Dudás Béla: Vanyarci Haluska fesztivál – 2007

Dudás Béla: Vanyarci Haluska fesztivál – 2007

Nagyon jó hangulatú beszámoló egy gasztronómiai kirándulásról a sztrapacskák földjére. A szerző külön érdeme, hogy még a cicegét is ismeri, meg a képek is jók 🙂

Nem szeretem azokat a rendezvényeket, ahol hosszas araszolgatás után már a faluba belépésért is fizetni kell. Nem szeretem a sokmilliós költségvetésű – de randa szó! – rendezvényeket, ahol a legfontosabb cél a szegény látogató gyors és hatékony kizsebelése. Amiről most mesélek, az nem ilyen!
A szokásos újévi fogadkozás következményeként megkezdett fogyókúra keserves napjaiban jólesik visszagondolni a Vanyarci Haluska Fesztivál és Sztrapacskafőző versenyre.

A hétvégi programunk – és egyben a súlyunk elleni merénylet – tárgyát elég nehéz volt megtalálni. A hazai idegenforgalmi és turisztikai honlapokat célzott keresésre nem lehet használni. Semmitmondó adatok, reklámok és káosz. (próbálja meg valaki úgy megtalálni a 2008-as Vanyarci Haluska Fesztivált, hogy nem ismeri sem a helyet, sem az elnevezést! Ez nem olyan nyakatekert feltétel ám, hiszen mi is csak annyit tudtunk előzetesen, hogy a hétvégén elmennénk kirándulni VALAHOVA, ami nincs messzebb, mint száz km.)
Szóval nekünk is csak a véletlen, meg a pletykáskedvű szomszédasszony árulta el, hogy buli lesz Vanyarcon, de hozzátette, hogy oda születni lehet, de odatalálni nem! Döntöttünk. Ott a helyünk, hiszen imádjuk a kihívásokat – no meg a sztrapacskát (leánykori nevén haluskát)!

Szép időben és üres gyomorral indultunk felfedezni az 1400 lelkes Nógrád megyei falvacskát. Szó szerint felfedezni, mert – valljuk be őszintén – Nógrád megye nem szerepel a legfelkapottabb turisztikai célpontok között. Most hirtelen talán csak Hollókő, és a Bánki-tó ugrik be. Természetesen ennél azért több látnivaló van a környéken, de mi most inkább a várható kulináris örömökre koncentrálunk.
Dombok között kellemesen kanyargó úton tiszta, rendezett falvakon keresztül érkezünk Vanyarcra. Első meglepetésként – mert azt azért nem számítom annak, hogy odataláltunk – volt parkolóhely. Sem ezért, sem a belépőért nem kellet fizetni! Ennek titkát a milliós állami támogatású monstre rendezvények szervezői sajnos nem tudják, vagy nem akarják megismerni.

Irány a tetthely! Némi vásári forgatagon áttörve meglátjuk Haluskaföldet! Sátor sátor mellett. A sátorban üst, az üstben víz, a vízben meg ott lubickol vágyunk tárgya, a haluska.

Régi ismeretség köt minket egymáshoz. Gyermekkoromban sokszor – de nem elégszer – készítettünk sztrapacskát. Nem ördöngösség! Olyan, mint a nokedli, csak még nyersen lereszelt – na ezt mindenki utálta otthon csinálni! – burgonyát is kell hozzá tenni. Mifelénk csak juhtúrós volt, de itt aztán minden féle van!
Azonnal Gombóc Artúr jut eszembe, aki csakis az “A” betűvel kezdődő csokikat szerette. Így vagyok ezzel én is. Látatlanul is imádom a tehéntúrós, a húsos, a padlizsános, a vadas, a paradicsomos, a csülkös, a hagymás, a káposztás, a libatepertős, de legfőbbképpen azért a juhtúrós sztrapacskát!
Közel félszáz üstben, fazékban, tepsiben készül a finomság. Azonnal elveszítem önbizalmamat, hiszen ezt lehetetlen lesz végigkóstolni. Persze azért harc nélkül nem adom fel. Régi országjáró tapasztalatomat bevetve nem hagyom, hogy az első szembejövő haluska rám erőszakolja magát, hiszen az út menti csárdákba is oda érdemes betérni, ahol sok autó – lehetőleg kamion – áll. Annyi ember csak nem tévedhet!

A látszólag egyszerű receptnek számtalan változata van, és már ilyenkor el lehet dönteni, hogy felkerül-e a megkóstolandók várólistájára.

Az Alsósztregovai (Besztercebányai kerület) csapat házi brindzával tálalta a sztrapacskát. A vendégeket juhsajttal próbálták megvesztegetni, de ezt senki sem bánta

Így aztán szép lassan felderítjük a terepet. A csapatok láthatóan amatőrök. Igazi háziasszonyok meg háziférfiak! A felszerelésük is otthoni, vagy amolyan sufnituning, így aztán a családias hangulat garantált. Elbeszélgetünk mindenkivel. Szívesen látnak. Megtárgyaljuk a legfontosabb kérdéseket, miszerint kés fokával egyesével, vagy szaggatóval kell vízbe gyömöszölni a haluska tésztát, kell-e hagymát rátenni, sütni, vagy nem sütni, meg hasonló sordöntő kérdéseket. A vége úgyis mindig ugyan az! Feladva szépen kidolgozott taktikánkat, megkóstoljuk – készítőjének töredelmes bevallása szerint – a környék, mit a környék, az ország legjobb haluskáját!

Nehéz dönteni. Még a Felvidékről is eljöttek bemutatni, milyen az igazi! A sztregovaival nem is lenne baj. Még Mikszáth tót atyafiainak sem lehetne kifogásuk ellene. Kézzel szaggatott, rusztikus felületű, sok-sok házi készítésű tejföllel és brindzával megszórva. Úgy tökéletes, ahogy van, viszont a másik szlovákiai csapat haluskája a teljes meglepetés! Teljesen ártatlanul indult a dolog. Többen felhívták a figyelmemet rájuk, de akkor még nem fogtam gyanút. Aztán egyszer csak bemondta a hangosan beszélő, hogy itt elkészült a következő adag haluska! Futás, nehogy lemaradjak, de csak mákos metéltet láttam. Nem is értettem, de megmagyarázták, hogy ez is haluska! Hát nem! Köszönöm, mostantól én inkább csak a sztrapacskát szeretem.

Közben új szempontok merülnek fel, így muszáj a kóstolást elölről kezdeni.
A versenyzők nem játszanak tiszta eszközökkel, mert tésztalevest, fánkot, tócsnit – ez hasonlít a cicegére, csak fokhagyma is van benne -, meg sajtokat is lehet – kell – kóstolni. A tócsni amúgy igen érdekes étel, már csak azért is, mert macok, lapcsánka, recsege, és még vagy 20 másik álneve is van. A tapasztalt helybéliek pontosan tudták, amit mi nem, hogy ezeket is meg kell enni, ezért kellő helyet hagytak neki, amit mi sajnos elmulasztottunk.

Fáradunk. Egyre könnyebb ellenállni a kísértésnek, pedig az nem kicsi! Pihentetőül nézünk egy kis kultúrát. Bemelegítésül a gyerekeket mozgatja meg két csinos aktivista. Lelkesen énekelnek, táncolnak. Irigylem őket, hogy még tudnak mozogni. Nekünk a szemlélődés már jobban esik. Aztán Alsósztregova, Parád, Csömör, Tótkomlós, és a helyi Rozmaring hagyományőrző együttes, táncosok, zenészek kezdik el műsorukat. Láthatóan jól érzik magukat. Ők is, meg a közönség is. Utána helyet cserélnek, és most már az előbbi szereplők tapsolnak.

A Sztregovai lányok. Nemcsak ismerik a haluska készítés fortélyait, de még táncolni is tudnak!

Nem nagyon féltett titokként megszerzem a sztrapacska alapreceptet
Hozzávalók: 5-6 nagyobb krumpli, egy tojás, liszt, só.
Elkészítés: A lehetőleg sárga krumplit (ez nem barnul olyan gyorsan) meghámozzuk, majd apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadunk egy kevés sót, egy tojást és annyi lisztet, amennyit felvesz. A nokedli sűrűségű masszát vágódeszkáról (ez a nehezebb, de jobb), vagy nokedliszaggatóval forrásban lévő vízbe szaggatjuk. A kifőtt sztrapacskát hagyományosan cseréptálba rakjuk, kisütött szalonnakockákkal, ennek zsírjával összekeveverjük, majd bőven megrakjuk juhtúróval, esetleg pirított káposztával. Nagyon jó libatepertővel is. Lehet a tetejét (póré)hagymakarikákkal megszórni és sütőben pirosra sütni. Sokféle változata ismert.

Közben folyik tovább a főzőcske, de mi már inkább csak nézelődünk. Errefelé még sokan járnak a régi hagyományos ruhákban, így a csodálatos kézi hímzésű ünnepi fejkendőt, szoknyát öreg és fiatal is a legnagyobb természetességgel viseli. Ennek ellenére azért mókás látvány, amikor sokszoknyás öreg néne a matyómintás fejkendőjéhez szorított a mobilján ad utasításokat a brókerének.
Az eredményhirdetést már nem várjuk meg. Végül is teljesen mindegy, ki lesz az első, hiszen még a versenyzők sem izgatják magukat emiatt. Önfeledten trécselnek a szomszédokkal, a látogatókkal, vagy csak élvezik a szeptemberi napsütést.

Az egész napos fárasztó kóstolgatástól kicsit elpilledve indulunk hazafelé. Az evésre gondolni sem tudunk egészen estig, amikor is elhatározzuk, hogy még a héten főzünk egy kis sztrapacskát. Sok juhtúróval!

Dudás Béla

---

Olvasói üzenet – részlet

Örömmel olvastuk Dudás Béla cikkét a Haluskafesztiválunkról. Újságírókat meghazudtoló módon nagyon jól megfogalmazta a lényeget, az élményét. Mi is újra éltük általa a rendezvényt, mely 2008-ban szeptember 13-án lesz a Nógrád megyei Vanyarcon, ahová Önöket is szeretettel várjuk.
…
Ezúton is köszönjük Dudás Bélának az élménybeszámolót, Önöknek a megjelentetést, bár ahogy nézegettem a honlapjukat, ez természetes és nagyon jó, hiteles, hogy valódi emberek valódi élményei jelennek meg az írásokban és szó szerint kalauzolják a látogatókat a helyi és külföldi szépségek felé.
Azt hiszem, azt hisszük, hogy máris igazolva látszik az az útmutatás, amivel indítottuk a fesztivált öt évvel ezelőtt: hogy senki ne gondolja azt, hogy ezen az egy napon fog meggazdagodni a falu. Ez nem erről szól.
Ehhez én mint főszervező most is ragaszkodom, de az is tény, hogy a fesztivál pénzbe kerül és azért törekednünk kell a bevételekre is.
Ez a cikk meglepetés volt, nagyon kellemes meglepetés.
Köszönjük.
Üdvözlettel:
Nedeliczki Teréz népművelő-könyvtáros, a fesztivál egyik főszervezője

A szerző írásai Az Útikalauzban

Dudás Béla: Tisza-tó – az ismeretlen paradicsom – 2007

Dudás Béla: Vanyarci Haluska fesztivál – 2007

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu