Boncz István Tamás: Hatvan kilométer a Sághegy körül – 2000. április

Miután tavaly ősszel sikeresen szerepeltünk a söjtöri Deák 55-ön, idén úgy döntöttünk fokozatosan emeljük a teljesítendő távot. A terv a soron következő Deák 70-en történő részvétel, addig is szoktatni magunkat hasonló túrákhoz. Talán nem mindenki által ismert, hogy a teljesítmény túrázásban is van magyar bajnokság.  Szűkebb környékünkről ennek három túra is része: az Őrség 50, a Rockenbauer 130 (Nagykanizsa környéke) és a már említett Deák 70. Tavasszal az első teljesítmény túrák egyike a Kemenes 60, amely legnyugatibb tanuhegyünk, a Sághegy körül vezet, idén először rendezte meg az Alpokalja Turista Egyesület.
Híres költőnk és utcám névadója Berzsenyi Dániel szülőfalujából, Egyházashetyéről indult a túra. Szerencsére ez körtúra volt, így a célban várt minket személygépkocsink. Más túrák esetében, pld. a Mindszenty bíboros emléktúrán ez nem így van, ott a Vasvár – Csehimindszent táv leküzdése után külön tortúra visszajutni elhagyott járművünkhöz a rajthelyre.
A túra paraméterei: táv 60,8 km, szintemelkedés 550 m, szintidő 14 óra, és az értéke 102 MTSZ pont.  A jelképes részvételi díj kifizetése, és a regisztráció után az első érdekesség az A3-as méretű térképszelvény kézhezvétele volt. Ez a megszokott méret kétszerese volt, továbbá nem turista térképről fénymásolták. Láthatóan a túrához készítették, a leglényegesebb adatokat tartalmazta: Celldömölkről pl. 1:15000 –es utca szintű részletrajzot tartalmazott, utcanevekkel.
A térkép hátoldalán novella szintű leírással segítették a résztvevőket céljuk megvalósításában. Külön felhívták a figyelmet az eltévedési lehetőségekre. Az igazolólap már a megszokott írólap nagyságú volt, viszont a bélyegzéssel itt is felhagytak. Esős, párás időben a pecsét maszatolódik, a lenyomat egyébként sem mindig sikerül olvashatóan. A tavalyi Tanuhegyek nyomában túra után itt is találkoztunk a túra állomásra jellemző ábrát tartalmazó etikett-címkével.
A teljesítmény elvet itt még azzal is erősítették, hogy az adott állomáson kapott etikett-címke jelezte, hányadikként értünk az ellenőrző pontra. Én 18.-nak indultam az egyébként 21 fős mezőnyben, a rajt címke természetesen Berzsenyi Dániel portréját ábrázolta. Bokodpusztán egy betyár (Savanyú Józsi) virított a címkén, majd ráfordultunk a Sághegyre vezető útra. Közben két triatlonista lefutott bennünket, érdekességképpen megemlítem, hogy velük hamarosan újra találkoztunk a hegyről lefelé. Hiába rohangálva könnyebb eltévedni! Fenn a hegyen a Trianoni-keresztnél nagyon fújt a szél, az itt kapott címke az Eötvös-ingát ábrázolta. A celldömölki evangélikus templomban láthattuk költőnk házassági bejegyzését, Kemenessömjénen pedig az egykori présházukat. Itt volt a 30 km-es táv célja is, igaz az ezen a távon indulók előbb a Kis-somlyót is megmászták.
A túra legészakibb pontja után nyugatnak indultunk, előbb Kemenesmihályfa, majd Nagysimonyi felé. A Radó pince ellenőrzőpont címkéje stílszerűen Dionüszoszt ábrázolta. Sitke volt túránk legnyugatibb pontja, majd a Belső-hegyi kápolna érintése után ismét a Sághegy felé fordultunk. Túratársammal kisebb szomjúság tört ránk, ezért egy szorgoskodó gazdától kértem két pohár fröccsöt. Ő sajnálkozott, hogy a bora már elfogyott, csak ásványvize van. Nekünk a buborékos víz is jól esett, bár társam szerint stratégiai hibát követtem el. Szerinte vizet kellett volna kérni, és abból még lehetett volna bor is utólag. Késő bánat, ki tudja mi történt volna? A hegyre egyébként most nem kellett teljesen felmenni, és ez alkalommal ellenőrzőpontot sem állítottak. Szerintünk ez egy szervezési hiba volt, a következő állomáson el is panaszoltuk észrevételeinket. A visszaút egyébként a már ismerős Bokodpuszta érintésével történt Egyházashetyére.
A pillanatnyi helyezésekre visszatérve Celldömölknél a futók miatt visszaestünk a 21. helyre, a féltávnál már 19. voltunk. Nagysimonyiban 14., Bokodpusztán pedig a 12. helyre kerültünk. Miután az erdőben a messzi távolban újabb sporttársak kerültek szemünk elé, verseny szellemünk a tetőfokára hágott. 55 km-t magunk mögött hagyva vad kocogásba váltottunk át, és a végén az előkelő 9. szám díszelgett a célban átadott etikett-címkémen. Egyébként is azt ígértük a 30 km-t választó lányoknak, hogy 18 órára visszaérünk. Utólag kiderült a Kemenessömjénről történő visszaútjuk nekik sem volt zökkenőmentes, imádkoztak is eleget, hogy el ne kerüljük egymást.
Vége jó, ha minden jó! A célban nagy üdvrivalgással fogadtak minket, a kitűzők átvétele után elfogyasztottunk még egy-egy medve-talpat, amely a rendezők további kedveskedése volt. A 61 km-t 11 óra 20 perc alatt tettük meg, ami 5,4 km-es átlagsebességnek felel meg óránként. Újabb erőpróbánk tehát nagyon jól sikerült!
Ahogy elindultunk hazafelé az eső is eleredt, örültünk, hogy érdemes volt annyira sietni.
Befejezésül idézek néhány ideillő mondatot a Rakonczay Zoltán szerkesztette Szigetköztől az Őrségig című könyvből:
„A Sághegy mozgalmas geológiai története mintegy ötmillió évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor Földünk kéregmozgásai létrehozták a balatoni vulkánsort és annak a legnyugatibb hazai tagját. A hegy környékét a vulkáni működés megindulása előtt a pannónia beltó sekély vize borította. A néhány százezer évig működő tűzhányó közel 100 méteres bazalttakarója megvédte az alatta megbúvó könnyebben málló rétegeket a víz és a szél pusztításaitól. Így maradt meg a Sághegy 291 m magasságával tanúhegyként a környező lankás síkságban.
A hegy mai szaggatott alakja már a bányászat következménye, amelynek természetromboló hatását némileg enyhíti, hogy általa a hegy belseje, a vulkáni működés tanulmányozhatóvá és bemutathatóvá vált. A hegy geológiai felépítése, lejtésviszonyai sajátos helyi klímát alakítottak ki. Ez a mezoklíma jóval szárazabb és melegebb a környező területeknél, így a terület a száraz, pusztai flóraelemek megjelenésének kedvezett.
A hegy eredeti alakját elpusztító munka 1907-ben kezdődött. Egy pozsonyi cég 50 évre bérbe vette a hegytetőt, és megalakította a Sághegyi Bazaltbánya Rt.-t. Az államosított vállalat 1957-ben fejezte be a bányászatot, mivel a hegy kőzetanyaga kimerült. A fél évszázad alatt a hegyről 1,7 millió vagon követ bányásztak ki. A maradék hegy legmagasabb pontja 279 m-re csökkent, míg a legmélyebb bányaudvar szintje 210 méter. A sági bazalt nagy része Budapest és a dunántúli városok útjaira került, de kockaköveiből Bécs és Graz is sokat vásárolt.
Eötvös Lóránd 1891-ben munkatársaival a hegy platóján végezte az azóta róla elnevezett torziós ingával egyik kísérletét, mivel a hegy alakja akkor még annyira szabályos volt, hogy az inga által mutatott értéket számítással is ellenőrizhette.

A Sághegy mai gazdálkodását a szőlőtermelés határozza meg. A hegy természeti és tudománytörténeti értéke mellett tájképi értéke és szépsége is egyedülálló. 1975-ben létrejött a Sághegyi tájvédelmi körzet, 1978-ban a volt romos trafóházból kialakították a Sághegy Múzeumot. 1989 tavaszán adták át a nagyközönségnek a geológiai tanösvényt, amely a vulkáni képződmények keletkezését mutatja be, domborművek és szöveges táblák segítségével.”