Dudás Béla: Tisza-tó – az ismeretlen paradicsom – 2007

Dudás Béla: Tisza-tó – az ismeretlen paradicsom – 2007

Szerzőnk beszámolója valószínűleg több vendéget vonz majd a Tisza-tóra, mint az összes közöskasszából fizetett marketinges akció. Szó sincs reklámról. Egyszerűen jól érezte magát, s ezt nagyon jól leírta, ráadásként kiváló képekkel illusztrálta

Akik még nem jártak a Tisza-tónál, azt gondolhatják, hogy olyan, mint egy kis Balaton… tévednek.

Bár születésekor a keresztségben a nem túl romantikus Kiskőrei Víztározó nevet kapta, ma már Tisza-tónak hívják. Az új névről még mindig nem az jut eszembe, hogy ezt muszáj megnézni, de ennek azért előnyei is vannak, mert a legutóbbi időkig a horgászokon és az ornitológusokon kívül más nem nemigen látogatta a tavat – ami talán a későbbiekben kiderül.

Egy kis helyismeret
A 90 négyzetkilométeres szigetekkel, nádasokkal tarkított tórendszer mellett a Tisza önálló mederben folyik a tárózó térben. Ezt a medret övzátony kíséri végig: azaz szemmel is jól követhetőek a régi tiszai gátak, melyeket ártéri erdők borítanak. Átlagos vízjárás esetén az öblítő csatornák (nem kell megijedni, ez egyáltalán nem olyan, mint a pesti névrokonuk, csak hát a vízügy elsőbbséget élvez a turizmussal szemben) biztosítják a kapcsolatot a folyóval. Az öblítő csatornák I-X-ig sorszámozottak, hosszuk néhány száz métertől több kilométerig terjed, a folyó felöli végük zsilippel szabályozható, így a fő feladatuk a jó vízminőség biztosítása.
A madarak és a vízimádók örömére három évtized alatt egy igazi vadvízország született számtalan szigettel, holtággal, lagúnával, mocsárrétekkel, tündérrózsa mezőkőkkel. Csak térkép legyen nálunk! 

Soha nem tudni milyen látvány fogad a következő kanyar után

Nos, augusztus végén itt töltöttünk el egy csodálatos hetet. Előtte sokáig matattam a neten némi információért, de bőbeszédű önreklámon és a szállásajánlatokon kívül sajnos nem sok információhoz jutottam. Annál többet segített a geocaching (nem tudom, hogy mondják magyarul, de valami lehetetlen helyen eldugnak egy kis ládikát, és a földrajzi koordináták ismeretében meg kell találni) honlapja. A megtaláló aztán leírja fényképekkel alátámasztott megpróbáltatásait, miközben felelőtlenül kikotyogja a legfincsibb infókat, hogy hol lehet csónakot bérelni, mennyibe kerül, milyen a konyha, mit érdemes megnézni, és persze hogy hogyan lehet oda eljutni! (Mert van itt minden! Elsüllyedt falu, kiszáradt gyümölcsös, eldugott lagunák, emlékmű, a tó medrében futó patak…!)

Főhadiszállásnak a Poroszlói kempinget neveztük ki rögtön a kikötő és a szabadstrand között, és irány a falu.

A poroszlói szabadstrand. A teplomtornyot direkt az eltévedő amatőr hajóskapitányok megsegítésére építették ilyen magasra

Itt ért az első (kellemes) meglepetés: Nejemmel ketten kétfelé mentünk, és szerencsésen elvesztettük egymást, de az infópontból (ahol egy fiatal és barátságos hölgy – szóbeli kiegészítéssel – ellátott mindenféle térképpel) kijövet a szomszédos kávézó tulajdonosa bátorított, hogy ne féljek, látta az asszonyt, jól van, és nemsokára visszajön. Ráadásul esküdött, hogy nála jó kávét lehet inni. És mindezt úgy mondta, mint egy régi ismerős. Íme a romlatlan kisváros! Ja, és a kávé tényleg finom volt.
Ekkor fogtam először gyanút, hogy itt a turistát tényleg vendégként kezelik.

Feltérképeztük a kikötőt is. Tengertelen országlakóként eddig hajót csak a feleségem által gyakran emlegetett hajó, ha nem jó összefüggésben ismertem, ezért lenyűgözött a kenuk, kajakok, papucsok, rocsók sokasága. Különösebb formaságok nélkül mindent lehet bérelni. Órára, napra, motorral, evezővel, kisérővel (nem biztos, hogy nőnemű, viszont ismeri a nádasnak álcázott labirintust!), meg anélkül is.
Gyors strandolás után esti sörözés. Csapolt nem volt a bodegában, így dobozost kértem, amihez nem jár pohár, csak külön kérésre. És másnap jött a meglepi. A tulaj törzsvendégnek kijáró természetességgel mellékelte a poharat a sör mellé! Eddig ezért – ahogy mondani szokták – Lajtán túlra kellett utazni!

Az első éjszaka a szabadban. Minden alkalommal szokni kell, hogy a hajnalban a szomszéd helyett a kakast hallom. Ez azért kellemesebb! Irány a közért. A választék európai szintű, pont annyi helyi mutációval, ami érdekessé teszi a reggeli beszerzését, de az út oda, meg vissza harc a természettel.  A nagy felfedezők bátorságával vágok át a sziszegő gúnárok sokaságán. Aztán pulykák támadnak meg, de én gyorsabb vagyok. Állítólag csak enni kértek, de ezt sohasem tisztáztuk egymással, pedig minden reggel megismételték a mutatványt.
Reggeli után irány a híres tanösvény. 2006-ban nyitotta meg kapuit a Vízisétány és Tansövény, melyet a Hortobágyi Nemzeti Park hozott létre a Tisza-tavi Madárrezervátum testközeli megfigyelésére. Poroszló központjában található kikötőből indulva 5 perc alatt közelíthető meg a menet rendszerint induló 20 fős hajójárattal. A sétány kikötőjét elérve 1500 méter dongaúton mintegy 100 hektárnyi területet járhatunk be, két madárvártából és egy megfigyelőtoronyból további 1000 hektárnyi terület fogható be.

Másfél órás kényelmes séta során információs táblák segítik a látogatókat. A sétányt csak hajóval lehet megközelíteni, de ez nem gond.  Figyelem! Velence után a Tisza-tó a második hely a világon, ahol a vízen utak, közlekedési táblák, és – néha – közlekedési dugók is vannak. A parkoló órát szerencsére még nem ismerik!

Estefelé gyakori látvány a pihenő madár

Ekkor még nem tudtuk, hogy madarakat mindenhol fogunk látni, és nagy élmény volt napozó (vagy alvó? esetleg másnapos?) kócsagot látni a legkevésbé sem állatkerti körülmények között. Itt nézhettünk először körbe igazán a tavon. Eddig nem osztottam Petőfi véleményét az Alföld tengersík vidékével kapcsolatban, de itt az első madárvártából kitekintve valamit megértettem. A szokatlanul tág horizont, a hatalmas égbolt, ami alatt nagyon nagyon picinek érzi magát az ember…
Nem lehet leírni. Meg kell nézni. Már a tó sem olyan, amilyennek elvárnánk. Nem ám víz meg víz mindenfelé! Az igazság az, hogy a madárvárta egyik ablakából kinézve még csak vizet sem láttam, ugyanis azt egészen benőtte valami ezüstös levelű növény, amin vízityúkok sétálgattak, mint mi az aszfalton.
Távolabb nádas (na legalább ez ismerős!), odébb meg valami szigetféle. A vízből magányos fák állnak ki, és valahol errefelé lehet az elöntött falu is! A toronyból kirajzolódnak a holtágak, és a nádasba vágott útvonalak kuszasága.

Este két és fél órás csónaktúra idegenvezetővel. Poroszló végén, a hídnál kellemes panzió, étterem, és újonnan épült kikötő. Na itt a pincéreket átképezték túravezetőnek, és igény esetén hajrá az ismeretlenbe.
Szeretnék átfogó képet kapni a madárrezervátumról. Ez később jól fog jönni, mikor kapitányként nekem kell majd navigálnom a kölcsönladikot. A megbeszélt találkozót természetesen sürgős kávézhatnék miatt lekésnénk, ha a recepciós nem keresne meg bennünket. Kérés nélkül lekísér a kikötőbe. Megint valakinek érzem magam!

Csúcsforgalom a Csapói holt-Tiszán. Ez holtág a tó közepén fut. Partja nincs, mégis követhető. Pedig még kanyarog is!

A tó egyszerűen lenyűgöz. Nagy nyílt felületek váltják egymást az átláthatatlan nádassal. Közben megtanuljuk a hínárt is tisztelni (később többször megküzdöttem vele. A hínár nyert!).
Lépten-nyomon madarak. Többségében cigány-, és tőkésréce, de vízityúk, kócsag, hattyú, kárókatona is keresgéli az esti pihenőhelyét. Megszokták az embereket, csak az utolsó pillanatban tűnnek el a nád között.

Vezetőnk hihetetlen biztonsággal találja meg az utat, pedig sokszor még tíz méter távolságból sem értem, hogy miért tartunk egyenesen a fák közé. Ha kell megáll, hogy nyugodtan fényképezhessek. Próbálnék ilyent kérni egy pesti taxistól!
Közben – főállású pincérségét kihasználva – fondorlatos módon megtudtuk, hogy éttermében a korhely halászlével érdemes lesz próbálkoznunk. Másnap megtettük, és nem bántuk meg. A túra véget ért. Kikötöttünk. Sajnos. Ha más nem történik itt a Tisza-tónál, már akkor is megérte ide jönni!

Másnap egy kemény relaxációs programot teljesítünk a szabadstandon. Ez a be a vízbe, ki a vízből nagyon fárasztó tud lenni!
Van minden. Étterem, tusoló, tiszta mosdók, és nincs zene, nincs tömeg. A víz kellemes, csak egy-egy jobb helyért kell a kacsákkal megküzdeni. Igazi utószezoni hangulat! Közben felfedezzük az ország egyetlen magán kerékpár útját. Ezt tábla jelzi, és estére bezárják, pedig a felirat szerint „Eurovelo” útvonal. Nagyon azért nem lehetünk rá büszkék!

Reggel a szokásos küzdelem a pulykákkal, majd indulás Tiszafüredre. A szabadstrand itt nagyobb, és kiépítettebb a poroszlóinál. Panaszra nem lehet okunk. Van átöltözési lehetőség, rengeteg étterem, és este diszkó. Az élet vidám és mozgalmas Nekünk talán egy kicsit lármásabb a kívánatosnál, de persze az ifjúság nagyon élvezi.

Délben megyünk tovább Abádszalókra, ahol az előzetes információnk szerint bográcsos ételek fesztiválja van.
A neten meghirdetett címen egy lélek sincs. Gyakorlott utazóként nem esünk kétségbe, irány a stand. Valami kis tüske azért marad bennünk, és ez később tovább fokozódik. Abádszalók utunk mélypontja. A fesztivál a strand területén van. A belépésért fizetni kell, pedig a korábban meglátogatott szabadstrandoknál semmivel sem nyújt több szolgáltatást. Nagyon sok a különböző kifőzde egészen elfogadható árakon, de azért, hogy beülhetek valamelyikbe, miért kell belépőt fizetni? Minden féle úszóeszközt lehet bérelni. Vízi dodgem, egyszemélyes vizalatti motoros vontató (nem is tudom mi a hivatalos neve!), jet ski, banán, vízisí, meg ehhez hasonlók, de ez azért nem a strand szolgáltatása. Ráadásul a parkolás is fizetős. Ilyennel máshol nem találkoztunk a tó környékén. Az egészet jellegzetes turista-kopasztónak érezzük. Így persze már a fesztivál sem tetszik annyira. Voltam már néhány főzőcskés fesztiválon, de egyik sem volt annyira erőltetett, vásári, és lélektelen, mint ez. Menekülünk.

Mostanra (nagyjából) megismertük a tavat. Négy nagy medencéje közül az első, az Abádszalóki-öböl a vizisportoké, meg a kopasztásra áhítozó nyaralóké. A Sarudi-medencét már csak a kismerülésű vizisporteszközök használhatják, míg a Poroszlói-medence már a Hortobágyi Nemzeti Park része, és itt vízen és a nádasokon a természetbarátok, meg a horgászok osztoznak a madarakkal. Az utolsó, a Tiszavalki-medence meg szinte teljesen a madaraké. A rezervátum területén többségében részleges, vagy állandó tartózkodási tilalom van érvényben. Ez azért ne keserítsen el senkit. Amennyi madár Poroszló és Tiszafüred között van, az több, mint elég.

Utolsó napra maradt az általam legjobban várt program, az egész napos csónakbérlés. Ezt minden kikötőben lehet bérelni. Az árak is – többségében – egyformák: 6000 Ft/nap + üzemanyag (2007-ben). Azért volt, ahol tollashátúnak néztek, mert óránként akartak annyit kérni, amit máshol egy napra, de azért a tiszafüredi városi kikötőben megtaláltuk az igazit.
A kikötőt egy fiatal házaspár üzemelteti. Nem kértek kauciót, viszont (ingyen!) kaptunk térképet, távcsövet, hajómotor vezetési kiképzést, és egy névjegyet azzal az ígérettel, hogy szükség esetén értünk jönnek, ha elakadnánk. Ezzel kapcsolatban azért voltak fenntartásaim, mert hogy hogyan fognak megtalálni, ha én sem tudom, hogy hol vagyok! Amolyan „nem fog fájni!” típusú nyugtatásnak vettem, de azért jól esett. Aztán hajrá előre Cook kapitány nyomdokain! Rögtön az elején rekordot állítottunk fel, mert valószínűleg itt még senkinek sem sikerült már a hatodik percben eltévedni. Sebaj. Még előttünk a következő 24 óra, hogy visszataláljunk. Meg aztán (ebben a periódusban még) úgy is mindegy merre megyünk. Lassan azért kitisztult a pálya.

A nagy kaland külön fejezetet érdemelne. Ennek a leírásnak a kereteibe már nem fér bele, de volt kincskeresés (a napernyőnk beleeset a vízbe, és muszáj volt kikukáznunk), hínártól való szabadulás, tőkére futás, eltévedés, ütközéses verseny ….
Igen szokatlan volt, hogy ebédhez nem a parkolóba, hanem a kikötőbe mentünk. Mint a filmekben a milliomos az ifjú hősnővel! A végén pedig szépen hazataláltunk az „anyakikötőnkbe”! Ezen egyébként én csodálkoztam a legjobban.
A napok elröppentek, a szabadságunk letelt.  A Tisza-tó egy picit megnyitotta magát előttünk, és láthattunk néhány bensőséges kis csodát. Köszönjük!

Dudás Béla

A szerző írásai Az Útikalauzban

Dudás Béla: Tisza-tó – az ismeretlen paradicsom – 2007

Dudás Béla: Vanyarci Haluska fesztivál – 2007

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu