Paulini Ildikó: Ötztal – Tirol – Ausztria – 2013

Paulini Ildikó: Ötztal  – Tirol – Ausztria – 2013

Egy rövid magashegyi nyaralás története nagyon sok információval és látványos fotókkal

Tirol, Ötz-völgy, Sölden, Imst, Rosengartenschlucht, blaue Grotte, Gaislachkogl, Gaislachkoglbahn, Gaislach-tó, Innsbruck, Hofburg, Goldenes Dachl, Ambras-i Kastély, Umhausen, Özti-Dorf, Stuibenfall, Oetz, Piburgi tó

Idei nyaralásunkkal kapcsolatban férjemnek egyetlen kívánsága volt: magas hegyeket szeretne látni. Az autóval elérhető földrajzi távolságokat figyelembe véve Ausztriára esett a választás, Tirol pedig már korábban is felvetődött mint lehetséges úti cél. A konkrét helyszínt a késői eszmélést követően elérhető még szabad szálláshelyek határozták meg, ahol fő szempont a megfizethető ár és a hegyi panorámával rendelkező szoba volt, így szűkült a kör az Ötz-völgyben (Ötztal) található Sölden település egyik legcsodálatosabb alpesi vendégházára.

A nyaralás első napja teljes egészében az utazással telt és mivel szüleim is velünk jöttek, így a több mint 800 kilométeres utat –  a vezetést egymásnak többször is átadva – egészen kényelmesen és viszonylag gyorsan, mintegy 9 óra alatt tettük meg. Megérkezés után a szobáink erkélyéről nyíló kilátás feledtette velünk a monoton autópályát és a klíma nélküli autóban való aszalódást; szállásunk a Panoráma utcában, a település felett a hegyoldalban helyezkedett el, ahonnan az egész falura és a környező hegyekre is páratlan kilátás tárult elénk. A hegyek szinte percről percre más „arcukat” mutatták, ahogy teltek az órák, vagy változott az időjárás, mindig más és más látvány fogadott.

 

Kilátás az erkélyről eső után

 

Kilátás az erkélyről egy napos reggelen

Következő napunk reggelén elváltak útjaink, míg szüleim Söldenben sétálgattak, addig a férjem és én a kb. 50 km-re lévő Imstbe utaztunk, ahol a Johannesplatz közeléből induló Rosengartenschluchtot jártuk végig. A Rózsakert kanyon 1.5 km hosszú, 250 méteres szintkülönbségű szurdok, melynek végén az ún. blaue Grotte, azaz a Kék barlang található. Korábbi útjaink során több kisebb kanyonhoz is volt már szerencsénk, azokkal összehasonlítva ez kevésbé volt izgalmas; a Kék barlang pedig inkább csak barlangocskának nevezhető, ráadásul mesterségesen alakították ki. Mindezektől függetlenül kellemesen éreztük magunkat; a túra az ülőmunkától elsatnyult izmaimnak jó kis bemelegítés volt.

 

Kanyon

 

blaue Grotte

Délután a már emlegetett magas hegyek meghódítására került sor, a kényelem jegyében természetesen drótkötélpályás felvonóval. Söldent többek között azért is választottam bázisul, mert több felvonó is a turisták rendelkezésére áll, mi – idő hiányában – csak az egyiket, a legmagasabb hegyet legegyszerűbben elérő Gaislachkoglbahnt tudtuk igénybe venni. A felvonó első szakaszán a kabin 1363 méteres tengerszint feletti magasságból indul és a közbenső állomásig, az ún. Mittelstation-ig 2174 méterig visz. A kabinok kényelmesek, tágasak, és mivel folyamatosan és sűrűn követik egymást, így nem kell másokkal összezsúfolódva végigkínlódni az utazást. A második szakasz az elsőhöz hasonló kényelemben 3040 méterig szállítja az utasokat, egészen a Gaislachkogl (és odafönt úgy éreztem: a világ) tetejéig. A csúcson egyik ámulatból a másikba estünk, az első benyomásunkat azonban az elkeseredettség és a harag vezérelte, ugyanis egy építkezés kellős közepébe csöppentünk. A csúcson ugyanis egyenlőre nincs semmilyen olyan létesítmény, ami a turisták komfortérzetét hivatott fokozni, így természetesen ide is építeni kell egyet. És persze éppen most, amikor mi járunk arra… A kiírás szerint 2013. decemberére el is fog készülni egy „csodás” étterem-komplexum. Mi ebből annyit érzékeltünk, hogy nagyon magasra utaztunk, nagyon sokat fizettünk érte (a menettérti jegy összesen 25 EUR/fő), ehhez képest nem a béke és a nyugalom, hanem a tolató teherautók folyamatos sípoló hangja, kordonok és rengeteg por fogadott. Az egészben az a vicces, hogy utazásaink során számos felvonót kipróbáltunk már, s így számos csúcsot „hódítottunk meg”, de emlékeim szerint sosem jártunk még olyan helyen, ahová ne lehetett volna autóval eljutni.
Ez itt sem volt másképp, sőt, erre a célra kifejezetten létezik egy ún. Gleccser-út is, melyet díj ellenében lehet használni és így autóval 3000 méternél is magasabb helyekre lehet eljutni.
Persze a csúcs nem csak bosszúságot, hanem rengeteg örömet is okozott, hiszen az építkezés zajától eltávolodva az Alpok hófoltos hegyláncai húzódtak méltóságteljes csendben a lábunk előtt. Csodálatos látvány volt, az ember odalentről nem is gondolná, hogy a néhány csúcs mögött micsoda gyönyörűségek vannak még. A hegyek között meghúzódó pici, szív alakú tengerszem, a Gaislach-tó (Gaislacher See), pedig felteszi az i-re a pontot; talán a fotók vissza tudják adni a csodálatos látvány néhány részletét.

 

Sölden a felvonóról

 

Tengerszem

 

Sölden a Gaislachkoglről

 

A teherautók már kijárták az utat…

Visszafelé megálltunk a Mittelstation-nál a tradicionális kólaivásra (itt szerencsére már évekkel ezelőtt megépült az étterem), ám a kilátás meg sem közelíti azt, ami a csúcson fogadott.
Az esténk a pihenés jegyében telt, (a sok irodai munka után hirtelen jött ez a nagy szabadság, így elképesztően fáradt voltam) és mivel délután 6 óra körül menetrendszerűen megérkezett az eső, így mást nem is tehettünk.

A szerdai teljes napunkat Tirol fővárosának, Innsbrucknak szenteltük. Érdekes, hogy a várost mindenki ismeri, azonban magyar nyelvű útikönyvet nem találtam róla, és az internet sem bővelkedett találatokban, ennek ellenére látnivalókban gazdag kirándulásban volt részünk. Elsőként a császári palotába (Hofburg) mentünk, ahol a császári lakosztályokat néztük meg (8 EUR/fő). Audio-készülék csak a szokásos nyelveken érhető el (magyarul nem), így ennek segítsége nélkül csodáltuk meg a gazdagon díszített lakosztályokat, melyekben számos festmény is helyet kapott az uralkodó család tagjairól, de főképpen Mária Teréziáról. A séta csúcspontja a bálterem volt, melynek pompája lenyűgöző. (Képeket sajnos nem lehetett készíteni.)

Utunkat a központban, a város jelképének is nevezett Goldenes Dachl-nál folytattuk. Az Aranytető egy gótikus stílusú oszlopos erkély, melynek tetejét tűzzománcozott, apró rézlemezek fedik, s ettől a tető aranyozottnak tűnik. Az épületben múzeum működik, mely a késő-középkori Tirol életét mutatja be. Pár lépésre innen magasodik a város óratornya, amely nyitva áll a látogatók előtt (3 EUR), a tetejéről pedig remek kilátás nyílik az egész városra és a környező hegyekre. A panorámaképek elkészítése és néhány szuvenír vásárlását követően talán nem teljesen elítélendő módon pénztárcabarát ebéd után kutattunk. (És azt sem hallgathatom el, hogy az ételek nevét még mindig nem tudom rendesen lefordítani, így a zsákbamacskát elkerülendő nem volt túl sok választási lehetőségünk.) Egy szó mint száz, pizza lett az ebéd, de nem akármilyen: a gyönyörű osztrák város egyik török vendéglőjének teraszán igazi olasz módra sütött finom pizzával laktunk jól, igen jutányos áron.

Ebéd után az Inn partján sétáltunk, majd a gyönyörű barokk oltárral büszkélkedő Szent Jakab dómot néztük meg. Ezt követően autóba ültünk és az Ambras-i Kastélyt (Schloss Ambras) vettük célba, hogy egy kellemes sétát tegyünk a gyönyörű kastélyparkban, ahol megszokott dolog, ha szelíd mókusokkal vagy éppen egy éhes pávával találkozik az ember. Itt sajnos szintén sikerült beszereznünk egy negatív élményt: elsősorban a WC-hez jutás érdekében, másodsorban pedig a tikkasztó hőség miatt beültünk a parkban található egyetlen vendéglőbe, ahol férjem és én 1-1 fagyikelyhet rendeltünk (elég borsos áron), azonban a szüleim nem kértek semmit. A felszolgáló hölgy erre közölte, hogy ez egy étterem, itt mindenkinek rendelni kell. Nem volt mit tenni, kérniük kellett 1-1 üdítőt. Az elvvel talán még egyet is értenék, ha foglaltuk volna valaki elől a helyet és így a szegény étterem 2 + 2 gyanútlan magyar turista miatt komoly bevételtől esett volna el, de bőven volt még a miénken kívül szabad asztal. Ám a tetőpont az volt, amikor kiderült, hogy az étteremben nincs mosdó, majd megmutatták, hogy a közelben hol található, csakhogy azt kizárólag akkor lehetett volna használni, ha váltunk a kastélyba belépőt.
Mindettől függetlenül a park gyönyörű volt, órákig lehet sétálni a hűs lombok alatt.

 

Goldenes Dachl

 

A Dóm az óratoronyból

Ambras-i kastély

Hazaindulás előtt kb. egy órán keresztül igyekeztünk megtalálni a téli olimpiákról ismert síugrósáncot, melyet távolról többször is megcsodálhattunk, de bővebb információ hiányában sehogyan sem sikerült meglelni a hozzá vezető utat.

Másnap elérkezett az utolsó érdemi napunk. Ezeket a napokat mindig lazára, pihenősre tervezem, és talán a túlzottan lelkes tervezés az oka annak, hogy a tényleges program mindig éppen az ellenkezőjére sikerül. Az általunk felkeresett tiroli látnivalók szinte minden esetben a kijelölt parkolótól távolabb helyezkedtek el, így az általam csak „drive in” –nek nevezett látványosságok nem jellemzőek erre a vidékre.
Reggel Umhausenbe utaztunk, ahol elsőként az Ötzi-Dorf-ot néztük meg. Ötzi-re, vagyis az 1992-ben megtalált ősemberre komoly marketing stratégia épül az Ötz-völgyben, talán nagyobb is, mint feltétlenül kellene. Ötzi múmiáját 3200 méter tengerszint feletti magasságban eltévedt német turisták találták meg; a tartós hideg egy vadász testét őrizte meg az utókornak 5000 éven át. A vadász mellett megtalálták az íját és a nyilakat, faragott csonteszközeit és tűzkőpengéjét is. A tudósok kiderítették, hogy egy nyílvessző és aztán egy hatalmas koponyaütés okozta a halálát, tehát megölték… Az Ötzit vizsgáló kutatók közül állítólag többen is szerencsétlen vagy hirtelen halált haltak, így (szintén állítólag) napjainkban félelemmel vegyes kíváncsiság veszi körül.
Ötzi, a gleccsermúmia ma Bolzanóban nyugszik, egy klimatizált vitrinben. Az Umhausennél található 11.000 négyzetméteren elterülő szabadtéri múzeumban (Ötzi-Dorfban) a prospektusok szerint azt mutatják meg (személyenként több mint 6 EUR-ért), hogyan éltek, laktak, gazdálkodtak az emberek az újkőkorszakban. A hivatalos szöveget annyiban árnyalnám, hogy a látogatók megnézhetik, hogy a ma embere hogyan élne a kőkorszakban. Ez alatt azt értem, hogy az egész őskori falu nagyon „XXI. századi” módon került berendezésre, a felhasznált anyagok és eszközök ugyan eredetiek, korhűek, de minden szép és szabályos rendben van, a horgásztó úgy néz ki, ahogy a Nagy Könyvben meg van írva, és ha most valaki felépítene egy kőkorszaki stílusú szállodát, annak elnöki lakosztálya pontosan úgy nézne ki, mint Ötzi kalyibája. A komplexumban található egy moziterem is, ahol a faluban játszódó „kosztümös” filmen mutatják be az ősember mindennapjait és ez az, ami igazán közel hozta hozzánk az akkori életet. (Ámbár itt is disszonáns, hogy a szereplők nagyon tiszták, rendezett külsejűek, kedvesek és idilliek.) Kisgyermekes családoknak jól jöhet, hogy a falu kifejezetten gyerekbarát létesítmény, van benne korhű játszótér és számos háziállat is. Az igazán bátrak pedig kőkorszaki túlélőtáborba is benevezhetnek.

 

Kőkorszaki fekhely

 

Halastó

Az őskor után visszatértünk a jelenbe, ugyanis Ötzi faluja mellől indul a 157 méteres Stuibenfall vízeséshez vezető turistaút. Tirol legnagyobb vízesésének alja kb. 2 km-es, 150 méteres szintkülönbségű úton érhető el. A látvány már innen is szép, de továbbmenve a vízesés teljes magasságában 7 kiépített kilátópont érhető el, melyből ottjártunkkor az alsó kettő volt nyitva. A látványért megszenvedtünk, hiszen a két kilátóhoz vezető 5 + 5 perces utat meredek emelkedőn kell megtenni. A látvány azonban mindenért kárpótolt.  A hegymászók megfelelő felszereléssel a vízesés tetejéig is eljuthatnak a nemrégiben kialakított Via Ferrata hegymászóútvonalon. Az utóbbi évek nyaralásai során tapasztaltakkal összefüggésben óhatatlanul is kénytelen vagyok összehasonlításokat tenni, mely ez esetben azzal az eredménnyel jár, hogy a Stuibenfall az általam eddig látottak közül a legremekebb vízesés!

 

a Stuibenfall alja

 

a Stuibenfall teljes nagyságában

A túra után a megerőltető utat ellensúlyozandó az Ötztal emblematikus városának is nevezhető Oetzbe látogattunk, ahol egy négycsillagos szálloda éttermében ebédeltünk meg.  (A német nyelvű környezetben eltöltött néhány nap ekkorra már megtette jótékony hatását, nyelvismeretem kezdett visszatérni, így megembereltem magam és hajlandó voltam az étlap egy részét lefordítani…)

Az utolsó, „valódi pihenés”-nek szánt program az Oetz mellett lévő Piburgi tó (Piburger See) felkeresése volt, azonban a parkolóból a tóig történő fáradt (ámbár csak 5 perces) gyaloglás miatt e nemes cél szintén csorbát szenvedett. A hegyek között megbúvó meleg vizű tó azonban gondoskodott arról, hogy kikapcsolódhassunk. Mivel fürdőzésre nem voltunk felkészülve, így csónakot béreltünk és kellemeset hűsöltünk az idilli környezetben.

 

Piburgi tó

Utolsó napunkon az utazás fáradalmait Salzkammergut felkeresésével, a csodálatos Hallstatt és Bad Ischl kastélyának meglátogatásával igyekeztünk enyhíteni, mely méltó befejezése volt ennek a csodálatos néhány napnak.

További látnivalók, gyakorlati tudnivalók:

Nyelvek
Tirolban (egy Innsbruckban kiránduló nyugdíjas csoporttól eltekintve) nem találkoztunk magyarokkal. Ennek talán az is lehet az oka, hogy Ausztriában a magyar határhoz jóval közelebb is találhatók gyönyörű helyek, így honfitársaink Tirolig már nem merészkednek el, pedig bízvást mondhatom: megéri! Tapasztalataink alapján a tiroliak elsősorban a német és az olasz turistákból élnek, így nem csoda, hogy semmilyen felirat (avagy audioeszköz) sincs magyarul, szemben pl. Hallstatt-tal, ahol a magyar és a kínai turistákra épül minden.
A múzeumokban, éttermekben általában angolul is beszélnek, de szerintem nyelvtudás nélkül is el lehet boldogulni.

Pénzügyek
A mi pénztárcánkhoz mérve a belépő- és parkolódíjak valamint az éttermek és élelmiszerüzletek árai is némileg magasnak tűntek. Ez azonban ne tántorítson el senkit egy tiroli kirándulástól, hiszen otthonról hozott élelmiszerek felhasználásával, a múzeumok és belépődíj-köteles egyéb látnivalók kihagyásával is remekül lehet pihenni, ráadásul a szállásunk ottani és hazai viszonylatban sem volt túl drága (7750.- Ft/fő/éj, ellátás nélkül).

Közlekedés
Tirolt Budapestről a legegyszerűbben és leggyorsabban az Alpok északi irányból való megkerülésével, Németország érintésével (a Bécs-Linz-Salzburg-Innsbruck útvonalon) lehet elérni. Nagyon vártuk a sebességhatár nélküli német „no limit” autópályát, hogy végre száguldozhassunk egy kicsit, de a folyamatos útfelújítások miatt végig korlátozások állták  utunkat. (A felújítás 2014 végéig tart.) Az odaút szerencsére eseménytelen volt, csak Salzburg környékén voltak kisebb torlódások hétfői napon a déli órákban. Az ausztriai autópályák minősége néhány kisebb (Brno környékére emlékeztető hepehupás) kivételtől eltekintve megfelelő, azonban használatuk díjköteles. Utunk során itt is volt jópár példa a sebességkorlátozásra (ám mivel felújítás nem volt, így ennek okát nem értem), 80 és 100 km/h-ás sebességhatárok váltakoztak egymás után.
Az Ötz-völgyben kanyargós, de jó minőségű úton lehet közlekedni, ugyanakkor sok helyen tilos előzni, ahol pedig szabad, ott sem túl egyszerű. Az egész völgyben kiváló a tömegközlekedés, a látnivalók mindegyike elérhető autóbusszal is.
Hazafelé Schwechat környékén az autópályán komolyabb dugót tapasztaltunk, de mivel ez péntek délután történt, így különösebben nem is lepődtünk meg rajta.

Hulladékgazdálkodás
Tirolban a szelektív hulladékgyűjtést olyan magas színvonalon művelik, hogy meglehetősen nehéz volt megszoknunk. Az apartmanban ötfelé kellett válogatni a szemetet, ennek jelentőségét az is mutatja, hogy a szállásadó hölggyel kb. 3-4-szer elegyedtünk szóba, de egyik alkalommal sem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a szemetet az elmondottaknak megfelelően kell kezelni. A Stuibenfallhoz vezető kaptatón is csak egyetlen (szelektív) gyűjtőt helyeztek ki; valahogy úgy lehetnek vele, hogy vagy szelektíven vagy sehogy se szemetelj, mivel hagyományos utcai szemétkosarat alig-alig találtunk, így az útközben keletkezett hulladékot kénytelenek voltunk mindig magunkkal vinni a legközelebbi gyűjtőhelyig.

Tájékozódási lehetőségek
Mint már említettem, jól használható útikönyvet nem találtam, de van néhány honlap, melyek minimális angol vagy német nyelvtudás esetén jó szolgálatot tehetnek. Ezek a „Tirol látnivalói” vagy az „Ötztal” szavak internetes keresőbe való beírásával könnyedén megtalálhatók. Nagy örömömre szolgált például az is, hogy a Rosengartenschlucht térképe az internetről is letölthető pdf-ben (az már kevésbé volt örömteli, hogy a térképet éppen a túra előtt veszítettem el…).
Kellemes tapasztalat volt továbbá, hogy a látványosságokat jól kitáblázták, és a szálláson, valamint a forgalmasabb helyeken számos informatív prospektus szerezhető be.

Időjárás
Míg Magyarországon 40 °C-os kánikula tombolt, addig Söldenre kellemes, napos, szelíd bárányfelhőkkel tarkított 25-27 °C –os időjárás volt a jellemző (ezt részben annak is köszönhettük, hogy az apartmanunk kb. 1400 m tengerszint feletti magasságban volt). A délutáni esőt követően estére általában csípősre fordult az idő, de ezt egyáltalán nem bántuk.

Ötz-Karte, egyéb látnivalók
A szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeknek az Ötz-völgyben csak a pénztárca és az idő szabhat határt. Kifejezetten gazdaságos megoldás az Ötz Kártya megvásárlása, mellyel számos kedvezmény érhető el (pl. naponta egy felvonó használata ingyenes, az éttermekben, sportboltokban, a Gleccserúton, a múzeumokban és a tömegközekedésben is jelentős kedvezmények kaphatók). A 3 napos kártya ára 50 EUR/fő, mely elsőre talán soknak tűnik, de ha valaki aktív nyaralást tervez, akkor bőven megéri.
A környék egyéb látnivalói a teljesség igénye nélkül:

• 
  
  Számos fürdőkomplexum és strand szolgálja a felfrissülést, a Söldenben megszálló turisták a helyi Freizeitarena-t egy alkalommal ingyenesen vehetik igénybe, de nem messze található pl. az Aqua Dome termálfürdő és az Area 47 elnevezésű szabadidőpark is.


• 
  
  Söldenből legkevesebb négy hegycsúcs érhető el felvonóval (mindegyik 2000 méter feletti), így szinte korlátlanul lehet élvezni a gyönyörű panorámát, és akinek mindez nem lenne elég, az a környező falvakban is találhat felvonókat szép számmal.


• 
  
  Autóval elérhető távolságra fekszik két alpesi olasz város Merano és Bolzano, utóbbit a Dolomitok kapujának is nevezik.


• 
  
  Érdekes kirándulás lehet a már említett Gleccserút is, mely kb. 15 km hosszan, szédítő magasságban kanyarog a hegyek között, egy szakasza pedig két gleccser völgyét köti össze Európa legmagasabban lévő alagútján keresztül. Mindez autóval és tömegközlekedéssel is bejárható, azonban a szállásadó hölgy elmondása szerint a nyári melegben kiszáradt gleccser fekete kövei eléggé lehangolóak (ettől még a panoráma minden bizonnyal szép lehet).


• 
  
  Kicsit távolabb merészkedve további szépségeket láthatunk a szomszédos Pitztalban és a Kaunertalban is.


• 
  
  A legmagasabb csúcsra törőknek izgalmas lehet a Grossglockner alpesi panorámaút, melyen 33 EUR-ós napijegy megváltását követően kb. 48 km-en keresztül élvezhető az autóból a kilátás.

Idén ismételten sikerült egy olyan vidéket felfedeznünk, mely a magyarok körében még nem annyira ismert és népszerű, azonban mindenkit jó szívvel bátorítok egy kis tiroli feltöltődésre, ugyanis a földrajzi távolság leküzdése után Ausztria egy új, az eddigieknél még csodálatosabb arcát mutatta meg nekünk.

Paulini Ildikó

Paulini Ildikó írásai az Útikalauzban >>   

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Ausztriáról >> 

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés