber, óratorony, stb) is ráfér egy képre. A tornyokon kívül a házak is különös beccsel bírnak: a loggiával díszített palota, a Beniczky-ház egykor a bányakapitányság székháza volt (ha nem regéltem volna még el, Beszterce a rézbányászat központja volt). Szlovákia egyik legszebb polgárházának tartják: még 1660-ban építtette Beniczky Tamás zólyomi főispán. Szintén figyelemre méltó még az 1636-ban épült Ébner-ház: szépséges erkélyét Weichhardt János szepesolaszi kőfaragó készítette. A tér legszebb épületei közé tartozik a sgraffitóval és reneszánsz pártázattal díszített Thurzó-ház, amelyben ma múzeum működik: régi bútorokat, népviseleteket, bányászati emlékeket, kerámiákat mutat be. A ház eredetileg a Thurzó-Fugger-bányavállalkozás tulajdonában állt. A múzeumot az eperjesi származású művészettörténész Divald Kornél alapította 1909-ben. Az útleírónak sem rossz muzeológus Divald egyébként így ír a városról: “A Garam partján, a meredeken föléje könyöklő Urpin-hegy tövében, nyúlik el a város, a Felvidék egyik legszebb és legrendezettebb városa.”
S bár egészen másképp forog ma már a világ, a város közel 100 évvel Divald után is rendezett képet mutat: a főtérről két utca is vezet a Garam felé. Az egyiken (Národná ulica) lesétálva még magyar címert is láthatunk az utca kezdete fölött átívelő kapun, majd egy “Magyar Királyi Erdőigazgatóság” feliratot egy kapu zárkövébe vésve. S ha már így szóba jöttek a magyar emlékek, néhány művelődéstörténeti morzsácska Beszterce híres és kevésbé híres szülötteiről, s az itt jártakról is. Besztercebányán élt, dolgozott és hunyt el Skutecky Döme (1850-1921) és Flache Gyula (1892-1950) két kitűnő festőművész. Aztán itt működött, mint Zólyom vármegye alispánja Grünwald Béla (1839-1891) kora egyik legkiválóbb magyar publicistája. De itt született Riedl Szende (1831-1873) nyelvész, lapszerkesztő, Riedl Frigyes irodalomtörténész apja is. Besztercebányán született Lahner György (1795-1849) honvéd tábornok. Annyit azért tegyünk hozzá: születésnapja október 6, ugyanez “halálnapja” is, ekkor szenvedett vértanúhalált 1849-ben. Most írhatnám: ilyen bolondos véletlenek gyakran esnek a történelemben… Besztercén született még Barta Antal (1829-1909) görög-latin nyelvész, és Wagner Lajos (1846) nyelvész, irodalomtörténész is, valamint Böhm Károly (1846-1911) filozófus, egyetemi tanár. Lehetne még sorolni, de csak annyit jegyezzünk még fel, hogy 1923 nyarán a Besztercebányához tartozó Radványban töltött el bő három hetet Bartók Béla. A nagy írók közül pedig Karinthy Frigyes járt Besztercén és környékén 1918 szeptemberében. Illetve járt itt iskolába Balassi Bálint és Komjáthy Jenő, valamint itt töltötték szerzetesi próbaéveiket a rokokó Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költő.
S ha már művelődés: a Narodná utcában működik az opera is, és itt van a Bél Mátyás Egyetem rektori hivatala is. Az utca végén gyaloghíd vezet át a Garamon. A Garamról (szlovákul Hron) azt érdemes tudni, hogy az Alacsony-Tátrában ered, 284 kilométer hosszú folyó és Párkánynál ömlik a Dunába. A hídon át juthatunk a kisállomásra. Innen kanyargós erdei sétaúton mehetünk fel a ragyogó kilátást nyújtó, 510 méter magas Urpin-hegyre: a Magyarországi Kárpát Egyesület Zólyom megyei osztálya már 1895-ben sétautat épített a hegy oldalában.
A főtérről a Garamhoz vezető másik utca a Kapitulská utca: itt juthatunk el a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumához (Múzeum SNP). A múzeumban a második világháború egyik legnagyobb, 1944. augusztus 29-e és október 27-e közötti náciellenes partizánakciójának állít emléket. Az ufó-szerű épület (Dušan Kuzmo tervei szerint épült 1969-ben) körül harckocsik és tankok tömkelege, militáns-érzelműek itt kedvükre élvezkedhetnek.
Végül a főtér természetes folytatásán, a sétálóutcává alakított Alsó utcán battyogjunk egyet. Az Alsó utca (szlovákul Dolná, de egykor Malinovszkij utca is volt ez) 8. számú házában 1620-ban választották királlyá Bethlen Gábort, de ő nem koronáztatta meg magát. Ugyancsak a Dolná végén áll az 1303-ban épült Szent Erzsébet-kolostortemplom. A vele szomszédos házban (49) lakott 1708-ban Bél Mátyás, az épület falán szlovák nyelvű emléktábla. Akik nem tudnak szlovákul az Útirány olvasói közül, azoknak álljon itt egy rövidke életrajzolat a nagy tudósról (már csak azért is, mert találkoztam már olyan virgonc kedvű, de méginkább nyelvismeretben enyhén gyenge egyénnel, aki hivatalos cikkben Mateja Bélának fordította a nagy tudóst…). Szóval Bél Mátyás (1684. március 24., Nagyócsa – 1749. aug. 29., Pozsony) Magyarország első tudományos igényű leírója volt; iskoláit Losoncon, Kálnón, Alsósztregován, Besztercebányán, Veszprémben és Pozsonyban végezte, majd a hallei egyetemre járt. A pozsonyi gimnázium igazgatójaként elsőként vezette be Magyarország történetének és földrajzának összevont tanítását. Hogy diákjainak tankönyvet tudjon a kezébe adni, életének fő céljául tűzte ki Magyarország általános leírását, elődeitől eltérően saját tapasztalataira alapozva. Nagyszabású munkájának eredménye az 1735-1742 között kiadott, csonkán maradt Notitia Hungariae Novae Historico Geographica.
Bél Mátyáshoz hűen Beszterce 2004-es leírásánál mindenképp meg kell említeni, hogy a Sásová (Zólyomszászfalu) városrészben lévő egyik egyetemi campus tetején lévő Filológiai Fakultás épületéből gyönyörűen látszik az Alacsony-Tátra 2000 méteres igenszép hegytömbje. Ugyanezen épületben óráink után Alabán Ferenc tanszékvezető jóvoltából sikerült egy igenkék színű vodkaitalt is megkóstolni, mely a Sztálin könnyei nevet viselte; ezzel koccintottunk Beszterce szép városára. Ahol bár Pongrátz István gróf volt, de mégsem evett semmi finomat. Én nem vagyok gróf, de azért mégiscsak vacsoráltam többször is a városban, jelesül a Kúria étteremben. Köznemesi tarisznyának hívták az étket…
Barna Béla
Besztercebánya – námestie Slovenského národného povstania – fotó: GyÁ
A szerző írásai az Útikalauzban
Barna Béla: Beszterce bevétele – 2004-2006
Barna Béla: Európa perifériája – Dobrudzsa – 2005
Barna Béla: Szász-Anhalt metropolisza, Halle an der Saale – Németország – 2004
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu