Oroszné Kardos Ágnes, Orosz József: Moldovai kirándulás gyergyói ráadással – 2022

Tömör és érdekes összefoglaló egy 9 napos, 2100 kilométeres autóskirándulásról. A látottak és élmények leírása mellett a beszámoló végén részletes információkat olvashatunk az utazási, étkezési, pénzváltási,telefonálási, internetezési, nyelvi és szálláslehetőségekről,  valamint az aktuális árakról. Az írást érdekes képek illusztrálják.

A covid miatt még az idén is személyautóval (=Béci) elérhető úti célt kerestünk. Mivel tavaly „balra” indultunk el, Szlovéniába, ezért most egy „Jobbra át!”-ot vezényeltünk magunknak. Nézegetni kezdtük a térképet, mi található Magyarországtól keletre, kocsival „egynapnyi járóföldre”. Mondjuk Románia. Jó, de ott már többször jártunk! Mi lenne arrafele, de kicsit távolabb? Moldova. Az mit takar? Etelköz. Hú, az már érdekesebben hangzik. Kisinyov. Az milyen? Kisjenő. Ez teljesen magyaros hangzású! Akkor menjünk! Már „csak” a szállás/okat kellett lefoglalnunk. Megkötni a biztosítást. Stb.

Július 9-én szombaton indultunk útnak. Mivel látni is szerettünk volna, nemcsak végigrohanni a szép tájakon, ezért eleve több szállást foglaltunk le. Az első éjjelre Borsába akartunk megérkezni. Nagyon egyszerű volt ennek az oka: egyrészt a Medve Panzió a környékükön az egyetlen magyar szállás. S bennünket érdekelt, hogyan élnek, hogyan boldogulnak egyedüli magyarként. Másrészt pedig a Borsa melletti Lóhavasi-vízesésről egy gyönyörű videót találtunk a neten, ami felkeltette az érdeklődésünket. Az előzetes tervezésünk bennünket igazolt, mert így nem kellett kapkodnunk, megállhattunk útközben, gyönyörködhettünk az elénk táruló szépségekben.

Tehát július 9-én, szombaton útra keltünk. Románia északi részén haladtunk. Meglepett bennünket az utak jó minősége. Ebédelni Nagybányán álltunk meg.

Kedves magyar család étkezett a szomszéd asztalnál, ők javasolták, hogy Borsán, ahol az első szállásunk lesz, nézzük meg a kisvonatot is. De kihasználtuk a lehetőséget, és Nagybányán is szétnéztünk. Leginkább a Szent István templom megmaradt harangtornya fogott meg bennünket. Tetszett a főtér ódon hangulata, csak azt tartottuk furcsának, hogy alig jártak emberek az utcákon…

Nagyon közel a városhoz Felsőbányán egy fatemplom késztetett újabb megállásra bennünket. Bezárt udvaron kolostori épületekkel, pompás virágoskerttel bűvölt el, de az ajtaját hiába nyitogattuk. Egy „szerzetes” bíztatott bennünket bentről, hogy „kolopó”, de nem értettük meg. Megkerültük a telket, a hátsó kapujánál próbálkoztunk, de „Kolopó” nem engedett. A szerzetes elénk jött, és mosolyogva mutatta meg, hogy „kolopó” a zár, faék, amit ki kell húzni, s nyílik a kapu.

Érdekes volt, hogy bármelyik templomba, kolostorba mentünk be, beinvitáltak az ott élők, és nem zavartak az áhítatunkban, a gyönyörködésünkben. Áhítatot írtam, mivel olyan szépségeket láthattunk az utunk során, ami csodálattal töltött el: Szineváralján, Felsőbányán, Borsán, Voronyecen.

Felsőbányán túl, Máramarosszigeten innen van egy tüneményes hely: Mara. Egy vendégfogadó az út mellett, amelynek udvarán egy kis patak csordogál keresztül, közben meghajt egy pici vízimalmot, s végül vízesésként leszédül a sziklákon a mélybe. Ja, fordítva, jegyzi meg Jocó! 🙂 Az út másik oldalán székelykapu őriz egy lépcsősort a domb derekán feszítő étteremig. Vidám zene csalogatja oda is a szórakozni vágyókat.

Máramarosszigeten csak keresztülhajtottunk és végül este 9 tájt értünk a lefoglalt szállásunkra, Borsára a Medve panzióhoz. Aki lakott már erdélyi szálláson, fel tudja idézni minden báját. Hegyek ölelésében bújik meg. Gyönyörű kertjében kavicsos utacska vezet a tornácos faházhoz. A bejárat előtti „gangon” csergével leterített lócán egy macskacsalád fogad. Olyan szelíd a mamacica, hogy beleül az öledbe. Bent a házban minden fából, a falakon régi fotók, kerámiák, síléc, a padlót korondi rongyszőnyeg borítja, a szoba ablakában muskátli, szemben pedig a hegyek…

A háziak másnap saját körtéből lekvárt főztek, és természetes volt számukra, hogy hoztak kóstolót. Tőlük tudtuk meg, hogy a Lóhavasi-vízesésre libegővel tudunk legegyszerűbben feljutni, és annak az induló állomása kb. 200 méterre van a szállástól. Vasárnap reggeli után elindultunk „meghódítani a hegyeket”, nem sejtve, hogy mi vár ránk.

A kötélpálya induló állomása a szállásunktól pár percre volt. Ezzel nem is volt gondunk. Inkább az időjárással, mivel szemerkélt az eső. Úgy gondoltuk, hogy attól még elindulunk, hátha napközben ki fog javulni az idő. A „fellövő” állomáson a jegy megvétele után az ülőkék mindkét oldalánál állt egy-egy alkalmazott. Mire végiggondoltuk, hogy a jegyek ellenőrzésére ez felesleges, már megkaptak egy-egy oldalról, és belehajítottak a folyamatosan haladó ülésekbe. A nyekkenéssel egyszerre értettük meg, hogy miért állt két „ellenőr” is a startvonalnál. Lapogatta a fiam a hátát, amit csúnyán bevert „felszálláskor”, én útközben a lábamon lifegő papucsom miatt izgultam, mert ennek hiányában nem tudtunk volna túrázni a hegyekben. Szerencsésen megérkeztünk a hegytetőre mi is, a papucsom is. Már a hátfájást is elfeledtette velünk a kiszállás. Mivel a célnál a két alkalmazott a felkarunknál fogva ragadott meg, és távolított el az ülőkéből. Ekkor döntöttem el, hazafelé gyalogtúrázni akarok. Ha nincs a „gyengéd” rásegítés, akkor életünk legszebb túrázását hagytuk volna ki!

Sokan voltak fent, pedig szitált az eső. Azon nevettünk, hogy a nyári kirándulási képeken pulcsiban és dzsekiben vagyunk, de eleve 1000 méter felett hidegebb van. Az volt a furcsa, hogy sok túrázó gyönyörködött a vízesésben, de lefele gyalog csak mi hárman indultunk el. Dél volt. Már nem esett az eső. Este fél 6-ra értettük meg, hogy a többiek miért választották lefele is a libegőt… Először még romantikus ösvény kellette magát, később kövek jelentek meg az úton, majd eltűnt az út is… Hegyi patakokon, sziklákon, kőomlásokon keltünk át faágat tartva a kezünkben.

Mikor az első faházat megpillantottuk a völgyben, hálát adtunk az égieknek!

Másnap indultunk tovább Moldovába. A szállásadóinknak megígértük, hogy máskor is eljövünk, mert csodálatos Borsában minden, és nem láttuk a kisvonatot sem, mivel hosszabbra nyúlt a hegyről lejutás, mint azt előre gondoltuk. A településen még megtekintettük a városrész templomát, majd a Prislop-hágó felé vettük az irányt. Egy esőfelhő volt ezen a reggelen is kísérőnk, akárcsak előző délelőttünkön. Fent a hágón az eső mellé még 8 °C hideg is társult, így minden elismerésünk azé a korondi fiatal árusé, aki a hegytetőn ilyen időjárásban árusította a portékáit.

Moldova felé több ékszertelepülésen álltunk meg, tetszett, hogy több bukovinai faluban a házak külsejét virágmintás csempék fedték. De talán a legfelejthetetlenebb mégis a Voroneţben található kolostor volt. Nem véletlenül kapta meg a világörökségi védelmet. A park, ami körülveszi is pompás: büszke királyliliomok és illatos rózsák feszítenek benne. Talán a színes virágok még inkább kiemelik a templom falának kékjét. Csupa-csupa freskó már a külső fala is. Még gazdagabb a belseje díszítése.

18 óra táján haladtunk át Iaşin, ahol a visszaúton terveztünk egy megállót.  Az újabb meglepetésben viszont a határnál 19 óra körül volt részünk. 3 sorban engedték be a kocsikat, a jobb oldali sor mellett haladtak a kamionok (meg a kóbor kutyusok). Persze, hogy mi a jobb oldali sort választottuk, persze, hogy az dugult be, persze, hogy másfél órán át tartott a 11 kocsi átengedése… De az izgalmak ezzel nem fejeződtek be. Az első benzinkútnál a moldáv oldalon megszólított magyarul bennünket egy idősebb benzinkutas. Kiderült, hogy Kecskeméten szolgált, majd bejárta a fél Szovjetuniót, de legszebb emlékei Magyarországhoz kötődnek. Ő igazított útba Kisinyov felé, erre mi rossz irányba indultunk el, s matricánk sem volt, visszamentünk ismét a kúthoz. Mosolygott, segített.

Már teljes vaksötétben indultunk hát el az ismeretlen terepen Kisinyov irányába. A szállodánkból már többször is kerestek, hogy merre járunk… A legutolsó bejelentkezésünk biztos meglepte őket, miszerint mindjárt érkezünk rendőri felvezetéssel.
Az történt ugyanis, hogy az egész napos vezetés után a férjem le szerette volna engedni a „fáradt vizet” egy parkban. A kihalt város ebben a pillanatban feléledt, és rendőrök vették körül, akik addig „láthatatlanok” voltak. Hosszas magyarázkodás után úgy megsajnáltak minket, hogy az éjszakában villogó fénnyel, rendőrautói felvezetéssel juttattak el a szállodánkhoz. Mi a recepciósnak nem kötöttük az orrára az előzményeket, így VIP vendégként bántak velünk végig!

Másnap, kedden a szállodai bőséges reggeli után indultunk felfedezni Kisjenőt.  Amiről olvastunk, hogy Kisinyov Európa legzöldebb fővárosa, beigazolódott. A sok zöld növény ellensúlyozza a szovjet múlt hagyatékának, a betonépületeknek a monotóniáját. A belvárosban ezekkel alig találkoztunk. Sőt, egyik ámulatból a másikba estünk: Ogyessza belvárosának a hangulatát idéző épületek, gondozott parkok, szökőkutak, virágok vártak ránk városszerte. A parkok közül a Stefan cel Mare nyerte meg legjobban a tetszésünket, benne pedig a kedvencünk a Bonjour Cafe lett, ami nemcsak franciás sármjával, hanem a nevéhez illően francia zenével is csalogatta a felfrissülni vágyókat.

A park multikulturalitását jellemzi, hogy a moldáv történelmi alakok szobrai, a francia kávézó és a dél-ázsiai stílusú szökőkút békésen elfér egymás mellett benne.

Mindeközben az emberek fele-fele arányban románul és oroszul beszélnek, és segítőkészek! A háborús helyzetre nem panaszkodtak, csak a kb. 30%-os inflációra. Emiatt kellett nekünk is a helyszínen jóval magasabb összeget kifizetnünk a szálláshelyünkért az előzetesen megbeszélt summához képest. A város lakossága a háború elől menekültek miatt jelentősen megnőtt, ezzel együtt a sorok is az üzletekben.

A segítőkészségükről egy kedves történet jut eszembe. Vettünk a telefonba moldáv SIM-kártyát, de nem tudtuk „beüzemelni”. Látta ezt a pavilonban utánunk kávét vásárló férfi, félretette az italát és készségesen segített.
A város felfedezése közben, a város sétálóutcáján, a Strada Eugen Doga-n két fiatal lány szólított le bennünket angolul, és meginvitált a barátnőjük, egy fiatal ukrán festőnő kiállítására. Mi örömmel vettünk részt a megnyitón.
Abból is érzékeltük, hogy Moldovában igen népszerű a festészet és a képzőművészet, hogy utunk során a város központjában sok kiállított, megvásárolható festményt láttunk, és ötletes szobrok is feldobták Kisjenő utcáinak hangulatát. Sőt, a második Bonjour Café épülete felett „szitakötők és pongyolapitypangok” rajzottak.

De a sétálóutca még újabb meglepetést is tartogatott számunka, egy ötletes napelemfát, ahol nemcsak az emberek, hanem az elektronikus eszközeik is feltöltődhetnek.

Délután a város másik csodálatos kirándulóhelyét látogattuk meg, a szállásunktól nem messze található Valea Morilor parkot és a benne rejtőző tavat. Szeretjük, ha egy város zenével fogad bennünket. Itt ez történt. A park elején, a tó partján fiatalok “örömzenéltek”. A padokon mindenféle korosztály trécselt. Az utakon vagy görkorival, vagy rollerrel „száguldoztak” a gyerekek. Ezt a hangulatot örökítette meg egy ötletes köztéri szoborcsoport is. De mindez a nyüzsgés nem háborgatta a tóban úszkáló kacsákat, akiknek még külön házacskát is telepítettek cölöpökre a tó északi oldalába a gondos moldávok.

Szerdára Sorocát terveztük, s bár esett az eső, de abban bíztunk, hogy eláll, mire 2 óra alatt odaérünk. Tudtuk, hogy a városban található kővár a legjelentősebb Moldovában. Eredetileg 1499-ben egy gerendaerődítmény állt a helyén, és ezt építették át kővárrá 1543-46 között. Másik érdekessége, hogy a város az ukrán határnál, a Dnyeszter partján található. A harmadik kuriózuma pedig, hogy a cigányok fővárosaként is emlegetik. Mind a három ok csalogatott a városba, még a kitartó eső sem tántorított el bennünket.

A várnál várt az első meglepetés ránk. A bejáratában egy széken egy öreg bácsi üldögélt. Érdeklődésünkre közölte, hogy a „kassza megbetegedett”, de ha mi adunk neki pénzt, bemehetünk a várba. „Igy is lett”, mint a reklámban.

Bent ért a második meglepetés minket. A falakon kívül semmi nem volt bent. De mégis. Egy pár fészekalja galamb repkedett ki-be a várból a várfalakon lévő fészkébe. Lépcsőn fel lehet menni a falak melletti folyosóra, és az ablakból kinézni, ahonnan jól látható a város másik nevezetessége, a település feletti domboldalra épült cigánynegyed, amelynek érdekessége, hogy néhány ház palotaszerű külsővel rendelkezik.

Mondjuk a Dnyeszter szép. A túloldalt már Ukrajna. A vár „megtekintése” után ebédeltünk a szomszédságában található étteremben. A leggyengébb minőségű ebédet itt adták, viszont a pincér kiválóan beszélt angolul.

Érdekes volt számunkra, hogy magyar forintért vehettünk Sorocában hűtőmágnest. 🙂 Történt ugyanis, hogy a vár melletti bazársoron árusító bácsi „megrögzött” külföldi pénz gyűjtő, és miután kiderítette rólunk, hogy magyarok vagyunk, megörült, hogy a kollekcióját eddig még hiányzó magyar forintokkal bővítheti.

Az eső sajnos nem csillapodott, így délután visszatértünk Kisinyovba. A város modern negyedét látogattuk meg a Strada Albişoara mentén, ahol egy nyugat-európai színvonalú, dizájnú plázában vásároltunk be.

Csütörtökön teljesen más idő ébresztett: nyári meleg. Ki akartuk használni a jó időt és trolival szerettük volna felfedezni a várost. Hadd pihenje ki Béci a tegnapi fáradalmakat. A belvárosban megcsodáltuk a székesegyházat, teljes nevén Catedrala Naşterea Domnului azaz a Mi Urunk születésének templomát. Ez az ország főtemploma, a metropolita székesegyháza. 1830-1836 között épült, a neves orosz építész, Melnyikov tervei alapján. Az előtte álló harangtorony Kisinyov legmagasabb építménye.

Kisinyov főterének a jobb oldalán áll a Moldáv Diadalív, melyet Besszarábia orosz kézre kerülésének emlékére emeltek.

Az épületek közül a kedvencünk a Városháza lett, melyet 1901-ben építették olasz gótikus stílusban.

A belvárosi séta után Kisjenő egyik távolabbi parkjához mentünk ki a 22-es trolival. A Rose Valley park nemcsak kirándulóhely, hanem a benne található tó a város strandjaként is szolgál.

Ott a megállóban egy egyetemista srác szólította meg Jocót angolul. Szeretné az angolt gyakorolni, beszélgethetnek-e. Fantasztikus volt ez a helyzet is! Kb. fél órán át sétált velünk, megmutatta az utat a park felé. Informatikus. Azt tervezi, hogy majd Magyarországra is ellátogat. Szeretettel várjuk. Egy kokárdát kapott tőlünk emlékbe…

Ebédelni a törzshelyünkre (a TIK-TAK-ba) mentünk vissza a központba a 4-es trolival. Én eddig mamaligát ettem mindennap, itt viszont kiváló tejberizst is lehet kapni! Nem eszem húst, nekem ez az istenek eledele…

Délutánra terveztük a moldáv kanyon meglátogatását: Orhei Vechét. Nem, nem tévedtünk el! Nem, nem esett az eső! Nem, nem kellett kősivatagon átkelnünk, hogy feljussunk a monasztirhoz.
Kb. 50 perc alatt értünk oda, és már messziről is káprázatos volt a kanyon látványa. A Raut folyó ölelésében a domb tetején található ortodox kolostor csalogatott bennünket.

Egy érdekességgel viszont ez az út is szolgált! Ez egy működő kolostor, és este 7 órakor a szerzetesek az apát vezetésével, aki a kezében szentképet tartott, egyesével haladva, énekelve kezdték körbejárni a templomukat… Egyszer…. Kétszer…. A harmadik kör után eljöttünk, mert nem akartuk a bámészkodásunkkal megzavarni az áhítatot.
Pénteken búcsút vettünk Kisinyovtól, elsétáltunk a szállásunktól nem messze található Parlament és az Elnöki palota épületéig.

Délelőtt útnak indultunk a moldáv-román határ, Sculeni felé. A határátkelés most egyórás volt csupán, de a megérkezés megint későre tolódott, mert megálltunk délután Jászvásárott, amely „az ország negyedik legnépesebb városa, Iasi megye székhelye. Moldva történelmi régiójában található, és hagyományosan a román társadalmi, kulturális, tudományos és művészeti élet egyik vezető központja. A város 1564 és 1859 között a Moldovai Hercegség, 1916 és 1918 között pedig a Román Királyság fővárosa volt. A város az ország egyik legfontosabb oktatási és kutatóközpontja, itt található a legrégebbi román egyetem és az első mérnöki iskola, mely öt állami egyetemen több mint 60.000 hallgatót fogad be.” (forrás: Wikipedia)
Jás (az erdélyi magyarok így emlegetik) megérdemelne még egy hosszabb látogatást. Meglepő volt számunkra, hogy a központjában egymást nézegeti a múlt és a jelen: a kultúrpalota és egy hipermodern Pláza. Kettejüket egy gondozott park öleli eggyé.

Végül elkésődve éjsötétben a Békás-szoroson keresztül(! ) értünk 10-re a harmadik szállásunkra, Gyergyószentmiklósra, a Lázár Panzióba. Nagyon kedvesen fogadtak, mint Erdélyben mindig, mindenhol, mindenki.
Mivel éjjel semmit nem láttunk a Békás-szorosból, ezért szombaton felkerekedtünk, hogy a déli busszal elmenjünk a Gyilkos-tóhoz, mivel Béci fáradt volt…
Kiderült, hogy déli busz nincs, Béci pedig már felfrissült, így kocsival tettük meg a kb. 25 km-t. (40 perc alatt) A Gyilkos-tónál ebédeltünk..) Simogattunk pónilovat, vásároltunk a mindenütt jelenlevő árusoknál, nézegettük a “vízbe fulladt” fatorzók között tovasikló csónakokat.

Sokat változott a Gyilkos-tó, mióta utoljára láttuk (20 éve). Elüzletiesedett. Kicsit elvesztette érintetlen báját.
Továbbmentünk a Békás-szoroshoz. Itt is több volt az árus, mint a szikla… De a táj szépségét még ez a tény sem tudta elhomályosítani.

Estig gyönyörködtünk a sziklákban, patakban, vízesésben, későn tértünk vissza a szállásra. Vacsora után még egy utolsó sétával búcsúztunk el a várostól. A közeli Szilágyi Panzióban lakodalom volt. Kihallatszott a magyar nóta: „Akit szeretnek a lányok, annak jó…” Továbbsétálva a templomból orgonaszó szűrődött ki az éjszakába.
Csodálatos búcsú volt Székelyföldtől!

Vasárnap reggeli után útra keltünk. Először Gyergyószárhegyen álltunk meg, hisz mindhárman az itt található Lázár-kastélyt kedveljük legjobban Erdélyben. A 15-16. században épült kastély az erdélyi reneszánsz egyik legszebb példája. A kastélyban töltötte gyermekkorát a legnagyobb erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor. (Sós J.-Farkas Z.: Erdély útikönyv)

Majd gyönyörűséges hegyeken, dombokon, szelíd falvakon haladtunk keresztül. Egy helyen az út elfogyott, kövekkel „díszített” terepen zötyögtünk 2 falu között, ahol egy lovacskát vezető bácsi nyugtatott meg, hogy jó irányba tartunk. Teljesen megelevenedett Tamási Áron Ábel története… Az átkelés a román-magyar határon szinte észrevétlen és nagyon gyors volt. Magyarországon Kisvárdán álltunk meg a „Mekiben”, és fáradtan rácsodálkoztunk a magyar kiírásokra és beszédre…
S mint minden jónak, egyszer ennek a mesebeli utazásnak is véget kellett érnie: fél 10-kor megérkeztünk Sárospatakra, „Erdélyország” után „Cicaországba”, de ez már egy másik történet…

Az élménybeszámoló után következzen néhány hasznos tudnivaló, tapasztalat témánként összegyűjtve (amihez bónuszként egy macskafotó is jár 🙂

Utazás, közlekedés
Autóval közlekedtünk, összesen 2100 km-t vezettünk a 9 nap alatt.
Az útvonalunk a következő volt: Nyíregyháza- Csengersima- Petea- Nagybánya- Máramarossziget-Borsa (1.nap), Borsa- Priszlop-hágó- Moldvahosszúmező- Voroneţ- Jászvásár- Sculeni (RO/MD határ) – Ungheni – Kisinyov (3. nap), Kisinyov-Soroca-Kisinyov (5.nap), Kisinyov-Orhei Veche-Kisinyov (6. nap), Kisinyov- Ungeni-Sculeni (RO/MD határ)- Jászvásár- Karácsonkő- Békás-szoros- Gyergyószentmiklós (7.nap), Gyergyószentmiklós- Gyilkos-tó- Békás-szoros- Gyergyószentmiklós (8.nap), Gyergyószentmiklós- Gyergyószárhegy- Déda – Dés- Szatmárnémeti – Csengersima (RO/HU határ) – Kisvárda – Sárospatak.
Mind Romániában, mind Moldovában fizetni kell az úthasználatért, aminek a matricáját a benzinkutakon lehet megvásárolni. Az utak minősége változó, de alapvetően jobb volt, mint amire számítottunk. Viszont az autópályák hiánya, a sok kanyar, emelkedő, és sok útmenti település miatt a tervezettnél lassabban tudtunk csak haladni. Moldovában a határtól az út első szakasza jó minőségű volt, elkészült az ungheni elkerülő is, így itt egy kis időt nyertünk azzal, hogy nem kellett bemenni a városba. Bahmut környékén volt nagyon rossz az út, de szerencsére ez csak kb egy 10 km-es szakasz. Utána Kisinyovig már ismét korrekt volt az úttest állapota, viszont az út szélét jelző táblák hiányoztak, így a sötétben csak lassabban lehetett haladni.
Kisinyovban a trolibuszt is kipróbáltuk helyi közlekedésre. A trolivonalak behálózzák az egész várost, és a járművek sűrűn közlekednek.
2022 óta WizzAir járattal repülővel is elérhető Budapestről Kisinyov, így aki célirányosan Moldovába szeretne utazni, az repülővel gyorsabban is megteheti az utat.

Pénzváltás
2022 júliusában egy román lej (RON) 82-83 Ft-ot ért, egy moldáv lejért (MDL) pedig 20-21 Ft-ot kellett fizetni. Mi eurót vittünk magunkkal, ez váltottuk át mindkét országban a helyi valutára. A nagyobb helyeken kártyával is lehetett fizetni, így benzinkutakon, szupermarketekben, de még a gyergyószentmiklósi kis szuvenír boltban is elfogadták a bankkártyát. Egy eurót 4,903 RON-ra váltottak át Peteában a határ román oldalán található egyik pénzváltó bódéban, ez bizonyult a legjobb váltásnak. Székelyföldön már 4,87 román lejt adtak csak egy euróért. A legrosszabb váltásunk Jászvásárban egy plázában volt. Így azt tapasztaltuk, hogy érdemes már a román-magyar határon átváltani pénzünket lejre. Moldovában a legjobb váltáskor 1 euróért 19,31 MDL-t kaptunk a Victoria Bankban, a főtéri pénzváltók ennél rosszabb árfolyamon váltottak, 19,2 moldáv lejt adtak egy euróért cserében.

Árak
A 2022-es európai infláció Moldovát is elérte, a helyiek beszámolója szerint idén 30%-os a pénzromlás üteme az országban. Így olyan igazi olcsóságot nem tapasztaltunk ott, mint amire számítottunk. Az volt a tapasztalatunk, hogy kb. a 2021-es magyarországi árak köszöntek vissza, voltak termékek, amelyeknek hasonló volt az árfekvésük, de voltak a magyarnál drágább termékek is (pl. benzin). Ami kimondottan olcsó volt, az a tömegközlekedés, egy trolibuszjegy (amit a trolin a kalauznőtől lehetett megvásárolni- kalauz férfivel 4 utazás alatt egyszer sem találkoztunk 🙂 ) 6 MDL (120 Ft) volt.
Íme néhány termék ára: 1 hetes útmatrica 100 MDL (2000 Ft), 1 l benzin 30,1 MDL (620 Ft), szállás 3 főre, 4 éjszakára Kisinyovban 3 csillagos szállodában reggelivel 6400 MDL (10600 Ft/fő/éj reggelivel), 1 gombóc fagyi 15 MDL (300 Ft), péksüti belvárosi pékségben 18-19 MDL (360-380 Ft), Fanta belvárosi bódéban 16 MDL (320 Ft).
Árak szupermarketben vásárolva: rostoslé 1 l 20 MDL (400 Ft), 17 dkg sajt 22,5 MDL (450 Ft), 20 dkg füstölt sajt 36 MDL (720 Ft), ásványvíz 1,5 l 10,69 MDL (214 Ft), helyi sör 5dl 17,5 MDL (350 Ft).
A kirándulás költségvetése 3 főre kb. 490 000 Ft volt, fejenként kb. 163 ezer forintot költöttünk útiköltséggel. biztosítással, szállással, evéssel, belépőkkel és szuvenírekkel együtt.

Szállás
Romániában Borsán és Gyergyószentmiklóson is magyarok által üzemeltetett panzióban aludtunk, Kisinyovban pedig egy háromcsillagos szállodában. Mindhárom szálláshelyünk kellemes és tiszta volt saját fürdőszobával és hűtővel felszerelve. Mindegyikkel elégedettek voltunk. Kisinyovban és Gyergyószentmiklóson reggeli is benne volt az árban. A legdrágább a három szállás közül a kisinyovi volt, a Gyergyószentmiklóson 8000 Ft/fő/éjt+reggelit fizettünk, Borsán pedig reggeli nélkül 5800 Ft/fő/éj-ért szálltunk meg.

Telefonálás, mobilinternet
Mivel Románia az EU része, ezért itt nincs roaming díj, magyar tarifával lehet használni a magyar SIM kártyánkat. Moldovában viszont drága a roaming, 527 Ft a hívás, 110 Ft egy SMS, ezért vettünk helyi SIM kártyát a Moldcell szolgáltatónál. 29 MDL volt a helyi SIM kártya és 3,5 MDL-es percdíjért (70 Ft) lehetett hívni magyar számokat. A 29 MDL-ben benne volt 20 GB mobilinternet is. A szállodában, éttermekben, nagyobb plázákban volt ingyenes WIFI is.

Nyelvtudás
Moldovában a szovjet múlt örökségeként szinte mindenki tud oroszul, egyedül Sorocában tapasztaltuk, hogy a huszonéves pincér csak angolul értett. Angollal szintén jól el lehet boldogulni, a szállodákban, éttermekben beszéltek angolul, sőt a trolin, amikor hallották, hogy számukra idegen nyelven beszélünk, angolul jöttek segíteni. Korábban már említettük is, hogy egy helyi huszonéves srác odacsapódott hozzánk Kisinyov külvárosában, csak azért, hogy fejleszthesse az angol nyelvtudását, megkérdezte, hogy beszélgethet-e velünk.
Romániában a magyar határ mentén Szatmár megyében mindenhol találhatunk magyarul beszélőt, Székelyföldön mindenki magyarul beszél. Románia moldvai részén viszont már csak az angollal boldogulhatunk többé-kevésbé, és elég nagyok a különbségek a nyelvtudásukban, attól függően, hogy éppen kivel találkozunk. A Voroneţi kolostor környékén fekvő Gustul Bucovinei étterem pincérnője felsőfokon beszélt angolul, de a jászvásári pláza éttermében kb. egy ötödikes általános iskolás szintjén beszéltek angolul a kiszolgálók. Meglepő, de Moldovában jobban beszélnek idegen nyelveket a helyiek, mint Romániában. Érdekesség, hogy Gyergyószentmiklóson egy buszmegállóban egy román helyi lakossal se magyarul, se angolul nem tudtunk szót érteni, viszont olaszul készségesen kommunikált velünk. A román-olasz nyelvrokonság miatt a kiírásokból is sokat lehet érteni az olasz tudás segítségével. Ha biztosra akarunk menni a nyelvtudásunkkal, akkor bátran szólítsunk meg Romániában majd’ minden idegenforgalmi attrakción megtalálható kürtős kalács árusokat, mivel ők mind Korondról, illetve környékéről érkeztek, és magyarok. Így a teljesen román lakosságú településeken (például Borsa, Priszlop, Jasi) is sikerélményünk lesz, hisz jól elboldogulunk anyanyelvünkön.:)

Ételek, étkezés
Elsősorban a mamaligát említenénk meg, mint nemzeti ételt. Romániában és Moldovában is kóstoltuk. Eltérést abban tapasztaltunk, hogy olvasztott sajttal, vagy tükörtojással tálalták-e.  (felénk puliszkaként és polentaként is ismert a kukoricalisztből/darából készíthető kása – gyá)

Név szerint megemlítenénk a Kisinyovban található TIK TAK bisztrót, ahova helyi arcok járnak ebédelni, így garantált, hogy az átlagos moldáv ételekkel tudunk találkozni átlagos moldovai árfekvésben, szerény, de tiszta körülmények között.
Voronyec közelében, Molid községben a főút mellett pedig a Gustul Bucovinei étterem nyerte el a tetszésünket házias ízeivel, kedves felszolgálónőjével és doromboló macskájával.

A reggeli eltérő volt a szállodában és a panzióban. A szállodában a szokásos büféreggelivel kényeztettek, az erdélyi panzióban érződött a magyar tradíció ápolása. Sült szalonna mellé rántotta, illetve bundás kenyér, esetleg tükörtojás mosolygott ránk az étlapról, és a választás után a tányérunkról.
Borból javasolnánk a Cricova pincészet Codru borát, annak, aki a száraz vöröst szereti. Tényleg a hírükhöz méltóak a moldáv borok! Bukovinában (Voroneţ mellett) pedig a Jidvei rozét preferáltuk.

Javaslat
Nekünk ennyi fért bele a hetes kirándulásunkba, de aki ezeken a látnivalókon kívül más érdekességre is nyitott, számukra a helyiek véleménye alapján javasolnánk a cricovai pincészet, és Gagauzia (török nyelvű kisebbség Dél-Moldovában) felkeresését. Kisinyovban pedig a Puskin és az Etnográfiai Múzeum, a parkok közül pedig a Dendrarium meglátogatását.
Nyíregyháza, 2022. 11. 05.

Oroszné Kardos Ágnes, Orosz József

•

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Utikalauz.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)