Kedvenc hazai városaim között az elsők között van Pécs. Pedig igazán nem is ismerem, hisz alig másfél tucatszor jártam ott. Iskolai kirándulásra, később iskoláikat ott végző barátok látogatására mentem, vagy csak egyszerűen azért, mert nem volt éppen jobb ötletünk egy pécsi kirándulásnál. Talán éppen azért is tetszik annyira, mert nem ismerem igazán. Olyan, mint egy távoli kedves, akinek a rossz tulajdonságait elfeledjük, vagy nem is ismerjük, a jókat meg felerősítjük, sőt magunk kreálunk neki erényeket.
Ezért akik ismerik Pécset, itt akár abba is hagyhatják az olvasást, vagy a tévedéseknél, túlzásoknál tudják be a hibát tudatlanságomnak. S akik nálam is kevésbé ismerik, azok is kellő óvatossággal higgyenek nekem.
Mi is az a vonzerő, ami engem mindig megfog? Elsősorban az, hogy Pécset egyszerre jellemzi a nagyvárosok kulturális gazdasága műemlékekben, programokban és a belváros meghitt, mondhatnánk, családias, jó értelemben véve kisvárosias hangulata. Tudom, egy nagyvárosban élő nem biztos, hogy ugyanazt érzi, amit én, aki zajban, forgalomban, a külső ingerek nagyságában, mennyiségében falusi viszonyokhoz szoktam. Egész másképp láthatja az is, aki minden napját ott töltve látja a részleteket is, nem csak azt, amire egy rohanó turista néhány óra alatt rácsodálkozik, vagy amit éppen hallott valakitől.
 |
 |
 |
A beszámolóm gerincét alkotó 2006-os kirándulás afféle születésnapi ajándék volt. Eredetileg nem is ide készültünk, hanem egy másik kedvenc helyre Sopronba. 
Ám amikor onnan napokon át hiába vártam az interneten megkeresett szállodák, panziók árajánlatait, küldtem néhány e-mailt pécsi szálláshelyeknek is. Az első válasz 10 perc múlva érkezett, de a többi is megjött egy napon belül. szerencsére nem kapkodtam el a választ, így valóban válogatni tudtam a lehetőségek közül. Nem a legeslegolcsóbbat, hanem a kirándulás szempontjából a praktikusabbat választottuk. A Korzó – a Király utca – Széchenyi tér felőli végénél található Hotel Aranyhajó Fogadó ára húzósabb volt némely másiknál, a központi elhelyezkedésnek köszönhető kényelem miatt nem bántuk meg a választást. (Az Hotel Aranyhajó Fogadó azóta csatlakozott az Útitárskártya hálózathoz, így partnerünkként külön is ajánlhatjuk a hotelt.)
A kétnapos kirándulásra egy február végi szombaton délelőtt indultunk. A várost a Dombóvár, Mánfa felőli úton közelítettük meg. Még a hó nélküli tél végén is nagyon kellemes volt a Mecseken áthaladó szerpentin. Persze, a tavaszi zöldüléskor vagy az őszi sárgulás idején még szebb lenne a vidék. Talán majd legközelebb.
Mivel kicsit párás volt a levegő, most kihagytuk a tévétoronyhoz vezető kitérőt, de tiszta időben mindenképpen ajánlom a szép kilátás miatt. Igazán fentről látszik jól, hogyan kapcsolódik össze a római idők óta folyamatosan fejlődő, de minden eltelt korszak emlékét mégis megőrző városmag a legutóbbi száz évben épült városrészekkel. Itt is van példa a 20. század második felének betondzsungelére, de a változatos domborzati formáknak, a máshol megszokottnál talán több fának, zöldterületnek köszönhetően még ez is elviselhetőbb, mint más nagyvárosokban.
Persze, nem akarok senkit a Kertváros panelrengetegébe csábítani, hisz az igazi célpontunk a Rákóczi út, Klimó utca, Aradi Vértanúk útja és Kálvária utca által határolt belváros lesz.
Parkolásra a Konzum áruház melletti Kossuth téri parkolót szoktuk használni (ÉSz 46,0742, KH 18,2289), amit a 6-os főútról könnyen meg lehet közelíteni. Innen 5-10 perces gyaloglással elérhető szinte minden fontosabb hely, látnivaló. Ha nem szombat délután, vagy vasárnap érkezünk, akkor kicsit messzebb kell letennünk az autót, ha nem akarunk parkolódíjat fizetni.
Ebéd körül érkeztünk, így nyomban étteremmel kezdtünk. Egyik útikalauzos szerzőtárs, Bakonyváriné Illés Katalin tanácsára az Áfium gasztropincét kerestük meg. Nem is kellett igazán keresni, mert éppen útba esett a parkolóból a Széchenyi térre vezető Irgalmasok utcájában. Az étterem szerencsére nem a sok helyen megszokott szenespincés, egri kazamatás fílinget mutatta. 
A belső kép első látásra inkább a múlt század első felének kispolgári világát tükrözte az öreg székekkel, asztalokkal, terítőkkel, képekkel. Közelebbről kicsit változott a kép, a fali dekoráció néhány modern foltja szinte idézőjelbe tette az egészet.
Az étel finom volt, elviselhető áron. (kaszás leves 450 Ft, szarvasszelet vadasan zsemlegombóccal 1590 Ft, pulykamell udvarmester módra, gyümölcsös csirkemell, kapros nyúlragu, mindegyik 1150 Ft, szarvaspörkölt 1200 Ft, csevapcsicsa 1100 Ft, spenót tükörtojással 510 Ft, egy korsó pécsi sör 390 Ft, kávé 190 Ft.)
A borválaszték nem volt túlságosan bőséges, de ahhoz éppen megfelelt, hogy az ebéd mellé megfelelő italt találjak. Voltak kicsit húzósabb árú palackozott borok neves és kevésbé neves pincék terméséből. Kímélőbb áron is nagyon jó minőségű nedűket lehetett kapni a számomra ismeretlen Keller pincétől és a villányi Polgáréktól (1 dl 110-150 forint.) Én Kelleréket választottam, s nem bántam meg.
Ebéd, kávézás után elfoglaltuk a szállásunkat. A fogadó egy talán 100 éves, vagy idősebb épületben van, egyszerre a Király utca elején, így nem sokat kellett tolni a bőröndöt. A szoba semmi különös(sőt), ahogy már írtam, a fő előnye az elhelyezkedésében volt.
A délutáni program városi séta és múzeumlátogatás volt. Február lévén korán sötétedett – a fényképezéshez -, így most elsősorban a múzeumokat vettük sorra. Érdemes előre tájékozódni a nyitva tartási időkről, árakról, kedvezményekről a megyei múzeumi igazgatóság honlapján 2006-ban 4-500 forint volt a belépő egy-egy helyre kedvezmény nélkül, 2008 elején a Csontváry már 700 forintba kerül, plusz a fényképezés – ha valaki akar – lehet egy ötös pluszban. Lehet váltani olyan jegyet is, ami az adott napon mindenhová érvényes. Persze, ha éppen nyitva van a múzeum. A “kedvezményes napot” vasárnap tartják. Az ekkor éppen zárva tartó múzeumokban szombaton – ekkor az egyéb kedvezményezetteken túl ingyen nézhetik meg a kiállításokat “a 18 éven aluli gyermekek és az őket kísérő, legfeljebb 2 hozzátartozó, valamint a 18 éven felüli, diákigazolvánnyal rendelkező tanulók és hallgatók.”
A mi pécsi kirándulásainknak szinte mindig állandó eleme a Csontváry Múzeum meglátogatása.(a Széchenyi teret és a Szent István teret összekötő Janus Pannonius u. 11. számú épülete, a írás végén található térképen a 3-as pont) Ez a múzeum nekem kicsit olyan, mintha templomba mennék. Könyvben, képernyőn is nagyon szeretem Csontváry képeit, de ott állva a hatalmas vásznak előtt még borzongatóbb az élmény. A színek mellett elsősorban egyes képek furcsa perspektívája fog meg. A Baalbek előtt állva jöttem rá, hogy mi okozza ezt a különleges látványt. (Művészettörténészek és más, ezen a területen képzettebbek, itt inkább lapozzanak.)
Talán a kis fotón is megfigyelhető, vagy emlékezetből felidézhető a képnek az a furcsasága, hogy a messzebb lévő épületek, alakok nem annyival kisebbek a közelebbieknél, mint amennyire azt a nagyobb távolság indokolná. Szóval, valami gond van a perspektívával. Illetve nem is gond – hisz épp ez a jó benne -, hanem más, mint amit a valóságban látnánk. Szóval, most jöttem rá – ami másnak talán nem újdonság -, olyan a kép, mintha egy teleobjektívvel fényképezték volna. Mivel Csontváry idejében ez még nem nagyon volt divat, csak arra tudok gondolni, hogy távcsővel szerezte az élményeit a képhez.
Persze, nem csak a Baalbeket szeretem, hisz itt van az életmű szinte minden nagy darabja, a Castellamare di Stabia, a Süvöltőt leterítő ölyv, a Virágzó mandulafák Taorminában, a Selmecbánya látképe, a Vihar a Hortobágyon, a Sétakocsizás újholdnál Athénben, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben, a Fohászkodó Üdvözítő, a Római híd Mosztarban, a Jajcei vízesés, a Zrínyi kirohanása, a Marokkói tanító, hogy csak a legfontosabbakat említsem, és a másik két kedvencem, a Mária kútja Názáretben és a Magányos cédrus is. Bánatomra egy másik hozzám nagyon közel álló képe, Az ifjú festő Pesten látható. Valamikor majd az is sorra kerül.
 |
 |
A másik kedvenc helyem a Vasarely Múzeum. Egy utcával feljebb, a “múzeumok utcájában”, a Káptalan utca 3. alatt található, a térképen a 24-es pont. Egykor egy jó középiskolai kiránduláson csodálkoztam rá az op-art meghatározó alakjának műveire, s ez a vonzalmam ma is tart. Mese helyett két fotó talán többet visszaad a látványból.
 |
 |
Korábban kihagytuk a Modern Képtárat, illetve képtárakat, mert kettő is van belőlük. Nagy hiba volt, állapítottuk meg legutóbb. 
Mindkettő nagyon érdekes, bár a kettesnél lesz aki meglepődik majd a művészet mibenlétén gondolkodva.
Modern Magyar Képtár I. a Vasarely múzeummal majdnem átellenben, a Káptalan utca 4. alatt található (a térképen a 10-es.) Maga a középkori épület és a szobrokkal díszített udvar is nagyon szép. Bent pedig a huszadik század első feléből, pontosabban 1890-től láthatók a modern magyar képzőművészet jelentős alkotásai olyan művészektől, mint Mednyánszky László, Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Koszta József, Czóbel Béla, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Fényes Adolf, Bortnyik Sándor, Uitz Béla, Derkovics Gyula, Aba-Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Berény Róbert, Vaszary János, Barcsay Jenő, Martyn Ferenc, Egry József, Anna Margit, Medgyessy Ferenc és Ferenczy Béni.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Ezt a kiállítást inkább a hagyományosabb esztétikai élményeket keresőknek ajánlom. Bár a névsorból látható, hogy itt is van néhány szokatlan alkotás.
A Modern Magyar Képtár II. is a közelben található, csak a Káptalan utca folytatásába lévő Papnövelde utca 5-ös számú házáig kell elmennünk.(A térképen a 11-es) Az egykori barokk vármegyeháza második emeletén az 1955-2001. közötti időszak úgymond, “kortárs” műveit nézhetjük meg – a szocialista realizmus nélkül. Itt nagyon hamar kiderül, hogy mennyire kevés az ismeretünk a modern képzőművészetről – legalábbis nekem. Ha nem tudnánk, hogy múzeumban vagyunk, talán még az is eszünkbe jutna, hogy valaki bolondnak néz bennünket.
Persze, valóban sok érdekes dolog látható itt is, csak engedjük el magunkat, felejtsük el, amit addig a művészetekről gondoltunk.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Nekem különösen a Csodaszarvas című kép tetszett (az utolsó előtti.) A szocialista korszakba helyzett mitológiai állat valójában egy kecske lehet, amelyet egy marslakó próbál éppen hátulról magáévá tenni a kaszák erdejében. Persze, a Hülő víz sem semmi (az üvegben). Mire mi odaértünk, már teljesen hideg volt. Az utolsó képet biztosan többen ismerősnek vélik. Pedig nem a Sziget vizespólós versenyén készült Méhes László alkotása. Bocs az óvatos tréfálkozásért, talán a hely jogot ad rá.
A kortárs művek megnézése után már egy csöppet sem csodálkoztam magamon, amikor az utcán is el kezdtem látni a műalkotásokat a falfirkákban, festékfoltokban. Még mondja azt valaki, hogy Pécs jogtalanul nyerte el a kulturális főváros címet.:)
 |
 |
De kicsit komolyabbra fordítva a szót, térjünk vissza a kirándulásunkra. Pécs nekem mindenképpen a színházat is jelenti, így most sem hagytunk ki egy esti előadást.
Igaz, most a nagy színház szomszédjába mentünk, a Dominikánus Házban működő kamaraszínházba. Edit Piaf két arca címmel láttunk egy darabot, az egykori sanzonénekesnő belső vívódásaira, gondolkodásának kettősségére építve. Az egyik arc, aki énekelt is, a Neofolk együttesből és a Megasztárból ismert Bonyár Judit volt, a prózai társa pedig Bacskó Tünde. Egészében is jó volt a darab, de ha csak a dalokat nézzük, akkor egyenesen kiváló. Bonyár Judit annyira jól énekelte a sanzonokat, hogy szinte jobb volt az eredetinél. Tudom, túlzás, de valóban jól fogta meg. Nem egy az egyben csak másolt, hanem azokat az érzéseket is hozzáadta, amiket egykor Piaf. Nagyon jó volt Borisz Jaksov és Hüvösvölgyi Péter zongora, illetve gitáros kísérete is.
 |
 |
Az előadás után valami jó vacsorahelyet kerestünk, valami igazán pécsit. Fiatalok a Flekken1et és a Flekken2őt ajánlották. A belvárostól kicsit távolabb, egymással szemben volt a két vendéglátóhely – talán büfének mondanám. Egyik sem tűnt rossznak, de a tizenéves közönséget nem akartuk megzavarni idősebb kiadásunkkal. Végül a Széchenyi tér dél-keleti sarkán lévő Coffein Kávéházat választottuk. Itt sem volt túlságosan magas az átlagéletkor, de gond nélkül elviseltek bennünket. A mozzarellás csirkés szendvics és az Öregbaglas tramini pedig egészen kiválónak bizonyult.
Vasárnap délelőtt kihasználtuk a napsütést egy hosszabb sétára. Végigmentünk a Király utcán és a Ferencesek utcáján – persze, nem február végén az igazi -, megnéztük a Székesegyházat, az ókeresztény sírokat és a Barbakánt. Természetesen a lakatosrácsot sem hagytuk ki a Janus Pannonius utcában. Úgy tűnik, a legutóbbi látogatásunk óta nagyon sokan próbálkoztak azzal, hogy közös lakatjuk oda zárásával tartósabbá tegyék a szerelmüket. Biztos lehet valami hatása, mert egyébként miért hinnének benne ennyien?! 🙂
 |
 |
||
 |
 |
||
 |
 |
||
 |
 |
||
 |
 |
||
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
||
Nem sokkal dél előtt indultunk el hazafelé. Most nem a mánfai úton, hanem a hatoson, hogy benézhessünk Zengővárkonyba.
Az alig 500 lakosú falu a Keleti-Mecsek egyik legszebb részén, a 682 méteres Zengő lábánál található. A község már jóval a radaros háború előtt is ismert volt a kertek felett húzódó hatalmas szelídgesztenyésről, népi szőtteseiről, hagyományápoló együtteseiről és egykori lakóiról. Közülük talán még ma is sokan emlékeznek az 1970-ben elhunyt lelkész, néprajzkutató, művészetfilozófusra, Fülep Lajosra. Róla sokat megtudhatunk a néprajzi, helytörténeti gyűjteményben.
 |
 |
Nemrég a falu két, országosan is egyedülálló múzeummal gazdagodott. Az egyik a Míves Tojás Múzeum, amit dr. Nienhaus Rózsa hozott létre Európában is különlegesnek számító gyűjteményéből az önkormányzat támogatásával. A Tájház udvarán álló istállóban kialakított klímatizált teremben mintegy háromezer díszített tojás kapott helyet a jól megvilágított vitrinekben és fiókos tárolókban.
 |
 |
A kalauzunk itt Hosszú László volt. A festett, fúrt, faragott és sok más módszerrel alakított tojások többsége hazánk és a környező országok népművészetét mutatja be. De helyet kaptak a tárlókban Európa és a világ más tájairól, összesen 18 országból származó szebbnél szebb alkotások is.
 |
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
|
 |
|
A kiállítás anyagát tájegységenként és alkotónként rendezték egységbe. A gyűjtemény nagyszerű áttekintést ad a tojásdíszítés gazdag szín és motívum készletéről, a számtalan alkalmazott módszerről. A kiállított darabok között a legtöbb a hagyományos hímes tojás, de látható sok batikolt, maratott, karcolt, lószőrrel applikált és patkolt néven ismert tojás is. A tojások mellett szép számmal kaptak helyet a tojásformát felhasználó, fából, ásványból, kerámiából, porcelánból, üvegből készült iparművészeti alkotások – köztük például több belülről festett japán üvegtojás.
A másik ilyen különleges múzeum a Szalma-Kincs-Tár. Ez is a falu közepén, az óvoda udvarán álló felújított istállóépületben kapott helyet. A közel 500 darabból álló anyagot Tüskés Tünde gyűjtötte össze a világ 17 országában egy évtizedes munkával. A kiállítás Létrehozását a község önkormányzata, lakói mellett több neves külföldi múzeum is támogatta. Köztük a kaliforniai Museum of American Straw Art testvér múzeumnak ismerte el.
 |
 |
A kiállításon Tamicza Józsefné kalauzolt végig bennünket. A gyűjtemény bemutatja a szalmából készíthető tárgyak sokféleségét a játékoktól, a kultikus tárgyakon, a hétköznapi használati eszközökön át a ruházati kiegészítő darabokig, s a különböző dísztárgyakig. A kész tárgyak mellett a kiállítás megismerteti a látogatókat azokkal az eljárásokkal, eszközökkel, szerszámokkal, amelyek segítségével a különleges szépségű, vagy éppen rendkívül praktikus tárgyakat lehet készíteni szalmából.
 |
 |
 |
 |
A magyarországi, erdélyi, bácskai és felvidéki szalmatárgyakon kívül, gazdag anyag látható Mexikóból, Svájcból, Japánból, Kínából, Hollandiából, Angliából, Amerikából, Ausztráliából, Svédországból, Litvániából, Oroszországból, Belorussziából és Németországból. Különleges értékei a gyűjteménynek két udmurt baba, a 19. századi kalapcsipke mustralapok és egy huicita indián ceremónia kalap.
A múzeumok után következhetett volna egy Zengő-mászás, de mi ezt most kihagytuk, hogy időben hazaérjünk.
Útközben egy bonyhádi étteremben álltunk meg ebédelni. A város közepén egy nagy kapu alatt kellett bemenni, majd egy hosszú lépcsőn egy pincébe jutottunk. A hely nem volt túlságosan barátságos, de viszonylag olcsón finomat ehettünk.
Hát ennyit a kedvenc városomban tett kirándulásról. Legközelebb olyankor megyünk, amikor süt a nap, ha csak előbb nem kezd el újra hiányozni.
Győrffy Árpád
Győrffy Árpád írásai az Útikalauzban >>