Orosz József: Tátra túra – Szlovákia, Lengyelország – 2008
Gyalogtúrával bővített autós kirándulás Poprád környékén és Zakopaéban – néhány szép képpel
Poprád Ótátrafüred Csorba-tó Zsgyár Východna Tarajka Késmárk Nagyőr Ólubló Tátralomnic Szepesszombat Betlér Zakopane
Újra eljött a nyár. Sajnos az idén különféle elfoglaltságok miatt csak egy hosszú hétvégére redukálódott a szokásos nyári kirándulásunk, szemben az eddigi 7-8 napokkal. Emiatt – és hogy az utazás sok időt ne vegyen el – a kirándulás helyszínéül többszöri gondolkodás után a Tátrát választottuk ki. Egy éve áprilisban már jártunk Szlovákiában – a Szepességben és a Magas-Tátra szélén -, de akkor sajnos csak kb. 1 órát volt időnk gyönyörködni a hatalmas hegyekben. Már akkor megbeszéltük, hogy ide még egyszer vissza kell jönni – több napra. Így ezt idén meg is valósítottuk.
Az eredeti terv szerint a rendelkezésünkre álló 4 és fél napba bele lett volna sűrítve a Tátra szlovák és lengyel oldalának, és Krakkónak is a megtekintése. Eszerint az interneten lekötöttem 2 éjszakát Poprádon(SK), és egyet Krakkóban (PL). Az utolsó éjszaka lekötését függőbe hagytam, mert egyenlőre nem tudtuk hogy Lengyelországban vagy Szlovákiában olcsóbb-e a szállás, és hogy a határ melyik oldalán lenne érdemesebb hazafelé megszállni.
A kis „csapatunk” az alábbi tagokból állt: édesanyám – az egyik idegenvezető (a továbbiakban csak mama), édesapám- a sofőr (a továbbiakban papa), a 18 éves, 4 ütemű Wartburg márkájú kocsi (a továbbiakban Szar-War) és én – az út szellemi atyja és főszervezője, civilben geográfus szakos egyetemista ( a továbbiakban én vagy Jocó).
A csapat 2 tagja- a papa és Szar-War július 4-én, pénteken reggel fél 7-kor indult el Zemplénagárdról, ahol a kocsi állomásozott a nagymamámék garázsában. Mi kb. 1 óra múlva csatlakoztunk hozzájuk Sárospatakon és immár teljes létszámban mentünk meghódítani a Tátrát. Az első megállónk Sátoraljaújhelyen volt, a Tescónál. Itt az eredeti terv szerint utalványból tankoltunk volna a Tescós benzinkúton, de ez nem sikerült, sőt az utalvány átváltása forintra se. Így átmentünk a határon, arra gondolva, hogy Szlovákiában biztos olcsóbban tudunk tankolni, ha már készpénzért kell. Hát tévedtünk. A benzinár 7,5-ös forint/korona árfolyamon átszámítva még mindig 2-3 forinttal drágább volt, mint a Tescónál. Ezért visszafordultunk Magyarországra, ahol 10 000 Ft-ért tankoltunk. Nem hittem volna, hogy Szlovákiában is ennyire drága lett az üzemanyag, pedig az egyik munkatársam mondta indulás előtt, hogy nagyon megdrágult ott is.
Ezután 2. nekifutásra – 8.20-kor – újra átmentünk a határon, ezúttal már nem fordultunk vissza. Ugyanazon az útirányon mentünk mint tavaly, tehát Slovenské Nové Mesto – Tőketerebes – Vrannó – Eperjes – Szepesvár – Lőcse – Poprád útirányon, annyi különbséggel, hogy most Eperjes és Szepesvár között nem mentünk fel a kb. 10-15 km hosszú autópálya-szakaszra (és rajta a Branyiszkó-alagútra), mivel úgy hallottuk, hogy az már fizetős lett – de máig se tudjuk, hogy igaz volt-e ez az infó –, hanem a mellette lévő szerpentines főúton mentünk.
Az út minősége egész Poprádig jó volt, és 11.20-ra Poprádra értünk. Itt kezdődtek el az egész kirándulás arculatát meghatározó eltévedések-:). A szállást Poprád Szepesszombat városrészében az Uralska utcában foglaltam le az interneten. Egy helyi rendőr segítségével Szepesszombatot még könnyen megtaláltuk, de az Uralska utcát már sehogy se. Pedig kérdezősködtünk több embertől is, de az Uralska utca sehogy se akart meglenni. 1 óra keresés után már feladtuk, úgy voltunk vele, akármilyen szállás jó lesz, csak legyen. Végül átmentünk Veľka városrészbe, ahol egy újabb kérdezősködés alkalmával azt mondta egy helyi a papának, hogy 3 házzal arrébb adnak ki szobát. Így kerültünk a Lúčna utcára, egy nagyon kedves nyugdíjas házaspár lakásába. Ők a lakásuk teljes 1. emeletét kiadták nekünk- 3 szobával, külön konyhával, WC-vel, zuhanyzóval, fejenként 200 koronáért egy éjszakára (ez durván 1500-1600 Ft). Tehát nagyon jól jártunk, még jobban, mint az internetről rendelttel jártunk volna, mert az 250 korona volt, és ki tudja milyen színvonalú. A háziak szerencsére tudtak oroszul, és egy kicsit németül is, így nem volt nehéz velük beszélgetni. Összességében kb. 2 óra keresgélés után le tudtunk pakolni, és elindulhattunk a városba. A következő célpontunk egy étterem keresése volt.
A háziak tanácsára gyalog mentünk, mivel nem laktunk messze a központtól. A tátrai villamos hídján át nemsokára átmentünk egy kis patakon és a fő vasútvonalon (Pozsony-Kassa) és a Poprad-Tatry nevű poprádi főpályaudvar felső szintjére érkeztünk. Az állomással szembe kezdődött egy sétálóutca, amin 2-300 méter után találtunk egy éttermet, ahol szerencsére volt menü is 89 koronáért. Ezt választottuk, ami aznap bableves + natúr csirkeszelet + főtt krumpli + káposztasaláta volt. Az íze finom volt, hasonló a magyar konyhához, csak adhattak volna egy kicsit többet is, főleg a másodikból. Ezután továbbsétáltunk a belvárosba, a Poprád folyó hídján át, és a Kultúrházban helyet kapó Tourinformban szereztünk prospektusokat a környékről és vettünk térképeket. Ezután nemsokára visszafordultunk, még mielőtt a főtérre érhettünk volna, mert eleredt az eső. Sajnos az időjárással már második éve nincs szerencsénk, tavaly pont a 42 fokos rekord melegre esett a nyaralásunk, az idén pedig az esővel kellett megbirkóznunk. Egész első nap borús időnk volt – hol szemerkélt az eső – hol elállt egy picit – hol jobban esett. Mire visszasétáltunk a szállásra, már újra elállt az eső. Ezután egy fél órára lepihentünk, majd célba vettük a nagy hegyeket.
Vicces volt, hogy Poprádon a Magas-Tátrából semmi se látszott, olyan borulat volt, pedig csak kb. 15 km-re vannak a hegyek.
Útközben felvettünk két stoppost, egy cseh lányt és egy angol fiút – Annát és Nicket. Ők egész estig velünk tartottak, együtt cserkésztük be a hegyeket. Először Ótátrafüreden álltunk meg, ahol felvidéki magyarokba botlottunk. Később tapasztaltuk, hogy mennyi magyar megfordul a Tátrában! Megnéztük a Tarajkára (Hrebrienok) menő fogaskerekű vasút végállomását, majd folytattuk utunkat a Csorba-tó felé. Vicces, igazi EU-s hangulat uralkodott a kocsiban, felváltva angolul, németül, oroszul, magyarul és csehül beszéltünk. Szerencsére Anna perfekt beszél angolul és oroszul, kicsit németül, Nickkel pedig angolul könnyen elkommunikáltam. Egy-két kisebb eltévedés után kalandfilmbe illő jelenetek következtek: ugyanis a Csorba-tóhoz vezető út sorompókkal le volt zárva, de Annáék tanácsára Nickkel felhajtottuk a sorompót és behatoltunk a lezárt területre. Ezután még egy sorompó és még egy sorompófelhajtás következett, majd kiszálltunk.
A Csorba-tó
Innen már le tudtunk menni a Csorba- tóhoz. A területen valamilyen építkezés zajlott, azért volt lezárva. Láttunk távolról őröket is, de mire észrevettek volna, gyorsan arrébbmentünk. Egyébként nem csak mi voltunk „törvénysértők”- hiszen mások is bejöttek ide – igaz ők nem autóval. A táj csodálatos volt. Elkezdtük körbesétálni a tavat, de vissza kellett fordulni kb. az 1/3-ánál, mert el kezdett jobban esni. Mire visszaértünk a kocsihoz, köd ereszkedett le- nagyon érdekes volt, a köd miatt nem látszott az átmenet a tó és az ég között. Ezután megtörtént a címcsere, és utána elindultunk hazafelé. Nickéket kitettük egy Poprád előtti faluban – nekik ott volt a szállásuk, és nemsokára mi is hazaértünk, kb. fél 9-re. A vacsora után feküdtünk is le, mert eléggé elfáradtunk.
Második nap- szombaton megint megtapasztaltuk Murphy bácsi törvényeit. Előző nap szidtuk a szemerkélő esőt – erre aznap szakadó esőt „kaptunk”. Hajnal 5 órakor, amikor felébredtem, még egész örültem, mert sütött a nap. Amikor később felkeltünk, és utána elindultunk (kb. 10-kor) már nagyon el volt borulva. Aznap az „eredeti tervet” még betartva Lengyelországba mentünk – azon belül is Zakopanéba. Azt már este megbeszéltük, hogy az eredeti tervtől eltérően nem költözünk el más szállásra, hanem egész kirándulás alatt Poprádon alszunk, mivel nem volt kedvünk még egy több órás szálláskeresési „akcióhoz” más városokban, és a szállásunkkal maximálisan elégedettek voltunk. Az előző napi útirányon, a Tátra felé indultunk el, csak most a másik irányba tértünk el Ótátrafürednél. Az eső nem messze Poprádtól el kezdett esni, majd szakadni. A 67-es főútra rátérve eszünkbe jutott a Republic slágere, hogy most milyen aktuális -:). Vajon a dalszöveg írásakor a Szlovákiát Lengyelországgal összekötő 67-esre gondoltak?! -:)
A táj erre felé még szebb lett, itt már nem látszottak a 3 évvel ezelőtti tátrai vihar pusztításai, ami egyébként a Poprádhoz közelebbi szakaszokon tényleg nagyon szörnyű, sokkal rosszabb, mint azt elképzeltük. Néhol hatalmas kiterjedésű szakaszokon mementóként csak 1-1 fa áll – vagy még egy sem (:- Közeledve a lengyel határhoz, az időjárás nemhogy nem javult – még rosszabb lett. Egy részen köd lett, később úgy kopogott az eső a kocsi tetején, hogy már azt hittük, hogy jég esik. Útközben Zsgyár községben megcsodáltuk a tátrai népi építészetet- megbeszéltük, hogy visszafelé- ha nem esik ennyire, megállunk fényképezni is. Nemsokára a szlovák-lengyel határra, Łysa Polanára érkeztünk.
A szlovák-lengyel határ
Szerencsére itt pont elállt az eső egy kicsit, így ki tudtunk szállni. Érdekes volt, hogy a schengeni határok miatt már itt se volt útlevél ellenőrzés. Egy kicsit szomorkodtunk is, hogy nem lesz lengyel pecsétünk az útlevélben. A táj itt is gyönyörű volt, volt egy kis világvégi hangulata ennek a határátkelőnek. A bódéban – nagy meglepetésemre a térképek között kiemelt helyen egy hatalmas Węgry (azaz Magyarország) térkép állt. Lengyel-magyar két jó barát… Sajnos ezt később a lengyelek egy kicsit megcáfolták (: Vicces volt, hogy mindhárman nagyrészt nyári ruhákat vittünk a kirándulásra – ahhoz képest a lengyel határon kb. 15 fok lehetett -, úgyhogy a tavaszi kabátjainkban fényképezkedtünk. Nem volt sok időnk a határon, újra elkezdett esni, úgyhogy inkább továbbálltunk. Az út minősége Lengyelországban erősen elromlott a szlovákhoz képest – igaz mi egy mellékúton mentünk tovább Zakopane felé. Az útjelző táblák viszont jobban hasonlítottak a mieinkhez. Kb. fél 12-re értünk Zakopanéba. Itt újra elkezdődött a tegnapihoz hasonló kóválygás, most viszont nem a szállást, hanem a városközpontot nem találtuk, hiszen szinte egyáltalán nem volt kitáblázva. Először majdnem túlmentünk a városon, majd visszafordultunk, de megint rossz mellékutcába tértünk be. Végül egy külvárosi információs irodában kaptunk egy térképet, ez alapján már betaláltunk a központba. Érdekes, hogy hiába nagy idegenforgalmi központ Zakopane, mégse gyártanak olyan szép színes információs prospektusokat, mint hazánkban. A központban ért bennünket a második sokk: itt parkolni nem tudtunk. Egy helyen egy taxis ordibált velünk, hogy ott csak taxik parkolhatnak, de mégis érdekes módon csak ő volt taxis, a többi parkoló autó nem. Majd egy másik parkolóban egy tahó parkolóőr olyan durván fogadott, hogy kezdett meglenni a véleményünk a lengyelekről. Később a parkolás után kerestünk egy éttermet, ahol a kiszolgálótól – mivel nem értettük az étlapot – kérdeztük angolul, hogy mit jelent, erre el kezdtek rajtunk nevetni. Szerencsére az étkezdében volt egy kedves lengyel is – a kivétel erősíti a szabályt -, aki segített lefordítani a kínálatot – pedig ő is csak vendég volt. Az ebéd viszont finom volt, érdekes, hogy a lengyelek teljesen más fűszerezést használnak mint mi. Itt is menüt ettünk – 13 zlotyiért (ez kb. 950 Ft). Ebben kétféle levest lehetett enni – a szüleim rizsalevest, én pedig valami borscs utánzatot ettem – céklaleves, csak kispórolták belőle a marhahúst – nem úgy mint Ukrajnában. Az íze viszont finom volt, bár az ukrán változata azért jobb. A második egységesen sült krumpli + sült bárányhús + káposztasaláta + kétféle szósz volt, egy piros (chilis) és egy fehér (valami különleges fűszerezésű besamell lehetett).
Összességében az ebéd volt a legjobb az eddigi lengyel benyomásainkból. Ezután, mivel továbbra is esett az eső- esernyő alatt sétáltunk egy kicsit a belvárosban.
Zakopane
Érdekes volt, hogy a helyiek olyan színes esőkabátokban mászkáltak, aminek olyan volt az anyaga, mintha színes szemeteszsákokat húztak volna az emberek magukra -:) Az eső ellenére nagy volt a nyüzsgés a városban, egymást érték a szuvenírárusok, lehetett kitömött embernagyságú fehér medvével fényképezkedni, helyi sajtokat venni, és még egy bébi ló is volt a forgatagban. A város az esőtől eltekintve építészetileg nekem és apukámnak tetszett, anyukámnak annyira nem. Jók voltak a gorál stílusban épült házak és a környező hegyek, bár ezeket a felhőktől annyira nem lehetett látni.
Mivel továbbra is esett az eső, ezért 1-2 képeslap és szuvenír vásárlás után úgy döntöttünk, hogy hazaindulunk. Zakopáne határában a megmaradt zlotyiainkat majdnem teljesen eltankoltuk, és mentünk vissza Szlovákiába. A mai lengyel „élményeink” után úgy döntöttünk, hogy Krakkót töröljük a programból, mivel Poprádtól eleve messze van, kb. 5-6 óra csak az utazással menne el, és az esőből is egyenlőre elég volt. Mire a határra értünk, már elállt az eső és kezdett kiderülni az ég. Itt megint megálltunk egy kicsit, már jóval kellemesebb volt az idő, mint délelőtt. Ezután megálltunk Zsgyáron is, ahol sikerült lefényképezni a tradicionális tátrai faházakat.
Zsgyár
Majd több helyen megálltunk útközben, ahonnan szép volt a rálátás a hegyekre, csináltunk néhány fényképet. Az egyik megállónknál az út szélén találtunk szamócát, amit rögtön el kezdtünk legelni. Útközben megint volt két stopposunk – a változatosság kedvéért csehek -, sajnos velük nem tudtunk annyira kommunikálni, mert csak az egyik beszélt egy kicsit németül – de azt is elég rosszul. Ők Tátralomnic és Ótátrafüred között vették igénybe az 5*-os Wartburgunk szoláltatását. Ez még mindig luxus volt ahhoz képest, hogy két nap óta a szakadó esőben és hidegben hálózsákban aludtak, így eldöntötték, hogy másnap mennek is haza.
Poprádra fél 7-re érkeztünk, ahol először a Tescóba mentünk vásárolni. Itt érdekes volt, hogy debreceni kolbászt, magyar habtejszínt, dinnyét és természetesen rengeteg magyar bor árultak – nem csak Tokajit. Ezután – szokás szerint – eltévedtünk. Végül is hatalmas kerülővel- Szepesszombat érintésével érkeztünk meg a szállásra – hiába, a papa és Szar-War még nem tudta elég jó az irányt. Este már nem mentünk sehova, hanem a háziaknak fizettünk még két napra szállásdíjat, és beszélgettünk velük egy kicsit. Ők hívták fel a figyelmünket arra, hogy másnap Východnán hatalmas folklórfesztivál lesz, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt nekünk is meg kell nézni. Egy kicsit el is szomorítottak, hogy aznap Poprádon nem is esett az eső, mi pedig áztunk-fáztunk Lengyelországban. Ezután lassan mentünk lefeküdni, hogy tudjuk élvezni a következő napi programot.
A harmadik nap szokás szerint hajnal fél 2-kor és 5 órakor is felébredtünk. Később jöttünk rá, hogy ennek az oka nem a túlságosan friss hegyi levegőben keresendő, hanem abban, hogy Poprádon nemzetközi repülőtér található, és ekkortájt szálltak le/fel a gépek. Legutóbb 2 éve Burgasz mellett volt hasonló érzésem. De ott legalább nem hajnalban szálldostak a repülők 🙂 A felkelés, reggelizés után fél 10-kor indultunk el a szállásról. Az előző nap megbeszélt folklórfesztivált vettük célba, tehát ma nem a Tátra felé, hanem nyugati irányba, Liptószentmiklós felé indultunk el. Az út második felében autópályán mentünk, szerencsére ezen a szakaszon nem kellett fizetni. A táj errefelé is nagyon szép volt, jobb oldalt hosszan elkísért a Magas-Tátra, majd később már a Liptói-havasok látszottak. Az autópályáról letérve Východnánál már látszott a fesztivál miatti nyüzsgés. A falu szélén rengeteg autó parkolt, távolabbról zene hallatszott. Mi is befordultunk a parkolóba, ahova a kedves parkolóőr lány 50 korona helyett 40-ért beengedett. A kocsi lerakása után elindultunk a fesztivált megtekinteni. Szerencsére ekkorra már nagyon szép időnk lett, először fordult elő a kirándulás alatt, hogy pólóban fényképezkedjünk. A fesztivált hatalmas területen rendezték meg. Középen volt egy nagy színpad, ahol a fellépők táncoltak vagy énekeltek.
Vychodna
A színpad mellett volt egy épület, aminek az udvarában a későbbi fellépők készültek. A fesztiválra több országból jöttek, ki volt téve többek között a szlovák mellett a cseh, lengyel, spanyol, portugál zászló is, sőt még a török csoporttal is találkoztunk. A vendégkör viszont nagyrészt szlovákokból állt, magyarokat magunkon kívül nem láttunk. A színpad mellett népi mesterségeket lehetett kipróbálni (fafaragás, karikás ostor csattogtatás, gyöngyfűzés, kézművesség gyerekeknek), illetve egy fa harangtoronyba is fel lehetett menni, sajnos ez előtt mindig hatalmas sor állt, ezért kihagytuk. Ezektől távolabb hatalmas bazársor kezdődött, ahol szinte mindent lehetett kapni – ruhákon, kosarakon át a szőlővenyigéből és szalmából készült játéknyúlig. Még indián zenészek is voltak. Ezek mellett volt egy egész nagy étkező rész, illetve sörsátor, ahol lacipecsenyét is sütöttek. Szóval volt minden, ami egy ilyen fesztiválhoz szükséges. Miután körbejártuk a területet, a mama kívánságára beálltunk nézni a színpadon fellépőket. Ezalatt a papa azt mondta, hogy elmegy megnézni a fafaragókat. Mire mi is odaértünk, láttunk, hogy a papa felcsapott fafaragónak, már nem az eredeti „mester” készíti a faragványokat, hanem apukám. És a turisták őt fényképezik, mint népművész -:) Szóval így lesz valakiből egy pillanat alatt turisztikai látványosság -:) Az eredeti mester pedig azalatt kellemesen pihenhetett. A papa jutalma viszont nem a munkabér megfelezése volt, hanem ajándékba megkapta a faragványát.
Vychodna, török fellépők
Ezután az ételes standokon a kínálat megtekintése következett, majd inkább úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Poprádra ebédelni. Visszafelé a „változatosság gyönyörködtet” elv szerint nem az autópályán, hanem a mellette futó főúton mentünk a főhadiszállásunkra, Poprádra. Itt a központban leparkolva két lengyelbe botlottunk, akik tőlünk kértek eligazítást, hogy hol lehetne pénzt váltani, mivel vasárnap lévén minden be volt zárva. Miután megtudták. hogy magyarok vagyunk, egyből megörültek, és „a lengyel-magyar két jó barátot” hozták fel, amit mi a tegnapi „élmények” miatt egy kicsit savanyú arccal hallgattunk. De ők legalább már kétségtelenül kedvesebbek voltak a zakopanei honfitársaikhoz képest. Ezután, mivel nekünk is hasonló problémánk merült fel, mint lengyel „barátainknak”, hosszas mérlegelés után az OTP Banca bankautomatájából vettünk fel pénzt, megörülve az itthonról ismerős névnek. Majd végre sikerült Poprád belvárosát is szemügyre venni, ahol szépen felújított, a Szepességre jellemző építészetű színes házak sorakoztak, és szintén a tájegységre jellemző szép harangtorony állt a templom mellett. A központban lefényképeztem és tanulmányoztuk a város térképét, hogy véget vethessünk a városban történő eltévedéseinknek. Azután étterem után néztünk. Végül ugyanoda mentünk vissza, ahol első nap ebédeltünk, csak most étlapról rendeltünk. Így hármanan háromféle kaját ettünk: scsí levest, húslevest és szlovák juhtúróval sűrített hagymalevest gyümölcsös csirkével, sztrapacskával és rizottóval. Az egész kirándulás alatt ez volt a legjobb ebédünk, igaz a legdrágább is – 425 koronáért. (Pedig a pincérlány a krumpli köretemet el felejtette felszámolni) Ezután, mivel továbbra is jó idő volt, úgy döntöttünk, hogy ez a legalkalmasabb nap közelebbről is megismerkedni a Tátrával. Ezért újra Ótátrafüredre utaztunk, ahol – mivel drágálltuk az 50 korona/óra parkolási díjat, (Východnán egész nap parkolhattunk volna ennyiért) -, inkább a faluból kivezető út mellett állítottuk le Szar-Wart.
Ótátrafüred
Innen visszasétáltunk a Tarajkára menő fogaskerekű /vagy sikló?/ végállomására, amivel felmentünk az 1200 m-en fekvő végállomásra. Egy kicsit sérelmeztem, hogy a magyar diákigazolványomat nem fogadták el – ki kellett volna váltanom a nemzetközit. Így az utazás egységesen 190 koronába került fejenként. A hegyi vasúttal érdekes volt utazni, a mostani szerelvényeket állítólag ebben az évben üzemelték be, bár sajnos a táj már nem lehetett olyan szép, mint a 3 évvel ezelőtti vihar előtt volt. Elég hamar felértünk, csodálkoztam is, hogy már itt van a végállomás. Egyébként rengeteg turista utazott a szerelvényen és nagyon sokan találkoztunk a hegyi túránk során is.
A tarajkai végállomásnál érdekes látványban lett részünk, egy csoport gyerek hegyi rollerrel vágott neki a lejtőnek, vissza Ótátrafüredre. Ilyen járgányokat még nem láttam. Egy gyors uzsonna után nekivágtunk a fehér-piros-fehér csíkos turistaösvénynek. A hegyek így, közelről még szebbeknek tűntek. Egy részen még egy kisebb sziklát is megmásztunk, majd visszatértünk az ösvényre. A túránk közben rengeteg magyarral találkoztunk – köztük még nyíregyháziakkal is. A túraút nem volt egyáltalán nehéz, a kezdőknek is ajánlanám. Mi a Studenovadské vízesésekig sétáltunk el.
Túrázás közben
Nagyon szép volt a vízesés látványa, sok szép fényképet készítettünk. Ezután még a fehér-kék-fehér jelzésű ösvényen sétáltunk egy kicsit, egy következő vízesésig, majd mivel már hűlt lejjebb az idő, visszafordultunk. Visszafelé találkoztunk a híres tátrai hordárokkal, akik a hátukra 5 rekesz sört pakolnak, ezzel látják el a tátrai menedékházakat. Nagyon edzett fickók lehetnek, mert több mint 70 kilós rakományukkal gyorsabban haladtak mint mi. Vagy legalábbis valamiért nagyon siettek. Talán nő lehet az ügyben?!-:) Hat órára visszaértünk a tarajkai fogaskerekű állomásra, útközben még amerikai turistákkal is beszélgettünk. A fél 7-es vonattal lementünk Ótátrafüredre, ami majdnem elütött egy kamikáze macskát.
Ótátrafüred
Ótátrafüreden ért az újabb meglepetés, hiszen amikor a kocsinkhoz értünk, láttunk hogy Szar-War ajándékot kapott. Szerencsére nem büntetőcédulát a rossz helyen való parkolás miatt, hanem egy fekete bugyit :), ami a visszapillantó tükrére volt felakasztva. A kis piszok azóta se árulta el, honnan szerezte -:) Ezután már a szállásunkra tértünk vissza. Útközben még megálltunk a Tescóba vásárolni, kipróbáltuk a tátrai sajtokat is pl. az oscypkit. Egész finom volt!
Negyedik nap újra borús időre ébredtünk. Reggel a papa esőbe ment reggelire vásárolni a városba. Megint fél 10 körül indultunk el a szállásunkról. Aznap kulturális programot terveztünk, mivel előző napokban már volt a természeti és „különleges” (egy új ország megismerése) program is. Ezért most Késmárk felé vettük az irányt, mivel az útikönyveinkből azt olvastuk, hogy Lőcse mellett ez a Szepesség legszebb városa. (az evangélikus templom képe- jobbról) Lőcsén meg már tavaly áprilisban voltunk. Késmárkra érve már kezdett egyre jobb időnk lenni: már a nap is kisütött. A kocsit a város jelképének számító piros, új evangélikus templom közelébe parkoltuk le, és innen kezdtük el felfedezni a várost. Először az evangélikus templomba néztünk be, majd amikor kijöttünk, egy busznyi soproni turistába botlottunk. Ők, megörülve hogy magyarokat találnak, egyből a wimbledoni teniszbajnokság döntőjéről kérdeztek. Mi sajnálattal közöltük, hogy 4. napja csak legfeljebb szlovák tévét nézhetünk, azt meg inkább hanyagoljuk. A kölcsönös kellemes kirándulást kívánás után elváltunk magyarjainktól, és a belváros felé vettük az irányt. Itt tényleg nagyon szép városkép fogadott, a már szokásosnak mondható színes szepességi házakkal. Egy kicsit Gyöngyös vagy Tokaj központjának házait idézték az itteni épületek. Nagyon tetszett a városháza, amit a tornya miatt először templomnak gondoltam. Ezután a tourinformban szereztünk térképet és prospektust a városról és vettünk képeslapokat. Majd elsétáltunk a várig, közben még egy szép katolikus templomba is benéztünk. A városban nagy készülődés volt, mert következő hétvégén nagy fesztivál lesz itt, és már kezdték kihordani a díszleteket. Sajnos ebből mi kimaradunk, de egyszer talán sikerül megnézni!
Késmárki vár
A vár kívülről nagyon szép, az udvara viszont már egy kicsit puritánabb volt. A múzeumba nem mentünk be, mivel úgy voltunk vele, hogy szlovák nyelvű tárlatból nem sokat értenénk, és a tourinformban szerzett prospektus szerint inkább várostörténeti kiállítás van benne, ami minket kevésbé érdekelt. Helyette inkább körbesétáltunk a várat, majd más irányban visszasétáltunk a központba. Útközben megnéztük Késmárk legrégebbi utcáját és még egy katolikus templomot, aminek a belseje egy kicsit a sárospataki Vártemploméhoz hasonlít. Mivel megint elfogyott a koronánk, a visszatérve a főutcára a Tátra Bankban váltottunk be pénzt. Sajnos itt sokkal rosszabb árfolyamon sikerült, mint előtte nekünk Magyarországon. Ezután ebédeltünk: gulyáslevest (a magyar változata azért sokkal jobb), én rántott halat káposztasalátával, a szüleim sült csirkét sajttal és pirítóssal és szintén káposztasalátával. A kirándulás alatt ez volt a legolcsóbb ebédünk: 80 koronába került fejenként. Igaz a mennyiségével nem voltam teljesen elégedett, de még tartott a nagymamám süteményéből, így utána tudtam pótolni a kalóriát. Ezután elbúcsúztunk a várostól, és folytattuk a kulturális túránkat.
A következő megállónk Nagyőrön volt, Szepesbéla külvárosában.
Nagyőr
Itt egy szép reneszánsz kastélyt és annak angolparkját néztük meg. Nagyon tetszett, egy kicsit a park hangulata a beregvári kastélyhoz hasonlít Kárpátalján, bár annál azért ez jóval kisebb. A kastélyban a pénztáros lány szépen beszélt németül, így nyelvi nehézségeink továbbra se akadtak, tőle vettünk képeslapot, az eddigi legolcsóbb áron- 5 koronáért. Ezután mentünk tovább a 77-es úton. Következő célpontunk Podolin volt, ahol Krúdy Gyula tanult. Errefelé már egyre szegényedett a vidék, romlott az út minősége, és a hegyek mérete is, bár a táj még mindig nagyon szép volt. Egy kicsit úgy tűnt, hogy kezdünk lejönni a térképről. Podolinban végülis nem álltunk meg, hanem folytattuk utunkat Ólubló felé. Az előtte levő falu, Hniezdne (sajnos ennek a magyar nevét nem tudom) már nagyon lepusztult volt, már romáiai vagy ukrajnai színvonalú és itt már a kisebbség volt a többség. Nemsokára megérkeztünk Ólublóra, aminek a vára már egész messziről látszott a domboldalon. Szokás szerint túlmentünk a vár felé vezető úton, és átmentünk az itt már tényleg folyóvá növekvő Poprád hídján. Innen visszafordultunk, és felmentünk a vár alatti parkolóba.
Ólubló, vár
Itt is elég sok magyar kocsi parkolt! Elsétáltunk a falumúzeum mellett, majd felérkeztünk a várba. Itt is nagyon szép panoráma fogadott. Bánatomra a vármúzeumba nem mentünk be, mert már későre járt az idő és nem tudtunk volna ajándékokat venni és képeslapot küldeni a Tátrából. Ezért fájdalmas búcsút vettünk az ólublói vártól, és fordultunk vissza Poprád felé. Szepesbélánál most eltértünk, és Tátralomnic felé vettük az irányt. Lomnicon megint a parkolással akadtak problémáink, mert egy boltos nem akart belenyugodni, hogy az ő autója mellé akartunk parkolni. Végül egy másik helyen ez is megoldódott. A tourinformban vettünk képeslapokat és megírtuk az ismerőseinknek. Aztán a szuvenírárusok között nézelődtünk, de végül nem vettünk semmit. Közben eleredt az eső, de szerencsére nem sokáig esett.
A lanovka
Ezután elsétáltunk a lanovka végállomására, de fel nem ültünk rá, mert már késő volt és drágálltuk is a 600 korona/fős árat (kb. 4500Ft/fő) Ehelyett inkább a földről csináltunk róla felvételeket. Érdekes volt, hogy mennyi különleges rendszámú járművel találkoztunk a Tátrában. A lett, litván kocsi már szinte megszokottnak volt mondható, de a lanovka végállomásánál még észt kocsit és egy finn motort is láttunk. Azért szerintem elég nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki Finnországból idáig motorozzon! Ezután továbbálltunk, és újra Ótátrafüredre mentünk. Itt bedobtuk egy postaládába a képeslapjainkat a vasútállomáson, majd körülnéztünk a bazársoron. Végül itt se vettünk semmit. Nemsokára megint eleredt az eső, ezért végleg búcsút vettünk a Tátrától.
Búcsú a hegyektől
Poprádon még bementünk a Tescóba, mivel továbbra is szakadt az eső, ezért hazamentünk. Az utolsó estére tervezett esti sétánk az eső miatt így meghiúsult. De így legalább kényelmesebben volt időnk összecsomagolni. Amikor hazaértünk a szállásra, a vihar miatt már áram se volt, még szerencse, hogy sötétedés előtt érkeztünk meg. Viszont a fürdőszobában így is elég nehéz volt közlekedni a sötétben-:) A házi bácsi rögtön hozott is nekünk egy nagy zseblámpát, de nem kellett használnunk, mert nemsokára visszajött az áram. Ezután elérkezett az utolsó tátrai éjszakánk a kirándulás alatt.
Ötödik nap reggel korábban keltünk, pedig most sokkal tovább bírtam volna aludni. A csomagok végeges összepakolása és kocsiba lehordása után még csináltunk 1-2 fényképet a szállásról, elköszöntünk a házi bácsitól, sajnos a nénitől nem sikerült, mert ő még aludt, amikor indultunk. Végül a készülődés egész elhúzódott, így csak 3 8-kor tudtunk elindulni. Még gyorsan elmentünk Szepesszombatra, aminek a megnézése már 1 nap tervbe volt véve, de eddig elmaradt. Itt még vettünk képeslapokat, és indultunk hazafelé.
Poprád és a hegyek
Poprádot nem sokkal 8 óra után hagytuk el. Most nem azon az útirányon jöttünk haza, mint amin mentünk, hanem délnek, Dobsina- Rozsnyó- Tornanádaska felé. Most a végcélunk sem ugyanaz volt, hiszen nem Sárospatakra, hanem Nyíregyházára mentünk. Szerencsére megint szép időnk lett. Útközben a táj továbbra is szép maradt, egy élmény volt átkelni az Alacsony-Tátrán.
Átkelés az Alacsony-Tátrán
Dobsinán meg akartuk nézni a jégbarlang bejáratát, de egy parkolóőr lány közölte velünk, hogy csak akkor tehetjük, ha fizetünk parkolási díjat. Mi 10 percért nem akartunk, ezért inkább továbbálltunk. A határig még egy helyen álltunk meg: Betléren. Sajnos időhiány miatt itt csak a kastély egyszeri körbejárására vállalkoztunk, mert már így is késésben voltunk. De megfogadtuk, hogy ide később még visszatérünk- több időre. (A poprádi kirándulás is így kezdődött-:)) Rozsnyón a tervezettel ellentétben már nem álltunk meg, Krasznahorka váráról is csak menet közben a kocsiból csináltunk egy képet.
Krasznahorka büszke vára
A magyar határ előtt még egyszer eltévedtük /sehol se volt kitéve a Maďarsko tábla/, de végül is sikerült megtalálni. A határon 11 óra körül mentünk át. Már ekkor gyanús volt, hogy sikerül-e 1 órára Nyíregyházára érni. Később gyanúnk beigazolódott – hiszen a kirándulás legrosszabb minőségű útszakasza következett, ahol 50 -nél gyorsabban szinte egyáltalán nem lehetett menni. A csereháti falvakon (Hídvégardó- Rakaca- Krasznokvajda- Forró- Encs) nem volt egy leányálom keresztüljönni, úgy hogy siet az ember. A táj viszont itt is szép volt, de a falvak egy kicsit elhanyagoltak. Encstől már egy fokkal gyorsabban haladtunk, bár itt egy újabb probléma következett: Szar-War már nagyon éhes volt. Ez érthető, hiszen utoljára Zakopanéban tankoltunk. Az utolsó csepp benzinekkel végül sikerült eljutni Tarcalra, ahol egy benzinkúton a nagy sietségben majdnem a papa majdnem dízelt tankolt a kocsiba-:). Ezután már sokkal ismerősebb tájon haladtunk Nyíregyháza felé. Tokajnál pont láttuk a Hegyalja fesztiválra sorban álló fiatalok hatalmas tömegét és sátoraikat. Végül 1 óra helyett 1 óra 50 percre sikerült Nyíregyházára érnünk.
Összességében hiába rövidebb volt egy kicsit az idei nyaralásunk, mégis nagyon jól éreztük magunkat, nagyon sok szépet és érdekeset láttunk. Szlovákiát és a Tátrát pedig bátran ajánlom minden hegyeket szerető turistának!
Orosz József
Orosz József írásai az Útikalauzban >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés