Több kirándulás tapasztalatai alapján készült leírás az egyik kedvenc kirándulóhelyünkről – sok fotóval, tapasztalattal, információval
Pécs, Sopron és talán Szeged mellett Eger tartozik a legkedvesebb hazai városaim közé. Eger esetében bizonyára nem kis szerepe lehet ebben Gárdonyi könyvének és az ifjabb korban ehhez kötődő kirándulási élményeknek. Az utóbbi időben tovább erősítette kapcsolatomat a környékkel, hogy Eger lett az első “útitársváros”, azaz olyan település, ahol minden fontosabb turisztikai szolgáltatásból bőven van partnerünk az Útikalauz kedvezményt adó Útitárskártya hálózatában.
Szerencsére a személyes vonzódásom nem csak plátói, időről-időre el is megyünk kirándulni Egerbe és környékére. Ha lehet, legalább két éjszakára, mert akkor belefér egy borozós este, a másik nap egy színház, vagy más, nem pincekörnyéki program. Közben pedig a várost és kicsit a környéket is meg lehet nézni.
Magyarországi útibeszámolók helyszíneinek nagyobb térképen való megjelenítése
Munka után indulva egy délutáni érkezésnél általában csak arra jut igazán idő, hogy berendezkedjünk a szálláshelyen.
Tavaly februárban a városközponttól néhány száz méterre északnyugatra, a Rác-templom közelében lévő Bocskai Apartmanházat választottuk szálláshelyül (7500 Ft/apartman/éj/2fő). Egy nyárilak szerű épületrészben kaptunk helyet, ami berendezésének stílusához hasonlóan az 1970-es évek hangulatát idézte, de kiváló volt ahhoz, hogy városi séták, távolabbi kirándulások közben legyen egy pihenőhely, ahol kellő térben, kényelmesen ellehetünk – mindez reális áron.
A berendezkedés után végigsétáltunk a Széchenyi utcán, és a Líceumnál fogtunk egy taxit a Szépasszony-völgyi bortúrához. A hosszabb kóstolósorra Tóth Ferenc pincéjét, az Egri Borvárat választottuk. A családi gazdaságban mintegy 20 hektáron termelnek szőlőt. A nagyon édes “vörös aszútól” a markánsan száraz kékfrankosig sokféle bort kínálnak. Miközben végigkóstoltuk a pince jellemző borait, megismerhettük az Egri Bikavér és az Egri Csillag készítésének főbb szabályait és történetüket. Új információkhoz jutottam a siller mibenlétéről. Korábban úgy tudtam, hogy ezt a piros színű bort egy önálló szőlőfajta adja – ismertem is ilyent, a mostanában ismét telepített Bakatort, aminek a fehér és a kék változat mellett van egy “tüdő” színű szőlője is. Az Egri Borvárban hallottak szerint a siller ugyanúgy kékszőlőből készül, mint a vörösbor vagy a rozé, csak a vörösboros eljárásénál rövidebb, a rozé készítéséhez képest pedig hosszabb ideig áztatják ki a héjból a sötét festékanyagot. No, a többit inkább nem osztom meg, maradjon valami a bor mellé is mindenkinek.
A Szépasszony-völgyi pincesor egy része
Borbemutató az Egri Borvárban
Korábbi tapasztalataink alapján arra jutottunk, szerencsés, ha az ember nem ragad le egyetlen pincében. Akár a hosszabb “főkóstolás” előtt, akár utána be kell nézni egy-egy pohárra más pincékbe is. Így más gazdák italaival is megismerkedhetünk, ami segíthet a borok minőségének megítélésében és a következő bortúránk főprogramjának kiválasztásban.
Ugyancsak a többszöri Szépasszony-völgyi kirándulás alapján jutottam arra, hogy a borfogyasztás, az időjárás és tér komoly kölcsönhatásban van egymással. Természetesen esetünkben ez nem filozófiai aspektusból érdekes, hanem a hazaút megtervezésénél. Röviden talán annyit, hogy már négy-öt pohár bor elfogyasztása is csökkent a távolságokon és felmelegíti annyira még a februári mínuszokat is, hogy akár több kilométeres távolságra is taxi nélkül haza lehet sétálni.
Az idén annyi volt a különbség, hogy a városközpont délnyugati szélén, a Szent Kristóf panzióban foglaltunk szállást – természetesen itt is Útitárskártyával (9.500 Ft/szoba/éj/2fő). A jó elhelyezkedés miatt kimondottan alkalmas a hely arra, hogy akár a központban, akár a Szépasszony-völgyben sétálós esti programot szervezzünk külön jármű használata nélkül.
Persze nem tilos két estét is a Szépasszony-völgyben tölteni, de a másodikon inkább keressünk valami más programot. Jó lehetőség például az Egri Gárdonyi Géza Színház, ahol nekünk már többször is szerencsénk volt az éppen játszott darabbal. Érdemes végignézni a város más kulturális intézményeinek műsortervét is. Ha nem találunk semmi vonzó egyedi programot, egyszerűen csak ismerkedhetünk az esti Egerrel, megvacsorázhatunk valahol.
Eger – a Gárdonyi Géza Színház
A borozás utáni délelőtt – ha időben fel tudunk kelni – jó választás lehet egy kirándulás Szilvásváradra és környékére. A friss levegő, az erdei gyaloglás csodákra képes. 🙂
Magyarországi útibeszámolók helyszíneinek nagyobb térképen való megjelenítése
Szilvásvárad felé haladva, még Bélapátfalva előtt, tehetünk egy kitérőt Balatonra. Az 1300 lakosú község a magyar tengerhez hasonlóan a szláv blaton – mocsár – szóból kaphatta a nevét. A falu főutcája a határban eredő Eger-patak mentén épült ki. Igazán különleges dolgokra ne számítsunk, de ha van bőven időnk, egy kitérőt megér az érdekes nevű község.
Ha Balatont ki is hagynánk, Bélapátfalván mindenképpen nézzük meg az egyik legszebb egyházi műemlékünket, a ciszterci templomot. A falu közepén, túlsó végén jobbra fordulva, a műemlék jelzést követve találhatjuk meg a Bélkő-hegy lábánál. A tatárjárás óta álló, késő román stílusban készült épület formája eredeti, de a leomlott falak egy részét a törökök távozása után újra kellett építeni.
Bélapátfalva – a cisztercita templom délkelet felől
A cisztercita templom bejárati homlokzata
Az erdő fái közt, gyönyörű környezetben megbújó templom kívülről is hatalmas, de igazán belülről monumentális a gyakorlatilag dísztelen, faragott kövekből álló falaival. A barokk berendezés, a szószék, az oltárok szinte elvesznek a nagy térben.
Szerencsére fotóval is tudom szemléltetni a látványt, bár nem mindenki akarná így. A templomba lépve, a szenteltvíz tartó felett egy fényképezőgép és egy kamera áthúzott ábrája mutatja, hogy az illetékesek azt szeretnék, ha közös kincsünknek ezt a különleges darabját legfeljebb ők népszerűsíthetnék felvételeikkel. Nem titkolt megütközésemet hallva, a pénztárosi feladatot végző idős szerzetes azzal nyugtatott, neki nagyon rossz a szeme, a hallása sem az igazi, a lábai meg különösen nem alkalmasak arra, hogy a látogatók után sétálva ellenőrizze, hogy azok az emlékeken kívül esetleg géppel is rögzítik-e a látványt. Inkább örül, hogy jöttünk, mondta, és szívesen mesélt a templom és az egykor mellette működött monostor történetéről.
A főhajó az orgonával és szószékkel
A szentély
A következő megállóhelyünk a méneséről, a nemzetközi lovas rendezvényeiről és a Szalajka-völgy szépségéről híres Szilvásvárad. A település népszerűségében alapvető szerepe lehet annak, hogy a szinte érintetlen természet gyakorlatilag a faluig ér. A település közepén található bazáros, büfés turista-fogadó-központtól elindulva néhány száz méterre már a csend vesz körül bennünket.
Az év nagy részében a látogatók többsége csak egy Szalajka-völgyi kirándulásra érkezik. Mi ezt most ráadásként kiegészítettük a méltatlanul kevéssé ismert kerektemplom megnézésével.
Az autót a völgy bejáratától balra, kicsit a Miskolci úton tovább haladva tettük le. Úgyis arra megyünk majd a templomhoz is, meg így a parkoló díjat is másra költhetjük – gondoltam. Ha valaki nem akar kimondottan az erdei vasúttal utazni, akkor érdemes biciklit hozni, mert a mintegy négy kilométer hosszú völgyben – és más felé is – kellemesen lehet túrázni kerékpárral is. (Helyben is lehet bérelni, ha valaki erre akar költeni. Az ár egy órára 1000, háromra 1700, ötre 2000 forint.)
Kirándulhatunk akár kocsival is
vagy biciklivel
Mi most a vonatozást választottuk kifelé, hogy megnézzük, mire is volt elég az a 432 millió forintos európai támogatás, amiből az idei évre felújították az erdeivasútat. A felnőtteknek 2012-ben a vonatozás egy irányba 800 forintba került, a diákoknak, nyugdíjasoknak, kutyáknak 460 forintot kellett fizetni, még a vakvezető kutyák sem mehetnek ingyen, igaz, azok ötven százalékos kedvezményt kapnak az erdőgazdaságtól.
Hiába azonban a kilométerenként 200 forintos díj, az utasnak még ahhoz sincs joga, hogy a négy kilométeres szakasz két közbenső megállójánál leszálljon, majd kis idő után a következő szerelvénnyel folytassa tovább az utat. Persze, vehetjük ezt biztatásnak is a gyalogláshoz, amit már visszafelé a többség meg is tesz.
Díj ide, vagy oda, egyszer mindenképpen meg kell próbálni a vonatozást, hisz különleges hangulata van a nyitott kocsikon való erdei cammogásnak.
Egyszer mindenképpen ki kell próbálni a vonatozást
A vonatról a végállomáson, a Gloriett tisztás szélén szálltunk le. Innen továbbindulva jutunk fel az ősember egykori lakhelyéhez, az Istállóskői-barlanghoz. Bár nincs messze, a szuszogósabbak bőven tervezzenek rá időt, mert odafelé a nagy emelkedő, vissza pedig a lejtő lassítja a haladást. A házigazdát még egyszer sem találtuk otthon, de.
Látogatók az ősember barlangjánál
Lejtős úton lefelé a barlangtól
Visszafelé beiktattunk egy kis pihenőt a vonat végállomásánál lévő nagytisztáson, ahogy mások is tették. A rét közepén játszani is lehet, a patak partján az asztalok, padok mellett több tűzrakóhelyet is kialakítottak. Ha éppen nincs tilalom, akár meg is süthetjük a szalonnánkat, kolbászunkat.
A Gloriett tisztás
A Szalajka-patak kevés vízzel
A tisztástól lefelé sétálva találjuk az egyik legszebb hazai természeti képződményt, a Fátyol-vízesést – ha éppen a csapadékviszonyok úgy akarják. 2004-ben éppen megvolt, amikor ott jártunk. A víz szépen végigcsobogott a maga által kialakított lépcsőfokokon. Nyolc évvel később csak nagyon vékonyan indult el föntről, és néhány lépcsőfok után az utolsó cseppek is a föld alatt. Reméljük, most is csak rövid időre kellett búcsút mondanunk neki, s ahogy korábban tette, most is visszatér majd a nedvesebb években.
2004-be ilyen bőségesen csobogott a víz a Fátyol-vízesésnél
2012-ben már nem maradt belőle annyi, hogy leérjen az aljáig
A májusi kirándulásunkon nekem a 66 millió forintos európai támogatásból felújított szabadtéri erdészeti múzeum jelentette az igazi újdonságot, ami a vízesés alatt nem sokkal, a patak bal oldalán található. Egy kisebb focipályányi területen, témák szerint több helyszínre csoportosítva eredeti anyagokkal, gépekkel, makettekkel mutatják be az erdőt, a fákat, a fák feldolgozását és felhasználását. Az ingyenesen megnézhető kiállításon sok olyan ötletes, aktívitásra ösztönző megoldást is átvettek, amit már 10-15 évvel ezelőtt Ausztriában, vagy éppen Boszniában is láttam. Igaz, a kiállítás őrzői még nem mindannyian annyira rugalmasak, ahogy azt a kiállítási tárgyak, eszközök megkívánnák.
A bejáratnál bemelegítésként megnézhetjük, mekkora lenne a “szárnytávolságunk” madárként. Képeket, ismertetőket láthatunk az erdőkben élő madarakról és védelmükről. Megismerkedhetünk a rovarokkal, denevérekkel. A kiállítás nagyobb része persze a fákkal foglalkozik. Miből lesz, hogyan, mivé válik… Külön tábla és egy tölgy több mint 280 éves szelete avat be bennünket a fák kronológiájába.
Szárnypróba az erdészeti múzeumban
Egy közel háromszáz éves fa
Láthatunk megkövesedett és elszenesedett fákat, szénégető boksákat, mészégető kemencéket, üveghutát, kunyhókat, vermeket, kézzel, géppel és állatokkal vontatott járműveket, facsúszdákat, csörlőket, emelőket, de akár a “Boci-bocit” is elütögethetjük a különböző fajtájú fákból készített lengő xilofonon, vagy megnézhetjük, mekkorát tudunk ugrani egy szöcskéhez, békához vagy verébhez képest.
Rakodó és szállítógépek minden korból
Ez lesz a fából
A különleges hangszer
Ugrópróba állati csúcsokkal
A kiállítás őrével a vashámornál futottam össze, ahol a tó vízével hajtott vízkerékkel működtetik a hatalmas kalapácsot és kovács fujtatót. Éppen azon ügyködtem, hogy a csatornára szerelt deszkazsilippel lezárom az utat, majd az így felduzzasztott vízzel jobban meghajtatom a vízkereket, s azzal kalapácsgépet. Kaptam is érte rendesen. Nem elég, hogy rosszat tettem, ahogy egy gyerek, én sem értettem, miért csinálják meg kipróbálhatóra a makettet, ha aztán meg tilos hozzányúlni. Vagy ha a működtetők nem tudják elfogadni azt, amitől igazán jó lesz a bemutató, akár le is szerelhetnék róla a szerintük felesleges, zavaró dolgokat.
A vízzel hajtott kalapács a vashámornál
Elvileg ezen az asztalon is a víz terelésével kísérletezhetnének a látogatók, ha lenne benne víz
A hölgy láthatta rajtam, hogy ez nálam nem egyszeri dolog, olyan mindenhez hozzányúló, kipróbáló lehetek, mert utána húsz méterről végigkísért az egész múzeumon. Ezt leszámítva nagyon tetszett a bemutató.
Visszafelé tovább sétálva elhaladtunk a bővizű Sziklaforrás mellett, ami most a vízeséshez hasonlóan nagyon visszafogottan működött a száraz időjárás miatt. Körbejártuk, megnéztük a Kárpátok Őre fából készült szobrát. Eredetileg Kolozsváron szerették volna felállítani. Mivel erre nem volt lehetőség, 2002-ben került a Szalajka-völgybe. Lehet, hogy a “művészi megvalósítással”, lehet, hogy velem van baj, de bennem csöppet sem támadnak olyan ünnepi érzések, mint amilyeneket a felállítók remélnek. A délceg magyar vitéz helyett nekem inkább kicsit olyan, mintha Svejk juhásznak öltözött volna…
Egy fa gyökerei az út mellett
Egy szép tó
A Kárpátok Őrzője
A falu széléhez visszaérve betértünk egy étterembe, ahol az udvaron sütötték a pisztrángot, és minden pincér, még a főnök is úgy rohant, mintha maga is pisztráng lenne. Sok vendég volt, de futni azért nem kellett volna. A főnök azt mondta, így szokták meg. Az ebéd egyébként jó volt, az ára is elfogadható, a gyorsaságra meg különösen nem lehetett panaszunk.
Szilvásváradi kirándulásunk utolsó állomása a református kerektemplom volt, amit a helyi katolikus földbirtokos, gróf Keglevich Miklós támogatásával és parancsára épített fel a falu népe 1837-41 között empire – vagy klasszicista – stílusban. A “parancsa” alatt azt értem, hogy a gróf utasításba adta: “minden fertály házhelyt bíró ember köteles leszen a mai naptól számítva egy esztendőnek leforgása alatt három kis ölkövet a Dobogó bányából behordani és az a hely színen ölbe rakni.” Állítólag azért is támogatta annyira serényen a a reformátusok építkezését, mert így akarta bosszantani az egri érseket. A katolikusoknak szánt fricskaként értékelik azt is, hogy a templom bejárat fölé felíratta: “Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái.”
A szilvásváradi kerektemplom bejárata
A templomot 2004-ben felújították, állandó nyitva tartással látogatható. Szerencsére fel lehet menni a hatalmas oszlopok tetején körbefutó karzatra is. Ha nem meszelt lenne a fala, hanem a csupasz kövek látszanának, mint a bélapátfalvi templomban, még akár az ókori Rómában is érezhetnénk magunkat. Tervezőjének egyébként Hild Józsefet, vagy egy követőjét gyanítják.
A templom a karzatról
Egerbe visszatérve egy másik klasszicista épülettel, az érsekségi főszékesegyházzal, vagy más néven bazilikával folytattuk a nézelődést. Ezt garantáltan Hild József tervei alapján építették. Az épület maga hat év alatt, 1837-ben készült el. A belső részeken állítólag még ma sem zárult le a munka teljesen.
Bevallom, nekem kívülről inkább csak a keleti homlokzata tetszik, az is elsősorban az oszlopokhoz vezető hosszú lépcsősor miatt. Innen nézve a másik végén lévő tornyok meg kimondottan zavarnak. Olyan érzésem van, mintha az építést megrendelő Pyrker érsek odaöntött volna egy doboz építőkockát Hild József elé:
– Ezt mind fel kell használnia! Legyenek rajt szép oszlopok, tornyok és kupola is! – tette hozzá.
Az egri bazilika hátsó része a tornyokkal a nyugati oldalon
A bazilika főbejárata
Bent viszont kimondottan tetszik a hatalmas tér, a kupola ablakaitól lejutó rejtelmes fény. A templom hossza 93 méter, szélessége 53, a tornyok magassága 54, a kupoláé 40 méter. Állítólag egyszerre ötezer ember is elfér benne.
A hatalmas belső
Az épülethez illő méretű orgonája 150 éves, de többször is korszerűsítették a megépítése óta. Én éppen harminc évvel ezelőtt hallottam egy egri szilveszteri bulizáshoz kapcsolódó éjféli misén. Nagyon szépen szólt.
A leírások szerint a templom szentélye nem rég múlt száz éves, a kupola képeit pedig 62 éve festette meg Takács István mezőkövesdi festőművész a Jelenések könyvét idéző freskóval.
A kupola Takács István freskójával
A 150 éves orgona
A kereszthajó egyik üvegablaka a közelmúltban boldoggá-szentté avatottakkal
A templom bejáratától alíg néhány tíz métert mentünk a következő kirándulásunk helyszínére, a Város alatt névre keresztelt egykori érsekségi borospincébe. Az alagut összekapcsolódó ágai négy kilométer hosszan hálózzák be a bazilika alatti domb belsejét. A lejárat a Bazilika lépcsőjének jobb oldalán, a Szent László szobor alatt található. Egész évben, néhány nap kivételével folyamatosan nyitva tartanak.
Mint kalauzunk, ifj. Tietze Nándor elmondta, egykor itt tárolták a Gyöngyös és Munkács közötti területen egyházi tizedként begyűjtött borokat. A pincerendszer méretét ennek megfelelően alakították ki. Jelentős részében szekerekkel is lehetett közlekedni.
Az egykori érseki borospince egyik víz alatt lévő része
Az egri püspök a 17. század utolsó évtizedében költözött vissza Kassáról, miután a török 1687-ben kivonult a városból. A püspök nem a korábbi székhelyen, a várban lévő gótikus palotában telepedett le, ha nem újat építtetett magának a mai helyén. Az építkezéshez a követ a szomszédos domb alól bányászták ki, így egyúttal a pincét is megépítették.
Az egyházi tizedként beszedett borból évente átlagosan 250 ezer akó, 13 millió litert szedtek be az egyházmegyében, aminek jelentős részét ebben a pincében tárolták, mielőtt jelentős részét értékesítették volna.
A pince a második világháború utáni államosítással gyakorlatilag gazdátlanná vált, mert az egyháztól elvették, de nem adtak neki új funkciót. Az 1970-es évekre annyira leromlott az állaga, hogy már veszélyeztette a felette lévő épületeket. Ekkor sok helyen betonnal megerősítették, illetve egy részét be is tömték. A hiányzó szigetelés miatt azonban átszivárog a talajvíz a betonfalakon is, amiből néhol szinte már cseppkőszerű képződményekként rakódik le a mész, és több helyen sebes patakként folyik a víz.
A “cseppkövek”
Gyorsfolyású “fali patak”
Néhol a gyökerek is lekúsznak fentről
A pincét 2007-ben egy lap szavazásán a hét legismertebb magyar “építészeti csoda” közé választották. Ez talán kicsit túlzás, de érdekes hely. A város vezetői nagy szerepet szántak neki az európai kulturális főváros pályázatban. A címet végül Pécs nyerte el, így lassabban megy a fejlesztés, de nem tettek le a tervről, a kigondolt kiállítás néhány apról eleme már látható.
A túra során mintegy hatszáz méteres területet jártunk be, a háromnegyed órás séta a különböző módon megerősített pincerészeken vezet végig bennünket. Mindenütt csepegő, csörgedező víz, néhol fából készült, megemelt “járdákon” kell közlekedni, hogy át ne ázzon a cipőnk. A belső magasság többnyire nagy, de vannak 170 centis szakaszok is, ahol a nagyobb növésűeknek nem árt a fejükre vigyázni. 12 Celsius fokos az állandó hőmérséklet, így télen-nyáron egyaránt kellemes lehet, de nyáron egy kis ráöltözés mindenképpen kell.
A sétát időről-időre kisebb “kiállítások” szakítják meg. Ezeket a borászat, a gyertyaöntés, a mérnöki munka, a fazekasok, kosárfonók és a takácsok egykori eszközeiből állították össze ezeket.
Egy bortrezor – csak üvegben lehet tárolni, a fahordós bor megromlana a beton miatt
Részletek a kiállításból a vezetőnkkel
Nagyon jó volt ifj. Tietze Nándor kalauzolása, amiben sok más mellett a város másik 643 pincéjéről is hallhattunk, amik együttes hossza eredetileg 147 kilométer volt a felújítások, megszüntetések előtt.
Összességében érdekes volt a kirándulás. Az elmúlt három évben több hasonló helyen jártam Csehországban és Lengyelországban, ezek közül az egri tűnt a legtartalmasabbnak (Belépő 950 forint).
Nem terveztük, de legutóbbi kirándulásunk egyik érdekes programja lett a régiség piac, amibe a bazilika nyugati oldalánál botlottunk. Mint kiderült, minden hónap harmadik vasárnapján rendeznek ilyent a székesegyház és a buszpályaudvar között. Könyvek, bútorok, darálók, képek, dísztárgyak és más régiségek borították a park útjait és a szomszédos teret, a sorokat egybe számítva legalább egy-másfél kilométer hosszan.
A sétánkat a belvárost nyugatról határoló Széchenyi utcán folytattuk, aminek jelentős része korzóként működik. A bal oldalon az érseki palotát a gyűjteménnyel, a Carlone-házat és a mellette lévő barokk Szent Bernát-templomot ajánlom mindenki figyelmébe. A jobb oldalon találjuk a frissen felújított Művészetek Házát – az egykori ifjúsági házat – ami a Kepes György-gyűjteménynek ad otthont.
A Széchenyi utca végéhez közeledve egy utcányit nyugatabbra mentünk, hogy a Vitkovics utca végén az ortodox keresztény Szerb – vagy másik nevén Rác – templomhoz érjünk.
– Kicsit elkéstek – fogadott bennünket a templom gondnoka, amikor vasárnap koradélután odaértünk. Mint kiderült, délelőtt 10 órakor kezdődött a hagyományos rác búcsú, ami egyházi szertartás és egyben a templomkertben tartott szeretetvendégség is volt. Amikor mi megérkeztünk, már csak az elöljárók, köztük több oroszul és más szláv nyelveken beszélő pap beszélgetet, borozott a fák alatt. Nem lett volna rosz, de mi igazán a templomot akartuk megnézni, így nagy csalódás nem ért bennünket. (Belépő 400 Ft)
A gondnok röviden mesélt a templom és a közösségük történetéről. Számunkra az igazán érdekes a szentély előtt álló 10×12,5 méteres ikonosztáz volt, amit a környezetével együtt le is fényképezhettem. Csak a templom másik végét, a női részt nem volt szabad.
– Sajnos vannak rossz emberek is – magyarázta a gondnok, a néhány évvel korábbi betörésre utalva, amikor felbecsülhetetlen értékű kegytárgyakat vittek el ismeretlenek.
A Szent Miklós kegyeibe ajánlott templomot II. József uralkodása alatt és engedélyével építették a kornak megfelelően barokk stílusban. Igaz, ez inkább csak kívülről látszik, mert a belseje a görögkeleti templomok jellegzetes képét mutatja a Jankovics Miklós által faragott, Anton Kuchelmeiser által megfestett hatalmas ikonosztázzal, a szinte földig lógó csillárral, az üres padok nélküli középső résszel és a falburkolatra erősített kevés ülőkével.
Eger Rác – Szerb-templom – ikonosztáz
Eger Rác – Szerb-templom – az ikonosztáz részlete
Eger Rác – Szerb-templom – szószék
Eger kilátás a Rác-templom udvaráról – talán a Nagy-Eged felé
Legutóbbi kirándulásukon a minaretet csak messziről láttuk, de elővettem egy régi képet, abból az időből, amikor még fel mertem, illetve fel tudtam menni rá. A törökkorban épített tornyot az 1970-es években úgy erősítették meg, hogy a belsejében kialakítottak egy 90 centiméter belső átmérőjű betoncsövet a csigalépcső körül. A csigalépcsőnek van egy oszlopa is, így alíg marad valami a közlekedéshez. 2004-ben még nagy nehezen elfértem, bár már akkor is elbizonytalanodtam kicsit félúton. 🙂 Többet nem nagyon próbálom meg. Persze másnak szívesen ajánlom a 32 méter magasan lévő erkélyig vezető sétát.
A minaret – a háttérben a Dobó-bástya tornya (ha minden jól megy)
Érdemes benézni az udvarokba, kapuk alá. Az 1970-es, 80-as években példaértékű volt más városok számára is Eger belső részének felújítása. Különösen otthonossá tette a helyet, hogy nagyon sok udvart egybenyitottak, kis parkokként, terekként használták őket.
Az egyik kapu mennyezetének diszítése
A Széchenyi utca velé visszatérve elindultunk a vár felé, de közben tettünk egy kis kerülőt a belvárost délről, délkeletről határoló Kossuth utcán át és előtte még benéztünk a frissen felújított Líceum földszintjére. A főegyházmegyei könyvtárt (800 Ft) és a kukkolós varázstornyot (800 Ft) most kihagytuk. A lépcsőház tetszett.
Eger – a korábbi sárga helyett új színt kapott a Líceum – a bazilikától fényképezve
Eger – a Líceum lépcsőháza
A Kossuth utcában több fontos, 18-19. századi épület található. Közvetlenül a Líceummal átellenben a Kispréposti palota áll, majd néhány épülettel arrébb a Nagypréposti palota, amit a neves barokk építész, Fellner Jakab tervezett. Mindkettő ablakainak kovácsoltvas rácsozatát Fazola Henrik készítette.
A Nagypréposti-palota
Fazola Henrik fő művét a Nagypréposti palotával átellenben lévő Megyeháza bejáratánál találjuk. Az egyik darabja a zárt bejárati kapu fölötti világító ablakot fedő rács, aminek fekete színéből szépen emelkedik ki két oldalt a Hit és a Remény, középen pedig az Igazság szimbolikus alakja.
A Megyeháza
Az Igazság alakja a kapu fölötti vasrács közepéről
A kapu alatt besétálva, a jobbra és balra nyíló folyosók bejáratánál található kovácsoltvas kapukat a bejárati dísszel együtt 1758-61 között készítette a neves mester.
Fazola Henrik egyik kapuja a Megyeháza jobb oldali folyosóján
A kovácsoltvas zár
Az egykori zsinagógában most kiállításokat rendeznek
Egy kis kitérővel sétálhatunk az Érsek-kertben
Az egri vár mindig része a kirándulásunknak. Igaz, mostanában inkább csak egy sétára, mert az állandó kiállításokat többször végigjártuk. Aki még nem látta, annak mindenképpen ajánlom a gótikus palotában található vártörténeti anyagot. A kiállítás Szent István korától a Rákóczi- szabadságharcig mutatja be régészeti anyagokkal, dokumentumokkal, képekkel, rajzokkal, filmekkel, korabeli tárgyakkal, eszközökkel, makettekkel a püspöki és végvári funkciókat betöltő hely történetét. A híres ostrom még hangokkal is megelevenedik a multimédiás eszközöknek köszönhetően.
Tinódi Lantos Sebestyén szobra a vár bejáratánál
A vár alaprajza
Egri vár – gótikus palota
Néhány részlet a kiállításból
Kilátás az egri várból – a minaret és jobbról a Rác-templom
Kilátás az egri várból – a Líceum kilátó terasza
Az Eger-patak hídja a Dobó-bástyáról
A Dobó tér az ágyudombról
A tér várhoz közelebbi részén áll Dobó István szobra, amit Stróbl Alajos készített 1907-ben
Egri vár – a Gergely-bástya
A várból lesétálva benéztünk a Dobó tér déli oldalát uraló Minorita templomba, amit a város legszebb barokk templomaként tartanak számon. Az 1771-ben épített templom különlegessége a két torony közötti homlokzati rész hengeres kidomborodása.
A Minorita-templom és az 1968-ban felállított “Végvári harcosok” szobor, Kisfaludi Stróbl Zsigmond műve. A hírek szerint ez rövidesen máshová kerül a tér átrendezése miatt.
A Minorita-templom főoltárának nagy méretű oltárképe Szent Antal látomásával, amint Szűz Mária a felhőkön lebeg, karján a kis Jézussal. Kracker János Lukács bécsi születésű, de Egerben megtelepedett festő alkotása
A várból lefelé sétálva szokásunk szerint megálltunk a hotelként, étteremként, kávéházként működő Senator-háznál. Legutóbb az étterem egyik specialitását, az almatortát kóstoltuk.
A Senator étterem
Cseh Andrásné, a családi vállalkozás társtulajdonosa elmesélte, hogy eredetileg igazán nem is a vendégeknek szánták, otthon szokott ilyent csinálni, ha nem volt ideje komolyabb tésztákra. Egyszer megpróbálták az üzletben is, bejött. Nekünk is. 🙂
Elmondta a receptet is, de itthon nem volt annyira jó, így ha más nem, ezért is vissza kell még mennünk Egerbe.
Meg a törökfürdőt is ki kellene már egyszer próbálni, nem is szólva a városban és közelében található többi jó helyről.
Győrffy Árpád