Győrffy Árpád: Sörfürdőn a pilseni régióban – Csehország – 2012
Egy alig négynapos kirándulás látnivalói, élményei, sok fotóval illusztrálva
Darovansky Dvur, Pilsen, Stribro, Gutstejn, Planá, Chodova Planá, Kladruby, Ceske Budejovice
Április végén a pilseni régióban kirándultunk néhány napig. Az utat autóval tettük meg, az első délutánt, éjszakát a Pilsentől északnyugatra, mintegy 25 kilométeres távolságban lévő Darovansky Dvurban töltöttük.
Csehországi Útikalauz célpontok nagyobb térképen való megjelenítése
A Berounka-folyó kanyarulatával félig körbezárt vidéken egy rekreációs központot alakítottak ki egy 17. századi tanya megmaradt magja körül. Az épületegyüttesben 101 szobás hotel működik közel 250 ággyal. Konferenciákhoz és más rendezvényekhez több kisebb-nagyobb terem és megfelelő technika áll rendelkezésre. Automata bowlingpálya mellett van egy teljesen sötét labirintus, ahol a megemelkedett adrenalinszintű felnőttek afféle kommandós katonaként lövöldözhetnek egymásra lézerfegyverekkel. Természetesen van tenisz- és futballpálya, lehet biciklizni, lovagolni, erdőben, folyó mellett túrázni. A központ egyik különlegessége egy 27 lyukú verseny-golfpálya, ami félig körbeöleli az épületegyüttest. A pálya különböző szakaszai között 50 méteres a legnagyobb szintkülönbség, van olyan ütőhely, ahol egy szakaszon belül is eléri a 15-20 métert. Állítólag a Mercedes gyár felajánlott egy autót annak, aki itt egy ütéssel beüti a labdát a lyukba. Ugyancsak állítólag egy 15 éves gyereknek sikerült, de nem tudta hivatalosan bizonyítani. Én inkább nem is kísérleteztem. 🙂
A kis sárga zászló mellett van a lyuk, amibe a labdát egy ütéssel be kellene ütni
Gépesített labdaszedő – természetesen Skodából
Játékosokra váró bowling cipők
Kilátás a Berounka-folyóra
A hotel alsó szintjén alakították ki a szolgáltatásokban rendkívül gazdag wellness részleget. Római gőzfürdő, törökfürdő, tepidárium, száraz és gőzös szauna, frigidarium, a meditációhoz “éjszakai égbolt kamara”, só- és növény inhalációs szoba között lehet válogatni több más mellett. Az “Ámor szobába” csak a nyitott ajtón keresztül kukucskáltam be – éppen üres volt. Azt mondják, a párosan érkezőknek szánják, hangulatos zenével, fényekkel és minimális berendezéssel. A wellness részleget egyébként csak ruha nélkül lehet használni. Igaz, egy lepedőt adnak, de mondjuk a pezsgőfürdőben kicsit bonyolult vele az élet.
A második napot a régió központjában Plzeňben – vagy a nálunk ismertebb német nevén Pilsenben – töltöttük. A 165 ezer lakosú város a Pilseni-medencében, a Mze-, Radbuza-, Uhlava- és az Uslava-folyók találkozásánál és a Berounka-folyó forrásánál alakult ki. A közelmúltban elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa 2015 címet.
Az első találkozásunk természetesen a sörrel volt. A Pilsner Urquellről, a pilseni ősforrásról elnevezett (cseh nyelven Plzeňský Prazdroj) sörgyár október 5-én ünnepelte a 170. születésnapját, ahogy a gyárkapu melletti épületen elhelyezett díszes óra is jelezte. (A gyár Gambrinust főző másik része “csak” 140 éves.)
A nézelődést a látogatóközpontban kezdtük, ahol képeken, folyamatábrákon és egy közel életnagyságú üzem makettel mutatták be, hogyan is zajlott a sörgyártás az alapítás idején. Később eredetiben is láttuk a régi eszközöket, de ehhez buszra kellett ülnünk, hogy a közelmúltban átalakított, kibővített üzemcsarnokokhoz menjünk. A buszra azért volt szükség, mert a gyár egy komplett városrész méretű – a területe több mint 50 hektáros.
Előbb az új palackozó sorokat néztük meg, amik óránként 60 ezer üveg sört tudnak betölteni. Láttuk a hatalmas, szinte medence méretű rézüstöket is, amikben korábban készült a világhíres nedű. A több szinten kialakított mai üstök hasonló formájúak, de ezekben már számítógéppel irányított folyamatos technológiával állítják elő a különböző söröket 2004 óta.
A technológiaváltás illetve az új üzemépület építése miatt fölöslegessé vált régi termek egy részét különböző kiállításokkal rendezték be.
A sörgyár 2005-ig használt víztornyát a 20. század elején építették a holland világítótornyok mintájára. Állítólag azért ilyennek, hogy a sörkedvelők mindig megtalálják a kikötőt
A látógatóközpont aulájában felépített makett a gyártási folyamatot és a munkások egykori életét mutatja be
Az óránként 60 ezer palackot töltő gépsorok egyike
A sörfőző üstők a múltból
Árpatenger az egyik multimédiás bemutatóteremben
Hiába azonban a sejtelmes fények, a gabona között járó szél susogását utánozó hangok, a malátából, komlóból kitett minták, a vízzel kapcsolatos hókuszpókuszok, nekem az igazi élményt az a pincerendszer jelentette, amit 1839-ben építettek a félkész és kész termékek tárolására. A gyár alatti területet teljesen behálózó járatok teljes hossza 9 kilométer, a lenti hőmérséklet állandóan 5 Celsius fokos, amit a folyamatosan csörgedező víz segítségével alakítottak ki. Azért kellett ilyen nagy hely, mert a régi technológiával itt kellett sokáig tárolni a készülő italt. Ma már csak a turistáknak szánt sörök vannak itt. Igaz, az sem kevés.
Így vájták ki hajdan a 9 kilométeres pincerendszert
Egy “sugárút” a föld alatt
Elágazók és kanyarok
A labirintusszerűen kanyargó pinceágakat járva több helyen is élőképeket láthattunk a sörgyártás hajdani pillanatairól. A túra végén az egyik járatban hordóból csapolt szűretlen sörrel tették fel a habot a tortára, illetve a korsóra.
Ezt a korsót éppen nekem tölti az egykori sörmester
A korsókat megtöltő egykori sörmester bevallotta, hogy hajdan napi négy-öt litert is megivott – persze, szigorúan munkaköri kötelességként. Amióta a látogatókkal foglalkozik, kicsit visszafogta a napi adagot. Persze, ha valaki koccintani akar vele, nem tagadhatja meg. Dolga lehet bőven, mert tavaly ez a sörgyári múzeum volt a harmadik leglátogatottabb kiállítóhely Csehországban a 250 ezer érdeklődővel. A hazaiak után a németek, harmadik helyen pedig a tajvaniak vannak.
A pilseni sör utunk további részében is állandó társa volt az életünknek, ahogy a különböző knédlikkel, a vidék hagyományai szerint készített más ételekkel is közeli ismeretséget kötöttünk.
A csülökhöz is kiválóan illik a pilseni
Pilsen persze nem csak sör, sőt elsősorban nem az, hanem egy szép, élettel teli város – legalábbis a központi magja ezt mutatja.
A város térképe a Google oldalán – rákattintva önálló ablakban is behívható
A városnézést az óvárost keletről határoló sétányon kezdve elmentünk az egykori húspiac előtt, ami 1392 óta áll ezen a helyen. Igaz, ma galéria és étterem működik benne. A közelében áll a templomtoronynak látszó, 1532-ben épült víztorony is, aminek később láttuk a tápláló berendezését is.
Az egyik ház falát egy 200 négyzetméteres festmény, a Theatrum Mundi diszíti, amin a városhoz szorosan kötődő személyeket örökítettek meg egy képzelt jelenetben. A szereplők közül nálunk talán a legismertebb név közülük Skoda Emil mérnöké, aki itt alapította a 19. században gyárát, ami az indulás kori fegyverek helyett később a vonatok, közúti járművek és más gépek gyártásával foglalkozott. A sétányon kialakított rózsakertben találkoztunk össze a város két világszerte ismert figurájával, Spejblel és Hurvinekkel.
Egy szépen rendezett holtág az óváros szélén
Nem templom, víztorony
A Theatrum Mundi
Spejbl és Hurvinek
Az óváros délkeleti sarkát zárja a Nyugat-csehországi Múzeum 20. század elején épített épülete. A helyi anyagok mellett az igazi érdekessége az a kiállítás, ami a megyei katonaság 14-17. század közötti fegyverzetét mutatja be.
A déli oldalon is egy parkká szélesedő rész határolja az óvárost. Ennek a résznek az egyik meghatározó épülete a Mestanska Beseda, ami afféle régi értelemben vett kaszinó, ahol az emberek találkoznak, koncerteket, színházi programokat tartanak, buliznak. Az építéshez a lakosság közvetlenül adta össze a pénzt. Az előző rendszerben levakolták a homlokzati festményeket, mert nem illeszkedhettek az aktuális ideológiához, ma már újra lehet látni őket.
A Nyugat-csehországi Múzeum
A közösségi ház, a Mestanska Beseda az újra látható homlokzati képekkel
Könytári olvasóteremként működő vadászles a a Mestanska Beseda előtti parkban
Az óváros nyugati szélén a “Nagyzsinagógát” néztük meg belülről is. A világon a harmadik, Európában a második legnagyobb – ha jól tudom, a Dohány utcai után. Eredetileg magasabbra, nyúlánkabbra tervezték, de úgy nagyon hasonlított volna a főtéri templomhoz, annak látványban a konkurenciája lehetett volna. A város így nem járult hozzá az építéshez, ezért újratervezték, és 1893-ban mór-román stílusban építették fel, de találni rajta neoreneszánsz jegyeket is. Nagyon szép a homlokzata és a belső tere is. Különlegesek a világos, szinte vidámnak mondható színekből kialakított ablakai. A templomot ma hangversenyteremként használják.
A Nagyzsinagóga homlokzata
Belső képek a Nagyzsinagógából
Részlet a Nagyzsinagóga egyik ablakából
Az igazi érdekessége a városnak a hatalmas, 140×200 méteres főtere. A méretével Csehországban kivívta az elsőséget, de szépségével is jó helyezése lenne. A teret körbefogó házakat, palotákat több korszakban építették. A gótika, a reneszánsz és a barokk váltakozik a tér különböző oldalain eltérő arányban. Az épületek közül talán a legnevesebb a reneszánsz stílusú sgrafittós városháza, amit egy olasz építész, Giovanni de Statio vezetésével építettek 1554-1559 között.
Főtéri házak
Jobbról a városháza
Részlet a városháza homlokzatát borító sgrafittókból
Csúcstartó a tér közepén álló Szent Bertalan templom is, aminek 102,6 méteres tornya a legmagasabb az országban. A gótikus stílusú építését 1297-ben kezdték, és éppen 200 évvel később fejezték be. A templom egyik nevezetessége a főoltárt díszítő madonna-szobor, az 1390-ben homokkőből faragott “Pilseni Madonna”. Amilyen szerencsém volt, éppen akkor sütött oda a nap egy kis fényfolttal rá, amikor ott jártunk. Így még inkább kiemelkedett környezetéből a szépségével.
A Szent Bertalan templom déli oldala
A Szent Bertalan templom szentélye a főoltárral
A Pilseni Madonna a Szent Bertalan templomban
Mivel sűrű volt a programunk, a torony 60 méter magasan lévő kilátójába vezető 286 lépcsőfok megmászását most kihagytuk, csak a földről néztünk körül.
A főtér körbejárása után ismét lementünk a föld alá, hogy végigjárjuk az óváros alatt húzódó labirintust. Különböző időszakban épített, vájt pincéket összekötötték egy 20 kilométeres hálózatba, aminek 700 méteres szakaszát ma múzeumként használják.
Nemcsak az építés, a felújítás is több szakaszban és anyaggal készült. Van ahol sima betonozással erősítették meg, máshol téglával falazták fel a vágatokat, hogy ne omoljanak be. Egykor 360 kút kapcsolódott a pincékhez. Sokat betömtek, de néhány ma is része a rendszernek. A járatok kiszélesedő részeiben és kisebb-nagyobb fülkékben különböző eszközöket, anyagokat, képeket, dokumentummásolatokat helyeztek el a város múltjáról. Cserépedények, hordódarabok, bőrből, üvegből készült termékek, fegyverek, a városban nyomtatott első cseh nyelvű könyvre emlékeztető élőkép és más dolgok láthatók. Bevallom, engem a sörgyári pince jobban megfogott.
Egy rövid szakasz a 9 kilométerből
Ilyenek vannak
No, ez a látványosabbak közé tartozik. A dioráma a Pilsenben 1468-ban elsőként megjelent cseh nyelvű nyomtatványnak állít emléket
Vízvezetékcsövek a középkorból – borovi fenyők ólombetéttel
A föld alatti kirándulás igazán látványos része a végén volt, amikor a középkori víztorony hatalmas lapátkerekéhez értünk. A vízkerékkel hajtott szivattyú egykor az 1532-ben épült víztorony tetejére pumpálta fel a vizet, hogy a magasabban fekvő városrészekbe is eljuthasson.
A víztorony lapátkereke
A labirintus egyben bejáratul is szolgál egy újabb sörgyári múzeumhoz, amelyiken már igazán csak végigrohantunk a fogyó idő miatt.
Régi eszközök a Sörmúzeumban
Kocsmai jelenet a Sörmúzeumban
Másnap reggel ismét elsétáltam a főtérre, hogy a reggeli fényekben is fotózni tudjak. Arra lettem figyelmes, hogy a téren áthaladók közül többen kis kitérőt tesznek a templom hátsó részénél lévő külső kápolna felé, ahol rövid időre megállnak. Közben mindegyikük megfogja a kovácsoltvas kerítést. Közelebb menve derült ki, hogy a gyors fohász alatt mindenki ugyanazt az angyalfej díszítést markolta. Legalábbis erre lehet következtetni, a mára felére fogyott, vonásait teljesen elvesztő kerítésdísz állapota alapján.
Fohászkodó járókelő a Szent Bertalan templom hátsó kápolnájánál
Az érintésektől elkopott angyalfej
Ha a második napot a sör és a sörös pincék, labirintusok, kiállítások határozták meg, akkor a harmadikat a bányák. Az első utunk az ezüstről elnevezett bányavárosba, Stribroba vezetett. Pontosabban a várost éppen csak érintettük, amikor átmentünk egy gyönyörű kőhídon, amit egy kőkapu koronázott meg. A Mze-folyó túlsó partján nyomban el is fordultunk a városfal mellett.
A Mze-folyó hídja Ezüstvárosnál
Kicsit arrébb ismét visszatértünk a folyó másik partjára egy gyaloghídon, ami egyenesen Hornicky Skanzenbe. A 2005 óta működő bányászati múzeum szabadtéri részén csilléket, még ma is működő apró mozdonyokat, hatalmas levegőtisztító ventillátorokat és más eszközöket láthattunk. Az érdekesebb persze a föld alatti rész volt, amit a 36 kilométer hosszú tárnarendszer egy részében alakítottak ki.
Ventillátor és kőzetszállító csille a tárna bejárata előtt a múzeum szabadtéri részén
Vezetőnk egy turista egyesület önkénteseként kalauzolt bennünket. Először kicsit mosolyogtunk, amikor a védősisakokat a fejünkre erőltette, de az első koppanásokat hallva rá kellett jönnünk, hogy a sokszor alacsony, sötét, szabálytalan alakú járatokban nem árt, ha van valami a fejünk és az éppen szembejövő szikla között.
A bányában 7 Celsius fokos az állandó hőmérséklet és 98 százalékos a relatív páratartalom. A mintegy 40 perces utunk hol szépen kialakított alagutakon, hol csak éppen kicsit kibővített sziklarepedéseken vezetett át. Vezetőnk a kelták idejéig vezette vissza a helyi bányászkodás történetét. Az elődök először ezüstöt keresve kezdték kialakítani a járatokat. A bejárt tárnákban afféle tanösvényként be is mutatták az itt bányászott fémeket, más kőzeteket és a különböző korokban itt dolgozott bányászok eszközeit, védőfelszereléseit a csodatevő szobroktól a légzőkészülékekig. Már útközben is, több érdekes dolgot láthatunk, de egy nagyobb “teremben” még külön kiállításon is összegyűjtötték azokat a kőzeteket, amiket az elmúlt évszázadokban itt bányásztak.
Egy bányászalak már a legutóbbi korból
Az egyik hosszú vájat
Ez talán a bányarém lehet
Légzőkészülékek és más eszközök kiállítása a föld alatt
Kalauzunk a Stribroban bányászott kőzetekkel
Következő állomásunk a közelmúltban rendbetett gutstejni lovagvár romja volt Konstantinovy Lázne közelében. Olyan igazán fényképre való romantikus hely egy erdő közepén, a Hadovka-patak kanyonja fölé magasodó sziklán.
Az erődítményt az 1300-as években kezdte építeni a névadó Gutstejn család, de alig száz év után gazdát cserélt, majd az új tulajdonos is máshová költözött. Attól kezdve nem volt valódi gazdája, folyamatosan romlott az állapota. A 30 éves háború idején még katonák állomásoztak benne, a svédek is bevették, de nem volt igazán nagy katonai jelentősége.
A várat az egykori palotarész épen marad falain kívül a középen magasodó, kerekített sarkú oszlopot formázó lovagtorony teszi igazán látványossá.
Gutstejn vára
A vár a folyó felőli oldalról
Kellemes kirándulást lehetne tenni a környékén is, de ez most kimaradt az életünkből.
Az utunk innen a Planá közelében, az Akasztó-hegyen álló kilátóhoz vezetett, amit állítólag annak a kápolnának a helyére építettek 1910-ben, amiben Ferenc József imádkozni szokott vadászatai idején. A kilátó gyakorlatilag egy téglából rakott széles “kémény”, aminek a közepében egy vasból készült csigalépcsőn lehet felmenni. Eredetileg 27 méterre tervezték, de csak 16 lett belőle 72 lépcsőfokkal. Ettől persze még szép volt a környék a felső szintjéről.
A planái Mária mennybemenetele templom az Akasztó-hegyi kilátóból
Szent Péter Pál templom szentélye – galériaként, koncertteremként használják
Planában egy újabb földalatti bányamúzeumot is be jártunk. A bemutató járatot a környéken egykor dolgozott uránbányászok alakították ki társadalmi munkában. A pénzgyűjtéséhez még különleges fotókkal díszített naptárat is készítettek.
A bányászkodást itt a 16. században kezdték, ólmot és ezüstöt kerestek, aztán a technika és az igények fejlődése miatt egyre mélyebbre mentek.
Ez a bemutató jóval rövidebb volt, de gazdagabb kiállítási anyagot tartalmazott a mi időnkhöz közelebbi korból. Különböző fúróberendezések a kézi eszközöktől a komplett fúrópajzsokig, védő- és mentőfelszerelések, világítóeszközök szerepeltek a kiállításon, még egy a radioaktivitást jelző Geiger-Müller számláló kattogó hangját is meghallgathattuk. Állítólag a gépek is működőképesek. Nagyobb csoportoknak bemutatót is tartanak a levegővel működő fejtőberendezésekkel.
A planai bányamúzeum egyik szakasza
Eszközök, anyagok és bányászok szállítására használt kisvonat
Szent Borbála (Barbara), a bányászok (kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők) védőszentje
A föld alatti anyagot egy kicsi, de gazdag kiállítás egészíti ki a fogadóépületben, ami hangsúlyosan foglalkozik az egykori uránbányászok munkájával, életével.
A műszerek között több magyar gyártmányú is volt az egykori MOM-tól
Egy rakás tiltott önkényuralmi jelkép – múzeumi céllal szabad
A bányászok több más mellett ilyen naptárral gyűjtöttek támogatást a múzeumhoz
Este Chodova Planában egy érdekes étteremben vacsoráztunk. A nevét a Chodovar sörgyárról kapta, és a gyár melletti pincerendszerben alakították ki. Szűk folyosókon lehet közlekedni, de beljebb hatalmas sziklába vájt termek vannak.
Az étterem bejárati folyosója
Ez a pincérnő fogadott bennünket
Könnyű húsok több féle knédlivel – vacsorára különösen ajánlható 🙂
A vendégek többsége orosz volt. Mint másnap megtudtuk, ez itt szinte már a természetes állapot.
Kirándulásunk utolsó napjának fő érdekessége volt a Chodova Planában működő sörfürdő megnézése. Pontosabban az egyiké, mert több is van a települések. Az egy és kétszemélyes kádakkal működő fürdőt közvetlenül a Chodovar sörgyár mellett alakították ki. A “fürdővíznek” csak a kisebb része valódi sör, amit külön erre a célra különleges gyógynövénykeverékkel főznek, a többi helyi ásványvíz és hőfokot beállító tiszta forró víz 1:1 arányú keveréke. Sörből a kád méretétől függően 10 vagy 20 litert adnak a 34-36 fokos vízhez, és egy sörélesztőből, darált komlóból készített keveréket is tesznek bele. A sört külön erre a célra készítik, illetve – ha jól értettem -, nem csinálják vele végig teljesen azt a gyártási folyamatot, ami a palackozáshoz kell. Persze ettől még iható. Vannak olyanok is, akik nem elégszenek meg a fürdő mellé korsóban kapott sörrel, ezért a fürdőbe engedett sör egy részét is belsőleg használják.
A sörfürdő ma
és állítólag egykor
A fürdővíz habja, a színe és az illata szinte olyan, mintha az egész tiszta sör lenne. A páciens ebben tölt el 20 percet, majd újabb 20 percig pokrócokba burkolva relaxál, amihez egy korsó hideg sört is elfogyaszt a kezelés részeként. Hét-nyolc ilyen kúra állítólag csodákat művel az emberrel. Megfiatalítja, kitisztítja a bőrt, és ha nem is biztosít teljes gyógyulást, de enyhíti a különböző bőrbetegségek, köztük a pikkelysömör és az ekcéma tüneteit. Egy kezelés 600 korona személyenként, de hetente legfeljebb három alkalommal lehet illetve érdemes így fürödni, ezért kúrák korábban jó forgalmat generáltak a szálláshelyeken. Akkor a hazaiak mellett sok volt a német és az angol vendég, de ahogy nőtt az oroszok száma, úgy a más külföldi vendégek, majd részben a hazaiak is elmaradtak. A helyiek ezt az oroszok másfajta viselkedésével magyarázzák. Mindenhol rendkívül hangosak, és ha valaki szól nekik, igazán nem is értik, mi a probléma. Magyar származású kalauzunk szerint a helyzet egyre rosszabb lesz. Már gyakorlatilag felvásárolták Karlovy Vary ingatlanjait, és tovább tart a terjeszkedésük. A Chodova Planában működő szálláshelyek gazdáinak külön szomorúsága, hogy az oroszok nem helyben szállnak meg, ide csak a kezelésekre járnak át Karlovy Varyból és más közeli fürdőhelyekről.
A pilseni régióban kirándulásunk utolsó állomása a Kladruby bencés kolostor volt. Az apátságot I. László cseh király alapította 1115-ben. Közvetve kötődik hozzá a későbbi Nepomuki Szent János vértanúsága. Ugyanis 1393-ban IV. Vencel püspökséget alapított, hogy gyengítse a prágai érsek hatalmát. Ehhez akarta csatolni a Kladruby apátság birtokait is. Hogy ezt megtehesse, az éppen elhunyt apát helyett saját emberét akarta megválasztatni, ám a másik oldal járt sikerrel a szavazáson. Pomuki János, az akkori prágai érseki helynök, a későbbi Nepomuki Szent János gyorsan jóváhagyta a kinevezést. Vencel ezen – és máson is – megsértődött, megkínoztatta, s talán maga is megkínozta Pomuki Jánost, majd a Moldvába dobatta.
Az egykori kolostor bejáratát már felújították
Az apátsághoz tartozó középkori bazilikát 1712-1726 között Jan Blazej Santini irányításával átépítették. A hatalmas új templom stílusában a gótikus és barokk elemek keverednek, a kor szokásaival ellentétben a sötét, félhomályos belső helyett világos, fénnyel átjárt templomot alakítottak ki.
A hatalmas templom a szentély felől
A főhajó
A kereszthajó egyik szárnya
A világításba besegítő kupola
II. József idején ezt a kolostort is felszámolták, és a szerzetesek később sem tértek vissza. A napóleoni háborúk idején az osztrák hadsereg egységei állomásoztak az épületekben, majd kórház, hadianyagraktár, sörfőzde is működött benne. A birtok 1825-ben a Windischgrätz-család tulajdonába került, akik a környék falvait, földjeit is birtokolták. 1940-ben a németek elvettek mindent tőlük, mert Ludwig Aladár Windischgrätz nem volt hajlandó behódolni nekik, 1945-ben pedig államosítottak mindent. Ezután téesz és erdészeti központ települt a kolostorba, öregek otthona is működött benne. 1967-től vette át az állami műemlékvédelem, most uniós pénzeket is kaptak a rendbe hozására.
A részben felújított kolostorépületben különböző kiállítások vannak. Meg lehet nézni például a Windischgrätzek gazdag könyvtárának fennmaradt 15 ezer kötetes részét. Ide menekítették a második világháború után elbontott vagy a hadseregnek átadott templomok jelentősebb képeit, freskóit is. A festett vakolatréteget valamilyen speciális technikával elválasztottak a faltól, és egy faforgács lapra helyezték át.
A Windischgrätz család könyvtára
Freskó részletek egykori templomok faláról
A templomot ma elsősorban hangversenyteremként használják, de tartanak keresztelőket, esküvőket és évente hat alkalommal misét is.
Hazafelé a Linzen át vezető utat választottuk, hogy benézhessünk Ceske Budejovicébe a színházba, ahol a balettkar Egerházi Attila művészeti igazgató vezetésével már a nyári előadásokra készült. Júliusban Cesky Krumlov várának különleges, forgó nézőterű szabadtéri színpadán adták elő a Rómeó és Júlia című darabot több alkalommal is. A Prokofjev zenéjére épülő, Egervári Attila koreográfiájával megvalósult produkcióban cseh, magyar és spanyol művészek szerepeltek. Az előadás jó kiegészítő program lehetett egy nyári délnyugati csehországi kiránduláson. Mi a próbából láttunk néhány pillanatot.
A városháza Ceske Budejovicén
Egervári Attila próbál
Talán a mi alig négynapos kirándulásunkból is kiderült, hogy bőven van látnivaló a Prágán túli részeken is. Mi autóval jártuk a vidéket, de akár biciklit is érdemes vinni, mert nagyon sok elviselhető nehézségű útvonalat ajánlanak megfelelően kitáblázva.
Egy bicikliutas táblacsoport
A kirándulásunk szinttérképe a Google-Earth segítségével
Csehország a közelségen, a sok látnivalón, a barátságos embereken kívül azért is jó úticél lehet, mert az árak hasonlóak az itthoniakhoz, és mindenki megtalálhatja a neki megfelelő színvonalú szolgáltatásokat.
Győrffy Árpád
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Csehországról >>
Győrffy Árpád írásai az Útikalauzban >>
|
utikalauz.hu