Lang Erika: Két egynapos kirándulás a Szlovák Paradicsomban – 2007

Lang Erika: Két egynapos kirándulás a Szlovák Paradicsomban – 2007. április

Szakadékok feletti függőhidas, sziklatálcás, vaslétrás kirándulás – főleg tériszonyban szenvedőknek ajánlva – néhány rémisztő fotóval

Mostanában rákaptunk arra, hogy a mama meglátogatását összekötjük egy szlovákiai kirándulással is. Így mindenki jól jár, mivel a kicsiket a mamára bízzuk, tehát ő egész nap unokázhat, az unokák bámulhatják a rajzfilmeket, mi pedig kirándulhatunk anélkül, hogy folyton azt a nem szűnő mantrát kelljen hallgatni, hogy „De Anyaaaaa, mikor érünk már haza?”
Úticélunk a Szlovák Paradicsom, ami Szlovákia egyik legszebb nemzeti parkja, és az Alacsony-Tátra mellett helyezkedik el. Mivel teli van gyönyörű, de a Rám-szakadékon edződött magyar turista szemével nézve kissé vérfagyasztó helyekkel, így csak erős idegzetűeknek ajánlom (tehát nekem még véletlenül sem, én is csak úgy kerültem oda a tériszonyommal kézen fogva, hogy nem sejtettem előre, mi vár rám).

Az első túra – 2007. április 7. szombat

Útvonal: Csingó – Tamásfalvi-kilátó – Hernád-áttörés – Kolostor-szakadék – Vörös Kolostor – Fehér-patak – Csingó

Ózd környékéről indulva kocsival a nemzeti park kb. két és fél óra, így megállapodtunk egy nyolc órás indulásban. Ehhez képest fél kilencre már indulásra készen is álltunk, ezután azt hiszem, háromnegyed kilenc körül közölték útitársaink (egy baráti pár), hogy így hideg lesz, ugorjunk még haza egy-két pulcsiért. Végül is majdnem dél lett, mire a csingói parkolóból elindultunk „rövid” kis túránkra, ami így inkább hasonlított egy végeláthatatlan erőltetett menetre, mint egy nyugis kirándulásra, de még így is nagyon élveztük. Egy rövid, mindössze félórás megbeszélés (hová is menjünk?) után már tényleg elindultunk a sárga jelzésen a Tamásfalvi-kilátóhoz, ami egy igen magas sziklafal, (667m), gyönyörű kilátással a Magas-Tátrára, és mivel korlát nincs, így vérmérsékletünknek megfelelő távolságra közelíthetjük meg a szakadékot. 

Ezután következett a Hernád-áttörés, ami a Hernádnak egy olyan szakasza, ahol a folyó egy szűk, sziklafalak közötti mederben folyik. A turistaút itt általában a folyó mellett fut, de ha ez nem lehetséges, akkor a falon megy tovább. Na, nem kell sziklát mászni sehol, mivel az ilyen gyenge idegzetű kirándulókat, mint én is, mindenütt létrák, sziklatálcák és doronglétra-hidak segítik.
Az én rémálmom a sziklatálca elnevezésű alkotmány lett, ami leginkább olyasmi, mint egy fém lábtörlő rács, tehát teljesen átlátszik, belefúrják a sziklafalba, a kezed ügyébe még egy láncot is tesznek, aztán mehetsz… Akkor nem is vészes, ha csak 4-5 m magasan van, de volt egy rész, ahol ezek a tálcák irtó magasan vezettek, ráadásul a közepe felé egy-két tálcán behomorítva kellett átkelni, mert a sziklafal kijjebb lógott, mint alul a tálca. Lent pedig a patak zubogott…

Nem tudom, érthető-e, mindenesetre mikor a tákolmány még meg is mozdult a lábam alatt, (némelyik már kicsit rozsdás), akkor én azt mondtam, hogy köszi, és visszaszaladtam a legelejére, aztán se le, se fel. Hosszas rimánkodás, és egy nyugdíjas csoport átkelésének megtekintése után aztán mégis vettem az akadályt. (Visszafelé már nem tudtam volna indulni, lefelé járva ezek az utak még „izgalmasabbak”. A legtöbb helyen meg is van tiltva a visszaút.)

A Hernádot végül egy jó magas függőhídon átkelve hagytuk el. (Ez is nagyon jó volt, még sosem keltem át ilyen hosszú függőhídon.)
Itt válaszút elé kerültünk, és mivel én már az említett nagyjelenet után eldöntöttem, hogy megkeresem a legsimább és legegyszerűbb utat hazafelé, ezért két részre vált a csapat, és a Kolostorhoz két külön úton másztunk fel.

A fiúk a Kolostor-szakadékon való átkelést választották (zöld jelzés), mi lányok pedig a sárgán simán hegyet másztunk. Ez a szakasz fárasztó volt ugyan, de ha egy kígyó eltiprásától eltekintünk, akkor legalább eseménytelen.   
Kb. egyszerre értünk fel a Kolostorhoz, onnan pedig igen gyorsan el kellett jutnunk a kocsihoz, mert már fél hat körül járt az idő. Menet közben még alulról is megtekinthettük a Tamásfalvi sziklafalat, és a Fehér-patak is csuda szép volt, egyszer még remélem, végigjárjuk. 

 

Második túra – 2007. ápr. 29.

Útvonal: Podlesok – Hernád-áttörés – Kolostor szakadék -Vörös Kolostor – Óriás vízesés – Kis-Kiszel – Podlesok  – Kék-zöld-kék (sárga)-sárga-piros jelzés

A második túrát már jóval rutinosabban, fél nyolcas indulással kezdtük, előző nap pedig kiválasztottam egy útvonalat („kifejezetten könnyű túra, mely alkalmas tériszonyosok szakadékhoz szoktatására”), amihez úgy döntöttem, foggal-körömmel ragaszkodni fogok. Aztán a kocsiban meggyőztek, hogy mégsem. De az élet őket igazolta, úgy látszik, a tériszonyosok szakadékhoz szoktatására az is nagyon alkalmas, ha 10-20 m-es rozsdás vaslétrákat mászatnak velük, én legalábbis már egész jól elvoltam ezen a kiránduláson, és csak az első létra megmászása után vágtam a férjem fejéhez mindenféle csúnya dolgot, persze csak szóban.
Podlesokból, egy hatalmas parkolóból indultunk, és egy kicsit meglepett minket a fél Tesco-parkolónyi autó. A természet-védelmi terület bejáratánál pedig fizetni is kellett a belépésért, ez legutóbb még nem volt, valószínűleg mostanra indult be a kirándulószezon.
A kék jelzésen, a Hernád völgyében indultunk el, tehát a múltkorival ellentétesen, és így összességében bejártuk az egész Hernád-áttörést. Ez a szakasz is gyönyörű és izgalmas, sziklatálcákkal, doronglétra-hidakkal meg ilyenekkel, és itt már vagy nem volt olyan észvesztően nehéz rész, vagy csak megszoktam. Kicsit zavaró volt a sok ember, de később a kevésbé frekventált, de legalább ilyen szép helyeken már alig voltak. De azért azt tanácsolom, aki teheti, inkább hét közben menjen. Azt mondják, nyári hétvégéken a Hernád mentén elég nagy a tolongás.

Ezután elérkeztünk a már ismert hatalmas függőhídig és útelágazásig, ahol most én is a Kolostor-szakadék nevű útvonalat választottam, mivel a férfiak eskü alatt vallották, hogy semmivel sem nehezebb, mint a Rám-szakadék (úgy látszik, ez lett a mindenkori viszonyítási alapunk). Bár a barátunk a férjemmel ellentétben mintha kevésbé lett volna meggyőző… Aztán mégis elhittem, végigjártam, és tényleg csak egyszer kiabáltam, a már említett első létra után. Ez a szakasz egyébként egyirányú, elvileg csak felfelé lehet menni, mert nehéz kitérni a keskeny utakon.

A Kolostornál van egy étteremszerűség szép terasszal és kilátással, ott érdemes enni egy gőzgombócot, eddig ezt a kaját csak az osztrákoknál láttam, szerintem nagyon jó.
Ezután rátértünk a Kiszel folyó felé vezető útra. Ezt a szakaszt jóval kevesebben járják, mint a Hernádot, pedig ha lehet, még szebb, és kevésbé ijesztő. A terület a hetvenes években leégett és azóta le van zárva, viszont az Óriás Vízesést felülről meg lehet nézni. Az oda vezető kis patak volt a legszebb rész, amit a Szlovák Paradicsomban eddig bejártam.

Hazafelé a gyengébb nem képviselői ismét gyengébbnek bizonyultak. Az előző túrához hasonlóan lerobbant mindkettőnk térde, de most „tapasztalt” túrázóként hoztunk sportkrémet is. A végére teljesen rákkattantunk a krémre, és félóránként élvezkedve kentük magunkat. Nálam csak kicsit nehezített be az, hogy így állandóan bugyira kellett vetkőznöm, mert nagyon előrelátóan harisnyával is felszereltem magam. De legalább nem fájt a térdem.
Szóval szuper volt. Azért a Sucha Bela nevű rettenetnek még nem mernék nekivágni, a leírások alapján sok lenne nekem, pláne, hogyha ide bementél, visszafordulni sem lehet. De a fent leírt túrákat ajánlom minden tériszonnyal küzdő és főleg az attól mentes kirándulónak!
Lang Erika

A szerző írásai Az Útikalauzban

Lang Erika: Két egynapos kirándulás a Szlovák Paradicsomban – 2007

Lang Erika: Kicsikkel a Fertő-tónál – Magyarország, Ausztria – 2006

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu