Pálinkás Balázs: Emlékek a 2007-es kárpátaljai biciklitúráról

Tömör, de minden fontos részletre kiterjedő beszámoló, sok fontos információval és tanáccsal egy egyhetes, 670 kilométeres kárpátaljai kirándulásról – jó képekkel.

Újabb nyár, újabb kalandtúra! 2006-ban barátaimmal a Balkánt és Görögországot vonatoztam be, így nem maradt idő (és pénz) egy biciklitúrára. Idén viszont mindenképp szerettem – szerettünk – volna kerékpárral is eljutni valahova; a lehetséges alternatívák az Alpok, a Felvidék és Kárpátalja, Ukrajna voltak – mi utóbbit választottuk, nemcsak azért, mert ez az ország tűnt a legolcsóbbnak, hanem mert még mindig voltak olyan részei Kárpátaljának, ahova érdemesnek találtuk elkirándulni.
Egy útikönyvet is vettem, néha hasznos volt. Megint csak hárman voltunk, de ez megint nem volt baj (szerencsére).

Az útvonal a következő volt: Budapest – Mátészalka – Tivadar (kemping) – Beregsurány/Asztély (határ) – Beregszász – Beregkisfalud – Ilosva – Dolha – Lipcse – Ökörmező – Alsószinevér  – Szinevéri-tó – Alsószinevér – Alsókalocsa – járhatatlan hegyi út – Királymező – Dombó – Nyéresháza – Taracköz – Aknaszlatina – Európa középpontja – Rahó – Kőrösmező – Tatár-hágó – Kőrösmező – Rahó – Aknaszlatina – Huszt – Nagyszőlős – Tizaújlak/Tiszabecs (határ) – Penyige – Budapest. Szerencsére most nem hagytam otthon a térképet, így nem kellett még egyszer megvenni.

Július 12., 0. nap: Bevásárlás, hrivnya-váltás a Pólusban (2 éve még nem lehetett), utasbiztosítás megkötése, bepakolás, indulás. Az eredeti dátumhoz képest 2 nappal később indultunk, mert pont akkor kezdett esni az eső (legalább az első napokban maradjunk szárazok). A vonat délután indult a Keletiből, Mátészalkáig utaztunk vele. Útközben semmi nem történt, csak kidurrant a gumim a vonaton – fogalmam sem volt, hogy mitől. Mátészalkáról Fehérgyarmaton át Tivadarig bicikliztünk már sötétben, itt pedig a Katica kempingben szálltunk meg egy éjszakára 600 Ft/fő áron (a sátorhely díja 300 Ft volt). A napi táv kb. 30 km volt.

Július 13., 1. nap: Péntek 13. Kegyetlen meleg volt már délelőtt. 11 óra körül indultunk el a határ, Beregsurány felé. A határon legomboltak fejenként 100 Ft-ot a lapokért, amelyeket ki kellett töltenünk (név, úti cél, kíván-e bevinni Ukrajnába atombombát, kábítószert, stb), majd mindent lepecsételtek, és már mehettünk is. Nem volt semmi gond a határőrökkel, lényegében negyed óra alatt végeztünk. Ukrajnában a szegénység még mindig elég nagy, főleg a magyarlakta részeken, de erre már felkészültem (két éve sem volt ez másként).
Beregszász volt az első nagy város, amin átmentünk. Itt elég nagy dugó volt, egyszer majdnem eltévedtünk volna, ha nem vesszük észre az Ilosvát jelző táblát. Áttekertünk a Vérke-patak macskaköves hídján, elhagytuk az autóbusz állomást, majd balra fordultunk – itt viszont már nem volt tábla, de elég felismerhető az útelágazás.
Az elkövetkező 25 km Beregkisfaludig dimbes-dombos tájon át vezetett, az út is viszonylag jó volt. Beregkisfalud előtt kanyarodtunk rá a térkép szerint P03-as, a valóságban N09-es/P03-as főútvonalra. Sok kamion járt rajta, ezek néha leszorítottak minket, de baj nem történt. 4 km után balra fordultunk Ilosva felé, újabb 5 km után Ilosván voltunk. Itt volt a napi táv fele, ezért kb. egy órát pihentünk, vettünk „Sajánszka” ásványvizet 1,5 hrivnyáért (kb. 60 Ft), felvágottat, banánt és „Obolon” sört 2,5-ért. Szerintem ez a legelterjedtebb sörmárka, mert mindenhol lehetett ilyet kapni, és nagyon jó izű volt. Nemzetközi cégek termékei is kaphatóak (pl. Heineken, Amstel), bár nem mindenhol, de én jobban szeretem a helyi specialitásokat.
Az égen megjelentek az első sötétebb felhők is – kezdetben örültünk neki, mert egyből hűvösebb lett, de fél óra elteltével már ömlött az eső, ráadásul az út is egyre meredekebbé vált. Dolhára már jó vizesen értünk be, innentől pedig még jobban emelkedni kezdett (a Nagyszőlősi-hegységet szeltük át), néhol pedig rémes volt az útminőség is. A végcél Lipcse nevű falucska volt; itt folyik a Nagy-ág, aminek a partján vetrünk sátrat. Jó mélyen aludtunk, semmi nem tűnt el az éjszaka alatt. 100 km-t mentünk.

Július 14., 2. nap: Ma a tervek szerint elérjük a csodaszép Szinevéri-tavat, vagy legalábbis Alsószinevért. A táborbontás kicsit későn, 10 óra után ért véget, ezért már a legnagyobb melegben indultunk. Az első útba eső faluban, Herincsében bevásároltunk: valami bizonytalan kinézetű felvágottat, kenyeret és nagyon finom, 4 hrivnyás „Roshen” csokit (azt hiszem, ez a márkája), na és pesze ásványvizet. Itt tapasztaltuk először azt, hogy a visszajárót – kisebb összeget – cukorkában kapjuk; na persze nem volt baj. Ökörmező még 40 km-re volt, az út addig hol emelkedett, hol lejtett. Útközben vettünk egy palack házi bort, ami iszonyú savanyú volt, és megálltunk ebédelni egy útszéli saslikárusnál, ahol hárman 35 hrivnyáért kajáltunk. Ökörmező előtt fél órával kapott el minket a zivatar, de szerencsére nem volt olyan „áztató” mint a tegnapi. Ökörmezőn áthaladva Szinevér felé fordultunk, ami egy hegyi út volt. Nemsokára jó hosszú, alattomos emelkedő kezdődött, kb. 6 – 8 km hosszan; a vége felé egész eldurvult. Megérte a fáradozást, mert a dombtetőn elértük a Szinevéri Nemzeti Park határát és csodálatos volt a naplemente is. Ha emelkedett, szerencsére lejtett is: átlagosan 60 km/órával száguldottunk be Alszószinevérre. A faluban szállás csak egy lepukkant munkásszállásra emlékeztető házban akadt irreálisan drága 45 hrivnya/fő áron, ezért a vadkemping mellett döntöttünk a nemzeti parkon belül – nem tudom mennyire szabályos (nyilván semennyire), de ez van, nem szóltak miatta. A sátrat a falutól pár km-re a Talabor melett vertük fel. Ma nem mentünk sokat, kb. 70 km-t, de nem is terveztünk többet, mivel végig emelkedett az út. Ismét jól eltelt az éjszaka. Szerencsére észrevettünk néhány bunkert az Árpád-vonal megmaradt tagjai közül; egyikbe bele is mentünk.

Július 15., 3. nap: Ma várt ránk az egyik legnehezebb szakasz, ezért reggel azon tanakodtunk, hogy belesűrítsük-e a Szinevéri-tavat. Ha már itt voltunk semmiképp sem akartuk kihagyni, ezért elindultunk a tó irányába – jól döntöttünk. Egyszer már láttam a tavat, októberben, most napsütésben még szebbnek tűnt. Útközben kétszer fizettettek velünk 2 hrivnyát fejenként (autósóknak azt hiszem ez 6 hrivnya), a tóhoz pedig egy nagyon meredek út vezetett fel. Sok magyarral is találkoztunk, ami jó érzés volt. Némi pihenő után folytattuk a túrát. Szerencsére az út végig lejtett egészen Alsókalocsa faluig, így ez nem volt megerőltető szakasz. Na de ami ezután következett…
Elfordultunk egy kereszteződésnél balra, ott, ahol egy fára szögelt KRESZ-tábla a főút kanyarodását jobbra jelöli. Ezt a szakaszt a falun belül főútként jelölte a térkép. A valóságban traktorral is nehéz lehet végigmenni, ugyanis az út földút, tiszta kátyú, gödör és tele van óriási kövekkel. Na mindegy, mi azért tekertünk – arra kellett egyedül vigyázni, hogy ne kapjunk defektet. A falut elhagyva csak tovább romlott a helyzet, ugyanis olyan meredek szakasz következett, hogy 300 métert kb. fél óra alatt sikerült leküzdeni – természetesen tolva (a térképen ez a szakasz is járható útként van jelölve). Láttunk állatnyomokat is: teheneket, kutyákat, talán egy medvenyomot is, meg még valamit, de arra nem jöttünk rá. Felértünk a tetőre. Nagyon szép volt a naplemente ezen az elhagyatott vidéken, azonban nem itt akartunk sátrat verni, úgyhogy folytattuk az utat. Találkoztunk kerékpárosokkal is! Tőlük megtudtuk, hogy hasonló lesz az út további része is. Így is lett. Hatalmas lejtőn jöttünk le, megint csak tolva, mert akkora kövek voltak, majd egyszer csak eltűnt az út. Maradt a patak medre. Legalább hüsöltünk egyet, bár kb. 3 km-t tettünk meg térdig-bokáig érő vízben, úgyhogy a végére nagyon meguntuk az off-road-ot (persze a biciklistáskák is beáztak).

Sötétben értünk Németmokrára, ahol a főúton tekertünk tovább. Nem volt szimpatikus falu, ugyanis a helyiek állandóan cukrot és bonbont kértek tőlünk, ha nem adtunk, akkor pedig megdobáltak (mondjuk ez csak egyszer fordult elő; a helyiek általában mindenhol integettek, köszöntek, egyszóval kedvesen fogadtak minket).
A sátorozásról ma este végképp lemondtunk, ezért mindenképp szerettünk volna valami olcsó szállást találni (az út mellett patkányok is visítoztak!!); ezt valahol Oroszmokra végén meg is találtuk. Könnyű volt felismerni, mert egyedül itt volt közvilágítás a ház előtt. Olcsónak viszont nem volt az: fejenként 12 dollárt (vagy 60 hrivnyát) kértek, de nem volt más választásunk. Ma este végre megint zuhanyoztunk! Isteni volt! Nem tudom pontosan, de kb. 50-60 km-t tehettünk meg.

Július 16., 4. nap: Eredetileg ma is egy hegyi szakasz következett volna, de ezt inkább elvetettük, és jó nagy kerülővel elindultunk Európa középpontja felé. Királymező után az út végig a Tarac völgyében vezetett, ennélfogva lejtős volt, úgyhogy jól haladtunk a 34-35 fok ellenére is. Első nagyobb pihenőnk Dombón volt, ahol bevásároltunk és ittunk egy sört is (természetesen Obolont). Dombó után Nyéresházánál letértünk a főútról (tábla itt sem volt, a híd előtt kell balra fordulni), és a Tarac bal partján kerekeztünk tovább a P03-as útig, amit Taracköznél értünk el. Innentől a Tisza kísérte utunkat. Taracköznél pihentünk kb. fél órát, mert még mindig iszonyú meleg volt.
A P03-as az egyig legfontosabb útvonal Kárpátalján szerintem, hisz Rahót kapcsolja össze többek közt Munkáccsal és Ungvárral, a másik irányból pedig Ivano-Frankovszkkal; ezért elég nagy kamionforgalom bonyolódik rajta, azonban elég széles is.
Európa középpontja után az útikönyv egy kempingezésre alkalmas rétet írt, ezt kellet ma elérnünk. Aknaszlatina, Nagybocskó, Terebesfejérpatak: a fontosabb települések, ahol megálltunk pihenni és ásványvizet venni (már kezdtem unni a Sajánszkát, ezért kipróbáltam valami mást: azt hiszem, Ploszkát; lényeg, hogy sós volt, ezért nekem majdnem ihatatlan; legközelebb maradt a Sajánszka). Már besötétedett, mire elértük Európa közepét, a kempingezésre alkalmas rétet viszont nem találtuk meg, ezért a vasúti híd alatt átbújva, de még a vasúti kereszteződés előtt közvetlenül lementünk egy rétre, közel a Tiszához. Ez volt a legrosszabb sátorhely, mert a talaj vizes volt és lejtett is, úgyhogy másnap kissé „összetörten” ébredt a csapat… Ma 110 km-t tekertünk.

Július 17., 5. nap: Ébredés, sátorbontás és 10 körül indultunk is. A meleg csak fokozódott, 36 fok árnyékban volt, ezért Barnabás falucskában megálltunk egy boltnál. Untuk már a felvágottféléket, ezért lekvárt vettünk, almásat, egész olcsón, ráadásul finom is volt (láttunk hagymás-uborkás változatot is, de ahhoz nem voltunk elég bátrak). Itt kaptam vissza gyufában a visszajárót. Folytattuk utunkat Rahó felé, amit kora délután értünk el. Rahó szerintem nagyon szép városka, a város lakosságának tizede ráadásul magyar (beszéltünk is velük – a piacot kerestük). Némi pihenő után viszont továbbindultunk, mert minden pont zárva volt (ebédszünet), több idő pedig nem maradt. A Fekete-Tiszát követtük, gyakran álltunk meg fényképezni, hiszen nagyon szép tájakon jártunk. Megnéztük Kárpátalja legnagyobb vízesését a Trufanec vízesést is, nagyon szép volt és jó hűvös. Kora este voltunk Kőrösmezőn. Ez a városka nekem kevésbé tetszett, de azért kellemes volt. Innen vitt az út a Fekete-Tisza forrásához, de sajnos már kihagytuk. Plusz egy nap lett volna, amihez már nem volt kedvünk – megint van miért visszajönni. Egy 5-6 km-es emelkedő után Kárpátalja keleti határán, a Tatár-hágón voltunk, ahol a szállást is terveztük. A hágóval szemben volt egy domb, oda tekertünk fel. Jó sátorhely volt, senki nem zavart minket. Ma 70 km-t mentünk, de szinte végig emelkedett

Július 18., 6. nap: A sátorhely egyetlen hátránya, hogy nem volt árnyék, ezért 7-kor már elviselhetetlen volt a meleg. Tábort bontottunk, visszamentünk a Tatár-hágóra, megreggeliztünk, majd nekivágtunk a mai napnak. Minimum Viskig szerettünk volna eljutni ugyan azon az úton, amin eddig jöttünk (hát, jócskán túlteljesítettük a tervet, de majd később), szerencsére az út kedvezett, lejtett végig. Kőrösmező, Rahó: pihenőhelyek. Rahó előtt kell egy benzinkútnál Tiszabogdány felé elfordulni. Erről az útról lehet látni a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyását – megéri a kis kitérőt annak ellenére, hogy azonnal kéregető gyerekek vesznek körül mindent és mindenkit; nem árt, ha van egy kis cukorka, azzal könnyen le lehet „szerelni” őket. Rahón finom pizzát ebédeltünk 5 hrivnyáért, ami kifejezetten jól esett. Innentől csak azért álltunk meg, mert egy darázs menet közben belerepült a számba és megcsípett; az igazi pihenők Európa közepénél és Komlós falucskánál volt, ahol ismét magyarokkal találkoztunk. Nagybocskó, Aknaszlatina, Taracköz; itt pihentünk egy kicsit, és vártuk, hogy csökkenjen a meleg (még mindig 36 fok volt). Técső után kellemesebb volt az időjárás; sajnos az út, amin mentünk, pont kikerülte a szép belvárosát. Bustyaháza után értük el a viski leágazót. Még világos volt, és bár eddig 120 km-t tekertünk, a továbbút mellett döntöttünk, sőt, elhatároztuk, hogy visszamegyünk Magyarországra!. Amikor Husztot elértük, sötétedett. Megettük az utolsó konzerveket, majd tekertünk tovább, immár tök sötétben, de legalább elviselhetőbb volt az idő. Huszt után Nagyszőlős volt a következő nagyobb város; Felsőveresmartnál kellett lefordulni a P03-as útról. Ez az út már ismerős volt két éve is ugyanerre mentünk haza. Akkor nem tévedtünk el Nagyszőlősön, most viszont sikerült. Nem láttuk meg a Beregszász kiírást, ezért rossz irányba kanyarodtunk, ami plusz 15 km-t eredményezett. Éjfél volt és kb 180 km-t mentünk már, úgyhogy nagyon rosszul esett…

Július 19., 7. nap: Csak mentünk és mentünk a kivilágítatlan Nagyszőlősön (éjfélkor kapcsolták le a lámpákat), mikor észrevettük a Beregszász táblát. Innentől már nem volt gond, egy óra múlva elértük Tiszaújlakot. Megint vettem egy kis ajándékot egy benzinkútnál: pezsgőt, mint két éve. A határon nem volt kötözködés, hamar telepecsételték az útleveleket, és mehettünk is. Újból Magyarországon voltunk! Már csak a vonatig kellett elbiciklizni; Fehérgyarmat helyett csak Penyigéig mentünk, de ez is bőven elég volt. 240 km-t bicikliztünk, egyikünk sem gondolta volna, hogy sikerülhet. A vonat most csak öt órán át ment, és csak egyszer kellett átszállni.

Összegezve: Az újabb kárpátaljai túránk megint felejthetetlenre sikerült; nem mindig tudtuk bejárni azt, amit terveztünk (pl. a Tisza forrását), de ez mindig így van; a túra alatt 670 km-t tettünk meg. Két év alatt is tapasztaltunk fejlődést, elsősorban az utak minőségén, a helyiek most sem bántottak minket, nem vertek át a boltban, és minden alapvető kaja beszerezhető volt. Már lehet, és érdemes is Pesten beszerezni a hrivnyánkat, mert forinttal, euróval és dollárral nehezen lehet fizetni (állítólag tilos elfogadni). Fontos, hogy a hegyekben élnek farkasok, medvék, stb., aki hegyi kirándulást tervez, előtte érdeklődjön efelől. Nyelveket sehol nem beszéltek, ha valaki oroszul tud, az nagy előny lesz; sajnos  – Aknaszlatina, Tiszaújlak kivételével – a magyar településnevek sincsenek kiírva. A hegyi szakasz kivételével autósoknak is tudom ajánlani az útvonalat.

Árak tájékoztató jelleggel: 1 hrivnya: 38 Forint a Pólus pénzváltójában, mi fejenként 130 – 140 hrivnyát vittünk

Sajánszka ásványvíz (másfél liter): 1,5 – 1,8 hrivnya
Kenyér (kb. egy kiló): 1,6 – 1,9 hrivnya
Felvágottak: 4 – 5 hrivnya kb. negyed kilónyi
Lekvár: kb 5 hrivnya/üveg
Csoki: 4 hrivnya
Belépő fejenként a Szinevéri Nemzti Parkba: 2*2 hrivnya
95-ös benzin: 4,3 hrivnya/liter
Gázolaj: 3,8 hrivnya/liter

Pálinkás Balázs

•

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Utikalauz.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)