Buruzs István – Selénia-Börzsöny rali 2002
Amikor egy ralin nem a sebesség számít
Az Alfa Romeo Club Magyarország idén ismét megrendezte a Selénia rali névre hallgató össznépi őrületet, melynek során különböző alfás őrültek járták keresztül-kasul a Börzsöny kies vidékét. Mindenki okulására álljanak itt élményeink.
Viktorral egész más ügyben leveleztünk (milyen V6 moci férne el rendesen a 155 elejében?), amikor egy utóiratban megjegyezte: Vasárnap Selénia-rali, jössz? Ismerős volt, de nem állt össze a kép. Sima ralifutam, amin az alfistik gyűlnek? Neeem, mindenféle mókás feladatok (pl.: 10 perc fagyizás, stb.), iszonyat nagy buli. Jaaa, tudom már, hogyne mennék!
Felkészülés címén elolvastam az Alfissimo-ban a tavalyi győztes (Bati) írását. Hűha, nem lesz egyszerű. Vasárnap reggel 7kor kelés, egész éjjel ömlött az eső, a kocsi tehát szép tiszta. 9-re kell felérni a Váci úti Agip-kútra, 3 körül érkezünk, már van 8-10 Alfa a parkolóban. Teletank, kávé, WC (a nőiben lehet választani: az egyik kabinnak zárható az ajtaja, a másikban viszont működik a világítás!). Negyed óra késéssel aztán összeáll a sor, vagyunk vagy 40 autóval, az egyetlen kakukktojás egy Subaru, ő tiszteletbeli tag, a piszkos anyagiak szorították ki az Alfájából. Viszonylag nyugodt tempóban konvojozunk ki Diósjenőre, ahol vendéglátónk Vígh István, a főszponzor. Hagyományos parasztház előtt áll meg a mostmár 50+ autót számláló mezőny. Hideg üdítő, pecsenyezsíros és kőrözöttes kenyér várja az éhesebbeket. Mindenki éhesebb…
Kaja után roham, páran megveszik kedvencüket 1:43 méretben is, begyűjtjük a Selénia szóróajándékokat, majd eligazítás. Kézhez kapjuk itinerünket, a feladat- és az értékelőlapot. Újoncként vadul füleljük az anekdotázókat: hány ló volt a réten, hány fekvőrendőr útközben. Nem kevés az izgalom, elhatározzuk: mindent strigulázunk.
A Selénia rali amúgy a rali hagyományos, azaz a túraversenyek hagyományos szabályai szerint játszott társasjáték. Nem a maximális sebesség elérése a cél, hanem a közúti szabályok tökéletes betartásával kell adott átlagsebességgel megtenni a kitűzött távot. Eközben a rali-versenyek gyorsasági szakaszai helyett nekünk különböző feladatokat kell megoldani, amiért pontok járnak.
Sok az autó, mindenki taktikázik, mi az amatőrök határtalan önbizalmával állunk rajthoz kb ötödikként. Indulás percenként, 11:40 az indulás időpontja. Ekkor még fogalmunk sincsen, hogy az optimális időhöz vajon milyen gyorsulás-lassulás tartozik, így biztos ami biztos alapon az útra megengedett sebességet (50/90) átlagsebességként értelmezzük. Az itiner jó, az előttünk egy perccel indított 33 Sportwagont mégis a 4. kanyarban utolérjük, sőt ők másfelé mennek. Most vajon ki a hülye? Mindegy, biztos mi vagyunk az okosabbak, megyünk a saját fejünk után. Egyenlőre 10-15km/h sebességgel, mert az első szakaszt inkább a Land Rover klub számára találták ki. Hamar kivergődünk az erdészet aszfaltos útjára, csodás környék, csodás vonalvezetés, 40-nel kell végiggurítani rajta. Közben számolunk fűt, fát, virágot, hidat, fekvőrendőrt, hátha a végén azt is megkérdezik. A kérdőíven egyenlőre csak a hidakat és a szénégetőket kell jelölni, ez eddig nem okoz gondot. Az már inkább, hogy megint utolérünk valakit. Sebaj, mi átlagsebességre megyünk, ezért kicsit sietek.
Házak közé érünk, valami nyaralót kell keresni (MOL Bányász Szakszervezet), ahol a gondnok telefonszámát kell megszerezni. Kicsit túlfutunk, de visszatolatva a kocsiból sem kell kiszállni, úgy olvassuk le a telefonszámot. Hajrá tovább.
Iszonyat hosszan megyünk a házak mellett, (legalábbis úgy tűnik, egyenlőre kezdők vagyunk az itiner-olvasásban), de egyszer csak látunk három Alfát állni egy ház előtt. Biztos az kell nekünk is, becsengetünk, bemondjuk a jelszót (Cuore Sportivo, mi más lenne?), kürtőskalács a jutalom. Kicsit eszünk belőle (finom!), aztán gyí tovább.
Már 200 méterrel többet mentünk, mint kellene, mire templomot találunk. Vajon ez kell? Más is van ott, vagy együtt tévedünk, vagy ez a jó. Leírjuk amit kell (felújítás éve?), aztán vissza a kocsiba. Gyors kivonás, az itinerhez képest 0,3km-rel többet kell mindenhol menni. A későbbiekben néha összenézzük a tereptárgyhoz írt és a számláló által mutatott kilométereket. Időben jónak becsüljük magunkat, normális tempóval megyünk tovább. A következő feladatnál már nő a rutin, úgy állok meg, hogy ne kelljen forgolódni induláskor. Tisztelet a kitalálónak, petyhüdt izmainkkal (mindek gyalogoljon, akinek ilyen autója van?) is szintidőn belül szerezzük meg az 50 lépcsőfokba kerülő választ (ki állíttatta a szobrot XY-nak?).
Kis viccelődés a többiekkel (5 autó áll együtt a feladatnál), közülünk csak egyvalakinek lehet jó az ideje…Megyünk tovább, a forráshoz könnyen odatalálunk, de a kápolna mellett kettő is van, ami kb ugyanolyan messze van az épülettől. Vajon melyik lehet a “mienk”? Próba-szerencse alapon beírjuk a kapuhoz közelebb esőt, aztán – mivel van még egy percünk – szomjoltás következik. A keskeny út után tovább gurítunk, Drégelypalánk következik. Megyünk erre-arra, aztán rájövünk, a feladat a falu elején van. Nagy gázzal vissza, a navigátorom leolvassa a tábláról, amit kell, én meg tépem a falevelet, mint a hülye. Mi már voltunk beljebb a faluban, de ugyanolyan tanácstalanok vagyunk, mint a többiek. Jellegzetes fa lehet a tuja, az ezüstfenyő, a szilva, a meggy, a juhar, a gesztenye, egyesek állítják, hogy itt valami országos világhírű hársfasor is található.
Később aztán kiderül, hogy a legtöbb a gömbölyű koronájú juhar(?)ból van, a végén ezt adjuk majd be. Innét romlik az út, de kitartunk. A Mikszáth-múzeum kertjében a padon ülő szobor mellé galád módon két élő ember is beül, elsőre fel sem tűnik, hogy a háromból csak kettő a hús-vér, a harmadik bronzból van. Továbbállunk, az út ismét inkább tankcsapás, mint Alfa alá való, egész lassan baktatunk. Egyszer csak vad fékezés, sofőr kiugrik, behasal a kocsi alá. Leért? Le. De nincs gond? Nincs. OK, megyünk tovább. 15 méterrel odébb az én olajteknőm csosszan a bogárháton. Ezután inkább minden púpra ráhajtok, mintsem otthagyjam az olajat teknőstül.
A következő faluban búcsú van, a helyiek számára a jobb és bal iránya tetszőlegesen felcserélhető. Berontunk egy utcába, a többiek viszont mást hallhattak, sunyi módon a főúton állnak meg. Mikor mi gyanúsan hamar bukkanunk fel újra, már fordulnak is be a szemközti utcába. A felirat – amit le kell írni – hamar meglesz, nyomulhatunk tovább. Közben esik annyi eső, hogy az autó tiszta kosz legyen, úgy látszik, a sors nem akarja, hogy Alfa-találkozón tiszta autóval jelenhessek meg. Az itiner 300 méter kátyút ír, szerintem végig botrányos, komoly szlalomokat vág le mindenki.
A romhányi Rákóczi-emlékmű díszkorlátjának láncát egyszerű szorzással is meg lehetne számolni, de mivel úgy érzem, időben jók vagyunk, végigszámolom mind a 165 láncszemet. A tavalyi győztes sportszerűen beordítja, hogy a következő megállója privát jellegű, a növényzet öntözésén kíván tevékenykedni, ezért ott nem muszáj pánikszerűen feladatokat keresni nekünk, többieknek. A jobb út adta lehetőségeket kihasználva a megengedett 90-nel zúgunk végig a szép kacskaringós szakaszon, aztán viszonylag pontosan a jelzett helyen találjuk a következő feladatot. Csabiék itt előnyt élveznek, az ékes szlovák nyelvű feliratot ők értik is, sokkal könnyebben írják le, mint mi. Az időbe viszont belefér a kiépített mellékhelység meglátogatása is, kapunk az alkalmon.
A körforgalomban tényleg jó lenne menni még két kört (az itiner direkt jelzi, hogy csak egy környi idő van beleszámolva), aztán húzunk tovább. A következő tankcsapás már a diósjenői horgászegylet tavához vezet, ahol Selénia kérdőív kitöltése az erőpróba. A kapott katalógusban állítólag minden benne van, a kínai péklapátgyártók szövetségének rövidítése mellett azonban nem találom az FL Company székhelyét és a fékolaj forráspontját sem. Mint később kiderült, a fékolajat eltaláltuk, a székhelyet nem.
Az itiner 5db fekvőrendőrt jelöl, de ezek valami rohamosztagosok lehetnek. Mi a szériaautóval átevickélünk, de tuti, hogy az ültetettek közül valaki ott fogja hagyja az első spoilerét. A szeszfőzdénél meg is állunk egy pillanatra, aztán leesik, hogy itt nincs feladat. A panzió lámpáit háromszot is meg kell számolnom, mert nekem 15, a tulaj 13-at mond. Második számolásra 14 jön ki, harmadszorra megint 15, ezt hiszem el. A padok száma ravasz kérdés, a 6 asztalhoz ugyanis 12 pad tartozik, de ezek fixen össze vannak ácsolva! Salamoni döntés a gordiuszi csomó átvágására: írd azt, hogy 6 pár!
Már csak a célba kell visszanavigálni, időben csak a jó ég tudja, jók vagyunk-e? 13:10:40 kerül rögzítésre, vagyis 2:30:40 alatt tettük meg a csaknem 100 kilométert. Azt mindenesetre látjuk, hogy kicsit hamarabb érkeztünk, mint a többiek a mezőny elején. Most vagy mi vagyunk jók és ők késnek, vagy fordítva. Egyenlőre nagy titok az “ideális” idő, úgyhogy némi izgalommal esünk neki az időközben elkészült bográcsgulyásnak. Tűzön főtt, ahogy a szakács néni közli velünk, ez nyújt némi magyarázatot a nyelvünkön keletkező vízhólyagokra.
Közben folyamatosan futnak be a többiek is, mindenki kajál, dumálgat, egymás autóit bámuljuk, fényképezzük, felkerül pár quadrifoglio verde (gyk: négylevelű lóhere, az Alfa Corse, a gyár hivatalos versenyműhelyének emblémája) is egyik-másik járgányra. Fokozódik az izgalom, a meghirdetett időpont után 40 perccel, némiképp az égen (is) tornyosuló viharfellegeknek is engedve eredményhirdetés következik. A feszültség keltése érdekében félreteszik az első tíz helyezettet.
Az izgalom a tetőfokára hág, amikor elfogy a kb. 40 értékelőlap, és a nevünket még mindig nem hallottuk. 9-8-7-6, még mindig semmi. Innét igazán éles a helyzet, hiszen a győztes díja egy olajcserére való Selénia Racing 10w-60-as motorolaj, váltóolaj, szervóolaj, fékolaj. A második helyezett 10w-50es motorolajjal és váltóolajjal gazdagodik, a harmadik pedig a Selénia 20K for Alfa Romeo nevű motorolajból kap egy olajcserére való adagot. Mivel épp csere előtt állunk, jól jönne, az biztos.
Egy kicsivel mégis hamarabb mondják a nevünket, mint kellene: negyedikek lettünk, a bíróság mérése szerint 7 perccel gyorsabbak voltunk mint az ideális idő, a percenkénti 2 pont csak azért bosszantó, mert a dobogó 3. fokára feljutott Subarunak (micsoda szentségtörés!) csak kettővel van több pontja, mint nekünk. Fontolgatom az óvást (a 40 másodpercet végülis felfele illene kerekíteni – mivel a többieknél is csak percet regisztráltak – és akkor döntetlen a harmadik helyen), aztán győz a sportszerűség, és így elsőre “csak” egy élménnyel gazdagabban indulunk haza. Az M1-en még kicsit kiszellőztetem a gépet, a hűtőrácsig előretolt pedál a kilométeróra mutatóját paraszthajszállal a 230at jelző vonás fölé kényszeríti: állati jó kocsim van!
Fogash
Helyezések: 1. Kackstetter Pál, 2. Rakoncza Ádám, 3. Gonda-Veres páros
A szerző írásai Az Útikalauzban
Buruzs István: Felemás Horvátország – 2002
Buruzs István: Prága – Csehország – 2001
Buruzs István: Selénia-Börzsöny rali 2002
Buruzs István: Sri Lanka-i és Maldív-szigeteki körút története – 2001
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu