Paulini Ildikó: Bohémiai kalandozások – Csehország, Németország – 2010
Egy igazi kedvcsináló olvasmány a gyönyörű városokban, természeti csodákban gazdag Csehország bebarangolására – szép fotókkal illusztrálva
Pardubice, Hradec Kralove, Trutnov, Adrspach, Trosky Hrad, Hruba Skála, Turnov, Snezka, Jicin, Kutna Hora, Jihlava, Telc, Ceske Budejovice, Hluboka nad Vltavou, Cesky Krumlov, Holasovice, Tábor, Cervena Lhota, Jindrichuv Hradec, Trebon, Passau
Az idei nyáron Csehországot választottuk úti célnak, hiszen teli van látványosságokkal és itthonról viszonylag egyszerűen megközelíthető. Az utazás előkészületeit jellemzi, hogy könyvesboltok sorát jártam végig, hogy nem túl drága (és nehéz) útikönyvet vásároljak Csehországról, ám csak két kisebb kiadványt találtam, melyek nagyrészt Prágáról szólnak, amit ez alkalommal nem terveztünk meglátogatni.
Szerencse, hogy Csehországban nehéz olyan települést találni, melyben, vagy melynek közelében nincs látnivaló, így a könyvecske mintegy 30 oldalából is bőséges tervet tudtam készíteni.
(A térképen csak a felkeresett helyek egy része szerepel, mert a Google nem bírt többet – a szerk.)
Nagyobb térképre váltás másik ablakban
Nagy segítségemre volt még a Cseh Idegenforgalmi Hivatal budapesti irodája, melynek létezéséről az Útikalauz egyik leírásából szereztem tudomást. A hivatal munkatársától egy nagy kötegnyi prospektust és térképet kaptunk, melyek a későbbiekben igen hasznosnak bizonyultak.
Utazási paramétereink a szokásosak voltak, hárman utaztunk egy pici Suzukival egy hétre, és nem volt előre lefoglalt szállásunk (ez utóbbi tény eddig sosem okozott gondot, de addig jár a korsó a kútra…)
Mielőtt rátérnék kalandjaink részletes leírására, álljon itt néhány általános benyomás.
Utak
Az úthálózat jól karbantartott, a Prágába menő autópálya ugyan a régi M7-es hangulatát idézi, de egyébként szinte csak pozitív tapasztalataink voltak. A GPS természetesen okozott némi meglepetést, mert bár le voltak tiltva a földutak, mégis sikerült megtalálni néhány pici kacskaringós (de becsületére legyen mondva aszfaltozott!) hegyi utacskát, melyek egy csapásra felborították az előre szépen megtervezett programot. Az útjelző táblák informatívak, így azok és egy térkép segítségével csak a magamfajta “mitfahrer”-ek tudnak eltévedni.
Utunk során Szlovákiában, Csehországban, Németországban és Ausztriában használtunk autópályát, Németországban nem kell érte díjat fizetni, a többiben azonban matricát kell vásárolni és a szélvédőre ragasztani. A magyar-szlovák határon szlovák és a cseh matricát is lehet kapni. Az árak egyik országban sem eltúlzottak.
Parkolás
A parkolási lehetőségek és parkolóhelyek kitűnően ki vannak táblázva, ám szinte mindenhol fizetni kell, továbbá vannak fenntartott (reserve) helyek, melyekre csak az ott lakók, vagy az igazolással rendelkezők parkolhatnak. A parkolási díjak teljesen eltérőek, látványosságok közelében olykor aránytalanul magasak, az egyes városok főterein (majdnem minden főtéren volt parkoló) pedig általában reálisak. A fizetés a városokban többnyire automatával történik.
Árak
A fizetőeszköz a cseh korona, az élelmiszer, szállás- és benzinárakban nem észleltünk semmi különlegeset, hasonlóak a hazaihoz.
Étkezés
Minden nap vendéglőben ebédeltünk, a hely kiválasztásának alapja a leves ára volt. Ahol 25-35 koronánál (3-400 Ft) többe került, oda nem tértünk be. A keresést nehezítette, hogy sok helyen nincs elhelyezve étlap a bejáratnál. Tapasztalataink pozitívak, a fiatal korosztállyal angolul, az idősebbekkel németül tudtunk kommunikálni, persze itt is adódtak félreértések, de nem maradt éhes egyikünk sem
. Persze találkoztunk az egyik, világörökség részének minősített településen olyan étteremmel, ahol a vendégek nagy százaléka külföldi volt, mégsem volt többnyelvű étlap és csak csehül beszéltek, de ez esetben nem kockáztattunk, hanem továbbálltunk. Feltétlenül érdemes megkóstolni a sertéssült – párolt káposzta – knédli kombinációt, továbbá a pörköltet (gulas-nak hívják) szintén knédlivel, desszertnek pedig a mézes süteményt, mert nagyon finomak. A knédlis ételek sajnos nem teremnek minden bokorban, keresni kell, de nem lehetetlen rátalálni, a mézes sütemény azonban a legtöbb helyen kapható (mézzel sütött piskótatészta, melyet finom vajas krémmel töltenek meg).
Szállás
Nehéz eset. Összesen három szálláshelyen aludtunk, az idő persze megszépíti az emlékeket, de csak az egyik helyen találtunk elsőre panziót, a többiben bizony sokat kellett keresgélni. Persze ehhez hozzátartozik, hogy a vezérlőelv alapján a 400 korona/fő/éj-nél (5.000 Ft) drágább helyeket figyelmen kívül hagytuk. Az első helyen (Trutnov, Észak-Csehország) így 300 korona/fő/éj, a másodikon Jihlava mellett 166 (ennek körülményeiről majd később…), a harmadikon (Ceske Budejovice, Dél-Csehország), pedig 350 koronát fizettünk. (Egyik helyen sem kértünk reggelit.) Az árak egyébként hűen tükrözik a színvonalat.
Most pedig következzen a “program”
Vasárnap korán reggel szakadó esőben indultunk útnak, a Budapest-Rajka-Pozsony-Kuty-Brno útvonalon. Az autópályát Jihlavánál hagytuk el, és haladtunk tovább az első napi végcél, Trutnov irányába, mely Csehország északi részén fekszik.
Mivel semmilyen akadály nem gördült utunkba, ezért gyorsan haladtunk, és nem telt haszontalanul a nap, két városban is tartottunk pihenőt. Az első Pardubice, ahol a szépséges (múzeumként funkcionáló) várat, és az állítólag csónak alakú, egyébként téglalap alakúnak tűnő főteret néztük meg. Tetszett a főtér szabályos kialakítása, az azt körbevevő reneszánsz stílusban épült házak rendezett sora, középen a Szentháromság-oszlop és az óratorony is. Akkor persze még nem sejtettük, hogy Csehország minden számottevő városában hasonlóakkal fogunk találkozni. Az óratoronyba természetesen felmásztunk, és később ezt tettük szinte minden városkában, ahol megfordultunk. A kilátásnak mindenütt ára van egyrészt minimum 200 lépcső megmászása szükséges, másrészt mindenhol kell fizetni a belépésért (itt éppen 20 Kc/fő volt).
Következő megállónk a közelben fekvő Hradec Králové, ismertebb nevén Königgrätz volt. A város arról híres, hogy 1866-ban a poroszok itt győzték le a Habsburg Birodalom csapatait. Itt is hasonló szépségeket találtunk, mint Pardubicében, a gótikus Szentlélek-székesegyház is megér egy látogatást, ugyanis vörös téglából épült, karcsú tornyai pedig nem csúcsban végződnek, hanem jellegzetes cseh stílusúak. Mellette áll az ún. Fehér torony, melynek tetejéről szép kilátás nyílik a “királynék városára”.
Késő délutánra meg is érkeztünk Trutnovba. Bőszen nekiálltunk szállást keresni és röpke másfél óra elteltével találtunk is. Egy hatalmas szocreál épület hatodik emeletén kaptunk egy háromágyas, szerény tiszta kis szobát erkéllyel, fürdőszobával. Az épület maga látott már jobb napokat is, de a szobával minden a legnagyobb rendben volt (300 korona/fő/éj). Este még körbesétáltuk Trutnov belvárosát, melynek a legfőbb nevezetessége a főtéren található óriást ábrázoló Krakonos díszkút, lévén a város az Óriás-hegység (Krkonose) közelében fekszik.
Második napunk fő attrakciója a Trutnovtól mintegy 20 km-re fekvő Adrspach sziklalabirintus (Adrpasské skály) bejárása volt. Szavakkal elég nehéz leírni a nagyjából 7 kilométeres utat, melyet hatalmas sziklák és homokkőcsúcsok öveznek, nagy részük nevet is kapott. Számunkra a legszebbek a Madonna, a Szerelmespár, a Teknős és a Polgármester voltak. A terepet nehezíti néhány létra, és egy helyen fél méter széles kis átjárón lehet csak továbbhaladni, de a “túra” nem megerőltető, a látvány pedig remek. A bejáratnál kapott térképen könnyen nyomon követhető az útvonal, mi a leghosszabbat, a zöldet jártuk be, de a végén a kék jelzésen körbesétáltunk egy gyönyörű tavat is.
Az út felénél külön díj ellenében lehetőség van csoportos csónakázásra a sziklák közötti tavon (ez nem az a tó, ami a bejáratnál van, hanem egy kis hegyi tavacska). A csónakázás inkább turistacsalogató és főként a cseh anyanyelvűek számára érdekes. Hatalmas csónakon vicces kormányos kalauzolja végig a népet egy “zsebkendőnyi” tavon, mely nagyon szép, de nem feltétlen ér meg egy kb. 40 perces hajóutat. Az út lényege ugyanis annyiból áll, hogy a tóban különböző vicces elemeket helyeztek el, pl. egy halott matróz vízből kinyúló kezét, Michael Jackson operáció előtti imitációját, és más egyéb érdekességeket, melyeket cseh-tudásunk hiányosságai miatt nem tudtunk beazonosítani. A kormányos ontja magából a poénokat, melyen mindenki, aki érti, hatalmasat derül. Lényeges természeti látványosság nincs a programban, de nem bánom, hogy kipróbáltuk, legalább láttunk ilyet is…
Utólag konstatáltuk, hogy érdemes volt nyitásra érkezni, mert mire mi végeztünk, ellepték a turisták a sziklákat, így nehéz lett volna fotózni.
A kirándulás után autóba ültünk és a kb. 90 km-re fekvő Tros (Trosky hrad) várrom felé vettük az irányt. Útközben a nap is kisütött, így már nagyon vártuk a két híres várromot (Szűz torony és Baba-torony), melyek egy-egy hatalmas sziklán helyezkednek el. Odaérkezésünkkor kiderült, hogy hétfőn szünnap van, így a vár belülről nem látogatható, de kívülről is érdemes volt megnézni, a látvány már messziről uralja a tájat.
Továbbindultunk a kedvelt kilátóhely, Hruba Skála felé. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy érdemi látnivalókat csak kirándulással egybekötve tudnánk találni, de mivel nem készültünk túrára, így csak a Waldstejn kastély tornyába mentünk fel, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre és Tros várára.
Következő úticélunk Turnov városa volt, mely az ékszerkészítésről híres. A főtér hasonlóan a többihez igazi kis ékszerdoboz a szokásos látnivalókkal.
Közel másfél órás autózás után visszatértünk trutnovi szállásunkra.
Kedd reggel az általam leginkább várt program következett: Csehország legmagasabb pontjának, az Óriás-hegységben található Snezka-hegynek a meghódítása. Természetesen nem szerettünk volna egy 1602 méteres hegyet gyalogosan megmászni, így igénybevettük a felvonó nyújtotta kényelmet. A hegycsúcsot átszállással lehet csak elérni, két személyes sífelvonóval. Az utazás során (kb. 2×10 perc) a látvány lenyűgöző, nyomon követhető a növényzet változása a lombhullatóktól kezdve a hatalmas fenyőkön át a törpefenyőkig majd a kopár sziklákig. A hegytetőn egy kis kápolna áll, s mivel a hegy a cseh-lengyel határon fekszik, így a túloldalon Lengyelországba is bepillantást nyerhetünk. Gyönyörködés és számos fotó elkészítése után lelibegtünk és örömmel vettük tudomásul, hogy ide is érdemes volt nyitásra érkezni reggel, mert késő délelőtt már nagyon hosszú sor kígyózott a felvonó bejáratánál.
Hegyvidéki élményeink azonban nem értek itt véget, ugyanis célba vettük Rumcájsz városkáját, Jicint. Szeretett GPS-ünk itt okozta azt az apró kellemetlenséget, melyet írásom elején említettem, ugyanis mi hiába tartottunk kitartóan a főút felé, ő annyira következetesen állította, hogy másfelé menjünk, hogy beadtuk a derekunkat. Közel két órás felesleges kínlódás következett az Óriás-hegység mélyén, a kisautó alig fért el a hegyi utakon, balra szakadék, jobbra hegyoldal, autók sehol, csak itt-ott bukkant fel néhány gyalogtúrázó. Hogy hogyan jutottunk le a hegyről, az előttem is rejtély, pedig én navigáltam, de egyszer csak egy bájos kis faluban találtuk magunkat a hegy lábánál, ahol egy kellemes fogadóban meg is ebédeltünk. Utána eljutottunk Jicinbe, tettünk egy sétát a barokk főtéren, ahol megcsodáltuk az itáliai stílusú Wallenstein kastélyt és felmásztunk az óratoronyba is. (Parkolás a főtér közelében 10 Kc/óra.)
Következő megállónk az UNESCO Világörökség listáján is szereplő Kutna Hora volt. Ez a városka méltán világörökség, ugyanis egyszerűen gyönyörű. Elsőként a híres (vagy inkább hírhedt?) csontkápolnába mentünk, mely Sedlec városrészben található (Kostnice vagy Sedlec kiírást kell figyelni), és a lényege, hogy a teljes berendezés emberi csontokból készült. Az útikönyv és az Internet nagyon méltatta, számomra azonban inkább hátborzongató élmény volt, melyért ráadásul meglehetősen sokat kellett fizetni (50 Kc/fő). A városmag bejárása azonban kárpótolt mindenért. A Szent Borbála templom különleges külső formájával (hármas sátorszerű teteje van), és gótikus belsejével nyűgözött le (belépődíj: 50 Kc), de maga a város is különlegesen szép és hangulatos.
E kellemes városlátogatás után útra keltünk, haladtunk tovább déli irányba és igyekeztünk szállást találni. Legalább három kisvárosban jártunk, ám mindenütt telítettek voltak a szálláshelyek. Végezetül elérkeztünk Jihlavába, ahol már erősen esteledett, így muszáj volt kitalálni valamit. Több helyen is megkérdeztük, de a nekünk megfelelő árkategóriában sajnos nem volt szabad szoba. A főtéren megszólítottunk egy fiatalembert, aki tudott a külvárosban egy kempinget, így jobb híján oda mentünk érdeklődni. Mivel nem volt más választásunk, így kénytelenek voltunk elfogadni egy szobát egy olyan épületben, mely igencsak hagyott kívánni valót maga után. A közös zuhanyzót inkább nem vettük igénybe, a WC első használat után elromlott (át kellett költöznünk egy másik szobába), a csapból elsőre sötétbarna valami folyt és még sorolhatnám. De hát hurrá nyaralunk, túltettük magunkat ezen az apróságon, hiszen csak este 10-től másnap reggel 7-ig kellett kibírni, addig is aludtunk egyet, majd jó korán továbbálltunk. Egyetlen öröm az ürömben, hogy fejenként csak 166 koronát hagytunk ott…
Szerdai első programunk Telc meglátogatása volt. A város szerepel az UNESCO Világörökség listáján, gyönyörű főterén reneszánsz és barokk stílusú, változatos színű házak sorakoznak. A hatalmas reneszánsz kastélyt is érdemes megtekinteni, az idegenvezetés cseh nyelven történik, de adnak magyar nyelvű leírást (belépődíj 110 Kc/fő).
E szépségek után következett nyaralásunk legfeleslegesebb néhány órája, ugyanis Ceske Budejovice irányába indultunk, és útba akartuk ejteni a Cervena Lhota nevezetű vörös kiskastélyt. Elkövettem azt a hibát, hogy ezt a nevet beírtam a GPS-be és onnantól rá hagyatkoztam. Csakhogy míg a Cervena Lhota elnevezésű vár nyugatra feküdt, addig mi keletre indultunk el, úti célunkkal éppen ellentétes irányba egy azonos nevű települést célba véve. Mire rájöttem a tévedésre, már késő volt, így a biztonság kedvéért megkerestük a GPS által ajánlott kisfalut, ami egy rendkívül átlagos község zéró látnivalóval. A megközelítése persze négyszámjegyű kanyargós erdei úton történt, mely csak növelte az időveszteséget. Végtelen csalódottsággal fordultunk immáron ismét nyugatnak és délután meg is érkeztünk Ceské Budejovicébe (így ismét kénytelenek voltunk útba ejteni Telcet, ahol nagyon finom pörköltet ettünk knédlivel). A városba beérve kerestük a panziókat jelképező táblákat és elsőre (na jó, másodikra) találtunk is megfelelőt, 350 korona/fő/éj áron, így nagyon megkönnyebbültünk, ráadásul volt hűtőszekrény, vízforraló és konyhasarok, melyeket addig nélkülöznünk kellett.
Este körbesétáltuk Ceske Budejovice (másik nevén Budweis) belvárosát, melyen keresztülfolyik a Moldva (Vltava) folyó. A szépséges főtér minden oldalán 133 méter hosszú és árkádos polgárházak övezik. Felmásztunk a Fekete toronyba is (30 Kc/fő) és nagyon szerettünk volna süteményt is enni, de nem találtunk 18:00 óra után nyitva tartó cukrászdát, ráadásul az eső is elkezdett szemerkélni, így inkább lepihentünk.
A következő napsütéses reggelen elindultunk a 8 km-re fekvő Hluboka nad Vltavou-ba, ahol a gyönyörű középkori angol mintára épült várkastélyt néztük meg, melyet egy hatalmas angolpark vesz körül. A kastély kívülről is lenyűgöző, de a belsejét is érdemes megcsodálni, mert ámulatba ejtő a termek berendezése és díszítése (faborítás, aranyozás, hatalmas festmények, csodálatos bútorok, stb.) Az idegenvezetés cseh nyelvű, de itt is adnak magyar nyelvű leírást. Fotózni (hasonlóan a többi várhoz) itt sem lehetett. (Belépődíj 130 Kc/fő.)
Hlubokából a változatosság kedvéért egy újabb világörökség felé vettük az irányt, mely utazásunk egyik csúcspontját jelentette, ez a hely volt Cesky Krumlov. A város a Cseh-erdő déli részén a Moldva kettős kanyarulatában fekszik és páratlan látványt nyújt. Érdemes beülni a vár tövében egy kis vendéglőbe a Moldva partján és csodálni Csehország legnagyobb várát, a Szent Vitus templomot és a szelíden kanyargó folyót (mely kenuzásra is kiváló).
Mi is ezt tettük, mígnem beborult az ég és el nem kezdett zuhogni az eső. Az időjárástól elszomorodtunk, így autóba ültünk és meglátogattunk egy újabb világörökséget: Holasovice települést. A kis falunak valamivel több, mint 100 lakosa van, a házak négyszögletesen helyezkednek el a főtér körül, az egész olyan, mint egy élő skanzen. Mivel nem főút közelében fekszik, ezért igazán nyugodt hangulatot árasztó falucska, érdemes körbesétálni és a kis “múzeumát” megnézni. A múzeumban (amivel közös portán panzió is üzemel) az úr angolul meséli el a falu történetét és bemutatja a mezőgazdaságban használt eszközöket. Külön érdekesség volt, hogy a bácsi három szót tudott magyarul: “állami gazdaság, Mezőhegyes”…
Szombati napunk reggelén esős időben Tábor városa felé vettük az irányt, mely a bibliai Tábor hegyről kapta a nevét. (Parkolás a főtér közelében 30 Kc/óra). A város egykoron a husziták központjaként működött, emiatt zegzugos utcákból áll, hogy a hívatlan vendégek könnyen eltévedjenek. Magunk közt szólva azért nem olyan bonyolult, ráadásul a főtéren lévő információs irodában lehet térképet kérni. A város legérdekesebb látnivalója a főtér alatt elhelyezkedő huszita labirintus. Az útvesztőt cseh idegenvezető közreműködésével védősisakban lehet körbejárni és maradandó élményt nyújt. (Belépődíj 40 Kc/fő)
Táborból immáron a minket érdeklő Cervena Lhota felé indultunk, a biztonság kedvéért térkép és az útjelző táblák segítségével navigáltam, így sikerült is megtalálni. Az eső lába ugyan lógott, de borongós időben is gyönyörű a tó partján fekvő kis vörös kastély. Belülről is meg lehet tekinteni cseh idegenvezetővel, ám itt is kaptunk magyar nyelvű leírást. A kastély természetesen nem olyan pompás, mint Hluboka, de megéri megnézni, mert egészen más jellegű. (Belépődíj 90 Kc/fő) A parkolás meglehetősen drága, és a kastély melletti étterem sem nyerte el a tetszésünket az árai miatt.
A délután folyamán még két további várost néztünk meg. Az egyik a Vajgar tó partján fekvő Jindrichuv Hradec, mely nekünk, magyaroknak arról nevezetes, hogy II. Rákóczi Ferenc az itteni jezsuita gimnáziumba tanulója volt. Van továbbá egy szép vára, melyet csak kívülről néztünk meg, de az információs anyagok alapján biztosan gyönyörű lehet. (Parkolás a főtéren 35 Kc/óra) Mivel a szakadó esőben majdnem bőrig áztunk, ezért gyorsan továbbálltunk és elautóztunk Trebon-ba, ahol a főtér, a vár és a városkapuk nyújtanak szép látványt, továbbá több ízléses cukrászdát is találtunk, és az egyikben ki is próbáltuk a finomságokat, majd teli gyomorral nyugovóra tértünk. (Parkolás Trebonban a városkapun kívül 10 Kc/óra, a városban nem találtunk pakolóhelyet.)
Másnap elérkezett a hazautazás napja, de előbb még Németország felé vettük az irányt, hogy megcsodáljuk Passaut, “a három folyó városát”. Az Inn, az Ilz és a Duna által közrefogott város megérte a kitérőt, a Szent István dóm különösen lenyűgöző. Mintegy másfél órát sétáltunk a városban és remekül éreztük magunkat a szombat reggelen ébredező bajor városka “forgatagában”. Innen aztán autópályán, Ausztrián keresztül hazautaztunk Budapestre.
Csehország mind természeti mind épített látnivalókban gazdag ország, a csehek kulturált, segítőkész, kedves emberek. Kívánom, hogy egyszer minden kedves olvasónak sikerüljön megtapasztalni mindezeket…
Paulini Ildikó
Paulini Ildikó írásai az Útikalauzban >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés