Kozma Ákos: Kárpátaljai kirándulás 2006

Korábbról már ismert tájakon, új társakkal, találkozásokkal, kalandokkal – ráadás Lemberg.

Sokat meséltünk ismerőseinknek Kárpátaljáról és sikerült kisvárosunkból 3 főt elcsalni. Úgy döntöttünk, hogy 2 kocsival megyünk (6 fő), bár az egyik jármű 7 személyes volt. Az “újak”, – a mi Gyuri bácsink kíséretével – eleve Ungvár, Munkács meglátogatásával kezdtek és estére érkeztek Viskre a falusi turizmus szervezetében már korábbról megismert szállásadónkhoz.

Visk – Saján
Mi ketten, a “régiek”, Sajánban (gyógyfürdő Visk mellett) kezdtünk a szállásadónk egy magán tórendszer mellett épülő hétvégi házánál. Megérkezésünk után átöltözve azonnal egy kellemes gombaszedésre indultunk.
Hadd adjam tovább amit tanultam Önöknek is: a gomba szárát késsel kell a föld felett elvágni, hogy az ott maradó tönkrészen megtelepült gombaspóra legközelebb ismét teremjen. A sajáni hegyoldal eléggé meg van szedve, mert az ott nyaralók, gyógyulók gyakran bejárják.

Itt volt Imre bácsi almáskertje is (előző leírásomban említettem Őt is), aki sajnos idén tavasszal elhunyt. Találkoztunk a házigazdánk ismerősével, aki szintén gombát szedett.

Visszamentünk a tavakhoz és előkerült az előző nap elkészített bográcsos gombapaprikás, ezt csak tűzön meg kellett melegíteni. Nyikorgott a házhoz vezető út sorompója és megállt lejjebb egy kocsi. Ukránul a következő hangos beszéd zajlott, mivel a házikót ölelő fáktól nem láthattuk az érkezőt : “Ki vagy ?..Ki kérdezi?.. A tulaj!.. Minek a tulaja?.. A sorompón belüli részé!.. Én is tulaj vagyok! .. Minek a tulaja? .. Egy üveg boré!.. Akkor hozd fel!”
Felhozta. Így ismerkedtünk meg egyik megye nagyfőnökével. Kaptam tőle névjegykártyát, a név alá az van írva: “nacsalnyik”. Miután megettük a gombát, felhozta a bepácolt saslikját, amit este, a horgászás közben akart megsütni, megsütöttük, ettünk belőle (hagytunk neki is másnapra) és csak ittunk, ittunk. Az étkezéshez hozzátartozik a sültkukorica is. A “füstre” még két ismerős is feljött.

Nem vagyok italos ember, sőt hónapok telnek el, hogy valamit igyak, de ez az orosz-ukrán szokás, ez nagyon kemény! Töménnyel kezdődik és aki iszik, annak legalább háromszor kell innia és mindezt kb. 3-5 percen belül! Közötte pár falatot szabad és kell is enni, ez lehet akár egy-egy szelet csoki. Ezután lehet visszautasítani a kínálást és bort, sört inni. Az én kedves barátom nem szeret vezetni, egész úton én vezettem a kocsiját, de tudva ezt az ivási lendületet most kijelentette, ő vezet tovább! Sütöttünk még szalonnát is, hogy az újonnan érkezők is jóllakjanak. Sötétedett, elindultunk Viskre (16 km) a háziasszonyhoz. Barátaink is megérkeztek. Finom vacsorák és reggeli vártak ránk.
Egyik vacsora ismét pelmenyi volt, olvasztott vajjal és ecettel ízesítve. (Udmurt étel.)
“… Nagy karriert futott be egy jellegzetes (a komiknál is ismert) ételük, a pelnyany, azaz a ‘fülkenyér’. Ez nem más, mint hagymával és darált hússal töltött derelye. A tésztát kinyújtották, kerek lapokat vágtak, ezekbe csomagolták a tölteléket, majd kirakták a hidegbe. A fagyott ételt a vadász magával vihette, majd tábort ütve vizet forralt, és a pelnyany percek alatt megfőtt. Tápláló és ízletes étel. Készítésének módját az oroszok is eltanulták (ők pelmenyinek nevezik), és ma a volt Szovjetunió egész területén népszerű étel. Nyugaton inkább orosz tortellininek nevezik. …”

Másnap Visken megnéztük a református templomot és emlékparkját, majd elindultunk egy olyan folyó völgybe (Tarac), melyben még mi sem voltunk.
Ilyenkor a 7 személyes kocsival mentünk. Ez a Bedőháza – Dombó – Királymező – Oroszmokra-Németmokra út volt. Bedőházán Gyuri bácsi megkérdezte a presszónál, itt lakik-e és él-e még iskolatársa? Igen, hamarosan megérkezett, megvendégelt minket a presszóban, beszélgetés, háromszor kellett a töményből inni. Tovább mentünk.
Németmokra. (Komszomolszk)
Itt elfogyott a járható út, közben szép hegyek közé érkeztünk. Biztonságos helyet kerestünk, ahol az autót letehetnénk és elmehetünk a hegyek közé gombázni. Kijött az egyik házból egy asszony és Gyuri bácsi megkérdezte merre érdemes gombát szedni. Elmondta merre menjünk, de felajánlotta, hogy van eladó szárított gombája (illatos vargánya). A kocsival leállhatunk a kapubejáróba és behívott a házába is. Szép tisztaság, rongyszőnyeg volt a konyhában is, levettük a hernyótalpas bakancsokat. A nagymama a konyhában feküdt, jöttünkre feltápászkodott és bár nagyon törve, de megszólalt magyarul. Gyerekkorában magyar iskolába járt.

A gombát kedvező áron kínálta (0,5 kg 60 UAH), mindenki vett fél kilót. Az útszéleken is lehet gombát venni, ott ez a mennyiség 80-100 UAH. Elmondta, hogy legnagyobb lánya most van oda szülni az egyik városban, de nem volt pénzük a meglátogatására. Ebből a pénzből hozzá is el tudnak menni. ( Milyen érdekes a sors, de ehhez az is kellett, hogy kijöjjön, megszólítson.) Felmentünk (az asszony is elkísért minket) az egyik patakvölgybe és fél órás kirándulás alatt sikerült a hegyoldalban gombát is találni.
Az itteniek is csak az illatos vargánya gombát szedik és szárítják, de e mellett sok egyéb ehető gomba is van ilyenkor, amit nem szednek sőt rossznak tartanak. Ilyen volt pl. az óriás őzlábgomba, amit a volóci szállás szakácsnői nem akartak elkészíteni, és nem voltak hajlandók megkóstolni! Ez a szárított gomba nagyon jó ajándéknak is, ugyan ilyen a Visken kapható somlekvár. Ezt úgy csinálják, hogy az érett somtermés húsát főzés nélkül kipaszírozzák, és hideg cukorsziruppal keverve üvegbe teszik (tartósítószer, dunszt nélkül sem romlik meg). Feleségem múlt évben itthon átfőzte a lekvárt, de teljesen más állagú (rostosabb, szárazabb) lekvár lett belőle.
Németmokráról megtudtam, hogy katolikus-németek lakják és Németországból többször küldenek részükre támogatást. Keresőbe a falunevet beírva jön egy oldal, mely beszámol arról, hogy 1998-ban az árvíz miatt több napig el voltak zárva a környékbeli falvaktól. Egy másik oldalon ez olvasható : “… németajkú híveinek többségét munkatáborokba hurcolták, a megmaradtak az 1950-es években nagyrészt kivándoroltak…”

Szinevéri tó
Másnap elbúcsúztunk viski ismerőseinktől és Izán megálltunk fűzfakosarakat, disztárgyakat válogatni, venni. Vettünk néhány üveg helyi bort (Izabella, kellemes rosé, illatos “ízzel”), ez a szőlőfajta élte túl a házak lugasaiban, kertjében azt az időszakot, amikor hosszú évekig semmilyen vegyszert nem lehetett kapni a szőlő permetezéséhez.
Tovább haladtunk Ökörmező felé. Számomra az igazi öröm, siker azaz ámulat volt, ahogy az újak fogadták az Ökörmező – Alsószinevér közötti hágó tetején körös körüli látványt.
Itt van egy nagyon szép szálloda, de sajnos még most sem készült el, egyszer szeretnénk itt is megszállni.

Találkoztunk helyiekkel és Gyuri bácsi kifaggatta őket a környék szálláslehetőségeiről. Egy kecske is legelt a hegyoldalban és társaságunk hölgytagja lett a Mehemed, mert nem tudta, hogy a kecske homlokát nem szabad megsimogatni, mert támadásnak veszi. Utólag jót nevettünk az küzdelmen.

Elérkeztünk Felsőszinevérre, szállást kellett keressünk (szinte sehol sem volt vendég), de semmilyen kedvezményt nem kaptunk. Két háromágyas szobát kellett 4-2 módon megosztani fejenként 50 UAH ellenébe (a többi 3 ágyas szoba mind üres volt). Megnéztük a környező étkezési lehetőséget, ez pedig nem volt bíztató (nem volt rajtunk kívül senki, akire főztek volna).

6+5 UAH ellenébe felmehettünk autóval a tóhoz, medvével fényképészkedtünk, körbejártuk a tavat és eldöntöttük, ha a volóci szállás egy nappal korábban fogad, ott szállunk meg (60 km). Telefonon (ukránul) Gyuri bácsi intézkedett és mehettünk. A park kijáratánál (tóhoz felvezető út sorompója) megszólított egy öltönyös úr. Látta honnan jöttünk, örült, hogy Gyuri bácsi beszéli a nyelvet. Ő a nemzeti park igazgatója, és mivel aznap volt a születésnapja, meghívott minket a kocsmába. Auuuhhh, ez ma a második. Megint a háromszori koccintás, de most szigorúak voltunk, vele az otthoni 52 fokos pálinkát itattuk. Természetesen nem engedett fizetni, ill. Gyuri bácsi figyelmeztetett, meg se próbáljunk fizetni, mert ez nagy sértés! Volt tartalék – ajándékozásra szánt – italunk, azzal köszöntöttük fel. Elbúcsúztunk, ő beszállt a Zsigulijába, de szerencsére mi előbb indultunk el.

Volóc
A szálláson örömmel fogadtak az ismerős szakácsnők (a tulaj, aki Gyuri bácsi jó ismerőse nyaralni volt, de telefonon küldött nekünk “privétet” (üdvözletet) de kihangsúlyozott “bálsój privétet” (nagy-, nagyon-, szívélyes üdvözlést).

Ismét reggel-este finom étkek vártak minket, már a puliszka is meg volt szórva sültszalonna darabkákkal is (múlt évben feleségem így kérte, mi tejjel leöntve ettük), és sorra jött a borscs és a gombás étel. Kész hízókúra volt az egész utazás.
Másnap visszamentünk Iszkáig. Itt a folyómederben ismét hegyikristályt kapirgáltunk, sikerrel, mert sütött a nap és csak ekkor lehet megtalálni. Fülöpfalvánál (Pilipec) felmentünk a Sipot-vízeséshez.
Gombaszedés után megnéztünk egy épülő sípályát és a mellette lévő szép szállodát.

Házaspár barátaink alapítói és aktív résztvevői a szarvasi amatőr röplabda mozgalomnak, és a csapattagoknak síelést is szerveznek. Az utazásunk során több sípálya közeli szálláslehetőséget néztünk meg, de ezek a szállások csak nyáron kedvező árúak, télen felszökik az ár, mivel az országban Kárpátalján vannak síelésre alkalmas hóviszonyok.
Késő délután felmentünk a Vereckei-hágóra, a helyzet változatlan, a felvezető út ugyanolyan rossz, mint volt, a torzótól 300 méterre rádiótelefon antennát telepítettek.

Lemberg

Másnap nem kértünk reggelit és, 7-kor sikerült elindulni. 11-re megérkeztünk a nagyvárosba (170 km). A belváros szép, rendezett, tiszta és mozgalmas volt. Minden 5-dik üldögélő férfi embernek a kezében (a fiataloknak is!) üveg volt, valamilyen alkoholt ittak.

Nagyon jó Lemberg útikönyvünk van, melyből az odafelé vezető úton felváltva olvastuk fel a történelmi részt és a látnivalók leírását, most ide másolhatnék belőle sok mindent, de nem teszem. (A város a szovjet időkben Lvov néven ismerhettük – a szerk.)

Voltunk templomokban (katolikus, görög-katolikus, pravoszláv, örmény), múzeumokban (a volt piacteret körülvevő palotákban múzeumok vannak), és a főtér forgatagában.

Másnap elbúcsúztunk és hazafelé menet megnéztük Munkács felett a kékesfüredi (Szinyák) gyógyüdülő központot és az ottani síelési lehetőséget. Mikor nyit már a szálloda a Szinevéri-hágónál?
El kéne jönni télen is és lovas szánnal kirándulni egy napfényes napon.
(Ezt már most elkezdtem szervezni január elejére! Pihenés, lovas szán, szauna-orosz fürdő, némi síelés, esetleg mindez szilveszterkor.)
Kozma Ákos

•

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Utikalauz.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)