Boncz István Tamás: Duna menti kerékpártúra – 1999. június
A tavalyi egy-két napos kerékpártúráknak nagy sikere volt a tagság körében, így az idei nyár egyik slágerének ígérkezett a németországi Passau-ból hazakerekezni Ausztrián keresztül a Duna mellett kiépített kerékpárutakon.
Hosszas előkészületek, vásárlások , alsóerdei főpróba után elérkezett a várva várt nap, 1999. június 25-e. Előző nap este a nappali közepén felállítottam erre az alkalomra vásárolt Cheyenne Mustang kerékpáromat. A hátsó csomagtartóra feltettem az oldaltáskát, és többszöri próbálkozás után sikerült is elpakolni az előzőleg a szőnyegpadlóra ömlesztett ruhákat, élelmiszereket…. Az első csomagtartóra két gumipókkal a kétszemélyes sátrat, és az isolirt (szivacs) rögzítettem. A hálózsák a nyereg mögött az oldaltáska tetején foglalt helyet. Mint később kiderült, jó ötletnek bizonyult, hogy előre nem vettem oldaltáskát. A nagy súly miatt néhány gyengébb kerékpár esetében kormányozhatatlanná vált a bicaj, rendesen berezonált, veszélyeztetve a balesetmentes közlekedést.
Péntek reggel a zalaegerszegi vasútállomásra beszéltük meg a találkozót 515-re. Időben elindultam, és lassan haladva egyre jobban megszoktam a kerékpár megváltozott súlyeloszlását. A bakterek tágranyílt szemekkel kísérték gyülekező kis csapatunkat. Egyikünk a reggeli nagy kapkodásban egyik szatyrát is otthon hagyta, szerencsére a pénze és útlevele az övtáskában volt. A vasúti átszállások kerékpárral igazi csapatmunkát igényeltek, amelynek koreográfiája a végére jól összecsiszolódott. Celldömölkben átszállás, majd Győrben még egy utolsó bevásárlási lehetőség. Az országot a Liszt Ferenc nemzetközi gyorsvonattal hagytuk el, amelyről csak kiindulási állomásunkat Passau-t elérve kellett leszállni. A kerékpártároló melletti légkondicionált fülkében helyetfoglalva, kényelmesen telt el az öt órás utazási idő. A modern illemhely többünk csodálatát kivívta. Egyik túratársnőnk az öblítés gomb helyett az “ALARM” gombot megnyomva kisebb riadalmat okozott az útitársak között.
Passau-ban leszállva a vonatról kezdeti bizonytalanság után elindultunk kifelé a városból szálláshelyet keresni. Az első kilométerek megtétele többszöri kényszerű megállásokkal kísérve zajlott, végül sikerrel átkeltünk a turistákkal zsúfolt városka központján. Kora délután 4 km megtétele után rátalálva egy kis erdei tisztásra, halk sátorállítás következett. A sötétedésre várva a közeli ácsok kopácsolását hallgattuk, majd a mellettünk folydogáló kis patakban lemosakodtunk, ki-ki vérmérséklete szerint. Korán nyugovóra tértünk, mivel másnap megkezdődött hazafelé vezető, élményekkel dús közel félezer km-s utunk kétkeréken.
1. túranap
Passau – Schlögen (45 km)
Reggel gyors sátorbontás, illetve -szárítás után visszaindultunk a városba. A koránkelésre szükség is volt, mivel egy helybeli gazdálkodó asszony jelent meg traktorral kaszálni elárvult táborhelyünk környékét. Kerékpárjainkat összezártan a Duna-híd mellett hátrahagyva elvegyültünk a városka forgatagában. Korabeli ruhákba öltözött párokkal, gólyalábon lépegető “erdei manóval” találkozva látszott itt odafigyelnek az idegenforgalomra. Az egyik butik előtt színvonalas divatbemutatóra figyeltem fel, majd dél körül visszasiettünk a méltán híres gótikus dómba, ahol félórás koncertet tartottak a világ legnagyobb orgonáján. Az orgonák száma az útikönyvben és egy helyi kiadványban eltérően szerepel. Ez utóbbi 17.388 sípot említ, melyek közül a legkisebb 6 mm, a legnagyobb 11,3 m hosszú. Sajnos az általam várt „d-moll toccata és fúga” bemutatása elmaradt, de akusztikailag nagyon jól hangzottak az előadott darabok.
Később tiszteletünket tettük a városházán, és felmentünk az Ilz torkolata feletti Veste Oberhaus nevű néhai erődítménybe, amely napjainkban múzeum. Egyébként három folyó találkozásánál épült. Érdekesség, hogy az Ilz, Duna és Inn közül az utóbbi a legszélesebb. Kora délután magunk mögött hagytuk Passau csodálatos városkáját, a Duna partján elindultunk keletre. Szinte észrevétlenül kerekeztünk át Ausztria földjére. A határnál a táblákon kívül semmi sem utalt arra, hogy egy másik ország területén folytatjuk utunkat. Idővel bizonyára hasonló lesz a magyar határ átlépése is, az uniós csatlakozás után. Éjszakánkat a Duna-szakaszának talán legszebb részén Schlögennél töltöttük, a festői Duna-huroknál (Donauschlinge), egy világítótorony szomszédságában.
2. túranap
Schlögen – Aschach (36 km)
Egész éjjel zuhogott az eső, és még délelőttre is jutott belőle. A nagy köd miatt elmaradt a táj magaslati felfedezése. Késő délelőtt bontottunk sátrat, majd bevártuk 9. tagunk megérkezését. A hazai ízek elfogyasztása után nyeregbe pattantunk. Útközben megtekintettük az Aschachi vízierőművet, amely duzzasztáskor 16 m-rel emeli meg a folyó szintjét. Este felé egy vihar a helyi motoros jacht klub sátorterületére zavart bennünket, ahol lefekvés után egy arrogáns helybéli horgász keveredett szópárbajba ifjú titánunkkal.
3. túranap
Aschach – Linz – Mauthausen (52 km)
Délelőtt a robogó szakaszt tettük meg a kevés látnivaló miatt. Ottensheim-nél komppal keltünk át a Dunán, majd a Wilheringi apátság csodálatos épületét tekintettük meg. Az apátságot és a templomot egy 1733-as tűzvész után barokk stílusban újjáépítették, ma egyik szárnyában gimnázium működik. Linzben a templomok megtekintése és a városnézés után indultunk utunkra csepergő, borús időben. Mauthausen határában az én szálláshely variációmat fogadták el a többiek.
4. túranap
Mauthausen – Grein – Ybbs – Pöchlarn (78 km)
Táborbontás után felgyalogoltunk a hajdani hírhedt koncentrációs táborba, ahol a II. világháború idején foglyok ezrei dolgoztak a közeli kőbányában kényszermunkán, és haltak mártírhalált. A belső udvarban majd minden érintett nemzet emelt emlékművet az elhunytak emlékére. Túlzás nélkül mondhatom, hogy hazánk döbbenetes erejű szoborkompozíciója talán a legjobban adta vissza a tiltakozás érzését a történtek miatt. Közülünk sokan még napok múlva is a látottak hatása alatt nyomták a pedált. Utunkat a bal parton folytatva, Grein kedves kisvárosát szívünkbe zárva, Ybbsen keresztül haladva csak nagy nehezen találtunk megfelelő éjszakai szálláshelynek valót. Az esti szürkületben vertünk tábort, egyeseket egy kóbor kutya közeli ugatása zavart fel álmából.
5. túranap
Pöchlarn – Melk – Willendorf – Dürnstein – Krems (63 km)
Melkben a bencés apátságot, mint a barokk építészet, festészet mesterművét csodáltuk meg. Könyvtárának érdekessége, hogy mind a 85 ezer könyve egyformán van bekötve bőrkötésben, arany nyomatokkal. Willendorfot egy 11 cm-es „duci” meztelen nőt ábrázoló kőszobor tette világhírűvé. A múzeumot már zárva találtuk, de szerencsénkre a szobor felnagyított másával vigasztalódhattunk. St. Michael kísérteties csontkamrájának szemügyre vétele után már az esti szálláshely lehetséges helyét szemléltük. A meredek sziklák baloldalt, és a keskeny part hamar eloszlatta ez irányú ábrándjainkat. Dürsteinen keresztül haladva világossá vált, hogy ezt az estét a Kremsi kempingben fogjuk tölteni. Végre meleg vízben zuhanyozhattunk, és rendes asztalnál ülve fogyaszthattuk el vacsoránkat.
6. túranap
Krems – Dürnstein – Krems – Tulln (63 km)
Visszakerekeztünk Oroszlánszívű Richárd hajdani raboskodásának színhelyére, Dürnsteinbe. Először hegyet másztunk a vár megtekintéséhez, majd az alatta elterülő városkát jártuk be, megtekintve a gyönyörű “kék templomot”. Visszatérve Kremsbe: ebéd, városnézés és irány Tulln. Három társunk egy nappal az általunk tervezettnél előbb, péntek este szeretett volna hazatérni. Búcsút vettünk egymástól, így hatan maradtunk. Aznap este is kempingben térünk nyugovóra, amely drágább és alacsonyabb színvonalú volt az előző estinél.
7. túranap
Tulln – Klosterneuburg – Bécs – Sopron (119 km)
A vásárvárosi sétánk után a híres Verduni oltárt szerettük volna megnézni Klosterneuburgban, azonban zárva találtuk az apátságot. Tovább haladtunk, lassan feltűntek a császárváros épületei. Rövid tanácskozás után végighajtottunk a “ringen”, keresztül a Hofburgon. A Stephansdom megtekintését belülről sem hagytuk ki, majd az erős forgalomban a határfelé vettük az irányt. Kisebb eltévedés után hamar ránk sötétedett. Végiggondolva lehetőségeinket, a továbbhaladás mellett döntöttünk. A lámpákat figyelembe véve párokra osztva éjjel fél egykor értük el a határt Sopronnál. Utunk során a legnagyobb emelkedő a határállomás előtt várta megfáradt csapatunkat. A vasútállomást zárva találtuk, éjjel 3 órakor nyitott. Az állomás előtti padokra heverve vidáman felelevenítettük az elmúlt hét érdekesebb eseményeit. Az első vonat 315-kor Szombathelyre indult, ahol egy órás várakozás után csatlakoztunk a zalaegerszegi járatra. Hét óra körül legszebb álmomból vertek fel a többiek, és megpillantottam a város feliratát vasútállomásunk homlokzatán. Gyors búcsúzkodás és meglepett családtagjaink örömére hazaérkeztünk 470 km kerékpározása után.
Ősz elején a fényképek előhívása után egyik túratársnőnknél újból találkoztunk, és e vidám összejövetelen (MHB) fényképalbumainkat, diáinkat átnézve felelevenítettük kétkerekű kalandjainkat a Duna mentén. Elhatároztuk, hogy találkozunk jövőre a Fertő-tó megkerülésénél.
Boncz István Tamás
Közzétette: Süle Gábor
Zalaegerszegi Göcsej Sportegyesület
A szerző írásai Az Útikalauzban
Boncz István Tamás: Duna menti kerékpártúra – 1999
Boncz István Tamás: Hatvan kilométer a Sághegy körül – 2000
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu