Lenkei Péter: Kerékpártúra a Zemplénben 1998. október 23-24.
Ünnep révén a vonat már jóval az indulás előtt dugig telt utasokkal, így pajszerrel kellett bekényszerítenünk a kerékpárokat a peronra. Francois barátom – aki egyébként svájci – örömmel fedezte fel, hogy a szlovák gyorsvonati kocsin a budi meglepően tiszta, és ott van még egy szabad ülőhely. Sárospatakig a 4 órát szerencsére nekem sem kellett végigállnom. Egy ilyen híres történelmi városban nem hagyhattunk ki egy rövid várlátogatást.
A 37-es út felé haladva kipróbáltuk az új kerékpárutat, kár, hogy ilyen rövid. Keresztezve a főutat észak felé tekertünk. Makkoshotykán már régebben jártam, így könnyen ráakadtunk a kék sáv jelzésre. A templom előtt balra fordultunk, kereszteztük a patakot, majd jobbra tartva be az erdőbe. Kezdetben meredek ösvényen, majd sáros erdőgazdasági úton. 2 km kaptató után kellemesebb sík rész következik. Balra egy nyiladékban hatalmas parlagi sas ült a földön, lomha szárnycsapásokkal emelkedett a levegőbe érkezésünkkor. Egy szélesebb tisztásra érve kettévált az út, bal felé a kék négyzeten ereszkedtünk Újhutáig. A Zemplén legszebb faluja nevet adományoztuk a patak partján fekvő csodálatos kis településnek. Követtük tovább a jelzésünk felfelé a Szpalanyica-völgyben. Néhol fekete obszidián – vulkáni üveg – csillog az úton, melyet korai elődeink nyílhegyként hasznosítottak. 4 km mászás után ismét csatlakoztunk a kék sáv jelzéshez és hatalmas bükk, és lucfenyő erdőket hagytunk magunk mögött. István-kút – következő pihenőnk – a Nyírjes TVT közepén fakad. Vizet bőven ad, melyet az arasznyi védett szalamandrák is kedvelnek. A forrás alatt duzzasztott kis tó gátján átkelve ismét meredek kaptató izzasztott minket. Fenyő és nyír erdők nőnek a Zempén e magasabb részein. Nagy-Péter-mennykövet nem könnyű megtalálni, az út jobb oldalán elterülő, nyírfákkal tűzdelt rétet kell keresni. A kék háromszög jelzést csak sejteni lehet a zsombékok között kanyarogva a méteres fűben. Túlpartján az erdőben kemény küzdelem várt ránk, fejméretű köveken zötyögtünk.
A kilátásért megérte a kilométeres kitérő. Körben látszott az alattunk elterülő táj és a párás levegőben a Nagy-Milic vonulata emelkedett. Folytattuk az utat a kéken, egy nagy lucfenyvesnél kanyarodtunk rá a kék+ jelzésre. Sajnos két kilométer után eltévedtünk rajta, de nem bántuk. Az erdőgazdasági út szintben haladva megkerülte a Sas-bércet, és a Vajda-völgyben belefutott a Kemence-patakba. A patak mentén 14 kilométert gurultunk Kishutáig. A faluközpontban ismét elértük a kék sáv jelzést és bal felé követve Szuha-völgyön át értük el a szállásunkat Bózsva faluban.
A szállásadónk nagy adag tojásrántottával búcsúztatott minket, mely sokáig ellátott kellő kalóriával. A napi táv teljesítése érdekében belegyorsítottunk, és aszfalton tekertünk keresztül Nyíri, Füzérkomlós és Füzér falukon. A Füzéri várba sajnos nem lehet teljesen feltekerni, és a bringát sem akartuk egyedül hagyni, így cipeltük. A várat lassan próbálják felújítani, szerencsére korhű építési eljárással. Körbejártuk a középkori falakat és elköltöttük a tízórai zsemlét. A Vár-forrást nagy kőfal fogja közre hatalmas bükkfák árnyékában. Idáig már nem jutnak a várat felkereső érdeklődők, pedig csak 50 méterre van a parkolótól. Kulacsainkat feltöltve, mindenre elszántan láttunk neki a következő 400 méter szint legyűrésének Nagy-Milicig. Ahogy haladtunk felfelé, úgy nőtt az út meredeksége. Az utolsó 200 méter szintet már csak tolva tudtuk leküzdeni. Ezért inkább a másik oldalról ajánlom minden kedves bringás társamnak a hegy leküzdését. A legmeredekebb részeken gyönyörű kilátás nyílik a hegységre. A csúcson nagy csapat magyar turista pihent, Szlovákiából nem vezet fel út. Lefelé tovább követtük az országos kéket a Lászlótanya Kastélyszállóig. Innen aszfalton halad lefelé az országos kék, majd balra leágazik, de mi maradtunk a kocsiúton. A Hollóháza fölötti elágazásnál a Kéked felé vezető országútra fordultunk, mely keresztezte tervezett útvonalunkat a Rákóczi út névre hallgató piros sáv jelzést. Nagyon kényelmes utat találtunk, kis emelkedőkkel és hosszú lejtőkkel. Telkibánya előtt egy kilométerrel értünk ki a műútra. A faluban kicsit nehezen találtuk meg a piros jelzés folytatását, és nagyon meredeken indult neki a hegynek. Egy kisebb gerincen átkelve, legurultunk a Potácsházhoz. Patakátkelés után próbáltuk megtalálni a Pálos kolostorromot, de a sűrű szederrel benőtt ösvény elvette a kedvünket a történelmi kutakodástól. Szerencsénkre kikeveredtünk valahogyan a bozótból a piros + jelzéshez, ahol a délutáni nap csodálatos aranyszínűre varázsolta a lombjukat hullajtó tölgyeket.
Túránk végéhez közeledett, Göncről áttekertünk az országúton Hidasnémetibe. Hazafelé sokkal tágasabb helyünk volt a vonaton, és a kerékpárok is kényelmesen elfértek. Itt pedig mellékelem a túra magassági térképét.
Lenkei Péter
(Az útibeszámoló képekkel és más, bicikliseknek szóló anyagokal együtt elolvasható a http://www.extra.hu/lenkei címen.)
A szerző írásai Az Útikalauzban
Lenkei Péter: Az EKE XIV. Vándortábora, Kapnikbánya – 2005
Lenkei Péter: Erdélyi túra – 1999
Lenkei Péter: Kerékpártúra a téli Tátrában – 1994
Lenkei Péter: Kerékpártúra a Zemplénben 1998
Lenkei Péter: Tekergések Taljánországban
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu