Ligeti Zsuzsa: Négy nap a Bakony körül – 2018. április

Egy kellemes élményekben gazdag észak-dunántúli kirándulás története. Az beszámolót a szép fotók mellett hagyományosan a szerző rajzai illusztrálják. Az útvonal Mór, Pannonhalma, Győr, Pápa, Bakonybél, Zirc, Csesznek, Tapolcafő, Városlőd, Veszprém volt.

Már több éve, hogy barátainkkal elhatároztuk, felkeressük egymás gyermekkorát, fiatalságát. Így voltunk néhány éve Nógrád és Hont vidékén. Zsuzsa barátnőm Pápán született és Győrben járt főiskolára. Ezért 2018-ban egy Pápa-látogatásra szántunk négy napot, alaposan kihasználva az oda- és visszavezető utat.

Április közepén tudott minden érdekelt elszabadulni. Szokás szerint előre megterveztünk mindent, interneten foglaltunk szállást, értekeztünk az egyes meglátogatni kívánt múzeumok, kastélyok, templomok képviselőivel (ha lehetett és jó volt az internetes cím). A program szervezésénél figyelembe kellett venni, hogy mindnyájunk felett eljárt már az idő, nagyobb terhelést már nem bírunk, illetve merre járt, mit látott már kis társaságunk. Két kocsival vágtunk neki a kirándulásnak. Izgultunk, milyen időnk lesz, a meteorológia nem sok jóval biztatott. Hosszú tél után hűvös, esős tavasz volt. Mivel a szállásunkat már jó előre lefoglaltuk, nem halaszthattuk el az utat. Az eső azonban csak kicsit szemerkélt, Mór után végleg elállt, később kisütött a nap. A szép idő egész úton kitartott.

1. nap – Budapest – Mór – Pannonhalma – Győr – Pápa

Mór volt az első megállónk. Mór a Bakony és a Vértes közti völgyben, a Móri árokban fekvő város. Itt egyikünk sem járt még, így nagyon kellemes meglepetés volt a kellemes főtér, a sok fa, a hatalmas templom. Hamar megtaláltuk a Lamberg kastélyt. Az eső szemerkélt, vittük magunkkal esernyőt, de végül nem kellett kinyitni.

A késő barokk kastélyt Lamberg Ferenc Antal gróf építtette a család nyári rezidenciájául Fellner Jakab tervei alapján. Az építkezés 1766-ban fejeződött be. A főépület és az ívelt melléképületek kis udvart fognak körül, igen impozánsan. A kastélyban jelenleg kulturális központ működik.
Itt derült ki, hogy a szépen felújított barokk belső csak vezetéssel látogatható, és a következő vezetés csak jóval később lett volna lehetséges. Ennyi időt nem szánhattunk Mórra, úgy hogy bár szomorúan, de lemondtunk a kastélylátogatásról. Látva lógó orrunkat, előkerült egy munkatárs, aki viszont levitt a német tájházba.

A török háborúk pusztítása után telepedtek be a németek 1691-1755 között, magukkal hozva a szőlőkultúrát. Vezetőnk mesélte el a móri németek történetét, és persze a kastélyról is beszámolt. Mivel Mór nincs messze, vissza kell térnünk majd legalább egy napra, annyi érdekességet találtunk. A kedves hölgytől megtudtuk, hol ihatjuk Móron a legjobb kávét. Benéztünk a móri borok üzletébe is.

A kávészünet után Pannonhalmára tartottunk. Az út egyáltalán nem volt forgalmas. A dimbes-dombos táj annál szebb volt. Hamarosan feltűnt a Szent Márton-hegyen a pannonhalmi apátság. (Hivatalosan Pannonhalmi Bencés Főapátság – gyá) Mindnyájan jártunk itt, többször is, szép emlékeket őrzünk a templomról, altemplomról, könyvtárról. Viszont még nem láttuk a felújítás óta. Első meglepetés a Viator étteremnél a nagy parkoló, a tájba simuló fogadóépület. (Mindkettőben remek mellékhelyiség.) Meglepett a profi szervezés, felkészülés a tömegturizmusra: térkép, ajándéktárgyak, apátsági termékek.
A fogadóépületből lifttel mehettünk fel az apátsághoz, jó néhány lépcsőt megspórolva. A jegy mellé kaptunk térképet is, annak alapján remekül lehetett tájékozódni. Első utunk természetesen a templomba vezetett.

Mivel a turistaszezon előtt jártunk, rajtunk kívül alig akadt látogató. A csendet, áhítatot nem zavarta semmi. Sokat olvastunk a műemlékesek vitájáról a templom felújítása kapcsán. John Pawson angol építész tervei alapján 2012-ben volt az utolsó felújítás, melyet sokan támadtak. Bennünket a térhatás, az egyszerűség összhatása lenyűgözött.

A XIII. században épült az „ékes kapu”, amelyen át a szerzetesek léptek be a templomba. Hihetetlen részletgazdagsága mindig új, meg új látnivalót kínál.
Megcsodáltuk az altemplom gótikus íveit. Az egész templom tükrözi az Árpád-kor szellemi gazdagságát, amikor még Magyarország Európa gazdag országának számított. Mátyás korában bővítették, ekkor épült meg a kerengő is. Egyik kövén még ott a dátum: 1486.

Közben ebédidő lett, kerestünk egy szélvédett zugot a kertben, és megettük a magunkkal hozott szendvicseket.
A mellettünk magasodó torony nem a templomé, hanem a csillagvizsgálóé. Remek planetáriumi programok vannak benne, de sajnos nem ebben az időben. Fájó szívvel lemondtunk róla. Az aljában van a főépület bejárata egy szépséges kapuval. 1996-ban, az apátság 1000 éves fennállásának jubileumára készült az „Éden kapuja”, Veres Kálmán szobrász alkotása.

A kapu mellett balra lehet lejutni a könyvtárba. Az épületek között bonyolult átjárók, udvarok húzódnak meg, őrizve az évszázados átépítések emlékét.

Egy oklevél tanúsága szerint 1090-ben a bencéseknek 80 kötetük volt Pannonhalmán. Folyamatosan gyarapodott a könyvállomány, de elfért egy kisebbe helyiségben. A XIX. század elején azonban új területre lett igény, ekkor épült klasszicista stílusban a jelenlegi könyvtár. Most 400 000 kötet fölött van az állomány. Természetesen mi a muzeális részt látogattuk, jellegzetes könyvszagával együtt.

A nyilat követve kanyarogtunk le a lépcsőházban, közben kiállításokkal, melyek a bencés rend történetét mutatták be, illetve a ma itt folyó szerzetesi életet. Az apátság rendházában 105 bencés szerzetes él jelenleg.

Pannonhalmáról az utunk Győrbe vezetett. Sikeresen találtunk a belvárosban parkolóhelyet. Győr is a nosztalgiázások helye volt: barátnőm itt járt főiskolára, a többiek is jó néhányszor megfordultak a városban. Most csak egy belvárosi körsétát terveztünk. természetesen bementünk a főszékesegyházba – Szent László hermáját kerestük, de csak a hűlt helyét találtuk. Kis tábla tudósított arról, hogy a Hédervári kápolna felújítása miatt (nyomát sem láttuk) másutt látható. Elindultunk a megadott címre a templom mögé. így olyan részét láthattuk a templomnak, melyet nem is ismertünk.

Egy eldugott kisutcába találtuk meg Szent Lászlót, jól eldugva. Mindnyájunk kedvence egyedül árválkodik egy szekrénykében, üveg mögött. A gyönyörű Hédervári kápolnában jobban érzi magát. Az ereklyetartó Zsigmond király idejében készült, 1443-ban már biztosam megvolt. A fej-ereklyetartónak (hermának) kalandos élete volt. Vitték ide-oda, míg kikötött Győrben. A herma ezüstből készült, a felső része aranyozott, Vállát sodronyzománc díszíti. Középkori ötvösművészetünk egyedülállóan szép emléke.

Miután leróttuk tiszteletünket Szent László előtt, folytattuk sétánkat a káptalan dombon. Ez bizony akadályba ütközött, mert a belvárost feldúlták, újra kövezik. Ennek ellenére jót sétáltunk. A múzeumok nem jelentettek kihívást, mert minden zárva volt. Amit viszont felfedeztünk, az a szép és érdekes cégérek sokasága.

Győr remek utcái elbűvöltek, még az aszfaltozás, kövezés hiánya ellenére is.

A séta jutalma, hogy megtaláltuk Jedlik Ányos téren a nagy feltaláló emlékművét. Mert Jedlik Ányos bencés tanár nem csak a dinamót találta fel, hanem a szódavizet és a fröccsöt is.

A délután vége felé újra autóba ültünk, és most már Pápa felé indultunk. A távolság nem nagy, forgalom alig, így hamarosan Pápára értünk. Szerencsére volt velünk GPS, így eldugott kis panziónkat hamar megtaláltuk. A szállásadó tanácsára indultunk be a városba vacsorázni, és a tanácsa remek volt. Hatan hatfélét ettünk, mind remek volt, a kiszolgálás gyors. Ennek ismeretében minden pápai felismeri ezt a vendéglátóipari egységet. Remek zárás volt a szép napnak.

2. nap – Pápa

A második napot teljes egészében Pápára szántuk. Barátnőm lett az idegenvezető, aki itt született és itt járt iskolába, gimnáziumba.
Az Esterházy kastéllyal kezdtük. Mindnyájan jártunk már Pápán, legalább átutazóban, de hajdanán a kastély nem volt látogatható, 1959-ig a szovjet hadsereg tanyázott benne. Később itt működött a városi könyvtár, a zeneiskola. 1990-ben először a kápolna helyreállítására került sor, mely Európa Nostra díjat kapott. Az idők folyamán annyira leromlott a kastély állapota, hogy életveszélyessé vált. Részletekben újították fel, 2015-ben nyílt meg a felújított kastély.

Mivel a teljes belső berendezés elpusztult, hatalmas munkát jelentett a berendezés. Hihetetlen ötletesen szervezték meg a kastély megtekintését. Fél óránként van vezetés, az ár húzós (nekünk, hetven felettieknek is 2300 forint fejenként). Hamar rájöttünk, hogy minden fillér megérte az árát: nemcsak a vezetőnk volt korhű ruhában, de a termekben folyt a főúri élet: hímeztek, táncoltak, kártyáztak, verset mondtak, énekeltek. Roppant élvezetes volt.

Persze volt a kastélynak hagyományosabb múzeumi részlege is – épp remek Picasso kiállítás volt – és természetesen múzeumshop. A barokk ruhás fotózkodást kihagytuk, no meg a lego-kiállítást.
A kastély helyreállítása kész, előtte a kert rendezése folyik. A kerítés építik éppen. A kastély mögött a park elhanyagolt, bár sétautak vannak, a kedves múzeumi vezetőnk magyarázta el, hol találjuk a 200 éves platánt. Rajta kívül hat hatalmas fa-matuzsálem található a Várkertben.

Elméletileg a Várkerten át folyt a Tapolca patak, ma a medre száraz. A bauxit miatt a patak vize a forrása elapadt, vagy vízhozama lecsökkent és a maradékot ivóvíznek használja Pápa. A városon belül már rég lefedték a medrét, a Várkertben még láthatók a nyomai.
A kastély előtt a Fő tér közepén áll a Nagytemplom. Nemrég tatarozták, a belsejében még folynak a munkálatok, mi is hatalmas nylon-takarók között léphettünk be. Szerencsénkre már csak a karzaton dolgoztak, így a hatalmas templomhajót és a freskókat megnézhettük. Ahogy a kastélyt, a nagytemplomot is Fellner Jakab tervei szerint építették. Halála után Grossmann József fejezte be. Tizenöt évig épült. Gyönyörű barokk freskóit Franz Anton Maulbertsch festette. Freskóit már ismertük Sümegről, Vácról, Szombathelyről, épp tegnap láttuk a győri székesegyházban munkáit. Itt, frissen restaurálva különösen szépek. Bár a barokk festészet dagályosságát nem szeretem, Maulbertsch freskóinak kompozíciója, színei, festésmódja megragad. Nem vagyok egyedül, a világ felfedezte magának Maulbertsch munkásságát. Szerencse, hogy munkásságának harmada Magyarországon látható.

A Fő tér burkolata is már elkészült. Csak arra kell vigyázni, a szintkülönbségek miatt ne essünk orra. A teret egyemeletes barokk, klasszicista házak szegélyezik.

Pápa belvárosa őrzi a középkori utcaszerkezetet, bár házai a barokk és klasszicista időkből való. Legrégebbi lakóháza a Korvin ház a XV. századból. Gótikus kapuja felett hollós címer látható, ezért is hívja a köznép Mátyás-háznak, Korvin-háznak. A ház Mátyás királlyal való kapcsolatát a történetírás megcáfolta.

A kastélylátogatással és a székesegyházzal eltelt az idő, korgott a gyomrunk, de a Kossuth utcában remek gyrost találtunk, ami orvosolta a problémát. A gyros után felkerestük a Kékfestő múzeumot. Én már jártam ott, régebben, a többieknek újdonság volt. Sokáig zárva volt, most szépen felújított, kibővített látnivalókkal várt.

A legérdekesebb természetesen a régi műhely. Nemrégiben jártam egy működő kékfestő műhelyben Nagynyárádon, érdekes volt összevetni a hajdani és a jelenlegi műhelyeket. A régi gépek, mángorlók, nyomódúcok remek bepillantást adtak a munkafolyamatba. A magas épületben a legfelső emeleten Bódy Irén szépséges munkáit fedeztük fel.

Mire végig bóklásztuk a múzeumot, alaposan elfáradtunk. megérdeklődtük, hol ihatjuk a legjobb kávét – ahogy a vacsorával is jártunk, úgy a legjobb kávé megtalálásával is szerencsénk volt. Alig kaptunk helyet, egész Pápa ott kávézott és fagylaltozott. Miután kipihentük magunkat, csavarogtunk a kis utcákban, megkerestük barátnőm régi lakóházát (igen rossz állapotban van). A Fő tér környékét már szépen rendbe hozták, ami azonban ezen kívül esik, bizony alapos tatarozásra szorulna.

Felfedeztük, hogy az építkezések miatt elterelt buszok merre járnak és autóbusszal mentünk haza a panziónkba. Épp a buszmegállónál volt egy bolt, ahol másnapra ennivalót vettünk, mert ott nem számíthattunk meleg ebédre. Ugyanígy busszal mentünk a tegnap este megismert vendéglőbe vacsorázni.

3. nap – Pápa – Odvaskő barlang – Bakonybél – Zirc – Csesznek – Pápa

Az időjárás továbbra is kegyes volt hozzánk, szép napos időre ébredtünk. Reggeli után elindultunk a Bakonyba, Bakonybél felé. Utunk a szépséges Gerence-patak völgyében haladt számtalan kanyarral, sűrű erdőben.
Még Bakonybél előtt megálltunk a Boroszlán tanösvény kiinduló pontjánál. Nagy parkoló, közelében az Odvaskői panzió és étterem. Táblák mutatják a környék élővilágát, geológiai érdekességeit. A Boroszlán tanösvény a Kőris-hegy halad, hét kilométer hosszú, de rövidíthető az Odvaskő barlangnál.

A kora tavaszi virágok már virítottak. A medvehagyma hatalmas mezőkben tenyészett. Sajnos már virágzott, keresni kellett a még nem virágzó töveket, hogy a holnapi ebédhez legyen egy kis medvehagymánk.

A jelzés tulajdonképpen az Odvaskő nevű sziklaszirtre vezet, aljában nyílik a barlang. A szirtről remek kilátás nyílik, innen a jelzés meredeken ereszkedik le. Ez volt utunk legkényelmetlenebb része. Aki a városi aszfalthoz szokott – barátaink ilyenek – annak a köves, csúszós hegyoldal bizony nehéz. De végül szerencsésen leérkeztünk a barlangnyíláshoz. Az impozáns barlangbejárat széles üregbe vezet. Elődeink is hamar felfedezték, már a 1037-ben, a bakonybéli apátság alapító levelében megemlítik az üreget. Persze betyármondák is kapcsolódnak hozzá. A szirt másik oldalán van egy sziklafolyosó, de a bozótosban nem találtuk meg.

Kellő számú fotó után tovább ereszkedtünk a Szarvad-árokba. Innen az út már szinte vízszintesen haladt vissza a parkolóba. Az étterem, bár nagyon elhagyatottnak tűnt, nyitva volt, remek kávét ittunk, és elbeszélgettünk a vendéglőssel. Az étteremhez panzió is tartozik, megnéztük az árait, és örömmel nyugtáztuk, hogy nem itt szálltunk meg, bármennyire csodás helyen van.
Az Odvaskői Autóspihenőtől csak három kilométer volt Bakonybél. A Bakonybéli Bencés Apátság 2018-ban nem fogadott egyéni látogatókat, mert 1000 éves alapításának alkalmából nagy felújítási munkálatok folynak. Nemcsak a rendház, a templom is zárva volt. Ezt tudtuk előre (e-mail váltásunk volt az apátsággal), így csak kívülről láthattuk. Most barokk külseje van, mert az Árpád kori templom 1548 után elpusztult és csak 1759 után épült újjá. Én már láttam korábban (először 1962-ben, majd 1980-ban). Érdemes lesz megnézni a nagy felújítás után. nem voltunk elkeseredve, mert a mai napon látunk másik apátságot Zircen.

Bakonybél, amely nevéhez híven a Magas-Bakony szívében van, ma üdülőfalu. Éttermekkel, vendégházakkal, Pannon csillagdával, Erdők házával. Mi az Erdők házát illesztettük be programunkba. Az egykori uradalmi magtárban létesült kiállító tér a Bakony élővilágát és egy erdész hétköznapjait mutatta be. Nagy élvezettel nézegettük az egykori erdész feljegyzéseit is.
Újabb szépséges erdei utakon autóztunk tovább Zircre. Épp egy CBA üzlet parkolójában találtunk helyet. Bementünk ebédet vásárolni, majd kerestünk magunknak egy napos padot szemben az apátsággal és megebédeltünk – medvehagymánk már volt.

A zirci Apátság kivételesen nem bencés. 1182-ben jöttek II. Béla király hívására a ciszterciták. Az eredeti kora gótikus templomból csak néhány oszlopköteg maradt. Kedvelt lehetett már korábban is királyaink által, volt itt udvarházuk, I. András itt halt meg, innen vitték Tihanyba. A királyi udvarháznak semmi nyoma, mint ahogy Zirc, a falu és az apátság is elpusztult, elnéptelenedett a török hódoltság alatt. 1770 táján térnek vissza a ciszterciek, építkezni kezdtek, német telepeseket hoztak. A 19. században tanító renddé váltak, és a pilisi, pásztói apátsággal egyesítve itt lett a magyarországi cisztercita rend központja. A békés, munkás élet 1945 után megszűnt. A birtokot felosztották, a papokat elküldték. A rendház járási hivatal lett, később a gimnázium költözött bele, csak a szép könyvtár maradt meg az Országos Széchenyi Könyvtár kebelén belül. 1970-től kezdődött meg a műemléki együttes helyreállítása. Fokozatosan kiköltöztették az intézményeket. 1990-től ez a folyamat felgyorsult és 1995-ben hatalmas felújítás kezdődött. Mi most ezt láthattuk. A bejárat melletti épületben lehet jegyet váltani, mi a templomba, a könyvtárba és az arborétumba váltottunk belépőt, meghatározott időpontra.
A könyvtárral kezdtük. Szép lépcsőházban kellett felmenni a második emeletre. A szépen helyreállított lépcsőház nagyon megnyerte a tetszésünket. Akkoriban épült, amikor az öntöttvas szerkezetek jöttek divatba.

Azért kell időpontra kérni a jegyet, mert vezetés van – a könyvtárban is. kedves munkatársa várt bennünket, mi voltunk az egyetlen látogató, úgy hogy remek beszélgetés alakult ki, sokat megtudtunk a könyvtárról, a felújításról, a ciszterekről és az OSZK-ról.

A könyvtárból épp átértünk a templomhoz, amit szintén csak idegenvezetővel lehet látogatni. Kedves hölgy fogadott, aki alaposan bemutatta a templomot. Volt mit. Ha kívülről is egyedi a templom, belülről még inkább. A barokk pompa magával ragadó. ismét találkoztunk Maulbertsch freskóival, oltárképével.

A templomból az Arborétumba mentünk. Végre itt már vezetés nélkül sétálhattunk. Csak az őr kellemetlenkedett a kapunál. Azt a blokkot kérte, amivel a kombinált jegyet vettük, maga a jegy nem volt neki elég. Az arborétum, most kora tavasszal is szép volt. A fák nagy része már zöldellt, a friss fű elfeledtette a kert gondozatlanságát.

Az apátság közelében találtunk egy kellemes kávézót, ahol megpihentünk, majd folytattuk utunkat Csesznek felé. Kedvenc váraim egyike. 1962-ben jártam itt, azóta kiszabadították a bozótosból, megerősítették a falakat, újjá építették a hidat. Készült egy modern fogadóépület (remek mosdókkal). A régi falak közt lehet bóklászni, a veszélyesebb helyeket elkerítették. Remek kilátás nyílik a Bakonyra, a falura.

Ugyan tervbe vettük a Kőmosó szurdok felkeresését, de szépkorú csapatunk fáradtan lemondott róla. Pápára visszatérve még megszokott vacsorázó helyünkre sem mentünk el, hanem a sarki közértben vettünk némi harapnivalót.

4. nap – Pápa – Tapolcafő – Városlőd – Veszprém – Budapest

Búcsú Pápától. Tíz kilométer autóút után visszatértünk bele – Tapolcafő ugyanis közigazgatásilag Pápához tartozik. Az országutat a Tapolca patak kísérte, ami a városban valahogy eltűnt.
Tapolcafő falusias teleülés. A templom mellett találtunk parkolóhelyet. Valaha a templom mögött tó terült el, barátnőm gyermekkorában még látta. Ma nagy lapály, közepén a Vízművek épülete, jól elkerítve. Három-négy helyen is folyik egy kis patak, sőt a vízművek mellett egy medencében látni egy forrást, hogy bugyog fel. A hajdan bővizű forrást a bányászat apasztotta el. Napjainkra valamennyire visszaállt a vízhozama, de nem annyira, hogy malmokat hajtson, mint régen. A területet szépen parkosították, ismeretterjesztő táblákat helyeztek el. A Forrás tanösvény az összefolyó patakocskák vize mellett halad. Hamarosan a fő attrakcióhoz értünk, az Örvény tóhoz. Első ránézésre csendes kis tavacska, csak az furcsa, hogy a tiszta vízben a meder alján nagy fehér foltok látszottak. Aztán egy-egy fehér folt tetején buborékok tűntek fel, a víz tovagyűrűzött. mellette egy másik kezdett buborékozni. Némelyik fél méterre is felfújódott, hallani is lehetett a kipukkadását. Az érdekes természeti jelenség egyedülálló egész Európában. A meder alján előtörő apró források kitöréskor magukkal ragadják a tófenék finom homokját, amely a rövid kitörés után szépen kör alakban leülepedik a meder aljára. Majd minden kezdődik elölről.

Végigsétáltuk oda-vissza a tanösvényt, újra megcsodálva az örvénytó bugyogását. Utunk a Bakony dimbes-dombos vidékén kanyargott le a 8-as főútig, Városlőd tábláját mindig láttuk az országútról, láttuk a házak tetejét, de a falut egyikünk se ismerte. Ezért választottuk megállónkul. A neten remek faluséta ajánlatot találtunk. Szép sorba meg is néztünk mindent. A faluban hamar elterjedt a híre, hogy keressük a falumúzeumot. Zárva találtuk, de hamarosan mondták a helyi lakosok, hogy jönni fog a néni, aki gondozza. Így aztán sikerült bejutnunk a német tájházba. A falu főutcáján sok szép tornácos házat láttunk, ezek egyike a német tájház.

Itt ismerkedtünk meg nem csak a helyi németség kultúrájával, viseletével, de a faluban megmaradt mesterségek eszközeit is.
A neten találtunk hirdetést a városlődi kerámiáról – de ez sajnos téves. Már egy éve bezárt a műhely, pedig nagyon fentük rá a fogunkat. Szerencsére s tájházban bőséges anyagot találtunk a városlődi kerámiáról.

A faluséta dicsérte a Kálváriát, oda is felsétáltunk. Valóban szép barokk kálvária. remek kilátással a falu szép tornácos házaira, messzebb a Bakonyra.

A Kálvária domb aljánál ágazik el az út a horgásztóhoz. A leírások szerint itt padok, tűzrakó hely is van, ezért a tervek szerint itt akartunk ebédelni – a szép időben szalonnát sütni. A tópart szép volt, kellően elhagyatott, de valóban voltak asztalok, padok az ebédeléshez. Épp a fagyűjtésnek kezdtünk neki, amikor autó érkezett, és eléggé mogorva hangon közölték, hogy ez a horgászegyesület területe, nekünk itt semmi keresnivalónk. Nagy nehezen kialkudtuk, hogy csak ebédelünk, nem pecázunk, nem tüzeljük el a felvágott fát, stb. Így a szalonnasütés elmaradt. A rendkívül finom szalonnát (Pápán vettük) hagymával, retekkel, friss kenyérrel ettük meg.

Városlőd után már csak egy rövid megállónk volt: Veszprém. Itt is azokat a helyeket kerestük, ahol még nem, vagy nagyon régen jártunk.

Ez már csak azért is egyszerű volt, mert minden múzeum, információ, kiállítóhely zárva volt. Évek óta nem tudunk bemenni a Szent György kápolnába, a Gizella kápolnába. Itt is építkezés van, de ez nem indokolja a zárt ajtókat. Felsétáltunk a Vár kilátóhelyére, István és Gizella mellé, majd a mellette nyíló lépcső lefelé a Sédhez. A sziklák alatt remek kis fagylaltozót találtunk (kávé is adódott).

Nézegettük alulról a Benedek hegy szikláit, megkerestük a Margit romokat, amelyeket fentről láttunk. A Séd partján nagyon kellemes sétautat alakítottak ki, nagyon élveztük.

Végül még egy pillantás Veszprémre, aztán egymástól is búcsút vettünk: irány haza.

Ligeti Zsuzsa

Ligeti Zsuzsa írásai az Útikalauzban

•

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

[ninja_form id=5]