Denke Gergely: Egynapos templomnéző túra Gömörben – 2010 – Szlovákia

Denke Gergely: Egynapos templomnéző túra Gömörben – 2010 – Szlovákia

Szerzőnk a tőle megszokott precizitással kalauzol végig bennünket a kilenc felvidéki település román és gótikus templomain. A rövid leírásokat szép fotókkal illusztrálta

Jánosi (Rimavské Janovce)   Olajtörék (Velké Teriakovce)   Rimabánya (Rimavská Bana)  Karaszkó (Kraskovo)  Kiéte (Kyjatice)   Nagyrőce (Revúca)   Hizsnyó (Chyzné pri Revúci)  Csetnek (Stítnik)  Pelsőc (Plesivec)

Ebben az évben egynapos akcióra volt módunk, kihasználva, hogy Egerben is van bázisunk, s onnan lehetőség van egy-két rövidebb kultúrrohanásra.

Most a régi Gömör vármegyében Rimaszombat környékét gondoltam megnézni. Bánrévénél lépve át a határt, a Rima völgyében indulva északnak, majd a Murányi-fennsík szélén a Murány völgyébe térni, s végül a Csetnek völgyében befejezni a napot. A tervezésben nagy segítségemre voltak a Panoráma útikönyv mellett Ludwig Emil Rejtőzködő Magyarország sorozatának e vidékről szóló darabjai, melyeket az elmúlt hónapokban olvastam kedvenc napilapom szombati magazinjaiban.

A felkeresett helyek (a jelzett útvonal nem feltétlenül esik egybe a szerzőével – a szerk.)

Nagyobb térképre váltás másik ablakban

Az egész út kb. 350 km hosszú volt, sok rövid megállóval. A magyar és Kárpát-medencei történelem szomorú lenyomatát mutatta a látott sok szépség. Gyönyörű vidéken, de egy halódó, rengeteg gonddal küszködő területen jártunk – a szegénység és talán a kilátástalanság képei tárultak elénk. Az a világ már évszázadok messzeségében van, melynek legszebb emlékeit néztük meg, de legalább ott, a törökök hatókörének határán megmaradtak. (A legészakabbi váruk épp Rimaszombaton volt, aminek alapjait mostanában terveznek kiásni és régészeti parknak kialakítani.)

Kizárólag templomokat láttunk, így aki mást szeret, az csak a képekre vessen pár pillantást.

Az első megállás Jánosi (Rimavské Janovce) templománál volt. A református templom melletti telken áll a XII. századi, román stílusú bencés monostortemplom. A formája érdekes, torony nélküli, egyhajós, kerek szentélyes épület, melynek homlokzata a szokásostól lényegesen eltérő: mintegy kereszthajószerűen szélesebb a homlokzati rész, a középen a hajó gerince fölé kiemelkedő harangtartó épületelemmel. Nekem kicsit spanyolosnak tűnt – igaz, nem tudom, hogy eredetileg is így volt, vagy csak más példák alapján a száz évvel ezelőtti rekonstrukciókor került fel a helyére. Nem jutottunk be, sőt arra sem emlékszem, hogy ki lett volna írva nyitvatartási idő, azonban a kerítésnél levő táblán a templomról egy magyar nyelvű, szűk oldalas ismertető ki volt téve. A főutcán omladozó szép kúria is van, tiszta erdélyi magyar és szász érzettel – régi fényéből még némi visszfény, a huszonnegyedik óra utolsó perceinek egyikében.

 

Jánosi bencés temploma – bárhol Európában lehetne

 

Az egyik kúria a főutcán…

 

…és a timpanonban a címer

Kezdtem a nap hangulatát érezni, ezt a két éve nem érzett izgalmat, hogy még mennyi szép vár ránk. Rimaszombaton keresztül kellett menni, ami nem esett nehezünkre. Bár jól ki volt táblázva a főút, amely északra, tovább a tervezett úton vezetett, de a városközpont felé “ügyetlenkedtem” magunkat. Így a korlátozott forgalmú főtérre is csak sikerült betévedni. Négyszögletes, szépen felújított kisvárosi főtér, annak minden kellékével, vagyis templommal, városházával, gazdag házakkal a város leggazdagabb idejéből, parkkal és talán emlékművel, vendéglátó helyekkel. Nem álltunk meg, de kellemesnek tűnt.

A következő megálló 8 kilométerre a várostól, Orlajtöréken (Malé Teriakovce) volt, amely ma már nem önálló falu, hanem Bakostörék (Velké Teriakovce) része, a főúttól keletre, a Rima folyón – mely itt még szinte kis patak – túli része. Nevében az Orlai családnév rejtőzik. A XV. századi, huszita kori részekkel büszkélkedő kis evangélikus templom a falu magasabb részén fekvő temetőnél van – már messzebbről látható, jó tájékozódási pont. Végig aszfaltúton lehet menni, néhány autóra tervezett parkoló is van előtte. Huszita kori a torony alsó része, amely előhívja a történelemre címszavakban emlékezőből a sztereotípiákat, ugyanis erődszerűen vaskos sarokmegerősítéses falai a hitharcok emlékét idézik fel. A hajó későbbi korokból származik, ami leginkább az ablakok formáján látszik. Itt ki volt írva, hogy kit lehetne megkérni a templomba bejutáshoz, de ezzel nyelvi okok miatt sem éltünk. Pedig a belső része is említésre méltó, famennyezetének legrégebbi festett kazettái a protestáns korból valók. Nekem fazsindelyes toronysisakja is tetszett, illik az épület stílusához, teljes egységet alkot.

 

A huszita templom ma

Tovább észak felé, úgy 10 km után értünk Rimabányára (Rimavská Bana). Az útról látszik a ma evangélikus templom, mely egy kb. 20 méter magas dombon áll – a domb alatt egy kisebb parkoló van. A temető mellett található a fallal körülvett templom (kis kanyarral fel lehet menni részben aszfalton a 3-400 méternyi uton) – bár falának magassága ma már csak épp hogy embermagasságú, korábban valószínűleg magasabb lehetett, legalábbis más erődtemplomok “sorsa” alapján. Tornya barokk, azonban a hajó gótikus (eredetileg XII-XIII. századi alapítású). A hajó és a torony között egy kicsit alacsonyabb tetőmagasságú rész van – ez valószínűleg egy egyenes záródású szentély, mint pl. a kiétei templomnál. A bejárata oldalról nyílik, előtte fából ácsolt előtetővel. Sajnos, nem sikerült bejutnunk a templomba, pedig igencsak megpróbáltam. Itt nem volt semmi útbaigazítás kiírva a bezárt templomfal-kapura. Azt ugyan mondták a környékén pihenő munkások, hogy a kulcsot el lehet érni a fő utcán, a kocsma után, de a kísérletem nem sikerült. Ahol próbáltam, mutogattak másik helyre, hogy a lelkésznél van a kulcs, de azt már nem sikerült kideríteni, hogy hol van a parókia (a falut bejártam gyalog, illetve autóval, de nem leltünk nyomára). Pedig 9 méter hosszú Szent László-legendás freskóval büszkélkedik, ami óriási élmény lehetett volna. A könyv még népi reneszánsz faragott kórust és kazettás mennyezetet is írt, így nagyon sajnáltam, hogy hiú remény maradt a bejutás.

 

A domb aljából még nagyobbnak látszik a templom tornya. A hajó még így, vakolatlanul is élményszámba megy

Innem keletre fordultunk a főútról, hogy Karaszkónak (Kraskovo) vegyük az irányt. Ez is egy kis falu, ahol szintén a temetőnél lévő, kőfallal körülvett, torony nélküli román-gótikus kis templom áll. Egyhajós, egyenes záródású szentélyes épület – a mellette álló fa harangtorony sokkal későbbi, ám igen tetszetős. Természetesen itt sincs semmi kiírva, és zárva van, de ebben a templomban nem tudok freskóról vagy más még különösebb értékről, ami fájóbbá tenné a kívülmaradás “átkát”. Ide is normális úton el lehetett jutni – bár a vége kavicsos volt.

 

A karaszkói templom a kisfalusi típus megható szépségű példája

 

A szentély bal alsó részén halvány freskómaradvány van

Az utunk egy Babarét nevű kis helyen keresztül Kiétére (Kyjatice) vezetett. Valaha ez a templom is fallal volt körülvéve, de ebből ma már szinte semmi sem áll. Ellenben a XIII. századi egyhajós, a szentély végébe épített tornyos templom kívülről szépen rendben lévő épülete ékessége a kicsiny falunak. Kis dombon áll, nagyon tetszett az elhelyezkedése is. Sajnos itt sem volt semmi kiírás, pedig csodaszép freskókat ígért a szentélyben a Rejtőzködő Magyarország sorozat ide vágó cikke. Bánatosan ültünk vissza az autóba, hiszen már 0:5-re álltunk, ami azért még az eleve nem túl rózsás reményeimet is messze alulmúlta.

 

Innen vissza nyugatra a főútra mentünk, hogy Rimabrézó (Rimavské Brezovo) Schulek Frigyes átépítette, hogy ne mondjam, továbbálmodta evangélikus templomát megnézzük. Eredetileg egyhajós, egyenes záródású szentélyes épület volt a XIV. századból, azonban a bővítéses átépítés teljesen átrendezte az eredeti szerkezetet. Azonban ekkor kerültek elő a XIV. század második feléből freskók – ezeket Prokopp Mária dolgozta fel 2002-ben megjelent albumban a cikk szerint. A jelenlegi toronysisak hangulatos, fiatornyos, azonban sokkal szebb lenne, ha zsindely lenne a borítása a most vörösre festett fém helyett. Ez a templom a helység középső részén található, vele szemben áll a parókia, ahol a kulcs is van. Sajnos, a szombati ebédidő sem nyújtott “biztosítékot” arra, hogy itthon legyenek, és belülről is meg tudjuk nézni a templomot. A szolgálati beosztásból látni lehetett, hogy az itt élő lelkész legalább még egy helyre jár istentiszteletet tartani – ahogy ez sajnos manapság természetes, hiszen az ilyen kis helyek nem nagyon tudnak önálló lelkészi állást fenntartani.

 

Tovább északnak mentünk még, egészen a Murány-fennsík déli széléig. Tiszolcnál (Tisovec) fordultunk keletnek Murány felé, ahol jó lett volna a – Google-Földön levő képek alapján azért nem kihagyhatatlan élményt ígérő – várromhoz is felmenni, de nem vágtunk bele. A Murány völgyébe letérőig a 11 kilométer út gyönyörű hegyi szakasz volt, nagyon élveztem, bár nézelődni nem nagyon volt módom. Délnek fordulva Nagyrőce (Revúca) lett a következő megálló. Itt a város gótikus templomát lett volna jó megnézni, azonban gondosan lezárták – a kaput és a torony alatti bejárat előtti vasalatot is. Így csak távolabbról láthattuk az egytornyos, sokszög alakú szentélyes, gyönyörű régi részletekben gazdag épületet. Még a torony alsó kétharmada is régi, csak a felső része és a toronysisak barokk. A Városháza és a volt szálloda is jellegzetes épület a régmúlt világából.

 

 

A nagyrőcei városháza

Tovább csorogtunk pár km-t délnek, majd Lubénynél (Lubenik) keletre fordultunk egy kicsit Hizsnyóra (Chyzné pri Revúci). Fallal körülvett, torony nélküli temploma a XIV. század közepére datálható, kisméretű istenháza. Szépen összerakott fa haranglába is van, mely nyilvánvalóan sokkal későbbi alkotás.

 

Az csodás istenháza kívülről

Itt ki volt írva, hogy melyik házszámok alatt érhető el két néni, akik a templomot meg tudják mutatni. Kisebb keresgélés – merthogy az ilyen kis falvakban nincs utcanév, kizárólag házszám, ahogy ezt máshol is láttuk – után meg is találtam a helyeket, s egyikük jött is velem a kulcsokkal. Kedves volt, semmi idegenkedés nem volt benne, pedig az elején kiderült, hogy magyarok vagyunk. Többször sajnálatát fejezte ki, hogy ő nem tud magyarul, mi pedig nem beszélünk szlovákul.
A hajó is szép, régi kazettás mennyezettel és kórussal, kis orgonával. De a kb. 16 négyzetméter alapterületű, egyenes záródású szentély, az egy csoda! Szinte nincs egy tenyérnyi hely, amelyen ne lenne középkori festmény: szentek, egyházatyák, díszítő motívumok. És még az oltár sem akármi: Lőcsei Pál mester kis szárnyasoltára 1508-ból! Körbe is lehet járni, hogy az oltár tábláit és a mögötte levő freskókat is meg lehessen nézni. Még magyar nyelvű leírás is van, amit a néni elővett nekünk. Videózni és fényképezni is lehetett – természetesen vaku nélkül, ahogy ez a festett szépségek esetében törvényszerű az állagvédelem miatt – és mindez nem érte el a tíz eurót négyünknek. Óriási élmény volt – ilyenkor még jobban fájt, hogy a nap eddigi részében nem jutottunk be a többi templomba.

 

 

Ez a kicsi szárnyasoltár is a híres lőcsei Pál mester alkotása

 

A teljes szentély

 

A szentély boltozati kazettái

 

 

 

Részletek a freskóról

Innentől már vidámabban gurultunk tovább, most Csetnek (Stítnik) következett – Jolsvánál (Jelsava) keletre fordultunk, át a hegyen 15 kilométert. A városka főterén egy, a mai nagyságához képest különösen nagy német evangélikus templom áll. A háromhajós, hálóboltozatos szentélyes, mellette kápolnás gótikus nagy belmagasságú templom bárhol állhatna, ahol a német építészet illetve a lutheránus hit jelen van. Ez egyfajta építészeti, díszítési “nyelvet” jelent – Erdélytől Svédországig szinte ugyanilyeneket látni. Még a barokk epitáfiumok (díszes halotti táblák) stílusa is azonos, ezek a templomban vannak felfüggesztve. Szépen restaurált, nagy méretű freskók gyönyörködtetik a látogatót. A kápolnában középkori sírkőfedlapok vannak. Itt két orgona is található, egy 1492-ben készült – ez Szlovákia legrégebbi orgonája – a felső, gótikus karzaton, és egy barokk az alatta levőn. Jó lett volna a hangjukat is hallani. A karzat sem akármilyen, gazdagon díszített, festett reneszánsz mestermunka. Itt is kijöttünk tíz euróból és még magyar nyelvű ismertetőt is hallhattunk magnóról, ízes tájszólásban.

 

 

 

 

 

A szentély és a diadalív határa

A főtér sarkán van a régi vízivár maradékából átalakított – siralmas állapotban álló – kis kúria. Vele szemben áll a vízkút, melynek vasmedencéje 1864-ből való.

 

Ennyi maradt a vízivárból!

A nap utolsó megállója 15 kilométerre délre, útban hazafelé Pelsőcön (Plesivec) volt. Itt szinte otthon éreztük magunkat, hiszen a gótikus templom ma a reformátusoké. A templom körüli utcán lakik a templomot megmutató bácsi, aki örömmel fogadta már kissé fáradt csapatunkat. A vakolat alól kiszabadították a régi terméskőből épült falat, amely gyönyörűen mutatja meg a gótika szépséges szerkezetét, a támpilléreket. Persze régen is volt rajta vakolat, ezt a külső freskó is bizonyítja. Egyhajós, torony nélküli, hatszög záródású szentélyes istenháza, a hajó végéből nyíló kápolnával – ebben a Bebek család egyik tagjának síremléke látható. Belülről azonban kevés gótikus rész van, mert a XIX. században klasszicista stílusban festették át a falakat – oszlopokat is festettek, kicsit a barokk kori festett “épületelemek”-re emlékeztetve.
A régi boltozat sincs már meg, lapos mennyezet van. Néhány gótikus kőelem azért előjött a falból, sőt talán freskó is rejtőzik még a festékrétegek és vakolat alatt. A karzat gerendázata érdekes, egy kis részen még a háncsot is rajta hagyták a mesterek. Az énektáblán a régi jelzési rendszert használják még, a zsoltárokat római számmal, míg a dicséreteket arab számmal jelölik. Itt perselypénzt fogadtak el.

 

Pelsőc gyönyörű temploma a szentély felől mutatja meg legjobban magát

 

A hajó és a karzat

 

 

Ez a külső freskó is bizonyítja, hogy ezek a templomok kívülről is freskóktól voltak színesek!

Ennyi fért a napba. Még szerencse, hogy a nap második felében bejutottunk három templomba, így egy kicsit jobb szájízzel jöttünk haza, mint ahogy a legrosszabbkor, 0:7-nél éreztük.
A környéken még persze vannak más látnivalók is, templomok, romok, kastélyok, de most ennyi fért bele, meg nem tudtam akkor még egyikről-másikról, s volt olyan hely is, amit tudatosan hagytam későbbi reménybeli kirándulásokra.

Denke Gergely

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Szlovákiáról >> 

Denke Gergely írásai az Útikalauzban >>

Ossza meg ismerőseivel is a Facebookon, Iwiwen, MySpacen, Twitteren vagy más oldalakon – tegye a kurzort a szövegre, majd kattintson a megfelelő ikonra!

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés