Ligeti Csákné Zsuzsa: Al-dunai, partiumi, bánsági kirándulás – Románia – 2008

Ligeti Csákné Zsuzsa: Al-dunai, partiumi, bánsági kirándulás – Románia – 2008

Az Útikalauz számára eddig ismeretlen vidékre utazhatunk el népszerű szerzőnk beszámolójával. Az információkban gazdag írást a szép fotók mellett saját rajzok is illusztrálják

Csanád – Nagyszentmiklós – Temesvár – Vaskapu – Kazán szoros – Herkulesfürdő – Őraljaboldogfalva – Vajdahunyad – Köröstárkány – Magyarremete – Szegyesdi völgy – Mézgedi barlang – Nagyszalonta – Nagyvárad

Összeszokott csapattal indultunk július 27-én Budapestről. Korábban már bejártuk velük Erdély sok szép táját. Vezetőnk Gyuri bácsi, erdélyi születésű honismereti vezető, aki egyre mélyebb rétegeket mutat be nekünk Erdélyből, Erdély életéből. Áldozatos munkáját idén Magyar Örökség díjjal jutalmazták. Az úton a szokásos munkamegosztás működött: férjem fényképezett, én rajzoltam.

Az útvonalból látszik, hogy valójában be sem tettük a lábunkat a történelmi Erdélybe. Jártunk Bánságban, az Aldunai-áttörésnél, és a Partiunmban. Ezek területek a trianoni döntés után Romániához kerültek, a közbeszéd egységesen Erdélynek nevezi.

Első napunk hosszú utazással telt. Az Alföld végtelen síkságán bizony unalmas az út. A határt Kiszombornál átlépve, ha lehet még laposabb a vidék. A sok csatorna, vizenyős terület jelzi, hogy a Temes és a Béga folyók alsószakasz jellegű, mocsaras vidékén járunk. Első megállónk a határ utáni első falu, Nagycsanád (Cenad), a valamikori Csanád vármegye névadó települése. Szinte egyetlen nevezetessége Gellért püspök feltételezetett szarkofágja a katolikus templomban. Szt. Gellért – eredeti nevén Gerardo vagy Gioirgio Sagredo – csanádi érsek volt, halála után (1046) ezért a csanádi templomban helyezték el. Nem nyugodott itt sokáig, szentté avatása után máshová vitték. Az eredeti templomból semmi sem maradt, a helyén egy XIX. században épült új templom áll.  A helyi plébános fogadott bennünket, ő mutatta meg a jelenleg oltárként funkcionáló szarkofágot. Igen szemléletesen mesélte el a hamarjában készített kőkoporsó történetét, annak befejezetlen voltát.

Szt. Gellért szarkofágja Nagycsanádon

A szomszéd falu Nagyszentmiklós (Sânnicolau Mare). Egyes feltételezések szerint a falu határában talált kincseket Koppány ásta el a döntő csata előtt, ahol vereséget szenvedett István királytól. Mások szerint avar eredetű, nincs köze se a honfoglalás kori, se az államalapítás-kori magyarsághoz. A kincsek jelenleg a bécsi Kunsthistorisches Museumban vannak. Ezért nem kellene megállni, viszont itt született Bartók Béla. Szülőházát rég lebontották, a helyén álló házon lévő emléktábla alá koszorút helyeztünk el. Rögtönzött kórusunk megkísérelt az egyneműkarok közül elénekelni egy egyszerűbbet – több kevesebb sikerrel.

Nagyszentmiklós nagy szülötte Bartók Béla

Innen már hamarosan beértünk Temesvárra. A város jellegzetes középeurópai eleganciát sugároz. Nagyszabású épületei, tágas terei folyamatos jólétről árulkodnak, még ha az utóbbi évtizedek gazdasági nehézségei alatt kicsit megkoptak is. A város tiszta, rendezett. Látszik hajdani gazdagsága. A gazdag Bánáti földek miatt lett gazdag. Szépen gondozott tereken sétáltunk. A Béga partján – mert Temesváron nem a Temes, hanem a Béga (Bega) folyik keresztül – gyönyörű rózsakertek húzódnak. A júliusi forróságot a kávéházak kiülős asztalai mellett vízpermet hűsíti.

A régi, barokk-klasszicista Kossuth Lajos tér (Piaţa Unirii

Szecessziós ház

Vízpermet hűsít a melegben

Két központja is van a városnak, mindkettő más jellegű. A tereket övező utcák azonos stílusúak, a barokk stílusból átsétálhatunk a szecesszióba. A Lloyd soron (Piaţa Victoriei) áll az ortodox katedrális, gyönyörű részletgazdagsággal. Előtte áll a forradalom emlékműve. Nem csak a város sokarcú, a lakossága is. Románok, magyarok mellett németek, délszlávok is lakják.  A ?legtoleránsabb városnak? nevezik sokan. Nemhiába innen indult a forradalom.

A református templom és parókia többemeletes háztömbben rejtőzik. (Tőkés László egykori temploma – jobbról) Az építtető úgy gondolta, a lakások bérleti díja fedezi a templom és a parókia fenntartásának költségeit. Az előrelátó, modern gondolkodású református lelkész Szabolcska Mihály volt, akit mi csak Karinthy zseniális Így írtok ti paródiájából ismerünk. Városbeli sétánk során megálltunk Dózsa György emlékművénél. Kivégzésének állítólagos helyén emelték. Ott jártunkkor, 2008 nyarán tatarozták.

A fólia mögött rejtőzik Dózsa György emlékműve

A korábbi századokban – különösen a török időkben – fontos erősség volt vára. Mára már többször átépítették, teljesen jellegtelenné vált. Ma a Bánáti Múzeumnak ad otthont. Sajnos, zárva találtuk.  Katonaság még a monarchia idején is állomásozott a városban. Így került ide Bolyai János is, mint hadmérnök, itt alkotta meg híres Appendixét is. A hadmérnökség épületén többnyelvű emléktábla hirdeti.  Kevesen tudják, hogy mint hadmérnök is jelentőset alkotott: a katonaságnál rendszeresített higiéniai berendezések (latrinák) rendszerét alkotta meg.
Ismerkedésünk a várossal rövid, de tartalmas volt, Még egy esküvőt is végigélvezhettünk az ortodox templomban. Utunkat most már valóban a Temes völgyében folytattuk, Lugos és Karánsebes érintésével. Karánsebes után elértük a Kárpátokat, vége szakadt az alföldi síkvidéknek. Az út az úgynevezett ?Keleti Kapun? vezet át. A Porta Orienatalis Nem túl magas hágó a Szörényi érchegységben. A vonat az út mellett fut, a vízválasztónál alagúttal. Az út – 6-os országos főút – hihetetlenül rossz. Építik ugyan, de 2008 nyarán még távol volt a befejezéstől. Hamarosan ereszkedni kezdtünk a Mehiádiai medencébe. Jobbról-balról meredek sziklás hegyek között kanyarog az út. Egy villanásra feltűnt a Herkulesfürdői vasútállomás. Most már a Cserna völgyében haladtunk. Hamarosan befutottunk Orsovára, illetve átvágtunk rajta, mert Dunaorbágyra (Eselniţára) igyekeztünk. Ez a település a Kis-Kazán-szoros déli bejáratával szemben épült. A Vaskapunál visszaduzzasztott víz itt már hatalmas tóvá szélesedett, folyása lelassult, vize felmelegedett. A Duna mellett, a meredeken lejtő hegyoldalakban épp csak az útnak van hely. Mellette a hegybe faragva, vagy a víz fölé kikönyökölve üdülőházak sora, kis szállodák épületei szoronganak. Ezek egyikében vertünk tanyát néhány napra. Legyünk pontosak: az épületegyüttes eredetileg egy szállodának épült több tulajdonossal. A tulajdonosok néhány éve összevesztek, ezért aztán kerítést húztak a függőfolyosókra. Azóta is függetlenül működnek, külön recepcióval és étteremmel. A szálló fekvése gyönyörű. Örülünk, hogy itt lehetünk, néhány év múlva, ha beindul itt a vendégforgalom, megfizethetetlen lenne számunkra. A környék mindenütt építkezési terület. Korábban, a Causecescu érában ez határövezetnek számított, nem engedélyezték az üdülők építését. Aztán a háború miatt katonai övezet volt – ez persze nem akadályozta meg a csempészést, amely a környék lakosságának kellemes kereset-kiegészítést jelentett. A béke beköszönte után, amikor az ideológiai akadályok is megszűntek, őrült iramban kezdődött meg az üdülőövezet építése. A szálló(k) két-háromágyas, fürdőszobás szobái kicsit ugyan szűkek, de a kilátás az ablakokból és a szobák előtt húzódó függőfolyosókról káprázatos.

A szállónk

A Kis-Kazán-szoros bejárata

A buszról leszállva a bejárattól felfelé és lefelé is indult lépcső. Az étteremig két emeletet is le kellett menni a meredek lépcsőn. A parányi kertnek alig jutott hely, mert kialakítottak egy napozóteraszt. Az étterem levegős, már a víz fölé épült. A napozóteraszról lehet kisétálni a pontonra, innen indulnak a csónakok a Kazán-szorosba, illetve innen lehet létrán leereszkedni a vízbe úszni. A hosszú út után azonnal vacsorázni tereltek bennünket. Utána kipróbáltuk a vizet. Nemcsak a levegő volt meleg és simogató, de a víz is. A fürdéstől felfrissülve még hosszasan beszélgettünk és énekeltünk, ehhez kellő munícióval az étterem bor-automatája szolgált: ha bedobtunk két lejt, egy deci vörösbort csurgatott az alá tartott pohárba!

Az első nap a Kis és Nagy-Kazán szorosok bejárása volt csónakkal. Mivel a csónakba nem fértünk be sokan, több fordulót tettek meg. Addig a többiek fürödtek, napoztak. Két csónak állt rendelkezésünkre: egy elegáns, gyors motorcsónak, és egy motoros bádogladik. Szerencsére, mi ebben kaptunk helyet. Mentőmellényeket kellett felvenni, ez különösen látványossá tett bennünket. Először átszeltük a sima víztükröt és megközelítettük a szerb partot, hogy közelről láthassuk Trajanus tábláját. Ő készített itt utat az ókorban. A vízszint megemelkedésével 40 méterrel magasabbra kellett áthelyezni a táblát. Az orsovai öbölnél a Duna nagyon széles, csak keskeny rés jelzi a hegyek között, honnan érkezik a folyó. Ez a Kis-Kazán-szoros bejárata. Közeledve a réshez, egyre lélegzetelállítóbb volt a táj. A fehér mészkőfalak meredeken zuhannak be a vízbe. Állítólag itt 90 méter mély a víz, szélessége 120 m. 

A mészkövön, ahol kis hely van, csenevész bokrok, fák kapaszkodnak meg. A legszűkebb helyen új építésű ortodox kolostort építettek – építenek. Egy befolyó kis patak torkolatánál kiszélesedik egy kissé a szoros. Hatalmas fej tekint ránk: Decebál. Újgazdag román faragtatta a hegyből. Valami nem sikerülhetett, mert az orra alatt jól láthatóan mállik a szikla. ?Szegény náthás Decebálnak folyik az orra? – mondják a helybeliek. A csónak gyorsan haladt, a víz sodrát nem is lehet érezni.

Csónakkal a Kis-kazánban

A visszaduzzasztás nagyon lelassította a folyót. Nehéz elképzelni a korábbi állapotot, amikor a szűk helyen rohant, örvénylett a folyó. Állítólag ezért is kapta nevét két szoros, mert a víz ?forrt? benne. A kisebbik Kazán után újra tóvá szélesedik a Duna. Ez a Dunatölgyesi (dubovoi) medence. A román parton hatalmas üdülőépítkezés folyik. Hamarosan beérünk a Nagy-Kazán-szorosba. Ez még szűkebb, mint a kicsi. A sziklafalak is magasabbak. A parton a meredek sziklák között barlang szája tűnik fel. Fiatal vezetőnk levette a sebességet és bekormányozta a barlangba a csónakot. Óvatosan elmerészkedtünk addig, míg csak lehetett. Kintről beszűrődött a világosság, jól láttuk, hogy mekkora barlangba kerültünk. Ez a Veteráni barlang. Szárazföldi bejárata a hegyeken túl van, barlangász felszereléssel bejárható.

Veteráni barlang bejárata

A barlang után visszafordultunk, és most ellenkező irányból csodáltuk végig a szorosokat. Mindkét parton országút vezet, a szerb oldalon sok-sok alagúttal, a román oldalon szinte közvetlenül a vízparton. A Nagy-Kazán szűkületét kerüli ki csupán. Délután autóbusszal lementünk Turnu-Severinbe, a régi Szörényvárba. Ez a vidék az Árpádok korát idézi. Itt vitézkedett a szörényi bán, akinek feladata volt a déli határ védelme. Ez a feladat hamarosan jelentőssé emelkedett az egyre erősödő török nyomás miatt. Szörény várának már csak bokáig érő nyomai vannak, ezeket a Vaskapu Múzeum parkjában találtuk meg. Itt látható a római kori Drobeta maradványai is. A legérdekesebb emlék a Duna-híd pillére, melyet Trajanus építtetett Kr. u. 100 körül. Építésze az az Apollodorus, aki a római Trajanus oszlopot emelte. A híd hossza több mint 1000 méter. A maga idejében is nagy kuriózum lehetett, mert az ókori szerzőknél több helyen is olvasható róla.

Tábla mutatja be, milyen lehetett a híd

Ennyi maradt a hídból

A hidat, miután a légiók oda-vissza masíroztak rajta, maga Trajanus romboltatta le. Legújabban a híd rekonstrukcióját vették tervbe, EU támogatással. Délután dacára nagy volt a hőség. A Kárpátoktól délre erősen érvényesül a mediterrán hatás. Minden szárazra aszott, a szél vidáman görgette a szemetet mindenütt. A város a központját igyekszik virágosan és tisztán tartani, nem sok sikerrel. A legfurcsább épületek kerültek egymás mellé, kételkedem, hogy várostervezés, vagy városrendezés létezik-e egyáltalán. Pénzváltó helyet azonban találtunk, hogy kellő mennyiségű sörre, borra és kávéra valót szerezzünk. Visszafelé hiába álltunk meg az erőműnél, hiába voltunk még a nyitvatartási időn belül, nem nézhettük meg – holott létezik a turisták számára program. Minden lakatra zárva, sehol teremtett lélek, aki bebocsátana, de legalább tájékoztatást adna. A fegyveres katonák csak azt várták, hogy mielőbb tisztuljunk onnét. Még a közelében sem szabad fényképezni. A völgyzáró gáton híd vezet Szerbiába, határátkelőhely. Itt még élnek a régi reflexek.

A vaskapui erőmű messziről

Itt van a harmadik szűkülete a Vaskapunak. Az Aldunai-áttörés kb. 100 km hosszú, és több szűkülete van. A legalsó a Sipi szoros, itt épült az erőmű. Tőle északra a Kis-Kazán és a Nagy-Kazán, majd a Gospodi Vír szoros következik, és a Galambóci szorosnál ér véget. A Déli Kárpátokat az Aldunai áttörés választja el a Balkán hegységtől. A Duna itt már nagyon nagy, hiszen felvette a Tisza, Dráva, Száva vizét. Az erőmű 1973-ban kezdte meg működését, a hatalmas tározó évtizedekig töltődött fel. Korábban a szorosokban összetorlódott víz kemény feladat elé állította a hajósokat. A hajózás nehézségeiről már csak az Aranyemberben olvasottak alapján alkothatunk képet (bár az irodalomtörténet szerint Jókai nem járt a Vaskapunál), vagy archív felvételeken láthatjuk. A víz ma mély, kicsi a sodrása, a szorosokban két hajó is lefér. A valaha volt Széchenyi út, ahol a hajót vontató lovak közlekedtek, 40 méter mélyen a víz alatt húzódik. Eltűnt a víz alatt Ada Kaleh szigete is. Ide képzelte volna Jókai a Senki szigetét, bár a sziget a török időktől lakott volt, lakossága maga is török. Valami különös egyezmény miatt vámszabad területként működött Románián belül, így a lakosság legfőbb bevételi forrása a csempészés lett. Egyik este filmet vetített nekünk a szálló tulajdonosa. A hatvanas években még hamisítatlan keleti élet folyt itt, rózsaligettel, fezzel és turbánnal, mecsettel és minarettel. A lakosságnak a Román állam felajánlott egy délebbre fekvő szigetet, el is kezdték az építkezést, de a lakosság mást választott: egy részük Törökországba vándorolt, a többiek szétszóródtak az ország más területein. Emléküket már csak a néhány gyenge minőségű filmkocka őrzi.

Hazafelé megálltunk az orsovai öböl partján, ahol a hajósoknak állítottak emléket. A régi Orsovát elöntötte a víz, mint a többi vízparti települést is, és magasabbra költöztették a várost. A régi, jellegzetesen monarchiabeli szép kisváros helyett betonrengeteg épült. Új korában még kinézhetett valahogy, mostanra azonban a rendszeres karbantartás hiányában lepusztult, igen rossz állapotban van. A hajós emlékmű környéke mintha egyben szemétlerakóként szolgálna. Mindent ellep a hulladék.

Hajósok emlékműve Orsován

Megálltunk a piacon, ahol gyümölcsöt vettünk, aztán keskeny utakon feltekeregtünk a város fölé, ahol áldott csendben és nyugalomban áll a St Ana apácakolostor. A faépület légies tornácáról gyönyörű a kilátás a környező hegykoszorúra. Épp vacsorára értünk vissza, utána következett az elmaradhatatlan esti úszás a sötétben, amikor csak sejteni lehet a hegyeket, és csöndben úszik el egy-egy hajó messze a vízen.

Másnap újra autóbuszra ültünk, nekivágtunk az Aldunai-áttörés további részének. Tegnap csónakból, most a közvetlen vízparton futó útról csodáltuk a Kis-Kazánt. A dubovai medence után az út elkanyarodott a folyótól, és felkacskaringózott a Nagy Sukár oldalára. A nyeregben lévő vendéglőnél hagytuk a buszt, és gyalog vágtunk neki a Nagy Sukárnak. Meredek kapaszkodón vitt felfelé az erdőben a sárga turistajelzés. Negyedórás lihegés után fennsíkra bukkantunk ki. Hatalmas töbrök között, karsztbokorerdőben hamarosan kiértünk a Nagy Sukár meredek letöréséhez. Szinte karnyújtásnyira tőlünk magaslott a szerb oldalon a Nagy Strbec.

Lélegzetelállító látvány! Akik nyögtek a felfelé kapaszkodón, most mind azt sóhajtozták, hogy megérte a fáradtság. A szikla peremén ösvény vitt egyik kilátóponttól a másikig. Ki tudná megmondani, melyik szebb?

Nagy Sukár

Kilátás a Nagy Sukárról

Újabb félóra az út vissza – a meredek lejtő lefelé sem volt jobb. A vendéglőben finom, hideg, frissen csapolt sört lehetett inni. Ez helyreállította zilált sorainkat. Tovább felfelé, a folyás irányába! A busz lekanyargott a nyeregből. Ha nagyon kitekertük a nyakunkat, az egyik völgy mélyén egy pillanatra látni lehetett egy hatalmas barlangnyílást – ennek a másik végében jártunk tegnap a csónakkal! Az út újra a vízpartot követte. Útépítés lassította a haladást – pontosabban út néha nem volt, de építőket nem láttunk, csak a szanaszét hagyott ócska munkagépeket. Elhagyott bányásztelepüléseken haladtunk át. Öt-hat teljesen romos, lakatlan ház között egyetlen lakott épület, de ez is ugyanolyan romos. Mint a többi. Hogy élhetnek emberek ilyen lehetetlen körülmények között? Egyáltalán miből élnek? Az utat továbbra is hegyek kísérték. Hatalmas erőkről tanúskodtak a Gospodi Vír oldalában látható kőzetgyűrődések. Közel a galambóci szoroshoz, az út mellett a sziklafalba vájva hatalmas emléktábla hirdeti a XIX. század végén folyó nagy szabályozó munkálatokat, melyeket még Széchenyi kezdett század első felében, és Baross Gábor fejezett be a századvégen. A tábla felavatására három királyt tereltek össze: itt volt a magyar király (és osztrák császár), a szerb és a román király.

Koszorút helyezünk el a Baross emléktáblán

A közelben omladozik a Tricule (háromtorony) három tornya közül kettő. A harmadik már leomlott. Amikor megállt mellettük a busz, a tornyok tetején sorban ültek a hófehér sirályok. Az ideális fotótéma egyszerre emelkedett levegőbe, mielőtt bárki is előkaphatta volna a fényképezőgépét. Fejünk tetejére sütött a nap, mire feltűnt a szerb oldalon Galambóc vára. A vízből meredeken kiemelkedő sziklára épült. Még innen is jól látszott, hogy az országút alagúton bújik át alatta.

Galambóc vára

Lászlóvára

Galambóc váráról legtöbben csak Arany balladájából tudtunk:

?Hová, hová édes férjem??
Megyek a csatába
Galambócon vár a török,
Ne várjon hiába.?

Emlékeztetőül egyik társunk fel is olvasta. Így emlékeztünk meg Rozgonyi Cicelléről, és így értettük meg az utolsó versszakot is:

Lászlóvárott a magyarság
Vala bátorságban.

Ugyanis míg Galambóc a szerb oldalon van, a román oldalon emelkedő domb tetején állt Lászlóvára. Ma csak néhány kő emlékeztet rá. Út nélkül igen meredeken szúrós, tüskés bozóton keresztül másztak fel a bátrabbak. A kevésbé bátrak elhanyagolt gyümölcsösben szilvát falatoztak. Lenn a mélyben guggol a vízben Babakáj szikla, hajdan a hajósok réme. Galambócon túl kiszélesedik és elsekélyesedik a víztározó. Visszafordultunk, és újra végigélveztük az egész Aldunai-áttörést. A meleg szinte elviselhetetlen volt, így a szállóba való visszaérkezésünk után hamar akadt jelentkező, aki kipróbálta a ?banánozást?  . A többiek úszkáltak, vízisíztek. 

Banánozás a Kis-Kazánnal a háttérben

Ne nevess korán?

A frissítő fürdőzés után irány Herkulesfürdő! A 6-os úton hamar elértük Herkulesfürdő vasútállomását. Kissé kopott, a lépcsők meglazultak, a Zsolnay vázák töröttek, a kovácsoltvas korlátok hiányosak. Ennek ellenére elhittük, hogy a monarchia legszebb vasúti megállója volt. Ferenc József és Sissy is gyakran megfordult a fürdőhelyen. A birodalom távoli sarkába vonattal utaztak, ezért épült fogadásukra ez a szép kis állomás.

Herkulesfürdői vasútállomás

Innen még 8 kilométer a fürdőhely. ?Herkulesfürdői emlék? hangjaira gurultunk be a valaha elegáns, mára már lepusztult, elhanyagolt fürdőhelyre. Fekvése egészen egyedülálló: A Cserna patak szűk völgyében fekszik, jobbra-balra 1000 méteres hófehér sziklák magasodnak.

 A patakmederben és a környékén számtalan melegforrás fakad. Ezt már a rómaiak is ismerték, és használták.  A későbbi századokban a környék lakói áztatták a meleg vízben fájó tagjaikat, itt kerestek gyógyulást a sebesült katonák. A török idők után az 1700-as években kezdődött felvirágzása. A római romokon épült fürdők, paloták egyre több beteget vonzottak, fénykorát a XIX. században érte el. A csaták után idekerülő lábadozó katonák vonzották a szép nőket? Ki tudja. Mindenesetre gyönyörű épületek maradtak ebből az időből. Sajnos, ma a fürdő gazdátlan.

Ferenc József villája

egykori gyógyszálló

A szép épületek romosan, lakatlanul álmodnak egy szebb időről. Valóban ide illik a ?Herkulesfürdői emlék?: a fürdőhely csak emlék. Napjaink fürdőnegyede lejjebb települt, beton, sokemeletes szállodákkal. Ez is eléggé lepusztult, bár néhány park és szálloda már rendezett. Hatalmas befektetésre volna szükség, hogy eredeti fényében ragyogjon. A vizei nem apadtak el, továbbra is gyógyítanak. Annyira erősek, hogy nem javasolják orvosi felügyelet nélkül alkalmazni. Minden forrása más és más bajra jó. Van, amiben fürödni kell, van, amelyiket meg kell inni. A lerobbant állapotok ellenére élénk élet volt Herkulesfürdőn. A Csernában – itt is fakadnak források – sokan fürödtek, de milyen körülmények között!

Van, akinek ez jelenti a nyaralást, gyógyulást

A fürdőhely tulajdonképpen egy utca végig a patak mellett, vagy inkább kettő, mert a pataknak két oldala van. Az autóbusz felvitt bennünket a felső végébe, onnan ereszkedtünk alá. Így mindent láttunk, amit érdemes: láttuk a modern betonszálló aljában a római kori téglafalakat; a szűk lépcsőn megközelíthető ivókutakat, ahonnan műanyagpalackban viszik a vizet; a katolikus templomot, ahol Sissy hallgatta a misét; a Hercules szobrot, amelynek római eredetijét errefelé találták meg; a tatarozás alatt álló (vagy éppen újra lepusztuló) tisztikaszinót; a hatalmas mammutfenyőt, a zenepavilont, fürdőzőket a Csernában és rengeteg szemetet. A busz a modern fürdőnegyed aljában várt, vitt vissza a szállóba a búcsúvacsorára.
Másnap reggel még egy fürdőzés, még egy pillantás a Kis-Kazán bejáratára, aztán a busz belekezdett hosszú útjába át a Déli Kárpátokon, át a Maros völgyén, fel a Bihar keleti lábához. Karánsebesig lassacskán baktattunk a rossz úton, itt azonban letértünk a 6-os útról a 68-as útra Hátszeg felé. Átkeltünk a Ruszka-havas és a Szörényi-havasok között húzódó Erdélyi Vaskapu-hágón. Északról és délről gyönyörű hegyek kísérték utunkat. A Retyezát meredek bércei is egyre közelebbről sötétlettek előttünk. Ez a terület az ókori Dácia szíve volt. Zajkány (Zeicani) előtt, közel az országúthoz találhatók Sarmizegetusa, a tartományi székhely romjai. Hunyadi János 1442-es győzelmére emlékeztetett egy emlékmű közvetlenül a falu mellett. Ma csak a hűlt helye látszik, mert a kilencvenes években egyszerűen ellopták. Hunyadi is szörényi bán volt, feladata a török ellen megvédeni Magyarországot. 15 ezer fős seregével a zajkányi csatában 80 ezer török fölött győzedelmeskedett. Közvetlen Hátszeg határában ráfordultunk a 66-os útra. Néhány kilométert kellett csak menni Őraljaboldogfalváig (Santamaria Orlea). Ez a kicsi, jelentéktelen, de annál szebb nevű falu két nevezetességgel dicsekedhet: itt áll a Kendeffy kastély, valamint egy román stílusú templom. A kastély újra régi tulajdonosok kezén van. A Kendeffyek nekiálltak a rendbetételnek, jelenleg hotel és étterem-kávézó működik benne (a kávé jó, a mosdó tiszta). A református templomot épp tatarozták, már új tető került rá, a belsejében építkezési anyagok voltak felhalmozva, így nem láthattuk a középkori freskókat. Az állam újítatja fel a templomot, mert az egyházközség a kihalás határán van.

Kendeffy-kastély

Hátszegen keresztül (itt játszódik Jókai Szegény gazdagok című regénye) hamarosan Vajdahunyadra (Hunedoara) érkeztünk. A buszok számára nagy parkoló épült, innen pár perces sétával jutottunk el a várhoz. Az utóbbi években sokat javítottak az állapotán. Valahogy levakarták a közeli vasmű okozta feketeséget a kövekről. Összesöpörték a szemetet, és a belépőjegy ellenében szabadon bóklászhatunk a várban. Hja, a világörökség nagy dolog!

Vajdahunyad vára – Ezt látja meg az ember először

A XIII. században épült várat többször átépítették (Hunyadi János, Mátyás, Bethlen Gábor). Több tűzvész után utolsó nagy átépítésére a XIX. században került sor, Alpár Ignác vezetésével. A látogatónak nehéz eldönteni, mely részlet eredeti, mely részlet terve született Alpár Ignác elméjében, de ez nem is lényeges. A vár egységes képe kárpótol érte. Az odavezető úton egyszerre tűnik fel a hatalmas épülettömb, szinte mellbe vágja az embert. Hídon kell ?bevenni? a várat, csak utána van a pénztár.
A városligeti Vajdahunyad várából sok részlet ismerős, de ennek be lehet menni a belsejébe, és a sok szép részlet újabb örömöt szerez. A lovagterem, illetve az ?Országház? már méreténél fogva is lenyűgöz.

A lovagterem –  Itt tartotta Mátyás az országgyűléseket

Mátyás-loggia az udvaron

A várban szabad a bóklászás. Ahová nem akarják, hogy a látogató be tegye a lábát, azt az ajtót egyszerűen bezárják. A melegben jót hűsöltünk az udvar árkádjai alatt.

Az egyik földszinti teremben képeslapokat kapni, persze páncélt és kardot is műanyagból. Felfedeztem, hogy trikókat is árulnak 10 lejért, elején a várral. Amikor meglátták a többiek, ők is visszafordultak trikóért – egészen fellendítettük a trikóüzletet. A buszig vivő úton élvezhettük a turistákra szakosodott kirakodóvásárt. Most már megállás nélkül – pisilőszünetet is csak egyszer tartottunk – haladtunk a végcél felé. A Maros széles völgye után bevetettük magunkat a hegyek közé. Átkacskaringóztunk az Erdélyi Érchegységen, áttekeregtünk a Bihar és a Béli hegység között. Szépséges rétek, sötét fenyvesek, apró falvak és csodásan rakott szénaboglyák között vitt az utunk.

Ránk esteledett, mire befutottunk Köröstárkányba. A hosszú út után elgémberedve kászálódtunk le a buszról. Már várak bennünket: betereltek egy hatalmas kapun. Köröstárkányi viseletbe öltözött kislányok pogácsával és pálinkával kedveskedtek. Így már könnyebb volt a várakozás. A szőlővel befuttatott árnyas udvarban padokra ültettek és kényelmes tempóban elosztották a busznyi tömeget a vendéglátók között. Fiatal asszonyka kapta fel a csomagjainkat, és terelt egy autóhoz: kétutcányi távolságot is autóval tettünk meg. Vendéglátónk, Erzsike házán is óriási kapu terpeszkedett. Bádoglemezzel borítva, szögekkel kiverve, úgy ahogy az egész faluban. Bent sötét fedett kapualj húzódott, majd patyolat tiszta udvar, szőlőlugassal persze. Beljebb újabb nagykapu zárta le az udvart. Csak másnap reggel jöttünk rá, hogy ezen a patyolatos udvaron reggel ki- este besorol a tehén. Nemcsak az udvar, az istálló is elképzelhetetlenül tiszta. Pedig a tehén bizony gyártotta a lepényeket szorgalmasan. A gazda, vagy Erzsike azonnal ugrott, és tisztára sikálta a lepény helyét. Se a jellemző trágyaszag, se légy nem keserítette a ház lakóit. A tisztaság mindenütt megmutatkozott: egyik nap épp akkor értünk haza, amikor a gazda slaggal mosta a ház falát, hogy tiszt a legyen. Mint megtudtuk, minden héten lemossa!

Az utcát naponta kétszer söprik össze ? Köröstárkány sikerrel indulhatna a legtisztább falu címért. Házigazdáink, ahogy a falu lakosainak többsége is, zöldségtermesztéssel foglalkozik. A ház mögött hatalmas terület, több fóliasátorral. Zöldbab, paprika, paradicsom, uborka gondozott sorai mindenütt. Ahol egy kis hely van, ott virág pompázik. A megtermelt árút viszik Belényesbe, Nagyváradra, sőt még messzebb is. Sok a munka, de láthatóan jól élnek belőle.

Mennyivel jobb egy magyar családnál vendégeskedni, mint egy bármenyire kényelmes szállodában! A vacsorák és reggelik íze, hangulata utánozhatatlan. Másnap reggel kilenckor már indult is a busz: irány a Szegyesdi völgy. Dél felé indulunk Vaskoh felé, itt elágaztunk a 76-os útról a 75-ös útra, de ezen csak egy falunyit mentünk, összesen vagy 30 km-t. Câmpeni közepén befordultunk Szegyesd felé. Az itt már nagyon rossz, végig döcögtünk a falun, túl a gyümölcsösökön. Egy gyönyörű patakparton, hatalmas tisztáson álltunk meg, innen gyalog folytattuk utunkat. Akik nem vállalkoztak a gyalogtúrára, itt a patakparton, a tisztáson múlatták az időt. A nagy tisztás után hamarosan összeszűkült a völgy. Ez a már a Szegyesdi völgy. A patakon újra és újra át kellett gázolni. A sziklák néha közelnyomultak a patakhoz, hol alacsonyabban, hol magasabban a sziklák közt barlang szája sötétlett. Mindegyikből valamennyi víz is gyarapította a patak vizét. Egyes helyeken szép kis vízesésben érkezett a barlangi patak. A sziklafal egy helyütt magasan a völgy fölé meredt. Ezt a sziklát Szarvas sziklának is híják a helybeliek, állítólag azért, mert a farkasok erre hajszolták a szarvasokat, azok másfelé nem menekülhetvén, lezuhantak a meredek sziklafalon – a farkasok vacsorázhattak.

Bele kell gázolni a patakba

A völgyben 30 barlang rejtőzik

Ahogy haladtunk felfelé a völgyben, egyre kevesebb víz volt a patakban, egyre szűkebb lett a völgy. Egy jó órai patakmenet után elértük a Schmidl Kőközt. Itt már annyira szűk a szurdok, hogy két kezünkkel megérinthetjük a sziklafalakat. A nedvességtől vastag moha fed mindent. A fény kevés, nehéz volt fényképezni. Mind a négy végtagunkra szükségünk volt, hogy a sziklákon, bezuhant fatörzseken átmásszunk. Aztán egyszerre csak lehetetlenné vált a továbbjutást. Most már előttünk is meredek sziklafal, azon csordogál a patak. Valahol magasan a fejünk felett zsebkendőnyi kék eget látunk. Itt vissza kellett fordulnunk, de újabb élvezet még egyszer végigjárni a kőközt.

Két kezünkkel megérinthetjük a sziklafalakat

Nem minden túratársunk vállalkozott a szurdok bejárására, ők egy-egy kőre, fatörzsre ülve vártak ránk a Kőköz bejáratánál. Visszatértünk után kikapaszkodtunk a völgyből egy meredek, morzsalékos oldalon. Hamarosan előttünk ásított a Szegyesdi (Magura) barlang jókora bejárata. Elővettük a hátizsákokból a lámpákat, és bemerészkedtünk. A lámpánk fénye szinte elveszett a nagy termekben. A járás nem volt nehéz benne – inkább vizes. Ugyanis a barlang majdnem vízszintes alját kis sekély vízmedencék tarkították. Lámpáink fényében gyönyörű cseppkőalakzatok tűntek elő. Sokan először jártak kiépítetlen barlangban, számukra különösen élvezetes volt a barlang.

Kis csapatunk a barlangban

Jó félórát töltöttünk a barlang bejárásával, aztán újra le kellett ereszkedni a törmeléklejtőn – jó néhány nadrág feneke sínylette meg. Visszafelé az út már könnyebb volt. Gátlás nélkül léptünk bele a patakba az átkeléseknél. Már úgyis vizes volt a cipőnk kívül-belül, minek kényeskedni? Ahogy közeledtünk a tisztáshoz, mennyei illatok szállingóztak felénk. Vendéglátóink a tisztáson maradt társainkkal együtt tüzet raktak és szalonnát sütöttek. Éhesen vetettük magunkat a friss házikenyérre, szalonnára (sütés nélkül is nagyon finom volt), a felszeletelt paprikára, paradicsomra. Kibújtunk a vizes cipőkből, kiraktuk száradni a patakpartra, és neki láttunk mi is a szalonnasütésnek. Jót nevettünk, amikor egyik társunk szomjasan meghúzta az ásványvizes üveget, elkékülve köhögési rohamot kapott: szilvapálinka volt benne?

Ki tud ennek ellenállni?

Visszatérve Köröstárkányba vacsoráig még bőven volt idő, hogy kicsit ismerkedjünk a faluval. A bádogozott nagykapukat már ismertük, ezek valamikor az ötvenes években jöttek divatba. A belső nagykapuk azonban faragottak, festettek, ezek közt sincs két egyforma. Megtaláltuk a régi építésű házakat is. Ezeket tulajdonképpen már szégyellik, lebontják, mihelyt annyi pénzük van, hogy újat építsenek.

Köröstárkány – a legrégebbi lakóház

Köröstárkányi utca a nagykapukkal

Köröstárkányt a Köves Körös választja el Nyégerfalvától. A két falu között a ?lengőhíd? teremt összeköttetést. Megnéztük, átmentünk rajta. Láttuk a helybélieket, akik biciklivel, kismotorral mentek át rajta. Este állítólag a tehenek is itt jönnek át a legelőről. A közelében már építik az új hidat, legalábbis nagy földmunkák vannak. De hogy miért nem képesek jobban karban tartani a lengőhidat, az érthetetlen. Mi a lélegzetünket is visszatartottuk, amíg át nem értünk rajta. A híd közepétől a háló is hiányzik, a kábelt nem lehet megfogni, mert kiállnak belőle a drótvégek. A deszkák mozognak a járófelületen?

A “lengő” híd

Már csökkent a hőség, amikor összegyűltünk az egyik vendéglátó házánál. Itt kaptunk ízelítőt a köröstárkányi népviseletből, népdalokból, táncokból. Az udvaron rongyszőnyeggel letakart padokon ültünk, az énekesek, táncosok a fedett nagykapuban, mint színpadon léptek fel. A népviselet máig él, mert a tiszteletes úr csak azt az ifjút engedi konfirmálásra, aki népviseletben jelenik meg. Ezért a családok megőrzik a viselet darabjait, és nagy ünnepekkor hordják is. Néhány lelkes fiatal pávakört hozott létre, együtt énekelnek, táncolnak, és ezt be is mutatják a faluba érkező vendégeknek. Van egy lelkes citerásuk, aki mellesleg farag, és ő csinálja  a koporsókat is a faluban.

A köröstárkányi népdalkör

A tárkányi ugróst nekünk is meg kellett tanulni, hamarosan együtt roptuk a helybeli táncosokkal.

Másnap a Bihar hegység másik nagy barlangja felé vettük az utunkat. Most északnak fordultunk Belényestől. Nem autóztunk sokat, hamarosan Magyarremetére (Rematea) értünk.  A református templomnál álltunk meg. A nagytiszteletű úr bemutatta a templom belsejében megtalált freskótöredékeket.

Magyarremetéről már nagyon rossz úton döcögtünk Mézgedre (Meziad). A falut elhagyva itt is patakparton hagytuk a buszt, és negyedórányi sétával elértük a Mézgedi (meziádi) barlangot. Czárán Gyula tárta fel a barlangot, kétnyelvű emléktábla tájékoztat erről.

A barlangot csak vezetővel lehet látogatni. Sok a látogató, iskolás csoportok, baráti társaságok, kisebb kiránduló csoportok várakoztak a nagy barlangbejáratnál. Beljebb, ahol már nem annyira feltűnő, magas fal zárja el a barlangot, csak egy kisajtón lehet bejutni. Hosszas várakozás tán a vezető karbidlámpákat osztott ki, és elindultunk befelé. Jóval nagyobb barlang, mint a Szegyesdi. Rögtön az elején hosszú, fából ácsolt lépcsősoron jutottunk fel a többszintes barlang felső emeletére. Tágas termeken vitt utunk, érdekes cseppkövek között. Alattunk mélyen láttuk a másik csoport lámpáit.

Mézgedi barlang bejárati terme

Egyszerre csivitelés zaját hallottuk meg. A tágas teremben denevérek százai lógtak a sziklákon és repültek, lökdösődtek jobb helyért. Leereszkedtünk az alsó szintre mi is. Egy óra hosszat csodáltuk a barlang szépségeit. Jól esett kimenni a napsütésre a barlang hidege után. A patakparton újra piknik várt bennünket, pálinkával, szalonnával, friss kenyérrel, paprikával és paradicsommal. Este, vacsora után fellendítettük a falu két kocsmájának a forgalmát. Söröztünk és népdalokat énekeltünk.

Másnap búcsút vettünk Köröstárkánytól. A 795-ös úton Nagyszalontára tartottunk. Felkerestük a Csonka tornyot, megnéztük az Arany János emlékmúzeumot. Arany János szülőháza már nem áll, de a Csonka torony múzeumában sok emléket összegyűjtöttek róla.

Közel a toronyhoz szép szoborparkkal emlékezik a település a régiekre. Kossuth, Arany, Bocskai előtt tisztelegtünk. Rövid sétával érintettük Zilahi Lajos és Sinka István szülőházát is. Aztán ellátogattunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szeretetházába. Böjte Csaba munkásságával már korábbi utjainkon is találkoztunk, sőt magával Csaba atyával is. Nagyszalontán Tarsoly Hilda vezeti a házat. Élvezet hallgatni Hildát, aki beszámolt a nehézségekről és eredményekről. Nyár lévén a gyereke egy része nyaralt, de két kis lurkó személyében megismerhettük, milyen eredményeket érnek el a nevelők szeretettel és odafigyeléssel.

A ház egyszerű, mégis tiszta, rendezett. Csaba atya megszerezte a volt katonai laktanyákat Nagyszalonta határában, és most azokat az épületeket hozzák rendbe a szó szoros értelemben vett összekoldult pénzből.

Utolsó programpontként Nagyváradon megálltunk a székesegyháznál, ahol orgonakoncertet hallgattunk meg. A templom tatarozása nemrég fejeződött be.

A frissen felújított, aranyozott belső csak úgy ragyogott. Az orgona hangja csodaszép. Ezen játszott valaha Michael Haydn is, aki itt volt karnagy és orgonista. A hangversennyel vettünk búcsút Erdélytől. A viszontlátásra!

Ligeti Csákné Zsuzsa

A szerző további írásai AZ Útikalauzban

Ligeti Csákné Zsuzsa: Bar, Berane, Morača, Podgorica, Budva, Tivat, Kotor, Njeguąi, Skodrai-tó – Montenegró – 2006

Ligeti Csákné Zsuzsa: Kétezer kilométer Galíciában – Ukrajna, Lengyelország – 2007

Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 1. rész – Franciaország – 2005 és 2008

Ligeti Csákné Zsuzsa: Párizs arcai 2. – Franciaország – 2005 és 2008

Ligeti Csákné Zsuzsa: Pulst Klagenfurt Nockberg Karavankák Sörg Hochostervitz St Vein Karintiai kalandozások – 2008

Ligeti Csákné Zsuzsa: Salzkammergut és Salzburg – Négy nap autóbusszal – Ausztria – 2008

Ligeti Csákné Zsuzsa: Vianden – Etternacht – Bourscheid – Esch-Sur-Sure – Luxemburg város – Luxemburg – 2007

 

A szerző saját oldala >>

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu

turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés