Egy bő kétnapos kirándulás története néhány érdekes hely rövid bemutatásával és sok fotóval
Mariazell St. Sebastian Erlaufsee Ötscher-Tormauer Naturpark Ötschergraben Bürgeralpe Wiener Neustadt
1. Utazás Máriacellbe, biciklizés az Erlauf-tóhoz (Mariazell, St. Sebastian, Erlaufsee)
Június végén két napot töltöttünk Stájerország északi csücskében, Máriacellben. Az egyik Útitárskártyát elfogadó partnerünk, a Hotel Franziskus Haus hívott meg bennünket a környékkel való ismerkedésre.
Az utazásnál régi szokásunk szerint kerültük az autópályákat és a kiemelt főutakat, mert így többet láthatunk, meg sietni sem akartunk. Persze, megnéztük az összes alternatívát. A kőszegi határátkelőtől az útvonaltervező a leggyorsabbnak egy 160 és 171 kilométeres változatot javasolt 2 óra 21, illetve 2 óra 31 percre saccolt menetidővel. Mi a legrövidebb lehetőséget kértük, olyat, ahol nincs díjfizetés. A program nem volt szívbajos, többnyire azokat az utakat javasolta, amiket a térképen a legvékonyabb vonallal jelölnek. Ha lenne ilyen tervezési mód, kérhettük volna a leglassúbb utat is, hisz a toronyiránt való közlekedés többnyire együtt járt a visszafogottabb tempóval.
A két megadott lehetőség közül a B55-ös főútra alapozó útvonalat választottuk, amivel a kőszegi határátkelőhelytől 150 kilométerre, 2 óra 47 percre van Máriacell a szoftver szerint. Persze, nekünk kicsit ennél is több kellett hozzá.
Az alsó vonal az odaút, a felső a visszafelé vezető
Kőszeg-Mariacell-Sopron nagyobb térképen való megjelenítése
Az út általában völgyeken keresztül vitt, de a mellékelt szintrajz is mutatja, hogy volt néhány nagyobb emelkedő is. No, ettől csak még változatosabb és szebb volt az egész.
Még a nagyobb emelkedők előtt, Kirchschlag in der Buckligen Weltben tankoltunk. Az ár hasonló volt az itthonihoz. Igazán meg sem lepődtünk azon, hogy még itt, a határtól 30 kilométerre is magyar a benzinkutas, aki naponta ingázik a határ itthoni oldaláról.
A további szakaszon is megálltunk többször egy rövid nézelődésre, fényképezésre egy-egy látványosabb vidéken.
Wartenstein-vára Schlagl után
A Schneeberg és a Rax a Semmering közeléből nézve
Odafelé éppen csak elmentünk Máriacell központja mellett, mert a szálláshelyünk, a Hotel Franziskus Haus a város túlsó széléhez kapcsolódó St. Sebastianban található.
Gyorsan berendezkedtünk a szállodában. A kétágyas szobához zuhanyzós fürdőszoba kapcsolódott, egyszerű volt, de minden megvolt a kényelemhez. Csak a falról belógó tévébe ne vertem volna be naponta többször is a fejem… Persze, én tehettem róla, hisz legalább a második koppanásnál megtanulhattam volna a helyét.
Nyomban tisztáztam, hogy van wifi a földszinti társalgóban – bocs, a lobbyban. Volt külön játékszoba gyerekeknek, a nagyobbaknak csocsó, biliárd, ping-pong, a nehezebben mozgóknak lift, egy csodálatos terasz, amit szinte körbevettek az Alpok hegyei. Ja, volt egy kápolna is, igazi oltárral, meg egy kis haranggal a bejáratnál a folyosón. Ha mondják, el sem hiszem.
A hotel bejárati terasza a biciklinkkel
A szállodai kápolna
Mivel bőven volt még idő a vacsoráig, arra gondoltunk, biciklivel felfedezzük a közvetlen környéket.
Vittünk saját gépeket, hátha használni tudjuk őket. (Amióta a hátsó lökhárítóra támaszkodó biciklitartónk van, nem jelent problémát a szállítás. Nincs jelentős légellenállás, stabil az autó. Egyedül az okozhat kis gondot, hogy felrakott gépekkel nem lehet felnyitni a csomagtartót. De ez sem megoldhatatlan, mert ha nagyon kell mégis valami a csomagtartóból, akkor a hátsó ülés támlájának előre hajtásával hozzá lehet férni.)
A délutáni biciklizés úticéljaként a néhány kilométerre lévő Erlauf-tót (Erlaufsee) választottuk. A túra oda-vissza összesen éppen tíz kilométer hosszú volt.
Máriacell – Erlaufsee nagyobb térképen való megjelenítése
A tó az 1626 méter magas Gemeindealpe lábánál, egy hosszúkás völgyben helyezkedik el, az Erlauf patak táplálja. A tükre 827 méterrel van a tengerszínt felett, a hossza alig 1,5 kilométer, a szélessége pedig kb. 400 méter. Szóval, nem egy Balaton, de nagyon szép a sötéten csillogó vize. A tervezgetésnél azt olvastuk róla, hogy a búvárok és a horgászok is nagyon szeretik. A partról személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy valóban így van.
Ha hétvége lett volna, mehettünk volna a Máriacell és a tó között közlekedő gőzvillamossal is. Meg persze, ha nem sajnáltuk volna a 10 eurót egy útra. Most nekünk mindenképpen maradt a bicikli. A településről kivezető szakasz kivételével bicikliseknek, sétálóknak készült úton haladtunk. Az út legmagasabb pontja súrolta a 900 métert. Persze, nem kell megijedni, hisz a legalacsonyabb is 830 méter körül volt, így még az itthoni – Balaton-felvidéki – terepnél is kényelmesebben tekerhettünk.
Útközben elmentünk egy nagy sportcentrum mellett. ahol az egyik pályán éppen focisták edzettek. Kicsi távolabb egy füves repülőtér volt, amiről időről-időre vitorlázógépeket húzott fel egy motoros. Az idilli képet csak a 3-4 emeletes kockaházak látványa rontotta egy kicsit. Igaz, bontott az egyhangúságukon a hagyományosabb alpesi házakról átmásolt erkélykorlát.
St. Sebastian a bicikliútról – a háttérben a Bürgeralpe
Az út másik oldala…
A tóhoz érve végigmentünk az észak-keleti parton. Először elhaladtunk egy parasztgazdaság mellett, ahol éppen hordták a szénát a pajtába. Aztán valami hotel, vagy nagyobb társasüdülő előtt gurultunk el, de utána már csendes, erdős területen haladtunk, csak néhány nagyon régi ház, meg egy félig vízre épült horgásztanya volt az út mellett. Többnyire közvetlenül a víz mellett vitt az út. Néhány helyen asztallal, padokkal pihenőhelyet alakítottak ki, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a tóra. Az egyik ilyennél volt valami felirat egy féltékeny molnárról, meg a feleségéről, aki végül vízbe ölte magát, és a hajától csillog olyan szépen az egyébként sötét víz. (Lehet, hogy a molnár volt a bűnös a vízbeölésben, de erre nem mernék megesküdni, a nekünk nagyon idegen német szöveg miatt.)
Kilátás a másik oldalon lévő strandra és kikötőre
A horgászház
Sajnos nem lehetett körbekerülni a tavat, mert az észak-nyugati csücsökben egy kapu állított meg bennünket, ami egy magántelekre vezetett. Így visszafelé is ugyanazon az úton kellett jönnünk.
A tó délkeleti sarkához visszaérve elindultunk a szemközti parton, ahol egy strandot alakítottak ki. Igaz, kicsit más, mint amihez itthon szoktunk, mert ez elsősorban napozásra és csónakázásra való. Az okát persze nyomban megértettük, amikor a víz hőmérsékletét újjal megsaccoltuk. Nem lehetett sokkal több tíz fokosnál – miközben hétágra sütött a nap június legvégén.
Egy embert láttunk csak a vízben, de az is búvárkodott. A többiek horgásztak, napoztak, vízi bicikliztek, csiga sebességű villanyhajtású csónakokkal száguldoztak
.
A strand – a távolabb lévő vízbepottyantós csúszdát csak az elszántabbak használták
A büfé előtt is elég kevesen voltak, ami talán a még itt is magasnak számító árszintnek volt köszönhető. Fagyiból egy kisméretű, kb. 3 dekás gombóc egy euróba került (nagyon íztelen volt), a bécsiszelet 8,50, a gordon bleu 9,50, cevapcici 7,50, pizzák 6,50-8,50, korsó Gösser 3,00, a kávé 2,50, jegeskávé 4,00, a tea 1,70 euró. Hasonló és ezeknél inkább olcsóbb árakkal találkoztunk később Máriacellben is.
A büfé előtti kikötőben az evezőscsónakokat egy órára 7,00, a négyszemélyes vízibicikliket 9,00, a villanymotoros csónakokat – e-bootokat – 14 euróért kölcsönözték egy órára.
A tótól kiépített úton tovább biciklizhettünk volna a három kilométerre lévő Mitterbach am Erlaufsee-be, vagy megnézhettük volna a tó déli részén, az erdőben található egy hegymászóparkot is, ahol a bemutató anyaguk szerint négy különböző úton, összesen 40 állomáshoz lehet felmászni. Ezeket nekünk most ki kellett hagynunk, mert közelgett a vacsoraidő – meg a mászás sem igazán az erősségem. Így rövid nézelődés után visszaindultunk a Franziskus Hausba, ahol a főnök, Nagy Róbert és részben magyar csapata finom vacsorát készített a vendégeknek.
Mivel még nagyon korán volt, vacsora után besétálunk Máriacellbe. A teljes út oda-vissza alig három kilométer hosszú. A város központját az Erlauf-tóval összekötő séta- illetve bicikliútnak ez a szakasza egy gyönyörű völgy felső peremén halad végig egy erdős terület szélén. Nem messze tőlünk, a sétaúttal párhuzamosan futott a főút is, de az erdősáv teljesen elfogta az autók zaját.
A sétaút
Kilátás a völgyre
Máriacell a háromezer fő körüli lakosságával inkább egy nagy falunak mondható, de a központja olyan, mint egy valódi városé. Igaz, ez is alig két utcányi. A sétaút végéről érdekes látványt nyújtott, ahogy a központban álló templom tornyai és a nagyobb házak mögött nem újabb házak látszottak, hanem kisebb-nagyobb foltokban ott zöldült a Bürgeralpe oldala.
A város karrierje egy csodatévő Mária-szobornak köszönhető, ami a mondák szerint kettéhasított egy ösvényt elzáró sziklát. Egy Magnus nevű bencés szerzetes kis kápolnát (cellát) épített a szobornak. Állítólag 1157. december 21-én kezdte el a munkát, amikor a napok átfordulnak növekedésbe.
“Mária cellája” ismert búcsújáró hely lett, később is többen tulajdonítottak különleges érdemeket a szobornak. I. Henrik morva őrgróf például egy Máriával kapcsolatos álma után felgyógyult súlyos betegségéből, ezért kőtemplomot építtetett a kis kápolna helyett.
Ezután keveredik a magyar szál a történethez. Nagy Lajos 1377-ben szintén Máriát látta álmában egy törökök elleni ütközet előtt. A Szűzanya arra bíztatta, hogy ne féljen a négyszeres túlerőben lévő ellenségtől. A bíztatás állítólag segített, ezért hálából új kegykápolnát csináltatott Máriacellben, és elindította a mai templom eredeti változatának építését.
Az előzmények és a viszonylagos közelség miatt a templom ma is az egyik legkeresettebb határon túli magyar búcsújáró hely. Amire csak ráerősített az is, hogy 1976-ban a templom Szent László-kápolnájában helyezték örök nyugalomba Mindszenty József bíboros földi maradványait, majd 1991-ben innen hozták haza Esztergomba.
A csodatévő szobor felöltöztetve és eredeti formájában (Forrás a bazilika oldala – Gnadenstatue Bild-Nr.: G-01 és G-02 – forrás: www.basilika-mariazell.at – c. Franz Josef Rupprecht)
A gótikus és barokk jegyeket ötvöző bazilika
A település igazán a 19. század közepén indult fejlődésnek. Ma azt állítják, hogy ebben a búcsújárás mellett jelentős szerepe volt a turizmus kialakulásának. A legendák szerint az egyik helybeli paraszt sílécet hozott Norvégiából, és éjszakánként titokban próbálgatta, amiből aztán általános divat lett. Mivel a történetet már máshol is hallottam, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy valóban itt történt, de nem is érdekes. A 100-150 éves házakat látva tagadhatatlan, hogy valamiért már akkor fantáziát láttak ebben a helyben. Újabb lökést adott a fejlődésnek a Máriacellt Sankt Pöltennel összekötő vasút megépítése 1907-ben. Igaz, a nehéz terepviszonyok miatt eleinte egyes szakaszokon gyalog gyorsabb lett volna. Azt mondják, szó szerint kellett érteni a kocsikra írt figyelmeztetést: Menetközben tilos virágot szedni! A pályát néhány évvel később villamosították, ami gyorsított a tempón. Az egyik szakaszt mi is használtuk, nagyon rendben volt minden – de erről majd később.
Amikor este hét felé beértünk Máriacellbe, alig lézengett néhány ember az utcán. A sétaút végéről érdekes képet mutatott a város. Az előtérben egy sárgára, kékre pingált benzinkút, felette egy tiszta fehér modern vonalú épület, a 2008-ban átadott Europeum konferencia- és wellnesközpont, kicsit jobbra a háttérben a bazilika két vörös szegélyes barokk tornya, köztük meg az eredeti fehér gótikus. Nem semmi.
Az Europeum és benzinkút
Végigsétáltunk a néhány háznyi főutcán. A szállodák, vendéglők, boltok váltották egymást. A templomot körbevevő butikok már zárva voltak, csak a főtér kávézói, fagyizói elé épített árnyékvetők alatt volt valami élet.
A főtér részlete
Persze, nem mindig ilyen csendes ez a környék, hisz napközben a butikok előtt folyamatosan zajlik búcsúi vásár. A feljegyzések szerint már a 17. században 29 bódéban árulták a kegytárgyakat, száz éve pedig megjelentek azok a tömegáruk, amiket Tihanytól a Nizzáig mindenhol megvehetnek a turisták.
Minden szombaton, és nagy ünnepek előtti estén gyertyás körmenetet tartanak, óránként megáldják a kegy- és emléktárgyakat, vasárnap délutánonként pedig az autókat is. A zarándok csoportok – ha kellő összeggel rendelkeznek – azt is eldönthetik, hogy Mária és a gyermek – milyen ruhában fogadja őket.
A templomról talán annyit érdemes tudni, hogy a gótikus középső hajója még az eredeti, Nagy Lajos építettből maradt, ahogy a 90 méter magas középső tornya is áll. A két szélső barokk tornyot később toldották hozzá.
Még a tornyoknál is furcsább, hogy a templom közepén van egy önálló kegytemplom van, a Mária-ereklye “cellája”. Ha valaki belép a főbejáraton, könnyen esik abba a tévedésbe, hogy az ott szemben a főoltár, pedig az jóval mögötte található.
A kis kegytemplom közepén látható a 48 centiméter magas, késő román stílusú, fából készült szobor Máriáról és a jobbján ülő, almát tartó Jézusról. A szobrot évente háromszor díszes palástba öltöztetik és koronát is tesznek a fejükre.
A gótikus kapu bal oldalán Nagy Lajos szobra őrködik
A bőségesen aranyozott kis kegytemplom közepén látható a szobor, éppen felöltöztetve
A templom napközben látogatható kincstárát, képtárát idő hiányában mi most kihagytuk, de korábbi kirándulásom alapján ajánlom mindenkinek. Májustól októberig szombat esténként gyertyás körmenetet is tartanak, sőt vasárnap még az autókat is megáldják az iskola parkolójában.
Korábban jártam egy szeszfőzdében is, ahol a mi borkóstolóinkhoz hasonló pálinka- illetve snapszkóstolót tartottak. Érdekes volt, bár az én ízlésemhez képest túlságosan sok volt az édesített, ízesített főzet. Mindez Pirkeréknél történt. A család zarándoklatokra és méhekre épülő gazdasága jól példázza a máriacelliek mentalitását, mindenből pénzt lehet csinálni. A méhviaszból gyertyát, a mézből süteményt, mézesbort és snapszot készítenek. Mindez természetesen fogyasztható a saját cukrászdában, és szerény belépőért megnézhető a gyertyaöntő műhelyben és a teljesen zárt rendszerű pálinkafőzdében.
Ugrás a többi részhez
1. Utazás Máriacellbe, biciklizés az Erlauf-tóhoz (Mariazell, St. Sebastian, Erlaufsee)
2. Kirándulás az Ötscher-Tormauer Natúrparkba (Ötscher-Tormauer Naturpark, Ötschergraben)
3. Felvonóval a Bürgeralpéra, rövid megállás Bécsújhelyen (Bürgeralpe, Wiener Neustadt)