Facskó Ildikó: Négyesben a Vértesben – Várgesztes, Vérteskozma – 2008. április
Könnyed hangú beszámoló egy hétvégi kirándulás másokat is túrára csábító tapasztalatairól, élményeiről, néhány szép képpel
Egy nagyon kellemes áprilisi hétvégét töltöttünk négyesben a Vértesben, az ezzel kapcsolatos élményeimet szeretném elmesélni nektek.
Szeles szombat reggelen hármasban indultunk útnak, rövid tanakodás után eldöntöttük, hogy úticélunk Várgesztes lesz. Kati (aki a szlovéniai írásomban név szerint nem szerepel, s itt szeretném pótolni ezt a hiányt) ragaszkodott hozzá, hogy ezúttal próbáljuk ki az igazi falusi turizmust. Várgesztesre érkezvén kinyitottuk a kis prospektusunkat, és felhívtunk egy szimpatikusnak tűnő szállásadót. Tíz perc múlva már a holmijainkat rendezgettük egy nagy, három generációs családi ház tágas és kényelmes padlásterében.
A beköltözést követően a helyiek kissé ellentmondásos útbaigazítása után megtaláltuk a Vérteskozmára vezető gyalogutat, mely “alattomosan emelkedik” (ezt a szállásadó néni mondta, és igaza lett).
Mikor először fölvetődött az ötlet, hogy a Vértesbe menjünk kirándulni, nekem rögtön az jutott eszembe, hogy bár nem ismerem ezt a hegységet, biztosan kopár és unalmas lesz, hiszen a hegyek nem magasak, és semmi híres hely nincs arrafelé. Töredelmesen bevallom: nagyot tévedtem. A Vérteskozmára vezető út alatt többször is bocsánatot kértem a környéktől, és a természettől, hogy ilyesmit gondoltam róla. Utunk során gyönyörű helyeket láttunk, lankás hegyoldalak, zöldellő erdők, rengeteg virág. Nem is nevezném túrának, inkább egy könnyed 3,5 km-es sétának, melynek a végén egy gyönyörű kis falut találtunk.
Vérteskozmáról elsősorban annyit kell tudni, hogy egy üdülőfalu, de egyáltalán nem szokványos. Amennyire én tapasztaltam, nincs posta, nincs bolt, se orvosi rendelő, ugyanakkor annyira nyugodt a környék, hogy egészen elvarázsolt. Az egész község egyetlen utcából áll, kétoldalt gyönyörűen felújított igazi régi tornácos házakkal, ápolt kertekkel.
 |  |
A falu közepén található a nemrég felújított templom, mely ottjártunkkor zárva volt, de kitűnően be lehet kukucskálni, még a fényképezőgépet is sikerült bedugnom a lyukba. Néhány szendvics elfogyasztása után visszatértünk ugyanazon az úton, amelyen jöttünk.
Várgesztes egyik fő nevezetessége a vár, mely egy nagyon helyes kis hegy tetején áll. Érdekessége, hogy turistaszálló is működik benne, van presszó és a tetejére csak 200 Ft megfizetése után lehet felmenni.
 |  |
Ezen a hétvégén valószínűleg Gyűrűk Ura találkozó lehetett, a szálló és a várudvar tömve volt harcra kész Tolkien-hősökre emlékeztetető zajos fiatalokkal. A csendes és nyugodt várlátogatás terve így dugába dőlt, de a kocsmában sikerült kólát szereznünk, s ez mindenért kárpótolt (a többiek véleményét nem tudom, de Márió kapott jégkrémet, így valószínűleg velem ért egyet)
.
Átverekedtük magunkat a hangos barnaruhás orkok és az ezüstösre fújt hajú tündenépség között, és elindultunk lefelé. Szerencsére sok fa és bokor nőtt arrafelé, így volt mibe kapaszkodni, anélkül nehéz lett volna épségben leérkezni (merthogy mi természetesen toronyiránt mentünk). Utána tettünk még egy rövid sétát a falu körül, láttunk egy síkölcsönzőt, melynek a kerítése sílécekből áll, érdemes megnézni, nem mindennapi látvány.
Szállásunkon rövid pihenő után nekiláttunk a kertben a vacsorakészítésnek. Szalonnát és pácolt husit sütöttünk grillen két lelkes kutya társaságában. A tűz nehezen gyulladt meg, a vacsora lassan sült, de mire kimerülten leültünk az asztal mellé, megérkezett Edit is, így négyen lettünk. Pár pohár finom vörösbor után nyugovóra tértünk, ugyanis reggel korán kellett kelni.
Vasárnap délelőtt a kék turistajelzést követve megkezdtük a napi túránkat, mely a falu szélén lévő halastónál kezdődött. Végcélunk a 7 km-re lévő Vitányvár volt. Rögtön az út elején található az első nevezetesség: a Zsigmond-kő. Innen szép kilátás nyílik a már említett tóra, a falura és a környező hegyekre.
A túra során érintettük még a Mátyás-kutat, mely mellett egy kellemes pihenőhely és egy turistaház található – akkor éppen nem járt arra senki, és meglepődve tapasztaltam, hogy a szálláshoz tartozó illemhely nyitva volt és még wc-papír is volt benne. Ezenkívül megkerestük még a Robinson-kunyhót is. Kunyhót ugyan nem találtunk, volt azonban szép sziklafal és gyönyörű kilátás.
A turistaút legnagyobb tengerszint feletti magassága csupán 420 méter, a szintkülönbség pedig maximum 100 méter, szóval nem hívnám kifejezetten teljesítménytúrának, de aki szeretne szépet látni és közben egy kis testmozgást is végezni, annak melegen ajánlom. Az út során többször is láttunk kiépített pihenőket tűzrakó helyekkel, asztalokkal, padokkal, vígan sütögető fiatalokkal.
Vitányvár egy kisebb hegyen található, sajnos itt is sokan voltak (immáron nem a Gyűrűk urai, “csak” hagyományos iskolások).
 |  |
Rövid napozás és egy sikeresen felbontott kukoricakonzerv elfogyasztása után – letört a fedelén lévő pöcök, így a bicskával kísérleteztem -, kettévált kis csapatunk. Mi Márióval ugyanarra indultunk, amerre jöttünk, Kati és Edit pedig egy másik, állításuk szerint hosszabb utat választottak. Megbeszéltük, hogy két óra múlva találkozunk a várgesztesi tónál, és aki előbb ér oda, az megkapja a maradék két szelet csokit. Bámulatosan gyorsan, éppen a kijelölt időben érkeztünk a találkozóhelyhez, de Katiék már ott vártak minket, így a csokit ők nyerték, de nem baj, mert végül is kiderült, hogy nem két szelet maradt, hanem négy.
(A fenti útvonalak bejárását geokessereknek is javaslom, mert négy geoládát is sikerült levadásznunk.)
A kirándulás után kocsiba szálltunk, de egy kis kitérő után tértünk csak haza, ugyanis kiharcoltam, hogy látogassuk meg a vértesszőlősi ősembert. Samu lakhelye egy gondosan kiépített és érték/ár igényünket egyáltalán nem kielégítő bekerített parkban található. Belépőjegy-fizetés után megnéztünk néhány csontdarab-másolatot, a koponyacsont egy részét eredetiben, pár pattintott követ, és elolvastunk egy ismertetőt is, mely inkább tudományos, mintsem érdekfeszítő. A témával foglalkozóknak biztosan izgalmas ez a gyűjtemény, mi mindenesetre többet vártunk tőle.
Rövid nézelődés után visszatértünk a jelenbe és szép élményekkel gazdagodva hazatértünk Budapestre.
Facskó Ildikó
A szerző írásai az Útikalauzban >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés