Barna Béla: Európa perifériája – Dobrudzsa – 2005

Barna Béla: Európa perifériája – Dobrudzsa – 2005

Dobrudzsa és a keleti szélén húzódó román riviéra fontosabb üdülőhelyeinek tömör, mégis mindenre kiterjedő bemutatása.(Măcin – Isaccea – Tulcea – Histria – Mamaia – Mangalia – Konstanca) – Jövőre megyünk 🙂 a szerkesztő.

Almásy György, a neves Ázsia-kutató, az angol beteg apja, 1897-ben bejárta Dobrudzsát. 30 éves volt ekkor. Jelen sorok írója a harmincadik születésnapját egy dobrudzsai szállodában töltötte, betegen és legyengülten az ágyban fetrengve. Ezt az apró incidenst leszámítva Dobrudzsa igen kellemes hely: egyrészt olcsó, másrészt biztos, hogy a szomszéd nem volt még ott (nem úgy mint Horvátországban), harmadrészt van tengerpartja (“román riviéra”) és van látnivaló is például görög és római romok formájában, negyedrészt, Dobrudzsa nem a turisztikai magazinok sztárja, ami egy útleírónak azt jelenti, hogy nem, vagy csak nagyon régen írtak róla…

Egyik nap felhívott székelyudvarhelyi barátom, s megkérdezte, hol lesztek június 27-én? És persze megmondta a választ is, a román tengerparton… Román szakszervezeti beutalót kapott ugyanis, s kitalálta, hogy bár egyikünk sem annyira napozásmániás, de a tengerparti szállóból kiindulva bejárhatjuk Dobrudzsa dombjait és városait. Így is lett: Magyarországról bő tíz óra alatt egy éjszaka Udvarhelyig jutottunk kocsival, a következő éjszaka pedig a Kárpátokat átszelve a reggel már Brăila városánál ért minket, vártunk a Dunán a kompra (kompjegy/autó 89000 lei, kb. 550 forint). Dobrudzsa ugyanis Romániának az a része, amelyet délről Bulgária, keletről a Fekete-tenger, nyugatról és északról pedig a Duna határol. Ha tehát Dobrudzsába akarunk jutni, mindenkép által kell kelni, a Dunán, s mindenkép fizetni kell, legyen az kompjegy vagy csernavodai hídvám formájában.
A geográfia tudorai Dobrudzsát úgy szokták jellemezni, hogy felszínén a legősibb hegységmaradványok és a legfiatalabb Duna-lerakódások is megtalálhatók. A két véglet tehát. Ugyanilyen szélsőségesen és önkényesen e cikk írója is két véglet szerint csoportosította e földdarabot. Az egyik a szegény, szárazföldi Dobrudzsa, a másik a gazdagabb, tengerparti Dobrudzsa.

A szegényebb vidék rögtön a brăilai kompozás után, Măcin (ókori nevén Arrubium) településnél kezdődik. A városka egyik oldalán a posványos, ingoványos szúnyogos Duna-ártér, a másik oldalán pedig Dobrudzsa legmagasabb pontja, a 467 m magas, gránitból álló Pricopanului-hegy emelkedik. Élvezetes egyébként itt autózni: balra ártér, jobbra dombok, kis falvakkal, “miniszekerekkel”, szamarakkal, mecsetekkel. Teljesen Albánia-hangulat, s nem hogy külföldi rendszámút, de kocsit se nagyon lehetett látni. Az Albánia-hangulatot fokozza Isaccea: itt már a XIV. században járt arab utazó (bizonyos Abulfeda), s több száz éves minaretje is van. A Dobrudzsa gránitdombjai között kanyargó úton egyébként a falvakban hirtelen azt sem lehet megállapítani, hogy miféle népek élnek itt: románok, tatárok, görögök, törökök, bolgárok, örmények, lipovének vagy ukránok? Nos, szinte mind. S bár a népesség összetétele sokat változott, a legfrissebb népszámlálás szerint is a görögök száma 3900 fő, a tatárok száma 24600 fő, a törökök száma pedig 29500 fő Romániában, s ők mind Dobrudzsában élnek.
A poros falvak utcáin hol egy mecset tűnik fel, hol egy birkanyáj…Az út egyik oldalát tavak hosszú sora és nádszigetek kísérik, ezek jelzik Európa legnagyobb nádtermő vidékét, az immár bioszféra rezervátum Duna-deltát. A Duna-delta vidékének fővárosa a görög eredetű, jelenleg százezer lakosú Tulcea (az antik Aegyssus): alumíniumkohó, hajógyárak és halfeldolgozó üzemek jellemzik. Elvileg Duna-delta múzeuma is van; ottjártunkkor cikkezet róla az egyik román újság, hogy ki kellene már újra adni a városról az 1950-es évek végén napvilágot látott prospektust. Ennyit az idegenforgalomról. De nem a turizmusról szól Cernavoda hídvárosa, az 1995-ben elkészült egyetlen román atomerőmű telephelye sem. Ugyanígy Năvodari petrolkémiai kombinátja sem a turizmusról szól. Talán a szépnevű Babadag városkát és erdős környékét lehetne említeni mint potenciális megnéznivaló területe, ezen kívül Dobrudzsa falvait úgy lehetne jellemezni, hogy “ahol még a Dácia sem jár”… poros utak, s szekerek, szekerek minden mennyiségben. Két falu van csak “talpon” a vidéken, “Belső”-Dobrudzsában, amiről a több évtizedes Románia útikönyv is megemlékezik. Az egyik Adamclisi, a másik Histria.
Adamclisi mellett volt a római-dák háborúk legvéresebb csatamezője, ahol Traianus római császár győzelmet aratott Decebal dák vezér serege felett: ekkortól lett a terület a Római Birodalom provinciája Dácia néven. Traianus a győzelem után dák rabszolgákkal emlékművet építtetett, melynek falára a háborúból vett jelenetek egész sorát vésték fel 54 táblaképben. Szakértők szerint egyébként az Adamclisi diadalemlék metopéin látható harci jelenetek stílusa szembeszökő ellentétben áll azokéval, amelyek Traianus római oszlopát díszítik. A II. században egy 160 m magas dombra épült, 30 m magas és 40 m átmérőjű monumentális emlékművet az 1970-es években rekonstruálták. A 40000 leies belépőt leszurkolva az emlékműnél barátom így szólt: “a rómaiak legyőzték a dákokat, gyerekeket csináltak a hódítók a legyőzötteknek, ebből lettek a románok” – így foglalta össze a dákó-román kontinuitás-elméletet kajánul székely barátom…Az emlékmű közelében épült fel i.sz. 109-ben a Tropaeum Traiani (“Traianus trófeája”) nevű római városerőd, melyet több mint 1200 m védőfal vett körül. Ennek egyébként magyar vonatkozása is van: Fenichel Sámuel (1868-1893) neves Új-Guinea utazó két éven át Dobrudzsában, itt Tropea római kori vártelep romterületének feltárását vezette; akkortájt ő volt Európa legfiatalabb archeológusa. S akkor már szóljunk egy másik mazochista magyar utazóról: Veress Sándor (1828-1884) emigráns utazó az akkor török kézen lévő Dobrudzsában birtokot vásárolt és gazdálkodni kezdett…
Na, ha valahol, akkor Dobrudzsában biztos nem vennék telket, pláne Adamclisi mellett. A Fekete-tenger mellett fekvő Histria már kicsit jobb. Telket itt sem vennék, de ki akar olyan területen földet, mely állítólag egy, a XIV. században élt, Dobrotici nevű despotáról kapta nevét? Apropó Dobrotici: valamit írni kellene általánosságban is Románia e periférikus tájáról. Nos, a 15485 km2 területű Dobrudzsa (románul Dobrogea) két megyét foglal magában: Constanţá-t (Konstanca) és Tulceá-t (Tulcsa). Romániának a Balkán-félszigetre nyúló tengerparti tartománya az i.e. VII. században a görög gyarmatosítás színhelye volt, de voltak itt rómaiak, a kora középkorban pedig Scythia Minor (Kis-Szkítia) néven volt ismert. Története inkább Bulgáriáéval fonódott egybe, majd 1417-től 1878-ig állt török uralom alatt. Az 1878-as berlini kongresszus vetett véget a török fennhatóságnak, és innentől kezdve tartozik Dobrudzsa Romániához.
Histria falu pediglen eme változatos történelem görög korszakából maradt fenn, magyarul egy görög város romjait láthatjuk itt. Histria egy i.e. 650 körül létrejött antik görög város, mely legvirágzóbb korszakát időszámításunk előtt a IV. és a II. század között élte. Második virágkorát az i.sz. I. és III. század között élte, a római birodalom idején. A Sinoe-tó partján fekvő hatalmas romterület (bazilika romok, oszlopok tere, római közfürdő, erőd, stb) régészeti anyagát egy gazdag múzeum (Complexul Arheologic Histria, belépőjegy 40000 lei/fő, a fotójegy mindenhol 30000 lei körül) tárja elénk, a romterület pedig szabadon bejárható. Histria romvárosa egyébként sokáig látható volt az ezer leies papírpénzen, de azt a közelmúltban az 5000-essel kivonták a forgalomból.

Histria romterületén békésen legelésző szamarak után Dobrudzsa vidéki békéje szinte átmenet nélkül megy át az ipari övezetekbe, majd hirtelen a jól működő, jó infrastruktúrájú, pezsgő életű tengerparti részekbe. A Fekete-tenger partja Romániában összesen 244 km hosszúságú, melyből 72 km alkotja a part szállodákkal kiépített déli részt Mamaiától egészen a bolgár határ közelében található Mangaliáig. A “tengerpart fővárosának” is nevezett Konstancából egy jó minőségű, 50 km hosszú autópályán érhetjük el az összes üdülőhelyet. A román tengerparton található Románia kereskedelmi szálláshelyeinek közel fele: 250 ezer szállásférőhely!
Nos, nézzük sorba északról dél felé haladva a tengerpart településeit. Az első az egyik leghíresebb, Mamaia. Engem nem igazán ragadott meg: a leginkább a floridai Miami Beach és a somogyi Siófok keverékére emlékeztető, 1905-ben alapított nagyvilági üdülőhely az édesvizű Siutghiol-tó és a Fekete-tenger közötti keskeny homokfövenyen. A tavon lehet szörfözni, vízisízni vagy jachtot bérelni is, sok a három-négy csillagos szálloda.
Mamaiától délre következik a tengerpart fővárosa, a 350 ezresre duzzasztott Konstanca (Constanţa), Románia tengeri kapuja és az ország második legnagyobb városa. Kissé kilóg a rendezett tengerparti települések sorából: az egyik leglepukkantabb város, mit valaha láttam, Európában tuti, hogy nincs másik ilyen undorító város. Node egy utazó simán el tud itt is tölteni egy napot, mert látnivaló azért akad temérdek.
Konstanca ősét, Tomoit (vagy ismertebb latinos formájában Tomit) a kisázsiai Milétoszból származó görög hajósok és kereskedők alapították az i.e. VI. század körül. A Fekete-tenger mellett kialakuló városállamok belső berendezkedése a klasszikus görög városállamokéhoz hasonló volt; a teljes szuverenitásnak köszönhetően legtöbbször saját hadsereggel és pénzzel rendelkeztek. Tomi néveredetének érdekessége, hogy az “aranygyapjús” argonauták mondája szerint Medea aljas módon itt gyilkolta meg kisöccsét, hogy feltartóztassa apját, aki üldözőbe vette: Medea szolidan szétdarabolta testvérét, s ezt a helyet nevezték el Tomi-nak, Tomi jelentése ugyanis vágás, vágat görögül. A görög időszakot i.e. 28-ban a római uralom váltotta fel. Tomi a “római béke” idején, az i.sz. I.-III. században élte virágkorát. Ekkor a Fekete-tenger nyugati partvidékének legnagyobb és legforgalmasabb kikötővárosa volt; itt volt a környékbeli görög városok szövetségének székhelye. A Konstanca területén feltárt ókori emlékek zöme is ebből az időszakból származik: a műhelyek, a kikötői épületek, a mozaik, stb…A Tomi nevet a X. században váltotta fel a Konstantiana; Nagy Constantinosz, Konstantinápoly alapítója ugyanis nővéréről, Constantináról nevezte el a romjaiból újjáépített várost…
A város nevezetességeinek a megtekintéséhez az “óváros” közepén, az Ovidius szobránál érdemes leparkolni autónkat. Az első látnivaló persze rögtön a nagy római költő, a latin költészet aranykorának nagy alakjának, Ovidiusnak a szobra. A közép-itáliai Sulmóban született, Rómában és Athénban tanult Publius Ovidius Naso (i.e. 43- i.sz. 17) életéből egy negyedszázadot töltött az akkor Tominak hívott Konstancában, de persze nem önszántából utazott ide. Augustus császár száműzte erre a helyre, valószínűsíthetően leghíresebb verse, az Ars amatoria (A szerelem művészete) miatt. Ebben a versben írja Ovidius: “Férfi, tehát ne habozz, minden nőnél van esélyed./ Az, ki be nem hódol, sok közül egy, ha akad.” (Bede Anna fordítása). Tomiban Ovidius szenvedett az általa barbárnak tartott országban; Rómába vágyott, és erről episztolákat írt barátainak Tristia (Keservek) címen. Haza azonban nem jutott, itt halt meg Tomiban. Konstanca városa 1887-ben állított szobrot Ovidius emlékére, mely Ettore Ferrari olasz művész alkotása.
Ovidius csontjai valószínűleg a csúnya panelházak alatt nyugszanak, a híres oroszlános házban nem lakik senki, macskák százainak kitett kaja bűzlik az undorító lepukkantságban, szóval ilyekor mondta azt Kerouac az Úton-ban, hogy “Pusztul a világ…” S ebben különösen pusztul Konstanca. Bár néha van egy-egy ünnepi pillanata: 2002 szeptemberében például Konstancában járt Jorge Semprun (1923-) spanyol nemesi származású francia író is, A nagy utazás írója, ahol Ovidius-díjat vett át.
Ovidius szobra mögött van az Archeológiai Múzeum, mellette pedig a még híresebb mozaik. A román tengerpart egyik leghíresebb látnivalója az V. század környékén lerakott római mozaik, melyet 1960-ban találtak meg. Az érdekes geometriai és növényi ábrákat tartalmazó mozaik az egykor 2000 négyzetméternyi területével az egész Római Birodalom egyik legnagyobb mozaikja volt, mára egy 50 méter hosszú, 16 m széles, kb. 850 m? terület maradt meg belőle. A mozaik kiállítócsarnokába 40000 lei (kb. 250 forint) a belépő, s ez az egyik hely, ahol turistákat (főleg óceánjáróval érkező nyolcvan feletti amerikaiakat) lehet látni.
A mozaik megtekintése után a belvárosban érdemes még megnézni a római katolikus, vöröstéglából álló neoromán stílusú bazilikát, melyet 1885-ben építették Romano de Simon tervei alapján. Közelében, az 1895-ben épült ortodox székesegyház mellett is találunk egy ókori romterületet, de itt találhatjuk még a Ion Jalea (1887-1983) Emlékmúzeumot is. Konstanca tengerparti sétányán félkörívben végigsétálhatunk: a Casino épülete akár a francia riviérán is lehetne, tudunk olyan szöget keresni a fényképezőnkkel. A Casino mellett van az Akvárium (30000 lei belépő), melyet 1958-ban létesítették a Fekete-tenger és a Duna-delta halfajtáinak bemutatására (1958 óta maximum néha vizet cseréltek itt, de felújítva nem volt). Az akváriumtól nyugati irányban van a 8 méter magas, XIV. században épült genovai világítótorony.
Szintén a tengerparton áll a nagy román költő, Mihail Eminescu szobra (Oscar Han alkotása). S ha már tengerparti sétány: két apró érdekességről szólni kell. Az egyik, hogy 1962. februárjában 9,8 m magas hullámokat produkált itt a Fekete-tenger. A másik történelmi morzsácska, hogy 1905-ben a Patyomkin cirkáló matrózai éppen itt, a konstancai kikötőben találtak menedékre.
A sétányról visszatérve az Ovidius szoborhoz útközben még egy érdekes látnivaló van: a török kori mecset, mely mór stílusban épült. 30000 leiért 140 lépcsőn minaretjének a tetejébe is felmehetünk: az 50 méter magasból elénk tárul a Fekete-tenger és a város szépnek nem, de érdekesnek mondható panorámája.
Végül Konstanca központtól távolabb, északra eső látnivalója a delfinárium: nevetséges összegért, 40000 leiért kétóránként van itt fóka- és delfinshow: táncolnak, tekéznek, labdáznak a delfinek, és a végén megnézhetünk egy múzeumot is a Fekete-tengerről.
Nos, a Fekete-tengerről (bolgárul Cserno Morje, románul Marea Neagră, oroszul Csornoje morje, törökül Karadeniz) azt érdemes dióhéjban tudni, hogy területe kb. félmillió km2, átlagos mélysége 1271 m, legnagyobb ismert mélysége pedig 2246 m. Mivel nagy folyók (Duna, Dnyeper, Dnyeszter és a Don) ömlenek bele, vizének felső 90 m-es rétegében a sótartalom kicsi, kb. fele a Földközi-tengerének (18 ezrelék).

Konstancától dél felé haladva rátérhetünk az autópályára. Lazu és Agigea között van a Duna-Fekete-tengeri csatorna végpontja (a dunai vízi utat 300 km-rel rövidítő csatorna 1985-re készült el), egy modern híd ível át felette. Agigea után Eforie Nord következik. Az üdülőhelyet 1894-ben alapították, amikor a román állam egy gyermekszanatóriumot épített itt, miután szárnyra kelt, hogy egy erősen reumás vasutas attól gyógyult meg, hogy rendszeresen fürdött a Techirghiol-tóban (a tó vize hétszer sósabb, mint a tengeré!). Ma nagy divat a tóból vett fekete iszappal bekenni magukat a gyógyulóknak.
A következő üdülő, Eforie Sud az 1930-as évek Európájának legfelkapottabb helye volt, legalábbis egy román térkép szerint; 1898-ban alapította Ion Movilă üzletember. A két Eforie után a fiataloknak bulizó helyül létrehozott Costineşti következik – rengetegszer közvetít innen a román zenetévé.
Costineşti után 6 üdülőhely következik: az első Olimp, ahonnan piros traktor vontatta, pótkocsikból kialakított busz jár a többi üdülőhelyre. Neptun és Jupiter után Venus üdülőhely érdekessége, hogy szállodái csak kacér női neveket (Claudia, Lidia, Silvia, Carmen, Veronica, Irina, Dana, Adriana, Anca) Cap Aurora szállodái pedig csak drágakőneveket (Onix, Safir, Agat, Topaz, Coral, Rubin, Opal, Diamant) kaptak…Az egyik legkellemesebb üdülő Saturn (itt laktunk a Hotel Cleopátrában). Saturn szinte már egybeépült a partvidék egy kellemes kisvárosával, Mangaliával. Mangalia 1995-ben lépett elő municípiummá (megyei jogú várossá). Románia második legnagyobb kikötője, s itt állomásozik a román hadiflotta megmaradt része is. Ennek ellenére Mangalia igen kedves és élhető város, ellentétben Konstancával. Van könyvesboltja, rengeteg működő ATM-automatája, itt a leghomokosabb a tenger, a legjobb az éghajlat, s még lehetne sorolni.
A város ókori neve Kallatisz; a IV. században ez volt a legjelentősebb a fekete-tengeri görög kolóniák között. Senkinek nem ajánlom azonban, hogy Szávai Jenő közel fél évszázada megjelent, A román tengerpart című könyvéből próbálja beazonosítani a város görög emlékeit, mert nagyon sokat változtak azóta. A lényeg az, hogy az olykor piacként is funkcionáló stadion környékén helyezkednek el a romok. A stadiontól nyugatra (a Stefan cel Mare utcán) találjuk a görög dolgokat bemutató múzeumot (Muzeul de arheologie Callatis, nyitva reggel nyolctól este nyolcig, belépőjegy 20000 lei). Egy berbécsfejes oszlopfőt, Dionüszosz feleségéről egy domborművet, festett görög vázákat, amfórákat láthatunk itt. Jelentős látnivalója a múzeumnak az ún. papiruszos sír az i.e. IV. századból: ebben valószínűleg egy író feküdt, akinek ruhafoszlányai mellett egy görög papirusztekercset is találtak, a csontváz homlokán pedig egy aranyozott koronát.
A másik hely, ahol romokat láthat a régi idők köveire kíváncsi utazó, az a négycsillagos, igen elegáns President Hotel. Bátran sétáljunk be a főbejáraton, s a recepciós rögtön megmutatja az ókori Kallatisznak ezt az 1993-95-ben feltárt részét, ingyen és bérmentve.
A város török kori műemléke az 1590-ben épült, kicsi, de szépséges dzsámi. Onnan lesétálhatunk a mólóra, ahol Mangalia világítótornyánál az alkonypírban elgondolkodhatunk egy két dolgon. Például arról, hogy miért nevezték az ókori görögök először Pontosz Axeinosznak, azaz “Barátságtalan-tengernek”, majd később Pontosz Euxeinosznak, azaz Barátságos-tengernek a Fekete-tengert? Mert mindkettő igaz.
Dobrudzsában vannak nagyon szegény vidékek, nincs semmi nemzetközi turizmusnak kiépített infrastruktúra, kicseszettül messze van még Közép-Európától is, de összességében nagyszerűen érezheti itt magát a vándor: a görög romok után tiszta tengerben csobbanhat, egy korsó csapolt csíki sör 100 forint körül van, ráadásul Dobrudzsában terem az a szőlő, amiből a híres és finom Murfatlar borokat készítik, de dobrudzsai a Niculiţel és a Sarichiol is. Ha csórók vagyunk lehet finom olajban kisütött apróhalat (hansii) enni, a sültkrumplihoz hasonlóan mindenestül (100 forint/10 dkg). A legális CD árusnál lehet legálisan műsoros mp3 cd-ket kapni. Ugyanúgy, mint 2004 nyarának elején Európában mindenhol, a román O-zone híressé vált Dragostea din tei című száma ment. Magyarul Szerelem a hársfák alatt a címe: amikor hallgattam, én jóval a virágzó hársfák felett voltam – olyan magasan volt ugyanis a szálloda erkélye. Hársfák alatt vagy felett, tök mindegy. Budapesthez viszonyítva Dobrudzsa és a román tengerpart mégis periféria: Magyarországról ugyanolyan távolságra van Dobrudzsa, mint Belgium. De pont ez a jó: sokszor kellemesebb távol lenni az ún. centrumtérségektől. Jó bóklászni, utazgatni a periférián is…

Barna Béla

A szerző írásai az Útikalauzban

Barna Béla: Beszterce bevétele – 2004-2006

Barna Béla: Európa perifériája – Dobrudzsa – 2005

Barna Béla: Szász-Anhalt metropolisza, Halle an der Saale – Németország – 2004

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu