Gál Zoltán György: Dél Cseh- és Morvaország – 2007

Gál Zoltán György: Dél Cseh- és Morvaország – 2007. április 28 – május 1.

Nagyon jó stílusú, információban gazdag beszámoló Közép-Európa egyik legszebb vidékéről – jó képekkel

Előzmények, poézis:

Ez alkalommal is két család indult útnak; lévén a főbb cseh látnivalók részben már abszolváltattak mindkét oldalon, célunk most a déli területek: pontosabban Alsó-Csehország volt.

Nagy élmény egy ilyen utazás, mi több: tömény kultúrsokk – már ha az ember fia/lánya szeretné egy-egy nap kirándulással emészthetővé tenni a város- és vár-járó élményeket – mert az erdei kirándulásra most nem volt idő. Ott jársz a tájon és egyszerűen nem engedheted meg magadnak, hogy a négy napban (kellő belátással persze) ne ugorj el még egy, meg még egy …. várat, főteret, templomot megnézni.

Hát mondhatom: megszenvedte szegény kis hazánk a török- és tatárdúlást! Hiszen Csehországban is (hasonlóan Erdély belső területeihez például) olyan áradata pompázik a középkori Európa építészetének, hogy összeszorul hazánk fia szíve: hová lett ez mind minálunk? És hihetetlen, hogy milyen közel van dél-Csehország, mégsem olyan “trendi” ide járni, mint….. és most mit soroljak fel: Prágát? Bécset? A Salzkammergut-ot? Nürnberget?

Egy szó, mint száz: csupa élmény, csupa gyönyörű, harmonikus táj, príma sörök és kedves emberek. Nem hiszem, hogy túl elfogult volnék pedig – magam több, mint egy évet élvén csehek közt régebben.

Persze gyönyörű a májusi (idén áprilisi) repcevirágzás idején a dimbes-dombos tájon autózni, de tán kevesen tudják, mi teszi ezen túl is oly megkapóvá a cseh tájat: a sok tó! Egyik útikönyvünk szerint 22.000 (!) halastavat ástak/duzzasztottak – még a középkorban – a csehek és nagy részük ma is megvan. Egy kicsit az angliai “pond-fíling”: a falucska közepén horgásztavacska (esténkét mellette áztatja a zsinórt Apu, mígy Anyu a vacsit főzi), az út mentén tó jobbra, tó balra, a templomtoronyból kitekintve is tavak vízén pihen meg a szem….

Megközelítés, közlekedés, tájékozódás:

A vidék itthonról kétféle módon közelíthető meg: 1) Győr-Pozsony- majd északnak a brünni (Brno) autópályán, Csehországba érve pedig rögtön nyugatnak fordulva, vagy 2) Győr-Bécs-Stockerau és utána északra Mikulov-nak, vagy Znojmo-nak. Mi az 1)-est választottuk (nosztalgiám okán a Pozsony-Brünn autópálya iránt) és lehet, hogy könnyebb/gyorsabb lett volna Bécs felé (de biztos, hogy nem jelentősen gyorsabb).

Figyelem: ha nem veszel cseh autópálya-matricát, a Kuty-i szlovák-cseh átkelőnél rögtön (!!!) le kell menni a pályáról. Mi felmentünk a Břeclav-i első kijáróig (feltételezve bohón, hogy addig ingyenes), hát val’szeg bele is futottunk egy szolgálati automata fotógépbe a híd alján – most várjuk, mi lesz.

Navigálni az iGo-val szuper-könnyű volt, bár néha a főút nagy (10-20 km-es) kanyarjait “levágta” indokolatlanul. Szebb is volt ezeken a rövidítéseken a táj, sebaj! Aki szereti az áttekintő nézetet, annak a benzinkutak tartanak Česká Republika térképeket bőséggel).

A benzin ára 27.90 Korona volt jellemzően: ez leheletnyivel múlta alul az aktuális magyarországi árakat. A kutak 50%-a fogad el bankkártyát (én az Electron-okat javaslom: a számok jogosulatlan eltulajdonításával sem lehet legalább az interneten vásárolni ezekkel) – úgy általában a bankkártya-használat kevésbé elterjedt még, mint itthon (pl. boltok, sörözők, stb. tekintetében sem).

Szállás, árak:

A szállásfoglalás az interneten nem volt könnyű a dolog. Vagy nem válaszolt a címzett, vagy nem volt hely, vagy nem tudtak angolul – hasonló sikerrel járt az emil-cím-hiányos helyek megcsörgetése is. Végül aztán egy Brünn melletti helyet választottunk tranzitszállásnak (motel jellegű, kissé dohányfüstös szobák, olyan munkásszálló-érzés, de tiszta és az út túloldalán remek csapolt sörök a kocsmában): a városka neve Pohořelice. A hely neve meg Alfa Hostel, “beszállásnak” megteszi. Az M1-esen budapesti indulással 3 óra alatt simán abszolválható.

A többi kiránduláshoz bázisul egy Budejovice és Krumlov közti, gyönyörű fekvésű kis falvat választottunk, a neve Kremže. A vidék falvaiban laknak minden bizonnyal a Budejovicében, esetleg Linz környékén pénzt kereső jobb módú családok; a falvak színvonala megüti a szegényebb osztrák (burgenlandi?) falvakét. Minden második sorházi lakrészen, a falu elején kint van a “Zimmer Feri” tábla, úgyhogy (legalábbis előszezonban) a foglalás merő formaság. Apartmanok konyhával, fürdőszobával….

Ez alatt a tíz év alatt a cseh árak persze felfelé változtak, de tulajdonképpen az olcsóság megdöbbentő a magyar ész számára. Egy háromfős komplett ebéd a Česky Krumlov-i Moldva-parton, frekventált helyen 3500.- Ft-nyi Korona! Szállásaink magánháznál 200.- Korona (1.800. Ft) /fő/éj – és hűtő, komplett konyha használattal – görögországi apartman-színvonalon.

Koronát egyébként itthon 9.20 Ft körül kapni már, automatából felvéve még a kezelési költséggel együtt is kissé olcsóbb, de kevés az automata!

No, akkor némi részletes is hadd jöjjön:

Első nap bementünk Znojmo-ba. Ez még Morvaország, sziklafokon a plébániatemplom (persze, hogy gótikus :)), alatta a folyó (a csehek Dyje-nek hívják, van valami német neve is), a szemben lévő hegyfokon a vár, meg …. a sörgyár. Nem vicc!

Znojmónak is van főtere régi házakkal, de közepes város, nem múzeumka. Egy tavaszi szombat délelőtt persze itt is kellemesen telik: lépten-nyomon esküvői menetek, babakocsit tologató anyukák, meg sok-sok (osztrák, magyar, japán!!!) kiránduló.

A templomokba szabad (és ingyenes) a bejárás, a (néha 120-150 lépcsővel elérhető) tornyokba szednek 10-20 Korona beugrót – többnyire bőven megéri a kilátás!

Legközelebb érdemes útba ejtenünk a Mikulov-i várat (határátkelő helynél Ausztriából) – most ez kimaradt.

Viszont jött (nyugat felé az osztrák határt északról követve, a Dyje folyó mentén – nemzeti park, kirándulóhely!) Vranov vára. Először csak kívülről terveztük megtekinteni, de mikor aztán iGO barátnénk is (női hangon :)) mellette navigált el, megálltunk, bementünk és nem bántuk meg!

Csehország történelmét három család: a Rosenbergek, a Schwarzenbergek, meg az Eggenbergek neve fémjelzi. Aki erről bővebben olvasna: http://www.ckrumlov.cz/
Természetesen minden hely, így Vranov is a reneszánsz, de főleg a barokk építészet dicsőségéről regél nekünk. Mint minden helyen, ahol jártunk, itt is vezetéssel tekinthettük meg a kastélyt, de a jegyek ára elfogadható: 100-150, esetleg 200 Korona felnőtteknek. Sajnos magyar vezetéssel sehol nem találkoztunk, de sokfelé van (itt is) magyar (de legalább angol) nyelvű, írott kalauz a séta közben. Vagy angol nyelvű vezetés (dupla áron, de még így is joviális).

Vranov után már követtük az aznapi útitervet, belőve a Kremže-i célt. Lassan araszoltunk az osztrák határtól északra, kis utakon, hullámzó dombok közt. Következő megállónk (egy óra elegendő) Slavonice volt. Tipikus cseh (megkockáztatom: közép-európai: Bártfától (Kelet-Felvidék) Csehországig sokfelé ilyen) kisváros (már ahol német hatás érvényesült): főtérré kiszélesedő főutca, két oldalán particius-házakkal, a végén templommal. Érdekes, ahogy ezek (Csehországban sokfelé, mint a prágai Tyn-templom is) beépülnek a főtér végét lezáró első házsor mögé. Vagy a házsor épült eléjük 🙂 inkább tán ez utóbbi. Nagyon hangulatos körbesétálni, a fotótémát rontja, hogy (máskülönben igen kényelmes módon) az autókat beengedik a főtérre. Mindenkinek ajánljuk a 150 lépcsővel, csigabiga-módon megmászható templomtornyot (a belső udvaron, a templom mellett balra) – pazar a kilátás, vagy inkább bájos. Meglepő módon fent üldögél valaki és szed 10/20 Korona belépőt.

Egy óra alatt be is lehet járni a helyet, ebbe még egy friss csapolt ser/fagyi is belefér a főtéren – nyáron válasszuk az árnyékos oldalt 🙂 onnan szebb fotókat is lehet csinálni.

A napba még (a megtett 3-400 km mellé) belefért Třebon útbaejtése. Sajnos a (főtér végén obligát megbúvó) reneszánsz kastély már zárva volt (este 7 körül értünk oda), de a gótikus templom (figyelem, nem a főtéren. egy utcával odébb!) megért egy bekukkantást: a hajó mennyezetét tartó gótikus oszlopsor középen (!) helyezkedik el (remélem, a mellékelt fotón ez kivehető).

Innen már egy ugrás Budejovice, Krumlov és valójában Dél-Csehország kellős közepén járunk.

Másnap Česky Krumlov-val kezdtünk – és aztán nagyrészt ott is ragadtunk egész napra. Pedig de. 10-re már ki is szálltunk a kocsiból. Javaslom elkerülni a húzósabb árú fizetős parkolókat; egy mellékutcából sem kell többet kutyagolni a látnivalókért – úgyis estére “tövig” lejárja az ember a lábát (vagy legalábbis úgy érzi majd).

Kedves barátom meg volt győződve róla, hogy az út fénypontja Krumlov lesz – és igaza lett. A város egy kis ékszerdoboz, a Moldva (Vltava) folyó dupla kanyarjában fekszik: az egyikben az Óváros a plébániatemplommal, a másikban a (középkorban még különálló) iker-óváros, a Latran és a vár – a soproni Tűztoronyra emlékeztető tornyával. Bár picike az egész város, mégis dimben-dombon, lépcsőn-folyóparton sokat lépdesünk, mire mindent bejárunk.

Érdemes rögtön felmenni a Várba és megváltani a belépőt a vezetésre, majd utána látni neki a sétának. Mi ezt elvétettük (nem mintha nagy baj lett volna) és fél 12-kor már csak a du- negyed 4-es időpontra kaptunk belépőt. Belül a szokásos trükk: barokk termek egy túra, gótikus egy másik, a reneszánsz meg egy harmadik :). Azért érdemes.

Látnivalókból csak egy néhány emlékezetest hadd emeljek ki: az említett Szt.Egyed Plébánia, a Moldva-menti kilátóterasz és a folyó feletti első (meglepő módon Parkáň-nak 🙂 nevezett) utcácska az óvárosban, a Főtér és a Széles-utca házai, a Moldva-part a vendéglőkkel, sétaúttal, a Latran házsorai….

A vár nagyon jópofa: lényegében két hegyen fekszik (van vagy öt udvara, palotákkal körbeépítve) – a két hegyet meg a várpalota hatemeletes (!) fedett hídja köti össze. Azaz: az alsó kettő csak boltív, felette oldalról nyitott átjáró a szekereknek, afelett a palota vendégei zárt folyosón járhattak át a Várszínházba (Gödöllő mellett Közép-Európa másik barokk színháza!), majd felette (szintén fedett) szinten a hercegkisasszonyok 🙂 jártak át a palotakertbe. Legfelül meg nem tudom, ki.

Nem hasztalan felsétálni a palotakertbe sem: szép franciakert (vagy inkább angol? Nekem Fertődöt, Versailles-t idézte…) szökőkúttal, díszsövénnyel – van ízlése a kertésznek, az már szentigaz!

Prachaticé-t is érintettük; hát ez volt ez a hely, amiért – ha az ember nem megy máskülönben tovább nyugatnak – nem éri meg 100 km kitérőt tenni. A templom viszont igazán szép; egyre erősebben érvényesül az a német hatás, mellyel az erdélyi szász vidékeken (Nagyszeben, Berethalom) sokfelé találkozhatunk: a templom kívül-belül sárgára van festve és a hajó boltíveinek köveit fekete-sárgára festik. Szerintem romboló a hatás, de egy egyéni vélemény. A főtéren, egy oszlop tetején felöltöztetett boszorkány lovagol seprűnyélen – okát nem tudni, de mutatós.

Tábor-t illetően nagy elvárásaink voltak – mégiscsak: huszita szekérvár, miegymás 🙂 – de az obligát elemeken kívül (óvárosi tér, templom toronnyal, körben halastavak) nem sok mást találtunk. Viszont a háztetők a toronyból festőiek és van egy városházája, melynek gót tanácstermébe be lehet menni – bátran váltsunk pár szót erről a portással, beenged (bár elsőre nem értette, mit is akarunk :))

Visszafelé úton České Budejovicé-be nagy meglepetésemre belebotlottunk a Temelín-i atomerőműbe – mitagadás: csúf egy látvány a három-négy embertelenül magas Heller-Forgó – féle hűtőtorony – az erőmű ugyanis nem a Moldva mentén fekszik, úgyhogy valószínűleg így oldották meg a hűtést.

Budejovice nagyváros. Maga a bejutás is iGO barátunk segítségével volt csupán gyerekjáték (közelítsd meg a belvárost a belső körúton (Třida “ez-meg-az” a körutak neve), és egy korrekt hétfő reggeli dugó sem apróság a bevezető utakon. A hely szellemét rombolják a kötelező teszkók, obik, miegymások; de – főleg a környező települések sugározta – életszínvonal osztrák jellegű: van esély rá, hogy sok ember a határon túl keresi a betevőt.

Budejovice méltán híres a söréről: sok jóféle italt kóstoltunk meg, de a csapolt Budvar magáért beszél. Igaz ugyan, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol a pincér átvágott (:

A főtér messze nagyobb, mint a szokásos és négyzet alakú – ez sem szokványos. A gótikus templomért is kutyagolni kell pár percet (de megéri, bár belépőt szednek – reméljük, jóra költik – sőt van mellette egy, csak a templom felől megközelíthető gótikus kerengő rendházzal. A főtér szélén lévő középkori templom középkori jegyeit jórészt “lemosták a századok”, a sok háború és az épület mára – belül – barokk ruhát öltött.

Hazafelé indultunk másnap és volt még pár hely, melyet nem akartunk kihagyni – mindkettő messze felülmúlta elvárásainkat. No.2 a ranglistánkon holtversenyben Jindrichuv Hradec és Telč. Csak szép sorjában.

Hradec komoly fejedelmi székhely volt a középkorban és megkapó kisváros a jelenben. A főtér végén álló várkastély meglehetősen terjedelmes: egyik szárnya gót, a másik reneszánsz, a harmadik barokk.
A városba beérő vendéget ódon kapu fogadja, előtte várárok (folyócska?) kis híddal és a lakótorony tekint ránk a várból. A főtéren a május elseji szakszervezeti(?) szónoklatok és egy fúvószenekar fogadtak – parkolót keresve kissé haboztam: áthajtsak-e az éppen játszó zenekar meg a nézők közt, vagy se. Mikor aztán egy helyi hölgy megtette ezt, én szemlesütve követtem.

A kastély reneszánsz szárnya a szokott élményekkel szolgált – ismét csak semmi nyoma zabrálásnak 😉 sőt a bútorokat se hurcolta senki Sztambulba janicsárnak.
A templomot már meg sem említem, viszont a főtéri cukrászda süteményei remekek és olcsók! Kávé-ügyben is fejlődtek a csehek: tíz éve még a kisvendéglők lépten-nyomon zaccos, forró vízzel felöntött őrölt kávét szolgáltak fel, ma meg remek presszókat, jó nagy adagot.

És akkor jön Telč. A magyar turisták számából ítélve közismert hely lehet itthon, de hogy megérdemli, az biztos. Hogy az általam ódákban megénekelt településszerkezetek érthetőbbek legyenek, ideillesztek egy térképet a városkáról. Jelen esetünkben a kékkel jelzett vizek halastavak, oly meglepő módon 🙂

Csak felsőfokon, túlzó jelzőkkel beszélhetek erről a helyről, beszéljenek hát a képek helyettem, és tán visszaadnak abból egy kicsit, amit mi átélhettünk. Várkastély, templom (a térnek ugyanazon a végé!), főtér, torony, tavacska híddal. És mindenütt béke, nyugalom, derű – melyhez a négy nap szép napos időjárása, a tavasz, a madárcsicsergés is biztos hozzájárult.

Viszlát Csehország!

Gál Zoltán György

A szerző írásai Az Útikalauzban

Gál Zoltán György: Vezúv, Pompeji, Herculaneum, Solfatara – Olaszország – 2008

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu