Denke Gergely: Vártúra a régi Magyarországon – 2003

Denke Gergely: Vártúra a régi Magyarországon – 2003

Beszámoló Burgenland, Felvidék, Vas- és Győr-Moson-Sopron megye  több tucatnyi jelentős műemlékének meglátogatásáról – jó fotókkal

Győrben volt a bázisunk, egy barátunknál, eleve ezt vettem figyelembe az útiterv összeállításakor, hogy mit tudunk bejárni csillagtúraszerűen.

Pozsonyba kis keringővel értünk be, de aztán a belvárosban sikerült jó parkolóhelyet találni. Az óvárosban sétáltunk egy kicsit – érdekes módon az utcazenész nem szlovák dallamokat játszott, hanem magyarokat. Szép paloták voltak, nagy részük rendbe is volt téve. Sajnos a Szent Márton templomba nem tudtunk bemenni, mert ismeretlen okból zárva tartották. Csak a szentély ajtaján tudtunk bekukkantani. A várba is felmentünk, aztán egy kisebb séta után mentünk is tovább – harmadik nekifutásra sikerült is megtalálni a nekünk kellő utat.

Vöröskő vára volt a következő megálló – itt én jártam 1987-ben, de akkor nagy munkák folytak, vagy 10 évig zárva tartottak. Most nagyon szép, és a kiállítás is elég jó – bár még a magyar nyelvű ismertető gépelt szövegébe is elég ordenáré dolgokat írtak. Ezt követően Nagyszombatban sétáltunk egyet, a gótikus Szent Miklós templom volt a leginkább tetsző épület. Itt természetesen megemlékeztünk Kodály Zoltánról is, aki itt járt gimnáziumba.

Az utolsó célpont Deáki gótikus temploma volt – már hazafelé. Óriási élmény volt minden tekintetben. Épp mise előtt értünk oda, az érkező magyar gyülekezet egyszólamban katolikus népénekeket énekelt – méltóságteljes és fenséges volt. Ezalatt egészen fiatalok is gyóntak – jó papjuk lehet. Mi csendben nézelődtünk, aztán a feleségemnek szóltak, hogy a szentély elejénél jobbra van az 1003-ban(!) már állt kápolna. E mellé építették fel a XIII. század első felében a kéttornyú templomot, amit 100 évvel ezelőtt neogót stílusban meghosszabbítottak – így került a két torony a templom közepébe. Érdekessége még a templomnak, hogy a tetőterében kolostorcellák voltak, ahol kódexeket írtak – itt használták a későbbi Pray kódexet is – ebben van az Ómagyar Mária siralom. A templomot anyaországi támogatással renoválták, amely nagyon szép, a mai műemléki eljárásokat alkalmazó volt. A különböző korokban épült részek jól elkülöníthetők – így még könnyebb a szépségen túl az építészeti korszakok megértése is. Itt végre magyar szót, kiírást is találtunk – remek záró momentuma volt a napnak.

 

Július 5-én Burgenlandba mentünk – magyarra fordítva Várvidék, bár ilyen tájegység nincsen, nem is volt a történelmünk során, csak Trianon osztrákoknak adott ajándékát nevezték el így. Kópházánál léptük át a határt, az első megálló Lánzsér várromja volt. Óriási területű védővár volt, amely romjaiban is imponáló – bár nem egyedülálló. A gyerekek nagyon élvezték, hogy szabadon rohangálhatnak az ódon falak maradványai között. Kabold vízivára érdekes volt – ma már nem veszi körül víz, de az árkokat nem nehéz elképzelni vízzel telten. Pompás részletek voltak – az udvarán szabadtéri színpad volt, s a kiállítás sem volt nyitva. Felsőpéterfalván egy kicsi román kori templomot néztünk a temetőnél – kívülről. Igazából csak a méreteiből és egy-két részletből lehetett tudni, hogy jó helyen vagyunk, esetleg belülről még lehet benne meglepetés.

 

Ezt a legdrágább, de igen gazdag kiállítású vár követte: Fraknó vára. Az örökösök egy alapítványnak adták át az üzemeltetést – itt van Európa egyik legnagyobb magán fegyvergyűjteménye. Pl. XVI. századi vértekből is legalább 60 volt, de a száz évvel későbbiből 100 felett, a napóleoni háborúkból legalább 60 puska stb. A belépő négyünknek 30,80 € volt. Akkor az udvar felújítása folyt, így az egyik leglátványosabb részt nem élvezhettük. Rengeteg kincsük van és Ausztria hamar kikerült a szovjet megszállási zónából.

Innen Ruszt városába hajtottunk, a Fertő-tó partjára. Valaha, a régi Magyarország legkisebb városa volt, a XVII. századi arculatát a mai napig megőrizte. Csodaszép kis hely, óriási idegenforgalommal – igaz, mi szombaton voltunk, alig lehetett parkolóhelyet találni. Rengeteg kiülős helye van – kávézók és főként borozók. A boruk Európa szerte híres. Van egy kis ékszerdoboza: a gótikus Halásztemplom. Három szakaszban épült, de így is icipici. Sajnos magyar szöveg itt sem volt, de nagyon kedves volt a néni – azért az útikönyvben elég részletesen le volt írva róla minden. A gólyák városának is nevezik magukat, valóban sokat látni, hiszen a Fertő tó – amely a városfaltól néhol csak néhány tíz méterre van – sok táplálékot biztosít nekik.

Tovább, Kismartonba vezetett az utunk, ahol az Esterházy-kastélyt jártuk végig. Nem véletlen, hogy ez volt a család fő fészke, óriási gazdagság sugárzik most is mindenünnen. A Harmonia Caelestis (Esterházy Pál) énekes könyv az Ascendit Deus tételnél volt kinyitva a vitrinben – jó volt látni az eredetit (vagy másolatot), hisz nagy kedvencem régóta, elég sokat énekeltük még gimnáziumban. A berendezési tárgyak nagyrészt a XVIII. századiak, vagy későbbiek, így ezeknél inkább a történelem előtti megrendültség, mint az érdeklődés izgalma kerített hatalmába. A Kastély parkjába is bementünk – pontosabban a hátsó részbe, ami a nagyközönség előtt nyitva áll.

Vasárnap Somorjára mentünk református istentiszteletre – egy csallóközi gótikus templomba. A templom négyhajós – a szentélyből két hajó jön ki, ami teljesen szokatlan, és emellett van még egy-egy mellékhajó. Némi freskótöredék is megmaradt, főleg a szentélyben – most ott van az orgona, amit el szeretnének helyezni, hogy a freskót teljes szépségében lehessen látni.

Ezt követően két románkori templomot láttunk – sajnos csak kívülről – az egyik Gútorban, a másik Csütörtökön volt. Az utóbbi jelentős erődszerű, román stílusú emlék – nem sokkal előttünk fejeződött be a mise, de már nem volt itthon a plébános.

Utána Komáromba mentünk, de sem a szlovák sem a magyar oldalon nem tudtunk bemenni a várak egyikébe sem – odaát laktanya még mindig, ideát nem találtuk meg a bejáratot, pedig a Monostori erőd állítólag bejárható és monumentális. (Azóta már a monostorit láttuk, és az összes látogatható, még a révkomáromi is – igaz, tán előzetes bejelentkezéssel, bár a 2007-es tapasztalat szerint mindössze annyi a megkötés a nyári időszakban, hogy vezetéssel lehet látogatni.)

Mérgünkben aztán elmentünk még Lébénybe, a gyönyörű románkori templomot megnézni. Épp mise volt és a plébános a hihetetlenül hamis éneklésével igen komoly megpróbáltatás elé állította a fülünket – nem is bírtam sokáig. Természetesen maga az épület csodaszép, az egyik legépebben megmaradt templomunk ebből a korból. (Azt hallottam 2006 végén, hogy életveszélyessé vált és nem lehet látogatni – remélem lesz rá pénz, hiszen erre kell, hogy legyen.)

Hétfőn egy látogatás is volt, így csak a cseszneki várromot és a gyulafirátóti klastromromot néztük meg. Csesznek szépen néz ki, de a munkáknak még sok híja van(2003!). Dolgoznak is rajta, de például a toronyba is jó lenne egyszer felmenni – onnan még csodálatosabb lehet a kilátás.

Július 8-án a legtávolabbi célpontot cserkésztük be, Bajmócot, útközben Privigyén megnéztük a kívül gótikus, belül barokk templomot – ezt már nem szerettem. Privigyéhez csatolt városrész ma már Bajmóc, ez a neoromán és neogót stílusban átépített régi vár. Szépen fel van újítva, a vezetés is elég jó lehetett (ahogy az előadásból és a többiek reagálásából gondoltuk) – itt még magyar füzet sem volt. A faborításon magyarul bölcsességek voltak – igaz némelyiket virággal eltakarták.

Utána Körmöcbánya következett. A templomot nem láttuk belülről, mert elég sajátosan volt megszervezve a belépés, mire rájöttünk, már nem másztuk meg újra a hegyet. A vár egyébként szép, amin belül van a gótikus nagytemplom és a román kori kápolna – kár hogy nem láttuk őket. Az óváros hangulata kellemes. Ezt követően már csak Nyitrán álltunk meg – a püspöki várba mentünk fel, bár itt sem volt nyitva a templom. Szép barokk paloták sorjáztak, bár egy részük még igencsak felújításra vár. A várban természetesen Szvatoplukot és az Ómorva-Birodalmat emlegették a feliratokban, nem zavarta őket, hogy a XI-XIII. században a Magyar Királysághoz tartozott ez a terület, amelynek emlékei a vár épületei.

Győrben sétáltunk másnap, a Kovács Margit és a Borsos Miklós kiállításokat és a vártemlomot néztük meg – a Szent László hermával. Ezeket mindig jó megnézni és sétálni egyet a Duna-parton és az óvárosban.

Július 10-én újra hazai kirándulás következett: Sopronban sétáltunk egy nagyot – főleg a templomokat néztük meg, van belőle néhány gótikus. Ezek nekem nagy meglepetést jelentettek, hiszen ez annyira nincs benne a köztudatban. A parasztbarokk házak is tetszettek.

Némi pizzázás után Balf következett, egy bezárt gótikus templommal a temetőben, majd pedig Nagycenk és Fertőd. Nagycenken a kastélyt néztük meg és a parkját. Fertőd csak azért nem volt csalódás, mert már több nap is eltelt Kismarton óta. Igaz, hogy ott volt a hercegi család fő fészke, Fertődön csak az építtető Fényes Miklós herceg 25 éve és száz év szünet után egy újabb hercegi pár élt, és ott nem volt 45 év kommunizmus, vagyis nem tették tönkre és nem hanyagolták el az épületeket. Azóta folyik a rekonstrukció.

Utána még Árpás csodálatos téglából épült románkori templomát néztük meg, ahol a templomot megmutató bácsi hihetetlen lelkesedéssel mesélte el a templom történetét, különös tekintettel a XX. századi renoválásokra. Aki arra jár, ne hagyja ki ezt a csodaszép templomot. Végül Rábaszentmiklóson egy egészen kicsi román templomot láttunk még.

A következő határon túli túrára Kőszegnél mentünk át, a túloldalon Lékán kezdtük a menetet. Itt szálloda van a vár egy részében, de a többi látogatható, sőt egész jól be is van rendezve. A lovagterme nagyon jó, itt középkori lakomákat szoktak rendezni, a berendezésből és a levegőből – füstös – ítélve. Van egy legfeljebb vonósnégyesnek megfelelő színpaddal rendelkező, ívben épített koncertterme, aminek a végében karzatok is vannak (gyakorlatilag két szintet összebontottak ebben a szárnyban, így alakították ki a hangversenytermet). Ottjártunkkor egy orosz kvartett gyakorolt – jó volt és egy kis pihenést is jelentett.

Innen Borostyánkőre mentünk, az Almásy várat akartuk megnézni, ami szintén szállodaként működik, de sajnos ide nem lehet bemenni. Igaz ez annyira azért nem zavart minket, a belső vár udvarára és a lovagtermébe bementünk – nyitva volt, mint étterem – és a belső és külső vár között gyűrűt körbejártuk – érdemes volt, sok érdekeset láttunk, az építés “kőbe zárult pillanatait”. A belső vár falán rengeteg változtatás nyomai látszottak, ablakot nyitottak, áthelyeztek, visszafalaztak – ahogy a fal “szövete” mutatta. Itt született az az Almásy László, akit Az angol beteg című filmből ismert meg újra a világ.
Következett Máriafalva gyönyörű gótikus temploma. A szentély boltozatának záróköve a Kossuth-címer(!).

Következett Városszalónak vára – benne egy béke múzeummal. Az épület maga nagyon remek, de a kiállítás németül sem igazán érdekelt. Egyébként egy volt osztrák külügyminiszternek tetszett meg a vár és ő alapította ezt a múzeumot – így legalább ez a remek végvár jó állapotban van. Ekkor még alig múlt el dél, így további helyeket is célba lehetett venni. Tovább délnek vettük az útirányt, Németújvárt gondoltuk “megvívni”. Ahogy mentünk arrafelé, egyszercsak egy hegy tetején elénk tárult a kép – mint Pannonhalma, vagy a Mont Saint Michel – messziről, jellegzetesen és fenségesen. Ez egy óriási, sok védelmi szinttel kiépített vár, aminek megmaradt részei is monumentálisak. Elvileg a várudvarra is fel lehet menni autóval, de iszonyú meredek, még gyalog is igencsak nehéz volt felmenni. Vagy öt védett várkapun keresztül jutottunk fel a várudvarba, ahonnan még a belső vár következett. Ez a kiállítás is jó volt, s a csúcs a torony megmászása. A végén én már féltem, pedig biztonságos volt. A kilátás fantasztikus, az egész környék a lábunk előtt hevert.

Innen hazafelé vettük az irányt, de Ják és Csempeszkopács román templomai még lenyűgöztek bennünket. Csempeszkopács azóta is a miniatűr gótikus templomok mintája nekem, mint cseppben a tenger, ott van benne a gótika minden szépsége – csak bimbóban. Végül Sárvár várát megnéztük kívülről, az udvarra is be lehetett azért nézni.

Hazafelé még egy felvidéki túra zárta a kultúrrohanást. Először Bény román stílusú templomát láttuk kívülről – az esperes úr több helyen misézik, ide másfél óra múltán jött volna, amit nem vártunk meg. Következtek Léva várának romjai – szépek a romok, vannak belső épületek is, de azokban számunkra érdektelen kiállítások voltak. A vár nagyobb részét egyébként lebontották, kár érte.

Végre megláttuk Garamszentbenedek bencés gótikus templomát, a mellette levő igen elhanyagolt állapotban levő kolostorral. Épp mise volt, így csak az ajtóból néztük csak a templomot – nem illett volna körbemászkálni a tömött templomban. Így is nagy élmény volt. Ha egyszer ezt is rendbe teszik, akkor egy igen jelentős műemlék válna újra eredeti állapotúvá.

Utána Újbánya kicsi, aranyos gótikus temploma kívülről és könnyen feledhető nagy temploma belülről következett – az itteni barokk templomok boltozata sokkal alacsonyabb és laposabb, mint az otthoniaké, amit többször megállapítottam már, és engem nagyon zavar. Végül Zólyom vára – Balassi szülőhelye. Remek képzőművészeti kiállítás van benne – a Szlovák Nemzeti Galéria része -, néhány gótikus és barokk faszobor is van (esetleg másolataik) és rengeteg festmény. Mi szépen végigsétáltuk.

Ez volt hát a régi magyar várakat, templomokat felfedező túránk, a régi Magyarország szépséges vidékein.

Denke Gergely

Denke Gergely írásai az Útikalauzban >>

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Ausztriáról >> 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Magyarországról >> 

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Szlovákiáról >> 

Ossza meg ismerőseivel is a Facebookon, Iwiwen, MySpacen, Twitteren vagy más oldalakon – tegye a kurzort a szövegre, majd kattintson a megfelelő ikonra!

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés